Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

Szexbakik

2015. május 18. - Alibanya1

boleyn_anne1.jpegAz arisztokrata nők és a zene - ennek jegyében telt a hétvége. Jól van túlzok, csak részben, főztem is, meg takarítottam, azaz kevésbé arisztokratikus tevékenységek is színezték a hétvégét. Felmerült itt, már többször, hogy a nők az évszázadok során miért nem alkottak, miért nincsenek zeneszerzők, festők, írók, akik nők. A választ szerintem tudjuk, egyszerűen nem lehetett nekik alkotni, nem volt ildomos, nem kaptak rá lehetőséget és így tovább, mindegy. Ennek ellenére alkottak. Erre kaptam egyfajta választ vasárnap, egy kísérletező kórus koncertjén. Az előadott mű Boleyn Anna életére épült, és az utolsó dal mely elhangzott, az Boleyn Anna szerzeménye volt, melyet pár nappal a halála előtt írt, már a tömlőcben. ( I die, I die, nagyon megrázó alkotás) Mint kiderül, több dalt is szerzett, férje, illetve előbb szeretője szórakoztatására - ezek persze feledésbe merültek, hiszen egy nő magánéletéhez, intim szférájához tartoztak. Senki nem gondolta, hogy ezek bármi másra is készülhetnének, esetleg a XXI. században igazolhatnák, hogy a nők is ugyanúgy képesek kreatív alkotásra, mint a férfiak.

Magával ragadott Anna története, régebben is olvastam róla, szerintem nagyszerű és különleges személyiség lehetett, átlagon felüli intelligenciával. Az a tény, hogy Henriket több, mint hat éven át tűzben tudta tartani, valamint szeretőből feleség státuszt produkált, már-már emberfeletti tevékenység, tudván, hogy Henrik azért jó partinak számított (10/10, pasi koronával, több tucat fehér lóval, több kastéllyal, szolgasereggel és gyakorlatilag korlátlan kincstárral, 180 cm magas, kék szem, hoppá). Akkor még a radikális párkapcsolat-lezárási technikája sem volt ismeretes, tehát tartani sem kellett tőle. Elképzelhetjük, hogy a kor 10/10-es női, micsoda kavalkádot rendeztek körülötte, nos ő mégis hat éven át, vagy még tovább szerelmes volt Annába és feleségül akarta venni. Anna egyik fegyvere állítólag az volt, hogy nem adta meg a királynak hosszú időn keresztül "azt", másik titka a verbális szex bot, új technikákat mesélt neki, vagy mutatott, ezt ugye ki tudná már pontosan megmondani, melyeket franciaországi tartózkodása során - "tanult"?. Mindezek mellett gondolom, nagyon szórakoztató nő lehetett, és ügyesen fenntartotta Henrik érdeklődését. (Megkockáztatom, azt a feltevést, ha a történelmet nők írták volna, akkor Anna furfangos hatalomszerző stratégiáját boncolgatnánk, a phalanx hadviselés sikerei helyett). A baki amit elkövetett, hogy végül mégis lefeküdt vele? Nem, inkább az, hogy ami szeretőként még jól állt, feleségként már aligha, különösen abban a korban. Hirtelen unalmas lett, hogy mindenhol ott van Anna, hogy mindent tud és így tovább. Ráadásul lányt szült, ami igazolta Henrik mániáját, hogy az isten ezzel bünteti, hogy csak lányai születnek és ezzel mutatja, hogy nem jó úton halad. Mivel az előző válása, kicsit hosszadalmasra sikerült, és rengeteg papírmunkával és utánajárással járt (lásd egyházalapítás), valami hatékonyabb eszközre gondolt, így került képbe a szimpla kivégzés, mely néhány hetes procedúrával - csak pár száz oldal bírósági jegyzőkönyv szükségeltetett - meg is oldódott. Amúgy elég bizarr megoldásként a saját bátyjával is megvádolták... Vigyázzunk tehát, a franciázásnak végzetes következményei is lehetnek. De térjünk át a hétköznapibb szexbakikra:

1. Témánál maradva, súlyos hiba olyan pasival, vagy nővel franciázni, ahol csak a hatos van meg, a kilences hiányzik.... Szóval, ha az egyik elvárja, akkor meg is kell, hogy adja, nincsen kifogás, itt a mese vége. Ezt nem én mondom, így olvastam a Cosmopolitanban.

2. Azt állítani, hogy megvoltam... Tipikus női hiba, persze szuper volt, elmentem csodálatos vagy, miközben semmi nem történt. Nem szabad! Mi lesz annak a vége? Majd önszorgalomból javít? Ja, hátha majd máskor jobban sikerül, vagy valami hasonló. Persze ez egy férfinek sem áll jól. Állítólag volt akinek bejött: a krónikák szerint Madame Pompadoure utálta a szexet, de olyan hihetően élte bele magát, hogy több évtizedre XV. Lajos szeretője maradt, pedig az sem volt kispályás pasi...

3. Nem szólni ha valami fáj, vagy zavar... esetleg ezt később fejhez vágni, kicsit vadabb szex, a másik észre sem veszi, hogy esetleg fájdalmat okoz. Aztán ott a meglepi, hogy máskor nem akarjuk, vagy nincs kedvünk hozzá.

4. Olyan hangokat kibocsájtani, mintha állati jól haladnának a dolgok, közben meg az égvilágon semmi nem történik, akár a tévét is nézhetnéd közben, ez megint csak egy elterelő hadművelet, de minek? Vagy néha mégis kell? Esetleg egy hosszabb kapcsolatnál így próbálja az ember erősíteni a másik önbizalmát? Nem tudom csak eltöprengtem. És utána még bejelentetni, hogy ez volt a legjobb szex az életedbe... hát igen.

