Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

Alibanya jegyzetel

Contemporary love story

2014. szeptember 05. - Alibanya1

Adva van két ember, egyszerű, hagyományos szereplők, semmi droid, vagy alternatív dolog. Adott egy nő és egy férfi. Teljesen átlagosak, és fel is vannak öltözve, a fejükben gondolatok vannak Betoppan egy szép őszi nap és ők megismerkednek, fontosnak tartom kiemelni, hogy tényleg szép őszi nap volt, olyan giccsesen szép, mint a képeslapokon. Sütött a nap, sárgultak a levelek, pont a feladatuknak megfelelően. Az emberek jöttek mentek, ezek meg ott álltak a villamos megállóban és nézték egymást. Megismerkedtek hát, ahogy azt kell. De valahogy itt nem álltak meg az események, a történet folytatódott. Mindenképpen cselekménynek kellett bekövetkeznie. Pedig néha megállhatna minden egy pillanatra, vagy akár örökre? Sőt bizonyos dolgok nem is kellene, hogy megtörténjenek. Lehet, hogy fájdalmat okoznak egymásnak, lehet, hogy kiderül a nő olyan, mint a karácsonyfadísz és csak lóg a pasin, vagy esetleg a férfi érzéketlen vödör és, az első dugás után keresztül néz a nőn, persze az is lehet, hogy csupa jót okoznak egymásnak, de ez nem merült fel, óvatosságból.

Megismerkednek, beszélgetnek, sőt ez sem elég, még beszélgetnek, leveleznek telefonálnak, mindent bevetnek, amit csak lehet, videóüzenet, linkek. A dolog elfajul, csókolóznak. Arra gondolnak le is fekszenek egymással, ha már így alakult, és ellenkező neműek. Telt múlt az idő, s valahogy ezek a viszonyulások bugyogtak, fejlődtek, érlelődtek, mint a barack a fán. Nem maradtak egy állapotban - az élet mozgásban van, mint már azt oly sokan megtapasztalták. Minden elővigyázatosság és óvintézkedés ellenére feltört az igény, hogy esetleg valamilyen irányba vezessen ez az ismeretség. Köznyelven ezt kapcsolatnak hívják, azt hiszem. Bár ezek már ijesztő szavak is lehetnek akár, ki akar itt kapcsolatot?

Nézzük a lehetséges variációkat:

"A" forgatókönyv:

Miután egyre többet beszélgettek, és találkoztak, valami érdeklődésszerű kezdett kialakulni közöttük, állítólag ez teljesen természetes a humán egyedeknél, minél többet vannak együtt annál valószínűbb, hogy valamiféle, úgynevezett érzelem kezd kialakulni. Például vonzódás, hogy egy egészen egyszerűt említsek. Ez fejlődésnek indult. Ha a példányok teljesen önkéntesen vannak együtt és jól is érzik magukat, akkor szinte garantált az ilyenfajta emóciók feltámadása. Szerencsére esetünkben teljesen rendben volt mind két fél és egyre inkább egymásba bonyolódtak. Régebben ezt egyszerűen szerelemnek hívták, de hőseink nem szerették ezt a hagyományos kifejezést, ők "csak "bírták" egymást, meg "kedvelték" egymást. A történet egyre inkább kezdett valamiféle hagyományos love sztorivá fejlődni, akarva akaratlanul. Lassan minden tökéletes lett, a napra lehetett nézni, de ide nem, úgyhogy fennállt a veszélye, hogy majd el is romlik és bekövetkeznek az egyéb forgatókönyvek, de most még jó, jó, jó.

