Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

Alibanya jegyzetel

Elérkeztünk a legfontosabb kutatási eredményhez

2015. október 14. - Alibanya1

Laza szénhidrát napot tartottam, ez afféle boldogságfokozó, helybenülős tevékenység, karnyújtásnyira mindennel, mi örömet okoz: laptop, kávé, csoki, macaron, narancslé, túró rudi, mi kell még? Csak úgy nézegettem a világot, meg eszegettem, a hajamat össze fogtam és nem akartam semmi történést. Úgy éreztem kifejezetten unalmas és lusta napot szeretnék. Ekkor megláttam, amit megláttam!

12006121_1127804420566465_8626884406127365014_n.jpg

Végre - csak ezt tudtam kinyögni, amikor egy alig ismert mediterrán sajtótermékben olvasgatva elém tárult ez a hihetetlenül fontos kutatási eredmény. A hír különleges értékének a felismerésével egyidőben magamra öntöttem a kávémat, valamint félrenyeltem a raffaelo-golyómat. Heves izgalom lett úrrá rajtam, nem érdekelt már az elhagyott bankkártyám, sem a Slash koncert, amely olyan piszok drága. A gyereket gondolkodás nélkül elengedtem vízipipa partyra - te jó ég bár tudnám mi lehet az - csak hogy a kérdésnek szentelhessem a figyelmet. Istenem, miért titkolták ezt ennyire, miért van ez ide elrejtve?! Hol lapult eddig? Nem tudom, de mindegy is, nem válaszolhatok a világ minden kérdésére. A szabadkőművesség titkát még csak csak megfejteném, de ez már meghaladja a lehetőségeimet. Végül is igazán szerencsés vagyok, hogy mégis rábukkantam erre a hírre és eredményre, és nagy nehezen helyére tehetem a dolgokat. Nők milliónak dilemmája érhet véget a mai nappal, mert végre valahára kikutatták és számszerűen kifejezték, hogy meddig az addig, vagyis hány férfipartnerig maradhat tisztességes a nő, és mely felett veszíti el hirtelen az értékét.... mikortól számít ledér kacatnak, czifra nőnek, vörös cafkának és így tovább, nem akarok irodalmilag túlzásokba esni. Hihetetlenül fontos információ, életbevágó. 

worried-sleepless-woman.jpg

.....Vajon Jancsi hol húzta meg a határt....?!

Helyszínünk Kanada, ebben a szépséges és favágókkal megtűzdelt országban ébredtek rá arra, hogy ezt a kérdést végre rendezni kell, a nők hadd tudják végre mihez tartani magukat, legyen ez egy konkrétum, és ne valami ködbe vesző bizonytalanság. Szinte látom, ahogy az aggódó tudós szeme előtt megjelenik a sok álmatlanul vergődő nő, aki azon marja magát: mi is a helyzet velem?! Rendes asszony vagyok én még? Természetes, hogy felébredt a segíteni-vágyás ősi ösztöne! Egy tudós esetében, ez azonnal kérdés felvetést és  lázas kutatást jelent! A gondolatokat, ebben az esetben  gyors cselekvés követte, és hamarjában megkérdeztek 7656 férfit, mit gondolnak erről a kérdésről. A megkérdezettek száma nagyon fontos, ha ezt számmisztikailag elemezzük, akkor ez egy hatos, vagyis a 69-ből a férfi, értitek nem??! Aztán felváltva páros páratlan... nagyon sok minden van itten, el lehet itt mélyedni  De térjünk inkább vissza a tudományos területre, hogyan hangzott a kérdés, amit feltettek? Mi az, ami ennyire fontos, amiért most itt ülünk, és amiért én ilyen izgatott lettem? Következzék hát a feltett kérdés: Hány férfipartner után tekinti Ön könnyűvérűnek a nőt? Ugye, ugye! Lássuk be kevés ilyen fontos dolog van.

És figyelem, ime az eredmény, a nők izgatottan számolgathatnak titokban: a megkérdezett férfiak 30 százaléka szerint ez a határ a 20 vagy annál több szexpartner esetében jelentkezik, már hogy a nőt kurvának nézik, jó itt még  egy kicsit nyugodt voltam, de a következő sor, az végleg tönkre vágott: ugyanakkor a válaszadók 41 százaléka ezt a határt a 10-es számnál húzta meg. Tíz, ten, deset, zehn, értve?! A maradék 29 százalék, hogy mit mondott, már nem nagyon érdekel, gondolom hogy pár százalék szerint, legjobb, ha egy nő nem is kefél, mert hát miféle világban élünk, romlás, asszony a neved. Maradjunk inkább az eredmény rövid elemzésénél: vegyünk egy asszonyt, egy átlagosat 15 - 65 éves koráig van szex az életében, hogy milyen ezt most hagyjuk, ez nem a minőségről, hanem a mennyiségről szóló írás,  ez 50 év! Ezt marhára be kell ám osztania, mert hogy nagyon szigorú a felület, tehát öt évente lehet csere, se előbb se később értve vagyunk? Az ötven évet szépen fel kell osztani a tíz pasi  között, már ha tisztességes akar maradni, a leányzó, és hát már a tizedik necces, ott már villog a kis piros lámpa!

Magam részéről lezártnak tekintem az ügyet, nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen áttörést élhetek meg, hogy ilyen pontosan, számszerűen láthatom a helyzetet. Mit mondjak úgy tűnik én elszúrtam a beosztást, nagyon kevés helyem maradt a hátralévő éveimre. te jó ég... egyáltalán melyik számot vegyem figyelembe? Ugyanakkor nyugodt is lettem, tisztán látom a lehetőségeimet, a 10. és 11. között alaposan el kell hogy gondolkodjam, mert ugye ott egyik napról a másikra jelentős változáson fogok átesni, tisztességesből a kurva kategóriába sorolódom, és most már nem hivatkozhatom arra, hogy nem tudtam, meg ilyenek, ez már akkor az én döntésem lesz!

Csak hogy jobban borzoljam a kedélyeket, akkor ennyit erről :

Legalábbis az elv kedvérért mindenképpen!

