Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

Alibanya jegyzetel

Jó hír

2015. szeptember 16. - Alibanya1

 

 

 

Tökéletesen igazuk van a filozófusoknak, amikor azt mondják, hogy az életet visszafelé kell megérteni. Arról azonban megfeledkeznek, hogy előrefelé kell élni.

Sören Kierkegaard

 

 

 

 

 

Két szenzációs jó hírem van, amelyeket most habozás nélkül közzéteszek, nem lesz itt semmi izgatottságot növelő fordulat: Az egyik, hogy a kutatóknak végre sikerült megpuhítani a nőket! Több évtizednyi fáradságot nem ismerő kutatás után áttörést értek el, és a nők végre bevallották, hogy igenis gondolnak a szexre és de, legalább annyit mint a férfiak. A másik, hogy mától van munkahelyem! Most jön a kidolgozás:

Amerikában, hol máshol, ott ilyen elszántak szex kérdésben a tudományos munkatársak, újból és újból visszatértek arra az ismeretlen tényezőre, melyet női libidónak hívnak tudományos körökben. Számtalan kérdőíves és egyéb kutatással (meg ne kérdezzétek, hogy az mi volt) próbálták már igazolni, hogy márpedig egy létező dologról beszélünk. Ekkor lépet színre a legvadonatújabb felmérés, amely végre megtalálta a megfelelő kommunikációs csatornát, és azzal az egyszerű kérdéssel fordult a nőkhöz, hogy vajon kívánják-e a szexet. A siker leírhatatlan volt. Eddig mit kérdeztek nem tudom, de a válaszok igen impozáns képet körvonalaznak, a megkérdezett 500 nő közül, akár mind is szexelne! 54 százalékuk kijelentette, hogy elégedetlen a szexuális életével, mert kevésnek tartja! 60 százalékuk heti három/hat alkalommal ábrándozik a témáról, és, hogy fokozzam a hangulatot, 13 százalék, akár mindennap benne lenne a mókában. De még tovább is van, a megkérdezettek 39 százaléka el is élvez minden menetnél. Ennyit az előítéletekről, melyeket  éppen most romboltam le, hogy ne mondjam lábbal tiportam, nincs itt semmi különbség férfi és nő között. Akar itt mindenki mindent,  csak legyen kivel...

Másik téma: Az 1678.- dik életrajzom, úgy tűnik célba ért és hajlott korom, valamint két gyermekem ellenére vidáman és villámgyorsan alkalmaztak a horvát nyelvtudásomnak köszönhetően. Be leszek jelentve, kapok fizetést a bankszámlámra, amelyet gondolom komoly megrázkódtatásként fog érni, hogy hirtelen pénz érkezik rá... remélem fel lesz rá készülve. Nekem is szükségem van még némi  időre, lelkileg fel kell dolgozzam ezt a helyzetet, hogy lassan visszatérek a civilizációba. Lesz biztosításom és bankkártyám és akár vásárolhatok is valami apróságot, mondjuk egy kicsi lila tárgyat, vagy ilyesmit. Ja és akár adót is fizetek, na már. 

Már 53,4 problémám maradt.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr137793886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dagr Spaka 2015.09.16. 22:42:27

Akkor meg is ragadom az alkalmat, hogy gratuláljak! :)

Csakegyvalaki 2015.09.16. 23:05:41

Remélem itt is folytatod a "tudományos" munkásságodat a munkád mellett is! Ami a felmérést illeti én nem látom ezt az arányt szerény kis országunkban... :) Bár egyszer megkaptam a kioktatást egy hölgytől: Alamuszi macska ugrik a legnagyobbat! :) Lehet, hogy az egész suba alatt történik?

csepke 2015.09.17. 00:22:54

Banya nagyon örülök, és gratulálok én is!

hello73 2015.09.17. 05:40:58

Gratula. :)
Én nem tudományos munkatárs akarok lenni, hanem telefon tesztelő. Megítélésem szerint a mostaniak a különböző cégnél nem jól végzik a munkájukat.

Alibanya1 2015.09.17. 05:51:56

@Dagr Spaka: @hello73: @csepke: köszönöm, köszönöm, csak röpke két és fél év kellett hozzá...
@Csakegyvalaki: most őszintén mikor kérdezted meg egy nőtől, hogy hölgyem, asszonyom, kívánja Ön a szekszet? Mert erre megmondták volna, csak nem is kérdezted szerintem.... a tudósok meg most megtették

D1255 2015.09.17. 09:22:57

Gratulalok Banya!!!! De jo ezt olvasni!!!

Irbisz 2015.09.17. 09:36:32

@Alibanya1:
"@Csakegyvalaki: most őszintén mikor kérdezted meg egy nőtől, hogy hölgyem, asszonyom, kívánja Ön a szekszet? Mert erre megmondták volna, csak nem is kérdezted szerintem.... "

Ilyen direktbe, hat igen, en sem kerdeztem soha :), de a normal eletben megis hogy lehet ezt kivitelezni?
Amerikaban meg föleg, ott mar azert is feljelentik szexualis zaklatasert szegeny embert, ha ranez valakire, mert a feljelentesben mar az lesz hogy a hölgy szerint kihivoan bamulja. Igy a kerdest a tudomanyos kiserleten kivül a mindennapokban igen szükösen lehet feltenni barkinek is :)
Viszont mivel erre a kerdesre eleg ciki azt valaszolni hogy nem, az igenek elsöprö aranya nem annyira meglepö.
Na most elkepzeltem, megkerdezem a munkahelyemen valamelyik/több kolleganötöl, hat nem nagyon tudok olyan szituaciot, ahol ezt meg mernem kiserelni. Otthon meg elvileg igen, par alkalommal az alkohol gatlasoldo hatasa segitette volna hogy erre epp rakerdezzek, de akkor, teljesen gaz es eletszerütlen szituacio - meg akkor is, ha csak a tudomanyos kivancsisag vezerel, ki hinne ezt el? :)

Ui. Sok sikert!

brumm.a.tejbe 2015.09.17. 09:49:18

Lájk :)
Mármint az utóbbira.

Mr. Waszabi 2015.09.17. 10:41:43

Gratulálok a sikerhez :)

TBal 2015.09.17. 11:57:26

Csatlakozom a gratulálók tömegéhez!
Bár nem ismerlek személyesen, de nagyon örülök neked! Gratulálok a kitartásodhoz is!
Hátha pasi téren is rádmosolyog a szerencse, nekem a sorsfordító, jó dolgok többször érkeztek már egyszerre.

Alibanya1 2015.09.17. 14:02:57

@TBal: @Mr. Waszabi: @brumm.a.tejbe: @Irbisz: köszi nektek, most éppen tanulási fázisban vagyok, remélem nagyon jó lesz :) persze szeretnék itt tovább írogatni :)

Csakegyvalaki 2015.09.17. 14:50:27

@Alibanya1: Kérdeztem én, ha nem is keresetlen szavakkal... De mondjuk ha egy nő akarja, de mondjuk mással, akkor sosem lesz őszinte ebben a kérdésben. Ezért nincs értelme kérdezni.

Alibanya1 2015.09.17. 16:03:12

@Csakegyvalaki: de lagalább tudományosan képben lennél :)

2015.09.17. 17:52:42

Basszus, dejo erzes, h ehhez a nagyszeru fordulathoz meg ha attetelesen is de en is picit hozzajarulhattam, banya! Nagyon boldog vagyok! A te oromod az enyem is. Es hidd ez meg csak a kezdet! Ha egy uzlet beindul... csak gyozzed a jo dolgokat fogadni!!
Ha leadtam en is a phd t a jovoheten, (mindossze 8 eve gorcsolok rajta), csaphatnank egy gorbe oromkodo estet mindannyiunk megkonnyebbulesere! Hm?