"B" forgatókönyv:

Miután egyre többet beszélgettek, és találkoztak, valami vonzódásszerű kezdett kialakulni, azonban kiderült, hogy a férfinek van egy barátnője, aki hát nagyon szomorú és magányos, és éppen ezért nem lehet vele még szakítani, mert akkor összeomlás van. Hogy ez pontosan mit takar, az nem bontakozott ki, a történet ezen szakaszában, de el lehet képzelni. A kapcsolat tehát megrekedt valami érdekes felemás állapotban, mint amikor a Tom és Jerry rajzfilmben a Tomot leöntik gyorskötő gipsszel és úgy megdermed futtában, valahogy így álltak egymás közelében a férfi meg a nő. Elég érdekes, nem? Vagy inkább más kifejezést illene ide? Mit lehet itt tenni? De lehet, hogy a nőről derült ki, hogy frigid, erre most nem emlékszem, és a férfi variálta agyon a dolgot, hogy most ő nem tud kefélni és félig sem az, mint ami. Akár ez is lehetett.

734ada87bcfffe35edab1ae0642c087e.jpgDe, vagy éppen ezért:

Az idő közben futott tovább, már csak ilyen ez, mint a 4-6-os villamos, az is csak megy megy ide oda, éjjel nappal. Az "A" forgatókönyv erős, szirupos kifejlet felé mozog, a női szívek örömére de hallottam már olyant is, hogy férfi embereknek is tetszik az ilyen pozitív végkifejlet. Csattanó az lehetne, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak, vagy esetleg míg meg nem unták egymást.

No de mi van a "B" forgatókönyvvel?

Tényleg  mi van azzal? Kézenfekvő: idővel azért kilépnek ebből a dermedt állapotból, merthogy jó érzik magukat egymástól. Kellemetlen, de így van: az ember inkább érzi jól magát, mint nem. Tehát, azért csak, csak találkoznak és törődnek egymással, ebből következően megint csak beindul a már ábrázolt kémiai folyamat, miszerint egyre inkább kedvelik egymást. Tehát a kapcsolatnak fejlődni kell valamerre, és valakinek a kezébe kell venni a dolgok alakítását. Egy szép nyárvégi napon aztán, amikor a galambok a szokásukhoz híven le fel röpködnek, sőt totyognak is, elhangzik a kérdés: Akkor hogyan tovább? Vagyok én neked valaki? kérdi a nő és elmegy, mintegy időt hagyva, a dermedt férfinak.

"C" forgatókönyv:

A férfi habozás nélkül úgy dönt, hogy igen valaki neki a nő, lezárja halódó kapcsolatát, azonmód felhívja a nőt és elmondja, hogy mennyire fontos neki és, hogy mennyi örömét leli benne, majd innen átkanyarodunk az előzőleg már megtárgyalt "A" forgatókönyvhöz. Happy end, könnyek,  zsebkendő.... egyébként a mai időszámítás szerint ez a legkevésbé valószínű lehetőség.

"D" forgatókönyv:

A férfi időt kér, sőt húzza azt - majd - mondja, most nem tudok még dönteni, nem tehetem meg a másikkal sem, hogy csak úgy otthagyom, meg nem is tudom. Legfőképpen. A nő mélazgat, de időt ad, mert már ugye nyakig benne van, már voltak szép pillanatok, egymásra csodálkozások, szóval reménykedik...sír, vergődik, készül a legrosszabbra, aztán legyint, aztán megint sírdogál, aztán elküldi a picsába, a férfit persze... szóval hagyományos érzelmi felindulásról beszélhetünk, gondolom ismerős. Némi tépelődés és szükséges válsághelyzet, krízis, érzelmi hullámvölgyek átvészelése után bekövetkezett az olvasók által emelt díjas hívásokkal megszavazott "A" forgatókönyv.

"E" forgatókönyv:

A férfi némi habozás után úgy dönt, hogy marad a megszokott felállásnál, ott már nem érheti csalódás, sem váratlan fejlemény, a sáncok megmerevedtek. A kérdésfeltevő, amúgy is sarokba szorította vagyis megmutatta, hogy tud kellemetlen is lenni, úgy kell neki, tehát ejtve van. Ki tudja amúgy is, hogy hogyan is sikerülne...alig is ismeri, meg hát szerelemről szó sem volt. Tehát üzenet nélkül, vagy ez azért nagyon durva, na legyen, szóval egy szűk szavú üzenetben közli, hogy valószínű félreértették egymást, ő nem is gondolta, hogy ez bármi lenne. Ja hogy csókolózott meg ilyenek, á csak hagyta magát sodródni az eseményekkel, a részéről ez nem jelentett semmit. Persze lehet az is, hogy a nő meggondolta magát és mégsem kér a pasiból, hiszen, ha eddig húzta az időt, akkor kár vele foglalkozni, őt csak olyan férfi érdekli, aki él hal érte, vagy mi, valamely újságban is ezt írták, hogy ő ezt érdemli.

