Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

Alibanya jegyzetel

Hogyan éljük túl a szerelmi csapást - útmutató lépésről lépésre

2014. december 30. - Alibanya1

Tanácsot kértek tőlem, hát azonnal tollat ragadtam: 

Szerelmesnek lenni nagyon jó, ezt már több évezrednyi kutatás és tapasztalás is bebizonyította, azonban van egy kellemetlen mellékhatása, lehet, hogy véget ér. Esetleg - ami még rosszabb - úgy ér véget, hogy egyszerűen lepattintanak. Neked nem ért végett, de közlik, hogy ennek ellenére vége van. Van ilyen. Az élet azonban folytatódik, a nap felkel, reggel lesz, a macska éhes, gyűlik a szennyes, a kenyér megszárad a szekrényben. Sőt, ennél nagyobb dolgok is történhetnek. Mi a teendő?

Érdemes ezt összeszedni, magam is átzuhantam valami hasonlón mostanság. Benne voltam valami "kapcsolat" félében, talán jószándékú ismerkedés kategóriába sorolhatnánk? Esetleg biológiai érdeklődéssel összekötött verbális barátkozás lenne a megfelelőbb elnevezés, de mindezek sem takarják igazán a mibenlétét ennek az interperszonális reakciónak. Éreztem én, hogy a katarzis felé haladunk, hogy vége lesz, de egyszerűen nem volt meg bennem az a bizonyos lelkierő, hogy ki rakjam a pontot. Kaptam rá időt is és lehetőséget is, de tényleg. Én mégis úgy voltam vele, hogy ezt a vackot ő dominálta, akkor fejezze is be a maga módján. Na az Ő forgatókönyve úgy nézett ki, hogy eltűnik, mint az Excaliburben a hadsereg: belemegy a ködbe, oszt nincs tovább. Kénytelen voltam tehát irodalmilag beleavatkozni (levélírás), mire is kaptam egy nagyon klassz levelet elzárólagosan. Egy mondatot. Tiszta és radikális megoldás, 

Tehát hogyan tovább?

Erre nagyon jó stratégiák vannak:

1. Temetkezz munkába

Én megpróbáltam, erőteljesen, állatira beletemetkeztem, ráadásul olyan a munkám, hogy akármekkorára dagaszthatom, vagy lejjebb ereszthetem, mint egy lufit, úgyhogy most felfújtam. Ott álltam betemetkezve a munkában és egyszer csak kifakadt az egész, megjöttek az ünnepek ugyanis. Hazaértem, elindítottam a kedvenc zenémet és rájöttem, hogy az is mind rá emlékeztet, és csak sírtam sírtam, mint állat. Két héttel a levél után, karnevál. Tanulság: a betemetkezés csak elodázta, de nem temette el ténylegesen a dolgot.

2. Emlék süllyesztő

Ajánlatos az összes tárgyiasított dolgot, ami a múltra emlékeztet belevágni egy remek dobozba és berúgni az ágy alá. Én, mivel romantikus lélek vagyok, egy rózsamintás, halvány rózsaszín dobozt választottam erre a célra, bele gyömöszköltem az összes CD-t és DVD-t, valamint a könyvet, koncertjegyeket, colás dobozt, rajzot, neki gyűjtött lakásokat, szóval mindent, amit tőle kaptam és rá emlékeztetett. Ezek egy részével szentimentálisan ki volt dekorálva az íróasztalom és az éjjeliszekrényem, most üresek lettek, ez is jó ok egy hatalmas bőgésre. Tanulság: a tárgyakat pillanatok alatt pótolja a képzelet és mivel nincsenek a helyükön még plusz bőgést generálnak - de reméljük csak egy ideig.

3. Emlék satírozás

A helyzet visszamenőleges átértékelése, nagyon fontos folyamat. Most így innen, kisírt szemekkel, az egy mondatos levél reflektorfényében, helyére kell rakni az egész történetet. Lebontani a cukormázat meg egyéb rózsaszín vackot, amelyeket a szerelmes női szív tud korlátlan mennyiségben gyártani és azzal átszínezni a dolgokat. Egy szép, ugyanakkor drámai napon végig kell siklani a történeten és csak szembenézni, szembenézni. Példát venni a férfiaktól, hogy ők ezt milyen szikáran tudják. Amikor sikerült szembenézni és észbe tódulnak régi dolgok, akkor nyugodtan lehet megint zokogni, és zokogni. Tanulság, az emlékezés egészen váratlanul, elfeledett kellemes perceket idézhet fel.