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr967966042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pixynor 2015.10.14. 10:21:56

Hát most nekem is sokkal jobban telnek majd az éjszakáim, ennek tudatában, én ma este összeszámolom, és vagy úgy hajtom álomra a fejem, hogy igen tisztességes nő vagyok, vagy úgy, hogy igen Te beste ribanc, de jó kis kalandokat számoltál az imént össze. :) Mindkettő jó érzéssel fog eltölteni. :)

Irbisz 2015.10.14. 10:45:45

Nyugi , nem kell ketsegbe esni, mert:
- ez kanadai kutatas,
- sokan meg sem kerdezik, mennyi az annyi,
- lehet felezni is a valos szamot, ne ezen muljon a boldogsag :)

Alibanya1 2015.10.14. 10:51:47

@Irbisz: na de most hazudjak? akkor meg arra alapozódik a kapcsolat? .....

2015.10.14. 11:07:20

@Alibanya1: engem spec nem erdekel rolam ki mit gondol, ez egy. Masreszt visszautasitom, h engem barki is egy bemondott szam alapjan iteljen meg, legyen az a lyukas fogaim szama vagy mas.
Mi tobb: tudjuk-e egyaltalan definialni, ki ribanc es ki nem az? Es egyaltalan, ez a megkulonboztetes miert kinek mikor es milyen relacioban erdekes?

Irbisz 2015.10.14. 11:12:48

@Alibanya1:
Azt nem mondtam, de ez is lehetöseg. Egyebkent meg mit erdekli? En sosem kerdeztem (lehet hogy tudat alatt ovatos voltam, es sosem akartam nagy szamot hallani? :)).
Velemenyem szerint akinel az lenne a kizaro ok, annal valami mas sem stimmelne mar, ugyhigy mindegy.

A konkret szamokhoz visszaterve, az egesz tanulmany ugy egy nagy kalap fos ahogy van, mivel az eletkort nem veszi figyelembe. N
yilvan a 41%-nyi 10 alkalmas is megfontolna a dolgot ha valakinek 20 eves koraig jön össze ennyi partner, es maskepp all a szamhoz egy 40 evesnel.

Alibanya1 2015.10.14. 11:13:34

@FemmeFatal: nem véletlen tettem a giffet a végére, de mint látod nagyon sok embert ez komolyan érdekel, engem ez érdekel inkább, hogy miért is? Milyen támpontot ad ez bárkinek?

Irbisz 2015.10.14. 11:20:26

@FemmeFatal:
"engem spec nem erdekel rolam ki mit gondol, ez egy. Masreszt visszautasitom, h engem barki is egy bemondott szam alapjan iteljen meg, legyen az a lyukas fogaim szama vagy mas."
Azaz te nem is valaszolnal egy ilyen kerdesre, ugye? A szam alapjan meg miert ne itelne meg? Ez az ö szuveren joga a sajat egyeni erkölcsi ertekrendje alapjan.

"Mi tobb: tudjuk-e egyaltalan definialni, ki ribanc es ki nem az?"
Egzaktul nem, az enelkül a "tanulmany" nelkül is nyilvanvalo :)

"Es egyaltalan, ez a megkulonboztetes miert kinek mikor es milyen relacioban erdekes? "
Parvalasztaskor erdekes, az összefoglalo alapjan a ferfiaknak. A logika az lehet esetleg benne, hogy egy nagy szamot hallva jogos a velekedes, hosszu ideig tarto kapcsolat nem nez ki ebböl a partibol (ha ö se akar azt, csak par numerat, akkor ez nem hatrany).
viszont ha tervezne a joember hosszutavra, akkor akar azert mert tul igenyes a csaj, akar azert mert csapodar, netan összeferhetetlen, nem alkalmas együttelesre, de a nagy szam jogosan ebreszt ilyen iranyu ketsegeket.

Terézágyú 2015.10.14. 11:20:37

@FemmeFatal:
"visszautasitom, h engem barki is egy bemondott szam alapjan iteljen meg, legyen az a lyukas fogaim szama vagy mas."

Köszi, ennek örültem :)

Alibanya1 2015.10.14. 11:21:32

@Irbisz: ugye? de engem tényleg érdekel, hogy ilyet miért kell kikutatni? Mit jelent ez bárkinek is? Érdekes nem? Hogy ilyesmit megvitathatónak tartanak egyesek :)

Irbisz 2015.10.14. 11:24:39

@Alibanya1: Lasd elözö hozzaszolasom veget, hosszutavu kapcsolatnal tervezesnel a nagy szam ketelyeket ebreszthet.
Alkalminal meg lehet epp elönynek is gondolni, hogy biztos tapasztalt a masik :) (de nem tudom ez esszerü következtets-e)

Dagr Spaka 2015.10.14. 11:27:57

@Alibanya1: Tényleg ezt a kutatást is finanszírozta valaki? Szóval ha lehet szívesen elmennék tudományos munkatársnak, esetleg meginterjúztatunk 8367 különböző korú nőt: -szerintük hány nő után mocskos utolsó szemétláda a pasi? Nem elég ha arra az időre amíg együtt vannak a számláló nem pördül tovább? Elég zűrös e nélkül is az élet. :)

csevely 2015.10.14. 11:30:41

@Alibanya1:
Hú, nagyszerű és gondolatébresztő poszt.
Van ember, aki valami szám szerint minősíti a nőket?
És akkor van, aki ugyanígy a férfiakat?
Nekem egybites az agyam ebben a kérdésben.
Azaz vagy velem vagy mással, számosság nélkül, akárhány mással.
És nincs semmiféle ítélet, vélemény.
De komolyan, milyen az, aki bárkit meg mer ítélni egy ilyen szám alapján?
És ha én mint férfi több mint tíz?
Akkor mi a nevem?

