Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

Alibanya jegyzetel

Nah, mik vannak

2016. április 24. - Alibanya1

Ma csaltam, elmentem és megettem egy habos málnást. Tudom rettenetes, úgyhogy ma egy kilométerrel többet fogok futni, ha a belemet veszejtem is. Így próbálok egyezkedni a lelkiismeretemmel - hah, ne vegyétek teljesen komolyan. Én már csak a vállamat rángatom erre, látva a nagy seggű, deformált nőket, amelyek most divatba jöttek. Olyanok már, mint az a a hajtogatós virsli lufi, hol itt puffadnak, hol ott, nem lehet ezt már komolyan venni, úgyhogy vagyok, amilyen vagyok, ezen már nem fog múlni semmi.  

p7270441.JPG

Ebben a lelki frissességben, hát mit olvasok, hogy a férfiak is csalnak, mégpedig úgy, hogy megjátsszák az orgazmust. Halok meg, hát mi fog itten még kiderülni. Nagyon komoly a téma, tudományos megint, nem csak úgy kitaláltam, vagy valaki más kitalálását hozom ide. Itt olvasható angol nyelven: Sexual and Relationship Therapy ez egy újság, internetes. A hírek szerint pontosan 458 férfi kérdeztek meg, gondolom van valami számmisztikai jelentősége is, de sajnos a spirituális vonalam ma nem működik, 18-29 éves kor között. Valahogy így: Te figyelj, van olyan, hogy megjátszod? Csak viccelek. (Azért elismerem, hogy ezt most megpróbálom elképzelni, hogyan játsszák ezt meg a férfiak, zihálnak egyet? Majd anya ez jó volt - felkiáltással odébb kászálódnak?!) Az eredmény döbbenetes, nem tudom mit szólnak az itten férfiak hozzá legyenek akárhány évesek. Ebből a csapat férfiből  230 azt vallotta, hogy az elmúlt négy hónap folyamán legalább egyszer megjátszotta az orgazmust. Kész vagyok, csak pislogok. Eddig ez a nőknek fenntartott színjáték volt, mindenfelé ezt olvasgattam, hogy ezt a nők csinálják, és hogy nem szabad, mert káros a kapcsolatra, a nemi életre, az időjárásra, és még egy csomó egyéb dologra. És akkor tessék. Ami még kiderült, hogy ez nem is ilyen egyetlen eset volt, hogy így ráfutottunk az életükre és lám egyszer megjátszották az orgazmust, hanem ezt úgy teszik rendszeresen. No annyit elismertek, hogy ez inkább vaginális aktusnál lehetséges... 

A témára rácsodálkozó kutató szerencsére még azt is megkérdezte, hogy de miért, emberek, miért teszitek ezt? A következő válaszokat kapta:

1. rossz tapasztalatok a múltból (mi lehet ez?!)

2. a partner nem elég vonzó (oh my godness)

3. túl sok ital, amit megittak az aktus előtt (jaj)

4. valójában nem is volt kedvük a szexhez (a férfi is mondhat nemet - szerintem)

5. nem akarják megbántani a partnerüket (ah) 

Hova vezet ez, gyerekek? Jó volt édes? De biztos? Mutasd! MUTASD!

Most már csak két nyitott kérdés maradt ma estére, ami még izgat: az egyik, vajon káros-e a mikrohullámú sütőben melegített kaja, rákos leszek azonnal, vagy csak lassabban, képtelen vagyok eldönteni, annyi ellentmondó hír van erről, illetve, hogy a fahéj valóban fogyaszt-e, ezt is sürgősen meg kellene fejtenem.

Más, ezt tanultam a múlt héten:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr258660166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TraktorHarcos 2016.04.24. 19:40:09

Nálam mindég akad egy kis frissen csapolt tehéntej, hogy szájba is hiteles legyek. De ha nagyon fáradt vagyok a sok kapálás után, csak bekötöm az asszony szemit, kiviszem az istállöba, berakom a tehen alá, arcába ja tőgyet, és reggel azt hazudom, három cimborám is velünk volt a grupiban. Sima ügy!

Alibanya1 2016.04.24. 19:53:41

@TraktorHarcos: NAhát, ezt teszed? Ez őrület! Meg vagyok szeppenve...

Figy L M 1 ideYEeeah 2016.04.24. 20:07:02

Ezt csak az aznapi sokadik menetnél tudom elképzelni, mikor már nehéz eljutni a csúcsra.

cso zsi 2016.04.24. 20:11:22

@FigyL.M. 1 ideYEeeah: Valahogy így. Akkor sem megjátszás, hanem szinte "anyagmentes", de attól még jó volt.
Azt meg nem lehet megjátszani, hogy elsültem. Bár attól még lehetett pocsék az együttlét.