(Az olvasók kedvéért, meg hogy ne legyen olyan rövid  ez az írás, az "A" forgatókönyvet is lehet tovább variálni. Miért is ne játszadozhatnánk tovább, az este kiadja. Nagy valószínűséggel az olvasó is egyedül van, vagy egy nyomorult kapcsolatban és éppen nem tud magával mit kezdeni, szőjük csak kíméletlenül a szálakat.)

A/1 Az élet napos oldalán vagyunk, minden egyre szebb és jobb, mivel marha jó együtt lenni és kiválóan el tudják már együtt tölteni a szabadidőt, elég gyorsan kézenfekvővé válik, hogy akár együtt is élhetnének... és akkor jön a rettenet, valamelyik fél összeroppan, mert ráérezz, hogy még nem élt eleget és még meg sem valósította magát, és légy önmagad, meg más reklámokat is látott. Ebből arra következtet, hogy még nem érett meg az idő.

A/2 Minden nagyon édesen alakul szuper jó együtt, eszméletlen jó együtt aludni, együtt ébredni, szexelni. Álom szép minden, hova lehet ezt még fokozni. De akkor megismétlődik a forgatókönyv, a férfi beszerez egy harmadikat, hajlik rá tudjuk.... vagy akkor a nő arra gondol, hogy neki mégsem jó teljesen a szex ezzel a férfivel, és akkor belebonyolódik egy egyéjszakás kalandba, ami kiderül és fuccs az egésznek...de lehet, hogy a férfiről kiderül, hogy a greenpeace aktivista és minden szerdán leönti magát fáradt olajjal egy performance keretében, a nő meg bevallja, hogy brazil sorozatfüggő és hangosan zokog, meg az orrát fújja az érzelmes jeleneteknél, de lehet hogy a férfi szerint csak és kizárólag tubusos majonézt lehet vásárolni, a nő meg azt mondja marhaság, csak a flakonos a jó. Ez a kérdés aztán olyan repedést indít el kapcsolatukon, amely válsághoz és szakításhoz vezet. Nehéz ügy. Sajnos nem hallottam pontosan a mese végét. Ezeken kívül még legalább 437 okot fel tudnék sorolni, hogy miért is nem működött a dolog, viszont arra, csak egyet, hogy miért igen: ez az akarat, de ez biztonsági okokból senkiben fel sem merült. 

1170681_10153735588351011_10250639663988444_n.jpg

Vajon melyik lett a valódi befejezés? Hova csűrték csavarták a történetet ki tudja, biztos sokat foglalkoztak vele, de az is lehetséges, hogy az egész feltevés hibás volt és elmentek egymás mellett a villamos megállóban, ridegen ahogy az már lenni szokott, mert tudjuk jól "a viszonyok veszedelmesek".

Lehet elmúlok egy időre...a lelkem egy halott verébhez hasonlít, már ha láttatok ilyent. én nem, de van egy érzületem, hogy hogy is néz ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr476672147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ˇ (törölt) 2014.09.05. 15:13:16

Szerintem egy forgatókönyvben klasszikus hiba, ha a nő nem jobban elcsábítja a férfit, hanem azon győzködi vagy ultimátumot ad neki, hogy hagyja ott a régi.ELőbbi esetben ezt nem kell külön kérni, utóbbiban a pasi pedig olyan lesz, mint a szárat spagetti tészta...hajlik, hajlik, de aztán egy pontot elérve a terhelés hangosan recenéssel eltörik.És kezdésnek sem túl jó megmondani a másiknak mit csináljon, mert az olyan mint a cseberből vederbe és nem fog kapkodi a pasi.

