Születnek felesleges szerelmek? Igen, ahogy felhasználatlan találmányok, meg nem evett ebédek, és ki nem próbált játékok is. Megtervezett és elmaradt születésnapok, álomutazások és papírhajók, levegőben megdermedt, félbemaradt simogatások. Csomó pozitív energia, amely kitermeli magát, hogy aztán ott porladjon valami polcon, rejtett zugban, egy véka alatt. Félretéve, megszürkülve ugyanakkor érintetlenül. Van-e szomorúbb látvány az elhagyott játékoknál, a sutba dobott érzelmeknél, a fel sem vágott szülinapi tortánál?
A felesleges szerelmek a világ legszürkébb és leglehangolóbb dolgai. Megszülettek egy ember lelkében, aki magából a legszebbet, legjobbat gyűjtötte össze becsomagolta, átkötötte és felajánlotta, de az nem kellett. A legtöbb a legértékesebb, amit adhat. A másik meg észre sem vette, vagy csak legyintett, keresztülnézett, nevetett egyet? Lehet ennél sötétebb és szomorúbb valami? Aligha, hasonló lehet, de ennél gyilkosabb dolgot nehéz elképzelni. Mi legyen akkor ezekkel a szerencsétlen gömböcskékkel, virágokkal, felhőkkel? Végül is fogalmam sincs milyen alakja lehet egy ilyen képződménynek, ahogy azt sem tudom megmondani miért születnek ezek az érzések, vagy hol? A fejben? És miért nem állnak le időben?
Ezért van szükség a felesleges szerelmek ládikájára, ez egy szép doboz lenne, méltó a feladathoz, feneketlen oldalakkal és sóhajbiztos zárral. Ebbe bele lehet tuszkolni ezt az érzést, bezárni a felejtés kulcsával és elvinni a felesleges szerelmek nagy központi raktárába. Igen mert ilyen is lenne, akkor már. Ebben akkor kicsit az is benne van, hogy alkalomadtán esetleg elő lehet venni.... ez a sebtapasz.
A másik fél mottója:
Az irántam érzett szerelem engem semmire nem kötelez.
Alber Camus
Bizony.
Az utolsó 100 komment: