Jó napot.

Az idő elszaladt, én meg nem írtam. Akartam írni, de aztán mégsem. Aztán megint írni akartam és elszántan leültem, de aztán mégiscsak nem akartak a szavak kikerekedni a fejemből és rákerekedni a papírra, vagy már a monitorra. Elképedve nézem, hogy egykoron mennyi mindent leírtam és mennyit dolgoztam ezzel. Hagyjuk azomban a múltba révedést.

Vajon milyen hatással voltak mondandóim arra a pár emberre, aki elolvasta, vajon mit értettek belőle és mit nem? Mindenkinek ugyanazt jelentette a történet, mint nekem? Nyilván nem. Ugyan arra gondolt, ugyan azokat az érzéseket hozta ki? Biztosen nem. Ravelnek a zeneszerzőnek volt egy betegsége, egy szomorú betegség, mely azzal járt, hogy lassan de megállíthatatlanul felejtette el a szavak jelentését és ily módon a hangok értelmét, vagyis a fejében összeálltak a dallamok és a művek, ott csengten bongtak, de azokat nem tudta már megosztani velünk, hiszen elfelejtette, hogy a D hangot hogyis kellene leírni, hogy mit jelent a cisz és így tovább. A Bolerót hallgatva, elgondoltam, hogy mennyi gyönyörűség nem tudott hozzánk eljutni, ezen egyszerű kommunikációs gát miatt. Mennyi szépség veszhetett el. Micsoda zene élhetett a fejében, melyet csak ő hallott. A hétköznapokban is így van ez, tele van a fejünk gondolatokkal és nem is kell hozzá semmiféle betegség, mégsem tudjuk egymásnak átadni, vagy nem úgy ahogy szeretnénk. Gondolatainkkal együtt vagyunk bezárva egy belső világba, innen próbálunk kifelé jelezni. Szavak által homályosan előadni, azt amit érzünk. Azonban ezek a próbálkozások sokszor teljesen tévutra, vakvágányra, zsákutcába és egyéb ingoványokba vezetnek.

Szeretnék újra írni és írni és megpróbálni ezeket a kommunikációs akadályokat egyre sikeresebben venni és egyre inkább azt átadni, ami ténylegesen bennem van.

Efféle zenék veszhettek el...

"A boldogságot pedig olykor a szürke hétköznapok során nem találjuk, nem is találhatjuk meg."

puncs.hu

A boldogságkeresés igen izgalmas tevékenység. Én általában mindenfajta keresgéléstől ideges leszek, legyen az kulcs, adásvételi szerződés, vagy egy öv a nadrágomhoz. A boldogság keresés, meg aztán végképp. Egyrészt maga a boldogság fogalma is olyan zavaros, másfelől, hol a csudába is kéne keresni? Mi is a boldogság? Mivel definiáló kedvemben vagyok, most azonnal adok egy meghatározást: a boldogság az a képesség, amikor rövid percekre képesek vagyunk a teljes, feltétel nélküli elégedettség állapotába merülni, ennyi. Ez független a kortól, nemtől, anyagi és egyéb helyzettől. 

A boldogságnak sok más definíciója is van, vannak akik a sok pénzben lelik a boldogságot, mások a szerelemben, szépségben, a vágyak teljesülésében. Esetleg drogban, alkoholban? Lényeg, hogy a boldogságot alapvetően mindenki keresi. Igazából nem találkoztam olyan emberrel, aki kifejezetten hirdette volna, hogy ő márpedig nem akar boldog lenni. Dalok ezrei, regények köbméterei szólnak arról a viszontagságos útról melynek során az egyed A pontból megpróbál eljutni a boldogságosságba, vagy épphogy nem. Ha nem leli sehogyan sem az ember a boldogságot, akkor boldogtalan, az se egy jó helyzet. Vannak olyan típusok is, akik alapvetően semmit nem tesznek ez irányba, csak úgy el vannak, a népnyelv szerint várják a sült galambot. A definíció értelmében aligha boldogok ők is, bár lehet, hogy a boldogság sült galamb formájában is meg tud érkezni, erre vonatkozóan nem találtam adatot. 

Ezen a palettán, mármint a boldogságkeresés útvesztőjében próbál utat mutatni ez az új szolgáltatás, mely Puncs néven jelent meg világunkban. Bevallom, amikor megláttam az óriásplakátot arra gondoltam, hogy egy új társkereső - tillárom, hátha. Egy igézőszépségű fiatal leányka virított rajta, csupasz vállakkal, izgalmasan kanyarodó barna hajjal, felirat: "én csak menő pasikkal randizok". Gondoltam is magamban, persze és neked ehhez még virtuális tér sem kell. Menő pasik? Mi lehet ez? 

Kíváncsian kerestem hát rá az oldalra. Más volt, mint amit gondoltam, nem párkeresés á dehogy, egyenesen a boldogság kulcsát adják a kezembe, egyszerűen a földi paradicsomot. Itt van előttem, csak pár kattintás. Ehhez csak egy dologra van szükségem, vagy legyen egy raklap pénzem, vagy legyek mámorítóan szép és fiatal. A boldogság két közhiedelem szerinti alappillére van itt kérem megcélozva, a biztosra mentek. (Itt én meg is szédültem a lehetőségtől, azonnal megértettem: nekem itt csak a lelátó felső részén jut hely). Az oldal jobb felső sarkában egy számláló hirdeti is, hogy jelenleg a tagok összvagyona mennyi, csak hogy érezd át a nagyságot, vagy éppen a morzsaságot, és az kérem egy közepes afrikai ország több éves költségvetése, úgyhogy nem árt odafigyelni. Egyik oldalon vannak tehát a szépséges fiatal teremtések, lányok és a korszellemnek megfelelően fiúk is persze, a másik oldalon pedig a kemény és szorgalmas munkával (ez ki van hangsúlyozva) vastag egzisztenciát teremtő idősödő bácsik, nénik. Sugar daddyk és mummyk. Kicsit lekonyultam mert nálam fordítva van az egész helyzet én öreg koromra lettem szép és, de sajnos pénztelen. Mert egy különc vagyok ez a helyzet. Szembesültem: sugármami már nem lehetek és nem vásárolhatok magamnak egy kedves fiúcskát a jogi egyetem második évéről, hogy bevezessem őt az élet rejtelmeibe. Ahogy az oldal is mondja, hogy élettapasztalatommal és anyagi biztonságommal együtt éljük meg egy hosszútávú kapcsolat boldogságát. Hm. Ó, mi bánat. Az oldal nem bajlódik olyasmivel, hogy sugárapu eddigi párja hová lett, merre van, és a gyermekei hogyan élik meg, amint a várt szülői támogatás helyett egy velük egykorú pótmami lép a képbe. A sugármami esetleg nevetséges és szánalmas lesz a wellness szállóban az oldalán egy ifjonccal. Meg még más váratlan helyzetek. Az ilyenféle feszültségek megoldását feltételezem a társoldal szolgáltatásai fedik le. Abszint.hu valami ilyesmi.

Na és a sugárbébik és bojok? Szülőként kicsit összezavarodtam, mit meséljek ezzel kapcsolatba a lányaimnak? Én nem tudom a töredékét se ennek megadni. Se teniszklub, se jachtos kirándulás, de még egy provanszi borvacsora, magángéppel se jön össze, legfeljebb ha beáldozzuk az egész évi költségvetést. Mivel lehet itt ellenhatni? De bizony sokkal jobb, egy szegényes albérlet McDonalds munkával némi koplalással, öltözés turiból egy hétvége Balatonnál? Nem tudom mennyire leszek meggyőző?! Egyáltalán, milyen ez egy fiatal szemében? Utána, hogy tér vissza a kerékvágásba, ha kiesett a Lolita szerepből? 

Az oldal mutat boldog embereket is, akik már megtalálták ezt a sokat keresett boldogságot. Láthatunk egy Sugar babyt, tényleg meseszép. Elmeséli, hogy pont erre vágyott, hogy vég nélkül hajózzon bőrbevonatos ülőgarnitúrával rendelkező, bárpultos, kilencszemélyzetes jachttal, egy szál bikiniben, miközben aranyló por vonja be tökéletes testét. Egy Sugar daddy pedig, aki amúgy George Clooney-szerű és nem az Andy Vajnára hasonlít, pedig utóbbi lenne életszerűbb, nos ő egy műfogsor reklámba is elmenő mosollyal magyarázza el, hogy neki a rengeteg pénzkeresés mellett, nem akad ideje, hogy ilyen csini kislányokat kutasson fel, és de most ez az akadály is elgördült az útból és immáron a féktelen boldogság teljessége felé megyen egy leánykával az oldalán.