Alibanya1 2015.09.17. 18:07:15

@Irbisz: bízzunk benne, hogy a kutatási körülmények megfelelően sterilek voltak és a megkérdezett hölgyek minden kényszerítő körülmény nélkül válaszolhattak a kérdésekre :)

Alibanya1 2015.09.17. 18:08:27

@FemmeFatal: Igen, és a görbe estére nagy szükségem van :) Olyan érzésem van, mintha minden olyan régen történt volna... nagyon furcsa érzés

2015.09.17. 18:25:38

@Alibanya1: szuper, akkor e honap vegen oromparty! Belepes csak jo hirrel! Mert h van itt meg boven ilyen: pl pixy iskolas lett, ... es a tobbiek is szepen sorban, mindenki hozzon egy oromhirt magaval!

Irbisz 2015.09.17. 19:46:35

@FemmeFatal: 8 ev? En 3 ev utan feladtam.

2015.09.17. 20:03:21

@Irbisz: hat en ilyen kuzdos tipus vok (mint banya;)

Pixynor 2015.09.17. 20:09:04

@FemmeFatal: oh, hát ez inkább bánat, nem örömhír. Mármint, hogy iskolás lettem. Az örömhír, ha elvégzem, ahogy Te is.

@Alibanya1: sok sikert kívánok Neked, és igen, reméljük innen már minden csak jobb lesz. :)

2015.09.17. 20:10:24

@Pixynor: dehogy is ... tanulni jo. Te. Es en meg nem vegeztem. Meg elhasalhatok :(

Pixynor 2015.09.17. 20:18:46

@FemmeFatal: tanulni jó, csak én már teljesen más aspektusból szeretnék. Pl. azért jelentkeztem ide, mert monetáris, közpénzügyek szak volt meghirdetve. Csak itt. Sehol máshol ezen kicsi országban, ami tök jó, mert ehhez értek. Erre mi történik, közlik velem a beiratkozáskor, hogy mióta mesterképzés létezik e szakot meghirdették, de még sosem indult el, mert nincs rá igény,mert mindenkit a vállalkozási pénzügy érdekel csak. És igen, van benne valami, hisz a közszféra tizedét sem fizeti annak, mint a magánszféra a pénzügyi területen. Én valahogy mégis ebbe kerültem bele, és már nem igazán váltanék a vállalkozás felé. Ezen diplomával a fizetésem sem lesz több, gyakorlatilag tényleg nincs jelentősége, hogy megszerzem-e vagy sem.

És tudod, miután én már nem a leendő karrierem érdekében tanulnék, hanem, csak magam miatt, hogy okosabb legyek, így most egy kicsit feleslegesnek tartom, hogy például statisztikát tanuljak, amit már tanultam sokszor, de az életben soha hasznát nem vettem ennek. Aztán többen is elmondták, hogy amiben én szeretnék fejlődni, és hová, azt iskolában nem tanítják. Szóval... de persze egyenlőre nem adom fel, meglátom, hogy mit kapok.

Mr. Waszabi 2015.09.17. 20:34:17

@Pixynor: te Pixy, az sosem merült fel benned, hogy elég okos vagy a körötted tapasztalt dolgokhoz, történésekhez, csak a világ átlaga nem nyúlik fel odáig, amire te vágysz?
Pedig könnyen lehet - az semmit nem számít a valóság talaján, hogy hányan hazudtak közhelyes kamukat, amiket egyikük képviselője sem volt képes valóra váltani sosem - az számít valójában, hogy ki az, aki valóra tudja váltani eredeti álmait, anélkül, vagy annak ellenére, hogy a többség mit akar behazudni, mint elérhető maximumot.
Nagyon álságos a többség - onnan tudom, hogy tapasztaltam. Azért vagyok olyan őszinte - annak ellenére, hogy sokam akarnak lenyomni, amiatt, hogy miről ne akarjanak tudomást venni. És nem én vagyok a hülye e tekintetben, ez biztos. Ali már tudja....tapasztalta, milyen az élet valójában, négyszemközt.

Pixynor 2015.09.17. 20:47:23

@Mr. Waszabi: nézd, én most kizárólag szakmai szempontból írtam magamról. E téren mindig és szerintem mindenkinek van fejlődni valója. Az, hogy nem vagyok buta, és talán egy fokkal több a sütni valóm, mint az igazi nagy átlagnak, az annyira nem kiemelkedő dolog, és én nem vágyom arra, hogy mindenki ezen a szinten legyen. Szerencsére azért annyira nem vagyok kiemelkedő e téren, hogy ne találnék magamnak társaságot ezen a szinten. A rendkívüli intelingenciával rendelkező emberek a legmagányosabbak tán :) szóval e téren én szerencsére teljesen átlagosnak tartom magam. :)

És igen, valóban fontosnak tartom, hogy saját magamnak feleljek meg, mint másoknak. Szeretem azt a helyzetet, amiben ma létezem, a munkahelyem, hogy azt tudok, amit, és ez ott valóban az átlag feletti tudás (gondolom mindenki sejti, hogy a közszférába dolgozok nem épp brilliáns elmék), amit folyamatosan frissíteni kell, és folyamatosan újra tanulni a folyton változó jogszabályi környezet miatt. Nekem nagyon tetszik, az amit mostanra tudok és rájöttem, hogy ezt még szeretnék fokozni és csakis a saját örömömre, és csakis addig, míg ebben örömömet lelem. Az őszinteséged miatt Te is úgy járhatsz ahogy én, ugyanis én is végtelenül őszinte vagyok, és épp ma mondtam meg face to face az egyik kolléganőnek, hogy nem tetszett, amit csinált. Persze nem tetszett neki ez, mert kinek tetszik az őszinteség, pláne ha az negatívumot érint. Szóval sokan nem szeretik ha fáj az igazság és emiatt gonosznak tartják azt, aki őszinte. De én ezt vállalom :) Én vagyok a főgonosz :), akinek persze utólag mindig és mindenki igazat ad.

2015.09.17. 21:11:59

@Pixynor: szoval neked is mindig igazad van, M.I. Pixyinor, aki vagy?

Pixynor 2015.09.17. 21:16:06

@FemmeFatal: hát igen, nem azt mondom, amit hallani akarnak, de ha elgondolkodnak rájönnek, tényleg igazam van, mert nem kamuzok, nem ferdítek. Egyszer úgy "beolvastam" a főnökömnek, hogy meggyőződésem volt, hogy másnap kirúg, erre nem, két nap múlva leült elém, és közölte, hogy soha senkinek nem engedné meg, hogy így beszéljen velem, de miután elgondolkodott rajta, rájött, hogy teljesen igazam van, és én ezentúl mindig beszélhetek vele így, őszintén. :) azért gondolj bele, ez nagy dolog ám. Hány főnök nem lenne ezt képes beismerni, csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy hogy viselkedik és hogy nem volt igazságos, meg hasonló, kvázi szembesítettem egy kicsit a hibájával, de persze nem durva bunkó módon, hanem kulturáltan beszélgetve.

Nagyon gáz, ha nem tudom mit jelent az M.I.???

2015.09.17. 21:18:35

@Pixynor:
szoval akkor lehet, h megsem leszel iskolas, v kitanulod a vallalati oldalt is?
Esetleg kisinasnak nem tudsz allni senki melle tanulni a kozszferaban? Vagy ha vannak konyvek csak siman megvenned oket, amibol a monetaris reszt tanitottak volna es suli helyett otthon gyorstalpalozol? Biztos latni kik tanitottak volna azokat felkeresni es irodalmat / konzultaciot kerni toluk. Ilyet nem lehet?

sirok0001 2015.09.17. 21:19:43

@FemmeFatal: Hallode, bigbaby tolta az ilyen poénokat. Tőle tanultad?

hello73 2015.09.17. 21:19:54

Akkor ez eegy tanulós időszak.
Én semmilyen nagy tanulásba nem kezdek. Csak úszni fogok megtanulni, remélem. Holnap lesz az első edzés. Fura lesz a sok aprólék között lábtempót gyakorolni :)
Nagymamásan tudok isteni, de azzal nem lehet a távlati céljaim ak nekivagni.