2016.04.24. 21:35:08

na de emberek ! mi folyik itt gyöngyösön !!! Minek megjátszani az orgazmust?? Minek kell az egyáltalán kötelezővé tenni. Nem elehet dugás orgazmus nélkül? csak a jóérzés kedvéért?
Sajnos férfiak és nők is ezt a nonplusultra-nak gondolják és szoronganak ha nincsen.
Ahogy a nagy tanító fricckán is mondta: lazulni, lazulni, lazulni..

2016.04.24. 21:38:00

@TraktorHarcos: ez jó ötlet ! a tehénszagot hogy magyarázod ki az asszonynál ? Baromi büdösek ugyanis :-))

TraktorHarcos 2016.04.24. 21:53:55

@Kulics: Nagyon egyszerű, kéremszépen! Gondosan ügyelek rá, hogy én is mindig büdös legyek! Ami nem is nehéz, mert ugyebár lévén farmer, gyakran egész nap a tehén segge mögött kajtatok.

csevely 2016.04.24. 22:05:08

Banya!

Kérdéseidre a válaszok:
A mikrohullámú sütő nem okoz rákot, a fehéj pedig nem fogyaszt.

" Az eredmény döbbenetes, nem tudom mit szólnak az itten férfiak hozzá legyenek akárhány évesek"

Erre a kérdésedre a válaszom, hogy nem férfi az olyan, na . . . . .

2016.04.25. 11:56:34

Egy viccel próbálom feldobni a hangulatot:

Apa és a fia az illatszer-stb boltban megállnak az óvszeres polc előtt.
A fiú rámutat a 3 darabos kiszerelésűre.
- Apa, ebben miért van 3 gumi ?
- Az gimnazistáknak van, fiam. Egy péntekre, egy szombatra, egy vasárnapra.
A fiú rámutat a 6-os kiszerelésre.
- És ez ?
- Az főiskolásoknak van. 2 péntekre, 2 szombatra, 2 vasárnapra.
A fiú rámutat a 12-es csomagra.
- Hát ez ?
- Az házas embereknek van. Egy januárra, egy februárra, ...

csevely 2016.04.25. 12:41:56

@Kulics:
Nekem minden másnapra kell.
Tudod, húsvét másnap, karácsony másnap.

Na ilyen kiszerelés nincsen:)))

cso zsi 2016.04.25. 19:52:37

@csevely: Ilyen pocsék helyzetben nem voltam az őszig...

2017.06.24 2016.04.26. 10:28:21

Ez a blog meghalt egyszer.
De benéztem és él!
Hozzászólok a ki kiben csal sztorihoz:

Pláne traktorharcosnak ajánlanám:))

Orgazmus

Este a tanyán a feleség a TV-t nézi, a férj pedig újságot olvas. Egyszer csak megszólal a férj:
- Te asszony, tudtad, hogy az ember az egyetlen faj a földön, ahol a nősténynek is van orgazmusa?
- Próbáld csak ki! - kap az alkalmon a feleség.
A férj erre kirohan. Egy óra múlva lihegve, csapzottan jön vissza.
- Hát a tehénnek és a kecskének tényleg nem volt. A disznóban viszont nem vagyok biztos, mert az végig visított!

Alibanya1 2016.04.26. 11:08:44

@Vastagmargó: bazd meg vastagmargó :D hát mi ez :D

Csakegyvalaki 2016.04.26. 23:13:17

@Alibanya1: vicc - de annak is a komolyabb válfaja... :)

sirok0001 2016.04.27. 12:58:23

tapasztalatom szerint csak lassabban

csevely 2016.04.27. 13:45:49

@Vastagmargó: @Alibanya1:
Jó poén, márha annak fogom fel:))))
Feleség helyett kecske?????????

Mia madre . . . . . . .istenek alkonya . . . . .szakadok . . . . .

cso zsi 2016.04.27. 16:14:20

@csevely: Nem ismerted? Pedig elég régi...

csevely 2016.04.27. 17:01:54

@cso zsi:
Nekem az a vicc jutott eszembe amúgy, hamár így kiprovokálod:

Két félrészeg embör beszélget a kocsmában ,.
-Neked a feleséged aztán jól ba..ik?
-Nemtudom vannak akinek tetszik, vanak akkinek nem.

Szép napokat:)

TraktorHarcos 2016.04.29. 13:55:03

Ejnye kérem, hát senki nem veszi komolyan témát? Viccek viccek hátán. Borzadalmas. Bennetek semminemű együttérzés nem lakozik férfitársaink iránt, akik megjátsszák az orgazmust, mert nem elég vonzó a lyány? Eztet egyébként nem értem, akármerre forgatom is a képernyőt: mér kell megdugni valakit, ha nem elég vonzó, és még csak nem is az orgazmusra játszik a faszi? Ezt magyarázza meg valaki! Mer oké, hogy van "a sarat is megb@sznám" állapot, de nem azér, hogy a végén imitáljak egy marha jót! :) Mert most gondoljátok el: Hú komám, lárod azt a bulát ott? Úgy megjátszanám neki az orgazmusomat! Szerinted tetszene neki? :D Há leugrik a kalapom és elszalad!