Előtte ezt olvastam:
www.life.hu/intim/20151013-meddig-tart-az-idealis-szex.html
Ez is egy tudatformáló kérdéskör:))))))))))

Irbisz 2015.10.14. 11:31:16

@Alibanya1:
Barmilyen hülyeseget lehet kutatni, ilyen kerdest kar is feltenni. A vegeredmeny meg ugysem befolyasol senkit, el nem hiszem hogy valaki ezt olvasva megvaltoztatja a preferenciait, vagy kidobja a menyasszonyat, mert eddig nem zavarta hogy ö csak a 22-ik volt nala, mig a 20 mar a többsegnel a hataron tul van.

2015.10.14. 11:33:35

Erre a komoly kérdésre csak egy számmal válaszolnék: 42

2015.10.14. 11:40:40

Azért itt is megint ősi ösztönök, meg fajfenntartás meg ilyesmi van a háttérben. A nőknek azért nem volt megengedve a promiszkuitás, mert a férfi a saját magját akarta továbbörökíteni, nem szeretné más férfi gyerekét felnevelni.

Állítólag a medvék zseniálisan oldják meg a dolgot. Medve mama a csorda összes hímjével dug orrba szájba, ezért mindegyik hím a sajátjának hiszi a kisbocsokat. Idegen hím bocsait ugyanis felfalnák rövid úton ezek a vérengző hím medvék. YEEE

Irbisz 2015.10.14. 11:45:13

@csevely:
"Van ember, aki valami szám szerint minősíti a nőket?"
Ha rakerdeznek egy kutatasban akkor igen, ha igy felteszik direkt kerdeskent en is mondtam volna valamilyen szamot, noha elöben ezt sosem kerdeztem meg.
Bar szerintem sokan vannak ezzel igy IRL is- az mas kerdes utana mit tesznek ha egy nagyszamu hölgyemennyel kerülnek össze :)

"És akkor van, aki ugyanígy a férfiakat?"
Egesz biztos :)

"Nekem egybites az agyam ebben a kérdésben.
Azaz vagy velem vagy mással, számosság nélkül, akárhány mással.
És nincs semmiféle ítélet, vélemény."
Nagyon szep eszme, nemes (idealisztikus) gondolkodas, de ha mondjuk 123-nal jarsz, akkor jobban jar barki hogy atgondolja, tenyleg veled kell-e hosszu tavra terveznie :D
ha pedig csak feszültsegcsökkentesre kellesz, akkor meg pont nem erdekli (gondolom en :)).

"De komolyan, milyen az, aki bárkit meg mer ítélni egy ilyen szám alapján?"
Nem kell a müfelhaborodas, ha azt hallanad egyszer hogy te vagy a 210-ik, akkor egesz biztos nem ugyanazt gondolod, mntha ez a szam csak 21 v. 2 :)

"És ha én mint férfi több mint tíz?
Akkor mi a nevem?"
Kerdezd meg a hölgyeket, ebben ök az illetekesek :DD

TBal 2015.10.14. 11:47:09

@FemmeFatal: maradjunk annyiban, hogy azoknak a férfiaknak nem érdekes, akik neked kellenek. Onnantól meg a többieket a Kresz szerint kell szépen leszarni: balra, nagy ívben.
Jajj, meg fogom kapni megint, hogy megmondóember vagyok, pedig nem is...

csevely 2015.10.14. 11:55:23

@Irbisz:
Ha egy kapcsolatban az a fontos, hogy az első legyen, legyek, akkor nagyon szép idea.
De ez csak tini korban műxik.
30 éves korban feltételezhető, hogy nem az első, mertha az, akkor menekülni kell.
Nekem, mondom nekem csak az számított mindíg, hogy velem milyen, milyennek ismerem meg.
Jah ezt a hozzáállást az egyetemen megtanultuk:)))))))))))
A relativitás elmélettel szinkronban.....:)

sirok0001 2015.10.14. 11:59:46

Alibanya válts hobbit...(nem nem az a kis föld alatt lakó emberke)

TBal 2015.10.14. 12:11:38

@Kulics: 42? Az életért elme? igen, valóban, Ádámnak és Évának ez volt a választás...

Alibanya1 2015.10.14. 12:22:59

@sirok0001: mire gondolsz: ne írjak blogot?

sirok0001 2015.10.14. 12:38:22

@Alibanya1: Bocs, de azt hittem, hogy lett munkád egyről a kettőre jutottál. :) Véget ért a dilemmád, hogy elolvastad ezt a mellesleg nagyon nem reprezentatív kutatást?

2015.10.14. 12:41:32

@TBal: csak arra akartam utalni, hogy a topic témája egy értelmetlen kérdés.
persze vicces hogy ilyennel foglalkoznak emberek.. de hát banya szeret ironizálni :-)

2015.10.14. 12:46:50

@FemmeFatal: "engem spec nem erdekel rolam ki mit gondol" Látod mennyire boldog korban élsz!
Egy régi faluközösségben nagyon durva megbélyegzés járt volna ezért. Mekkora szabadsága van ma az embereknek.. el se tudják képzelni, amikor nyammognak a sok problémán.
Mi ez ahhoz képest ami egy régi filmben volt, hogy a falu legszebb asszonyának meghalt a férje. És szegény horda a fekete kendőt és rá se mert nézni a falu férfijaira. Akik meg persze tudták hogy szabad préda és megerőszakolták az özvegyet. És tudjátok mi lett a történet vége ?
nem nem büntették meg az erőszakos férjeket, hanem a templom után kisorsolták a kést és akinél maradt az megölte az özvegyasszonyt.
Sztem ez nem kirívó példa csak a végletekig lett tolva a gyűlölködés a filmben a dramaturgia miatt.
Az ilyesmi ki közösségekben MA is komoly dolog.

TBal 2015.10.14. 12:50:06

@Kulics: nekem meg csak humor jutott erröl az eszembe... mint mindig :). A topic témáját illetöen egyetértünk: @Alibanya1: rossz blogba írta a bejegyzést, nem repkednek a számok, hogy szerintem 20, szerintem 10, szerintem meg 5... pedig az lenne az igazi, ilyen vérre menö vitán szórakozni :)

2015.10.14. 12:51:43

@TBal: én megírtam, hogy 42 :-)P
a te favoritod ?