4. Új pasi felkutatása

Igen, száz százalékos segítség, azonnali, rapid férfi és farok utánpótlás. Én is megpróbáltam erre az ösvényre tekeredni, mert hogy nagyon elszánt vagyok "megoldani, nem bánkódni" ez a mottóm. Gondoltam ilyen pólót is gyártatok magamnak. Elkezdtem, tehát összeírni, hogy milyen férfit is akarok...nem hiszitek el, gyakorlatilag leírtam az éppen véget ért kapcsolat férfiszereplőjét. Hát eszemnél vagyok? És patak vizesre bőgtem az egész listát miközben WASP-ot meg Overkill-t, Whitesnake-t meg hasonlókat hallgattam. Végül is belementem valami áldatlan randevúba, ami szerencsére dugába dőlt, úgyhogy ráfoghatom, hogy azért bőgök. A teljes letargiához segítség, ha elképzeljük, hogy ő viszont tiszta lappal, egy tőlünk sokkal szebb és izgalmasabb, új nővel feszít...Tanulság? Mittom én. 

5. Barátnős buli

Az ember kihez is folyamodik, ha nem a barátnőihez, felhívtam az egyiket, a legrégebbit és előadtam a tervemet, hogy eszméletlen bulit rendezünk és sörözni fogunk, meg elmegyünk valami eszelős retródiscóba, vagy hasonló eklektikus helyre. Természetesen lelkesen egyetértett. Ezek részleteibe bonyolódva és egyeztetve a dolgokat, mi történt? Előbukkant az ő volt pasija, egyszerűen megbékéltek és egymás karjaiba hullottak. Ennek én szívből örültem, mert legalább nekik legyen jó, ha már nekem szar. de azért ettől függetlenül remekül tudtam magamból - a szememre gondolok, vízfolyamatokat elővarázsolni. Ilyen velem miért nem és máris láttam magam előtt, hogy visszatér, hogy ír nekem, meg hasonló eszement mulatságok....Tanulság: hasonló a hasonlót vonzza, és sírni bármikor, bármiért lehet.

6. Iszom és felejtek

Gondoltam egyet, akkor itt az ideje, hogy végre teljesen leigyam magam, az indok adott, ez semmiképpen nem számít alkoholizmusnak vagy ilyesminek. Teljesen igazolt, tudományosan és irodalmilag körbejárt tény, hogy ilyenkor az emberek egyszerűen isznak. Rárévednek egy pontra és csak öntik, öntik a piát a szép kristálypohárba, onnan meg ugye magukba. Egyszerű, nagyméretű pamutpólóban vannak, meg macska nadrágban, és nincsenek megfésülködve, ez az outfitt. Kicsit problémás, ha az embernek van gyereke. Az odajön és kerek szemekkel, aggódóan megkérdi: Anya, te most mit csinálsz? Tényleg, mi a jó fenét is csinálok éppen? Erre mit válaszolhatnék? Pedagógiai alapon leiszom magam gyermekem, hogy lásd, ezt nem kell. Tanulság: italozni, csak akkor, ha megvan oldva a gyerekszittelés, tehát körültekintően, de az meg nem spontán...á jobb lesz sírni egy sort a párnába. 

7. Férfigyepálás

Amikor a fenti dolgok egyike sem segített immáron, akkor egyik utolsó lehetőségként az egész férfinemet lehet kompletten, úgy ahogy van, temetni. Mert végül is mire jók? Ugye, és milyenek már? Erre egyébként azonnal van közönség, mégpedig úgynevezett együttműködő közönség és pillanatok alatt interaktívvá válik a virtuális közösség. Minden nőnek vannak kétes emlékei ezzel kapcsolatban, melyeket ilyen körülmények között gátlástalanul elő lehet adni és mélységes egyetértésben ki lehet tárgyalni. Amúgy van hátulütője a dolognak, egyrészt a nagy kődobálásban, hirtelen rádöbben az ember lánya, hogy de marhára szeretne mégis egyet. Akkor ismét eljő a pillanat, amikor fel lehet bontani a százas csomag papírzsepit, lehetőleg mézes - liliomvirágos illatosításban, fel lehet használni és lehet bőgni, bőgni.

8. Imídzsalakítás

Ez menetközben jutott még az eszembe, hiába szertelen az agyam, megvan viselődve, a bú és a bánat járja át, meg annak keresése, miért is zokoghatnék még. A pszichológusok által is javasolt terápia még a fodrász, és a gyökeres átalakulás. Radikálisan új frizura, ha eddig hosszú volt, akkor most rövid, ha eddig fekete volt, akkor most piros stb. Persze az új megjelenéshez nem árt az új egyéniség sem. Ezért azonnali látókör szélesítésképpen vágjunk bele valamibe, ami már régóta feszíti a képzeletünket, csak hát persze az a pasi elvitte minden időnket és energiánkat. Javaslat ókori görög edények erotikus jeleneteinek tanulmányozása...Tanulság: mindig lehet valami újat tanulni, a legváratlanabb helyzetben is

Címszavakban további támpontok: shopingolás, ez nálam technikai okok miatt elmaradt, heves cukrászdalátogatás, mi lett volna ha forgatókönyvek készítése elméletben...aztán eszméletlen romantikus filmek nagy dózisban történő megtekintése, nagyon ellenjavallott. Állítólag az eszméletvesztésig űzött sport is sokat segít.