Kellett ez, de nagyon. Amúgy is magasan száll az emberek kedve, lelki egészsége és miegyebe. Ez az oldal aztán mindenre rávilágít, hogy mit is kellett volna tenni és mit nem. Nem akarok én sokat hozzáfűzni ehhez, régebben még olyan szállóigék voltak, hogy a pénz nem elég a boldogsághoz, mert szerelmet, barátságot és egészséget nem lehet vásárolni. Ezt az alapigazságot szeretné ez az oldal felülírni. Ha nincs pénzed, akkor neked szerelemben is fapados jár, vagy esetleg semmilyen. Jó irány, nincs kétség. Mások röviden strici-lelőhelynek, kurvakeresőnek titulálják. 

Ez az oldal nem a szexualitásról, hanem emberi párkapcsolatokról szól, ami a kölcsönös boldogsághoz vezető legfontosabb út. - hirdeti továbbá az oldal. Világos, azért kell a pénzkijelző a sarokban. Amúgy a szexuálitással mi baj, az része a kölcsönös boldogságnak, milyen álságosság ez. Egyenes ez mint a holdvilág. A Puncs.hu valójában dédszüleink értékrendjét ülteti át a modern online világba. - még egy kiragadott gyöngyszem a Puncs nyitólapjáról. Szegény dédszülém, asszem forog a sírjában, ők ilyen holtomiglan holtodiglan kapcsolatban élt, házasságnak is nevezik. 12 gyermeket szült, ebből nyolcat nevelt fel. Nem tudom melyik része egyezik a Puncs.hu stratégiájával. Módosak voltak az igaz, talán ez, de dédapám sosem bérelt fel fiatal lányt, hogy elkísérje a mezőre, vagy a disznófelvásárló körútjára. Teljesen egyforma - similar.

Kemény útmutatót kaptam a minap séta közben, a hídról lefelé kanyaródva a vizes vébé közelében, éppen az utolsó simításokat végző munkások mellett siklottam el, a rendes sétám idején. Az egyik fekete pólóban volt, ami jó poros is volt már, el nem tudom képzelni miért figyeltem fel rá, talán a női megérzés? Szerintem biztos az, tudjuk, hogy az egy misztikum, ránéztem, de ő éppen megfordult (ennyit a kisugárzásomról) a hátán a következő felirat állt, merészen, arial bold szedésben, fehér színben: NE VETKŐZZ, CSAK SZOPNI FOGSZ!

Igen és én ebben a világban keresem a boldogságot.

Átlagosan egy nap 4973 lépést tesz meg egy ember. Én különös vonzalmat érzek a lépkedés iránt, szeretek jönni menni sétálni, mászkálni, csellengeni, slattyogni és különösen ballagni. Újabban gyalog megyek hazafelé, nem a teljes szakaszt, mert azért az túl sok lenne, de Budáról átkelek Pestre. Végig mendegélek a hídon, nézem a vizet és gondolkodom erősen. Ez egyik részről nézve nagyon jó, mert növelem az átlagos lépés számot - Magyarország ebben is jobban teljesít - másfelől annyira nem, mert a folyamatos gondolkodás és elemzése az életnek nem szokott jót tenni a kalóriaigényemnek Lehangolódom esetleg. Akkor meg eszem. Habos meggyest, meg nutellapuffancsot.

A nagy szerelem elkerül, léphetek én akármerre, akármennyit ezen a területen, nem jön össze a dolog. A legutóbbi szembesülésem az évekig tartó vonzódás tárgyával, milyen hülyeség nem tárgy volt férfi - meggyőzött arról, hogy nincs semmi keresnivalóm ezen a területen. Fogalmam sincs semmiről. Ha általánosítani akarnék azt mondanám, hogy a férfiak az üres, semmitmondó, közhelyes nőket szeretik, akik hisztivel ijesztgetik őket és tartják karban a kapcsolatot. Ettől annyira lerémülnek, hogy inkább kutyába mennek, csak nehogy kitörjön a vihar. Ezt idővel annyira megszokják, hogy már boldogok is. Tudom nincs így, csak én futottam rá efféle megoldásokra. Megüresedtem, elment a kedvem. Jelenleg az érzelmi életem a következő színvonalon fut, és ezért már tényleg én kérek elnézést - rövid sztoribejátszás következik.

A tavaszon megismerkedtem - volt egy felindulás, hogy én most azonnal pótolom és megoldom és így tovább - egy alkalmasnak tűnő emberrel. Értelmesnek látszott az élet egyéb területein, érdeklődő, kedves, szeretett fotózni, ez lett volna a szellemi alapja a közeledésnek. Csettelgettünk, sőt fel is hívott telefonon. Azonban néhány nap után kiderült, hogy egyetlen és legfőbb érdeklődése az anális szex, e körül forog minden érdeklődése. Attól a pillanattól, hogy ez a gát beszakadt és beismerte ezt nekem, nos onnantól már csak erről volt hajlandó értekezni. Meg is kérdezte kedvesen, hogy én szeretném-e, hogy naponta többször élvezzem ezt a dolgot és hogy milyen klassz ez, mert a fogamzásgátlással sem kell foglalkozni. Juhé. Nem tudom hogyan lehetne plasztikusan érzékeltetni a világgal, hogy én mint nő, így a társkeresgélés kellős közepén milyen mély és átszellemült boldogságot éreztem a felvetés után. Ahogy ültem  a széken miközben olvastam a gondolatait... ahogy rögtön pohár vízért nyúltam, és megpróbáltam gyorsan valami konkrétumra gondolni például kvantumfizika. Néha amikor hámozom a krumplit, vagy darálom a mákot, el szoktam révedni, hogy mégis ezeknek a jámbor férfiaknak mi járhat a fejükben. Beszélget egy nővel, majd x időn belül, azaz minél hamarabb felvezeti eredeti ötletét, hogy ő csak seggbe. Milyen reakciót vár? Mit gondol a nőkről úgy általában, vagy nem általában, úgy szerdánként, vagy pénteken. Milyen kis praktikus, életrevaló, nem kell fogamzásgátlás. Ah, tényleg átjárt a felhőtlen boldogság a karma meg a holdvilág. Nem is akarom ezt tovább fejtegetni, élje vidám kis életét. Tegnap azonban az az öröm ért, hogy újra jelentkezett. Illedelmesen megkérdezte, hogy vagyok, majd rövid szünet után újból rátért a popó szex kérdésére. Mondtam neki, hogy most tényleg ráérzett, valóban lesz itt valami fluxus közöttünk, mert az elmúlt hetekben rájöttem, hogy ez az én vágyam is és már alig vártam hogy jelentkezzen. Tényleg? - kérdezte összezavarodva. Nem, nem és nem. Szeretnék medve lenni és nyári álomba merülni. Vagy még inkább egy panda, azt mindenki olyan cukinak találja, ahogy kövéren ül valami zöldséggel a szájában.

Elgondolkodtam aztán, miközben a csapot javítottam - ilyen teflon szalaggal tekergettem, elmondhatatlanul ügyes vagyok gendersemlegesen -, hogy mi is az a kompromisszum amit meg kellene tenni egy kapcsolatért. Azért, hogy elmondhassam van kapcsolatom... Mennyire kell ez nekem? Milyen világban mászkálok így virtuálisan, akartam én ezt? Tovább erősítette hangulatomat, hogy egy kolléganő a minap rám írt kétségbeesve, hogy kíváncsi a véleményemre. A pasija szeretné, ha szex közben után, alatt már nem tudom, annyira meghatott a bizalma, szóval pisi szexet szeretne az ember és hogy ő megengedje-e ezt? Attól tart, hogy ha nem megy bele ezekbe a mutatványokba, akkor elveszíti a férfit, álmai emberét. Meg voltam illetődve. Mondtam neki, ahogy a te gusztusod ezt megengedi, csak a szerint. Semmi többet, meg különben is ez csak kettejükre tartozik. Álmaid embere, na szép, nem tudom én álmomban azért más látok, hát legalább ott ha lehet kérnem, de ki ért már engem. Aztán a kolléganő meghozta a döntését, kíváncsi leszek, hogy milyen eredmény következik belőle. Álmai pasija milyen meglepetésekkel készül még?

