Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

Alibanya jegyzetel

Zsákutca

2014. október 14. - Alibanya1

Már megint. Zsákutca.

 zsákutca.jpg

Sokszor nem értem magamat. Már kezd unalmas lenni a dolog, mi bajom is van nekem? Lehet szakemberhez kellene fordulnom. Azt hiszem egész jól vagyok, aztán jön egy barom apróság és kibillenek mindenből. Tegnap még egész jól voltam, sőt nagyon jól, vidáman gondoltam a mindenfélékre. Aztán hirtelen beborult az ég. Elkezdtem a maga valóságában látni a dolgokat és kész, ez már nekem sok is volt. Mi a maga valóság? Hát, hogy nem nagyon jön itt össze nekem semmi. "Az jó, hogy okos vagy" - ezt hogy szeretem hallani, ez mindig helyre tesz. Ha ilyent mondanak sosem tudom, hogy ezt most miért teszik, ez magyarázat bármire? Vagy ez inkább kifogás? Illetve, mivel okos vagy, akkor lehetek veled kicsit szemét, majd megoldod. Okos vagy? Akkor ne akarjál mást, örülj neki! Egy ismerősöm egyenesen azt állította, hogy ne legyek ezzel nagyon elszállva, mert ez nem az én eredményem, hanem ugyebár a körülmények szerencsés összjátéka, hogy bennem ez a kombináció valósult meg. Még ennek se örüljek... Nőként okos? Hm? Ez most nekem jó, vagy inkább marha szar? Nőként ne az okosságomat dícsérjék, nem? Kezdek beleveszni.

Nézzük a tudományt mit mond, én legjobban erre szeretek hallgatni, no meg a barátnőimre, illetve amelyik inkább azt mondja, amit hallani szeretnék, de ezt csak titokban mondom.

Következik 10 tudományos érv hogyan legyél szexisebb, szebb, csinosabb!

Ezt találtam, azt hiszem ez most pont megfelel nekem, persze nem tudom, hogy akarok-e szexisebb lenni, ezen most pár pillanatig gondolkozom, mindenkit ugyanerre kérek............. meditáljon arról, akar-e ő szexisebb lenni....

Végül is nekem kell, ez az okos jelző kiborított. Egyébként is azt mondják, hogy a szép és kívánatos emberek sikeresebbek, könnyebben jutnak előre a céljaik felé, meg mindenfélét elnéznek nekik. Te milyen szemét ez a pasi, de hát olyan szép kék szeme van, ugye, ez ismerős. Ugyanilyet az okosra nemigen hallani, hogy de klasszul okos, akkor most szeressük. Lássuk, mit mondanak:

1. Az alvás szépít!

Belevágtak nagyon okosan tényleg, ezt már ezerszer hallottam, hogy szépre kell aludni magunkat, meg ilyesmi, de ehhez nyugisan kellene tudni aludni. Ha azonban az ember nem elég szép, ergo nem elég sikeres, hogyan tudjon nyugisan aludni, főleg olyan szépre alvós fajtából. Ez is csak olyan trükk, mint a görbülő kiskanál, vagy más baromságok.

2. Hordj pirosat!

Mit? Azt mondja bármilyen piros szerelés attraktívabbá, vonzóbbá tesz, tehát viselj bátran pirosat. Végül is, ezt igazán kipróbálhatom, nem sok piros cuccom van, de ha ez bejön akkor csak ilyennel lesz tele a szekrényem.

3. A szemüveg okosabbá, de nem szebbé teszi a megjelenésedet.

Tessék még ez is, van szemüvegem, akkor ez is a rossz irányba tol. De, nélküle meg bájosan vaksi vagyok, tapogatózok, meg hunyorgok, nem tudom, hogy ez segít-e a szépségemen? Ez esetleg szexi? 

4. A jobb oldalad a jobbik oldalad, vagyis így készítes magadról szebb profilképeket

Most erre mit mondja, nekem elég bugyutának hangzik, mint amikor megveszed a legújabb fogyasztótabletta marhaságot és olvasgatod, aztán a harmadik oldal legalján apró betűkkel ott áll: "a siker érdekében, próbáljon meg kevesebbet enni"...

5. A boldogság a nőket szebbé teszi, míg a férfiakat a büszkeség szépíti.

Ha én boldog vagyok, akkor már teljesen mindegy, hogy mennyire vagyok szép, akkor elég nekem a boldogság. Nekem olyan érzésem van, hogy ez fordítva nem működik,  nem tudok azért boldog lenni, hogy szép legyek végre...vagy hogy van ez. Néha nehéz követni ezeket a tudományos dolgokat.

6. Az erős célok szebbé teszik az embert.

Vagy nem, ez azért a céloktól is függ, hogy csak ennyit mondjak. Persze értem én, ha tudod mit akarsz, akkor mások szemében erős vagy és sikeres, és akkor már mindjárt szebbnek is látnak talán, de hát ez megint olyasmi, ami nehezen jön parancsszóra, valami tartalom kell hozzá, például legyél tényleg sikeres. Ne látszólag sikeres. A francba nem sokra megyek én ezekkel attól tartok.

 

7. Egyél egészséges dolgokat.

Igen, tudom a csokoládétól például ronda lesz a bőröd, viszont a sok zöldség segít valamiben. Igen ez biztos igaz és sokat segít a szépségen, de egy-egy elszart nap után az ember leginkább belezuhan a nutellás üvegbe egy kis kézzel fogható boldogságot magába lapátolni.

8. Tetoválás

Ezt nehezen tudom elhinni még a tudománynak is, de azt állítják attól vonzóbb vagy és hogy a tetovált emberek érdekesebbnek tűnnek, hogy több a mindenféle szex az életükben, meg ilyesmi. No ha ezt előbb tudom, tehát most akkor megyek és rakok magamra valamit, sőt varratok, azt hiszem ez a helyes kifejezés. Eddig mire vártam? Gondolom hogy ezt a cikket elolvassam, tudjuk jól, hogy nincsenek véletlenek-

9. Szemkontaktus

Állítólag a szemkontaktustól esnek az emberek szerelembe. Meg egy párról meg lehet állapítani mennyire szerelmesek, abból, hogy mennyit néznek egymás szemébe. Ezt most a gyakorlatban fogom kipróbálni, de tényleg. Jaj annak a férfinek, aki most a közelembe lesz, úgy belenézek a szemébe, hogy neki annyi, oszt kész.

10. Egyik sem működik?

Ez nagyon ravasz, akkor vedd magad körül magadhoz hasonló emberekkel, akik azért valamivel csúnyábbak, mint te, és máris sikerülni fog, te leszel a legszebb.

Hűha.

Nézzétek el nekem, ma ennyire volt maradásom, de örülök, hogy sikerült valami leírkálnom, Már azt hittem semmi több nem jön össze, attól meg még szomorúbb lennék, sokkal szomorúbb, mint az okosságomtól. Mert ugyan az utóbbi nem sok jót adott az életben, legalábbis látszólag, de azért inkább maradnék valamelyest okos, ha lehet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr956789395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.14. 10:47:28

Aranyos vagy Ali :)

Szívesen adnék most egy puszit :)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.14. 10:48:31

Egyébként én pontosan ugyanígy érzem magam - de nekem tényleg használ, ha látom, hogy más is így érzi :) Mert most nem magammal foglalkozom, hanem a soraidat olvasom és mosolygok :)

Alibanya1 2014.10.14. 11:36:10

@Hoppácska: a célt elértem egy mosolygós emberrel több :)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.10.14. 14:13:27

@Alibanya1:
Kettővel, mert te is mosolyogsz :)

Milyen csinos vagy így!

Comprende 2014.10.14. 14:45:15

A 8. pont az nagyon macerás+drága+szadi és csak akkor hat, ha már megfelelően pucér a lány!
Azért van itt ízelitő:
www.vanishingtattoo.com/suicide_girls_galleries.htm

De az biztos hogy egy szelíd grafitti meghozza a kedvet :)
És lehet próbálkozni a lekopó fajtával eleinte. . .

A 9. viszont működik .
Nálam :)

Alibanya1 2014.10.14. 15:08:20

@Comprende: hú nagyon nagyok a tetkós csajok

Pixynor 2014.10.14. 17:19:51

@Comprende: no máris megyek én is varratni :) vadállat minden nő :) lehet én is azzá válok :)

A szemkontaktust kipróbálom én is, bánja tököm, ott a nő az oldalán úgy belefogok nézni én is minden pasi szemébe, mint a huzat. És gyorsan folytatom a Krav-magát is, hátha egy két nő majd ezt zokon veszi és én kerüljek ki győztesen a küzdelemből.

A szerelembe esésért bármire hajlandó vagyok.

Pixynor 2014.10.14. 17:21:17

@Alibanya1: Ali varratunk és nézünk :) ez lesz a jelszó. És utánunk a vízözön :)

Micellás Zsizell (törölt) 2014.10.14. 19:37:33

@Pixynor: A férfiakat nem nagyon zavarja, ha nő van az oldalán ha nézni akar, nézni fog ő is. Barátnőmmel beszélgettem ma, és egy párocska férfi tagja folyamatosan ránk bámult. Egyrészt idegesítő volt pedig direkt nem néztünk arra, másrészt egy idő után a nője is forgatta a fejét felénk h mit bámul arra a pasija. Na látod, ha pl ott lettél volna és belebámulsz a szemébe, lehet, h sikerrel jársz :D Minket zavart a beszélgetésben, dehát..

Alibanya1 2014.10.14. 20:06:27

@Pixynor: jó lesz Pyx varrassunk és nézzünk, én maradok a már említett modellnél csak kinek nézzek veszettül a szemébe, ha azt tudnám...

Pixynor 2014.10.14. 20:07:26

@Star Lord alias Micellás Zsizell: Na majd legközelebb. Majd belebámulok Csernus szemébe 22-én :) Háthaaa és két legyet ütnék egycsapásra. Lenne egyből egy psziché dokim is, ami eddig nincs. :)

Pixynor 2014.10.14. 20:08:34

@Alibanya1: Figyelj Ali, akkor a varratás mentén haladva a következő posztod, egy tetkógyűjtemény legyen, sok képből, hogy mégis mit varrasunk magunkra :) Kérjük ki a köz véleményét :) ja meg azt is hogy hova :)

Micellás Zsizell (törölt) 2014.10.14. 20:33:45

@Pixynor: tuti állja a tekintetet :D max a képedbe röhög néha
örömmel látom h a "köz" népszerű lett :D

Alibanya1 2014.10.14. 20:35:51

@Pixynor: ok, de lesznek epés megjegyzések hozzá

Pixynor 2014.10.14. 20:48:27

@Star Lord alias Micellás Zsizell: no várj csak Lordom, majd ha meglátja az új tetkomat :) nefélj egyből belémszeret majd :)

Micellás Zsizell (törölt) 2014.10.14. 21:05:41

@Pixynor: homlokodra babám az hamar fel fog neki tűnni :D

Micellás Zsizell (törölt) 2014.10.14. 21:06:35

@Alibanya1: 11. magabiztosság
csak h egy komolyat is hozzászóljak ha már I2 ;-)

Alibanya1 2014.10.14. 21:14:45

@Star Lord alias Micellás Zsizell: igen az kell, de lehet, hogy nem jól fordítottam az egyik pontot és tulajképpen arra gondoltak mindegy ez a költpi szabadság

Gour (törölt) 2014.10.14. 21:56:48

Izé, khmmm, tetkó ellenes vagyok. :)

Azt szoktam mondani, hogy akinek nincsen stílusa az rajzoltat magára. Külön mókás amikor távolkeleti szimbolumokat pingáltat valaki magára, hatalmas életbölcsességekkel vagy amikor komplett képregény van a hátán a Gyűrük urából. A tanga vonalas tetkó vérciki, hálistennek a külső kerületek kivételével már nem divat. A "van a bokámon egy alig látható bizbasz"-nak pedig mi az értelme? Mert szexisnek ugyan nem nevezném.

Bocs ha ilyen negatív vagyok ma, de a tetkót semmi másnak nem tartom mint önbizalomhiányunknak, vagy túltengésének a bőrön elkövetett manifesztálódásának. Ami ráadásul elég szarul fest majd öregkorunkban.

arabiata · http://qtqt.blog.hu 2014.10.14. 21:57:01

@Star Lord alias Micellás Zsizell:
Ez bámulás pont nincs így. Ha tisztelem a nőt akivel együtt vagyok, és / vagy büszke férfi vagyok mellette, akkor eszembe sem jut tekergetni a fejem.

Alibanya1 2014.10.14. 22:04:09

@Gour: a tervezett tetkós összeállításnál mindenképpen figyelembe veszem a szempontjaidat

arabiata · http://qtqt.blog.hu 2014.10.14. 22:04:55

Alibanya1:
Szerintem akkor leszel szexis, ha olyan férfivel találkozol, aki tetszik. Döntsd el magadban, hogy (sorrend!!) belül, kívül milyen ffi-t akarsz. Mindenkinek nem tudsz tetszeni, max. furcsán néznek majd rád. Ha megvan a kívánságlista, már csak a hely(ek)et kell megtalálni. Pl. ha szeretsz táncolni, irány egy görög, ír, magyar táncház. Az "én ezt nem tudom megtanulni / öreg vagyok hozzá" csak indok és nem ok.

Gour (törölt) 2014.10.14. 22:07:11

@Alibanya1:

Ha gondolod szívesen elkisérlek mintát választani. :)

Bár inkább egy fehérnemű boltban lennék hiteles tanácsadó. ;)

Alibanya1 2014.10.14. 22:11:27

@Gour: ez óriási csináljunk bugyi posztot!

Alibanya1 2014.10.14. 22:13:00

@arabiata: ok, és mondanom sem kell, hogy semmihez sem vagyok öreg, nem fog rajtam az idő foga ami vas

Gour (törölt) 2014.10.14. 22:15:30

@Alibanya1:

Nincsen akadálya, komoly kutatást végeztem anno a témában.