TBal 2015.10.14. 12:54:23

@Kulics: jó, ebbe nem tudok beszállni, arra a szintre még viccböl sem tudok lemenni.

Terézágyú 2015.10.14. 12:56:27

@Kulics:
Van egy német film: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból. Itt egy kis faluban él egy homokos pasi - természetesen egyedül, hogy is lehetne párja, az egész falu kigúnyolja. A gúnyolásban főleg X erős - akiről mindenki tudja a faluban, hogy a farka után megy. Aztán megerőszakolnak egy lányt a faluban, a film sejteti, hogy X volt, de mégis az egész falu a homit kezdi el üldözni - szó szerint - emiatt, a végén meg is hal. Az üldözésben - nem meglepő - X a hangadó...

2015.10.14. 12:57:42

@TBal: Egyébként nem ezek a komoly számok, hogy 5,10,20.. azért szerintem eléggé ketté állna a férfiak szeme, ha egy kapósabb hölgy a harmincas negyvenes éveiben bemondaná, hogy 200 vagy 300 pasival volt már.

Én a magam részéről szkeptikus vagyok, szerintem nem olyan sokat változott a ma emberének világfelfogása. Egyszerűen csak nagyobbak a számok amitől elkerekedik a szeme. Magasabban van az ingerhatár.

2015.10.14. 12:59:55

@Terézágyú: igen, és kb erre hajaz a zseniális Mads Mikkelsen-nel a Vadászat is.

TBal 2015.10.14. 13:27:32

@Kulics: valószínü, bár addig nem sokan szoktak elszámolni, aki falja a pasikat nem hiszem, hogy számolja, épp hánynál jár.

hello73 2015.10.14. 14:35:24

@Kulics: ne zavarj össze, ez most az élet értelme, vagy a nyerő szám?

2015.10.14. 14:43:28

@hello73: természetesen az Élet, a Világegyetem és Minden.

Dagr Spaka 2015.10.14. 17:40:43

@Terézágyú: Ne sóhajtozz! Igyál még egy üveggel és hozd a törülköződ. :)

csevely 2015.10.14. 18:18:15

@Pixynor:
Imádom a stílusodat:) Még mindíg.....

Gour 2015.10.14. 19:44:36

A nő cédasága rendkìvül relatív. Ha engem csalnak akkor egy szemét kurva, ha pedig velem lép félre akkor egy vagány nő akit nem értenek meg otthon.

Pixynor 2015.10.14. 19:51:17

@Irbisz: "de a nagy szam jogosan ebreszt ilyen iranyu ketsegeket. "

És mi van azzal a régi szép mondással, hogy kurvából lesz a legjobb feleség?? :)

"A vegeredmeny meg ugysem befolyasol senkit"

Meglepődnél, ha tudnád hányan hisznek ilyen és hasonló marhaságoknak.

@Kulics: "Sztem ez nem kirívó példa csak a végletekig lett tolva a gyűlölködés a filmben a dramaturgia miatt."
Pont ilyen történetet hallottam ma, csak a bevándorlókról, ott is megerőszakoltak valami arab lányt, és a családja megölte, mert micsoda szégyen érte a nőt. (Az apja, azt hiszem, meg a fiú testvérek.) Szóval van olyan társadalom is, ahol ez dívik. Épp itt az ideje, hogy ezek az arab nők megismerjék az európai nőtípust, és rájöjjenek, lehet ez másképp is. :)

@Dagr Spaka: Ti mit csináltok épp Terézzel?? :)

@csevely: részemről az imádat szintúgy :)

Gour 2015.10.14. 20:01:53

@Pixynor:

A kurvából legjobb feleség egy fikció, az egyik barátom már a harmadikkal él együtt és nem látom, hogy olyan sima ügy lenne ez. Küzdött velük mint malac a jégen.

hello73 2015.10.14. 20:17:57

@Gour: harmadik kurvát vette el?

@Pixynor: Terézt stoppolásra (nem zokni) biztatja.

Gour 2015.10.14. 20:26:36

@hello73:

Egyet elvett és kettővel élt utána együtt.

hello73 2015.10.14. 20:28:40

@Gour: töretlen a lelkesedése, már ha kurvåk megszelidítésėt nėzhük.
Mire számít?

csepke 2015.10.14. 20:28:41

Na akkor tetten érhető ahogy rohamosan változik a világ ezelőtt évekkel még 7 volt ez a szám. ;)

Csakegyvalaki 2015.10.14. 20:42:59

Azért kíváncsi lennék, hogy a női külalak fontos paraméter-e itt? Szerintem lenne olyasvalaki, aki szeretne mondjuk 20-al is, de nem jön neki össze csak 1 vagy attól is kevesebb. :)

Gour 2015.10.14. 20:48:48

@Csakegyvalaki:

A nőknél szinte mindegy a külalak, a 3 pontos nő is dughat 10-es pasival alkalmilag. Főleg ha már beipázott az ember, akkor aztán vannak csúnya balesetek.

Gour 2015.10.14. 20:51:26

@hello73:

Pont ezt kérdeztem én is tőle de imádja a temperamentumos nőket, egy átlag csajt megenne reggelire.

hello73 2015.10.14. 21:05:30

@Gour: nem zavarja a baråtodat, hogy a nejének nem10 pasija volt?

Irbisz 2015.10.14. 21:19:28

@Pixynor:
"de a nagy szam jogosan ebreszt ilyen iranyu ketsegeket. "

És mi van azzal a régi szép mondással, hogy kurvából lesz a legjobb feleség?? :)"
Minden lama mondast nem kell komolyan venni :D
Ha meg igaz is veletlenül, engem nem erint különösebben.

