Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

Alibanya jegyzetel

A próféta

2017. május 28. - Alibanya1

A gyerek készült a nagy, történelmi felmérőre. Kizárólag zene mellett hajlandó tanulni, így ez elég kemény megpróbáltatás nekem. Ilyen szavakat ismételgetett, hogy antagonidák, szeleukidák, diadokhosz, peripatetikus... Mint igen művelt anya, a gyerekhez fordultam: mi a frász ez te lány? De lehet, hogy még ennél is borzasztóbbat mondtam. Olyan szavakat duruzsolsz, amit én sem igen használok, pedig tettem rá erőfeszítést. Azt mondja: Nagy Sándor bukását követő utódállamok és az ahhoz kapcsolódó idegen szavak. Hogy mi?! Létszükséglet! Ez kell, ez kell, ez nagyon kell. Gyorsan ittam egy pohár hideg vizet és meghoztam a döntést: Most azonnal hagyd abba, megtiltom, hogy ezt a baromságot megtanuld. Ha kell, írok igazolást,  a tanár úrnak, hogy én tiltottam meg. Hetedikes. Kérem a jelenlévőket, hogy valamelyik fent említett szóval mondjanak egy példamondatot (Kati keresett telefonon és a szeleukidák iránt érdeklődött, de mondtam neki, hogy elfogyott - ilyesmit, csak aminek van értelme), esetleg idézzenek fel egy életeseményt, fordulatot, ahol ezeket megélték vagy találkoztak vele, netán használták. Eszem megáll. A gyerek érdeklődve fogadta a döntést, bepróbálkozott a matekkal  is, reális számok? kérdezte reménykedve. Meg ne próbáld, hogy nem tanulod a matekot! Vannak pillanatok az életben, amikor keménynek kell lenni.

2015-04-12-sex-ed-for-virgins-600x675.jpg

Ha már filozófia, utóbbi idők kedvenc párbeszédét kopiznám ide. A társkeresők sztoikusát, a lélektakarítót, mást ne mondjak spiritcleaner-t, a némberek megvilágosítóját, az aszketizmus csimborasszóját lelhetjük fel ebben a töredékben, pici mártír öntettel. Prófétánk feltételezett életműve az eltévelygett, ámde jámbor asszonyok visszaterelése az élet fehér oldalára, ahol a szüzek és pásztorok vezetik be őket az igaz, megbánó élet és a várható megbocsátás titkába. Másik lehetséges cél, a társkereső oldalak egyneművé tétele, ki tudja, lehet tényleg zavaró ott a nők jelenléte. A beszélgetést hiánytalanul közlöm, minden módosítás nélkül. Nézzük:

10:45:05[férfi] soha sem lesz párod (ezzel az egyszerű gondolattal indít)

10:45:12[férfi] sz.rt sem értek

10:50:27[én] belépett a szobába.
10:50:44 [én] jó fej vagy, érdekes stratégia
10:50:45[férfi] köszi
10:50:46[férfi] tudom
10:50:51[férfi] és ritkaság vagyok
10:50:59[férfi] de itt nincs különleges nő
10:50:59[én] 
10:51:03[én]persze
10:51:06[férfi] akivel lehet komolyabban ismerkedni
10:51:11[férfi] mind egy beteg állat
10:51:15[én] aha
10:51:19[férfi] bőrük nem ér 2 forintot
10:51:30[férfi] csak ku.vák vannak
10:51:34[én] nekem most gondolom az lenne a feladatom, hogy védjem a női nemet, a forgatókönyv szerint
10:51:36[férfi] vagy nem ismerkedik senki sem
10:51:44[férfi] komolytalanok mind
10:51:49[férfi] itt vagytok darabra
10:51:49[én] oké
10:51:59[férfi] és írtok mindenféle igénytelen fasznak
10:52:01[férfi] szzai
10:52:02[én] ess már ki a sablonból
10:52:06[férfi] szia
10:52:10[férfi] elhagyta a szobát.