Netuddki. 2014.10.14. 22:18:40

"8. Tetoválás"

Noooormááális????

arabiata · http://qtqt.blog.hu 2014.10.14. 22:32:10

@Alibanya1: Régóta követem a blogodat, így ha mondhatom, az eszeddel, jó értelemben vett érzékeny,érett női gondolkodásoddal kiemelkedsz a sorból. Egy nő mondta nekem nemrég hogy az átlag férfiak menekülnek az okos nőktől. Lásd: az intelligencia áldás vagy átok?

Ezténírtam 2014.10.14. 23:35:30

Csak ezt az egy posztodat olvastam el eddig, de tetszett :D Tetoválás? Maximum egy rockzenésznek vagy egy gördeszkabajnoknak, de amikor a melóhelyeken a csicska asszisztenseken meg a kórházban a betegszállító fiúkon tetkó van, az annyira szomorú... Vajon ők azt hiszik, hogy ettől menőbbek? Nem tudom. Ahogy Dopeman is megmondta: "Inkább okos legyél, mint szép". És szerintem is :D

invalid username 2014.10.14. 23:57:50

Monoton
üget a
süppedő
homokon
a sivatag
lova, a
tetova
teve
tova.

Ne tetovázz!
Nem a pasi hozza a boldogságot.
A boldogság hozza a pasit. (P.F.)

invalid username 2014.10.15. 00:00:55

Egyébként elég fura szülői értekezleten pár, nálam tizessel idősebb anyukán látni a megfakult tetoválásokat, ami annak idején jó ötletnek tűnt :)

FrankaZsül 2014.10.15. 03:32:06

A tetovalas akkora baromsag, hogy latom - velem egyutt - masok is ezen akadtak fenn...
Amikor meglatom, hogy egy amugy szep non tetovalas van, mindig az jut eszembe, hogy mar nem is annyira vonzo, mert a fejeben / lelkeben nyilvan valami nincs rendben, ha erre kepes...

Alibanya1 2014.10.15. 05:40:56

@arabiata: A felvetett kérdésen már sokat gondolkodtam néha elbizonytalanodom gondolom az átalg férfi hatására, de aztán győz a józan ész....
@Ezténírtam: örülök, hogy tetszett, Dopeman így látja? Ennek örülök, igaza lehet azért. :)

Alibanya1 2014.10.15. 05:41:28

@Rongy Rázó: hát igen a boldogság...illetve akkor mindegy már szinte, hogy van-e :D

Micellás Zsizell (törölt) 2014.10.15. 06:40:58

@arabiata: azt mondd h te nem igy csinalod ne azt h nincs igy mert nem ugyanaz es marpedig en ezt latom :)

arabiata · http://qtqt.blog.hu 2014.10.15. 08:24:12

@Star Lord alias Micellás Zsizell:
Mundjuk úgy, hogy van olyan nő aki mellett eszembe sem jut nézelődni, hiszen őt mindenkinél különbnek látom

arabiata · http://qtqt.blog.hu 2014.10.15. 08:28:29

@Alibanya1:
Az intelligencia "terhével" együtt kell élnünk, sajnos-szerencsére nem dobhatjuk le mint a fölös kilókat. Mindketten kilógunk a soról, de fennséges érzés egy hasonszőrűvel találkozni:)

Alibanya1 2014.10.15. 08:59:39

@arabiata: igen, ez egy "körülmény" ez van :) azért nem is dobnám el :)

Gour (törölt) 2014.10.15. 09:54:29

@Alibanya1:

Most nézem, hogy kint vagy az Index főlapon. Kicsit furcsa is volt a sok újonc a fórumon, erre tessék. :)

Comprende 2014.10.15. 14:51:59

@Alibanya1: Gour: ez óriási csináljunk bugyi posztot!
Ha megcsinálod, akkor a világegyetem legsikeresebb blogja lesz a Tied !
Szerintem minden fiúnak lesz valami hozzáértése, na és a nőknek is.
Nekem örök probléma volt hogy nem szakadtak az Istennek sem . Pedag az nagyon KIRÁLY , ha letépi az embör . . . .mármint hirtelen felindulásból kifolyólag !
Várom a bugyiposztot :)

Alibanya1 2014.10.15. 15:01:51

@Comprende: meglesz, kedvet kaptam rá :)
@maxval a bircaman: most komoly ennyi az egész?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 15:07:48

@Alibanya1:

Ez az alap.

A nők 10 %-a szép, 10 %-a csúnya, 80 %-a átlagos. Országonként lehetnek ezek az arányok változóak, de ez a világátlag. (Pl. Skandináviában a szép nő alig 1-2 %, a Közel-Keleten meg 20-25 %.)

Na most, a smink és a ruha a csúnyából átlagosat csinál, az átlagosból szépet, a szépet meg még inkább szépíti.

Alibanya1 2014.10.15. 15:41:02

@maxval a bircaman: csak 10 százalék...hm az elég kevés és ekkora tömeg átlagos?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.15. 15:50:51

@Alibanya1:

Ez a világátlag.

Mo-n kicsit jobb a helyzet: 15 % a szép. De a Balkánon még jobb, ott 20 %.

arabiata · http://qtqt.blog.hu 2014.10.15. 22:19:48

@Hoppácska: Kiskegyed intelligencsia eggyütthatólya a hej(ly)esen leírt szók análizálása alapján igen magos,999. Ez eddig csak egy embernek sikerült, Hoppácskának.

Isten hozott ebben a szűk körű keserédes klubban:)

Gour (törölt) 2014.10.16. 09:14:07

@Comprende:

Részemről nincsen akadálya egy bugyikról szóló szösszenetnek, bár azt elmondhatom elöljáróban, hogy roppant módon nehéz a női izlést formálni az öltözködésben. Konkrétan rosszul fogadják a nők ha az általuk szexisnek gondolt fehérneműröl mi inkább a nagymamánkra asszociálunk és ezt akár még finoman próbáljuk is jelezni. Talán töredékszázalékos jelenség amikor egy nő veszi a lapot és jól reagál az amúgy építő kritikára, pedig így 40 felett a csupasz csajos dekoráció már közel sem hoz annyit mint húszonévesen, tehát kell az optikai tuning. Vagyis inkább kellene de döbbenetesen nehezen fogadják be ezt az információt a csajok pedig ők is csak nyernének vele ha kiszolgálják a férfi fantáziáját. Amelyik nő képes erre az gyakorlatilag korlátlan hatalommal rendelkezik felettünk.

D1255 2014.10.16. 12:54:36

@maxval a bircaman: '...Pl. Skandináviában a szép nő alig 1-2 %,...'

Nem tudom hol mertek fel, de tuti nem Svedorszagban. Meg felesegem is szokta mondogatni, hogy mennyivel tobb a vonzo holgy. Mondjuk a ferfiak is igencsak magasabb atlagot kepviselnek mint odahaza. Valah

D1255 2014.10.16. 12:55:21

Valahogy mintha meg tisztabb lenne a genetikajuk.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.16. 12:56:39

@D1255:

A férfiakat nem tudom megítélni, mivel magam is az vagyok, és nem vagyok homokos.

D1255 2014.10.16. 13:01:55

@maxval a bircaman: nem kell ferfiakhoz vonzodnod, hogy lasd:
- magasak
- kisportoltak (jolet+kultura)
- elegansan oltoznek (jolet)
- egeszseges bor
- gyakran szimmetrikus, markans arc
- tobbnyire meg idosebb korukban is van hajuk
...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.16. 13:02:50

@D1255:

101 %-ban heteroszexuális vagyok, így képtelen vagyok egy férfit megítélni.

D1255 2014.10.16. 13:13:54

@maxval a bircaman: Es a csinos holgyeket hogy sikerult elkerulni;) Barmikor ha futok, tucatjaval szaladgalnak a passzentos nadragjukban esoben, hoban.

Comprende 2014.10.16. 14:02:19

@Gour: Vagyis inkább kellene de döbbenetesen nehezen fogadják be ezt az információt a csajok pedig ők is csak nyernének vele ha kiszolgálják a férfi fantáziáját. Amelyik nő képes erre az gyakorlatilag korlátlan hatalommal rendelkezik felettünk.
Ezt néha úgy fogalmazom meg: "mindegy mibe kerül ha lekerül ". . . . De tényleg a fehérnemű az a pont, ahol meg lehet fogni minket.
Nem véletlen a szex shopok fehérnemű kínálata./ szerintem többet adnak el mint segédeszközt / Azokat leszedegetni, letépegetni egy megfelelő nőről :)Amúgy a tundrabugyinak is van varázsa :) Mint a fogalom : bugyirózsaszín:)
De tényleg megérne itt mindenkinek megírni a véleményét, amit aztán Ali összefoglalna.
Mármint külön fiú+lány vélemény.
Véleményem szerint:)
Tehát Ali hajrá !!!!!!!!!!!!!!!

D1255 2014.10.16. 14:56:39

@Gour: Szerencsere ennel azert tobb szeperzekkel talalkoztam noi oldalrol. Pl igy lettunk torzsvasarlok a Baci-ban;)
Sot, tovabb is mennek a holgyek izlesenek dicsereteben. Mar nem igazan mennek magam ruhat venni. Hihetetlen nagy segitseget nyujthat egy jo szemu holgy tarsasaga ruhatarunk frissitese soran.

Gour (törölt) 2014.10.16. 15:02:59

@Comprende:

"mindegy mibe kerül ha lekerül ".

:) Igen, ez valóban így van. Néha elképesztő milyen irreális árat kifizetünk egy lehúzható bugyiért, és itt most nem a kápéra gondolok hanem a produkcióra odáig. Az ember képes a punciért koplett hülyét is csinálni magából, sőt ami a legrosszabb pont azt a nőt keressük aki ezt az állapotunkat képes kihozni belőlünk.

A bugyis, fehérneműs poszt gyártás alatt van, bár az én egyszemélyes izlésem csak korlátozottan lehet mérvadó mivel kifejezetten a kurvás műfaj a gyengém, néha esetleg az office lady verzióval párosítva. ;)

Gour (törölt) 2014.10.16. 15:09:23

@D1255:

Egyetértek, a Baci kifejezetten a nőies öltözködés temploma. Akár csak nézelődni is érdemes betérni néha, sőt már töprengtem rajta, hogy egyik szülinapomra kérek egy beöltöztett bábút a fiús szobámba. :)

Igen, a nők jó tanácsadók lehetnek az öltözködésünkhöz, hiszen nekik kell tetszeni. Kár, hogy ez visszafelé azért nem mindig ilyen egyértelmű nekik.

A csajom minden reggel megkérdezi, hogy rendben van e az öltözéke, ha nem így látom akkor csak megjegyzem, hogy nem is tudtam ma van a farsang, átalában átöltözik. :)

D1255 2014.10.16. 16:29:27

@Gour: Nem tudom mennyire mehet az uzlet. Eleg sokszor akcioznak, emiatt attol tartok nincs igazan kereslet erre a portekara. Nem orulnek ha bezarnanak...

Ejnye, ez a farsangos eleg durva. Remelem csak vicceltel.

gabocaboy 2014.10.16. 18:56:33

@Gour: mert nem az ár számit, hanem a cél... :D

már nem emléxem melyik postban olvastam a puncival zsarolásról. szóval ha az asszonka időröl időre ezzel tartja sakkban aput és az beletörődik, írtátok, hogy a pasi elbukja a partit.

hogyan is van ez? lehet ismerős a szitu. :)

mi a helyes reakció adott élethelyzetben?

Sadist 2014.10.16. 19:58:17

@arabiata: "Döntsd el magadban, hogy (sorrend!!) belül, kívül milyen ffi-t akarsz."

Ez ott szokott megbukni, hogy ha meg is van, hogy milyen belsővel rendelkező férfit szeretnének, először úgyis a külső alapján fognak választani.

"Ha megvan a kívánságlista, már csak a hely(ek)et kell megtalálni. Pl. ha szeretsz táncolni, irány egy görög, ír, magyar táncház."

A nőknek általában elég ellentmondó elvárásaik vannak a férfiakkal szemben. Mehetnek akárhova, a zigazi (sic!) nem valószínű, hogy szembejön velük. Na meg ott van az is, hogy attól, hogy ott van egy rakás férfi, akik esetleg még meg is felelnek a nő elvárásainak, közel sem biztos, hogy a nő bejön bármelyiküknek.

Sadist 2014.10.16. 20:15:00

@arabiata: "Egy nő mondta nekem nemrég hogy az átlag férfiak menekülnek az okos nőktől. Lásd: az intelligencia áldás vagy átok?"

Ez egy baromság, azok a nők terjesztik, akiket lepattintottak egy szebb példányért, és ezzel próbálják megtámogatni a sérült egojukat.
Sokan egyébként is összekeverik az intelligenciát és a határozottságot az okoskodó arroganciával, mint ez a díszpinty:
www.dailymail.co.uk/femail/article-2168854/Are-women-like-clever-attract-man.html

Sadist 2014.10.16. 20:20:37

@Gour: "Konkrétan rosszul fogadják a nők ha az általuk szexisnek gondolt fehérneműröl mi inkább a nagymamánkra asszociálunk és ezt akár még finoman próbáljuk is jelezni."

Bármilyen kritikát rosszul fogadnak, egyedül a műszaki dolgokban hajlandóak tanácsot elfogadni.

"Talán töredékszázalékos jelenség amikor egy nő veszi a lapot és jól reagál az amúgy építő kritikára, pedig így 40 felett a csupasz csajos dekoráció már közel sem hoz annyit mint húszonévesen, tehát kell az optikai tuning. Vagyis inkább kellene de döbbenetesen nehezen fogadják be ezt az információt a csajok pedig ők is csak nyernének vele ha kiszolgálják a férfi fantáziáját."