"A vegeredmeny meg ugysem befolyasol senkit"

Meglepődnél, ha tudnád hányan hisznek ilyen és hasonló marhaságoknak. "
Igazad van, a horoszkopoktol kezdve a szellemsebeszetig minden hülyesegre akad vevö böseggel, miert pont ezt ne vennek komolyan

Pixynor 2015.10.14. 22:02:51

@Gour: nem lehet, hogy a barátoddal van a gond?? Főleg, ha a harmadik kurva sem működik?? :)

@hello73: "Terézt stoppolásra (nem zokni) biztatja. "

Esküszöm a dolog ezzel még bizarabbá vált számomra. Lehet már tudni se akarom?? :)

@csepke: lehet pár év múlva, már a 10<x<50 is tisztesnőségnek fog számítani. :)

@Csakegyvalaki: a női külalak számít-e?? Micsoda kérdés :) hát persze, hogy nem :) Hidd el, van olyan nő, akihez az ember ronggyal sem nyúlna hozzá, és több gyereke van, mint néhány szingli igazán csinos kolléganőmnek, akik egy pasit sem találnak maguknak. Néha csodálokozom egyedeken, hogy egy pasinak hogy tudod az illető hölgyre "felállnia", mikor a szutyok kifejezés a nőt illetően, a legnagyobb bók, amit életében kapott.

csevely 2015.10.14. 22:25:19

@hello73:
már ha kurvåk megszelidítésėt nėzhük.
@Gour: harmadik kurvát vette el?
@Pixynor: Terézt stoppolásra (nem zokni) biztatja.
@hello73:
Egyet elvett és kettővel élt utána együtt.
@Gour:
Küzdött velük mint malac a jégen.

A nő cédasága rendkìvül relatív. Ha engem csalnak akkor egy szemét kurva, ha pedig velem lép félre akkor egy vagány nő akit nem értenek meg otthon.
Már megint meghalok:)
És hányszor még?....
@Alibanya1:
Nagyszerű embereket toboroztál össze:)

Míg van net, addig van Ali blog is:)
Remélem.........

csevely 2015.10.14. 22:37:49

@Pixynor:

És mi van azzal a régi szép mondással, hogy kurvából lesz a legjobb feleség?? :)

Te, Te , Te , Te , Te, ......ez komoly?
Vice cersa, akkor én latorként a legjobb férj vagyok ? :)))))))))))
Bár számokról nem volt szó, de úgy 10 körül volt az inflexiós pont.
És nekem több volt.
És ahogy írtad, mindegy hogy mi az eredmény, elégedett leszel...
Én is:)

jajajajajajajaja meghalok biztos....szétszakadok :)
De előtte vallomást teszek.....Neked, csak Neked .
Az összes bűnöm rádöntöm mint gyóntatópapra, de csak priviben.:))))))))))))))
Itt ciki lenne...mert 73, gour, Ali, FF, teréz, sirok.....mit szólna :)

Majd éjjel.......

Pixynor 2015.10.14. 22:54:32

@csevely: gondolom megírod a bűvös számot :) bár szerintem a többiek is halnak meg, hogy megtudhassák :) én meg majd megjátszom lottón :)

Gour 2015.10.14. 23:04:16

@hello73:

A mostani csaja táncoslány egy bárban, teljesen higgadtan figyeli ha más pasik tapperolják a lányt, meló és kész. Én ugyan szoktam mondogatni neki, hogy keressen már egy átlagos csajt de végülis igaza van, erről legalább tudja a kurválkodást ill azt is, hogy a gyereke miatt állt erre a pályára. A kurvák amúgy nagyon rendes nők is lehetnek, sok esetről tudok ahol a család, gyerek megélhetése miatt árulják a testüket. Van egy bár ahová szoktam bejárni, ismerem a csajokat és már nem a szexistennőket látom bennük hanem a borzasztó emberi sorsokat, képtelen lennék így a szexelni velük.

csepke 2015.10.15. 01:35:02

@Pixynor: lottó csak 90ig van, lehet nem fog beleférni.

csevely 2015.10.15. 05:43:25

@csepke:
Köszi hogy átvetted az éjszakai műszakot :)
Most kéne tudni az összes paramétert, hogy miért tudtam egyhuzamban ennyit aludni...
Az a szám jól belefér a lottóba, bár az egyetemen hogy mennyi volt?
Majd Pixynek osszeszámolom:)
De először Kavintont kell szereznem, hogy emlékezzek.............

Pixynor 2015.10.15. 06:38:28

@csepke: na de Csepke, és ha megjátszom a 86+87+88+89+90, ezek összege azért már elég szép szám. :)

Jobb ha nem is dicsekszik vele az ember fia, mert a végén a nők is hajlamosak azt mondani, hogy egy agyonhasznált dolog nem kell nekik, mert túl hamar tönkremegy. :)

@csevely: alig vártam, hogy felébredjek és semmi levél, semmi titokmegosztás :( pedig úúúúgy vártam, alig bírtam elaludni és még számolni is elfelejtettem (a férfiakat az eddigi életemben), ilyen elcseszett reggelre ébredni.... :(

Terézágyú 2015.10.15. 07:15:15

@Gour:
"Van egy bár ahová szoktam bejárni, ismerem a csajokat és már nem a szexistennőket látom bennük hanem a borzasztó emberi sorsokat, képtelen lennék így a szexelni velük. "

Most akkor az van, hogy eddig szexistennőknek láttad őket, és szívesen lettél volna velük - de te elkezdtél beszélgetni velük, és kiderült, hogy többen a gyerekük miatt vállalták ezt a MUNKÁT - azóta képtelen lennél szexelni velük???
Merthogy kiderült, hogy sima nők, akik dolgoznak a pénzükért?
Vagy mert annyira negatívnak tartod, "borzasztó emberi sorsnak", hogy ilyen munkát kell végezniük? Akkor ez a szörnyűlködés most sajnálat, vagy elítélés? :)

csepke 2015.10.15. 07:16:03

@Pixynor: "hogy egy agyonhasznált dolog nem kell nekik, mert túl hamar tönkremegy" egy férfinak csak emeli az értékét...az a kulcs ami minden zárba jó, az egy mesterkulcs...;)

csevely 2015.10.15. 07:57:15

@Pixynor:
Az orvosom szerint kell ...de a gyógyszerészem mondá, felezd+
És kettétöröm, és nem kelek fel.......éjjel.
Talán73 írta, h. szeret veszélyesen élni.
Csatlakoztam.
Azután h. mi lesz?
A titokminiszter mondá, hogy ne legyen titokmgosztás.
De a válasz, hogy Neked ?
Össze fogod számolni?