5. Hallgatni arról, hogy mit szeretnél... találja ki, hát nem? Nem! Illetve, kitalál valamit, csak az egyáltalán nem biztos, hogy az lesz amit szeretnél, persze nem kell több oldalas használati útmutatót adni, de azért pár dolgot lehet finoman említeni.

6. Tisztaságmánia - persze szereti az ember biztonságos kényelemben érezni magát, minden pillanatban, de azért talán felesleges rohanni fogat mosni minden csók előtt, meg aztán hova vész a spontaneitás, a szenvedély? Mindjárt leteperhetsz, csak előbb fertőtlenítek....

7. Hallgatni a szex elutasítás valódi okáról... mondjuk éppen most jött meg, de elfelejtetted, vagy nem így számoltad, de kínos erről beszélni -  ez is a Cosmóban volt, ilyen van?

8. Hú ez most kemény - tetetni, hogy ez csak alkalmi szex, miközben szerelmes vagy belé. Persze nem mered megmondani, mert hátha eliszkol, inkább szex így?! Érdemes? Minden esetre félrevezetés, az tuti.

9. Azon aggódni szexközben, hogy hogy nézel ki, ez is gondolom inkább női fikció, jaj, biztos lóg a hasam, buggyan a hájam és így tovább, cellulitos a combom. Ez aztán még hangosan szóvá tenni, már totál gáz, de szerintem ezen gondolkodni is nagyon vacak, mert tönkre teszi az egész élményt.

10. Kipróbálni olyan pózt, amihez semmi kedvünk -  nem vezet sehová, legfeljebb 4. vagy a 2. ponthoz.

11. Háziállat - Romantikus randi, felkorbácsolt szenvedélyek, megérkezés a félhomályos lakásba, vad csókolózás, vetkőztetés, amikor észreveszed, hogy egy szempárral több figyel, mint az kellene. Masni a tengerimalac, vagy Lucifer a macska, kinek mi a kellemesebb.

12. Váratlan pillanatban felröhögni valamin, vagy viccet mesélni hú, nagyon gáz.

A sok ámításból eszembe jutott, hogy szegény VIII. Henrik is, hogy a végén visszakanyarodjak a bevezető sztorihoz (micsoda keretbefoglalás), megszenvedte a netes társkeresés alaphibáinak egyikét. Heves párkeresés közben valahol a negyedik feleség tájékán Hans Holbein neves németalföldi festőt bízta meg azzal, hogy a kiszemelt nőket fesse már meg, hogy ne vegyen zsákba macskát. Hans tehát elportyázott, Cleve-i Annához, és olyan remek portrét festett róla, hogy a király első látásra belezúgott a képbe. Le is fixálták a házasság időpontját, minden le volt egyeztetve, amikor is sor került a személyes találkozóra, amely tulajdonképpen az esküvőt megelőző napon volt. Ekkor szembesült Henrik a festő buzgalmával, a valóságban a hölgy egyszerűen ronda volt és még kövér is. Sajnos kénytelen volt feleségül venni, háborút mégsem akart kockáztatni, elsősorban a későbbi hatodikos általános iskolai történelem tankönyv túlbonyolítás végett, de lehet más okai is voltak.  Szegény Annának halálfélelmei voltak, tudva az előző Anna sorsát, úgyhogy amikor Henrik megkérte, hogy váljanak el, habozás nélkül beleegyezett, cserébe kapott két kastélyt meg évjáradékot, ezzel a legszerencsésebb Henrik feleséggé küzdötte fel magát.

A végére egy tanulságos nóta, a másik hétvégi zenei élményből, még ilyen koncerten is voltam. Kellemes hetet mindenkinek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr767469822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csevely 2015.05.21. 18:58:59

@Terézágyú:

Aha. Persze. Bisztoss. a hüjelibsik.

az vagy ?

2015.05.21. 19:02:24

@bigbaby:

hát ez a stílus is csak neten megy el. irl szimplán otthagynálak, persze biztos vannak olyanok, akiknek ez bejön. mi sem fogunk már sokáig beszélgetni, nem is kell egyáltalán reagálni semmire amit írok, mondjuk itt már nem nagyon fogok, meg másutt sem.
igazából azt is megbántam, hogy egyáltalán írtam ide, hogy beszélgettünk, hibát követtem el. sajnos meg nem történtté tenni már nem tudom, nyoma is ittmarad a neten.

csevely 2015.05.21. 19:06:45

@Alibanya1:

"De felhívnám a figyelmed, hogy minden változás valamiért történik, ha ez a berendezkedés, olyan marhára nagyon jó lett volna, akkor úgy is marad, de nem volt igazán jó, és ha végig gondolod, mégis csak luxus, hogy az emberi kapacitás fele, afféle kulissza, díszpinty a világ másik feléhez."

Na végre !

Én is valami hasonlóról beszélek. Nem az volt a baj, hogy az rossz volt, hiszen a nagy háború előtt Európa volt a világ GDP-jének 80 %-ának előállítója, sőt addig nem volt infláció, azt utána találták ki, hogy elerodálják a háborúban felvett hiteleket.
Ami most van , ugye hogy pl. Svédországban lassan Pakisztáni a lakosság fele és jól akar élni, mint írod kulissza díszpinty. . . . . .de itt közelebb is van, azaz M.O.-n
És ezek nem csak úgy a rossz dolgok miatt történnek meg.
Igazad van, régen is cudar volt az élet, mindenkinek.
De megvoltak napi12 óra telefonálás nélkül . . .

2015.05.21. 19:11:31

nem, költői kérdés, nem kell rá válaszolni:

mégis mit gondolnak a kedves olvasók, ha valaki vitatkozós hangulatában lenne, ezekre például

"sőt addig nem volt infláció, azt utána találták ki, hogy elerodálják a háborúban felvett hiteleket.
svédországban lassan Pakisztáni a lakosság fele és jól akar élni"

mit és hogyan kellene reagálnia???