2015.09.17. 21:23:38

@Pixynor:
hat ez tok jo, h ilyen fonokod van! Nekem is nagy pofam van, de szerencsere az enyem is azt mondta, h barmit mondhatok, de csak negyszemkozt ;)
M.I ~ Besenyo Mindig Igazam Van Istvan analogia volt, semmi extra ;)

2015.09.17. 21:24:53

@hello73: mik a tavlati celjaid? Atuszod a jeges Dunat?

Pixynor 2015.09.17. 21:34:19

@hello73: a pénzügy, az pénzügy a vállalatnál és a közszférában is. Aztán vannak spéci tárgyak, amik kimondottan a vállalkozásokra vonatkozik csak. És még él a remény, hogy esetleg mégis, elindul a szak, bár közölte a prof, hogy ez derüljön ki időben, mert neki akkor utána kell néznie, hogy mit is kell tanítani azon a szakon. Na akkor gondolhatod, hogy azzal sem lennék kisegítve. :)
Végül is a lényeg felé tapogatózol Te is. Az életben a pénzügy, közelében sincs annak, amit tanítanak. Igazándiból a szakmát a gyakorlatból lehet elsajátítani. Hála a jelenlegi főnököm, nagyon sokra tudott megtanítani és még tud is, de ő már nyugdíj felé áll, szóval egyre kevésbé érdekli már a mi lesz dolog. És igazság szerint, az ami irányában a közszférát próbálják elvinni, az inkább a vállalkozási gyakorlat, viszont én már most látom, hogy ez nem fog sikerülni. :) Mert a közszféra sosem volt és sosem lesz vállalkozás. Így az eredményszemléletű könyvelés, amit két éve vezettek be, teljesen értelmezhetetlen :) csak erre még nem jöttek rá. :) Az a baj, hogy felsőbb szinteken, az ügyintézői székekben olyan "dr. szakértelmek" ülnek, akik tőlünk mentek el, és pezsgőt bontottuk, annyira buták voltak a szakmájukhoz. Szóval az, hogy bekerülve egy minisztériumba én ott fejlődni tudnék, kb 1 % esélyű. Így marad az, amit írtál az autodidakta mód, tartva a kapcsolatot egy két szaktekintéllyel, akiket jelenleg kérnek fel tanácsadásokra a "változó jogszabályokhoz". Így közvetlenül tudom meg, hogy mi a jogalkotói szándék, és egyből látom, hogy amit ebből jogként kiadtak, mennyire nem tükrözi azt. :) És több esetben rosszul adták ki a rendelkezést. :) Kaptam én már olyan levelet fentről, hogy köszöni az észrevételem a következő kormányülésre viszik be módosítani a jogszabályt. :)

Pixynor 2015.09.17. 21:36:21

@FemmeFatal: jaj olyan gyorsan írogattok itt, hogy véletlen hello73 nak válaszoltam helyetted :) már elég fáradt vagyok és fél szemem a predátoron épp, szóval olvasd már el légyszi eggyel feljebb :)

Pixynor 2015.09.17. 21:37:15

@hello73: az előző hozzászólásom FF/BB-nek szólt :)

Pixynor 2015.09.17. 21:40:43

@FemmeFatal: ja és persze ez a főnöki beszélgetés is hat szemközt volt, mert hárman beszélünk meg mindent. Ő meg a két helyettese, a barátnőm és én.

Pixynor 2015.09.17. 21:41:51

@hello73: az úszás nagyon jó, én imádok úszni, bár én is csak nyanyásan tolom :) de imádok vízben lenni minden körülmények között és minden időben. :)

sirok0001 2015.09.17. 21:59:23

@FemmeFatal: fórumozó társunk, akit hiányolok egy ideje

2015.09.17. 22:05:46

@Pixynor: en szeretek tapogatozni s foleg a lenyeg fele na de komolyra akkor azert tudsz tanulni igy v ugy (aki akar, az tud is) s bizom benne h a korulmenyek is a legjobban alakulnak h teged segitenek :)

Dagr Spaka 2015.09.17. 22:16:02

Mennyi tudásra vágyó ember, komolyan jó érzés látni egy ilyen a társaságot! :)
@FemmeFatal: Gratula! Tényleg van benned kitartás! :)
@hello73: Hajrá! Csak nem Alibanya ültetett bogarat a füledbe múltkor az uszodás poénjával?
@Pixynor: Neked is sok sikert! Bár a pénzügyhöz nem értek, de az a fixa ideám, hogy a közszférát szent őrültek tartják még működésben. Ezek szerint te is egy vagy közülük :) Grat!

2015.09.18. 00:02:52

@sirok0001: Na de miert hianyolod bigbabyt? En pl nem vagyok jo helyette? A besenyot spec en is ismerem ;)

csevely 2015.09.18. 05:27:15

Igen, az ÉLET él, és élni akar!

Jó volt így reggel olvasni titeket lányok!

@FemmeFatal: @Pixynor: @hello73: @Alibanya1:

Köszönöm, jól indul ez a nap....

Pixynor 2015.09.18. 06:36:36

@Dagr Spaka: köszönöm, és igen, kellőképpen őrült vagyok, vagy biztonsági játékos. Ki tudja, de így alakult, ha ma megkérdik mi szeretnék lenni, ugyanúgy nem tudnék rá válaszolni, ahogy 20 évesen, viszont valamivé válni kellett, így pénzügyes lettem, amit megszerettem. Ilyen egyszerű. Jó főnököm van, szeretem a munkámat, meg is tudok élni belőle, szóval az életem ezen részével már hosszú évek óta elégedett vagyok. És persze teszek érte, hogy én is megfeleljek még sokáig. Ehhez szükséges a fejlődés, a tanulás. És időmbe is épp belefér. :)

@csevely:
reggel aludni kéne, vagy épp "elkapni" a nőd, nem minket olvasni :) de hát mindenki más módon mazohista :)

2015.09.18. 07:21:03

@csevely: igen minden szunnyado mag kiviragzik egyszer nem kell sok hozza pici viz pici feny :)

2015.09.18. 07:25:47

@Pixynor: de jo ezt hallani ... en meg mindig keresem a helyem melo ugyben de a koztes allomasokat is abszolut elvezem meg ha siralmas is olykor a helyzet (csakugy, mint pasi ugyben :)

Dagr Spaka 2015.09.18. 07:26:01

@Pixynor: Ma már nem tartom igaznak, hogy "a közszféra biztonságos". Viszont ad egy képet az emberről, aki képes benne fejlődni és nem ragad le alapszinten (aztán sokan azt is elfelejtik). Viszont ha jársz képzésekre, konferenciákra és tényleg tudsz, ne lepődj meg, ha idővel a magán szektorból kapsz megkeresést. :)
Jó reggelt mindenkinek! :)

2015.09.18. 07:36:24

@Dagr Spaka: en mindig azt mondtam h a kozszferaban dolgozni luxus (ez persze onnan nezvest van igy, mikor az ember a "kulvilagbol" is kap meghivast, megis marad ;)

Dagr Spaka 2015.09.18. 08:44:20

@FemmeFatal: Elsőre talán marad. Aztán lassan egyre több agyzsibbasztó húzás, méltánytalanság halmozódik fel és akkor azt mondja, hogy rendben, a "külvilág" nem habos torta, de legalább anyagilag rendben lesz. Persze ha családja is van valakinek akkor végképp nehéz a maradás mellett dönteni.

2015.09.18. 09:30:13

@Dagr Spaka: neked teljesen igazad van, de akikre én most céloztam, akiket én megismertem, azoknak általában a hobbijuk a "közszféra", máshonnan van pénzük, legtöbbször a versenyszférában is bent vannak féllábbal, s onnan járnak át "élvezkedni", mert hát tudjuk, hogy a közszférának számos előnye is van a versennyel szemben, így értettem, hogy megengedhetik maguknak ezt a "luxust". Szóval az idális, és szerencsés, ha az ember mindkettő szektor előnyeit élvezheti, csakúgy mint pl a vidéki-városi életmódot egyszerre. Nem?