Úgy érzem sok ez már nekem, pihenésre és relaxációra van szükségem, valahogy elment a fenébe ez az egész akciózás. Szerelmes leszek felelőtlenül, aztán kétségbeesetten kapálódzom, hülyékkel beszélgetem és lehet elmegyek fontos dolgok mellett. Amúgy is azt hiszem május 22-én elkezdtem öregedni, még nem tudom, hogy ezzel az érzéssel mit kezdek, de nagyon nem szimpatikus, fáj a fejem és rossz kedvem van. Persze lehet, hogy az egész ettől a szerelmi hajótöréstől van, csak nem akarom bevallani.

Úgy néz ki, hogy meg vagyunk mentve, mármint az emberiség. Kifejlesztették végre az okoskotont. Okostelefon, okosóra, okosotthon. Miegyebek mellett nekem mindig is volt hiányérzetem, csak nem tudtam megfogalmazni mi lehet az. Ráéreztek. Az okoskoton volt az. I.con a termék neve, ami valójában egy gyűrű ha jól értem, amit egy gumival kombinálhat az ember, amely lehet egyszerű mezei, de van hozzá formatervezett is, szintén őrülten futurisztikus. A képi ábrázolás ilyen izgalmas pöttyöket mutat a felszín stratégiailag fontos helyein. Tényleg beindul a képzelet. A gumi meg ilyen újszerű üvegkupolára emlékeztet. Izgatott vagyok nagyon.

Az agyközpont a gyűrűben van. Hihetetlen lehetőségek merülnek fel innentől a férfiak számára. A szex nem puszta egyszerű testi élvezet lesz, hanem szellemi kihívás, kutatási terület. Az eszköz ugyanis valós időben méri az elégetett kalória mennyiséget (mi lehet ennél fontosabb), a sebességet, és a tolóerők számát, (haljak meg, hogy lehetett enélkül eddig élni?) valamit az alkalmazott pozíciók számát. A tolóerőre mindig is kíváncsi voltam, ezt most itt elismerem. Valahogy eddig eszembe sem jutott, hogy így kéne nevezni, de hát legyen. Már látom a párokat, amint az akció végén izgatottan csatlakoztatják a gépet az okos telcsire. Mit csatlakoztatják, hát bluetooth és megtekintik, hogy aznap mennyi newtont toltak, vagy megajoult, szóval valami mértékegységet, és milyen eredménnyel zárták a napot.... A lehetőségeknek itt még nincs vége, elképesztő dolgok jönnek. A szerkezet kis heti, havi, majd idővel éves beszámolókat is készít a gazdatest aktivitásáról. Van tovább is. Most jön a legveszélyesebb része a dolognak, aminek létjogosultságát én megkérdőjelezném, osztályozni fogja a felhasználót! Húha. Én nem találok szavakat. Egyszerűen már ettől a tudattól begerjedtem. Nekem ilyen I.con-os férfi kell, de komolyan. Már látom az appot is, melynek segítségével az eredményeket kis grafikai rásegítéssel közzé lehet tenni a fészbukon, ki lehet twittelni, és akkor a szomszédok, exek rokonok tudják lájkolni majd a teljesítményt... Társkeresőn újszerű ismerkedős szöveg: Én az I.con-om szerint is 10-es pasi vagyok.... Új technológia, mely forradalmasítja a hálószobádat - hirdetik. Én személyesen a hálószobámba forradalom helyett inkább szexet szeretnék, de lehet ezzel olyan régimódi vagyok, elfogadom én.

A férfiért folytatott elszánt küzdelmem egyik kicsi és feledhető epizódjában egy sakkozóval beszélgetek. Nem tűnt rossznak, kellemesen lehetett vele kommunikálni, megtekintettük egymás fotóját és úgy éreztük, vállalható a dolog. Találkozni kellene, ez lenne a következő lépés, de ugye ez már fizikai igénybevételt kíván, ami nem egyszerű. Mozgatni kell a lábakat, meg ezzel együtt az egész testet, mondhatni egész embert kívánó feladat. Pedig az is kalóriát éget mellesleg, de valahogy ez sehogy nem tud összejönni. Aztán fárasztó töprengés annak kapcsán, hogy hol is kéne találkozni, meg mikor... szóval agymenés. Másfelől az egész olyan semmilyen igazság szerint. Beszélgetünk aztán egyszer csak eltűnik, nem válaszol stb., aztán megint keres, ír pár levelet és így tovább. Tudom maradi vagyok sok dologban, és nem fogom fel, hogy én már nem kellek úgy alapból a férfiaknak, csak ha különleges produkciót mutatok fel, meg a férfiaknak már sok egyéb más dolguk is van a nőkön kívül, meg kedvtelésük és nem kockáztatnak csak úgy egy nővel, de akkor is. Én valahol úgy érzem, ha beszélgetek valakivel, legyen az akár cset, vagy telefon, jelzem hogy vége, pl így: most mennem kell szia. Túl sok ez, megértem én. Ettől függetlenül beszélgettem vele továbbra is, mert hogy ilyen toleráns, meg kompromisszumkész vagyok, (vagy hülye, lehet válogatni).

Minap aztán megint írt nekem, és felvetette, hogy szexeljünk már egyet, ő akár aznap délután hajlandó erre időt szakítani. Őszintén mondom, megilletődtem, ettől a hirtelen érdeklődéstől, mi történhetett, mivel hatottam az emberre? Ma hirtelen arra ébredt, hogy engem akar!? Tény, hogy kapcsolatunk már hosszúnak mondható, talán már egy hónapja is írogatunk egymásnak. Kétségtelen a mai világban ennek már jelentősége van, de hát nem találkoztunk egyszer sem!!!

Itt érkeztem el arra a pontra, amikor elkezdtem a kérdéskörön gondolkodni, akár neki is kifejthettem volna a mondanivalóm, de aztán letettem róla, feltételeztem egyáltalán nem érdekelné. Lényege az lenne, tömören: hagyjanak már békén és ne kizárólag a szexualitásom alapján ítéljenek meg a férfiak. És ne is provokáljanak ez ügyben. Mert mi a helyzet? Ha most lelkesen írok neki, hogy persze ugrok rád, pucéran várj, megyek! Igen magas valószínűséggel simán kurvának tekint. Tudom, akár nem kell, hogy érdekeljen a véleménye, nem fontos nekem ezzel egy percet se foglalkozni, és kedvem szerint cselekszem, de néha felfordul bennem valami. Miért legyek én ilyen toleráns? Lehet, hogy kedvem is lenne, mittudomén, én is megtenném, hogy hoppá csak úgy, azzal a szabadsággal, ahogy ő feltette ezt a kérdést, fogom magam és meglátogatom, de egyszerűen a következő pillanatban már el is megy a kedvem. Már láttam ám férfiak megvető pillantását, hát a Marika hö hö, hát az egy kurva. Miért is? Egy nőt miért kategorizálnak folyton ez alapján? Értem én, hogy a kőkorban, meg a feudalizmusban és úgy általában a genetika felfedezése előtt ádáz fontossággal bírt, hogy ki is örökli majd a földbirtokot, hogy az fajilag tiszta legyen, más út nem volt a nyugalomra, na de a mai világban? A helyszínelőkből ismert eljárással már meg is állapítható se perc alatt. Amúgy meg még azt is megértem, hogy egy 20- 30 éves kor közötti ember ezen elgondolkodik, házasság céljából keresgél, kell valami bizonyosság, valami kézzelfogható tény, hogy ő nem lesz megcsalva és ez lesz a bizonyosság a hűségre, (amúgy nagyon nem a szerző megjegyzése).