én nem fogok sehogy, és mondom költői a kérdés, de azért gondolkodni lehet rajta

Alibanya1 2015.05.21. 19:55:31

@csevely: én most nem a bevándolrókrol beszéltem, mégcsak nem is a magyar szociális hálóról, amely elég visszafogott, egy átlag európai szoc rendszerre, melyben van nyugdíj, meg oktatás, meg munkanélküli segély és így tovább. Ezt a rendszert megszoktuk elvárjuk, kérdés meddig tartható fenn? A bevándorlást én nemkeverném ide annak van egy szabálya, melyet minden ország felállított magának, és a bevándorlók élnek a lehetőséggel, ennyi, ha ez nem felel meg alakítani kell a szabályon. Mindegy ebbe ne mélyedjünk bele.

csevely 2015.05.23. 22:11:53

@Alibanya1:

Sajnálom, ha félreértettem a dolgaidat.
Ha lesz kedved, időd, olvasd el a következőt:
Pokol Béla : Európa végnapjai.
Még az időpontokat is megadja hogy mikor és hol fog szétkenődni a liberalizált országok többsége.

A másik jövőképet megkaphatod Al Gore volt USA szenátor könyvéből.
Nagyon lassan olvasható, értelmezhető könyv.
De amiről 5 éve írt, azt már látni tendenciaként a világban.
Pl azt írta, hogy a világban el fognak terjedni a robotok, és kiszorulnak az emberek a munkahelyekről, és senki sem tudja megmondani mivé tud ez majd válni.
Amit a jövőröl írsz, azaz hogy majd korrigál, az nekem nagyon nem jön be. Mert ki fog korrigálni ? Mármint a 7 milliárd emberből?

"De felhívnám a figyelmed, hogy minden változás valamiért történik, ha ez a berendezkedés, olyan marhára nagyon jó lett volna, akkor úgy is marad, de nem volt igazán jó, és ha végig gondolod, mégis csak luxus, hogy az emberi kapacitás fele, afféle kulissza, díszpinty a világ másik feléhez. "

Csak egy könyv jelent meg az első világháború 100. évfordulója alkalmából.-(:
Az sem egy sima könyv, az Angol író ténylegesen elhivatott módon írta le a háború első évét.
De amit mondanék: összesen talán 20 marha miatt ugrott össze, majd omlott össze Európa.
És ezek miatt halt meg naaaaaaagyon sok ember.

Akkor ki fog korrigálni?

@Beeyore:
" én nem fogok sehogy, és mondom költői a kérdés, de azért gondolkodni lehet rajta "

Tedd meg , legalább egyszer.
Mármint hogy gondolkodol mindenféle baromság világgá kürtölése előtt!

@bigbaby:
"... nekem nem tolti ki a napjaimat a haztartas mert gyors vok es egyszeruen par ora alatt minden megvan (egy ora eleg a 3fogasos ebedhez, etc ... )"

Az év mondása volt nekem , itt a banya blogján ejtették meg, valahogy így :

" bevásárolni, gyereket kikérdezni, vacsorát főzni. . . Bélát kielégíteni, bár ha kibírja vasárnapig akkor. . . . . . "

Ha lesz időm , visszakeresem :)

Jó hogy pünkösd van.
Szép napokat.

2015.05.23. 23:23:53

@csevely:

Mármint hogy gondolkodol mindenféle baromság világgá kürtölése előtt!"

mi a baromság mesélj

csevely 2015.05.24. 22:45:44

@Beeyore:

nem, költői kérdés, nem kell rá válaszolni:

mégis mit gondolnak a kedves olvasók, ha valaki vitatkozós hangulatában lenne, ezekre például

"sőt addig nem volt infláció, azt utána találták ki, hogy elerodálják a háborúban felvett hiteleket.

mit és hogyan kellene reagálnia???

én nem fogok sehogy, és mondom költői a kérdés, de azért gondolkodni lehet rajta

Ez akadt meg a torkomon. Kicsi ignoráló. . . .
Csak hogy tudd, egy nem matolcsista közgazdász könyvéből vettem a dolgot, amit 2 éve olvastam.
És képzeld kiadták magyarul is, talán el is tudnád olvasni, mondom talán.

Érteni ?

www.kossuth.hu/adatlap/konyv/3329/a-toke-a-21-szazadban

És ez a könyv is arról szól, hogy mi lehet a jövőben.
Viszont hibátlanul elemzi a multat.
De legalább egy érettségi kéne hozzá, azért volt a feltételes mód.
Ugyanis rohadtsok táblázat, képlet, függvény, diagramm van benne.

2015.05.25. 15:12:21

FIGYELEM érzékeny emberek ne olvassák, kérem UGORJÁK ÁT

Brendel Mátyás, kutató informatikus, híresen színvonalas vitázó. szigorúan csak és kizárólag 2015 májusi hozzászólásaiból idézek, szerintem ezek részei lehetnek egy normális vitának, de
FIGYELEM érzékeny emberek ne olvassák, kérem UGORJÁK ÁT