Meg rossz tapasztalat? Márhogy kiszakad a gumi, vagy mi lehet ez? És akkor meg inkább megjátsza, minthogy szájba, seggbe, testre, vagy bárhova máshova?? Ő tudja...

Nem akarta megbántani? Túl sokat ivott? Ezért? Hát ezek hülyébbek, mint egy csirkefarm! Inkább mondaná a csajnak, hogy látod, nekem most csak te vótál a fontos, majd legközelebb viszonzod úgy ahogy nekem igazán jó!

Nem volt hozzá kedve? Ezért teremtette az isten a televízijót neki, a postást meg az asszonynak! De mindegy, oké, megteszi amit megkövetel a haza. Különben jön a sodráófa, megértem én. De mímelni a végét, minek? Megsértődik az asszony? Aszonygya: Nem spricceltél, nem is szeretsz!? Hát, eb legyek, ha értem én ezt!

Alibanya1 2016.04.29. 20:56:26

@TraktorHarcos: Ez nagyon édes hozzáadalék volt a poszthoz, köszönöm, én sem nagyon értettem az egészet, ezért ragadtam tollat vagy mit. :)

cso zsi 2016.04.29. 21:16:49

@TraktorHarcos: Nem volt még (szerintem) csúnya nőm. Nem kellett soha megjátszanom, ráértem velük foglalkozni.
Ugyan most épp a "sarat is..." de megvárom, míg sorban állnak értem. ;)

2016.05.01. 21:01:19

@TraktorHarcos: áá ez zseniális volt :-)

Én például pénzért szoktam megjátszani. A hölgy dúsgazdag öreg özvegyasszony és kell hogy érezze ő még nőies és vonzó.. hogy aztán kifizesse a sokezer eurós kaszinó adósságomat esténként nehéz az élete a selyemfiúknak ugyebár.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.05.01. 21:33:34

Ezért nem is írok ide, hogy ne kelljen megjátszanom.

2016.05.02. 10:50:50

@Alibanya1: aztán a sok koncertezés meg csápolás mellett mi van az irodalommal ? a hevimetál legyózte a litera túrát ? :-)

Alibanya1 2016.05.02. 13:00:37

@Kulics: inkább a megélhetésért vívott harc az ami gátol némileg az írásban, de igyekszem :)

TBal 2016.05.10. 08:28:46

@Kulics: én olyat már csak ritkán hallgatok, nekem az havimetál...

a havimetál a robotlányok vérzése is lehet esetleg.

2016.05.10. 09:26:16

@TBal: mit véreznek vajon? gépolajat? vagy litiumionsavat ?

csevely 2016.05.10. 13:52:29

Emberek, mit kaptam:
a sorrend is lényeges :
www.youtube.com/watch?v=zAhpYYiRs_4
valami Csillag hajnalka gyerekként, aki a város szélén szeretett. . .

És mi lett belőle:

www.youtube.com/watch?v=gepjEbgcKCY&list=PLjMTIMiI0cb9EjF36CPtOiOXt49w-_QxB&index=25

Imádnivaló a költő. . . . . .

2016.05.12. 10:50:07

@csevely: de jó ez a párhuzam. elég filozofikus, balladisztikus, népmese költő líraiságban kibontakozó életsummázat.

2017.03.24. 14:24:36

:) - Olvasgatom a blogodat visszafelé szemezgetve, nagyon jók az írásaid. Fergeteges a stílusod :). Remélem kikopik a kóla a bill-ből és majd írsz még . A kommentek meg szintén szórakoztatóak- vagy épp atyaég, kapok a fejemhez ... :)

Alibanya1 2017.03.28. 09:45:05

@Mia and me: köszi, kedvet adsz, hogy folytassam :)

csevely 2017.03.29. 14:11:09

@Mia and me:
Visszanéztem én is ide, és rámeredtem, mekkora élet is volt itt.
Visszafelé olvasom én is, mármint a saját dolgaimat:-D
De tény, banya stílusa verhetetlen,:)

@Alibanya1:

Támogatom az elhatározást, mint többször írtam már, nagyon-nagyon sokáig szeretném olvasni írásaidat.

És akkor javolsnék egy kedvenc metál bandát :
www.youtube.com/watch?v=8VgLKXD-BoY
Voltam a koncertjükön, bár 2 napig süketté váltam, hatalmas élmény volt.
A 120 Db hangerő. . .mikor a hasamban érzem a dobot, basszusgitárt. . .
nade kinek is írogatok ilyeneket ???

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.04.27. 08:32:27

Megacukiság ez a szőrmók Filipánszelmó, ős is szokott dilemmázni, megegye azt a habos sütit vagy ne egy :)
süti beállítások módosítása