Érdekes (és számomra szórakoztató) sztori: heartiste.wordpress.com/2014/07/14/plums-before-prunes/

Sadist 2014.10.16. 20:27:21

@D1255: "Hihetetlen nagy segitseget nyujthat egy jo szemu holgy tarsasaga ruhatarunk frissitese soran."

Feltéve, hogy nem elegáns, férfias viseletet akarsz vásárolni, hanem valami hétköznapi divatmajmolós cuccot.
Ha öltönyről, ingről, nyakkendőről van szó, óriási felelőtlenség egy "jó szemű" nőre bízni a választást.

Gour (törölt) 2014.10.16. 23:00:05

@D1255:

Nem, nem vicceltem. Nehogy azt gondold, hogy a fórumon vagyok csak ilyen bárdolatlan, otthon is előveszem a pengét ha az kell a sikerhez. A nőknél hiszek benne, hogy elég határozottan kell fogalmazni az ingerküszöb eléréséhez.

A másik fele pedig a játék, ez már egy kialakult játszma köztünk, ő megkérdez, válaszolok, kicsit megsértődik, átöltözik, majd együtt nevetünk és indulunk dolgozni.

Gour (törölt) 2014.10.16. 23:04:46

@gabocaboy:

A sikeres ellentaktika véleményem szerint ebben az esetben semmiképpen sem a behódolás a nőnek, mert akkor buktuk a sztorit, hanem felépíteni benne azt a lehetőséget, hogy másik nőknél is kapósak vagyunk és ha nem vele akkor másik csajjal oldjuk meg a szexuális életünket. De ennek teljesen hitelesnek kell lenni, akár elmenve a falig, különben csak bohócnak nézi a nő a pasiját. Igenis legyen csak ott a fejébe, hogy nem csak ő létezik a világon.

Gour (törölt) 2014.10.16. 23:15:14

@Sadist:

Igen, ez így igaz. Szoktam is mondani a srácoknak: legyél csak őszinte a csajoddal és utána nézd meg milyen nagy bajt csináltál magadnak.
Vicces az egészben, hogy a nők minden fórumon, társkeresőn a férfi őszinteséget kérik számon, holott pont ezt nem tudják a helyén kezelni. :)

Érdekes a cikk amit linkeltél, hát nem igazán rajongok a gondolatért, hogy ez a korszak is eljön egyszer.

Sadist 2014.10.16. 23:57:02

@gabocaboy: "mi a helyes reakció adott élethelyzetben?"

Ha valaha is beveti a puncimegvonás kártyát, akkor egyszerűen az ajtóra mutatsz és megmondod neki, hogy máshol játszhat ilyet, nálad viszont nem, úgyhogy döntsön belátása szerint tíz másodpercen belül.
Jó, ha van egy bejáratott szerető/dugipajti/kurva, akiről elhiszi, hogy ha felhívod, akkor negyed órán belül ott lesz, hogy a pöcsöddel játsszon, amennyiben ő nem hajlandó rá.
Azt kell elérni, hogy ő érezze megtisztelve magát, amiért hajlandó vagy megdugni.
A puncimegvonás csak annál működik, akinek nincsenek lehetőségei. Amelyik férfi bármikor kap nőt, azt nem fogják a nők szexszel irányítani, mert pontosan tudják, hogy akkor nagyon rövid időn belül le lesznek cserélve.

gabocaboy 2014.10.17. 06:20:14

@Sadist: nem kétélű megoldás az, hogy lebegteted a szeme előtt ha nem kapsz tőle szexet, minden további nélkül lesz máshol?

ez valami olyasmit sejtet, hogy nálad van tartaléknő ilyen esetekre, meg nem lyenekre is..

az elején pedálozunk a kapcsolatért a nőért lesve a kegyeiket, aztán meg lebegtetni, hogy le lesz cserélve ha nem "teljesít"? :)

érdekes.

D1255 2014.10.17. 06:22:47

@Gour: Az eddigiek nem annyira bardolatlansagra utaltak. Inkabb egyeni es hatarozott velemennyilvanitasoknak tuntek.
Ez viszont felesleges maro guny. Semmi tisztelet, inkabb tomeny lenezest tartalmaz. Csak arra tudok gondolni, hogy nem jol kepzelem el a helyzetet.

D1255 2014.10.17. 06:28:19

@gabocaboy: '...pedalozunk...lesve a kegyeiket...'

Na itt van elfaragva. Innen valtani a targyilagosabb hangnemre valoban hiteltelenseg.
Bar ezt a tempot kihagyva jelentosen szurod a noket. Jo kerdes, hogy marad-e annyi, hogy az kielegitse az elvarasaid. Kereslet-kinalat...

D1255 2014.10.17. 06:41:20

@Sadist: '...Ha öltönyről, ingről, nyakkendőről van szó, óriási felelőtlenség egy "jó szemű" nőre bízni a választást...'

Hmm, erdekelne a hattere ennek a meglatasnak.
A legutobb igy kivalasztott oltony meglehetosen hatasosra sikerult. Persze lehet, hogy csak eppen belenyultunk;)

Gour (törölt) 2014.10.17. 10:41:35

@D1255:

Mint írtam ez egy játék köztünk, a megszokott koreográfiával. ;) Nem gúnyolnám ki csajomat, mert egyrészt ez kontraproduktív lenne, másrészt az álmoskönyv szerint sem jelent jót ha így bőszítjük fel a nőnket, főleg reggel. :)

D1255 2014.10.17. 11:19:05

@Gour: Ok, ertem. Szoval csak lightos ugratas. Igy mindjart mas.

Sadist 2014.10.17. 17:54:03

@gabocaboy: "nem kétélű megoldás az, hogy lebegteted a szeme előtt ha nem kapsz tőle szexet, minden további nélkül lesz máshol?"

Egyáltalán nem. Sokkal odaadóbbak és jobban odateszik magukat, ha tudják, hogy nem ők az univerzum közepe, hanem csak egyszerű emberek, akiket bármikor le lehet cserélni.
Nem kell folyamatosan az arcukba tolni, bőven elég a tudat, hogy egyáltalán nem pótolhatatlanok.

"ez valami olyasmit sejtet, hogy nálad van tartaléknő ilyen esetekre, meg nem lyenekre is.."

heartiste.wordpress.com/the-sixteen-commandments-of-poon/
7. pont

"az elején pedálozunk a kapcsolatért a nőért lesve a kegyeiket, aztán meg lebegtetni, hogy le lesz cserélve ha nem "teljesít"? :)"

Ha pedálozol a kapcsolatért és a nő kegyeit lesed, akkor megette a fene az egészet. Piedesztálra emelted, ő lett az univerzum közepe, onnantól pedig már nem fogod visszarángatni a földre. Azzal, hogy a kegyeit lesed, azt prezentálod, hogy alacsonyabb az értéked, mint a nőé, ezért pedálozol, hogy ezt kompenzáld. A büdös életben nem fogod hitelesen előadni neki, hogy bármikor kaphatsz mind a tíz ujjadra másik nőt, hisz még annak az egynek is keményen pedáloznod kellett, hogy megszerezd.

Határozottsággal és magabiztossággal azt kell elérni, hogy a nők keressék a te kegyeidet, így ha felmerül a csere gondolata, akkor nem csak elfuserált blöff lesz, hanem olyan tényező, amivel a nőnek reálisan számolnia kell és komolyan fog venni.

gabocaboy 2014.10.17. 20:00:33

@Sadist: megint szigorú "taktikázást" érzek, erről nem szokhatunk le életünk végéig?

saját bőrömön tapasztaltam meg nemrég, szóval lehet, hogy igazad van. hiába tettem bele a kapcsolatba, a nő tudta mi a dolga. némi szexen kivül szinte semmi, azt is ügyesen a saját ízlése szerint.

miután nyilvánvalóan és pofátlanul csak önmagát helyezte előtérbe, hamarjában nyomtam egy kocc gombot. én nem ezt várnám a 40 év körüli nőktöl. kicsit több odafigyelést a másikra.

én vagyok a nő, én vagyok a középpont. igaz...

Sadist 2014.10.17. 21:59:17

@gabocaboy: "megint szigorú "taktikázást" érzek, erről nem szokhatunk le életünk végéig?"

Egyszerű érdekérvényesítésről van szó. A férfi rendszerint sok és minőségi szexet akar, a nő meg ezért cserébe figyelmet, törődést, támogatást. De paradox módon minél többet teszel bele a kapcsolatba, arányaiban annál kevesebbet kapsz vissza, mert a nő érzi, hogy valami értékes dolgot ad neked. Azzal, hogy feltétel nélkül lapátolod a plusz erőforrásaidat a kapcsolatba, egyre inkább inflálódik az értéke. Ha valamiből sok van és szinte korlátlanul rendelkezésre áll, akkor értéktelenné válik.
Ezt nem értik meg sokan, és csodálkoznak, hogy mennyi mindent átvállalnak a nőjüktől, kiveszik a részüket a házimunkából, mindig rendelkezésre állnak, a nőjük viszont egyre kevésbé kívánja őket.

D1255 2014.10.17. 22:02:56

@gabocaboy: Taktika, de logikus. Ha elkezdesz igy elni, egy ido utan termeszetes lesz, osztonos. Sajnos jellemzoen nem ezt tanitjak a romantikus konyvek, filmek.
El kell tudni engedni, hogy igazan kotodjenek hozzad. Ne pazarold az idod es magad az ilyen onzo partnerekre. Bar az sem kizart, hogy csak jatszott veled.

Gour (törölt) 2014.10.18. 05:16:43

@gabocaboy: @Sadist:

Sadist tökéletesen megfogalmazta a " nőtartás" alapjait.

Minden helyzetben határozottságot és erőt kell mutatni, különben megesznek reggelire a csajok. Sajnos mi rontjuk el őket, amikor fiatalok és csinosak, kelendőek mi pedig észnélkül sztároljuk a nőt, kiszolgáljuk a szeszélyeiket, igyekszünk megfelelni az irracionális elképzeléseiknek, utána pedig kell 20 év amìg kineveljük belőlük a királylányos feelinget.

Nézd meg a fórumos hölgyeket, velük már élhető lenne egy kapcsolat mert megdarálta őket az élet és rájöttek, hogy mi a valóság a tejszinhabos fellegeken túl. De addig mindegyik nő azt hiszi, hogy a világ csodája és ami a konok kis fejében van a férfiakról, párkapcsolatról az csakis úgy működhet.

gabocaboy 2014.10.18. 08:07:09

" különben megesznek reggelire a csajok. "

s ez törvényszerű? szóval az ember fia mindenképp beszeleszaladhat a problémába, csak idő kérdése? :)

köszönöm, hogy tanulhatok tőletek. :)

Gour (törölt) 2014.10.18. 09:31:27

@gabocaboy:

Bizony törvényszerű, a nők elmennek a falig, folyamatosan tesztelik a határokat és ha nem tisztelik a férfit akkor indul az ámokfutás amit már nem lehet visszafordítani. Ezért kell egy teljesen szuverén egyéniségnek maradnod, saját barátokkal, hobbival, élettel amihez pluszt tehet hozzá egy jól megválasztott társ de el nem vehet belőle és ezzel legyen mindig tisztába. Nincsen egyenragúskodás, a férfi a kapitány a nő pedig a hajó, így tökéletes a szimbiózis.

Sadist 2014.10.18. 11:34:39

@D1255: "Taktika, de logikus. Ha elkezdesz igy elni, egy ido utan termeszetes lesz, osztonos."

Pontosan ez a lényeg, hogy a határozott, domináns, férfias viselkedés legyen a természetes, és akkor nem is kell olyanokon gondolkodni, hogy mit csináljon az ember, ha a nője a puncimegvonáshoz folyamodik. Fel sem fog merülni benne.
Egy grizzly medvével sem baszakodik az ember, mert tudja, hogy csak rosszul járhat.

"Sajnos jellemzoen nem ezt tanitjak a romantikus konyvek, filmek."

Igen, sajnos a modern társadalmak a nőkre vannak szabva, a fiús, férfias erényeket és viselkedést nem honorálják, hanem degradálják és tűzzel vassal üldözik.
Bölcsődétől a középiskola végéig a nők puncikat nevelnek mindenkiből, az elvált szülőkkel rendelkező gyerekek többségében az anyjuknál maradnak és nincs egy normális férfi minta, amit elsajátíthatnak.

"El kell tudni engedni, hogy igazan kotodjenek hozzad. Ne pazarold az idod es magad az ilyen onzo partnerekre."

Meg kell tanulni nemet mondani a nőknek. Csak ez rohadtul nehéz egy olyan környezetben, ahol mindenki azt tanítja, hogy fiúként lesd a lányok minden kívánságát, tegyél a kedvükre, helyezd őket mindig magad elé, és akkor majd elnyered méltó jutalmadat (ami rendszerint olyan elismerések formájában manifesztálódik, mint a "te olyan jó BARÁT vagy" és a "te annyira RENDES srác vagy").

Sadist 2014.10.18. 11:47:55

@gabocaboy: "s ez törvényszerű? szóval az ember fia mindenképp beszeleszaladhat a problémába, csak idő kérdése? :)"

Ha sokat orosz rulettezel, előbb utóbb akkor is belefutsz egy töltött töltényűrbe, ha arányaiban csak kevés töltött.
Szerintem nem érdemes arra játszani, hogy majd mázlid lesz, hanem meg kell tanulni kezelni a helyzetet. Ha normális nővel hoz össze a sors, akkor nincs semmi baj, ha viszont egy problémással, akkor nem fog felkészületlenül érni és elkerülheted, hogy bedaráljon.

Vannak kivételek, de a nők többségükben olyanok, mint a gázok: mindig kitöltik a rendelkezésre álló helyet. Ha mindig csak egy picit többet engedsz nekik, előbb utóbb kipukkan a lufi.
Meg kell szabni a fix határokat, egy szemernyit sem engedni belőle és konzekvensen betartatni, a határok átlépését és feszegetését pedig büntetni.