szóval Brendel mátyás ehavi vitáiból, a mondatok különböző hsz-ekből valók

"faszfejkém. a konzervatívok általában ilyen hülye faszfejek, mint te,
a hülyék lehet, hogy ilyen felszínes módon ítélnek meg egy világnézetet, de én ettől még nem fogok hülyékhez alkalmazkodni.
ugyan miért a jó kurva anyádat?!
a következő nettó személyeskedésért, azaz érv nélküli kommentnél kidoblak.
kommunista a kurva anyád, és ezért ki is raktalak innen, te faszfej
az egészséges vita alapja az, hogy kb egy szinten vagy velem szellemileg. te nem vagy. egy olyan emberrel, mint te, aki hülye, de ennek nincs tudatában, továbbá aljas, sunyi, szőnyeg alá söpör érveket, nem lehet egészségesen vitázni.
angolkisasszonykodsz itt, hogy ki hogy ír. álszent, hülye fasz vagy.
az olyan nagy pofájú hülyék, mint te. akik meg is kapják, amit érdemelnek.
vitához az kéne, hogy ne hazudj, hogy néhány alapvető tényt ismerj, és, hogy gondolkozz többet, mert túl hülye vagy. esetleg több gondolkodással ezen tudsz segíteni. nem tudom.
bazdmeg, kétszer említette az utolsó posztjában, mi a fasz kell a te hülye fejednek még ahhoz, hogy megláss valamit, ami kinyomja a szemed?!
erről beszélek. te kis nárcisztikus fasz. A nárcizmusról te csak ne beszélj faszfejkém,
Ki a jó kurva nénikédre hivatkozzak?! Meg vagy te veszve, faszfejkém.
bazdmeg te kurva hülye vagyennyire hülye vagy, hogy statisztikus összefüggéseket sem fogsz fel.
köcsög kis kereszténykémmegszoktam, hogy ti keresztények vakítós, hülye geci faszok vagytok
te ugrálsz, húgyagyú?! te, aki a saját vallásod hitvallását sem ismered. a kibaszott, kurva saját vallásodat nem ismered, te faszfej?! oszt ezt takarandó ugrálsz itt és vakítasz?!
húzzál el a kurva anyádba, kis baromarcú fasz!"

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 15:32:20

@Beeyore: ehh ... en elolvastam, de minek is? Mit akartal ezzel? Hogy bemutasd, mi kell bm szerint a jo vitahoz v mi?

2015.05.25. 15:50:51

@bigbaby:

csak annyit hogy sokan nyavalyognak a stílus meg a durvaság miatt pedig sokminden hol van egyesek, pl. brendel stílusától és ezek mét nem a legdurvábbak, másrészt bemutatni hogy van olyan doktori fokozattal lévő, bár magát jó eséllyel túlértékelő ("okosabb vagyok mint a legtöbb ember"A legtöbb ember hülye.
én kurva okos vagyok. okos vagyok. tehát ritkán tévedek") aki szerint ezek is részei lehetnek egy vitának, harmadrészt ha valaki találkozna vele a neten felkészítem a stílusára:)
meg nem kell mindig akarni valamit, csak írni kell

(így magyarázza stílusát: "én általában makacs, beképzelt hülyéket szoktam anyázni. ebben az esetben az önbizalmának az eltiprása a cél, és ez helyes.
azt hiszed, hogy te megmondhatod másoknak, hogy mikor, hol, merre, meddig káromkodhatnak, hogy mikor, hol, milyen stílust kell nekik használni. azt hiszed, hogy a te kis ízlésed a norma, mindenkinek be kell tartani. nem az angolkisasszonykodás teszi a kultúrembert! kurvára le se szarom a bigott nyekergéseteket a káromkodással kapcsolatban."

csepke 2015.05.25. 15:57:38

@Beeyore: brendelnek nem egyetlen blogja van. ha jól emlékszem, az egyiket, de lehet, hogy többet is, ilyenfajta feszültséglevezetésre használja.

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 16:02:56

@Beeyore: egyreszt a diploma phd nem okosit eszet adni nem lehet ill az esz nem boldogit masreszt egy megszolalas vita egyik legfontosabb eleme a stilus (ld stilisztika) amit az ember jo esetben tudatosan valaszt celja elerese erdekeben nemtom pontosan mi bm celja es h azt el is erte-e igy de ffasan bevallom nem is igazan erdekel
(Es van h en is erosebben fogalmazok ha ugy erzem arra van szukseg h a masik figyelmet felkeltsem es vagy a befogadast elosegitsem ugyanakkor az utszeli mellett preferalom inkabb a humoros a cinikus es vagy ironikus gunyolodo stilust ha a hetkoznapi nem celravezeto)

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 16:04:40

@csepke: menne inkabb boxolni az ilyen es/vagy megtanulhatna csajozni :P

2015.05.25. 16:10:45

@bigbaby: @csepke:

persze, nyilván feszültséglevezetés, meg hogyne számítana a stílus, tudom én, részben provokációból tettem be, hogy ilyet is lásson aki még nem ismeri, többet nem fogom idehozni, csak egy utolsó idézet tőle:

Brendel: "a te kkibaszott, hülye istened?! én többet tudnék, okosabb vagyok nála."

azaz ő okosabb, mint isten

2015.05.25. 16:12:14

@bigbaby:

ugyanakkor az ironikus-gúnyolódó stílus is lehet problémás, főleg ha nem a megfelelő embernek címezzük---mert ugye bizonyos helyzetben könnyű ironikusnak-gúnyosnak lenni.
(egyéb problémákon túl)

csepke 2015.05.25. 16:12:24

@bigbaby: "z utszeli mellett preferalom inkabb a humoros a cinikus es vagy ironikus gunyolodo stilust ha a hetkoznapi nem celravezeto" én azt el tudom képzelni, hogy a virtuózan kivitelezett szellemes "anyázás" sokszor nem ad kellő feszültséglevezetést, mert a beszélgető partner olyan hülye, hogy fel sem fogja hogy lealázták, ez esetben semmi közvetlen öröm sincs benne, vagyis a disznók elé gyöngyöt-esete. ;) Ez amit csinál, pont a verbális boxolás.

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 16:13:00

@Beeyore: @csepke: igen, nagy az isten allatkertje. Lepjunk tovabb.