2015.09.18. 09:35:04

@Pixynor: nyanyásan? szóval neked is olyan úszósapid van, amelyiken virágok, ad absurdum békák domborodnak? Imádom :)

Dagr Spaka 2015.09.18. 10:26:00

@FemmeFatal: De :) Én pont fordítva vagyok bekötve, de így is a pénzemnél vagyok, és meg van a kellő szabadságom is :)
Azok a sapik már annyira csúnyák, hogy szépek? :D

Pixynor 2015.09.18. 10:29:23

@FemmeFatal: hát jóideig baseball sapiban úsztam és szemüvegben :) /szerinted?? :) / Aztán vettem egy úszósapit, fekete és egyik oldal valami rózsaszín felirat a másik oldalt rózsaszín diszkókövekből kirakott hullámszerű szépséges minta /szerinted?? :) / jobb esetben már kontaklencsével úszom, de volt, hogy otthon marad, szóval úszósapi szemüveg :) csak nyanyás lehet :), de egyébként meg nem látnám a pasi felhozatalt, mert ugye én is azért járok ám usziba :)

@Dagr Spaka: a közszféra továbbra is tökéletesen elnyeri az egyszer valamikor szakmát végzett, de ma már semmihez sem értő, robot alkalmazottakat, akiknek egy értelmes gondolat sincs a fejükben, és kb tíz éve a nyugdíjt várják. Tovább az olyan fiatal, gyönyörű és hatalmas karrier előtt álló jogi végzettségű hölgyeket, akik annyira buták, hogy felfelé sikítanak a hullámvasúton, de meggyőződésük, hogy ők dr-rel a nevük előtt mindent tudnak.

Mint írtam, nekem az élet hozta, de hála vannak kezdeményezések már fentről, hogy itt is kezd számítani, hogy kinek mi van a fejében, de nagyon nehéz dolgunk van nekünk is, mikor embert keresünk, mert mikor megmondjuk pl egy egyszerű könyvelő jelentkezőnek, hogy mennyit keresne, mint nagybecsben tartott köztisztviselő, szó szerint nevetőgörcsben törnek ki, és közlik, hogy ők most is alulfizetettek, és mikor kérdezzük, hogy az mennyi, az itteni vezetői fizetéseket jelölik meg. Szóval aki tud, az a versenyszférában mozog, nem a közszférában.
És van egy pár mazochista mint én, de mire gyerek után visszamentem dolgozni (erre jó a közszféra), valahogy nekem mindig jobb és jobb lett, és akkor ez még tényleg biztonságos volt. Ma már nem, de ma már nehezen pótolnák a megszerzett szakértelmemet.

Pixynor 2015.09.18. 10:31:56

@FemmeFatal: "meg ha siralmas is olykor a helyzet (csakugy, mint pasi ugyben :) "

Na nem mondod, pedig úgy vettem ki írásaidból, hogy Neked szalad a szekér. Vagy tévedek??

2015.09.18. 10:36:12

@Dagr Spaka: dejó, hogy te is jól, amúgy szerintem nem a pénz a gazdagság, hanem a szabadság, az idő, én már régen rájöttem, hogy az a gazdag ember, akinek van ideje elég, azóta én is mindig mindenol ezt keresem...
azok a sapik meg hát nem tudom, ízlés kérdése én spec csak mosolyogni bírok, ha ilyen domborodó izéket látok a nők fején :)

2015.09.18. 10:49:09

@Alibanya1: de jó hííííííííír végreeeeeeeeeee !!! együtt örülök veled !!!
de ugye nem a menekültügyi horvátnyelvtudást kell használni ?

2015.09.18. 10:51:39

@Pixynor:
baseball sapi??? szenüveggel?? uramanyám! hát neked van tehetséged, hogy kell felhívni magadra a figyelmet :)))
persze hogy szalad a szekér, kérdés: merre és hogy hogy bírom a zötykölődést ;))

2015.09.18. 10:53:14

@hello73: abszolút szarul tesztelik a telefonokat és ma már mindent. mert semmire nincs idő, rögtön ki kell szórni a piacra a legújabb szart. és holnap a következő legújabbat.
majd ha az idióta júzerek nem veszik meg a szar telefont csak azért mert "új" akkor lesz értelme a tesztelésnek.
én már jártam úgy, hogy repjegyet nem tudtam venni egy cégnél mert hibás volt a web lapjuk,. és akkor ez ugye nekik nettó anyagi veszteség. de így se érdekli őket a teszt és a hibajavítás.
igénytelen szar a világ, mindmeghalunk.

Pixynor 2015.09.18. 11:01:25

@FemmeFatal: ugyehogyugye csaje :) tudom én mi a szitu :)

2015.09.18. 11:03:42

@Kulics: bocs, h belekotyogok a világképedbe, de sztem ezt kihagytad belőle: minden nő kurva! :P

2015.09.18. 11:04:09

@Pixynor: taníts mester! :)))

2015.09.18. 14:16:35

@FemmeFatal: TÉNYLEEEG !!???
amúgy igaz, vagy vacsorázni kell meghívni vagy konkrétan kell fizetni neki az éjjeliszekrényre téve... tehát a pénz mindenképp játszik :-))

Dagr Spaka 2015.09.18. 14:55:57

@Pixynor: Mindenhol vannak robotok, és kell is hogy legyenek mert mindig lesznek olyan feladatok amik itinerek mentén minimális tudással 0 kreativitással végrehajthatók. Aztán igen ki mire hordja magasan az orrát az már vicces. :)
@FemmeFatal: Igen, bár nálam a munka majdnem hobbi és innen kezd a dolog érdekes lenni. Amikor a szabadidőd eltöltésébe olykor a munkád megoldása is beletartozik, vagy fordítva munka közben is szórakozol... A sapkákat eleve utálom, azokat a női csodákat ha látom mindig sajnállak titeket. :) Szerencsére van ahol engem engednek sapka nélkül is úszni - éljen a rövid haj! Ja, és a nők akik kedvesek hozzánk, bármiért is teszik! :)
@Kulics: Erről az jut eszembe amikor számítógépes játékokat teszteltünk haveri alapon (na jó kólát és pizzát kaptunk:D ). A programozó srácok azt mondták abban már semmi hiba nincs ők annyit nyúzták. Az első óra után ezt már nem hangoztatták a hiba logok mennyisége miatt. :) A végső megállapításodba nem tudok belekötni, tökéletes :)

sirok0001 2015.09.18. 16:25:51

@FemmeFatal: :D Jajj, de édes vagy. Bigbabyt nem pótolhatod, de neked is megvannak a jó tulajdonságaid, pl. ismered a besenyő családot.

sirok0001 2015.09.18. 16:39:29

@Pixynor: Az egyetem után a közszférában sikerült elhelyezkednem eddig. Nem hiszem, hogy annyira buta lennék, de soha nem tartottam magam annyira okosnak sem. Amikor bekerültem a munkástársadalom legaljára, az egyetemi tudásomból semmit nem tudtam hasznosítani. Mert bár amit szeretnék az is a közszférában van, de szinte elérhetetlen. A jogszabályok ismerete 0 volt, az ügyfelekkel történő kapcsolattartás 0 volt, tudás 0 volt egyetemi diplomával. Átlagos intelligenciával kb. 0,5-1 év után voltam/vagyok úgymond biztonságban (ezt érzem). És bocs, hogy magamra veszem, de nagyon örülök, ha robotként munkálkodom, mert valamilyen szinten szükségem van rá. Rutint/biztonságot szerezni. Neked már van egy pár év a hátad mögött, akkor már nekem sem lenne mindegy, hogy mit csinálok és emllé mennyire tartom magam nagyra. Nem mellesleg, ami belengi a közszféra hangulatát, a mindennapi sok baromság, az egymás irigylése, kibeszélése, sértődések, áááá. Abban egyébként igazad van, hogy sok nem odavaló ember dolgozik pozíciókban, de azért vannak meglepetések is. :)