Sadist 2014.10.18. 11:55:53

@Gour: Én ezt úgy fogalmaztam meg, mikor egyszer az egyik barátommal diskuráltunk a témáról, hogy ha az életed egy ház, amit szépen építgetsz, akkor a nő csak az ajtó, nem pedig az alapja, támfala vagy teteje.
Nélküle lehet, hogy kicsit huzatos és nem olyan magas a komfortérzet, de nem fog megroggyanni vagy összedőlni.

gabocaboy 2014.10.18. 16:44:25

@Sadist: hát urak, nem az én blogom de köszönöm a fejtágítást, megállapítottam, komoly naivitásban szenvedek. eddig nem voltam görény a kapcsolataimban -rá is fáztam- de igyekezni fogok.

mit szóltok ehhez a badoo-s gyöngyszemhez?

kepfeltoltes.hu/141018/rosalind_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

lassan törlöm onnan magam, a nők 90%-a kövér, elhanyagolt, iszonyat. ez valami selejt lerakó. :(

Alibanya1 2014.10.18. 17:12:50

@gabocaboy: azért én egy szűrőt bekapcsolnék, az urak kicsit elfogultak a nőkkel szemben, lehet hogy mást is figyelembe kellene venni....

Alibanya1 2014.10.18. 18:14:11

@gabocaboy: most komolyan azt hiszed, hogy férfiben nincs ugyanez, de tényleg? és mi a véleményed a faszmegvonásról a házasságban kapcsolatban, amikor a férfi nem akar adni, inkább feszültséget provokál, asztalt csapkod, majd nagy dérrel durral elvonul barkácsolni vagy kompizni? szóval nem kell ez az egyoldalúság emberekben van hiba nem nőkben és férfiakban

gabocaboy 2014.10.18. 18:28:52

@Alibanya1: mást? mint pl. a nők pénz kocsi lakás sportos fószer? a legrondább nőnek is adonisz kell, reális elképzelés nem sok.

akkor ez tőlünk -férfiaktól- irreális elvárás, hogy valaki -a nő- adjon már magára? a linkelt kép egyébként kissé szélsőséges, de nem ritka.
vagy azt állítod, a 40+ os férfiak zöme elhanyagolt elhízott alak?

a f... megvonásról nincs infóm, én nem vonom meg senkitől. :) bár amikor megsértett az ex akkor nem kapott, de ez általában egybeesett a p...a megvonással és főleg ő játszotta ezt a "műsort".

már vártam, mikor szólsz ám le. :)

Alibanya1 2014.10.18. 19:00:06

@gabocaboy: ha jól értettem, akkor most vagy túl egy kapcsolaton, ez nem a legjobb pillanat, hogy következtetéseket vonj le, és az sem, hogy belekezdj egy új kapcsolatba, de az általánosítás nem vezet sehová, és nem leszel tőle boldogabb, hogy kaszálod itt a nőket, bár hát ha ez valamit segít tedd. Igen rengeteg elhanyagolt büdös, rendetlen és magával sem fizikailag sem lelkiekben nem törődő férfi van, de ezt minek mondjam van másmilyen is.
É bizony igen kemény jelenség a faszmegvonás, csak arról nincs annyi fáma, de csak keres rá a gugliban és majd találsz kétségbeesett leveleket, ahol nők mesélnek arról, hogy hónapo évek óta nem nyúl hozzájuk a párjuk, stresszre, munkára meg miegyébre hivatkozva, szóval kétoldalú a dolog... tehát, ha egyszeri dugásokon kívül azért még valamivel többre vágysz majd az életben, akkor egy kicsit higgadj le és ne a rosszat keresd minden nőben, mert puncit egyébként csak ott fogsz találni ... egyébként a statisztikában a legkisebb esetszám az 50 amiből következtetést mernek levonni, de ott a hibahatár bizony + - 10 százalék... szóval nem hiszem hogy túl lennél 50 tartalmasabb kapcsolaton :)

Alibanya1 2014.10.18. 19:03:11

@gabocaboy: mást? mint pl. a nők pénz kocsi lakás sportos fószer? a legrondább nőnek is adonisz kell, reális elképzelés nem sok.
tudod, ezek akkora baromságok, ahogy én is sorolhatnám, hogy a férfiaknak meg csak szex, meg vacsora kell, ugyan kérlek, és tudod milyen trollok vannak a társkeresőn? . de neki karcsú gyönyörű arcú kedves nő kell, mindnek kivétel nélkül, nagy cicivel és turbózott ajkakkal... szóval ne meszeljük egymást :)

Comprende 2014.10.18. 19:42:15

@Alibanya1:" majd találsz kétségbeesett leveleket, ahol nők mesélnek arról, hogy hónapo évek óta nem nyúl hozzájuk a párjuk, stresszre, munkára meg miegyébre hivatkozva"
Mármint férfinak nevezett egyénekről van szó ?
Mert hogy szar dolog lehet úgy végignézni egy fürdő, pucér nőn, a feleségen, hogy nem áll. . .
Teljesen igazad van amúgy ALI !
A statisztika meg aranyos:)
Bár én inkább 100-at mondanék, nem 50-et!

Gour (törölt) 2014.10.18. 20:00:36

@Alibanya1:

Dear Alibanya, kicsit korrigálnám a "faszmegvonást" a másik oldalról nézve. Egyáltalán nincsen hasonlóság a nők által eszközként és büntetésként is egyaránt használt puncimegvonással, a farokmegvonáskor szimplán csak nulla az embernek a kedve dugni egyet a nővel. Mint már több alkalommal is írtam ez egy teljesen általános jelenség a férfiaknál egy idő után. Bárkit megdugnának csak otthon zéró az inger erre, viszont semmiféle pedagógia vagy zsarolási potenciál nincsen benne, nem úgy mint a csajok esetében. Ha hiszed ha nem komolyan rácsodálkozunk azokra a tizenéves kapcsolatokra ahol még dugják a csajt, fehér holló az ilyen és kicsit még írigyelni is szoktuk a pasit némileg értetlenkedve persze.

Gour (törölt) 2014.10.18. 20:09:40

@Alibanya1:

Teljesen igazad van, a nőknek nem a sportos, pénz, kocsi, lakás pasik kellenek. Azokat csak dugásra használják, ;)

Évtizedekig hírdettem, hogy csak a lúzer pasik kapaszkodnak ebbe, utána pedig kipróbáltam, hogy milyen amikor spotkocsival megyek randizni, és milyen amikor a cégessel. Azóta tudom, hogy a nőknek sokkal szimpatikusabb vagyok az elsőben, pedig a duma ugyanaz volt mindig. Tehát igenis számítanak az anyagiak a jelentős többségnél csak Ti nőként még nem találkoztatok ezzel a jelenséggel úgy mint ahogyan mi pasik ezt megéltük jópárszor testközelből. :)

Gour (törölt) 2014.10.18. 20:12:07

@Sadist:

Korrekt megfogalmazás, így látom magam is.

Alibanya1 2014.10.18. 20:32:18

@Gour: Drága Gourom, úgy érzed ennek nincs lélektani hatása egy nőre? de igen van nullának érzed magad, elfogyik az önbizalmad és szar boldogtalanná és élettelenné válsz, ráadásul az elvárások szerint nem is nagyon panaszkodhatsz, merthát egy tisztességes családanya nem beszél a szexről.... úgy hogy hagyjuk ezt szerintem kinek így szar kinek úgy, a szexxel való visszaélés és játék mindkét félnek szar, ennyi

D1255 2014.10.18. 20:33:03

@gabocaboy: Fontos, hogy ez nem 'gorenyseg'! Nagyon nem szabad, hogy az legyen! Ettol meg tisztelhed es szeretheted a not, de nem szokdecselo kisdoboskent ajnarozod. Igyekszel merlegelni, jozan esszel felulvizsgalni, hogy mennyire vagytok egyensulyban.
Baromira nem egyszeru. Plane, hogy a holgyek meg mozgo celpontot is jelentenek;)

D1255 2014.10.18. 20:37:21

@Alibanya1: Banya, nem ezt mondja Gour. Egyszeruen tenyleg vannak olyan faszik akik kis etvagyuak, vagy nem tudnak nokent nezni a partnerikre hosszabb ido utan. Szoval ez nem tudatos dolog. Nokent, tuti elpalyaznek egy ilyen kapcsolatbol. Legtobben szeretot tartanak...
Hallottam en is holgyektol szomoru story-kat, es egyszeruen nem tudom felfogni hogyan hagyhat elmenni egyetlen szeretkezesi lehetoseget egy ferfi;)

gabocaboy 2014.10.18. 20:50:34

@Alibanya1:
"hogy kaszálod itt a nőket"

ez a blog nem jött volna létre, ha boldog párkapcsolatban élnél. így meg ki is kaszálja a férfiakat?

naugye. :)

egyébként én nem kaszálom, totál naivan állok 1 1 kapcsolat elé, reménykedve abban, hogy működni fog.
nem fog, mert a neten már olyan nőkkel hoz össze a sors, akik előttem elfogyasztottak pár tahót és már a megszerzett tapasztalataikkal osztják azt is, aki esetlek arra nem szolgált rá.

1x év tartós kapcsolat és 2 év kuss után léptem ki a húspiacra és begyűjtöm a pofonokat, melyekért más "dolgozott" meg.

Alibanya1 2014.10.18. 21:13:14

@gabocaboy: de kedves gabóca én nem gyepálom a férfiakat legfeljebb egyet egyet, konkrétan kerülöm az általánosítást amennyire lehet....

Gour (törölt) 2014.10.18. 21:29:02

@Alibanya1: @D1255:

Bizony, ahogyan D1255 jól értelmezte a komentemet, itt szimplán leszokásról van szó, nincsen mögötte bünbak keresés egyik fél részéröl sem.

Ahogyan mondani szoktam a jó kapcsolat 50% ban a jó szexről szól, a másik 50% pedig nem számít. ;)

Persze ez nem pont így igaz de jól kifejezi a szex fontosságát egy kapcsolatban,

Gour (törölt) 2014.10.18. 21:37:03

@gabocaboy:

Nyugi, a tanulópénzt mindeninek be kell fizetni egyszer. Most éppen Te vagy a soros! :)

Hidd el hosszú volt az út nekem is a csillogó szemű, lelkes és romantikus sráctól a kiégett játékosig. Kaptam a pofonokat szépen amíg kitanultam a szakmát. Ez így normális szerintem.

Pixynor 2014.10.18. 21:50:33

@Sadist: " sajnos a modern társadalmak a nőkre vannak szabva, a fiús, férfias erényeket és viselkedést nem honorálják, hanem degradálják és tűzzel vassal üldözik."

Ez a legnagyobb tévedés, amit az utóbbi időben hallottam. Férfias erények, eltűntek, a férfiak nem viselkednek férfiasan. Ezt Te is jól tudod.

Pixynor 2014.10.18. 22:12:37

@gabocaboy: "a 40+ os férfiak zöme elhanyagolt elhízott alak? "

Szörnyűek, mint az apukám. Tisztelet a kivételnek, ami kb. 2 %.

"1x év tartós kapcsolat és 2 év kuss után léptem ki a húspiacra és begyűjtöm a pofonokat, melyekért más "dolgozott" meg. "

Úgy gondolod Te nem dolgoztál meg már egy két nőt? "a nők 90%-a kövér, elhanyagolt, iszonyat. ez valami selejt lerakó. :( "

Pixynor 2014.10.18. 22:15:48

@Sadist: "a az életed egy ház, amit szépen építgetsz, akkor a nő csak az ajtó, nem pedig az alapja, támfala vagy teteje.
Nélküle lehet, hogy kicsit huzatos és nem olyan magas a komfortérzet, de nem fog megroggyanni vagy összedőlni. "

Ha-ha-ha, ez jó vicc. Elég vicces lehetett a barátod. Ha ennek a mondatnak, akár egy pillanatig is lenne valóságtartalma csak egyet kérdezek: vajon miért nem lép ki az összes férfi a kapcsolatából, mikor a nője elhatalmasodik rajta, és elnyomja a szerencsétlent, meg szexmegvonással bünteti, meg elgázosítja? Ugyan mi a bánatos szent fazékért nem hagyja ott a picsába azt a szörnyeteget, akivé a nője lett?

Mert ha igaz az ajtó effektus, max huzat lesz.
Megmondom miért: a pasik 90 %-a és nem túlzok egyedül önmagában ÉLETKÉPTELEN.

És biztos vagyok benne, hogy ezt @Gour: is alátámasztja nekem.

Gour (törölt) 2014.10.18. 22:23:27

@Pixynor:

Igen, ezt alátámasztom. Talán nem életképtelennek hanem sajnos komformistáknak tartom magunkat, egy jól kibélelt párkapcsolatban vagyunk a legnagyobb huszárok ez már szentigaz.

A másik fele, hogy a pasis erényeket valóban kiírtja a feminizmus a társadalomból. Nem is tudom, hogy hol olvastam a skandináv pasikról, hogy őket már annyira kiherélte a koedukált propaganda, hogy az ottani nők inkább külfödi pasit választanak mert ők még tökösebbek maradtak. Itt egy valós jelenségről van szó amiben átestek a nők a ló túlsó oldalára és amit ott találtak az már nekik sem tetszik.

Pixynor 2014.10.18. 22:29:32

@Gour: igazság szerint ez nem biztos, hogy így van. Nem a feminizmus erősödött fel, hanem a férfiak szűnnek meg férfiként viselkedni. Elhagyva azokat a férfivá tevő tulajdonságokat, mint becsület, őszinteség, erő.

Te is jól tudod, hogy ilyen férfiak már nem léteznek. Szóval nem kell ezt a feminizmusra fogni, hidd el, ha akad még egy egy kóbor lovag, aki bír ezen tulajdonsággal, azt a nők nagyon nagyra értékelik, tisztelik és megbecsülik, valamint szeretik.

