A déja vu az a jelenség, amikor az ember úgy érzi, hogy az éppen történő dolgokat valamikor már átélte. Nem tudjuk pontosan mi ez....

Egyes vélemények szerint azonban, amikor fáradtak vagyunk, az ingerületek lassabban vivődnek az idegpályákon, s így mire az információ tudatosodik, egy ideje már ott volt a tudattalanunkban. Ezért éljük meg felismerésként. A fáradság lehet a magyarázata annak, hogy a déjá vu érzése leggyakrabban a munkahét végén jelentkezik. A kutatások ennél többel nem nagyon járulnak hozzá a jelenség magyarázatához. A péntek a déjá vu-nap.  

Én valahogy mindig amolyan zárkózott típusokra futok rá, mármint férfiban. A csendes mesterre, a néma megfigyelőre, az egykedvűen álldogálóra, akik állítólag valami varázslakattal vannak lezárva. Aztán vagy van igazgyöngy, vagy nincs, de ennek kiderítéséhez rengeteg munkát kell bedobni. Tudom ez nem pont déjá vu, de ebből akadnak bőven ilyen érzéseim. Valami kibillentő tényező kellene, ami ebből a sablonból kiugraszt már.... nem akarok több titokzatos férfit, nem akarok feltárni és feltárni, azt akarom, hogy egyszerűen nevessen rám...