Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

Alibanya jegyzetel

A városlakó

2014. november 24. - Alibanya1

városlakó.jpg

Szeretem ezt a várost.

Sok mindenért, de többek között, azért is, mert kilométereket lehet gyalogolni úgy, hogy zokogsz az utcán és senki rád sem néz. Ügyet sem vetnek rád az emberek és ez annyira jó, érzed, hogy nyugisan lehetsz egyedül. Nagyon jó ez, mert az irodában mégsem picsoghat az ember, otthon a gyerekek előtt meg aztán végképp nem, marad az éjszaka mélye, meg a város utcái. Megnyugtató.

Én szerelmes voltam. Több hónapokon keresztül, mondhatni éveken át.

Először akkor sírtam ez miatt, amikor megértettem, hogy te jóságos ég, én szerelmes vagyok. Nem is tudom, inkább szerettem volna egy bárányhimlőt, vagy nem tudom egy NAV ellenőrzést? Na jó azt nem, de szerelmes sem akartam lenni, nem én. Csak néztem ki az ablakon és hajtogattam, hogy basszus ez szerelem, ez szerelem, nincs kétség, ezek azok a tünetek. Gyógyszert, csillapítót, borogatást, lohasztót, de azonnal. Késő volt. Azt akartam, hogy boldog legyen, jókedvű és elégedett. Ezért bármit.

Aztán akkor sírtam, amikor megértettem, hogy milyen a lelke belül annak, akibe bele voltam szerelmesedve. Furcsa, összetett és zárt.

Aztán akkor is sírtam, amikor megint beleláttam a lelkébe és nagyon szép dolgokat találtam.

Aztán még sokszor sírtam, mert nem jó szerelmesnek lenni úgy, hogy azt nem viszonozzák. Lehet, hogy ez egyáltalán nem meglepő tény, és bizonyára irodalmilag nagyon kiaknázott állapot, de én valahogy nem vágytam kipróbálni, sem tovább aknázni a témát. Lehet nem volt túl hízelgően ábrázolva ez a helyzet? Rossz reklám? Vagy semmi jót nem olvastam erről az elmúlt 17 esztendőben? Hogy Karinthyt idézzem sokkal jobb szerelmesnek lenni, mint fejjel lefelé lógni egy sötét veremben...de viszont, boldogtalanul szerelmesnek lenni meg lehet még annál is rosszabb, mint fejjel lefelé lógni. Nem tudom, majd azt is kipróbálom egyszer. (ahogy magamat ismerem posztban is megírom könyörtelenül már)

Aztán a múltkor azt mondta a barátnőm, hogy valószínű most voltál utoljára szerelmes, és én erre iszonyúan elkezdtem sírni, hogy igen lehet és akkor az miért ilyen volt, egy ilyen reménytelen, egyoldalú, hűvös szelek járnak, nagy bánata van a cinege madárnak fajta? Mert ugye az ember a szerelmet azt nem válogatja, az úgy rátör, vagy mi fene, rászakad, kibontakzik, de megállíthatatlan akkor már. Biztos vannak zsonglőrök, akik ezt tudják irányítani, elfojtani, megölni, szárba szökkenteni, meg mit tudom én azt. Én meg még az ösztön lénynél tartok, ahogy jön, úgy kap el. Meg óvatosan vagyok az, mint aki jégen jár, én el nem mondom, meg nem zavarnám vele a másikat. Különösen így viszonzatlanul.

Aztán megrémülök, hogy biztos észrevette és akkor megszánt, vagy még rosszabb összeborzadt, unt, menekült. Vagy a franc tudja melyik a rosszabb sorrend, gondolkodjon rajta, valami pszichológus, vagy brit tudós. De nekem annyira jól eset volna, én annyira szerettem volna, mint a sötét éjszaka egy csillagot. Nem tudom, hogy érezhetik magukat azok, akik börtönből szabadulnak és először szállnak fel a villamosra, vagy kómából felébredve először esznek csokoládét? Hát valahogy annyi rideg és esztelen év után, így vágytam én erre az érzésre és a viszonzásra.

Szerelmes, persze nevetséges ezt beismerni, elmondani, megvallani, ma már. Kit érdekel? Főleg kinek van erre szüksége? Én magam is elképedve szemlélem az egészet, hogy volt? Mi volt? Tényleg azt éreztem, vagy valami mást, valami illúziót? Talán az utóbbi lesz, nem is hiszem már. Annyira vágyhattam valami emberi érzésre, valami meghittségre, hogy rárajzoltam egy férfit egy másik férfi tetejére. Nem volt nagy eltérés, igazán nem, hiszen a kiinduló pont is elég jó volt. Sóvárogtam és vágyakoztam és nem néztem szemközt, meg pár dolgot úgy kihagytam a számításból, ahogy azt kell.