Gour (törölt) 2014.10.18. 22:47:30

@Pixynor:

Igen, szeretik és becsülik mert egyre ritkább, és még ritkább lesz ahogyan minden médiából valami kifacsart férfi-női világ képe ömlik. Nem azt mondják, hogy legyél erős férfi hanem azt, hogy a nőket supportáld mert az ő ideájuk a fontosabb. Így pedig senki nem tanítja a férfiakat férfivá válni, pedig ez nem megy máshogyan.

gabocaboy 2014.10.18. 23:35:16

@Pixynor: én egy társkereső oldal női közönségének egy részére gondoltam.
tessék, köv találat.

kepfeltoltes.hu/141018/sziszi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

nekem nek ok, másnak még tetszhet... gour vinné. :)

ez a 90% életképtelen, nem értem.

Pixynor 2014.10.18. 23:38:33

@gabocaboy: Képtelen az egyedül élésre. Önállóan, egy lakásban. Magára mosva, takarítva, bevásárolva, fizetve a számlákat, intézve az ügyeket.

Igen, ezen képek alapján én szégyellem magam. De tényleg, ilyen ocsmányságok férfiaknál is vannak. Egyébként én is fent vagyok eme oldalon, és a férfiak között azért szép számmal akadnak olyanok, akik azért ott vannak a szeren. :)

gabocaboy 2014.10.18. 23:47:40

@Pixynor: "Képtelen az egyedül élésre. Önállóan, egy lakásban. Magára mosva, takarítva, bevásárolva, fizetve a számlákat, intézve az ügyeket. "

2 éve tolom egyedül. mosok vasalok takarítok bevásárolok fúrok szerelek festek, főzni mondjuk kissé büdös, 1 főre nem akaródzik.
ha nálam nő járt csak lesett, rend van.
akkor?

Pixynor 2014.10.18. 23:52:28

@gabocaboy: akkor Te a csekély 10 %-ba tartozol :) minden tiszteletem a tied. Egy-két férfit én is ismerek, aki képes erre. Az összes többi lúzer siratja nyomorult sorsát egy nő mellett, aki ellátja, mintha az anyja lenne.

gabocaboy 2014.10.19. 00:08:52

@Pixynor: remélem az több mint 10. ezért nem ugrom rá az első nőre, olyat keresek, aki megáll a lábán, nem nyavajog és a földön jár. na ilyen necces lesz.
meg kell szoknom, hogy a kínzó csendet esténként a rádióval oszlatom el..mielőtt rámtör a csodás magányos álom.

Pixynor 2014.10.19. 00:11:24

@gabocaboy: én nem élem meg kínzásként az egyedüllétet sőt..., nincs vele semmi bajom. Nem tudom hány éves lehetsz, de fiatalnak gondolnak, 30 körülinek. Elhiszem, hogy nehéz olyan nőt találni, aki 25-30 év körüli és egyedül él.

Nekem is nehéz 40+-os egyedül élő pasikat találni.

gabocaboy 2014.10.19. 00:28:54

@Pixynor: bárcsak 30 lennék, 40+. le se merem írni, mondjuk letagadhatok bőven és még nem is csókolommal köszönnek. :)

ha van gyermeked akkor már nem egészen egyedüllét. nem mindegy.

Pixynor 2014.10.19. 00:39:38

@gabocaboy: Persze, a fiammal lakom együtt, de hidd el, ez korántsem jelenti azt, hogy ez pótolni tudná egy férfival való kapcsolat hiányát. 16 múlt srác, kis felnőtt, ha van kaja a hűtőben, akár haza sem kell jönnöm. Szóval ennyire van rám szüksége. A ciki anya kategória vagyok, épp ma közölte. Hogy csak én hiszem azt jófej, fiatalos anyuka vagyok, de ez téves elgondolásom, mert minden lazaságom ellenére a tök ciki kategóriába tartozom. :)

Pixynor 2014.10.19. 00:41:35

@gabocaboy: mondjuk nem gondoltam volna, hogy 40+ os vagy, mert egy sokkal fiatalabb férfi benyomását tetted rám, ahogy olvastad, és hálásan fogadtad az itteni férfiak párkapcsolati tanácsait. Akkor Te még családalapítás előtt állsz?

gabocaboy 2014.10.19. 00:50:26

@Pixynor: nem, 10+ éves kapcsolatból léptem ki, van egy fiam.

igen, lestem a tanácsokat mert oda a rutinom és a frissen szerzett "húspiaci" tapasztalataim és az -eddigi- elképzeléseim (pl) a párkapcsolatokról, nem egészen fedik egymást.

mondhatni, a nők produkcióitól csak ámulok bámulok.

Pixynor 2014.10.19. 00:54:37

@gabocaboy: akkor érdekes, hogy Te azon mi Alibanyával meg ezen az oldalon tapasztaljuk ugyanazokat.

Ezek szerint tényleg az emberekben van a hiba és nem a nőkben és férfiakban. Egyébként én azért annyira nem venném készpénznek az itt elhangzott tanácsokat. Női szemmel jóformán csak D1255 véleményével értek egyet. Gournak is sokban igaza van, de...mindenben mégsem. Sadistról meg inkább nem is mondok semmit. Egy jó tanács, bár nem kell megfogadnod, mert valószínűleg nincs rá szükséged, de őrá ne hallgass :)

gabocaboy 2014.10.19. 01:08:45

@Pixynor: elég sok nővel találkoztam, akivel kezdett volna komolyra fordulni, azzal túl korán. nem birtam a friss szakitás után megfelelően lekezelni, hogy másvalaki van melletem, az új és szokatlan dolgaival.

panaszkodtak a nők is, örült, hogy az első randin nem téptem le a bugyiját a kocsiban, a másik, hogy a lépcsőházban nem adtam a kezébe valamit, a harmadik és sokadik.. nem árulta el hol lakik, mert egyszer valami tróger odacuccolt hozzá s mire 1x hazament már a haverja is ott lakott. volt akinek csak lelki szemetes láda kellett, volt aki csak lehúzott.

régebben ha udvaroltam egy nőnek, hazakisértem, mára elhajtanak a csába. félnek a pasiktól.

szerinted?

van lyan, akivel tqlálkoztam és még mindig fent van a badoon, 1 1/2 éve.. és aktivak, mert rájuk köszöntem, akad közöttük bőven mutatós nő is.

Pixynor 2014.10.19. 08:30:43

@gabocaboy: erre annyit tudok mondani, hogy az egy dolog, mikor Te nem állsz készen még egy kapcsolatra.

És az is egy dolog, hogy milyen hölgyet fogsz ki. Én is hol fent vagyok egy társkeresőn hol nem. De ha felmegyek, rám is azt mondhatják milyen régóta. Én sem tudok találni senki olyat, aki hatással lenne rám. Ugyanakkor én is meggondolnám, hogy kivel kötném újra össze az életem, úgy értem, olyannal tudnék csak komoly kapcsolatban gondolkodni, akibe beleszeretek. Számomra ez a fontos csak.

A nők bizalmatlanságának hidd el oka van. Én is tudok ilyen sztorikat mesélni, mert ezekben nekem is mind volt részem. Még egy őrültet is kifogtam, aki utána zaklatott. Erről nem a nők tehetnek, hanem Ti férfiak, és nagyon igaz, hogy emiatt a tisztességes férfiaknak sokkal, de sokkal jobban meg kell küzdeni egy nő bizalmáért.

Szerintem ne add fel, a Te helyzeted sokkal kedvezőbb, mint a mienk Alival, ugyanis sokkal, de sokkal több igényes, ápolt, jól kinéző 35-40+-os nő van, mint férfit. Szerintem ebben egyet értesz.

D1255 2014.10.19. 14:52:16

@Pixynor: '...vajon miért nem lép ki az összes férfi a kapcsolatából, mikor a nője elhatalmasodik rajta, és elnyomja a szerencsétlent, meg szexmegvonással bünteti, meg elgázosítja? Ugyan mi a bánatos szent fazékért nem hagyja ott a picsába azt a szörnyeteget, akivé a nője lett?...'

Mert ezek a dolgok nem egyik naprol a masikra alakulnak ki. Honapok, evek soran, szepen lassan bekuszva az eletukbe. Van, hogy eszre sem veszik, mar annyira hozzaszoktak. kozben ok is felpuhulnak valoban. Megugrananak egy ujabb nagy megmerettetest? Hm, nem biztos. Igy aztan van aki marad a 'langyos kakiban' hogy Csernust idezzem;)

D1255 2014.10.19. 14:57:21

@gabocaboy: Bizony sok randit le kell 'daralnod', mire normalis not talalsz. Csinosat szinte barhol, vad szexpartenert detto, de aki fejben is ott van, hat az az igazan ritka...

Amugy meg probald konnyedseggel, humorral, odafeigyelessel megnyitni oket. Legyel mas mint a korabbi x db balfasz akik tonkretettek oket! Postjaid alapjan megvan benned a kepesseg csak felszinre kell hozni.

Pixynor 2014.10.19. 14:57:42

@D1255: na ez az, de akkor ne sírjon a szája és ne a nőket szidja, mert ahhoz, hogy ide jutottak, ahhoz is ketten kellenek. Kezdjen el dolgozni azon ezerrel, hogy ez a langyos posvány megszűnjön, és újra oázis legyen a dolog, vagy hagyja ott és keressen egy másik oázist. Nekem mindegy, csak ne sírjon saját sorsa felett és ne a nőket hibáztassák ezért.

D1255 2014.10.19. 15:04:15

@Pixynor: igen, ezt pont tokosseggel, talpraesettseggel lehet csak visszaforditani. Megmutatva, hogy ersz valamit, es kesz vagy lepni is ha nincs mas megoldas.
Na ettol szoktak sokan megfutamodni. Par korso mellett meg lehet panaszkodni;)

D1255 2014.10.19. 15:31:19

@Pixynor: Es persze igen, ezen helyzet kialakitasaban a ferfinek is komoly szerepe van. Pont errol szoktunk papolni Gour-ral, hogy hogyan lehet ezt elkerulni. O kicsit drasztikusabb, de kb ugyanazt mondjuk.
Meg megyjegyeznem, hogy vannak abszolut patt helyzetek is. Pl egy gyermek szuletese rendesen meglancolja a ferfit is....

Pixynor 2014.10.19. 17:33:39

@D1255: persze, ezzel nincs is gond, hisz jobb esetben a férfi is szeretné azt a gyermeket :)

Gour szerintem nem jó taktikát alkalmazva próbálja ezt elkerülni, vagy ő nem is próbálja, csak beszél róla, vagy nem is tudom :)

gabocaboy 2014.10.19. 19:54:17

@Pixynor: " vajon miért nem lép ki az összes férfi a kapcsolatából, mikor a nője elhatalmasodik rajta, és elnyomja a szerencsétlent, meg szexmegvonással bünteti, meg elgázosítja? "

mert egy barom. én a gyerek miatt nem léptem, de idővel a végeredmény ugyanaz lett. zacsiba a cucc és viszlát.

ostobaság v kényelmesség, franc tudja. én pl. elszúrtam, ennyi. de még mindig hagyom magam a gyerekkel zsarolni, de már elegem van...

Pixynor 2014.10.19. 20:05:01

@gabocaboy: Ezt viszont nagyon sajnálom. Nagyon buta lehet a nőd, ha a gyerekkel zsarol. Én sosem tennék ilyet a volt férjemmel. A legnagyobb összhangban döntünk a mai napig a gyerekről, mindent megbeszélünk, nincs zsarolás. Imádja a fiát törődik vele és én ennek nagyon örülök. Én is számíthatok rá a mai napig.

Egyébként sosem késő kiszállni egy ilyen dologból és újra megtalálni saját magad, megismerni, tudni, hogy mit szeretnél innentől egy kapcsolattól. És eszerint alakítani az életed, és boldognak lenni.

Sadist 2014.10.19. 22:17:31

@gabocaboy: "komoly naivitásban szenvedek. eddig nem voltam görény a kapcsolataimban -rá is fáztam- de igyekezni fogok."

Félreérted, nem görénynek kell lenni, hanem irányítónak. Neked is vannak érdekeid, amiket érvényesíteni kell.
Meg kell szabnod a feltételeidet és onnantól kezdve betartatni és betartani, így a partnered pontosan tudhatja, hogy mit vársz el tőle és ezért cserébe mit vagy hajlandó nyújtani.

A vérbeli szociopata görényeket leszámítva mindegyik férfi elköveti azt a hibát legalább egyszer az életében, hogy feltétel nélkül csak ad, és azt várja, hogy majd cserébe kapni is fog vissza. Azért, mert kisgyerek koruk óta erre kondicionálták őket. Aztán ha mázlija van, akkor a nő viszonozni fogja, ha nincs, akkor meg kihasználás esete forog fenn, amit ha a férfi szóvá mer tenni, akkor a társadalom "hisztis pasi rinya" címszóval söpör félre.

Sadist 2014.10.19. 22:26:58

@Alibanya1: "és mi a véleményed a faszmegvonásról a házasságban kapcsolatban, amikor a férfi nem akar adni"

Amennyiben a nő nem ronda, mint a lőtt seb, bármikor kaphat faszt, legfeljebb nem a férjétől.
Egy tanult blogos kolléga írta, sajnos nem tudom szó szerint idézni: a pina drága, a farok viszont szinte ingyen van.
Épp ezért ha egy férfi el tudja azt érni, hogy a farkával irányítson egy nőt, akkor vagy a férfi valami top kategóriás Adonisz, vagy pedig a nő van legalább három szinttel a férfi alatt.

Sadist 2014.10.19. 22:33:12

@Alibanya1: "É bizony igen kemény jelenség a faszmegvonás, csak arról nincs annyi fáma, de csak keres rá a gugliban és majd találsz kétségbeesett leveleket, ahol nők mesélnek arról, hogy hónapo évek óta nem nyúl hozzájuk a párjuk, stresszre, munkára meg miegyébre hivatkozva"

Lehet a nőnek is kezdeményeznie, nem mindig csak azt várni, hogy az embere "hozzányúljon".