De amikor már egyik fél sem akar soha többé gyereket, mert ezt már rég kipipálta, illetve csak mondjuk pár évre esetleg idősebb napjaira keres partnert, miért ez elsődleges fontosságú szempont? Miért játszik ez egyáltalán a kiválasztásnál?  Meg kell adni a vadász-izét, akármit, hülyíteni egymást. 40 körül az ember még szende szűz nyilván, akármilyen nemű is. Sokszor hallgattam már a kesergést, hogy mert a nők nem eléggé libidósak és szegény férfiak, mit szenvednek ettől. A válasz részben itt van. Esetleg, ha nem tolták volna évezredek óta a fejünkbe, mely már gyakorlatilag ösztönné vált, hogy a minőségünket elsősorban az elkövetők száma, és a huzakodás ideje adja, talán nem lennénk ennyire legémberedve. Tovább megyek, mert a szüzek dilemmájával nem ér véget a történet, a nő tovább töprenghet, hogyan kerülje ki a kurvaság csapdáit. Hányadik randin fekhet le jogosan és megfelelőn szendén a pasival, mennyire bizonyulhat szakavatottnak a szex terén, mennyire csábos bugyiban jelenhet meg első alkalommal? Más terület: lehet-e jó anya, ha közben a szexen jár az esze? Megannyi izgalmas kérdés... Lehet ha túl jó lesz, majd azt hiszi a másik fél, hogy ezerszer gyakorolta, számtalan partnerrel és így tovább. Addig-addig a lamentáció, hogy a libidó ment a fészkes fenébe. Így, hát én is a sakkozót elküldtem a hagyományok jegyében, messzi távolra, hát minek nézel te engem, he! felkiáltással. Pedig lehet akár meg is tehettem volna, ha nincs ez a feszkó rajtam, körülöttem és így tovább. Igen, a nők is javulhatnak, ez a vagy tudja megölni a mamutot, vagy vegye meg eloszlás sem a legjobb szempont. Egyszerűsíthetnénk már a dolgot....

Minap azt álmodtam, hogy találtam 300 forintot. Ismétlem háromszáz forintot. Most ember az ilyen, hát ennyire csórikámnak lenni! Még álmomban is 300 forint. Folyok szét. Törzskönyvezett lúzer, hát ez vagyok. Miért nem azt álmodtam, hogy találtam 300 milliót, legalább álmomban legyek már menő, a mindenit.

Már megint kétségbeejtő számok jöttek, nem a gazdaságból vagy ilyesmi, ennél sokkal szomorúbb terület. 8, ennyi, egy nyolcas. Lehet ízlelgetni a szót, az összeget: nyolc. Nyolc palacsintát be lehet lapátolni egy helyből, nyolc ember sok egy autóba. Nyolcfejű sárkány. Nyolc, ennyit szexel egy átlagos felnőtt ember egy évben -  nyolcat. Dráma van. Persze a napi átlaghírek mellett, ahogy Trump szétdobálja a NATO elnököket, vagy Németh Szilárd baglyokról ábrándozik, elsikkad ez végtelenül szomorú és lehangoló jelentés. Nyolcszor, van olyan hónap amikor nem is. Tud valaki ennél szomorúbbat? Jó, amikor a világ legkisebb hegedűjén elhúzzák az Ave Máriát, az talán, de több nincsen. 25000 élő embert kérdeztek meg a kutatók a témával kapcsolatban, és teszik ezt nem először, így összehasonlítani is tudnak ami további árnyakat sző a képbe. 1990-es évekhez képest ez kilenccel kevesebb, mármint kilenc dugással, éves szinten. Megfeleződött a szexkedv, embertársaim! Bezzeg az én időmben - mondhatnám, akkor még volt világ, legalább 17-szer kettyintettek évente. Egynél is többet havonta, most meg,  hova tart a világ? Mi ez már, leszokás? Absztinencia? Én a magam az évi 2-3 akciójával, mit kemény munkával szerzek meg, nagyon trendi vagyok, már a 2030-as évek mainstreamjét követem. Egy időutazó vagyok, nem mintha ez tetszene. Mikorra nullázódik? Ez lenne a következő kérdésem. Rajtam kívül még a kotongyártók lehetnek igen kétségbeesve, ott rohad rájuk az árú, érdektelenség miatt. El sem hiszem, hogy ilyen mondat keletkezhet. Nem tudom Nostradamus miként vélekedett erről, adott e ezzel kapcsolatban támpontot. Az ész megáll.

Mi az ok? Kérdik a tudósok,  meg én is. Gondolom sokan mások is roppant kíváncsiak, hogy mivégre ez a nagy lemondás.  Vannak irányzatok, melyek automatikus választ adnak erre a kérdésre, ott van mindjárt a Családok Nagy Szent konferenciája nevű rendezvény, melynek hazánk adott otthont nemrég. Belehallgatva az előadásokba, leegyszerűsödött a világ: a dolgozó nő az oka mindennek, így gondolom a szextelenségnek is. A világ azonban színes, vannak másként gondolkodó rétegek, földrajzi szélességek és hosszúságok. Ők azt mondják:

1 Okos telefon és társai

Ezzel fekszenek már az emberek, aztán rá se néznek mellettük a hús vér másikra, inkább ott tologatnak valamit. Sosem értettem ezt, én megunom. Nézem ez az, aztán unom. Ellentétben a szexszel, azt már hogy lehet unni? Szex? Ugyan, inkább eszem egy mákos rétest, vagy hogy? Persze sokfélék vagyunk. Én akkor is nehezen tudok ezzel azonosulni, lehet a ritka élmény miatt. 

2. Egyéb szórakozás

Itt meg az internet a ludas, bármikor lehet filmet nézni, minden sorozatot letölteni, online gólyafészket nézni. Állítólag sokkal jobb mint a szex, egyesek szerint. Én sajnos nem ebbe a táborba tartozom, de próbálok empatikus lenni. Múltkor néztem, ahogy érik egy sajt - online - hát nem tudom. Én a szexre szavazok.

3. Társkereső app-ok.

Hoppá, pedig azt hinné az ember hogy az maga a szex tárháza, és nagyban felfele húzza a statisztikát, de nem sőt inkább. A kutatások alapján ugyan megkönnyíti egyeseknek, hogy rapid szexhez jussanak, de a ketteseknek, hármasoknak és így tovább inkább elveszi a kedvét. Csüggedést okoz a tekintetben, hogy valaha is normális kapcsolatot lehet találni, pedig a többség azért, nagy meglepődésre mégis inkább olyasmit keresne... Az a pár egyes, meg nem dolgozik eleget ahhoz, hogy felhúzza a statisztikát. 

4. Elvárások

Sokkal nagyobbak az elvárásaink a kapcsolatunkkal szemben. A sok félrenevelés, amerikai film, brazil sorozat, meg idealizmus ide is beköszöntött, a tökéles testű és szellemiségű ember, aki minden erőfeszítés nélkül vagy éppen annak ellenére, azonnali és tömény valamint végtelen boldogságban részesít minket. Ez kell nekünk. Lelki társ és szexvilágbajnok, szellemes és alkotó elme, csak akkor van jelen, ha én akarom és így tovább, ha nem ilyen - már repülheti is a kukába. Állítólag régebben nem gondolták azt, hogy egy emberen kell, hogy múljon a boldogság, hogy a házasság, vagy párkapcsolat lesz a mindenek megoldása. Ki tudja.Olyan is van, aki azt mondja régen minden más volt. 

5. Általános elégedetlenség 

Az emberek morognak, nincs elég pénz, sok a munkanélküli fiatal, nehezen lehet autót meg lakást venni, meg amúgy is világbéke, akkor már inkább nem is szexel se. Otthon ül, morog és játszik a számítógépen, vagy levendula csokrot szárít. A fasz fog itt aktívkodni, amikor úgyse, úgyse.

Most hogy mindenki ezt elolvasta és végig gondolta, szánjon kérem néhány órát a statisztikák javítására. Nyomás szexelni, nincs kifogás. 

A gyerek meg akarja nézni a Wonder Woman címú filmet, én mindig meglepődök ezeken, de ő, a lányom szereti, ha a nők kardoznak meg verekszenek. Érthetetlen. A mozi műsort böngészve az a kérdés merült fel bennünk miért nincs pont ez a filmcím magyarra lefordítva? Némi brainstormingolás után arra jutottunk, hogy a Csoda Fehérnép fantasztikus, és ugyanakkor sokatmondó magyar címe lehetne az alkotásnak. 