Én már esengem egy szem kavintonért a gyógyszerészemnél:)
De megy a levél......

Gour 2015.10.15. 09:42:45

@Terézágyú:

Pontosan ahogy mondod, így már elveszett a varázs.

Dehogy ítélem el őket, mi lenne a világgal ha eltünnének a kurvák, már régen kitört volna a harmadik világháború is. ;)

Terézágyú 2015.10.15. 09:48:59

@Gour:
Értem tehát számodra csalódás volt, hogy a kurvák is dolgozó nők, akik azért vállalják ezt, hogy a gyerekeik ne haljanak éhen...

Gondolom senki nem olvasta itt Fenákel Judit könyveit. Van egy kisregénye, Az igazi nagy nő.
Ebben az van, hogy egy kisvárosban minden pasi szerelmes "az igazi nagy nőbe", aki külföldre jár, pénzes pasijai vannak, elképesztő nyugatiasan öltözik (ebből ki lehet találni, hogy a múlt rendszerben játszódik) - aztán a mű főhőse véletlenül összefut vele a fővárosban, ahol a lány pincérnő. Merthogy valóban jár külföldre pasikkal, valóban nyugati cuccai vannak, de ez nem tart örökké sosem, most éppen pincérnő...

És természetesen ez rettentő csalódás az ipsének...

hello73 2015.10.15. 10:44:02

@Gour: borzasztó emberi sors az iradai titkárnő mögött is lehet. Ettől még simán rámásznål egy cėges bulin.

Pasik esetén mennyi az a dzám, amikor már a lator kifejezés illik rájuk?

Gour 2015.10.15. 10:50:08

@hello73:

Igen, lehet de az arányok teljesen mások mint ezen a szakmán belül.

Én a 200-at szoktam vízválasztónak tekinteni a srácoknál de már a 100 sem rossz.

Gour 2015.10.15. 10:53:23

@Terézágyú:

Nem a csalódás szót használnám, inkább a kiábrándítót. A combfixes, riszáló csajokban egy ilyen helyen a megafull szupernőstényt keresi az ember nem pedig a drámát. Persze én vagyok a hibás, nem kell kíváncsiskodni és akkor ennyi.

Ma is bemegyek egy kicsit de csak, hogy dumáljak az ottani srácokkal és persze nézem azokat a csajokat akikről még nem tudok semmit.

Terézágyú 2015.10.15. 10:56:27

@Gour:
"A combfixes, riszáló csajokban egy ilyen helyen a megafull szupernőstényt keresi az ember nem pedig a drámát."

De ez nem is dráma, hanem csak normál élet. Dolgozik a pénzéért.

"és persze nézem azokat a csajokat akikről még nem tudok semmit. "

A jelenlegi barátnődről tudsz valamit? :))

Gour 2015.10.15. 11:10:58

@Terézágyú:

Szeretem ha egy csaj megdolgozik a pénzéért...;)

El sem hinnéd miket tudok róla, egy átlagos kapcsolatban élőnek felfoghatatlan amiket mi már végigcsináltunk a vadabb éveinkben.

2015.10.15. 11:11:01

@Gour: ezt csak megerősíteni tudom. Teljesen tönkrement lelkek. Egyszer egyikük azt mondta, hogy sosem menne el a magánéletében olyan pasival, aki kuncsaftja volt. És nem a pasit nézi le, hanem saját magát szégyelli ebben a szerepében és aki őt így látta azzal nem tud párkapcsolódni.
Mint amikor Woody Allen mondta, hogy ő sosem lépne be olyan klubba, amelyik őt hajlandó lenne tagnak felvenni.

Terézágyú 2015.10.15. 11:13:40

@Gour:
"El sem hinnéd miket tudok róla, egy átlagos kapcsolatban élőnek felfoghatatlan amiket mi már végigcsináltunk a vadabb éveinkben. "

Értem, tehát azt szereted, hogy ha egy normál nőről kiderül, hogy milyen vad - de azt nem szereted, ha egy "vad nőről" derül ki, hogy mennyire "normál" :)

Gour 2015.10.15. 11:14:57

@Kulics:

Így bizony.
Nekem ez az egyik kedvenc mondásom.

Terézágyú 2015.10.15. 11:14:59

@Kulics:
"Mint amikor Woody Allen mondta, hogy ő sosem lépne be olyan klubba, amelyik őt hajlandó lenne tagnak felvenni. "

A fent említett regényben is ez az alaphelyzet: amíg arról van szó, hogy egy elérhetetlen nő, addig mindenki utána ácsingózik - amikor meg kiderül, hogy nem mindig ilyen elérhetetlen, akkor meg le van...

2015.10.15. 11:17:42

@Terézágyú: "hogy a gyerekeik ne haljanak éhen" jó hát azért hadd ne morzsoljam el a szemem sarkában megbújó könnycseppet..

Ja, hogy a láng gépgyár portáján nem lehet megkeresni havi nettó millát... hát igen igen, durva mostoha a világ.

Terézágyú 2015.10.15. 11:19:26

@Kulics:
Ezt mért nekem mondod?

Gour írta: "A kurvák amúgy nagyon rendes nők is lehetnek, sok esetről tudok ahol a család, gyerek megélhetése miatt árulják a testüket. ... és már nem a szexistennőket látom bennük hanem a borzasztó emberi sorsokat"

hello73 2015.10.15. 11:21:20

@Kulics: de a prostitúció sem megoldás.

Gour 2015.10.15. 11:23:45

@Kulics:

Bizony Kulics, a keskeny út és a széles út.

2015.10.15. 11:34:57

@Terézágyú: Nem te írtad a gyerekéhenhalást ? Én meg ezt drámai túlzásnak érzem.