Nem tudom mit meséljek erről, mennyire vájkáljak itten a lelkem bugyraiban. Mennyire éreztem magam aztán nevetségesnek és gyermetegnek, amikor megértettem, hogy játék voltam csak csupán, egy eszköz, egy unaloműző, egy semmi. Alapvetően nagyrészt magamnak köszönhetem.

Mennyire jogos, a düh, a harag ezek után, mit tehet meg az ember bosszúképpen és mit nem, mennyire szánalmas az egész? Okozhat fájdalmat? Mennyire gyászolja magát a férfit, és mennyire inkább az érzést, mely olyan kellemes volt míg megvolt és olyan üres és meredt, tovaszállva, mint a tegnapi kifli. Egyáltalán tovaszállt-e, vagy csak próbálom meggyőzni magam? Megpróbálok ésszerűen gondolkodni? Racionálisan, ugye...érzelmek, pih, az teher mindenkinek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr556930233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pixynor 2014.11.24. 22:01:41

A reménytelen szerelem nem jó. :( De tán még mindig jobb, mint az, hogy én már évtizedek óta nem voltam szerelmes. Lehet már képtelen lennék erre, holott más vágyam sincs már az életben, csak ez.

Alibanya1 2014.11.24. 22:14:12

@Pixynor: biztos ott lapul benned még a képesség...

csevely 2014.11.25. 16:20:24

Tudod Ali, olyan stílusban, meggyőző kifejezésekkel, érzékekre ráhangolóan írsz, hogy javasolom, foglald össze egy kis prózai műben, ez már túlnő a blog keretein!
Élmény minden sora,várom is mindíg az újabb gondolkodni késztető történetedet.
Az, amiről itt körbe-körbe járva szól a történet, hogy lehet sokminden anyagi dolgot kaptál, csak érzéseket, érzelmeket nem. Pedig ha van valaminek értéke, az csak az érzesek világa, az érzelmek kavalkádja, és a csúcson, igen, a szerelem. Ami tényleg ritka / vagy csak annak mutatjuk / és mindent elseprő, mindenen túlnövő . És ha ennek nincs semmi viszonzása, na az a legnyomorultabb dolog a földön.
És tudod hol van a lejmolsz egy kávét szöveg, amit annyira elragoztak. Mert aki nem tudja hogy bármi anyagi dolog az nulla értékű a legkissebb érzelemhez képest, az nem tud mihez kezdeni egy könnyező szemű NŐI csodával.
Szép estét. . . . amúgy:)

Alibanya1 2014.11.25. 16:47:52

@csevely: köszönöm, ez nagyon kellett most nekem :)

Csakegyvalaki 2014.11.25. 18:47:04

Hmmm... eddigi blogjaid is nagyon bejöttek nekem (és csak néha kevésbé) de a mostani számomra tutira extra plusszos , szinte a szavaiddal együtt lehet repülni és hagyni, hogy sodródjon veled az ember valamiféle emelkedett hangulatban...

Alibanya1 2014.11.25. 19:39:58

@Csakegyvalaki: :) hát ez most, nagyon belülről jött sóhaj volt

2014.11.25. 21:27:03

Ez bizony rohadtul tud fájni..... Csak kitartás tudok neked kívánni.

Alibanya1 2014.11.25. 22:33:27

@P80TDM: már nem tartok ki, elengedtem, menjen

2014.11.25. 23:13:42

@Alibanya1: Nem arra gondoltam hogy mellette. Csak ne add fel hogy egyszer neked is jó lesz.

Pixynor 2014.11.26. 05:45:35

@mellébreszéd: de nálam ez a méricskélés nem olyan jelentőségű, mint ahogy itt gondolják páran. Egyszerűen csak felmérem a másikat, ahogy teszi mindenki. Kizártnak tartom, hogy Te amikor ismerkedtél ezt nem tetted meg. Muszáj egy összképet összerakni magában az embernek, ahhoz, hogy arra "építkezni" tudjon az egyre jobban megismert tulajdonságai által. És a végén attól válik el, hogy az ember szerelembe esik vagy sem, hogy az e a felépített dolog mennyire jó neki vagy sem. És ezt az illető egy hazugságával, vagy átbaszásával, vagy bármivel egy pillanat alatt földig tudja rombolni és marad a nyers váz, amivel kezdted.

Pixynor 2014.11.26. 09:12:57

@mellébreszéd: akkor Te egy irigylésre méltó boldog ember vagy. Ritka az ilyen.
süti beállítások módosítása