Visszaolvasva az egész eszmefuttatást, egyetlen közös tényezőre bukkantam, ez pedig a bőgés. Tehát lányok egy-egy szakítást úgy lehet feldolgozni, ha az előírt köbméter könnycseppet előállítjuk, nincs mese, ez alól úgy tűnik nincs felmentés, és semmiféle segédeszközzel el nem kerülhető. A másik dolog az idő, az majd lehet segít még. Nem tudom, de azt a kurva dobozt nem tudom elég messzire lökdösni az ágy alatt, mindig elérem. 

Remélem segítettem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr347021991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zéesté 2015.01.01. 19:35:37

@csepke: "akkor cukibutuska csetlő-botló is zst szemében?!?"
Már miért lennél? Gour a válaszommal megelőzött. Kérdezz nyugodtan, segítünk ha tudunk. Tudod, én is kérdeztem "kacsailag", kaptam is hasznos /és kevésbé hasznos/ tanácsot.

csepke 2015.01.01. 19:51:05

@zéesté: hahaha ez a kacsa! :DD Na de képzeld, délelőtt, a youtube videok mellett, kacsamájat sütöttem, háááát az sem egyszerűbb mint a kacsa ;)

zéesté 2015.01.01. 20:14:20

@csepke: "kacsamájat sütöttem"
Biztosan finom lett. A gyerek meg felfalta, mindet. A királylányos dolgot persze hogy értettem, a reagálásomat meg remélem te is.

csepke 2015.01.01. 20:31:40

@zéesté: áhh nem falta, a vödörnyi lencsefőzelék után kidőlt és azóta alszik ;) én meg nézem a mamma mia-t ;) meg félszemmel azt, hogy emberem mikor lépeget be a levelezésbe...de ez beteges, tudom :(

Gour (törölt) 2015.01.01. 20:50:35

@csepke:

Én is a mamma miát nézem. :) Tudom, kiábrándító, hogy nem valami háborús, autós műsort, de akkor is nagyon szeretem ezt a musicalt. ;)

csepke 2015.01.01. 20:55:14

@Gour: olyan helyes film szerintem, a Meryl Streep pedig a kedvenc színésznőm. Állítólag a Madách-os is jó, de oda még neem jutottam el.

Gour (törölt) 2015.01.01. 22:14:35

@csepke:

Igen, tényleg nagyon jó a csajszi. Szeretem a filmjeit. A Madách-ban a József és a színes szélesvásznú álomkabát-ot láttam legutóbb, csak ajánlani tudom mindenkinek.

bigbaby (törölt) 2015.01.01. 23:52:44

@csepke: ki kell egeszitenem a szabalyt: a 3. randin dugni kell - vagy szakitani. En ma este ez utobbira voksoltam.

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 00:05:00

@Gour: nem kiabrandito a mammamia toled. Tudjuk mi azert h a lelked melyen -vagy hol - egy erzo sziv dobog... :)

Gour (törölt) 2015.01.02. 00:17:08

@bigbaby:

Ez igazán kedves bók Tőled. :)

Ahogyan Oscar Wilde írta:

"Nem vagyok cinikus, csak tapasztalataim vannak, ami persze majdnem ugyanaz."

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 02:45:51

@csepke: az h az "embered" keresed mindenhol, nem beteges. Ez is a feldolgozas az elengedes folyamatanak resze. Ezen mindannyian atesunk s biztosan el fog mulni. Bar azt, h mikor, nem tudom. Epp ma allapitottam meg, h meg mindig - honapok ota - mindenrol o jut az eszembe, nincs a varosmak olyan resze, ammindenkiben ot keresem. Mikozben meg mar azt hittem, egesz ugyesen elengedtem... borzaszto.

csepke 2015.01.02. 05:39:08

@bigbaby: én csak nem tudok aludni, illetve hajnali f4- 4 körül arra ébredek hogy róla álmodom. Mi tényleg jól megvoltunk, butaságnak érzem ezt a szakítást, hogy felrúgta ezt, idióta férfiklmaxos hülye farok. Egyszerűen szerintem rossz vásárt csinált hosszútávon, pont azért mert nehezen elviselhető alak, de nem tudta kihagyni. Ezt gondolom. De nem reménykedem semmi visszaizében, csak rossz, hogy megy az értékes időm, amit tölthetnék olyannal is éppen, aki megbecsül, de nem tehetem emiatt a hülye lelkiállapot miatt.

csepke 2015.01.02. 05:43:58

@Gour: hehe ez érdekes, egyszer már írni akartam, de akkor most írom, téged egyébként is úgy képzellek, mint a Dorian Grayt, Oscar Wilde Dorian Gray arcképe regényből.

csepke 2015.01.02. 06:21:52

@Gour: Pont most karácsony alatt, amikor tonnaszám filmnéztem néztem meg újra az Ördög Pradát visel. Hihetetlen hogy milyen hideg kígyó volt benne, (tök szimpi nekem ;)), itt meg mennyire pont az ellentéte. Nagy színésznő.

csepke 2015.01.02. 06:23:00

@bigbaby: tegnap a cukit lepattintottad? Jaajj szegény. Hogyan csináltad?