A gyerek készült a nagy, történelmi felmérőre. Kizárólag zene mellett hajlandó tanulni, így ez elég kemény megpróbáltatás nekem. Ilyen szavakat ismételgetett, hogy antagonidák, szeleukidák, diadokhosz, peripatetikus... Mint igen művelt anya, a gyerekhez fordultam: mi a frász ez te lány? De lehet, hogy még ennél is borzasztóbbat mondtam. Olyan szavakat duruzsolsz, amit én sem igen használok, pedig tettem rá erőfeszítést. Azt mondja: Nagy Sándor bukását követő utódállamok és az ahhoz kapcsolódó idegen szavak. Hogy mi?! Létszükséglet! Ez kell, ez kell, ez nagyon kell. Gyorsan ittam egy pohár hideg vizet és meghoztam a döntést: Most azonnal hagyd abba, megtiltom, hogy ezt a baromságot megtanuld. Ha kell, írok igazolást,  a tanár úrnak, hogy én tiltottam meg. Hetedikes. Kérem a jelenlévőket, hogy valamelyik fent említett szóval mondjanak egy példamondatot (Kati keresett telefonon és a szeleukidák iránt érdeklődött, de mondtam neki, hogy elfogyott - ilyesmit, csak aminek van értelme), esetleg idézzenek fel egy életeseményt, fordulatot, ahol ezeket megélték vagy találkoztak vele, netán használták. Eszem megáll. A gyerek érdeklődve fogadta a döntést, bepróbálkozott a matekkal  is, reális számok? kérdezte reménykedve. Meg ne próbáld, hogy nem tanulod a matekot! Vannak pillanatok az életben, amikor keménynek kell lenni.

Ha már filozófia, utóbbi idők kedvenc párbeszédét kopiznám ide. A társkeresők sztoikusát, a lélektakarítót, mást ne mondjak spiritcleaner-t, a némberek megvilágosítóját, az aszketizmus csimborasszóját lelhetjük fel ebben a töredékben, pici mártír öntettel. Prófétánk feltételezett életműve az eltévelygett, ámde jámbor asszonyok visszaterelése az élet fehér oldalára, ahol a szüzek és pásztorok vezetik be őket az igaz, megbánó élet és a várható megbocsátás titkába. Másik lehetséges cél, a társkereső oldalak egyneművé tétele, ki tudja, lehet tényleg zavaró ott a nők jelenléte. A beszélgetést hiánytalanul közlöm, minden módosítás nélkül. Nézzük:

10:45:05[férfi] soha sem lesz párod (ezzel az egyszerű gondolattal indít)

10:45:12[férfi] sz.rt sem értek

10:50:59[én] 

Bizony ilyen világ van, egyesek fáradságot nem ismerve dolgoznak azon, hogy a nők erkölcsösebbek legyenek és itt most nem a kormányunkra gondolok. Látom őt, amint pásztázza a fertőt, az ismerkedős online oldalakat és minden egyes darab nőnek bemásolja ezt a párbeszédet. Az élet nem könnyű, és még tovább lehet nehezíteni. Remélem egy idő után megtalálja lelki békéjét.  Szegény embert vajon mi vitte erre a vehemenciára? Mi lehet küldetése valódi célja? Tűnődve néztem magam elé, hogy most milyen reakciókat kellene mutatnom? Törölni innen magam és a legközelebbi plébánián gyónásra jelentkezni? Netán átkozni a sok eszetlen fickót? De valahogy nem jött késztetés semmire. Ittam tovább a kávémat, aztán ennyi. 

A gyereklány ma azzal tért meg otthonunkba, hogy mi lenne ha befogadnánk egy ázsiai törpevidrát. Tényleg, gondoltam mi lenne, el sem tudom képzelni, de hogy így mondod én is kíváncsi lennék. Vagy egy egerésző ölyvt- folytatta, Na anya? Valóban naanya van. Csak rajtam múlik egy törpevidra további sorsa, lehet egészen jól mutatna a kanapén, tévézhetne is velünk... Elképzeltem az alattunk lakó Lajosbácsit, amikor felnéz és meglátja az erkélyen pihenő ölyvünket és ahogy csapatosan körbenézünk a vidéken. Hát álomszép lenne. Egy Trónok harca epizóddal vetekednénk!

A villamosban pattogatott kukorica illat volt, meg reggel, nagyon reggel. A kombináció elég furcsa, inkább mozis, mint hajnali. Álmosan kuporogtam az egyes villamos egyik kietlen sarkában, utaztam a munkahelyemre. Két órát töltök ezzel, van idő gondolkodni... Az Árpád hídnál a neonnadrágos ember ma is furulyázott, egyszer az ő történetét is meg kellene írni. Semmi váratlan dolog nem volt a levegőben, amit nagyon sajnáltam, elég bágyadt és semmilyen voltam. A tavasz nem akart megérkezni és az idén valahogy szükségem lett volna rá. Leírhatatlan vágyat éreztem, hogy valami izgalmas fordulat következzen be. Nem tudnám megmondani mi lehetne az, csak valami, ami kimozdítana a megszokásból, a mindennapos dolgokból. Zenét hallgattam, vannak ilyen tematikus listáim, when I fell guite ugly, when, I thinking over and over és így tovább, na valami ilyesmivel szórakoztattam magam. Utána aztán kicsit szégyelltem magam, mert végül is elégedett lehetek az életemmel, számos más élet sokkal lehangolóbb és unalmasabb, Az enyémet akár jónak is mondhatnám. Ezen felül, ha hiszek a reinkarnációban, akár lajhárként, vagy kavicsként is lehetnék most a Kalahári sivatagban és nem vagyok. Szőke nő vagyok itt Pesten, ez határozottan jobb.

Per Peterson regényét, a Lótolvajokat olvastam. Arra gondoltam, valahogy meg kell hogy örökítsem az élményt, mert azt hiszem nagyon különös és meghatározó volt, nyomot hagyott. Nem azért mert hihetetlen regény, fordulatokban gazdag, vagy titokzatos. Nem. Hirtelen sikerült férfiként gondolkodnom és látnom a világot. Ettől vált érdekes olvasnivalóvá. A világirodalom tele van hangzatos és heroikus nőalakokkal. Anna Karenina, Bovaryné mittudomén. A női lét: életadás, önfeláldozás, szerelem és az ezekből fakadó hagyományos szerepek sokkal kézzelfoghatóbb, megragadhatóbb dilemmákat és életutakat tudnak elénk varázsolni. Jobban, egyszerűbben megírhatók, az olvasó számára jobban elképzelhetők... A férfi lét az valahogy más. Más síkokon játszódik, más gondokkal. Ebben a történetben rá tudtam erre érezni. Itt meg kéne ragadni a lehetőséget, hogy ezt szavakba is öntsem, nem lesz egyszerű, merthogy olyan egyszerű volt minden. Hideg, sok fa, a lélegzet látványa, befagyott tó, egyszerű faház, motorfűrész, tűzifa. Kimosott nadrág, bögre tej, kutya. Egy apa, akit imádni lehet, aki tökéletes. Egy apa aki eltűnik. Eleinte hiányérzetem volt, nem találtam a helyem a történetben, mint egy fapados repülőgép, színtelen mozi. Sehol semmi érzelmi bonyodalom, nincsen le -fel hullámzás, semmi elemző gondolkodás, töprengés, önmarcangolás aggódás... És akkor megértettem, hogy ez egy színtiszta férfiregény és elkezdtem imádni. Sikerült férfiként látni, láttatni az életet, a kapcsolatokat, az érzelmeket. Nagyszerű élmény volt. Fehér vásznon fekete vonalak - de nem a színtelenség, hanem a tökéletesség, egyszerűség szimbólumaként.

A férfi lét eszenciáját mutatja meg a regény. Az erdő, a leendő tűzifa, melyet kemény munkával lehet majd begyűjteni. A ház, a gyakorlati teendők tárháza, melyek férfikéz iránt fohászkodnak, ott kell fúrni, amott csavarozni, a fűrészt olajozni kell. A főhősünk egy idős férfi, aki férfi és magától az. Lehet ez most egy furcsa mondat volt, nem tudom szebben megfogalmazni. Egy pillanatnyi kétely nincs, hogy mennyire valódi, igazi férfivel állunk szemben. Nem kell mellé női szereplő, anya, feleség vagy szerető, hogy érezzük mennyire férfi. Így, magában is az.