2015.09.18. 16:47:22

@sirok0001: nem, az edes az te vagy, nem kicsit ... na de csak nem hogy belezugtal ebbe a bigbabybe, h igy hianyzik?;)

Dagr Spaka 2015.09.18. 17:20:52

@sirok0001: Szerintem ne vedd magadra. A robotos példa inkább a régi bútordarabok sajátja akik nem lépnek túl a távirányított léten. Ez is egy fok amin túl kell esni, bármibe kezdesz, és ez most tényleg bármit jelent az én tapasztalataim szerint (pékség, asztalos műhely, tsz, katonaság, határőrség (a krumplivirágtól az arany csillagokig minden rendfokozatban), ibm, etc.) .
Az elején figyelni kell, és elérni azt hogy átlásd amit csinálsz, aztán úgy is jönnek azok a helyzetek amik túlmutatnak az alaphelyzeteken, és gyűlnek a tapasztalatok ... Csak az elején sokan arrogánsak nem tudom miért, nem hajlandóak kérdezni mert büszkék, közben meg folyton figyelni kell rájuk, nehogy valamit komolyabban elszúrjanak. Na jó ez olyan öreg papás szöveg volt, de tényleg így van. :)

sirok0001 2015.09.18. 17:30:32

@FemmeFatal: Ahhoz ismernek kellene személyesen is. :) Jókat beszélgettem vele is, jó a humora.

Köszönöm. :)

sirok0001 2015.09.18. 17:38:37

@Dagr Spaka: "A robotos példa inkább a régi bútordarabok sajátja akik nem lépnek túl a távirányított léten. " - hú ez tök jó megfogalmazás. Sajnos vannak ilyen idióták tényleg, így már értem.

Nekem is nehéz volt az egyetem után elfogadni azt, hogy kb. hülye vagyok mindenhez. Elég jó eredménnyel végeztem és azt hittem, hogy sokat tudok, én vagyok a világ közepe, aztán meg nem. :) Szerintem ezeknél az embereknél ez jobban érvényesül vagy alapból kódolva van a személyiségükben függetlenül mennyire viszonyítottan okosak is

2015.09.18. 17:44:17

@sirok0001: akkor jobb is h nem taliztatok biztos belezugtal volna.

Mr. Waszabi 2015.09.18. 18:31:27

@Pixynor: az a helyzet, hogy minden ember alapvetően arra épít, hogy bárki más is rajta kívül pont ugyanazoktól a történésektől retteg, mint ő. Nos, ebben tévednek néha, de akkor orbitálisat. Elhiszik, ha csak százból egy viselkedik másként, mint ők várják, gondolják, akkor ez legfeljebb véletlen kisiklása, tévedése a sorsnak, s ennek okán nem számít bele a valóságba. Mármint az ő valóságukba sem. E szerint ítélnek.
Azt persze nem publikálják, hogy saját életükben hány ezerszer csalódtak, azaz, hány ezerszer szembesültek saját felfogásuk kudarcosságával pont saját tévedéseik mentén. Ezt igyekeznek átlapozni és igazolni mások egyetértését kicsikarva. Aminek egy részét megkapják, és ez alapján még többet hazudnak azoknak, akik nem részei hazugságaiknak.
De, inkább remélik, hogy hazugságaik győzhetnek a nem hazudók felett, s inkább hazudnak maguknak és másoknak is, abból kiindulva, hogy mindenki más is ugyanazokat hazudja magának. És hogy ez a hazugság halmaz eredményezhet nyugalmi állapotot.
Pedig hát, a végső, aktuálisan elért kép pont azt mutatja, hogy rossz lóra tettek - aki megbocsátja a hazugságot akár másnak, akár magának, az csak hozzásegíti a közösséget a még mélyebbre süllyedéshez. Azaz, nem építi azt, nem viszi előbbre azt, csupán még mélyebbre süllyeszti azt a bányász béka segge alatt.
A magam részéről pusztán néhány alap igazságra korlátoztam életfilozófiámat: ne hazudj, ne lopj, ne légy becstelen. Nem sok és nem is nehéz. Akkor nehéz, ha valaki ezt nem akarja - mert mindezek ellenét hiszi maga megvalósítandó valóságának. De, hogy ki, miben hisz, és mit képes valóra váltani, nos, a között elég nagy különbségek vannak - valójában. Az elmondottakban semmi személyes, semmi ego nem volt. Csak mondom, hogy miért nem elfogadható bármi, amit mások egoja diktál. És lehet engem rohadt gecinek minősíteni, kákámon csomót keresnie bárkinek - csak hogy nem fog tudni találni - ezért nem lehet igaza. Engem persze fikarcnyit sem érdekel az ilyesmi - már elég rég óta. Nem magam miatt teszem szóvá az ilyen dilettantizmust :9

Pixynor 2015.09.18. 20:14:42

@Dagr Spaka: "A sapkákat eleve utálom, azokat a női csodákat ha látom mindig sajnállak titeket. :) Szerencsére van ahol engem engednek sapka nélkül is úszni - éljen a rövid haj! Ja, és a nők akik kedvesek hozzánk, bármiért is teszik! :) "

Hidd el a legtöbb esetben a férfiaknak nem a fejükre kéne húzni az úszósapkát :)

". Csak az elején sokan arrogánsak nem tudom miért, nem hajlandóak kérdezni mert büszkék, közben meg folyton figyelni kell rájuk, nehogy valamit komolyabban elszúrjanak. Na jó ez olyan öreg papás szöveg volt, de tényleg így van. :) "

Igen, én is ezt írtam, csak másképp megfogalmazva. Nem mamásan :)

@sirok0001: oh, egyszer én is nulláról indultam, meg persze mindenki, és bizony mögöttem már van 25 év közszféra, szóval... pont ezért írtam azt, hogy szeretem azt ahol ma tartok. Mert én is így kezdtem ahogy Te. Viszont úgy alakult az életem, hogy háromévente váltottam munkahelyet. Minden munkahelyen három évbe telt mire úgy elsajátítottam, hogy abból én már többet kihozni nem tudtam volna. És ilyenkor valahogy mindig adódott is, meg igényem is nyílt újat tanulni és váltottam. Ez azóta is áll, három év egy adott munkakörben. Ezen a munkahelyemen 2002 óta dolgozom. De ennyi idő alatt az ötödik munkakörben ülök, szóval itt is láthatod, hogy háromévente meg volt a váltás. És ez a munkaköröm most már nagyon jó, mindig újat hoz, amellett, hogy van egy mókuskerék része. És így élvezem. És szerintem ha benned van ilyen vonulat, hogy vágysz mindig újat tanulni, akkor nyilván Te sem fogod beérni ezzel a munkakörrel a nyugdíjig. Ha nem vágysz erre, vagy ezt az élet más területén megadod magadnak (gombászvizsga), akkor meg el tudom képzelni, hogy a nyugdíjig ugyanazt fogod csinálni.

@Mr. Waszabi: "Azt persze nem publikálják, hogy saját életükben hány ezerszer csalódtak, azaz, hány ezerszer szembesültek saját felfogásuk kudarcosságával pont saját tévedéseik mentén."

Szerintem azért, mert ők ezt képtelenek annak látni, aminek Te is látod. Képtelenek magukat kívülről szemlélni, így nekik az egészből nem ez jön le, amit Te is írtál, és amit én is így gondolok, hogy így van.