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 16:15:33

@Beeyore: nyilvan a hallgatosag- celok-egyeni kepessegek harmasaban kell a dontest meghozni a stilus tekinteteben

2015.05.25. 16:16:28

@Beeyore:

gyakran ez egy értelmiségi póz, én meg nem rajongok értük. nagy arc igencsak jellemző az úgymond értelmiségiek egy részére, aztán olyan iszonyúan átgondolt világnézet, igazán kritikus gondolkodás meg nem feltétlenül van mögötte.

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 16:19:32

@csepke: ha nincs szemelyes erintettsegem erdekeltsegem akkor en rendszerint elhallgatok es eletbe lep a "minden szo felesleges " c program melynek hattereben a "ha ertene, h mirol van szo, eleve nem is kellene beszelni rola" avagy "nem erti h hulye, mert hulye" axioma.

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 16:22:41

@Beeyore: ez nem csak az ertelmidegiek jellemzoje.
Apropo: mi a baszatlan picsa ff megfeleloje? Mert h egy ehhez hasonlo a vonal is erosen mukodik bm eseteben, az hotziher. Nem letezik h akinek kiegyensulyozott szexualis elete van az igy tudjon frocsogni.

csepke 2015.05.25. 16:23:01

@bigbaby: ez a pasas ritka nagy koponya egyébként, felteszem egésznap csúcsra vannak járatva az agysejtjei, kell valami ahol kisütheti, kész. nem hiszem hogy erre a megoldás a csöndben marad dolog, mert akkor nem hozta volna létre az anyázós blogot. Virtuális pofozótér, neki jó, a másik meg aki odamegy tudja mire számíthat. ilyen egyszerű.

csepke 2015.05.25. 16:25:19

@bigbaby: én úgy emlékszem, ezen a téren rendben van. nem kell többet belelátni mint ami;)

2015.05.25. 16:28:26

@bigbaby:

nem, de most ebbe nem megyünk bele

@csepke:

(témát részemről lezárva: brendel okos, nagyon iskolázott, de amit magáról látszólag gondol, az kb. köszönőviszonyban sincs a valósággal. erre páran már ráébresztették, na azokat az embereket borzasztóan nem szereti. itt most nem netes nickekre gondolok elsősorban. meg sok olyasmiről is nagy mellénnyel okoskodik, amiben még csak nem is fél hanem negyedtudású sincs és roppant elfogult. szóval érdemes olvasgatni, de azért csínján kell bánni azzal amit és ahogy ír, mert. részemről a téma lezárva.)

2015.05.25. 16:31:21

de azt jó tudni hogy csepke néni szerint ez a stílus elfogadható, ha valaki állítólag kellően intelligens.
azért megnézném ha pl. élőben valaki ezt használná mit szólna. v
vagy éppen kettősmércézünk?

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 16:32:55

@csepke:
honnan tudod h potens es kielegito szexualis eletu ffrol van szo??!
Amugy nem latom bele, csak felteteleztem, avagy hangosan gondolkodtam. Egy pasinak is vannak hormonjai, barmily' meglepo.

2015.05.25. 16:37:49

@bigbaby:

mondjuk nőknek itt ezerszer könnyen dolguk van mint az sokszor megbeszéltük, átlagosan kisebb vágy és ezerszer könnyebben találnak nem fizetős szexpartnert

csepke 2015.05.25. 16:38:49

@Beeyore: nem mondtam hogy elfogadható, de az ő blogja, ő szabja a feltételeket. én néha tévedtem oda, vitába nem keveredtem vele, pont azért mert láttam, hogy ez mire megy ki, aztán megnéztem másik blogját is. azért bámulatos, hogy évek óta csinálja, és még mindig van aki, komolyan meg akarja győzni

csepke 2015.05.25. 16:40:04

@bigbaby: nem tudom, azt mondtam úgy emlékszem. mert olvasgattam mást is nála, nemcsak az anyázást.

2015.05.25. 16:44:27

@bigbaby:

annyiban módosítom, hogy szexuálisan viszonylag igényes ember számára is vonzó nő.
valamilyen persze mindig akadna, na de azért egy szint alá ne.
ha még ezzel a módosítással sem értesz egyet, szíved joga, de most ezen sem fogunk vitatkozni

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 16:49:11

@Beeyore: sztem eleve necces a tema felvetese hisz kielegito szex elethez eleg sok minden kell es nem gondolom h egyik v masik nem elonyosebb helyzetben lenne max mas a helyzetuk a gondjaik es mas a megkuzdesi strategiajuk

csepke 2015.05.25. 17:17:43

@bigbaby: sadist még büntiben? nem tudod?

2015.05.25. 17:49:32

@bigbaby:

az lehet hogy nem gondolod, de én meg tudom. itt is beszéltünk erről elég sokat, de lényegében mindegy, ki mit gondol

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 17:51:42

@csepke: csak nem hianyzik? Hat irjal neki privit ;)

csepke 2015.05.25. 17:56:21

@bigbaby: csak a másikon eltűnődtem...inkább egy sadist. vagy kettő

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 17:57:32

@Beeyore: azert mert neked nehez ... ismerek pasit atlagosan minden napra jut ket randija ... nekem is lenne minden napra legalabb egy ... az h kinek nehezebb konnyebb szexet kapcsolatot talalni, egyaltalan nem fugg a nemtol. Persze lehet, bizonyos korcsoportokban a nem magyarazo ereje erosebb lehet de kotve hiszem h barmelyikben is barhogy vizsgalva szignifikans lenne. Persze mindez csak feltetelezes ill szemelyes tap szal nyilvan elemezni kene. Ha atdobsz egy adatbazist, megnezem ;)

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 18:00:26

@csepke:
min tunodtel el? Hogy vajh sadistnak kielegito szexelete lehet-e? Hehe.
Sztem egy sadist is sok. Hova tennel te kettot?!