Sadist 2014.10.19. 22:38:34

@Gour: "Tehát igenis számítanak az anyagiak a jelentős többségnél csak Ti nőként még nem találkoztatok ezzel a jelenséggel úgy mint ahogyan mi pasik ezt megéltük jópárszor testközelből. :)"

Ezért szoktam kuncogni, amikor a nők próbálják megmondani a nőkről, hogy milyenek is valójában párkapcsolati szemszögből, hisz még eggyel sem randiztak :)

Sadist 2014.10.19. 22:40:37

@Alibanya1: "de igen van nullának érzed magad, elfogyik az önbizalmad és szar boldogtalanná és élettelenné válsz, ráadásul az elvárások szerint nem is nagyon panaszkodhatsz, merthát egy tisztességes családanya nem beszél a szexről...."

Nem beszélni kell róla, hanem csinálni.

Sadist 2014.10.19. 23:05:56

@Pixynor: "Ez a legnagyobb tévedés, amit az utóbbi időben hallottam."

Nem tévedés, hanem tény. Az oktatás a lányokra van szabva, az órák hosszától kezdve az oktatott tantárgyakon át az értékelési rendszerig.
Az egészségügy a nőknek kedvez, sokkal több (ingyenes) szűrővizsgálat van nők számára, a társadalom számára sokkal fontosabb egy nő egészsége, mint egy férfié.
A nyugdíjrendszer szintén a nőket favorizálja, korábban mehetnek nyugdíjba és tovább is élnek. Hogy miért? Lásd pl. előző pont.
A jogrendszer szintén a nőket részesíti előnyben mind írott, mind íratlan formában. Olvasd el pl. újdonsült alaptörvényünket, hogy kiket is véd kiemelten a Magyar állam törvényi ereje. Míg egy férfinek még reprodukciós joga sincs.

A modern társadalmakat olyan mélyen átszőtte a nőket favorizáló szexizmus, hogy már fel se tűnik, mert ez az alap.

"Férfias erények, eltűntek, a férfiak nem viselkednek férfiasan. Ezt Te is jól tudod."

Látom megy a férfihibáztatás, de nem ártana, ha kicsit messzebb látnál az orrodnál.
A közoktatásban a fiúk szinte csak nőkkel találkoznak a böcsődétől az érettségiig. Ha a szülők elváltak, akkor 90% eséllyel anyunál van. Már sorkatonaság sincs, így kitől látja a mintát? Csakis nőktől.
Úgyhogy ha azt gondolod, hogy eltűntek a férfias erények és a férfiak nem viselkednek férfiasan, akkor ezt légy szíves a NŐKÖN számonkérni, mert ők neveltek puncikat a fiúkból.

Sadist 2014.10.19. 23:32:45

@Pixynor: "Ha ennek a mondatnak, akár egy pillanatig is lenne valóságtartalma csak egyet kérdezek: vajon miért nem lép ki az összes férfi a kapcsolatából, mikor a nője elhatalmasodik rajta, és elnyomja a szerencsétlent, meg szexmegvonással bünteti, meg elgázosítja? Ugyan mi a bánatos szent fazékért nem hagyja ott a picsába azt a szörnyeteget, akivé a nője lett?"

Egyrészt tanulj meg szöveget értelmezni, nem azt írtam, hogy MINDEN kapcsolatban ez a helyzet, hanem hogy ez lenne az ideális.
Másrészt pedig azért is nem lépnek ki, mert nem mindig van rá lehetőségük a fentebb vázolt okok miatt (nőket favorizáló társadalom).

Ha pl. van gyerek, akkor nagy eséllyel az anyjához fog kerülni, ha pedig vagyonmegosztásról van szó, akkor rendszerint az marad a közös lakásban, akinél a gyerek van. Ha ehhez hozzávesszük még azt is, hogy a házasságkötéskor vagy az élettársi kapcsolat kezdetekor általában a férfi visz bele egzisztenciálisan többet a kapcsolatba, akkor látható, hogy a férfi választhat a szar és a szarabb helyzet közül. Hogy a puncimegvonós, háklis feleség a szarabb vagy bukni az életed munkáját és a gyereket, azt mindenki döntse el maga.

"Megmondom miért: a pasik 90 %-a és nem túlzok egyedül önmagában ÉLETKÉPTELEN."

Ha nem néznéd le és utálnád ennyire a férfiakat, még az is lehet, hogy te is találnál egyet magadnak.

Érdekes definíció élhet a fejedben az életképtelenségről. A modern civilizációt a férfiak építették fel, nekik köszönhető, hogy van hol laknod, van víz, gáz, villany, internet, vagy az, hogy nem fulladsz bele három nap alatt a szemétbe. Amit magad körül látsz, az gyakorlatilag mind férfiak műve, ezt nevezed te életképtelenségnek?
Megnéznélek, hogy mihez kezdenél tökegyedül az erdő közepén egy szál bozótvágó késsel.

Sadist 2014.10.19. 23:41:00

@Pixynor: "Nem a feminizmus erősödött fel, hanem a férfiak szűnnek meg férfiként viselkedni."

Nem unalmas mindenért a férfiakat hibáztatni?
De, a feminizmus erősödött meg és kivették nevelést a férfiak kezéből, elkezdték a fiúkat is nők nevelni, ezért nem viselkednek már férfiasan.

"Elhagyva azokat a férfivá tevő tulajdonságokat, mint becsület, őszinteség, erő.

Te is jól tudod, hogy ilyen férfiak már nem léteznek. Szóval nem kell ezt a feminizmusra fogni, hidd el, ha akad még egy egy kóbor lovag, aki bír ezen tulajdonsággal, azt a nők nagyon nagyra értékelik, tisztelik és megbecsülik, valamint szeretik."

De, léteznek, csak pont a nők irtják ki ezt a lovagiasságot a férfiakból azzal, hogy nem tisztelik és becsülik meg őket, hanem gyakran kihasználják (lásd rendes srác).
A lovagias srácok meg úgy vannak vele, hogy mi a fasznak törjék magukat, ha nincs semmi eredménye?

Gour (törölt) 2014.10.19. 23:41:08

@Sadist:

Pont ezt szoktam mondani én is, a nők azért vannak jó véleménnyel a nőkröl mert még nem randiztak és nem is éltek együtt velük.

De olvasva Alibanya új posztját igazat kell adnom neki, hogy a szabad pasik jelentős része pont olyan idióta amilyennek mi látjuk a nők jelentős részét. Még a végén kiderül, hogy a fajtaspecifikus baromságokon kìvül ez tényleg egy fele fele sztori és csak a rutin menti meg az embert mindkét oldalon a bolondoktól.

Gour (törölt) 2014.10.19. 23:45:37

@Sadist:

Lovagias srác=rendes srác=balek srác.

Rosszfiú=érdekes srác=szemét pasi.

A fene sem igazodik ki a nőkön. ;)

Sadist 2014.10.19. 23:48:04

@Pixynor: "Képtelen az egyedül élésre. Önállóan, egy lakásban. Magára mosva, takarítva, bevásárolva, fizetve a számlákat, intézve az ügyeket."

Ja, hogy nálad ez az életképtelenség. Ha úgy definiáljuk az életképtelenséget, hogy nem tud egy routert konfigurálni vagy egy konnektort bekötni, akkor meg a nők 90%-a életképtelen.

(Egyébként van több egyedül élő férfi ismerősöm is, mégsem tapasztaltam egyiküknél se, hogy igénytelenek lennének vagy nincsenek a számláik befizetve.)

Sadist 2014.10.19. 23:52:38

@Pixynor: "Sadistról meg inkább nem is mondok semmit. Egy jó tanács, bár nem kell megfogadnod, mert valószínűleg nincs rá szükséged, de őrá ne hallgass :)"

Pff... Nőügyekben mégis kire hallgasson? Egy nőre?

Olvasson csak többféle véleményt, majd idővel megtapasztalja, hogy melyikben van igazság, de bármelyikről is lebeszélni elég nagy patkányság.

Sadist 2014.10.19. 23:56:18

@Pixynor: "Nagyon buta lehet a nőd, ha a gyerekkel zsarol."

Nem buta, hanem pont, hogy okos. Ha a tökénél fogva nem tud irányítani egy férfit, akkor más eszközzel teszi.

Alibanya1 2014.10.20. 05:36:15

@Sadist: egy kapcsolaton belül nem az a megoldás, hogy rohanok másik faszt keresni, mert ha nem akkor azt bizonyítom hogy bűn ronda vagyok? NAgyon érdekes a logikád, hallod. A faszmegvonás egy létező probléma, csak hát látom, te nagyon egyoldalúan gondolkodol, kizárólag férfi problémák vannak női nincs, a férfiak mint tökéletesek és mindent roppant faszául csinálnak a nők meg szemetek, ehhez képest az élet sokkalta színesebb. Tehát teszem azt a fasz probléma is úgy derül ki, hogy a nő kezdeményez és el van utasítva, nem úgy hogy vár és egyre vár. A másik meg az asszonynak azért kell beszélnie már a szexről, mert hiába akarja nem tudja csinálni és nem feltétlenül egy x dik fasszal akarja megoldani.

Alibanya1 2014.10.20. 05:49:23

@Sadist: nőket favorizáló táradalom, nagyokat kell röhögnöm, annyira nevetséges az eszmefuttatásod már elnézését, nem szoktam leállnio magyarázkodni ezzel a hufnelblogból élősködő értelmetlen ideológiával, de hát legyen. Az iskola rendszert férfiak építették fel, ahogy minden más rendszert is a világban, mert évezredeken keresztül kirekesztették a női véleményeket és érveket ezekből. Valóban az iskola rendszer kezdetben inkább a lányoknak kedvez látszólag, miért? Mert alányok neveletetése inkább felel meg annak a követelmények, hogy alkalmazkodj, hallgass és tedd amit mondanak. A fiúkat nek így nevelik. Sajnálom, hogy a társadalomban jelenleg pénz alapú a kiválasztódás és hogy hogy nem a kevésb megfizetett állásokba valahogy több a nő, bizpnyára azért mert a társadalom favorizálja őket, er egyes alacsonyabb fizetettségű szakmák elnőiesednek, tipikus példa rá a pedagógus szakma...a gyerek az anyához kerül? Tényleg így van, mert egy csomó esetben az apuka hallani sem akar róla és tudod miért? Mert kurva nagy feladat, ugyanis attól a ponttól kezdve 24 órában csak egyedül az a szülő van, szeretetre pénzre mindenre. Ezt a férfiak többsége nem vállalja, sőt hallani sem akar róla. Természetesen vannak kivételek és nagyon sajnálom, hogy ezek a többség miatt szívnak, de sajnos a rendszert valahogy ki kellett alakítani- a gyereknek valahol lennie kell. Ez a lakás dolog is nagyon könnyes tényleg, igazad van az anyának kellene kotródni a két három gyerekkel valahová, de én azt tapasztalom, hogy az esetek töbségében az ingatlan eladják vagy esetleg gyerektartás fejében, adják át az anyának, szóval nem ilyen egyszerű és férfi bántalmazó a dolog ahogy te beállítod. Miben is nő favorizáló a társadalom? Hogy az alaptörvénybe belefoglaltak a magzatról mindenfélét és az történetesen a nő testében szokott lenni, ez inkább nehezítés és bigottság az alaptörtvényben mintsem a nőket favorizáló cucc, beletették, hogy majdan meglegyen az alapja egy abortuszt betiltó törvénynek, esetleg. ás hűt folytathatnám, de semmi értelme. Egyensúlyt kellene teremteni, egymás értékeit azonosnak ítélni nem pedig versenyeztetni

Alibanya1 2014.10.20. 05:50:19

@Gour: haladunk, örülök, hogy körvonalazódott benned ez a fele fele dolog :)

Pixynor 2014.10.20. 07:05:50

@Sadist: ugyan már Sadist, tényleg a társadalom tehet róla vagy mi? Nézd már meg a döntéshozó többségét, akik szerinted a nőket védő jogszabályokat hozzák. Hány nő van köztük?

Akkor miről beszélünk? De egyébként nyugodtan védhetik a nőket jobban a törvények (hisz gyengébb nem), de attól még a férfiak miért lesznek puncik?? És most mondom Neked, nem a nők miatt. Saját maguk miatt. Jobb nekik puncinak lenni, sokkal kényelmesebb.

A férfiak életképtelenek. Nem győztél meg az ellenkezőjéről, jöhetsz nyugodtan ilyen hülyeségekkel, hogy a társadalmat a férfiak építették. Mégsem tudják saját magukat menedzselni az életben.

" a feminizmus erősödött meg és kivették nevelést a férfiak kezéből, elkezdték a fiúkat is nők nevelni, ezért nem viselkednek már férfiasan."

Mindig is a nők nevelték a gyerekeket. Túl sok példát nem láttál a történelem folyamán apajogú társadalomra, vagy tévednék?? Erre hivatkozni kb olyan, mintha azt mondanád a nap felkel, mert fel kell kelnie. Sőt most mondom még ha család van, akkor is a nő neveli a gyereket. A legtöbb apa szarik rá, még családon belül is. Vagy puncik már ott is. Szóval nem sok jót lát a gyerek az apáktól. Már bocsi.

"A lovagias srácok meg úgy vannak vele, hogy mi a fasznak törjék magukat, ha nincs semmi eredménye? " = lúzer puncik, hajrá!

Ne haragudj, de az erről való gondolkodás módod nem igazán segít semmiben. Egy nőutálatban szenvedő ezzel a hülyeségekkel védekező elmére vall.