Azt hiszem valahol itt alakul a válasz a sok kétkedésre, hogy az emancipált nő mellett hová lett a férfi. Sehová, megvan, meglelte önmagát. A feminizmus esetleg kivégezte a férfit, de nem, nincs itten semmi gond, csak kellett egy lélegzetnyi szünet, hogy meglegyen az új ritmus. Nincs verseny, nem lehet verseny, az értékek, az adottságok egyenrangúak, csak mások. Már nem egymástól vagyunk azok akik. Nem nőtől férfi a férfi, és nem férfitől nő a nő, ez már nem egy meghatározó feltétel. Elsősorban önmaguknak kell megfelelni az embereknek, önön elvárásaiknak eleget tenni, megvalósítani valamit abból, amit elvárnak maguktól. Mindegy, hogy nők vagy férfiak. Így tudnak már más szemmel egymásra nézni. A világ átalakulóban van, a nemi szerepek és feladatok is, a kapcsolatok is. De probléma nincs, legfeljebb megtorpanás. Megtaláljuk egymást.

Chris Cornell meghalt, még inkább öngyilkos lett, ami tovább rontotta a kedvem. Szép, tehetséges ember, ráadásul úgy volt tehetséges, hogy fel is tudta használni azt - mégis elpusztította magát. Ilyen alattomos a depresszió, a lelki betegség. 

Trump száz napja elnök. Olvasom, hogy kicsit elpilledt szegény, azt hitte egyszerűbb lesz elnöknek lenni, és nem kell majd annyit dolgoznia. (Ezt honnan vehette?) Csalódott azonban ebben, és még autót sem vezethet. Amire végképp nem számítottam, hogy némi párhuzamot fedezek majd fel Trump és közöttem. Én is azt hittem, egyszerűbb lesz majd a férfiakkal és én sem vezethetek autót, mert el kellett adni. Ez van. A hasonlóság itt véget is ér, amit nem bánok, trump színű hajhoz nagyon nehéz felsőket találni.

Még nem lendültem be teljesen, semmi tudományos felfedezés nem csigázott fel, hogy beszámoljak itt róla. A politika megrázó, de azt most hagyom. Olvasmányaimról is lehetne beszámoló, de azt sem fogok. Egy márciusi tikkadt szürke estén, amikor csak a bogarak és az egerek mozogtak, meg a szomszédok, bevackoltam magam egy takaróba, és mellesleg ismerkedtem. Egyedül voltam a lakásban, gyerekek a nagyinál voltak legeltetésen, illetve generációközi egyeztetésen. Szépen pihenősen elterültem, és a szociális helyzet alakulásáról olvastam egy összeállítást, amikor rám kattintott egy kedves ismeretlen.

Történt már ilyen elégszer, egykedvűen vártam az első megnyilvánulásokat, bemutatkozó mondatokat. Valami különleges éghajlati viszonyok lehettek, mert jó volt, kedves, okos, kellemes - végre. Biológia és magyar tanár egy budapesti szakközépben. Jelenleg nincs párkapcsolata, nem csak délelőtt lehet üzenni neki és nem kell titkolózni, sőt hétvégén is lehet vele beszélgetni. Egészen fel voltam dobódva, sőt dobálódva. Továbbá teljesen kész és normális mondatokat írt, nagybetűvel kezdve és ponttal a végén. Egyetlen egyszer sem kérdezte meg, hogy szeretek e állva, esetleg liftben szexelni. Nagyszerűen éreztem magam. Randit akart, és azt is hogyan: egy kávázóban! Nem a hentes bolt előtt, vagy a nyugdíjbiztosító lépcsőjén. Álompasi, de bizisten. Aznap este, könnyű szívvel feküdtem le, vannak még reményt adó esetek még ezen a nyomorult oldalon is. Igaztalan voltam és savanya. Nem szabadott volna. Lám, lám.

A randit mindjárt másnapra beszéltük meg, merthogy minek húzzuk az időt. Ismerjük meg egymást, hiszen úgyis a valóság a lényeg, nem cset, meg a levelezés. Egyetértettem, meg még szabad is voltam, nem kellett az időmet annyira beosztani.

Másnap szakadt az eső. Nincsen siker megpróbáltatások nélkül. A III. kerületben meneteltem a felhőszakadásban, a Fő tér irányában. Ez egy cuki része a kerületnek, valamiért a panelcsomag közelében hagytak egy kis üde foltot a múltból. Itt kellett találni egy kávézót. Ez meg is oldódott könnyen. Én értem előbb a tetthelyre, de ezt meg is beszéltük, mert hogy én végeztem előbb a munkahelyen. Vettem egy kávét magamnak és várakoztam, kicsit izgatott voltam. Szerettem volna, ha tetszik majd, meg ilyenek.

A terem végében író olvasó találkozó volt író bácsi, és sok olvasó néni. Ez a történet szempontjából teljesen érdektelen, csak olyan aranyosak voltak, aztán megemlítem. A tanár úr megérkezett. Végtelen zavarban volt, az esernyőt nem tudta összecsukni, a telefont háromszor kiejtette a kezéből és így tovább. Segítségére siettem, én is gyorsan fellöktem egy két dolgot és leejtettem a táskámat, így már sokkal jobb lett a helyzet. Mondtam neki, hogy vegyen ő is nyugodtan egy kávét és üljön le. Amíg megvette a kávét, addig megnyugodva tisztáztam, hogy rendben van az ember, tetszik nekem.

Elkezdtünk beszélgetni. Ide, oda ment a dolog, kérdezett, válaszoltam, majd ő mesélt magáról, megint én. Teljesen normális volt minden, olyan üde, emberi. Egyre inkább elkalandoztunk: történelem, irodalom miegyéb. Már Hitler hatalomra jutásánál tartottunk, amikor hirtelen megkérdezte, hogy akkor velünk mi lesz? És elnézést, de ez nem Hitlerről jutott az eszébe, hanem csak úgy. Mi lenne, mondom, hát alakítjuk a dolgot, találkozunk megint. Ezzel ő is egyetértett. Kiderült, hogy közben el is múlt az idő és már tökre este van, úgyhogy futás hazafele. Egy darabig együtt villamosoztunk, a végén puszi és kedves integetés. Öröm volt ez az eső, de tényleg.

Elalvás előtt még kicsit azon töprengtem, nem voltam e megint túl értelmes, miért kellett nekem minden témáról beszélni, meg véleményt mondani. Nem szeretik ezt a férfiak, de aztán csak mosolyogtam, de hát jót beszélgettünk ő is élvezte, ez egy értelmes ember. Meg különben is, az vagyok, aki vagyok.

A következő randit pár nap múlvára beszéltük meg, hogy egy kicsit lazább helyen egy kocsmában találkozunk és majd borozunk. Nosza tehát vártam a jelentkezését. Nem kellett sokat várni, már másnap írt nekem, mégpedig sms-t. Éppen egy telefonhívásban voltam munka jelleggel, amikor érkezett az üzenet, idézem: "Szia nekem jó a péntek, ha gondolod eljöhetsz hozzám"

Néztem hosszan a betűket és mindenféle játszadozott az agyamban. Nem ezt beszéltük meg, ember, nem ebben maradtunk, sőt ez meg sem lett említve. Most mit reagáljak erre, azzal kapcsolatban is már kioktattak hogy én magam helyezem el magam valamiféle polcokon, meg mifene. Vadászat, és így tovább, nyilván a felesleges körök futása is gagyiság, de.... Most mi a fenét írjak vissza? Tépelődtem vagy három órát, közben munka is volt nem is tudtam figyelni az egészre. Végül ezt válaszoltam: úgy emlékszem egy kocsmát beszéltünk meg...

Ok, mehetünk oda is, majd keresek valami helyet és jelzem -

írta pár perc múlva. A megfelelő kocsma fellelése elhúzódott, még most is tart. Soha többé nem jelentkezett. Nesze neked Hitler hatalomra jutása, meg a német választások. Már megint sok voltam, a fenébe. Lobotómia, ez kéne már nekem. 