2015.05.25. 18:01:47

@bigbaby:

ismerek..persze hogy ismersz, én is.
nekem nem nehéz mert én nem próbálkozom, csak nehéz lenne-mondjuk jogosan, de mint mondtam ez nem számít.
a jelenség meg létezik, teljesen függetlenül attól, te vagy én mit hiszünk.

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 18:33:36

@Beeyore: en hinni nem szoktam max feltetelezni valamely reveteg infok alapjan. Hiszem ha latom. Csa lenne egy jo reprezentativ mintas szexfelmeres adatbazisa itt es mindjart megmondanam a frankot hidd el :)

2015.05.25. 18:42:02

@bigbaby:

a 20-40 közötti még szűz vagy max 1 nem-fizetős szexuális kapcsolattal bíró férfiak nem fogják világgá kiáltani a problémáikat, lévén lúzereknek minősülnének. azt meg elég nehéz megfogni, hogy átlagos vagy afeletti srácoknak esetleg milyen barátnőjük van, bárki azonnal hivatkozhatna a szubjektivitásra.
szóval itt sokminden aligha lesz:)

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 18:46:47

@Beeyore: ezek altalanos modszertani problemak de valoban a szexologiai kutatasok ezekre kulonosen erzekenyek de hidd el szamos trukk van ezen problemak tompitasara vagy kikuszobolesere

2015.05.25. 18:54:13

@bigbaby:

nem tudok ide vonatkozó kutatásokat ugyanakkor látom a problémákat, meg azt is, hogy számos területen mekkora elkenés megy.
de mint mondtam egyrészt én senkit nem akarok meggyőzni (34 évesen már én is közelebb vagyok az említett korosztály végéhez, mint az elejéhez, most ugye rólad ne is beszéljünk;) ), másrészt meg azonnal nőellenesnek lehetne minősíteni egy ilyesfajta kutatást, meg alig hiszem hogy sokan belevágnának---nem, nincs túl jó véleményem a társadalomkutatókról és még ezt sem fogom megvitatni:)

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 18:56:05

@Beeyore: imadom h mindenki vitakulturajat lehuzod mikozben a tied kimerul annyiban h ignor meg nem vitatkozom meg nincs kedvem meg meleg van

2015.05.25. 19:03:50

@bigbaby:

szerinted én most vitatkozom? ugye nem. akkor?

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 20:31:33

@Beeyore: te ugy vitatkozol h nem vitatkozol es persze lehet szidni meg nem szeretni a trstudokat - meg mast is - nincs ezzel gond, de azt azert lassuk be, h kettonk kozul en tobbet tudok a temarol, a pro es contrakrol, hm?

2015.05.25. 22:16:20

@bigbaby:

lehet azt állítani hogy én szidtam a társadalomtudományokat, persze az attól még nem lesz igaz.
hogy te miről mennyit tudsz, azt én nem tudom, azt sem tudom mire vonatkozik a pro és contra, de te biztos azt is tudod.
ha viszont netalántán arra céloznál, amit kétlek, hogy te a társadalomtudományok mibenlétéről tudsz valami elképesztően sokat mert oktató vagy és doktorálsz, ehhez őszintén ( ez minden iróniától mentes eddig a pontig) gratulálok, de azért annyira nem hat meg, elnézést:)

csepke 2015.05.25. 22:32:21

@Beeyore: pedig hát...a poroszos tekintélyelvűség... hát mondd semmit nem jelent neked?!? ;) hát mit tanultál te az iskolában? csak melléjártál?;)

2015.05.25. 22:36:50

@csepke:

női oktatók tekintélyét a külsejük adja, nem?;)
amúgy tényleg mellé jártam, és valahogy ez is kimaradt...
annyi mindent be kellene pótolnom...

2015.05.25. 22:48:50

de mindezen túl, régi témához kapcsolódva: nyilván egy bizonyos műveltség és intelligencia alatti nővel értelmes férfi nem foglalkozik, ugyanilyen fontos az értékrend és a gondolkodásmód is.
de azon túl, ki a fenét érdekelné az állandó értelmiségi arcoskodás, ezt végeztem azt végeztem, okoskodok munkamániás vagyok stb. annál már egy szerényebb de értelmes nő ezerszer többet ér társként, az olyanok (nem konkrét személyre gondolok) meg keressenek a saját fajtájukból olyat aki elviseli őket

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 23:30:28

@Beeyore: nyilvan nem tudok elkepesztoen sokat de tobbet annal mint aki nem foglalkozik trstudomanyokkal es ehhez kapcsolodik az h nem szeretem ha opyasmirol alkotnak az emberek velemenyt amirol nincs (eleg) tudasuk. raadasul a sok tudas epp ellenkezoleg hat mint ahogyan azon te rugozni szoktal ti. szerenyseget es alazatot ad mert az ember ahogy egyre beljebb keveredik egyre vilagosabban latja h mennyi mindent nem tud. S ez forditva is mukodik, aki arcoskodik, biztos legyel benne h keveset tud, kulonben nem arcoskodik.

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 23:33:09

@Beeyore: tevedsz a jo tanar tipikusan aszexualis

2015.05.25. 23:34:11

@bigbaby:

nem tudom ezt miért nekem írod, de nem baj.

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 23:34:16

@csepke: te baby, most man lazitsal egy kicsit, hm?