D1255 2015.01.02. 06:56:22

@csepke: Erdemes megerteni mi vitte ra erre az exed. Segithet a feldolgozasban, es elkerulni a kivalto okokat a jovoben.
Van, hogy a farkunk vezet, de azert valamivel osszetettebbek vagyunk;)

Ha mar szervizbe viszed az autot kerd, hogy teliesitsek is. Ez arrol szolna, hogy a megfagyni kepes folyadekok (hutoviz, ablakmoso) kello mennyisegu fagyallot tartalmazzanak. Mert ugye a megfagyo viz tagul, es csunya munkat tud csinalni.
Friss elmeny, anyosek autojaba is most fagyott bele az ablakmoso markaszerviz latogatas utan...

csepke 2015.01.02. 07:16:06

@D1255: ok! Reménykedem azért benne, hogy amíg van hely tágulni a folyadéknak addig nagy baj nem lesz, de mindenképp szólok!

Exem okainak megértése. Valaki írta itt, hogy van az a tanulság aminek már semmi értelme sincs, mert nincs újabb dobás. Amikor elváltam ezelőtt 13 évvel, 5-6 évembe került kihevernem. Ez hosszabb ideig tartott most, mint a házasságom... Ez az ember nekem fontos volt, a barátom is volt egyben. Egyszer bobby.ewing kérdezte hogy más hímnemű barátom akit éjjel is felhívhatok..stb van-e. Nincs. Nekem egy ilyen van egyszerre, ő volt az. Az ilyen mélységű bizalmi viszonyt nem tudom váltogatni. Úgyhogy mire kikeverednék ebből, meg kialakítanék másikat, ehh, de nem is folytatom. Nincs rá lehetőség már, és nem is akarnék, nem tudnék még egy ilyet elviselni. Veszek inkább egy kutyát, ezt is itt tanácsolták, az legalább hűséges.

D1255 2015.01.02. 07:25:47

@csepke: Mindig van ujabb lehetoseg, csak most meg nehez elkepzelni. Biztos vagyok benne, hogy az ido segit neked is. Hamarosan itt a tavasz, es egy nagyon kivirult csepket latok a varazsgombben;)

csepke 2015.01.02. 07:40:47

@D1255: drága vagy! :) az elmúlt időben nagyon sok kedvességet kaptam itt mindenkitől, ami sokat jelentett nekem még így ismeretlenül is.

D1255 2015.01.02. 09:08:41

@csepke: Bizony, ez egy kedves, befogado csalad.
Pedig voltak itt nagy csetepatek is.;)

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 09:19:50

@csepke: csepke az enyem is sokeves kapcsolat volt szinten nehez ember de en oszinten es teljesen szerettem ot es kolcsonosen a legjobb baratok voltunk (latod, en is ilyen "mindenes vok") es az ilyesmi nem no minden bokorban. Ugyan vannak barataim de meg mindig remegek a hianyatol. Sehol nem tudok igazan megnyugodni se megmelegedni. Ami viszont erdekes nem regen esett le h eppen a szakitasunk altal lettem/leszek olyanna amilyennek mindig is latni szeretett volna ill. en is onmagamat. Sirnivalo h ehhez el kellett valjunk.

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 09:27:29

@csepke: az ido amit most fajdalommal toltesz uolyan "ertekes" mint amit boldogsaggal. Ketsegtelen teny h ez utobbi a kellemesebb idotoltes.

D1255 2015.01.02. 09:37:34

@bigbaby: Rakerdezhetek? Onallo, karakan holgyrol almodott az ur?