Az E volt avalódi befejezés szerintem.

ˇ (törölt) 2014.09.05. 21:39:30

Még egyet tippelnék.Szerintem még a szülinapod előtt vagy.Ha utána leszel, egyből megszűnik a halott verébség és úgy fogod érezni magad,mintha teljesen tiszta lappal indulnál.Nem tudom megmondani,miért kellett ezt ide írnom.

Alibanya1 2014.09.06. 06:14:16

@D. Maylo: nem is adott ultimátumot...no mindegy ez is egy történet.
Még nem volt a szülinapom tényleg...

D1255 2014.09.06. 06:46:29

Szines ez a vilag, millionyi valaszuttal minden pillanatban. Meg jo, hogy van ez a szerelem izé. Hozzatesz meg par dimenziot;)

Gour (törölt) 2014.09.06. 08:39:07

Azt gondolom, hogy a megoldás minden helyzetben ott van a nő kezében. Ha sikerül szerelemre lobbantani egy férfit akkor csak egy forgatókönyv létezik. A többi forgatókönyv csak akkor kerül elő ha az első filmhez nem volt jó a főszereplő, aki nem lesz a királynőnk az mehet a porno verzióba játszani.
Nincsen az a szomorú barátnő akik mellől ne lépne le egy fülig szerelmes férfi, ezt bizton állíthatom. Ezt az állapotot viszont a nő tudja elérni nála amikor olyan alternatívát kínál ami felülír a pasiban mindent, ilyenkor nincsen hezitálás.

Pixynor 2014.09.06. 10:44:29

Már csak a poszt ironikus megfogalmazása miatt is úgy gondolnám én is, hogy nem az A forgatókönyv jött be.

"Nincsen az a szomorú barátnő akik mellől ne lépne le egy fülig szerelmes férfi, ezt bizton állíthatom."

Gournak igaza van. A szerelem mindent felül tud írni, ha van.

invalid username 2014.09.06. 22:50:47

Banya kedves, ez a love story dolog mindig elgondolkodtat. Ha kirostáljuk azokat a pasikat, akik tényleg teljesen alkalmatlanok normális kapcsolatra, még mindig marad legalább a fele. De nincs ennyi boldog pár. Szóval más is kell még hozzá.

Szerintem, és ezen van a hangsúly, a szerelem elsősorban RÓLAM szól, vagyis arról az emberről, aki úgy érzi, szerelmes a másikba. Igen, a szerelem ŐHOZZÁ köt, de az érzés mégis bennem van... hú, ez a szál nagyon bonyolult, máskor befejezem.

A másik szál, az ismerkedés... de ezt már leírtam. Ha azzal a céllal ismerkedem, hogy partnert, társat találjak, óhatatlanul valamilyen mércével fogom összevetni, megfelel-e annak, amilyen társat magamnak szeretnék. Láttam egy kedves rajzot, ami ehhez kapcsolódik, megkeresem mindjárt...

Szóval, ha úgy ismerkedünk, hogy nincs tétje, egyszerűen barátkozunk valamilyen semleges téma kapcsán, akkor nincs ez a felszínes méregetés, és sokkal több, mélyebb dolgot megtudunk egymásról, amelyek mellett a könnyen felmérhető jegyek már nem is annyira fontosak.

Alibanya1 2014.09.06. 22:55:13

@Rongy Rázó: Szóval, ha úgy ismerkedünk, hogy nincs tétje, egyszerűen barátkozunk valamilyen semleges téma kapcsán, akkor nincs ez a felszínes méregetés, és sokkal több, mélyebb dolgot megtudunk egymásról, amelyek mellett a könnyen felmérhető jegyek már nem is annyira fontosak.
pontosan így van, amikor felszabadulunk a keresgélés alól, amikor csak úgy kíváncsiságból, kedvtelésből, vagy pusztán a véletlen folytán kezdünk egymásra nézni, akkor történhetnek meg dolgok, egyetértek veled...