Beeyore (törölt) 2015.05.25. 23:39:35

@bigbaby:

hidd el erre nem akarsz választ, mert durvább lenne mint amit a brendeltől másoltam be

hidd el, menni szokott "

mint minden.
amúgy téged nem szoktak elküldeni a fenébe pár perc után?
nem lehetne hogy inkább ne szólj hozzám?
nem kívánok partner lenni ehhez a stílushoz, ne haragudj. nem fizetnek érte

bigbaby (törölt) 2015.05.25. 23:43:43

@Beeyore: tenyleg felul tudnad mulni bm t? Most kivancsiva tettel. Es nem, nem szoktak elkuldeni, mert en egy nagyon kedves es mosolygos ember vok.
De latom hosszu volt a nap elfaradtal aludjunk s holnap varom vissza a kisimult kedves bee fiamat :)

Beeyore (törölt) 2015.05.25. 23:46:30

@bigbaby:

szia

Comprende 2015.05.26. 13:44:48

@bigbaby: @Beeyore: @csepke:

Élveztem minden percet, amit a csetnek használt blogon olvastam , amit csináltatok.
Csak így , így , előre. . . .

bigbaby (törölt) 2015.05.26. 13:56:14

@Comprende: na es mikor ajanlasz szerzodest? Orommel haknizunk de konyvet is irunk. Igeny szerint ;)

Comprende 2015.05.26. 14:52:10

@bigbaby:

Komolyan mondom, h. Moldova nem írt ilyen társadalom leírást mint amit összehoztok minden előzetes vizsgálódás, kísérlet, megfigyelés. . . .nélkül.
Ő hónapokig járt( ha igaz) pl a vasutasokkal, rendőrökkel, egészségügyisekkel.
És a nyomotokba sem érhet.

de a mondandóm a " csetnek használt blog " volt.

Comprende 2015.05.26. 15:17:47

@bigbaby:
" Beeyore: imadom h mindenki vitakulturajat lehuzod mikozben a tied kimerul annyiban h ignor meg nem vitatkozom meg nincs kedvem meg meleg van "

Ezért viszont tisztellek.
Akkora önuralmad ( nevezzük oroszlánszelidítő képességnek ) van, hogy én csak ámulok .
Persze én férfiból vagyok.

Amikor teljesen véletlenszerűen bedob valami oda nem illőt, akkor bár mindenki nyakonverné a bít, te fiamnak ( fülesnek. . . ) hívod és megnyugtatod.

Mindentől függetlenül, ha a felvetett téma reakcióira vagyok kiváncsi, és nincs végtelen időm, akkor nagyon zavaró a cstelésetek.

És hogy kicsit aljas is legyek .
Nekem írták 2002-ben a BME kollégiumának csetoldalán, ahol a processzorok lelki életéről faggattam embereket, akár éjjel 3-ig is :
Aki otthonról itt van
Az itt otthon van,
Mert az ő otthona az itt van.

Egész pünködkor itt voltatok sokan :)

bigbaby (törölt) 2015.05.26. 15:27:51

@Comprende: es milyen trs milyen leirasat hozzuk itt mi ossze? Ez komolyan erdekel.

bigbaby (törölt) 2015.05.26. 15:32:09

@Comprende: bee barmennyire is labilis szeretheto es lehet tole tanulni csak oda kell figyelni ;)

A cset meg a blogmufaj egyik jellemzoje sztem es sok mindentol fugg, kialakul-e. Itt sokszor osszejon. Sajnalom, ha zavaro. Vszinu az lesz a megoldas, amit bee mondott ;)

Terézágyú 2015.05.26. 15:48:09

@bigbaby:
én direkt a "cset" miatt vagyok itt.
annak idején nagy ircelő voltam.

Beeyore (törölt) 2015.05.26. 15:49:56

@bigbaby:

nem kell szeretni, nem kell odafigyelni és a jövőben attól sem kell tartani, hogy én szétcsetelek bármilyen topicot.
két megjegyzés, tudom nem fog tetszeni.
1. bármennyire nagyképűnek hangzik is, bármennyire fáj is, én nem szoktam érvelési hibákat véteni, ha valóban vitatkozom. csak sokszor abbahagyom mert minek. ha ne adj isten mégis találnék ilyet, mert teljesen kizárni semmit sem lehet, bármikor elismerem, hogy hibáztam, ellentétben a netes vitázók többségével,na akit én ilyennek látok, azt ignorálom. még mindig jobb, mint ha az itt idézett brendelmátyásosan trágárkodnék meg a másikat nagyon durván minősíteném.

2. világosan és értelmesen le lett írva a megoldás. ez lesz a csettopik (nem igazán velem) legalább addig de lehet hogy tovább amíg meg nem születik az innentől számított harmadik bejegyés. egy született meg, na az jódarabig nem lesz szétcsetelve. nem, nem tartom tisztességesnek (finom understatement) hogy ezért szólogat be valaki, mert itt, ebben a topicban már nem lesz abbahagyva a csetelés, részemről lehet, de más nyugodtan nyomhatja, nem kell neki beszólogatni

Comprende 2015.05.26. 16:33:43

@bigbaby:

2015.05.26. 15:27:51

@Comprende: es milyen trs milyen leirasat hozzuk itt mi ossze? Ez komolyan erdekel.

Ha gondolod elküldöm az ezelőtt 10-8 évveli pszihológiai vizsgálódásaimat, a szexuális szokások változásaival kapcsolatban.
Volt talán 6 USA, 2-4 Európai felmérés , bár különböző korokból, és volt 3-4 Magyar felmérés is.
Azoknak az elemzéséből kijöttek abszolut nem korrelálnak az itt leírt, favorizált, elitélt. . stb. magatartásformákkal.
Persze nem volt a netes társkeresésről irodalom. (akkor még)
És most pont erről szól az egész, amit itt létrehoztatok.
A suicid lány. . . tudud aki az avataron volt és kerestem, az volt az egyik újszerű deviancia , ami érdekelt.
A mostani avatarom ugye ahogy a nők látják magukat.
Erről is van itt leírás bőven :)
És erre vonatkozott a megjegyzésem.