Bizony ilyen világ van, egyesek fáradságot nem ismerve dolgoznak azon, hogy a nők erkölcsösebbek legyenek és itt most nem a kormányunkra gondolok. Látom őt, amint pásztázza a fertőt, az ismerkedős online oldalakat és minden egyes darab nőnek bemásolja ezt a párbeszédet. Az élet nem könnyű, és még tovább lehet nehezíteni. Remélem egy idő után megtalálja lelki békéjét.  Szegény embert vajon mi vitte erre a vehemenciára? Mi lehet küldetése valódi célja? Tűnődve néztem magam elé, hogy most milyen reakciókat kellene mutatnom? Törölni innen magam és a legközelebbi plébánián gyónásra jelentkezni? Netán átkozni a sok eszetlen fickót? De valahogy nem jött késztetés semmire. Ittam tovább a kávémat, aztán ennyi. 

wonder-woman-slightly-peeved.jpg

A gyereklány ma azzal tért meg otthonunkba, hogy mi lenne ha befogadnánk egy ázsiai törpevidrát. Tényleg, gondoltam mi lenne, el sem tudom képzelni, de hogy így mondod én is kíváncsi lennék. Vagy egy egerésző ölyvt- folytatta, Na anya? Valóban naanya van. Csak rajtam múlik egy törpevidra további sorsa, lehet egészen jól mutatna a kanapén, tévézhetne is velünk... Elképzeltem az alattunk lakó Lajosbácsit, amikor felnéz és meglátja az erkélyen pihenő ölyvünket és ahogy csapatosan körbenézünk a vidéken. Hát álomszép lenne. Egy Trónok harca epizóddal vetekednénk!

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr6012542545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.05.28. 12:58:06

A vidrának kell víz :), nem ? EGyütt is fürödnétek nem csak tévéznétek. :D
Az ölyv k..jó. nekem gyerekkoromban vagy egy csóka vagy egy bagoly kellett volna az erkényre.... A kertes házas álmom még nem valósult meg, de ha lesz, akkor szarkám mindenképp lesz. (hátha meggazdagszunk ).

A beidézett cset tipikus, a legjobb ha ehhez egy aránylag "normális" fotó van fent... Beszéltem már olyannal is, aki fél óráig tök normálisnak tűnt aztán megkérdezte hány centi a körmöm, mert azzal kéne őt ott karmolni. Minden felvezetés nélkül. Szóval- ezek akik rögtön betegek, még a jobbik változat szerintem :).

(zpetal figyeltél? kezdhetsz nyomozni hogy melyik társkeresőn voltam fent :)

tetrahidrokannabinol 2017.05.31. 12:15:55

Banya, mekkora jól írod le az oktatás hiábavaló dolgait.
Én a szén-szén kötések elektronszerkezetének valószínüségfüggvény alakjának értelmezésénél mondtam valami hasonlót.
Na jó valahogy férfiasabban:)
Mert az élethez más sem kell, csak tudni hogy milyen a szigma kötés, pí kötés...
Azt nem tanítják, hogy ne öntsd össze a sósavat a hipóval, mert akkor klórgáz lesz és belepusztulsz.
Kémia tanárja kérdésemre elmondta, az nincs benne a tantervben, de a molekulán belüli elektroneloszlás az igen. És azt kell tanítani, számonkérni.
És ezt valaki valahol eldönti.
Mint a régi Görög városállamok neveit is bele kell venni a tatudnivalók közé.
Valakik irányítják valami célból sz életet.
Minden részét.
És ezért szoktam mindenkit kijavítani, mikor mondják: " így alakult ", arra , hogy így alakították.

Irbisz 2017.05.31. 15:49:19

szelekuidák - ez helyesen szeleukidák.
Igy a peldamondat "Kati keresett telefonon és a szelekuidák iránt érdeklődött, de mondtam neki, hogy elfogyott " is modosul:
"Kati keresett telefonon és a szeleukidák iránt érdeklődött, de mondtam neki, hogy elfogyott "
:)

De ez borzaszto, ilyennekl hülyitik a fejüket a 21.szazadban ALTALANOS iskolaban, mert ez olyannyira specialis tudas, hogy szakgimnaziumban lenne legkorabban ertelme ... Ha ilyet 100 evvel ezelött ilyet tanultak volna, az meg talan rendbe lenne (bar akkor se altalanosban, de mar en se tanultam ezeket, tan közepiskolaban sem, altalanosban meg 1000 % hogy nem.
Ez ragikus, ezen mar nevetni sem lehet.

Alibanya1 2017.05.31. 15:53:32

@Irbisz: jaj látod milyen bonyolult, még helyesen bemásolni sem tudtam, na akkor javítom, had fejlődjön az emberiség :)
süti beállítások módosítása