ˇ (törölt) 2014.09.06. 23:10:47

@Alibanya1: amikor szerelmesek akarunk lenni valakibe, akkor csak indokokat keresünk, hogy hinni tudjunk, hinni abban, hogy fontosak vagyunk, hogy számítunk, hogy szerethetőek vagyunk.Csak a másik hiába dolgozik, egyedül nem tudja megoldani, hogy legyen legalább egy indokunk, amiben hinni tudnánk, ehhez mi is kellünk, aki a kérdést megfogalmazza és ő is kell, aki a váaszt megadja.Amint nem tudunk újabb indokot felfedezni benne, a szerelem el is múlik azonnal.

invalid username 2014.09.06. 23:12:46

@Alibanya1:

Mondok két elnagyolt példát. Férjem övön alul szerintem ... kicsit átlag alatti. Alkalmi partnerként nulla vagy ha egyébként kedves, talán egy szex lett volna köztünk. A másik példa, egy barátom, éveken át nagyon igyekezett a gáláns és odaadó udvarló szerepét játszani, mert azt gondolta, Krohn betegsége miatti tüneteit valahogyan kompenzálnia kell. Az eredmény, mondanom sem kell, nulla, ahogy a csajok meghallották, vagy meglátták: ledermedtek és (neveltetésüktől függően) udvariasan leléptek.

Most van egy kicsi gyereke. Edzőteremben ismerte meg (falmászás vagy valami ilyesmi), két éven át hetente üdvözölték egymást mire egyszer úgy adódott, hogy elhívta moziba (az Avatart játszották akkor, ezt elmesélte), másnap még egyszer megnézték, harmadnap még egyszer, és utána le is feküdtek.

Alibanya1 2014.09.06. 23:21:59

@Rongy Rázó: igen vannak aranyos történetek, meg példák mindenfélére, két évig nem merték megszólítani egymást...hát nehéz ügy ez az egymásra találás

invalid username 2014.09.06. 23:26:32

@Alibanya1:

Ja, de, beszélgettek sokat, csak nem erről. A fiúnak a betegség miatt évekkel ezelőtt kivágtak egy nagy darabot a vastagbeléből és több műtét után sem tudták helyrehozni, így most olyan végbélkivezetése van oldalt, mint a végbélrákosoknak. Az edzéseken ez látható volt (le van ragasztva valamivel), szóval a két év alatt úgy beszélgettek semleges dolgokról, hogy ez nem volt titok. Nem tudom, hogy lett belőle szerelem, a férfi barátaimmal kevesebbet lelkizek :)

invalid username 2014.09.06. 23:28:39

@D. Maylo:

Jaj, ne már Maylo :)
Ez annyira ... nem is tudom, nem is pasis, hanem inkább egoista. A saját értékrendedet abszolutizálod és kivetíted mindenkire.

invalid username 2014.09.06. 23:30:11

Most írni akartam valamit, de elaludtam közben, vagy nem tudom, de inkább nem erőltetem. Menjetek ti is ahova tudtok.

Alibanya1 2014.09.06. 23:32:18

@Rongy Rázó: ok megyünk, csak valahogy aludni nincs kedv

invalid username 2014.09.06. 23:40:59

@Alibanya1:

Most már nekem se :)

Bizsereg a puncim, az ember meg féltízkor elment aludni. Itt maradtam tévézni egyedül. Két IGAZI jó pasi egy filmben... de csak két dimenziósak.

Pixynor 2014.09.07. 07:11:02

@Rongy Rázó: Persze én elhiszem, hogy bazira nagyon szép az életben történő ismerkedés, de nálam a negyven évem alatt ilyenre egyszer került csak sor, abból lett egy féléves kapcsolat, de az sem így, hanem szórakozó helyen, leszólított. Elég sok felé megfordulok, de még az életben nem történt meg, hogy bárki is akár a boltban, akár az uszodában, vásárlás közben, könyvtárban, de sorolhatnám még odajött volna hozzám, hogy szeretne megismerni. Akikkel ismeretségben kerültem ezeken a helyeken potenciálisa egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy kapcsolat legyen, mert többnyire mind foglalt, szerintem.