"De, inkább remélik, hogy hazugságaik győzhetnek a nem hazudók felett, s inkább hazudnak maguknak és másoknak is, abból kiindulva, hogy mindenki más is ugyanazokat hazudja magának. "

Szerintem addig míg egy ember így viselkedik, és vannak sokan, addig nem nőttek fel. És ebből van elegem, mikor állandóan ilyenekbe futok bele. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy ha én 42 évesen eljutottam oda, hogy nem kell magamnak hazudnom, így persze másnak meg pláne nem, tényleg úgy élem az életem, hogy hazugságok nélkül, más hogy a picsába nem tud erre a szintre eljutni. Egyszerűen amit látok a környezetemben az az, hogy mindenki hazudozik és főleg azoknak, akiket a legjobban kéne szeretniük. És ezáltal mélyen legbelül egyáltalán nem boldogok és nincs meg a lelki nyugalmuk sem. És ez vibrál róluk, az egész aurájuk hazugság szagú. És ódzkodom az ilyen emberekkel bármilyen, de főleg mélyebb kapcsolatot kiépíteni. Nincs szükségem ilyen társaságra. Én ezen már rég túl vagyok. És mikor mindig belefutok egy-egy újabb őrültbe, egyre jobban arról győződök meg, hogy nagyon már megismerni sem akarok új embereket (ez alól persze a munka, tanulási és egyéb sport, stb kapcsolatok kivételek).

"ne hazudj, ne lopj, ne légy becstelen. " Sosem jelentettem ki, de ugyanígy gondolom én is. Nálam ez alap szintén. És az én legnagyobb tévedéseim abban rejlettek, hogy ezt feltételeztem egy másik korombéli emberről is.

Mr. Waszabi 2015.09.18. 20:33:00

@Pixynor: hát, nagyjából egy húron pendülünk. Azt leszámítva, hogy én itt is - vagy bárhol másutt is arcába vágom bárkinek, ha kamuzik, zéró tolerancia van nálam.
De most már mindegy, azt gondolom. Az is, hogy én milyen vagyok, meg a reakciók is. A dolgok elmentek a levesbe, ami nem az én ízlésem. Van egy így az életben.

Pixynor 2015.09.18. 20:37:34

@Mr. Waszabi: Én nem az arcába vágós periódusban vagyok most, hanem az elkerülősben.

hello73 2015.09.18. 20:59:59

NA gyerekek, a nyanyás úszásom felejtős:)
Edző megnézte mit tudok, majd közölte, "jó, nagyon jó, csak akkor most megtanuljuk a kéz, lábtempót, illetve a levegővételt" :)
Csodálom, hogy eddig nem süllyedtem el:)
Szóval innen szép a felállás:)

@Kulics: nem tudom, de hogy secpercalatt tönkrevágom őket, az tuti:)

sirok0001 2015.09.18. 21:22:11

@Pixynor: Váltani fogok az biztos.

2015.09.19. 07:29:55

@sirok0001: szerintem is valtani kene eleg nyomszto es teged visszafogo a legkor amiben dolgoznod kell amennyire en innen ezt persze meg tudom allapitani

2015.09.19. 09:15:10

@hello73: na de inkabb azt mondjad jokepu-e az oktato, hm? ;)

2015.09.19. 09:36:59

@hello73: biztatasul, az uszasnal nem kell felallni, eleg ha jol fekszik az ember ;)

2015.09.19. 11:40:37

@hello73: Én a NASA-nak szeretnék dolgozni, mint egy hónapig fekvő és alvó ember. Aztán megmérhetik a csontsűrűségemet, mit bánom én.

csevely 2015.09.19. 11:52:12

@Pixynor:

" @csevely:
reggel aludni kéne, vagy épp "elkapni" a nőd, nem minket olvasni :) de hát mindenki más módon mazohista :) "

Igen, igazad van....sokmindenben.

A zegyetemen azt tanultuk, hogy a nappali lények nappal, az éjjeli lények éjjel csinálják az utódot:)
És azért a nőmet elkapni nem célszerű az ő alvása közben:)))))
Nem, nem vagyok mazohista, csak az egyik gyógyszeremnek a mellékhatása a rémálom, amitől azután felkelek és itt vagyok.

És örömködöm, ha van miért:)

És mostanság tényleg van .

Ja van még az, hogy eddig éjjel kvantumtermodinamikát, káoszelméletet, nagyvezérünk megnyilvánulásait, sőt..... tudományos közgazdaságtant olvastam.

És ezekhez képest üdítőek vagytok..........

2015.09.19. 16:34:06

Én azért nem tudok gratulálni Alinak, mert tudom azt, hogy nagyon nehéz megtartani adott munkát. Akkor gratulálhatok majd, ha véglegesítik Alibanyát a munkahelyen.

csepke 2015.09.19. 20:18:53

@csevely: "Ja van még az, hogy eddig éjjel kvantumtermodinamikát, káoszelméletet, nagyvezérünk megnyilvánulásait, sőt..... tudományos közgazdaságtant olvastam." fura ízlés... ;) a pornónézéssel nem járnál jobban? ;)

2015.09.19. 21:15:09

@csepke: miert te azt szoktal?

Mr. Waszabi 2015.09.19. 21:18:41

@Pixynor: én sem vagyok állat. De majd inkább privátban közlöm e felőli gondolataimat.
A neten csak annyik vagyunk, amit mások szavaiból értünk, illetve saját szavainkkal kifejezni képesek vagyunk mások felé magunkból. Kurva gyenge, mindkét irány.
Felfogni csak azt vagyunk képesek, amit mások kifejezni engednek magukból és viszont sem különben.
De. Az ember saját életében mindkét irányban volt sokkal több ennél. Azért nem örülök, hogy azt vagyok kénytelen tapasztalni, hogy emberek készpénznek veszik, amit mások aktuálisan mondanak, vagy épp maguk fogadják el készpénzként, amit mások itteni állításaiként készpénzként kezelnek. Nos, egyik sem valós.
Ezek mellett véleményt alkotni bárkiről, az majdhogy nem hülyeség. Sőt, inkább nettó hülyeség. De nem magyarázom meg egy olyan környezetben, amely ebben érzi jól magát.
A többit inkább privát írom meg - nehogy felháborítsak bárkit, aki bármi közhelyes balfaszságokban szeretne hinni. Megígértem ugyanis, hogy nem nyilvánulok meg itt - igyekszem megtartani ezen ígéretemet.

2015.09.19. 21:19:37

@Diorella Queen: miert is gratulalnal. Elarulom, mi itt mind nyilvan annak orulunk h ali talalt melot es nem annak h megtartotta amit egyebkent senki munkajarol elmondani nem lehet, mert barkit barmikor el lehet kuldeni.

hello73 2015.09.19. 21:27:47

@FemmeFatal: nem, max. a Balatont:) vagy valami lightos irongirl-re neveznék be:)

hello73 2015.09.19. 21:29:13

@FemmeFatal: nő, s 50 feletti:) kolléga:)

2015.09.19. 21:41:31

@hello73: tele a varos macso 30 as uszoedzovel te meg pont egy 50es not szurtal ki?! Nem fog sikerulni!

hello73 2015.09.19. 21:44:31

@FemmeFatal: tudom, tudom, meghagyom nektek az ifjú titánokat:) nekem jó így:) így hatékonyabbb..azt gondolom:)

2015.09.19. 21:47:39

@hello73: hatekonyabb?! Pedig nincs motivalobb egy ilyen ifju titan vizslato tekintetenel ... tapasztalat ;)

hello73 2015.09.19. 22:00:55

@FemmeFatal: lehet, de nekem ez a helyzetet jutott. s jó ez így.

Pixynor 2015.09.20. 02:15:17

@csevely: igen, Ali nagyon élvezhetően ír, elismerem, de az, hogy jobb lenne, mint a "kvantumtermodinamika, káoszelmélet, nagyvezérünk megnyilvánulásai, sőt..... tudományos közgazdaságtan "-nál, azt azért kétlem. :) Főleg az elsőnél, jelentsen az bármit is. :)

És egy jó tanács: nem árt időnként meglepned a nődet, és eltérni egy kicsit a megszokottól. Tudod, az izgalmas tud lenni.