A francia választáson, Macron nyert, nagyon szerencsés szerintem ez a fordulat. Én ennek a lehetőségnek szorítottam. Külön érdekes, hogy Macron felesége 24 évvel idősebb nála, valami elképesztő történet. 15 éves korában ismerte meg, az akkor már 39 éves, három gyermekes asszonyt. Majd kijelentette neki, hogy úgyis feleségül veszi, és tényleg. Ha úgy vesszük, be tartja az ígéreteit, mint látható, ez akár még érdekes politikusi tulajdonság is lehet, de mindenképpen eredeti. Izgalmas lenne, ha ezt elmesélnék, ezt a love storyt, hogy ez mi? Hogy volt ez? Reméljük lesz belőle egy amerikai film, vagy online sorozat. Amúgy ám a franciákat ez egyáltalán nem zavarta össze, már ez a történet, megválasztották, mert jónak találták. Ennyi. Lenyűgöző, semmi előítélet, kioktatás, megmondás. A vén tyúkos hozzászólások inkább kelet európai térfélről jöttek. 

Van néhány szösszenet, amely az ínséges billentyűzetmentes szomorúság során keletkezett, azokat próbálom összerázni valami egésszé.

2017, sehogy nem akarok ráhangolódni az évre. Feltételezem számmisztikai magyarázata van, az évszám végösszege 1, ami ugye semmi jót nem jelent. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a gyerek kólát öntött a laptopba, szóval még írni sem lehet. (közérdekű közlemény) Siralom.

A terveim azonban nem változtak, férfit akarok magam mellé, valamint el akarok utazni Berlinbe. Nincs új a nap alatt. Még azt a felfedezést tettem, hogy -5 fok alatt nem működöm, legalábbis eddig, ebben az évben. Teljesen megállt bennem az élet, nincs gondolatom, szürke vagyok és egy helyben ülök vagy állok. Nem szeretem. Rémesen szomorú progmetált hallgatok, az sem az a feldobós fajta.

Megyek a kávézóba, halkan potyog a hó körülöttem, az ég sötétszürke. Az emberek lehajtott fejjel torlódnak a kásás úton. A fejemen kívülről sapka hatalmas bojttal. A fejemben belülről zavaros gondolatok. A kávézóban egy férfivel fogok találkozni, szereti a metálzenét és egy ír akusztikus zenekarban játszik. Barna hajú 173 cm magas. Mit várhatok ettől a kombinációtól? Ez az, amin egyáltalán nem gondolkodtam. Szimpatikusnak tűnt. Megnézem, ennyi volt az elvárás. Éppen az imént hívott, hogy már ott van, mondtam menjen be, ne álljon már a hidegben. Most fordulok a kávézó elé. Nem ment be, ott áll az ajtóban.

- Szia - mondja.

- Szia - nézem az embert, továbbra sem gondolok semmit, - talán menjünk be mit gondolsz? Igen igen, mondja.

Leültünk egy asztalhoz. A kép amit látok a valóságban, nem az a kép, amit eddig láttam, valami egészen más, de ezt már teljesen megszoktam, volt már ilyen. Nagy gyakorisággal az ember akivel beszélgetek, és akiről fényképet kapok, az egész más. Ezen már annyit nem is kell agyalni. A kulcs a személyiség, az vajon áthidalja-e az előzőből fakadó esetleges csalódást. Ezt fogom most akkor kitapasztalni, hátha.

Kávézunk és mesél mesél. Vidéki fiú, de már pár éve itt él a városban, imádja a gitározást ezért három együttesben is játszik, emiatt nincs ideje egy valódi kapcsolatra (értem csak dugni szeretne). Részletes leírást kapok az egyes zenei formációk programjairól és az ő szerepéről ezekben (zseni, pillanatok alatt összedob egy top listás számot). Majd megtudom, hogy női rokonai, anyukája nagynénije, keresztanya gyakran csomagolnak neki, mert ugye köztudott, hogy a városban nehéz élelmiszerhez jutni. Ha, már így van, akkor ezeket meg is kell ennie, ami, hát meglátszik most rajta. (rövid indoklás a kép és a valóság közötti eltérésre) Ja, és pókjai vannak, ez a házi kedvenc. Itt egy gyenge kísérletet teszek, hogy én is bekapcsolódjak a beszélgetésbe, és megemlítem, mintegy mellékesen, hogy nekem macskám van. Azonban ez az információ, mint érdektelen, elporlad a légtérben, megtudom a hét pók történetét, mikor vette őket és melyik mit eszik, valamint mikor vedlette le a bőrét vagy milyét. Van szelíd pók és dühös pók, de a szelíd pókot sem lehet sokszor kézbe venni, mert bármikor megdühödhet és onnantól a dühös pók kategóriába tartozik. Renget pók elfér egy lakásban - mondom erről én is tudnék mesélni - de csak mosolygott és elmagyarázza, hogy hány köbcentire van szüksége egy póknak és van, hogy napokig meg sem mozdulnak. Egyszer azt hitte meghalt az egyik, de aztán megnézte a gugliban és halott pók összegömbölyödik és furcsa alakzata lesz és a lábai nagy valószínűséggel az égnek merednek. Ebből tudta, hogy mégsem halt meg a pók, csak ül. Továbbá most még munkát is keres, mert összeveszett a főnöke fiával, ebből kifolyólag bizonytalannak érzi helyzetét a cégben, (pedig tudja jól, hogy pótolhatatlan) szabadságra sem nagyon engedik, akkora nagy a szükség rája. További információ, anyukája egy bohókás néni, aki már egy metál koncertre is elkísérte.

Észrevétlen megnézem az órámat, tényleg nem akarom megbántani, de úgy éreztem egy óra idő az méltányos lesz erre. Arra gondoltam ennyi elég egy első randiból. Kérdeztem, hogy érzi kifizessem a kávét, mit szeretne. (voltak itt már bonyodalmak) Alaphelyzetben nem volt baj vele, csak nekem valahogy nem ragadta meg a fantáziámat. Nem éreztem semmit, vagy némi bágyadtságot, egy randival több, végül is nem rossz, de nem is jó. Ez sem jött össze igazán. Megpróbálom új alapokra helyezni ezt a keresgélést. Úgy látom én ezt: megint tettem egy lépést, hiszen előbb utóbb lesz valaki megint. Lépteim alatt rotyog a frissen esett hó, távolodok a kávézótól. A telefon megzizzent, üzenetet kaptam, nagyon tetszem, szeretne velem szeretkezni. Nézem, így okos telefonon leírva, fehér háttér, zöld felhőcske. szeretkezni. Régen használtam ezt a szót, ahogy így nézegetem újabb üzenet érkezik: szombaton 14-17 óra között ráér, tudna fogadni a lakásán. Puff, gondolom ott lehetne "szeretkezni", miközben körülöttem pókok ülnek és gondolkodnak. Szép péntek este van. A hó tovább potyog a szürke égből.

Update: a randi után még tovább leveleztünk, nem akartam csak úgy elvetni, mert végül is nem tett rám igazán rossz benyomást és hát ugye, meg kell ragadni az alkalmakat, harcolni kell minden potenciális férfiért. Némi küzdelem után kiderült, hogy csak szexet szeretne, sajnos nem tud, tényleg nem tud semmilyen energiamorzsát sem erre a területre biztosítani. Inkább ül a számítógép előtt és órákig levelezget nőkkel, az ügyben, hogy nincs erre ideje, csak egyet akar dugni és értsék már meg végre. A minap megint jelentkezett, hogy nem gondoltam-e meg magam.

Sajnos nem.

Szerintem depressziókutatásba kezdek. 

Lehet ítélkezni egy email cím alapján? Minap beszélgettem egy férfival - ez ilyen hagyomány nálam -  kérte, hogy térjünk át a levelezésre. Még nem sok szót váltottunk, de legyen mondtam:  napkirályfia@ mondta, nem napkirályfi, hanem fia, ne keverjem össze. Az ismerkedés valahogy ezen a ponton megakadt, ez volt az a lépcsőfok, ahol én már nem mentem tovább. Nem tudok bővebb magyarázatot adni, talán a telihold tette, vagy a horoszkóp, nem tudom. Szélirány? Olyan bánatos lettem, vagy sok lett már, meghatározhatatlan. Napkirályfia. Oké, mondtam kleopatraarabokvedelmezoje@ ról várd levelem. Majd megittam egy pálinkát és lefeküdtem. Ez volt egy tömör bevezető.

Olyan valami létezik, hogy az emberből kiveszik minden írói hajlam? Ugye nem, csak valami átmeneti betegség ez rajtam, legalábbis szeretném. Ezt csak idevetettem, nem igazán komoly a gondolat és nem is ez a tárgyalás. Az most jön.