Így én biztos nem kezdeményeznék egyiknél sem. Szóval ez ugyanolyan nálam, mint a társkeresőn egymásra találtak "csodája" hallom, hogy van, de még nem tapasztaltam.

invalid username 2014.09.07. 09:03:43

@Pixynor:

Szerintem az edzőtermes sztori szép :) nem leszólították egymást, hanem közben apránként megismerték egymást és eközben épült kölcsönös szimpátia. A férfinak a Crohn miatt másképp nem is volt esélye.

invalid username 2014.09.07. 09:10:54

@Pixynor:

De ez sem tökéletes... egyik barátnőm rengeteg társaságba jár: filmklub, olvasókör, spirituális útkeresők, többféle torna... és egyre csak panaszkodik, hogy a társaságokban sok a párkereső nő, van néhány foglalt férfi, kevés a szabad férfi, de azok vagy egyáltalán nem közelednek hozzá, hiába küld jelzéseket, vagy hamar visszariadnak.

Pixynor 2014.09.07. 09:13:32

@Rongy Rázó: Igen én is erről beszélek. Ezt a betegséget nem ismerem és most nem szeretném megnézni mi az. De az igaz, hogy az életben a férfiak többnyire, csak szórakozóhelyen és részegen mernek bármilyen nőhöz is odamenni ismerkedni. Tudom azért mert mondják sok elutasítást kapnak. És akkor mi van?? Vesztenivalójuk nincs. Ha én férfi lennék Rongyrázó, nem lenne olyan tuti, hogy én ne mennék oda egy egy nőhöz.

invalid username 2014.09.07. 09:25:29

@Pixynor:

A szórakozóhelyen ismerkedés még direktebb, mint a netes párkeresők. Egyetlen kérdés hangzik el: dugunk? És a válasz igen vagy nem.

Pixynor 2014.09.07. 09:34:36

@Rongy Rázó: Na ez így van, pont ezért mondják azt, hogy szórakozóhelyen is kizárt, hogy normális pasira akadj. :) Ráadásul, aki részeg, az még dugni sem tud. :)

Alibanya1 2014.09.07. 10:17:30

Akkor már megint toltok a kétségbeesésbe hol lehet normális pasit megismerni egyáltalán :D :D

invalid username 2014.09.07. 10:30:24

@Alibanya1:

Mászóteremben?

@Pixynor:

Lehet, hogy nem tud, de legalább akar :)

ˇ (törölt) 2014.09.07. 11:20:39

@Rongy Rázó: mindnenki ezt csinálja :-DDDD a saját szemével látja a világot.Fogalmam sincs, el sem tudom képzelni ennek milyen alternatívája lehet.
Másoljak be Coehlo vagy Müller idézeteket ? Tagadjam le még magam lőtt is - ahogy talán te is teszed - hogy ezt gondolom vagy tekintsek én is úgy a saját gondolataimra, mintha az az univerzális igazság lenne ?

Vagy csak szimplán kussoljak ? :-D
Te nem szeretsz engem :-)

ˇ (törölt) 2014.09.07. 11:25:24

@Rongy Rázó: akárhogyis van, hogy az én gondolataimnak mi a helye a világban...tulajdonképpen nem érdekel, vannak, lesznek.

Azonban van egy számomra nagyon érdekfeszítő kérdésem hozzád: Na, elmúlt-e már a bizsergés, felébredt-e már az ember ? :-D

Gour (törölt) 2014.09.08. 05:39:30

@Pixynor:

Bizony mondom, hogy ha férfi lennél akkor Te sem mennél oda a nőkhöz. :) Az 1% pasit leszámítva akiktől lecsúszik a nökről a bugyi és ezt tudja is magáról, az átlagbalfékek teljesen le vannak szoktatva arról, hogy csak úgy oda menjenek minden előkészítés nélkül egy nőhöz. Minimum egy komoly szemezés kell előtte.:) Még a legelszántabbak sem közelednek vakra (józan állapotban), mivel ez eléggé kiszámíthatatlan történet és senki nem égeti magát szívesen.