Terézágyú 2015.10.15. 11:38:57

@Kulics:
"Én meg ezt drámai túlzásnak érzem. "

Valóban az.
Mint ahogy az is az, hogy "minden hajam szála az égnek áll" - merthogy a hajszálak nem tudnak önmaguktól függőleges helyzetben megmerevedni.

2015.10.15. 11:39:15

@hello73: pedig de. megoldás. vannak szuicid alkatok, akik tönkreteszik a saját lelkület a prostitúcióval. meg még millió féle ok van erre.

ha ügyesen elrejti a lelkét (ami már sokszor halott is) akkor kis befektetéssel a tízszeresét megkeresheti annak amit a képességei esze alapján megkereshetne. A pénz az narkotikum egy szint felett... meg még rengeteg aspektus és élettörténet meg dráma lehet ebben a történetben.

hello73 2015.10.15. 11:44:24

@Kulics: nos, akármennyivel is jobban keresnék kurvaként, kihagyom ezt a lehetőséget.

Bár szokták mondani, hogy mindenkinek megvan az ára.

Terézágyú 2015.10.15. 11:45:57

@hello73:
"nos, akármennyivel is jobban keresnék kurvaként, kihagyom ezt a lehetőséget."

Ezt úgy mondtad, mintha itt bárki is rá akart volna beszélni erre téged :)

hello73 2015.10.15. 11:47:18

@Terézágyú: nem, ez csak åthallás.

Meg nem is lehetne

Terézágyú 2015.10.15. 11:49:03

@hello73:
"nem, ez csak åthallás."

Valóban az, mert mi ketten Gourral egyáltalán nem a kurvákról cseréltünk most eszmét, hanem Gour gondolkodásmódjáról - a kurvák kapcsán... :)

hello73 2015.10.15. 12:10:40

@Terézágyú: Igaz.
De látod, ő megengedőbb ha a kurvának drámai az élettörténete. Vagy csak én érzem így.

2015.10.15. 12:14:41

@csevely: én mit szólnék? napokig kukoricán térdepeltetnélek, de előtte jól el is fenekelnélek (pláne, h látom, pixy meg se kapta a bűnlajstromodat, ejjjj ... )

2015.10.15. 12:21:08

@Kulics: csendben jegyzem meg, a prostitúció a fegyver- ember- és drogkeresekedelem mellett az egyik legjövedelmezőbb tevékenységfajta a világon, számos, nemcsak pszicho, hanem társadalmi, kulturális, ... blabla motívummal a háttérben. szóval egy rendkívül komplex jelenség.

2015.10.15. 12:33:12

@FemmeFatal: a drogkereskedelem totál ostobaság, egyszerűen legalizálni kellene. Aki meg akar halni hát tegye szabadon. Ugyanígy legalizálni kellene a fegyvert és az embert is :-)
és máris nincs mögötte bűnözés, hisz valódi piac alakulna ki, nincs benne a lebukás félelmének és kockázatának felára.

Pixynor 2015.10.15. 13:04:59

@csepke: "az egy mesterkulcs...;) " na de minden tárgyi eszköznél számolni kell az értékcsökkenéssel :)

@csevely: "De megy a levél...... " várok Rád, akár a sírig is :)

@FemmeFatal: "(pláne, h látom, pixy meg se kapta a bűnlajstromodat, ejjjj ... ) "
tudom, hogy minden férfi "eltűnése" mögött egy nő van, és esküdni mertem volna, hogy miattad vagyok hanyagolva :)

2015.10.15. 13:06:52

@FemmeFatal: neked csak mirellácska vagyok :-) de okos az tényleg

Pixynor 2015.10.15. 13:08:38

@Kulics: " Ugyanígy legalizálni kellene a fegyvert és az embert is :-)"

Hú de csúnya világ lenne. Erre csináltak két filmet is,

A bűn éjszakája
(2022-re az Amerikai Egyesült Államokban minden politikai pártot beszüntetnek, és az „Új Alapító Atyák” elnevezésű csoport totalitárius hatalmat gyakorol az országban. A munkanélküliség és a bűnözési ráta minimálisra csökken, a gazdaság pedig virágzik. 2017-ben bevezetik az „Irtás” nevű eseményt, melyet minden évben egyszer tartanak meg, március 21-én este hét órától március 22. reggel 7 óráig. Ezalatt a tizenkét óra alatt minden ismert bűncselekményt (gyilkosság, nemi erőszak, betörés stb.) törvényessé tesznek, a rendőrség, tűzoltóság és a mentők, kórházak munkáját pedig szüneteltetik. A program hivatalos célja egyfajta katarzisélmény nyújtása a polgároknak, a mögöttes cél viszont a mesterséges népességszabályozás, mivel a legelesettebb társadalmi rétegek (szegények, hajléktalanok) az Irtás fő célpontjai.
Az Irtásnak csak két szabálya van: egyrészt a 10-es és annál magasabb rangú állami hivatalnokok védettséget élveznek, őket semmiféle atrocitás nem érheti. Másrészt a 4-es besorolás feletti fegyverek (pl. bombák, robbanóanyagok, rakéták) tiltottak. Aki vét a fenti két szabály ellen, azt az Irtás után súlyosan megbüntetik.)

és a második rész A megtisztulás éjszakája.

Hát onnantól valahogy így képzelném el a világot :).