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 09:40:19

@csepke: tegnap csak annyi volt h az ellenerzeseimet hagytam megerosodni es dolgozni.. A pattintas meg folyamatban de remelem nem sokaig. Ami engem illet ferfiasan egymondatos hatarozott voltam es nem kivanom tovabb ragozni a dolgot. Remelem ebben partner lesz o is :)

csepke 2015.01.02. 09:47:38

@bigbaby: Egy mondat? Amikor ugye szegény már a 3. randin esedékes dolgok felé terelt volna. hihi kb így?: "Édes, migrénem van, és már most tudom, hogy holnap is migrénem lesz!"...? ;)

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 09:54:25

@D1255: roviden? Igen. Ugyanakkor en mindig is egy onallo karakan no voltam. Ebbe szeretett bele. Amikor megismert eros voltam fuggetlen es ragyogo. Csak tortent az utobbi idokben par dolog az eletemben - lenyegtelen h mik - amitol megrogytam lefogytam elestem... kertem ot h hagyjon magamra nem akarom h "igy lasson" egyedul kell talpra alljak, de o maradt mert segiteni akart mert szeret(ett) ... es hat nekem kellett mint egy falat kenyer ... igy megfogtam a kezet es szoritottam ... Bar ne tettem volna... mindez a mult. Igazsag nincs se bunos se aldozat. Szeretet van csak s a lenyeg (innen nezvest): Lassan "jobb vok mint ujkoraban" - de ehhez az is kellett h elhagyjon. Igen. Hat igy vhogy :)

Gour (törölt) 2015.01.02. 09:56:43

@csepke:

Az ördög Pradát viselt már vagy 5x láttam, ha mást nem akkor háttérzajnak is tökéletes. Tényleg jópofa film.

D1255 2015.01.02. 10:00:19

@bigbaby: Tyuuu, mely hodolatom! Tisztaban lenni a kozos felelosseggel, es azt el is fogadni igen ritka ereny.

csepke 2015.01.02. 10:01:00

@bigbaby: ez egy klasszikus paradoxon, szerintem. Az ismerkedéskor még lehet imponáló a nő önállósága, a saját gondolatai, érdekes...stb.. a kapcsolat elején zavaró mert állandó konfliktusforrás a két dudás, meg különben is a férfiak szeretnek a nagy erős okos megmentők lenni, ezt ugyebár marha nehéz egy hasonló nagy erős önálló nő felett gyakorolni. Aztán amikor a nő rájön hogy legyen már gyenge nő, viszont laposodik a kapcsolat akkor már kifejezetten idegesítő nekik hogy a másik a nyakukon a kolonc, akkor meg megint inkább az lenne a jobb, ha önálló, csak őket hagyja békén a nyűgjeivel. Aztán amikor megint egyedülálló a nő, persze hogy megint visszakell önállósodnia, meg keményednie, ami a következő kapcsolat elejét megint el fogja szúrni. Ördögi kör.

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 10:01:33

@csepke: hat en nem voltam ilyen otletes :)
csak olyasfele sutara sikerult az az egy mondat, mint amit banyank is kapott. A valasz meg varat magara. Kicsit tartok tole h hosszabb lesz mint egy mondat ...

Gour (törölt) 2015.01.02. 10:04:37

@csepke:

Szakítás után gyakran érzi úgy az elhagyott fél, hogy na ilyen kapcsolat sem lesz már többé de szerintem ez nem így müködik. Ha már van egy kialakult igényed egy kapcsolat minőségére akkor ehhez keresel majd megfelelő embert és még azt is beleteszed a keresésbe ami hiányzott eddig. Pont így lehet szintet ugrani, az állandósság nem tanít semmit és nem ad új lehetőségeket sem.

Ahogyan D1255 is írta jön még tavasz, lesz itt még szerelem.

csepke 2015.01.02. 10:08:53

@Gour: drágák vagytok de tényleg hogy új távlatokat vízionáltok nekem, de ugye bár a nő nem olyan mint a jó bor, na meg a férfi, hogy az idő múlása csak előnyére válik. 40 felett én már azt gondolom, reálisabb abban gondolkodnom, hogy tökegyedül élem le az életem, csipkekesztyűben fogok teázgatni 90 éves koromban a hasonlóan 50 éve egyedül élő barátnőimmel, meg majd járunk a temetőbe a rokonainkhoz minden vasárnap délután virágot locsolni közösen.

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 10:12:16

@csepke: Ezt teljesen felreertetted. En onallo eros derus no vok. Minden korulmenyek kozott. Parral vagy anelkul. Kiveve: tragediak. De talan erre most nem kell mentseget keressek. Aki valaha szeretett, ilyennek szeretett.

Gour (törölt) 2015.01.02. 10:13:45

@csepke:

Jól látod, amennyire vonzó az elején egy nő határozottsága az pont annyira lehet nyűg később. Azt gondolom, hogy ebben kell összecsiszolódni mert ha nem megy akkor élhetetlen vagy unalmas lesz a kapcsolat.