D1255 2014.09.08. 13:02:23

@Rongy Rázó: 'A szórakozóhelyen ismerkedés még direktebb, mint a netes párkeresők. Egyetlen kérdés hangzik el: dugunk? És a válasz igen vagy nem.'

Na neee. Max valami nagyon istenhatamogotti gumicsizmas didzsiben a tinik kozott.
Felnottek siman csak szorakozasbol, erdeklodesbol is ismerkedhetnek. Plane nem lenne ildomos ilyen kerdessel bekoszonni...
Ital persze segithet mindket felnek, de akarmilyen terepen is nagyszeruen meg lehet torni a jeget. Eleinte persze osztonos a tavolsagtartas (hiszen csak egy idegen vagy), nem egyszeru megerezni mi az ami oldhato es mi az akit tenyleg inkabb a maganyt valasztja aznap. Komoly agymunka felvenni a tarsalgast, nem is feltetlenul megy akarmikor es akarkivel (hangulat stb). Nem szabad kudarckent megelni ha megsem jon ossze. Gyakorlat nelkul meg aztan vegkepp komoly kihivas. Kell par buko kor mire kialakul a rutin.

Ja, es a csajok is siman kezdemenyeznek. Megszolithatnak valami tok egyszeru segitsegkeressel (mi faszik erre barmikor vevok vagyunk), vagy egyszeruen csak atadjak a nevuket szamukat egy cetlin. Ez utobbi kulonosen kedves.;)

Alibanya1 2014.09.08. 13:09:27

@D1255: de jó, hogy ezt írod, én például ezt sosem mertem volna megtenni és a pasik ezt aranyosnak találják? Szerintem is Rongyrázó kicsit sarkosan fogalmazott, mikor párszor beültünk ilyen helyre inkább az volt a jellemző, hogy ilyen férfi női szektorok voltak...

D1255 2014.09.08. 13:21:44

@Alibanya1: Miert ne, ha megelozte nemi kolcsonos jelzes az erdeklodest tekintve. Van, hogy egyszeruen elmujaskodjuk es pl a holgy tud valami fix hateridorol amirol mi nem. Jelen esetben le kellett szallni a holgynek a vonatrol.

invalid username 2014.09.08. 13:36:04

@D1255:

Természetesen nem szó szerint ez hangzik el :) ne mondd már, hogy nem ismered a tini viccet?

- Hazakísérhetlek?
- Meg.

D1255 2014.09.08. 13:38:36

@Rongy Rázó: okok, csak nehogy felrevezessuk az ovatlan latogatokat

invalid username 2014.09.08. 13:45:45

@Alibanya1:

Ez a férfi szektor - női szektor már csak következmény... Vannak azért aranyos helyzetek. Pár éve munkahelyet váltottam, néhány kolléganő meghívott egy búcsúbulira, csacsogtunk, sztorizgattunk, nevetgéltünk, én még épp negyvenen innen voltam, ők meg fiatalabbak, amikor két asztallal arrébb egy ünneplő fiúcsapat (az átlaguk tíz évvel lehetett kevesebb mint a mi átlagunk) egyre kapatosabban kiabált át a mi asztalunkhoz, aztán az egyik srác már kifejezett udvarlási szándékkal átült hozzánk (a háttérből a többiek hangosan biztatták). A csajok le akarták rázni, de nekem tetszett, ahogy próbálgatja a szárnyait, nem akartam megszégyeníteni. Telefonszámot természetesen nem kaptak, és még néhány sör megoldotta a helyzetet: nem bírtak már odajönni az asztalunkhoz.

