Én azt tanultam nagyapámtól, aki nagyon bölcs öregember volt (volt fiatal is, csak úgy nem ismertem), hogy a kitartó munka meghozza a gyümölcsét. Ha, nagyon őszinte akarok lenni, ezt a tételt én már láttam meghazudtolva, de alapvetően hiszek az öregnek, mert olyan rendes kis ember volt. Ádáz munkát fektetek én most a férfi keresésbe, nem adom fel, és bizakodom, hogy tényleg lesz itt eredmény. Az ádáz munka abból áll, hogy csevegek csevegek, amennyit az energiám kiad, és megpróbálok randikat összehozni... ismerkedem.
Vasárnap kora este neki készültem hát a következő randinak. Körvonalazódik néhány szabály ezzel kapcsolatban, aki csak sétálni akar, azt nagyon szomorúan, de elhessegetem, már nem akarok sétálni, nem akarok autózni, bolyongani, uszodába menni, és lepkét gyűjteni sem, elég volt a makettes srác, vele megjártam, inkább kávézom és fizetek. A történet főhősébe pénteken futottam bele, amikor már éppen lemondóan becsukni készültem az oldalt. Azonnal felhívtam a figyelmét, hogy extrém ízlésem van, ezt tanultam itt tőletek, mert metál zenét kedvelek, mire közölte, hogy ő is szereti. Ezen aztán elkezdtünk rendesen beszélgetni, küldött képet is, elment, különben sem akarom, hogy az legyen az egyetlen feltétel, így abban maradtunk, hogy még a hétvégén találkozunk, hátha megvan a megoldás. Csak optimistán.
Végig gondoltam az eredményt, közös téma van, nem borzasztó a kinézete, igaz a családi állapota kicsit zavaros, állítása szerint már nem él együtt a feleségével, de minden délután a kisgyerekeivel van. Ezt majd tisztázom még a találka során. Ez teljesen elégséges alap, ahhoz, hogy találkozzak vele.
Az első árnyék akkor merült fel, amikor írt, hogy vasárnap találkozzunk az Ázsia Centerben. Nem akarok akadékoskodni, de ki a fene randizik az Ázsia Centerben, nincs egy rendes kávézó, meg messzire kell begyalogolni? Mondom, akkor már miért nem a Pólus, az mégis csak közelebb van. Mire kiderült, hogy ott addig a felesége shoppingol a gyerekekkel, neki meg elintéznivalója van, amúgy is az Ázsiában, gondolta egy füst alatt megoldja. Na szép, mellékesen meg elintéz engem is, míg feleség shoppingol, akivel állítólag nagy ridegségben élnek. Ez az egész kombináció, már előzetesen nagy izgalomba hozott, valahogy vágyom az ilyeneket. Írtam neki, intézd csak ügyeidet, majd akkor keresünk másik időpontot. Már el is képzeltem, ahogy macskanadrágban kényelmesen elterülve csokit zabálok, és megnézek valami idióta filmet. De ragaszkodott. Találkozni kell. Jó, akkor legyen a McDonald's a Pólus előtt. Tömören megírtam, de ez nem ment ilyen flottul, vagy fél órát gondolkodtunk, egyre árnyékosabb lett.
Vár rám a Meki előtt, mondta vidáman. És valóban, ahogy közeledtem az intézmény felé, látom, hogy valaki rejtőzik a fák közt, viszonylag olyan kisebb fák ezek, olyan épphogy fák és így kilógott mögülük. Ez meg ki lehet kérdem én, csak nem? Előbukkant a zöldből a rocker pasi, az én randi-partnerem 10 Cent pólóban, kedves, eredeti jelent volt. Úgy nézett ki, mint a Bronski Beat énekese, nem túl jól. De én esélyt adok a személyiségnek, végül is nem volt még ezzel akkora baj. Mondjuk, ahogy kilesett a fa szára mögül az felejthető lett volna, de hagyjuk.
Kávé, süti, beszélgessünk, mosolyog, rendbe lesz ez - gondoltam. Már mondja is, beszél, beszél, de csak egy dologról: a feleségéről. Volt öt év boldogság, és akkor szült és vége, és elvittem Rómába és le se feküdt velem a feleségem, a feleségem. Mesélt, mesélt, láttam, hogy igen nagy igénye van erre, hogy nem hallgatta meg már rég óta senki, így hát kedvesen figyeltem. Amikor próbáltam néhány erőtlen mondatot magamról is odatuszkolni, elkezdett rángani a szeme. Feladtam ezt az akciót, hallgattam tovább. Kibontakozott hát házassága története, eleinte napokig csak keféltek, de ez az időszak tovaszállt. A feleségét ma már nem érdekli a szex, ezt közölte is vele és pont. Majd felpattantunk, mert hogy mennie kell. Nem mondhatom, hogy átjárt bármilyen öröm is ezzel a találkozóval kapcsolatban, teljesen egyértelmű, hogy szegény ember nem tudja mit szeretne, vacak a házassága, de mit tehetek én ezzel. Nincs itt nekem semmi keresnivalóm. Ajtón kilépve rám nézett, és annyit mondott, hogy neki bejöttem, mi az én véleményem. Mondom nem is tudom, kicsit zavarosnak látszik a háttér, át kell ezt gondolnom, most el is mennék a Pólusba járni egyet.
Rám nézett és széles mosollyal megkérdezte:
S, akkor folytatjuk? Mert már nagyon unom a maszturbálást!
Én ennél egyetlen egy szebb végszót ismerek a világirodalomban, az Ember tragédiáját, mely ezzel az örökzöld felkiáltással végződik: Ember küzdj, és bízva bízzál. Rögtön ez után a fent említett jön, szerintem.