És tévedsz a FÉRFIAKAT imádom, ezt a puncis típust, nem tudom férfinak nézni, már ne is haragudj. Mondhatsz bármit, ha tökösebb vagyok a pasinál, az nem fogja a szemembe férfinak láttatni. És nem akarok leállni beszélgetni arról, hogy nőként hány és hány olyan dolgot csinálok meg, amit szerinted egy férfinak kéne.

Fordított helyzetet nem látok túl sokat.

Gour (törölt) 2014.10.20. 10:32:33

@Alibanya1:

Gondolom én mindig a másik felével találkozom a pasikból, ezért nem vagyok képben az idiótákról csak hallomásból. :)

Nem, teljesen igazatok van ebben, örület,hogy mit művelnek a férfiak is, de mint többször is jeleztem ez általában az a halmaz aki nincsen párkapcsolatban. A normális pasi az olyan ritka kincs, hogy elfogóhálóval várják a nők a szabadulókat, hogy nekik is legyen egy saját példányuk. :)

Mókás de rám is többen "várnak" így, pedig számtalanszor jeleztem, hogy "törököt fognának" velem, nem hiszik el. :) Az első kérdésük mindig az, hogy "na és otthon mi a helyzet, megvagytok?", tudom miért teszik ezt és magamban mindig jót mosolygok ezen, atyaisten mennyire szurkolnak, hogy szabad legyek pedig akkor rögtön indulnék Kubába és haza sem jönnék többet. :D

Sadist 2014.10.22. 22:06:21

@Alibanya1: "A faszmegvonás egy létező probléma, csak hát látom, te nagyon egyoldalúan gondolkodol, kizárólag férfi problémák vannak női nincs, a férfiak mint tökéletesek és mindent roppant faszául csinálnak a nők meg szemetek"

Vannak női problémák is, de azokat nem a férfiak kötelessége megoldani. Mégis mit csináljon a férj, ha nem kívánja a feleségét? Vegyen be egy viagrát és erőszakolja meg magát? Az ő teste, az ő döntése.
Érje el a nő, hogy megint kívánatos legyen a férje számára és akkor lesz szex, és még csak kérnie sem kell.

Alibanya1 2014.10.22. 22:11:35

@Sadist: értem, a férfi problémákat viszont kötelessége a nőknek megoldani hm? vagy hogy van ez?

Hát akkor én meg úgy látom, hogy tegyen a férfi arról, hogy a párja akarja a szexet, és ne büntessem megvonással, lehet hogy túl sokat volt érzéketlen vele, eszköznek tekintette vagy ebben a stílusban beszélgetett vele, ahogyan te is teszed, ez annyira nem emeli a férfi kívánatos voltát

Sadist 2014.10.22. 22:55:57

@Alibanya1: "Az iskola rendszert férfiak építették fel, ahogy minden más rendszert is a világban, mert évezredeken keresztül kirekesztették a női véleményeket és érveket ezekből."

Akkor gondolom nem hallottál Mária Teréziáról és a ratio educationis is valami ritka genetikai betegség lehet ;)
Az "elnyomták a nőket" című szólam is csak egy ősrégi feminista mítosz, annyi a gond van vele, hogy olyan, mint a Miki egér. Nem valódi. Kitalált.

"Valóban az iskola rendszer kezdetben inkább a lányoknak kedvez látszólag, miért? Mert alányok neveletetése inkább felel meg annak a követelmények, hogy alkalmazkodj, hallgass és tedd amit mondanak. A fiúkat nek így nevelik."

Látszólag? Tudod, hogy hány percesek a tanórák? Általában 45, pont annyi, ameddig egy átlagos lány képes egy dologra figyelni. Fiúknál ez 30-35 perc. Az oktatás szinte kivétel nélkül verbálisan folyik, a lányoknak sokkal könnyebb megérteni a szóban elmondott dolgokat, mert egyszerűen olyan az agyuk, hogy a verbális információt jobban fel tudják dolgozni. A fiúk meg sokkal vizuálisabbak, mégsincs kihasználva ez az előnyük.
A kötelező tárgyak között túlsúlyban vannak a humán tárgyak, amikben a lányok erősebbek, egyedül a matematika a kötelező reál tárgy.
Még az értékelés is inkább a lányoknak kedvez. Gondolom nem vagy tisztában azzal a biológiai ténnyel, hogy a fiúk MINDENBEN jobbak, mint a lányok és MINDENBEN rosszabbak is, mint a lányok. (Gyk. a szellemi képességek tekintetében kb. ugyanott van az átlag, csak a szórás sokkal nagyobb a fiúknál)
Ezért van az, hogy a lányok átlagban látszólag jobban teljesítenek az iskolában, amikor meg kikerülnek az életbe, akkor már közel sem brillíroznak annyira, mint az ugyanúgy színötös, kitűnő bizonyítvánnyal rendelkező srácok.

"Sajnálom, hogy a társadalomban jelenleg pénz alapú a kiválasztódás és hogy hogy nem a kevésb megfizetett állásokba valahogy több a nő, bizpnyára azért mert a társadalom favorizálja őket, er egyes alacsonyabb fizetettségű szakmák elnőiesednek"

Kicsit nézz utána, mert ezen a téren is komoly ismeretbeli hiányosságokkal küzdesz. Amelyik országokban a lányok nincsenek elnyomva és gazdaságilag sincsenek rákényszerítve, hogy jól fizető szakmát tanuljanak, hanem kedvük szerint specializálódnak, ott sokkal több nő választja a "nőies" szakmákat, amik nem fizetnek annyira jól. (www.youtube.com/watch?v=p5LRdW8xw70 2:00-tól, de amúgy is érdemes végignézni)

"a gyerek az anyához kerül? Tényleg így van, mert egy csomó esetben az apuka hallani sem akar róla"

Aha, és ha x%-nyi apuka hallani sem akar a gyerekről, akkor az a megoldás, hogy előítéletesen alapból az anyának ítélik a gyereket. Fantasztikusan frappáns megoldás.

"Természetesen vannak kivételek és nagyon sajnálom, hogy ezek a többség miatt szívnak, de sajnos a rendszert valahogy ki kellett alakítani"

Többség? Biztos vagy te ebben?

"Miben is nő favorizáló a társadalom?"

Ott írtam fentebb, nem elegendő példa? Csak egyetlen dolgot mondj már, hogy egy férfi mit kap alanyi jogon pusztán azért, mert férfinek született!

"Hogy az alaptörvénybe belefoglaltak a magzatról mindenfélét és az történetesen a nő testében szokott lenni, ez inkább nehezítés és bigottság az alaptörtvényben mintsem a nőket favorizáló cucc, beletették, hogy majdan meglegyen az alapja egy abortuszt betiltó törvénynek, esetleg"

He? Idézem: "(5)32 Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a NŐKET, az időseket és a fogyatékkal élőket." (Kiemelés tőlem.)
A kettővel előtte lévő pont meg azt írja, hogy "(3) A nők és a férfiak egyenjogúak."
Komolyan ennyire nem veszed észre az ellentmondást? Mit kell szedni ahhoz, hogy a fehéret feketének lásd?
A reprodukciós jog azt jelenti, hogy jogodban áll eldönteni, hogy szeretnél-e utódot és szülő akarsz-e lenni.
Ma Magyarországon és egyéb fejlett országokban a férfiaknak NINCS ilyen joguk. Csak és kizárólag a nők kezében van a döntési lehetőség, hogy a férfiből apa lesz-e és csengetheti a gyerektartást, vagy pedig nem. Egy nő bármikor lemondhat a gyerekéről következmények nélkül, az első x hónapban abortusszal, utána örökbeadással, vagy akár egy nyilvános inkubátorba helyezve a gyereket.

"Egyensúlyt kellene teremteni"

Én is ezt mondom, csak a nők rohadtul nem hajlandóak tudomásul venni, hogy ők vannak privilégizált helyzetben, hanem folyamatosan mutogatnak a férfiakra, mintha ők lennének az előnyben részesített társadalmi csoport.
Angolul privilege blindnessnek hívják, magyarul nem találtam rá normális fordítást. Itt olvashatsz róla bővebben: www.avoiceformen.com/feminism/letter-to-a-young-man-privilege-blindness/

Sadist 2014.10.22. 23:32:29

@Pixynor: "Nézd már meg a döntéshozó többségét, akik szerinted a nőket védő jogszabályokat hozzák. Hány nő van köztük?"

Érdekes logikád van, ha szerinted a nők alulreprezentáltsága kizárja, hogy nőpárti jogszabályokat hozzanak.
A Titanic esete gondolom dereng. Ott a legénységben a férfiak 40-szer annyian voltak, mint a nők, meg egyébként is jóval több férfi utas volt a hajón, arányaiban mégis sokkal több nő élte túl a balesetet.

"De egyébként nyugodtan védhetik a nőket jobban a törvények (hisz gyengébb nem), de attól még a férfiak miért lesznek puncik?? És most mondom Neked, nem a nők miatt."

De, a nők miatt. Ez nem úgy megy, hogy a fiúk 18 éves korukban eldöntik, hogy akar a franc tökös legény lenni, inkább lesznek fatökű lúzerek. A nők nevelnek a kisfiúkból puhapöcsöket. Jó volna már, ha a nők között is lenne végre egy Gyurcsányhoz hasonló figura, aki őszintén elismerné, hogy az emancipációval és a feminizmussal rútul elkúrták és miattuk van ennyi puhapöcs hím.

"A férfiak életképtelenek. Nem győztél meg az ellenkezőjéről, jöhetsz nyugodtan ilyen hülyeségekkel, hogy a társadalmat a férfiak építették. Mégsem tudják saját magukat menedzselni az életben."

Akkor neked is figyelmedbe ajánlanám a fentebb is említett biológiai különbségeket és a képességbeli szórásokat. Azért nézed le és gyűlölöd a férfiakat, mert csak az alsó szegmenst vagy hajlandó figyelembe venni, a pozitív irányban kiemelkedőkről meg mélyen hallgatsz.
Igen, van egy rakás életképtelen, semmirekellő, és van ugyanennyi kiemelkedő képességű és sikeres férfi.

"Mindig is a nők nevelték a gyerekeket."

A nők GONDOZTÁK a gyereket. Gondolom nem tudod mi a különbség a kettő között.
Gondozás az, hogy a gyerek mindig számíthat a szülője feltétlen szeretetére, a nevelés pedig az, hogy megtanítja a világ működésére.
Előbbi jó esetben az anya, utóbbi pedig az apa feladata.
Most valóban inkább a nők nevelik a gyerekeket, de sajnos a nők többsége képtelen rá, mert gőzük sincs róla, hogy mi az a következetesség, tekintély, rend. Mindent érzelemből próbálnak megoldani, mert egyszerűen érzelmek mentén gondolkodnak. A gyereknek szüksége van erre is, de önmagában kevés.

"Ne haragudj, de az erről való gondolkodás módod nem igazán segít semmiben."

Nem is segíteni akartam vele, hanem rávilágítani a motivációkra, mert láthatóan fogalmad sincs róla, csak ekézed a férfiakat.

"Egy nőutálatban szenvedő ezzel a hülyeségekkel védekező elmére vall."

Dehogy utálom a nőket, hülye vagy? Náluk van az összes punci :)
Tisztelem, becsülöm és szeretem őket, cserébe ők is tisztelnek, becsülnek és szeretnek.
Nem emelem őket piedesztálra, de nem is nézem le őket, ahogy te teszed a férfiakkal.

"És tévedsz a FÉRFIAKAT imádom, ezt a puncis típust, nem tudom férfinak nézni, már ne is haragudj."

Jaaaa, szóval innen fúj a szél. Ha a férfi nem felel meg az elvárásaidnak, akkor nem is tekinted férfinek.
Ez kb. olyan, mintha csak azért lenéznék egy nőt és nem tekinteném nőnek, mert nem tetszik az alakja vagy a mellmérete.

"És nem akarok leállni beszélgetni arról, hogy nőként hány és hány olyan dolgot csinálok meg, amit szerinted egy férfinak kéne."

Baszhatod, ha mellette meg kiveszik belőled minden nőiesség...

Sadist 2014.10.22. 23:41:45

@Alibanya1: "a férfi problémákat viszont kötelessége a nőknek megoldani hm? vagy hogy van ez?"

Ha szexuális jellegű, akkor nem kötelező, de erősen ajánlott, mert a férfiak általában maguk szokták megoldani a problémáikat.
Értsd elmennek kurvázni, összeszednek egy alkalmi nőt, vagy keresnek egy szeretőt, azt meg a feleségek/élettársak/barátnők általában nem szeretnék.

Alibanya1 2014.10.23. 07:22:33

@Sadist: Nézd, aki ennyit tud magyarázkodni, annak mit mondhatnék, szeretem ezt a fajta férfi szemléletet, amikor csak egyfajta nézőpontot enged meg és igyekszik a nőket mind egyetlen zsákba belegyömöszölni. Nem vagyok agyonemancipált nő és ha olvastál volna és ismernél tudnád, hogy esetenként én fizetem a számlám és semmi bajom nincs azzal, hogy meghívjam a férfit, bár megjegyzem, hogy ezt ők nem szokták szeretni. NAgyon, de nagyon félreértelmezed a dolgot. Tudod éppen ez a probléma, hogy minden szituációból azt az egy általad vélt igazságot akarod kihozni, hogy szegény elnyomott férfiak. Legyen, el vagytok nyomva, de akkor azt csak magatoknak köszönhetitek, hiszen a rendszer nektek áll. Ezt a civilizációt ti hoztátok létre, mi nők csak statisztáltunk, illetve beck office munkát végeztünk, ha úgy tetszik. Ti értékrendszeretek szerint alakultak a hierarchiák, a törvények és szabályok. Az hogy éppen véletlenül egy nő örökölte a trónt a monarchiában, amikor megérett a helyzet az iskolarendszer létrehozására nem változtat semmit a tényen, hogy ez egy férfiak által létrehozott rendszer, ahogy a többi is. A bírósági gyakorlat is évszázados tapasztalaton alakult, mely szerint a férfiak egy része hajlamos hagyni a picsába az utódait, ezért ezt törvénnyel szabályozni kellett, mert a társadalom nem tudott mit kezdeni a problémával. rá kell őket kényszeríteni, hogy gondoskodjanak később is a gyerekeikről. Ma már persze ez érvényes mind két félre, de a kiinduló helyzet ez volt, tetszik ez vagy sem. De sorolhatnám,. többek között a feminizmus is ennek a férfi alapú társadalomnak a terméke, egyfajta tiltakozás. És hidd el nem véletlen jött létre, mint ahogy semmi sem történik véletlenül. De ha olvasnál és odafigyelnél és nem mindenáron a magad elképzelésére szeretnél formálni, akkor észrevehetnéd, hogy én sosem beszélek gyűlölettel a férfiakról sem megvetéssel, eszembe sincs. MOndhatnám, hogy elfogadtam, de akkor azt jelentené, hogy egy időben másként gondoltam, de nem számomra mindig is evidencia volt, hogy ugyan egyazon DNS, de a körülmények és szükségletek miatt kétféle gondolkodás és látásmód alakult ki a világról egy női és egy férfi, a kettő nincs alá és fölé rendelt helyzetben, egymást egészítik ki, és mint olyan mások ugyan, de egyenrangúak. Tiszteletem

Pixynor 2014.10.23. 09:22:28

@Sadist: " A nők nevelnek a kisfiúkból puhapöcsöket."