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 10:13:45

@csepke: jesszus csepke! Hagyd mar ezt az onsajnalatot meg elvetemetest! Tee!!

csepke 2015.01.02. 10:16:24

@bigbaby: jóvan, csak viccelek!;)...pedig milyen jó lenne, csak nincs hozzá szép százéves porcelán teáskészletem meg családi ezüst süteményes villáim sem...;)

csepke 2015.01.02. 10:17:41

@Gour: néha nagyon egy húron pendülünk, ez nem tudom kinek rosszabb hír?;) nem félsz hogy a vesédbe látok?;)

Gour (törölt) 2015.01.02. 10:18:46

@csepke:

Ne viccelj már. :) 40 felett még nincsen vége az életnek, most rossz szériában vagy és ennyi. Tavasszal felveszed a rövidebbik szoknyát és már a következő saroknál lesz pasid, nyugi. ;)

Gour (törölt) 2015.01.02. 10:24:16

@csepke:

Azért szeretek itt fórumozni mert az itteni csajok már lejöttek a királylányos feelingről és értelmesen lehet a valóságról beszélgetni Veletek. Aki már megélte a párkapcsolatok buktatóit az tudja, hogy miről beszél a másik. Ti elmondjátok a női oldalt, mi pedig a pasist, és még csak kamuzni sem kell mert nem randiban vagyunk. :)

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 10:25:30

@Gour: egyetertek en is. Megjegyzem a hatarozottsag nem mindig konoksag s a fuggetlenseg sem jelenti mindig azt h az ember ne tudna tartozni vkihez s az ero sem hogy az embernek ne lennenek gyengesegei ... szoval csak mindenbol mertekkel szepen ahogy a Nap megy az egen ... :)

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 10:28:03

@Gour: akkor emelhetned a tetet es osszehozhatnal egy randit egy forumos csajjal. Erdekes elmeny lenne ez a hirtelen jott oszinteseg, nem?

Gour (törölt) 2015.01.02. 10:30:40

@bigbaby:

Elvileg szimplán józan ész kérdése lenne ez az egész, még akkor is ha a női faktor hordoz magában némi kiszámíthatatlanságot. Az okos nő rendszerint tudja, hogy mikor mivel tesz hozzá a történethez, mert szükség van az érdekérvényesítésre és az empátiára is egyaránt a kapcsolatban.

Gour (törölt) 2015.01.02. 10:37:21

@bigbaby:

Hmmm, találkoztunk már innen Pixyvel és Alibanyával is, persze ezek nem randik hanem jó beszélgetések voltak. Nem tudom már elképzelni, hogy ne így beszélgessek valakivel ahogyan itt szoktam megnyilatkozni, nincsen türelmem köröket futni egy randin. Az elején mindig meglepem ezzel a nőket, rácsodálkoznak, de utána felveszik a fonalat és szeretik, hogy nyiltan társaloghatnak. Nagy előny ilyenkor, hogy csak a punci miatt nem vagyok rákényszerítve a mellébeszélésre, nincsen tétje egy randinak és ezt ők is érzik.

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 10:38:20

@Gour: micsoda?? 40 felett nincs vege a (noi) eletnek? Ez mar az uj(evi) gour?? Vagy mi fene?

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 10:41:35

@Gour: ertem csak azt nem h ezek a "jo beszelgetesek" akkor miben kulonboztek egy - uj tipusu -"randitol"? Maskent: ezek miert nem randik voltak?

Gour (törölt) 2015.01.02. 10:45:41

@bigbaby:

Amelyik jól csinálja és tudott fejlődni, tisztában van a férfiak elvárásaival, igényeivel annak nincsen. Az álmodozók vannak nagy szarban akik azt gondolják, hogy minden olyan mint amilyennek 20 évesen látták a világot és majd lehozzák a csillagokat az égből csak várni kell a hercegre. Nem, ilyenkor egy nőnek teljes paradigma váltáson kell átesni, és akkor jobb, tartalmasabb kapcsolatai lehetnek mint bármikor korábban voltak. Melós tudom, de ez van.

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 10:48:35

@Gour: hat igen. Az elet mar csak ilyen "melos". Imadom :)

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 10:49:46

@Gour: es megvolt-e mar az ujevi falmaszas, hm?

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 10:53:43

@csepke: megjott a valasz. Nem egy mondat. Egy szo: pardon.

Gour (törölt) 2015.01.02. 11:09:17

@bigbaby:

Miért nem randiztunk? Mert ők párkapcsolatot keresnek én pedig ezt tiszteletben tartom.

Lesz idén falmászás, fent van a bakancslistán. ;)

D1255 2015.01.02. 11:15:18

@Gour: Es ez mekkora egy csapda... De azert ertheto, hogy mikent fojtja meg az aldozatokat ez a helyzet. Hiszen sokeves beidegzodeseket kellene felulirniuk es osztonosen az eletuk reszeve tenni. Es mindezt meg idonyomas alatt.
Pont tegnap sikerult egy ujabb ilyennel szembesulni. Csak mar eljutottam oda, hogy inkabb hallgatok.