@Mr. Waszabi: nézd, aki itt bármit is kp-nak vesz, nicknevek mögé bújt, anonim emberektől ( és ide magamat is belesorolom, mert bár az őszinteséget hirdetem, de senkitől nem várom el, hogy ismeretlenül ezt el is higgye rólam, viszont én tudom, hogy ez nem kamu, ami nekem bőven elég) az nagyon nagyot téved :) De szerintem az ittlévők többsége helyén tudja kezelni a dolgokat, vagy legalább is én ezt gondolom. Illetve van egy két ember, akii nem mond "nagy" dolgokat, és ezáltal hiteles. Válaszoltam privátban is.

Pixynor 2015.09.20. 02:18:12

@hello73: egyet tudok érteni, szerintem egy ifjú titán mellett igencsak zavarban lennék, ha még úszni sem tudnék. :) Ráadásul ha egy férfi hozzámért a vízben, annak korábban mindig szex lett a vége. :)

csepke 2015.09.20. 09:44:05

@Pixynor: örülök hogy w-t megszelidíted. nekünk nem sikerült kibillentenünk ebből a meg nem értett megmentő pózból

2015.09.20. 09:47:03

@Pixynor: ez de jol hangzik! Szoval ha szex kell, eleg ha csak vizbeszallsz es ... ? Kene mar nekem is egy ilyen tutti praktika egy ;)

2015.09.20. 09:50:12

@csepke: mibol gondolod h neki sikerul? Azert mert priviznek? Ugyanmar ... siman lehet h par oda-vissza utan pixy is elveszti a turelmet. Mindenesetre izgi :)

Pixynor 2015.09.20. 09:58:12

@csepke: oh, hát először én is nagyon összevesztem vele, aztán valaki rámszólt, hogy próbáljam megérteni, mert ő igazán rendes srác, aztán elkezdtem kétszer háromszor elolvasni amiket írt, és így már ment :) végül is jókat beszélgettünk mi már korábban is, és tényleg szerintem értem őt :) Igaz van, hogy néha elbizonytalanodom, akkor találgatok :)

@FemmeFatal: nem, vízbeszállás nem elég, az, hogy valaki fogdosson a vízben, mint egy úszóedző pl, hogy feküdj rá a karomra, meg hasonló, na ha ez férfi volt, az mindig szexbe torkollott :)

csepke 2015.09.20. 10:01:03

@Pixynor: fuuu nem vagy semmi! ott helyben az uszodában??

2015.09.20. 10:01:07

@Pixynor: nnna most rohan el minden pasi h uszoedzonek kepezze ki magat :)))

2015.09.20. 10:06:31

@csepke: csepke ne legyel mar ilyen oldschool ne mondd mar h te kihagytad a nyiltvizi uszis furdos verziot mert nem fogom elhinni ;)

Pixynor 2015.09.20. 10:13:09

@csepke: jaaaaaaj, dehogy, hanem a bányatóban, mikor megtanultam úszni, utána a Balatonban, mikor újra megtanultam, és a Duna holtágban, ott is meg kellett tanulnom fiatal koromban :) utána már csak a férjemmel, a házi medencében, szóval neeem, uszodában még nem. :)

@FemmeFatal: mint említettem, mikor fiatal voltam :) megboldogult hatvan kilós koromban :) utána már csak a férjemmel, a házi medencében :) ahogy említettem :)

hello73 2015.09.20. 10:23:13

Hááát nem tudom milyen úszóiskolaba jartatok :P , nekem Sosem kellett az edző karjaira feküdnöm.

csepke 2015.09.20. 10:30:27

@FemmeFatal: hát az uszodást de...:(

2015.09.20. 11:22:09

@csepke: hat en most ujfent egy ceges csapatepito iszogatos furdozesbe keszulok, ha gondolod meghivatlak teged is, hatha ... ;)

2015.09.20. 11:24:26

@hello73: hat persze mert a noi edzok mas didaktikat kovetnek

sirok0001 2015.09.20. 14:23:23

@FemmeFatal: te tiszta anyatípus vagy, de komolyan. :)

csepke 2015.09.20. 14:26:03

@sirok0001: ez egy femme fatal(e)-nál nem tudom mennyire jó hír...;)

2015.09.20. 14:28:49

@csepke: ne izejje mar ha van anyafold meg anyahajo akkor siman lehet anyafatal is ;)

2015.09.20. 14:32:21

@hello73: nyugi, ez mar a 2.0 as FF, igeny szerinti uj modullal (anyaskodas) bovitett verzio :))

2015.09.20. 14:37:49

@Pixynor: Na es mi lett? Ennyi viziszex utan megtanultal vegre rendesen uszni?

sirok0001 2015.09.20. 15:12:08

@csepke: meg kellett néznem wikipédián pontosan mit is jelent.

Idézem: "A Femme Fatale (kiejtés: angolul:ˌfɛm fəˈtæl; hivatalos IPA szerinti:ˌfɛm fəˈtɑːl; franciául:fam faˈtal) vagy magyarul a Végezet Asszonya egy jellemző karaktert, egy archetípust jelent, mely a történelemben és a művészetekben sokszor megjelenik."

Tovább: "Az archetípus lényege

Ezek a nők mindannyian csinosak és vonzóak, akik szeretőiket teljesen behálózzák és amikor már az ellenállhatatlan vágy gyakorlatilag az eszüket veszi, kompromitáló, veszélyes, esetleg halálos helyzetekbe sodorják áldozataikat. Sokszor úgy ábrázolják őket, mint természetfeletti erővel bíró démonokat. Találunk köztük valós történelmi személyiségeket és kitalált lényeket. A szociológusok véleménye is megoszlik e témában, vannak akik a női függetlenség, a feminizmus megtestesülését, míg mások a boszorkányüldözés, az elnyomás vetületét látják a karakter mögött."

Hááát nem is tudom. :D

@FemmeFatal: Akkor most be akarsz hálózni? Vagy? Nem értem, vagy ne értsem a kérdést ilyen hrtelen. A kedves jelzőt nem akarom írni, mert már írtam. Biztos szexi, bizonyos körülmények közt. Miért annak akarsz tűnni?

Pixynor 2015.09.20. 15:17:51

@FemmeFatal: oh, már gyerekkorom óta tudok úszni :)

csepke 2015.09.20. 15:36:03

@sirok0001: "Akkor most be akarsz hálózni?" nem figyeltél arra sem amit a wikipédián olvastál? ha egy ff be akar hálózni hidd el észre fogod venni. nem kell megkérdezni ;)

2015.09.20. 16:05:53

@csepke: nem. ha egy ff valakit be akar halozni akkor ad1 az aldozat nem veszi eszre es mar csapdaban van ad2 ha eszre is veszi sincs menekves :P

2015.09.20. 16:15:54

@Pixynor: ez mekkora poen volt :D

2015.09.20. 16:17:19

@sirok0001: ahelyett h a kerdesedre valaszolnek, javaslom keszits elo keresztet fokhagymat ... :P

hello73 2015.09.20. 18:24:17

@FemmeFatal: azt akarod, hogy büdi legyen? Szegény!

2015.09.20. 18:55:16

@hello73: hat pedig csak igy uszhatja meg h az ilyen FF fele demonok szet ne tepjek ;)

sirok0001 2015.09.21. 07:50:34

@csepke: Nem vagyok hozzászokva a femmefatal típusú nőkhöz, nem tudom mit várjak és mikor, teljesen kiborítóak. A burkolt szexi vagyok kérdés és az, hogy nem mellékesen kikerüli a visszavágásra szánt kérdésem egyre kevésbé tűnik nekem femmefatal a végzett asszonyának.