Válságos időket élek. Be kell vallanom itt valamit, saját magamnak, meg a nagyvilágnak is. Ezt a blogot pár éve írogatom és főleg arról szól, milyen szédületes élményekben részesültem, miközben férfivadászatba bocsátkoztam. A valóság nem teljesen ilyen. Az élmények, tapasztalások megvoltak, de én végestelen végig szerelmetes voltam egyetlen egy emberbe, rövid kihagyások kivételével. Mégpedig nagyrészt reménytelenül. A blogot is akkor, és azért kezdtem el írni, mert ez a kedves férfi éppen kidobott. Azt kell mondjam sajnos csak átmenetileg. Az egész történet sanyarú, mint az éretlen citrom, vagy mint az úttesten szétlapított füge.

Az elbeszélés évekre nyúlik vissza, ha valaki szeretne egy papírzsepis, szerelmi történetet itt most elolvasni naplementével és rózsaszirmokkal, az nagyot fog csalódni. De még csak valamiféle hapiending is hézagos a történetben. Semmi pozitív fordulat, amerikai történetépítés. Lúzertörténet, úgy ahogy van. Megpróbálom összefoglalni. Nem lesz könnyű, mert az ember hajlik a magyarázkodásra, részletekben való elveszésre az önsajnálatra és úgy egyáltalán, a nyálas érzelgősségre.

Az embert társkeresőn ismertem meg, ha a mai eszem van akkor, ami nem volt, egész másként alakul a történt. Gondolom én, most, a mai eszemmel. Akkor azonban nem a mai eszem volt, hanem az akkori, ez remélem elég zavaros mondat volt. Meg ugye a szerelem útjai kifürkészhetetlenek, ebből a csodálatos origóból induljunk ki. Egy villamos megállóban találkoztunk, onnan ismertem fel, hogy ez most egy nagy találkozás, hogy megbotlottam, ez az amerikai filmekből ismert, ikonikus jel, arra nézve, hogy itt most érzelmi jelentőségű részhez értünk. Több filmből is tudjuk, hogy amikor a nő hanyatt esik, vagy hülyén vihog, esetleg tűsarkúban fut, megbotlik, ráönti a kecsapos krumplit a férfi nadrágjára, akkor értelmileg labilis állapotba került, esetleg szerelembe esik éppen, vagy a női princípiumokat valósítja meg. Tudom, ez azért túlzás, mármint a szerelem, de megilletődtem, ezt állíthatom. A találkozást másik találkozás követte, csók és egyéb kellékek. Valamint csetelés, főleg az. Ezek anyaga egy régebbi típusú számítógépet színültig megtöltene. Több ezer oldal, egyszer lementettem és átalakítottam world dokumentummá, innen az adat. Ezt miért tettem nem tudom, egyszer sajtot is próbáltam készíteni, meg makramét, néha vannak megmagyarázhatatlan kilengéseim és próbálkozásaim. Szerelembe, a találkozáshoz képest, fél év múlva estem. Percre pontosan tudom, egy áprilisi napon. Csütörtök volt kb. fél egy, na ekkor történt. Emlékszem, egyik pillanatban még csak ültem az íróasztalnál, a következőben, meg szerelmes lettem. Ilyen ez. Közben küldött nekem egy zenei anyagot, amelyben zongoráztak. Ez volt a vízválasztó, ha lehet ezzel a szóval élni, ebben a helyzetben, én meg voltam a partra vetett hal. Ez a kapcsolat nagyon szerencsétlennek bizonyult. Kapcsolatnak is alig nevezhetjük, bár mivel mindketten ezzel a szóval illettük, talán mégis megkockáztathatom ezt a kifejezést.

Egy év vergődés után, egy fáradt októberi napon, az ember azt írta nekem hogy elég lesz ebből. és tényleg. Már korábban is elég volt, de addigra meg már biztos, ezt azonban senki nem tudta, nemhogy én. Sírtam rítam, elkezdtem blogot írni, hogy aztán pár nap után ugyanott folytassuk csak immáron levelezés formájában. A levelek is több kötetnyi anyagot biztosítanának az érdeklődőknek, de ehhez ugye legalább az egyikünknek valamiféle celebnek kellene lennie, vagy hadvezérnek, vagy valami ilyesmi, de erről szó nincs. Képzeljék el Rákóczi összes levelezését a bujdosás alatt, és azt szorozzák meg öttel, valami ilyen mennyiség. Igen unalmas levélkék ezek, a legtöbbször előforduló szó, a miújság. Mi ez már kérem? Ez ment hosszabb rövidebb szünettel, egészen a múlt hétig. Mondjuk tavaly már alig találkoztunk meg alig is írtunk, jól kigyógyítottam magam az egészből. Nagyon erős önszuggesztió és hidegvizes borogatás, valamint egy váratlan szerelem segített ebben. De és akkor idén újévkor, valami gyengeség kapott el, mondhatnám rés a pajzson, és meglátogattam. Na ezt nem kellett volna, sikkantana fel most valami kapcsolati tanácsadó, vagy egy okos nagynéni. Ezek nem álltak akkor aznap a rendelkezésemre. Meghívott, elmentem, így ennyi. Az ember elméje beteg, az egyszer biztos, legalábbis az enyém és könnyedén átadja a helyet a szívnek, ha mondhatok efféle lapos hülyeségeket. A szívem újra bevezényelt a sötét susmuserdőbe. Olyanokat képzeltem, balga, naiv módon, hogy izé, most minden más, hát milyen aranyos már. Hülye. Azért kicsit már fejlődtem és pár hét lobogás után, már léptem is. A szívem darabokban. Ahogy a melankolikus lányregények végén szokott lenni. Kisprobléma, hogy én meglett asszony vagyok, szóval.

Joggal merül fel a kérdés, hogy de miez, miez? A válasz igen nehéz lesz, mert szinte nincs is. Ez nem matematika, vagy fizika, hogy pontos képlettel és számsorral reagáljam le a kedves érdeklődőt, sőt még vektorokat sem tudok hozzácsatolni az ábrához. Ábra sincs. Az embernek van/volt egy másik kapcsolata is, mely vidéken zajlik. Emberem lélekben sérült és még másban is, de ezt most hagyjuk. Viszont egyébként kecses és okos, mely tulajdonságai elegendőnek bizonyultak, arra, hogy beékelődjön szívembe. Na meg a büszkeség (enyém lesz, ha beledöglök is), amely nagyon rossz tanácsadó. Aztán a belefektetett energia visszaszerzésére irányuló újabb energiabefektetés és így tovább. Hevenyészetten írom mindezt le, mert nem örülök az egésznek, és nem is tudom megmagyarázni, főleg a saját motivációmat. Akart is, meg nem is. Vívódott a kényelem és a kihívás között, sejthető, hogy ki nyert. A kényelem. A több néhány sikertelen próbálkozás, hogy behelyettesítsem őt egy tényleges valódi férfiemberrel, a néhány roppant kellemes élmény, találkozás, mély pillanat, ami hozzákötött, a bánat, a vergődés, mindezek együtt egy olyan érzelmi síkot hoztak létre ártatlan lelkemben, mely egyszerűen lepattintotta a férfiak közeledését és kedvetlenné, informálissá tette az én bizodalmamat és elvárásaimat más férfiak iránt. Ha valami éppen össze is jött, az bosszú volt, vagy bánatos felelet az említett ember tetteire, viselkedésére. 

A kilábalás bő egy éve kezdődött. Már leépítettem, elfeledtem, üdén szabadon elmentem egy koncertre, és azonnal, de azonnal szerelemre fakadtam. Egy kellemes élményt kaptam ajándékba, egy fél éves boldogságot. Ez lehetett volna egy jel. Ebből meg kellett volna értenem, hogy ez akaszt engem. De nem, én még egyszer meg akartam mártózni ebben a wasabis, érzelmi pocsolyába. Egészségemre.

Jó hírem van, lépek tovább. Most aztán tényleg. Jöttem haza, néztem fel a szürke égre, és láttam ahogy elszáll, mint egy nagy lufi. Ott libegett és egyre kisebb lett. És nem akartam utánanyúlni, meg sem mozdultam. 

Legközelebb a férfi ing történetét írom meg, vagy valami hasonlót.