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 11:18:39

@D1255: azt azert hajlamosak vagytok elfelejteni, h ezekhez a - "jobb mint ujkoraban" - nokhoz bizony a pasiknak is "fel kell noni"

D1255 2015.01.02. 11:21:25

@csepke: Az idovel valamivel tobb odafigyelest igenyel a jo noseg (vigasztalasul: a jo pasisag is;), de a mai vilagban a 40 meg igazan serdulokor.

D1255 2015.01.02. 11:23:19

@bigbaby: Igen, hatarozottan igy van. De pont ilyen minosegi pasi jar az ilyen holgyeknek, akik ezt meg tudjak lepni.

D1255 2015.01.02. 11:29:52

@csepke: Nem hiszem, hogy ez paradoxon lenne. A hatarzottsag nem feltetlenul ellentetje a rugalmassagnak. E ketto kozott megtalalni az egyensulyt mind munkaban, mind parkapcsolatban, na ez a nagy trukk.

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 11:35:08

@D1255: en is ezt mondom. Minden osszetevobol kell egy kicsi (a keszletek frissentartasa sajat felelosseg), az aranyok egymas kolcsonhatasaban alakulnak ki (ez a kozos felelosseg) s konnyen lehet, a vegeredmeny a legnagyobb igyekezet ellenere is ehetetlen lesz (ez meg a drama).

D1255 2015.01.02. 11:42:54

@bigbaby: Felreertettem volna ezt a sohajt? 'csak mar tartanank ott'

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 12:00:20

@D1255: Nem keresek. Es ha keresnek? Valtozna-e vmi? Meg nem vok keszen.
En haborubol jovok. Regota menetelek etlen szomjan. Nem tudtam merre, csak el innen. Aztan egyszer csak felneztem s meglattam az "oazist". Messze meg, de mar latom. S ez sem keves. Tartanek mar ott. Igen. Ezt gondoltam. De mar ujra a cipom orrat nezem s a kovetkezo lepesre figyelek. Mire odaerek O is ott lesz. Nem felek. Csak birja a labam. Ez az egy. De hat eros, tudom...

Gour (törölt) 2015.01.02. 12:20:27

@D1255:

Nem lehet és nem is érdemes mindegyiknek elmondani a frankót. Ha érzem, hogy csak a saját igazát védi egy csaj és nem áll készen a változásra akkor nem érzek késztetést a felvilágosításra, felesleges lenne.

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 12:25:08

@D1255: sok minden benne van, de ez a sivatagos analogia persze nem tokeletes. Vizualisan ki kell egeszitsem a kepet, mert - remenyeim szerint - nem lyukas cipoben csatakosan erkezem, hanem a soha nem volt legszebb ruhamban es valomban. Na es ez meg hogy lehet? Hat ezek a "hetkoznapi" csodaink. Ugy.

D1255 2015.01.02. 12:32:03

@bigbaby: Koszonom. Igy mar ertem.

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 12:34:24

@Gour: suketekkel tenyleg badarsag tarsalogni. En is azonnal elhallgatok - biza, ilyet is tudok am! -, ha ugy erzem, nincs aki ertene/figyelne/kerdezne. Sztem ez egy realis emberi reakcio.
Megjegyzem: volt ra pelda h vki fontos volt es probaltam mas szavakkal meg hangosabban. Hatha ugy megerti. Es azzal is szamolni kell, h lehet nem most erti meg, hanem kesobb. Szoval ez sem feher v fekete.

D1255 2015.01.02. 12:34:50

@bigbaby: Mondtak mar, hogy ugyesen alkalmazod a kepi eszkozoket?;)

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 12:41:51

@D1255: en ksznm... Vizualis tipus vok. Mint a legtobb ferfi.
Jaaj! Mar megint ez: lehet h en megis csak ff vagyok?! Nem tudom lattad-e, de korabban zeeste felvetette itt a gyanujat, h en - legalabbis agyilag - ff vok. Magamat is, ot is megnyugtatando - no meg mas okokbol - hormonvizsgalatot kertem es par het mulva kiderul az igazsag. Mar alig varom ;)

Gour (törölt) 2015.01.02. 13:03:20

@bigbaby:

Azt szoktuk mondani erre, hogy várni kell amíg megrágja az élet. Amíg ez nem következett be addig felesleges minden szó. Sok nőt ismerek akik különböző fázisában vannak ennek az állapotnak, aki frissen szakított az még álmokat kerget egy jó darabig. Ami csak azért baj mert időt veszteget olyan körökre amit megspórolhatna, de a tanulópénzt mindenkinek ki kell fizetni.