@FemmeFatal: a vérszívás az nem szexi

2015.09.21. 07:58:35

@sirok0001:
olyannyira vegzetes a "vegzett" h mar ket 't'? :)
A verszivas meg a tobbi, h ki/mi szexi, izles kerdese.

sirok0001 2015.09.21. 08:57:57

@FemmeFatal: Ajjajjajjjj. Miért te szexinek tartod, hogy szívod a férfiak vérét?

sirok0001 2015.09.21. 12:36:14

@csepke: kérlek világosíts fel

csevely 2015.09.21. 14:57:06

@Pixynor:
@csevely: igen, Ali nagyon élvezhetően ír, elismerem, de az, hogy jobb lenne,

Pedig hidd el, amit 2015.09.20. 02:15:17 től írtatok eddig , az jobb mint sok mindenmás volt eddig.

ne izejje mar ha van anyafold meg anyahajo akkor siman lehet anyafatal is ;)

@hello73: nyugi, ez mar a 2.0 as FF, igeny szerinti uj modullal (anyaskodas) bovitett verzio :))

ahelyett h a kerdesedre valaszolnek, javaslom keszits elo keresztet fokhagymat ... :P

És ez csak a nemtied kommentekből.

És ezért jobb itten olvasni, mint amit olvasok:)

@csepke: @csevely: "Ja van még az, hogy eddig éjjel kvantumtermodinamikát, káoszelméletet, nagyvezérünk megnyilvánulásait, sőt..... tudományos közgazdaságtant olvastam." fura ízlés... ;) a pornónézéssel nem járnál jobban? ;)

? :))))))))))

2015.09.21. 16:26:18

@sirok0001: @csepke: engem is érdekel ám, szerinted mit szívogatnak az ilyen FF-félék, szóval kivele!

sirok0001 2015.09.22. 07:46:54

@FemmeFatal: Miért te nem tudod? Azt gondoltam legalább tudod, mit szoktál szívogatni. Kezdem azt hinni, hogy nem is szívogatsz, csak blabla.

2015.09.22. 08:19:42

@sirok0001: szivasugyben szives tajekoztatasert kerem forduljon kommunikacios titkaromhoz (csepke) bizalommal

sirok0001 2015.09.22. 09:31:20

@FemmeFatal: Azt hittem te tájékoztatsz, mert ilyen témában nem igazán vagyok otthon. Sőt azt sem értem miért kerülöd ki a kérdéseimet.

2015.09.22. 09:40:55

@sirok0001: tudom h a gombakkal egyszerubb ... sajnalom ;P

sirok0001 2015.09.22. 10:29:00

@FemmeFatal: Hááát most őszintén nem tudom mit sajnálsz...a gombákat meg kell tanulni határozni és rohadt nehéz, előtte a növényeket tanultam...igazából teljesen nem tudom hova tenni néha az átvitt értelmű hozzászólásaidat, aztán meg ha visszakérdezek...csend, mintha csak a szád lenne nagy..., akkor meg mi lenne, ha normálisan diskurálnál? pl. De gondolom hiába kérem ezt.

2015.09.22. 10:48:43

@sirok0001: nyugalom, nem hiaba, igerem, ezentul normalisan fogok diskuralni, mihelyst megtudom, mit ertunk ezalatt.

sirok0001 2015.09.22. 11:02:02

@FemmeFatal: ???, Ahha....rendben, akkor mindent bele. Szólj, ha megtudtad. :)

2015.09.22. 11:16:16

@sirok0001: khm ... esetleg, ha te megmondanad ... hm?

sirok0001 2015.09.22. 11:33:58

@FemmeFatal: Figyelj rendes/kedves vagy. Az anyatípust, kb. azért írtam, mert kb. anyáskodtál a tanácsaiddal, ami nagyon jól esett. Erre te vissza, idézem: "és az szexi?". Szerinted ezt én, h értelmezzem? Simán elég lett volna egy köszönöm, vagy valami hasonló. mert komolyan írtam...Amikor meg viccesen visszavágok, akkor meg teljesen kitérsz, ahelyett, hogy leállítanál vagy válaszolnál...
Azt várnám vissza és értem a normális diskuráció alatt, hogy értelmesen lereagálod, nem kell válaszolni nyilván, ha nem akarsz, de szerintem nem kell bontogatni az agyam, nem szivattalak szerintem semmivel.

2015.09.22. 12:09:09

@sirok0001: figyelj. Az emberek azert bonyolultabbak mint a gombak amire celoztam volt mert nem feltetlen azt csinaljak es ugy ahogyan arra szamitani lehet szemben a gombakkal akik korebem joval kevesebb a meglepetes mert vagy van bocskora vagy nincs. Erted. Az anyaskodas meg nem feltetlen elonyos tulajdonsaga egy nonek, foleg ha az illeto no velt v valos FF aki leginkabb a szexualitasat igyekszik hangsulyozni mely szerepkorben kozponti tulajdonsagok meg a kiszamithatatlansag a sejtelmesseg a talanok mert h az ilyesmi a legtobb ferfi figyelmet felkelti. Megertem ha a tiedet nem s vonzanak inkabb az anyatipusu anyak. Tehat expressis verbis kommunikaciomat a fentiek szellemeben szerveztem s e tekintetben bizony normalisnak volt tekintheto, csak epp maskepp normalis, mint ahogyan azt te vartad volna.

sirok0001 2015.09.22. 12:59:16

@FemmeFatal: :D Értem.
Azt gondolom, hogy beszélgettünk már olyan sokat, hogy tudd a szexualitásodat nem kell, illetve nem is értem miért akarod hangsúlyozni felém vagy miért akarod felkelteni a figyelmemet ilyen módon, sőt ha rákérdezek, te kikerülöd a választ. Legalábbis nekem ez jön le.
Szerintem valahogy félreérted, nem igazán vonzanak az anyatípusok és elnézést, ha leanyáztalak, biztos rosszul fogalmaztam. Anya csak egy van. :)
"kiszamithatatlansag a sejtelmesseg a talanok" - :D Szeretek játszani én is, de most komoly voltam, lehet az a probléma, hogy anyatípusnak mondtalak, hát elnézést. Akkor azt szeretnéd, hogy tegyelek be a femmefatal típusú dobozba?

2015.09.22. 13:09:00

@sirok0001: azt szereznem - ha mar igy lehet - hogy ne dobozolj. Se engem, se mast. De csak ha mar megtanultad a dobozolast. Az a basic level. A dobozok kidobalasa meg az advanced. Csokol anyad, boris

sirok0001 2015.09.22. 13:29:06

@FemmeFatal: Nem foglak, csak kíváncsi voltam.

2015.09.22. 15:55:49

@sirok0001: na de akkor most mi legyen velem? diskuralhatok osztonosen tovabb vagy alljak vigyazallasba mint a gombak?

sirok0001 2015.09.22. 16:18:29

@FemmeFatal: Nem állítottalak sarokba. :) Ha szexi anyuka akarsz lenni akkor jól van, nem foglak akadályozni benne. Nem vagyok én senki, hogy megmondjam mit tegyél.

sirok0001 2015.09.22. 16:30:20

@sirok0001: Lefordítom, igen diskurálhatsz ösztönösen tovább. :)

2015.09.22. 17:20:15

@sirok0001: figyelembeveve h honnan indultunk ketsegtelenul ez a mai nap fenypontja most koszonom ! Keblemre!

sirok0001 2015.09.23. 09:23:08

@FemmeFatal: Nyilván, nem vagy te femmefatal, csak annak akarsz tűnni. Legalább több infóval gazdagodtam rólad. Én ennek örülök. Te meg gondolom nem akarsz gomba lenni, szóval nem határozom meg inkább az identitásodat.

2015.09.23. 09:48:48

@sirok0001: pedig a növények és állatok közül a gombák a legszimpibbek, mert h ők egyik se. Szóval, ha választani kell, akkor gomba, De abból is a végzetes fajta. Tegnap is kinyírtam egy pasit. Hullanak mint a legyek ... :P

Terminátor Csaj 2015.10.01. 19:57:58

Alibanya, gratulálok! Éljen a munka! :)
Milyen? Valami kép már biztos kialakult.
süti beállítások módosítása