Te képzeld :) Csernus tegnap ugyanezt az egetverő baromságot hangoztatta. :) Nem vagyok Ti barátok?

És kérdem én: hol vannak akkor az APÁK, hogy neveljék a gyerekeiket, ahogy régen? Miért van az, hogy egyes férfiak azt sem tudják, hogy gyerekük van, vagy hogy mi van vele, szarnak rá magasról?

Ha meg jelen vannak a gyerek életében kérdem én: miért hagyják az anyára a nevelést?

"Baszhatod, ha mellette meg kiveszik belőled minden nőiesség"

Ugyan a kettő nem függ össze. A baj ott van, hogy a legtöbb pasi már nem tudja azt a férfiasságot hozni, és produkálni, amit egy nő.

Ezt szar nektek belátni, hogy egyes nők már tökösebbek, mint Ti.

Ez akárhonnan is nézzük a férfiak szégyene.

És Te meg a nők tisztelete? Ugyan Sadist, ezzel a gondolkodással olyan távol áll Tőled a nők tisztelete, mint ide Jeruzsálem.

Gour (törölt) 2014.10.23. 10:22:45

@Pixynor: k@Alibanya1:

Sadist megállapításaiban vannak bizony magvas igazságok, nem kell megsértődni rajta ha ezek nem illeszkednek pont a Ti élethelyzeteitekbe. Mindig azt várjátok, és ez a halálom, hogy minden következtetésünk mindenkire igaz legyen de ilyen nincsen és nem is lesz mert akkor megtaláltuk volna a bölcsek kövét.

Viszont vannak trendek amikben észre kell venni az okokat és az okozatokat, még akkor is ha Ti pont nem tartoztok bele teljesen abba a halmazba. Pontosan tudjátok, hogy igenis bajok vannak a női-férfi kapcsolatokban, sokszor beszélgettünk már erről, mi is tudjuk és van is véleményünk erről, hogy mi miért történt és mi lett a következménye.

Teljesen egyetértek Sadist következtetéseivel, a feminizmus vadhajtásainak következménye az amiért a férfiaknak egyszerűen nem kell a nők által megálmodott élet és nem hajlandóak elköteleződni a rossz tapasztalatok miatt.

Nem a nők jogaival van a probléma, hiszen teljesen korrekt, hogy amit lehet egy férfinak az egy nőnek is jár, ez így ok. A probléma onnan ered, hogy sok nő, egyre több, egy ikea katalógusból rendezné be a férfi életét ís, teljesen élhetetlenné.

Ti már csak a jelenség végével találkoztok: nincsen férfi párkapcsolatra. Nem Ti rontottátok el hanem egy másik nő de ezen már nem tudtok változtatni. Fogadjátok el nyugodtan, hogy ezt elmondanánk az összes nőnek, csak éppen amelyik nincsen éppen nagy szarban az végig sem hallgatja ezt mert neki igenis jár az ikea valóság, amikor kipukkan a lufi és ott áll majd negyvenesen pár nélkül csakis akkor gondolkozik el rajta, hogy mit is kellett volna máshogyan csinálni.

Pixynor 2014.10.23. 10:33:02

@Gour: Persze szép és jó, amit leírtál meg igaz is. Csak egy kérdés:

ha egy nő ikea valóságot akar, és ezt elvárja a pasitól, akinek ez nem jó, akkor ez a pasi mi a tökért adja meg a nőnek mégis az ikea valóságot?

Miért nem tudja már az elején megfogni a dolgot, hogy a végére ne érezze magát kiszipolyozott, elnyomott pasiként?

Gour (törölt) 2014.10.23. 12:06:21

@Pixynor:

Köszönöm a kérdést. A férfiak szerencsétlensége, hogy fiatal korukban halvány fogalmuk nincsen mit is szeretnének az élettől és hogyan kellene ezt jól csinálni. Ilyenkor találkoznak a sokkal céltudatosabb és jobb érdekérvényesítő nőkkel akik komplett életprogrammal a fejükben átveszik az irányítást a férfi élete fölött. Előbb a köteléket alakítják ki, majd lemorzsolják róla a barátait, a hobbiját és végül minden idejét, energiáját a család nők által megálmodott felépítésére fordítják: biztonság, otthon, gyerek. A férfi ezek után csak gazdatestként funkcionál a háztartásban, gondosan ügyelve arra is, hogy a szexualítása is csak a párja felé működhessen nehogy egy másik nő megszerezze az eltartóképességét a férfinak.

Ez a csodás idill egészen jól működik a férfiak 35-40 éves koráig amikor is elkezd összeállni végre a pasi agyában a világban betöltött élete és ennek értelme. Ez pedig párosulhat a felismeréssel, hogy a monogámia kizárólag a nőnek kedvező életforma ami egyre idegenebb az önálló életre is egyre képesebb férfi számára. Ilyenkor jön a már ismert jelenség: válás, új élet felépítése, és teljes elutasítása a női világképnek.

Utána pedig csodálkoztok, hogy hová tüntek a "rendes pasik", mármint mi, a birkák akik mentünk hosszú, tömött sorokban a vágóhídra ahol előbb megnyírtatok majd kiheréltetek minket. :)

Pixynor 2014.10.23. 12:11:57

@Gour: no látod, ezt nem kéne hagynia egy fiatal pasinak. :)

És akkor sosem jut ide. :) Megmaradni saját magának, megőrizni a személyiségét. A hűséggel ebben az esetben semmi baj nincs. Minden punci és f@sz egyforma, ugyanazt nyújtja, ha van egy aki megfelelő, normális esetben az ember nem vágyik másikra.

Nem a monogámia okozza a pasiknál ezt az érzést, hanem a személyiségük elvesztése. Azonban élénk tévedés azt gondolni, hogy kikerülve egy őket nyomorúságossá tévő kapcsolatból, a személyiségüket azzal nyerik vissza, hogy onnantól válogatás nélkül minden nőt megdugnak.

Gour (törölt) 2014.10.23. 12:42:44

@Pixynor:

Két korrekciót tennék: nem, nem minden punci egyforma és a nők simán megtagadják azt a valóságot ahol a férfiak igenis vágynak a változatosságra.:)

Nem a személyiség elveszítése hanem megtalálása történik, onnantól kezdve teljesen mások a priorítások és a legritkább esetben esnek egybe a női elképzelésekkel. :)

Szerinted honnan is tudnánk az elején a valóságot? Max apánk mormogását hallgatjuk: soha ne nősülj meg Fiam. De azt már nem mondják el miért ne. Így mintakövető módon önként és dalolva állunk bele a sztoriba, hogy aztán ősz hajszálakkal a fejünkön majd azt mondjuk húsz év múlva: soha többé párkapcsolat.

Pixynor 2014.10.23. 13:01:54

@Gour: Igen, de ez esetben Te ezt mondod, viszont tökéletes párkapcsolatban élsz. :)

Ugyanakkor én elkezdnék aggódni azon barátaid miatt, akik tényleg így gondolják, vajon ki fogja őket pelenkázni öreg korukra?

Alibanya1 2014.10.23. 13:05:07

@Gour: Ikea katalógusból berendezett élet? lehet Gour én meg melléállítanám a haverok buli fanta, na jó foci szent háromszöget, mert a fiatal pasik meg eszerint szeretnék leélni az életüket, egy végtelen gyermekkor, megtetézve gazdasági szabadsággal. Honnan a fejekben ez a téveszme? Hogy kerület a nőkébe az idilli élet és a férfiakéba is ennek egy másik feldolgozása? Egyébként én személyesen soha nem így éltem semmit nem daráltam le a férjemből, szabadon folytathatta mindazon tevékenységeket amiket szeretet, minden vasárnap sakk, hétközben ulti és? Lett nekem emlékművem bárhol is? Fenmaradt a kapcsolatom, vagyis nem ilyen egyszerű ez, egy oldal bűnös a másik meg ártatlan szép is lenne.

Gour (törölt) 2014.10.23. 14:01:19

@Pixynor:

Igen, én már a 2.0-ás párkapcsolatban élek mert az 1.0 az nálam sem működött. Ahogyan senkinél sem, legfeljebb ideiglenesen.

Gour (törölt) 2014.10.23. 14:08:59

@Alibanya1:

Kedves kedves Alibanya, éppen 2hsz el feljebb értekeztem a nem azonos halmazok mibenlétéről, és arról, hogy Ti esetleg csak a folyamat végeredményével szembesültök a párkeresében. Nincsen két egyforma életút, tehát csakis az általános trendek mentén feszegettem a témát, ne akard Magadra húzni. De ezek létező hibák és viselkedés a nők igen jelentős százalékánál és ha ez nem így lenne akkor nem lasszóval kellene pasit keresni párkapcsolatra.

Amiröl írsz az pont így van, ti ezt akarjátok, mi pedig amazt. Ez a női férfi szakadék. Jó dolog egy szép családban lenni, csak az nem mindegy, hogy milyen árat kell ezért kifizetni.

Pixynor 2014.10.23. 14:13:07

@Gour: no igen, de azzal ellentétben, amit mondasz - az ilyen tapasztalt pasiknak nem kell több kapcsolat - Te mégis belementél a 2.0-ba :)

Ami nem baj, hanem tök jó, mert megnézheted azt, hogy mi történik, ha nem követed el újra ugyanazokat a hibákat.

De lássuk be, hogy nem az a megoldás, hogy az összes pasi innentől csak megdug minden nőt, mert ez őket nem teheti boldoggá. Valahol úgy gondolom, az e férfi-nő dolog nem erről szól.

Te pedig élvezed a 2.0 teljes kényelmét :). Lehet, hogy ezek a sokat tapasztalt pasik, tanulva a hibáikból sokkal jobban tudnának kezelni egy 2.0-át ahogy Te is.

Gour (törölt) 2014.10.23. 20:34:50

@Pixynor:

Mindenki a 2.0-át keresi csak ehhez partnert is kell találni, olyat akivel megvalósítható. ;)

Szerintem Te is ezt keresed és most már tudnád is jól csinálni.

Sadist 2014.10.23. 23:53:28

@Alibanya1: @Pixynor: Képtelenek vagytok a világot egy összetett rendszerként egészben szemlélni és észrevenni az ok-okozati összefüggéseket, folyton megragadtok ott, hogy "nincsenek normális férfiak, mert a férfiak lúzerek".
Számotokra ez egy egyszerű, könnyen emészhető magyarázat, ami nem terheli az agyatokat, az egotokat sem sérti, csak az igazságtartalma sajnos a nullához konvergál.
Aki nem éri be ennyivel, hanem valóban szeretne a dolgok mögé látni, annak megvan a lehetősége, ti, ahogy elnézem, nem fogtok élni vele.

"Te képzeld :) Csernus tegnap ugyanezt az egetverő baromságot hangoztatta. :)"

Te, képzeld, nem csak Csernus, hanem sok tucat másik pszichológus, szociológus és a témában érintett szakember is ugyanezt mondja. A helyedben elgondolkodnék rajta, hogy bár nagyon sérti az egodat, mégsem biztos, hogy baromság.

Alibanya1 2014.10.24. 00:18:27

@Sadist: örülök, hogy benned viszont megvannak ezek a képességek és világot összetettnek látod és ezért érthetetlenek számodra a nők, illetve a gondolkodásmódjuk. Egyetlen dolgot vélek benned felfedezni: a hatalmas vágyat arra, hogy sértegess és lenézz másokat, pláne ha nők. Nem ragadok meg sehol és képzeld elég jó agyam van és elég sok mindent képes vagyok felfogni. Nem érem be annyival, hogy kikiáltok valakit ellenségnek és azt támadom mindenek felett, hanem érvelek és gondolkodom. Kifejezetten utálom az általánosítást és a dolgok félremagyarázását, valamint azt kényszerű szemlélet, hogy a világ csak fehér és fekete lehet, valamint az én igazam az egyetlen jó. Persze a nők rontották el a világot és szegény férfiak pedig ezt tűrték és tűrik, mert tehetetlenek, max itt tudnak prédikálni és sértegetni. Szerencsére vannak normális férfiak, szerencsére én nem is tettem soha ilyen idétlen megjegyzést, mely szerint eltűntek volna. Gondolom akkor derülne ki számodra, hogy a "dolgok mögé láttunk" ha hirtelen elkezdenénk bocsánatért esedezni női mivoltunk miatt és mindenben neked adnánk igazat. Jaj, tönkre tettük a világot, nme is te vagy sadist, hanem mi nők.
süti beállítások módosítása