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 13:19:18

@Gour: Tetszik ez a kep: megragja az elet ... bar vizualisan a (szobor) faragas jobban passzolni hisz a vegeredmeny - jobb esetben - megiscsak egy mestermu, s nem egy foldre kikopott cupák ... nem?
Abrandozni idovesztegetes lenne? Kerdes mi a cel. Sztem ez ugyanolyan fontos resz, mint a tobbi. Kar lenne kihagyni. Ugyanakkor tudni kell abbahagyni is. Ez ketsegtelen. Es igen, a tanulopenzt sem lehet megsporolni. (Csak egyszer nekem fizetne man valaki, ne mindig csak en ... ;)

D1255 2015.01.02. 13:25:20

@bigbaby: :) Ettol szep az elet, hogy sokfelek vagyunk. Millio fele keverek.

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 13:56:06

@D1255: igen, az eletet imadom en is! Csak akkor szoktam szabadkozni ha nem tudom biztosan a masik errol mit gondol. Sokan sablonosan gondolkodnak ami ertheto is hiszen ugy egyszerubb es biztonsagosabb. De az Elet a semakon tul van. Batorsag kell eldobni oket, de megeri ;)

D1255 2015.01.02. 19:13:37

@bigbaby: Meg ket ilyen, aztan lehet musorod vasarnap reggelenkent a TV-ben. Majd csápolok az elso sorbol.;)

D1255 2015.01.02. 20:01:50

@bigbaby: aha, erre a romantikus revuletet tartalmazo profeciara utaltam

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 20:17:38

@D1255: mi vagy te vmi producer? Mert h jo erzeked van a nagy story felkutatasaban az mar sicher. Ket ilyen ragott cupak talalkozasa a sivatagban tenyleg megerne egy musort. Vagy kettot. Attol fuggoen mekkora a love koztuk.

D1255 2015.01.02. 20:29:46

@bigbaby: A Morrison's Opera megfelel, hogy atvegyuk most a castingot?;)

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 20:42:11

@D1255: siman. Hany cupakot kuldjek? Kisebbek legyenek vagy inkabb nagyobbak? Es vetkozni kell-e?

D1255 2015.01.02. 20:47:55

@bigbaby: A cupakoknak? Nem, nem kell;)

Korbenezve ugy latom itt elfogadott a ruha viselese. Legalabbis most meg;)

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 21:00:03

@D1255: nem is tudom... ezek szegyellos cupakok es a jagermeistert sem szeretik ...

D1255 2015.01.02. 21:09:18

@bigbaby: Jobb is nekik ha jol kialusszak magukat otthon;)

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 21:12:14

@D1255: hat vmikor azt is kell. Tegnap se volt alvas es holnap se lesz. Vizualisan: Egy sima egy forditott.

bigbaby (törölt) 2015.01.02. 23:12:23

Jol elcupákositottuk itt a blogot. Mondhatnam ugy is, cupakba fojtottuk szerelmi banatunkat. Sajnalom Ali. Pedig tenyleg olyan szepen indult...

D1255 2015.01.03. 00:50:02

Nyugi, a mi Banyank szereti ha zajlik az elet es tudja, hogy nem verre megy, ha irl beszelgetesbe csavarodunk.

bigbaby (törölt) 2015.01.03. 05:21:06

Pedig itt eggyel arrebb az idoutazos blogban epp verre megy a dolog. Meg a verrol. Eleg csavaros a helyzet. Mondhatnam nem egyszeru.

zéesté 2015.01.03. 14:25:33

@bigbaby: "Hany cupakot kuldjek? Kisebbek legyenek vagy inkabb nagyobbak? Es vetkozni kell-e?"
Természetesen. Ez a min. beugró.

Gour (törölt) 2015.01.03. 14:49:08

@bigbaby:

"Es igen, a tanulopenzt sem lehet megsporolni. (Csak egyszer nekem fizetne man valaki, ne mindig csak en ... ;)"

Nem érzem hogy ennyire rossz lenne a helyzet Nálad. ;)

bigbaby (törölt) 2015.01.03. 16:07:29

@Gour: nem olyan rossz nalam a helyzet? Egy tizes skalan kifejezve? Meg persze azt is ird, meg h mit merunk rajta :)

bigbaby (törölt) 2015.01.03. 16:08:47

@zéesté: min beugro? Azt hittem az a combfix. Mar epp huztam volna fel, de akkor ... hagyjuk ;)

Gour (törölt) 2015.01.03. 18:18:55

@bigbaby:

Tizes skálán, mérjük mondjuk a téli depit.

Combfix? Hol? Látod erre felkaptam a fejem. :)

bigbaby (törölt) 2015.01.03. 18:26:35

@Gour: na de mit jelent h nem olyan rossz nalam a helyzet? Es mit jelent h helyzet?

Gour (törölt) 2015.01.03. 19:35:43

@bigbaby:

Karácsonykor elég borús hangulatban kommentelgettél. Most mintha jobb lenne a helyzet.

csepke 2015.01.16. 14:23:38

hogyan éljük túl...
pl.rongyosra kell hallgatni ezt:
youtu.be/PSyL-TrD_2g
süti beállítások módosítása