Jó lenne, ha a visszautasítástól való félelem feloldására nem csak az alkoholt használnák a fiúk, mert az alkoholos lehelet, sörszagú böfögés, bizonytalan járás, elakadó nyelv sajnos nehezen feloldható ellenállást ébreszt. A nők nagy részében azért ott van ilyenkor a félsz, hogy "később is ezt csinálja majd?"

invalid username 2014.09.08. 13:48:53

@D1255:

"Jelen esetben le kellett szallni a holgynek a vonatrol."

Egy szenzációs filmben szerepel majdnem ez a momentum - a fiúnak kell leszállnia, és rábeszéli a lányt, hogy szálljon le az is :) éjjel végigjárják a várost, hajnalban szeretkeznek, a lány reggel továbbutazik, The End.

D1255 2014.09.08. 13:59:02

@Rongy Rázó: Egyszeruen nem tanuljuk meg hogyan vehetjuk fel veletek a kapcsolatot. Kulon jatszunk az ovi, majd az iskola udvaran is. 13 eves fiamon is latom a tavolsagtartast, idegenkedest. Anno baromi nehez volt nekem is megindulni feletek. Meg jo, hogy van ez az eros szexualis motivacio;)
Meg kell tanulnunk magunknak, es aztan tanitanunk az utodoknak is ezeket a dolgokat. Es erdemes elesen tartani ezt a kepesseget szexualis motivacio nelkul is. Pl az uzleti eletben is hasznos ha oda tudsz menni valakihez es tarsalogni.

invalid username 2014.09.08. 14:37:41

@D1255:

Látom ezt sok csajnál, de velem pont nem volt nehéz, én legalább annyit lógtam a fiúkkal már áltis koromban is, mint a lányokkal. Ez adott egy lazaságot nekik is, nekem is.

Alibanya1 2014.09.08. 14:51:07

@Rongy Rázó: igen ez annyira jó lenne, de nem is tudom, csak Pyxet tudom idézni, hogy velem ez még nem fordult elő, hogy odajöttek hozzám csak úgy, igen ilyen filmekben van csak, láttam ezt a filmet, Mielőtt éjfélt üt az óra, azt hiszem, nagyon helyes egy történet, csak ilyen nincs a valóságban...

D1255 2014.09.08. 14:54:16

@Rongy Rázó: Klassz a hattered, bar itt inkabb a fiuk miatt aggodtam. A mi tarsadalmunkban a holgyek megengedhetik maguknak a passzivitas luxusat. Persze fogadni is tudni kell. Hany lany banta mar meg, hogy nem volt segitokesz a kicsit batortalanabbul probalkozo srac fele;) Ugyanis igy fordulhat elo az, hogy megis a holgyek szamara kevesbe ertekes, viszont agresszivabb ferfiak jutnak csak at az osztonos vedelmi zonan.

Alibanya1 2014.09.08. 15:12:03

A lányok ugyanúgy nincsenek erre felkészülve, nem tanulják úgymond, csak az van nekik kódolva, hogy nehogy túl könnyűek legyenek...akkor ezt ezzel az egyszerű megoldással oldják meg: elutasítóak

invalid username 2014.09.08. 15:18:21

@Alibanya1:

Velem (velünk) sem fordult elő máskor sosem, ehhez azért az kellett, hogy szépen és fiatalosan néztünk ki, lazák voltunk és viccesek - a fiúk pedig erősen kapatosak és egymást biztatták.

A film, amit írtam a "mielőtt" sorozat első része volt (Mielőtt felkel a nap). Jó kis sorozat, kilenc év telt el a részek között.

invalid username 2014.09.08. 15:21:31

@D1255:

Szerintem, ahogy a pasik egy része is a pornószínésznők és a fotómodellek keverékéből gyúrja álmai nőjét (mi pedig ehhez próbálunk igazodni, hogy elnyerjük a férfiak figyelmét), a nők is gyakran építenek irreális képet álmaik férfijáról.

Irreális alatt nem azt értem, hogy kevés férfi felel meg az elvárásnak, hanem azt, hogy az elvárásokban belső ellentmondás van. Nőknél persze nem ritka a fuzzy logika :)
süti beállítások módosítása