És valahol a nagyon személyes cset az nem ide való ( lenne) , persze ez is a változás flegje.
Ha akarod elemezhetem kultúrantropológiai szempontrendszer szerint is, bár a sima szexuálpszihológiai megközelítés is sokmindent jelez már.
De ezt itt soha nem fogom leírni, terjeszteni.
Viszont továbbra is érdeklődve várom mindenkinek a hozzászólásait a banya által elővezetett témákban.
Nézelődöm más, hasonló támáju blogokban is, amik szintén információkkal szolgálnak, de úgy tűnik itt van a legtöbb látogató, kommentelő.

Alibanya1 2015.05.26. 16:40:01

@Comprende: fel is dobhatsz témát, hátha valami megihlet, mert most éppen hirtelen kiírtnak érzem magam, bár volt már ilyen aztán mégis mindig belebotlottam valamibe, most is valószínű így lesz, de köszönöm a felvetéseket is :)

Terézágyú 2015.05.26. 16:41:26

@Comprende:
"Ha gondolod elküldöm az ezelőtt 10-8 évveli pszihológiai vizsgálódásaimat, a szexuális szokások változásaival kapcsolatban."

azannya!

bigbaby (törölt) 2015.05.26. 17:48:11

@Comprende: szoval te is csak szakmazol itt? Adatotgyujtesz? Sokaig gondolkodtam h en is irok errol vmit. De engem a csoportfolyamatok szerepek izgatnak igazan. Ehh. Majd egyszer ezt is. Azt azert tudod ugye h a mufaj elegge torzitja a nok h latjak magukat temadat amennyiben a hszelessel mindenki pozol blabla?
(Allitolag pl bb is szimpibb eloben ;)

Es mit talaltal szexszokasok vonatkozasaban, ami nem korrelal?

bigbaby (törölt) 2015.05.26. 17:51:05

@Beeyore: jol van dragam, nem szeretunk es nem figyelunk ... relax ... csak lazan ... csetelj vagy ne csetelj ... ahogy jol esik

Comprende 2015.05.26. 21:40:11

@bigbaby: nem, nem szakmázok.
Nem adatgyűjtögetek.
Már csak hobbi lett a pszihológia.
" (Allitolag pl bb is szimpibb eloben ;) "
ebben biztos vagyok.:)
De honnan gondolod, hogy én is PHD-zok?
Már régen túl vagyok rajta:)

Amit tudok mindenkinek javasolni, márha szeretne pozitív világképet magának építeni:
Van egy tanulmány a múlt század 60-as éveiből, ami az akkori magyar parasztság szexuális szokásait mérte fel.
Ahhoz pl. nem korrelál senki gender rolja, bármit is tesz.
Már csak emlék, de beleégett az agyamba:
Megkérdezték az öreg parasztot, hogy a francia, azaz szopás. . . . .
Erre a válasz:
Szoptuk ám az isten lova faszát, azt! Csöcsörészni egy lányt, azt igen, de az asszony az más, azt már tilos volt.....míg legények voltunk, kiállatkodtuk magunkat, utána csak . . . . .
Szóval ezzel versenyezzen valaki.

@Alibanya1:

Írtam pár sort priviben.
És remélem kaptál ihletet. . .

Jó éjt

Terézágyú 2015.05.27. 07:21:40

@Comprende:
"Szoptuk ám az isten lova faszát, azt! Csöcsörészni egy lányt, azt igen"

Mindig megállapítom (járna érte a nyelvészeti nobeldíj), hogy az udvariassági szabályok, kifejezések mennyire gyorsan avulnak - de a káromkodások alig változnak, az mindig érthetőek és örökek :)

csepke 2015.05.27. 07:44:03

@Terézágyú: én meg azon tűnődtem, hogy idejön, lebaltáz minket, hogy egy majd 10napos posztban 600 hozzászólás után pünkösdkor(!) itt múlatjuk az időt, és ezt a hozzászólást bírta produkálni. Egyébként meg le is halt az élet itt egy lendülettel. Azt gondolom, ha még egy meg nem értett, kellően el nem ismert phd közönségre vágyik, inkább legyen kedves valami konferenciát szervezni magának. És megkövetem bb-t. Kérjük vissza a harisnyás lábait! Inkább 100 bb láb, és bee morgása.

bigbaby (törölt) 2015.05.27. 07:58:31

@csepke: neked semmi sem jo. mi bajod a tudomanyos hangulattal? Nem te mesz elte jak vitaestre? Ezzel egyutt term tudok meg harisnyas labat kuldeni ha epp arra van szukseg. Ezen ne muljon;)

Terézágyú 2015.05.27. 07:59:53

@csepke:
"És megkövetem bb-t. Kérjük vissza a harisnyás lábait! Inkább 100 bb láb"

Abszolút!!!!!

Terézágyú 2015.05.27. 08:00:36

@bigbaby:
Egyébként a belvárosban vagy?

bigbaby (törölt) 2015.05.27. 08:03:05

@Terézágyú: itt igen a belvarosban de miert erdekes, innen nem lehet a nobeledre szavazni? Vagy randizzunk? Vagy mifene?

Terézágyú 2015.05.27. 08:05:11

@bigbaby:
"itt igen a belvarosban de miert erdekes, innen nem lehet a nobeledre szavazni?"
de :)

"Vagy randizzunk? Vagy mifene?"
deeehogy. de tényleg összefuthatnánk.

bigbaby (törölt) 2015.05.27. 08:11:50

@Terézágyú: most hordul fel mindenki egyszemelykent: ez itt nem a randiblog gyerekek, sipirc privizni!;)

Terézágyú 2015.05.27. 08:14:27

@bigbaby:
eddig nem hördült fel rajtunk senki...

bigbaby (törölt) 2015.05.27. 14:54:32

@Terézágyú: na majd mingya jon csepke es lesz nemulass

Terézágyú 2015.05.27. 15:08:46

@bigbaby:
de nem jön...

úgyhogy még mindig nincs felhördülés...