2015.10.15. 13:16:07

@Pixynor: nem értem, hogy jutottam pont én az eszedbe ;P

Pixynor 2015.10.15. 13:24:21

@FemmeFatal: hát mer má vót rá példa :) /nehogy komolyan vegyél/

hello73 2015.10.15. 13:32:27

@FemmeFatal: én viszont csak várok....várok.....egy levelet...

csevely 2015.10.15. 13:55:48

@hello73: @Pixynor: @FemmeFatal:

Rendben, rendben, dolgozok, de megyek haza és vallok mint a sebesült partizán......
Addig béke van, most ezt küldöm :
www.youtube.com/watch?v=PCRd34zpkDI

2015.10.15. 14:04:19

@Pixynor: vónni vót, sőt, van is ;P

sirok0001 2015.10.15. 14:53:39

@Terézágyú: mia gond? nekem elmesélheted

Terézágyú 2015.10.15. 14:55:11

@sirok0001:
Ez a gondom, hogy CSAK NEKED mesélhetem el... :)

Nem reagáltál a "borzasztónehézsorsúkurvák"-mellékszálra :))))

sirok0001 2015.10.15. 15:07:52

@Terézágyú: :D
Sajnos ebben a témában nem vagyok művelt. :) Engem inkább az foglalkoztat, hogy a nőknek nehéz overallban pisálni. :D (ezt az új tanulságos információt sikerült ma begyűjtenem a munkahelyen)

Terézágyú 2015.10.15. 15:11:16

@sirok0001:
"Sajnos ebben a témában nem vagyok művelt. :)"

Na igen, de gondoltam megvan erről a véleményed, a Biblia tükrében :)

"Engem inkább az foglalkoztat, hogy a nőknek nehéz overallban pisálni."

Van azokon slicc? mert akkor egy pasinak is nehéz... :)

Pixynor 2015.10.15. 15:14:06

@sirok0001: micsoda helyen dolgozol :) már megérte ma felkelni, ha megtudtad a kérdésre a választ. :)

@Terézágyú: hatalmasakat sóhajtozol, és továbbra sincs fogalmam róla, mit műveltél Te itt Spakaval :)

Terézágyú 2015.10.15. 15:15:50

@Pixynor:
"hatalmasakat sóhajtozol, és továbbra sincs fogalmam róla, mit műveltél Te itt Spakaval :)"

Semmit...

Én senkivel nem művelek semmit :-/

hello73 2015.10.15. 15:16:07

@sirok0001: Nemrégiben láttam, hogy már feltalálták egy kütyüt / izét/ bizbaszt, amit a nők használhatnak, s így tudnak állva pisilni. Szóval probléma megoldva, a többi üres rinyálás.

hello73 2015.10.15. 15:17:55

Spaka nevét mindig sapkának olvasom. :)

sirok0001 2015.10.15. 15:19:34

@Terézágyú: Persze van, csak azt hiszem a heti kvótámat ellőttem, nem akarok közellenség tárgya lenni.

Nem néztem meg. :) Valószínű nincs, mert mutatták/mondták, hogy kibújós. :)

Terézágyú 2015.10.15. 15:20:05

@hello73:
"Szóval probléma megoldva, a többi üres rinyálás. "

Nagyon kemény vagy...
...mióta te is állva pisilsz... :)))))))))

csevely 2015.10.15. 15:21:12

@hello73:
Pasik esetén mennyi az a dzám, amikor már a lator kifejezés illik rájuk?
ez pl bennem is felmerült.
Hogy az vagyok-e?
A gour 200-a az nagyon messze van......
Így a várvavárt NPP-hez is alig tudok majd információval hozzájárulni.
Sajnos?

Terézágyú 2015.10.15. 15:23:49

@sirok0001:
"Persze van, csak azt hiszem a heti kvótámat ellőttem, nem akarok közellenség tárgya lenni."

Miért, mennyi a kvóta? Hányszor lehetsz egy héten közellenség?

sirok0001 2015.10.15. 15:25:24

@Pixynor: Teljesen váratlanul jött a dolog, gondolom siettetni akart a kolleganő, de érdekesen jött ki a dolog, néztem elkerekedett szemekkel, hogy most mi a helyzet. Komolyan...vicces volt.

Terézágyú 2015.10.15. 15:27:38

@sirok0001:
"gondolom siettetni akart a kolleganő"

Már a régi rómaiak is tudták, hogy a siettetéssel éppen ellenkező hatást lehet elérni... Inkább azt kell mondani, hogy "ne sieeeeessss, csak lassan, nyugodtan, érzéssel...." :)

Terézágyú 2015.10.15. 15:32:03

@sirok0001:
" nem tudom, érzésre megy "

Nem EZT kell érzéssel csinálni :)
Tessék osztani, szorozni, meghatározni a kvótát, aztán strigulázni, hogy éppen hányadiknál tartasz...
Cccc.. mi ez a lazaság...

sirok0001 2015.10.15. 15:40:50

@Terézágyú: "lazán kezeljük a bagázst"

hello73 2015.10.15. 15:46:18

@Terézágyú: Cöcörö :)
leskelődni nem illik :)

Terézágyú 2015.10.15. 15:48:39

@hello73:
"leskelődni nem illik :) "

nem az a baj, hogy nem illik, hanem, hogy lehetőségem sincs rá... :(((

sirok0001 2015.10.15. 15:50:11

@sirok0001: ez egy idézet egy filmből...mindegy

a lényeg, elégszer mondtam meg a tutit a héten, szóval visszavettem magam

sirok0001 2015.10.15. 15:51:12

@Terézágyú: bemész a lánybudiba...elbújsz...kamera elő...ne csináld már..., vak vagy mi? kandikamera, max kapsz egy pofont. :D

Terézágyú 2015.10.15. 15:53:42

@sirok0001:
"bemész a lánybudiba...elbújsz...kamera elő...ne csináld már..., vak vagy mi?"

Te így szoksz csinálni?.... :-O

Bár nekem szerepel a hosszú távú terveim közt, hogy a női vécébe megyek be - de sajnos nincs sok remény rá, hogy bekövetkezzék...

sirok0001 2015.10.15. 15:54:55

@Terézágyú: nem, nekem vannak beosztottjaim :D

Terézágyú 2015.10.15. 15:56:27

@sirok0001:
ők mennek be a lányvécébe, ők bújnak el, ők veszik elő a kamerát...?????

sirok0001 2015.10.15. 15:58:41

@Terézágyú: ahha, pontosan így, én meg megnézem a felvételt, hát nem jó? :D kukkolhatok legálisan a munkahelyen, hahaha

Terézágyú 2015.10.15. 15:59:30

@sirok0001:
khm... azt mondtad, hogy a héten már nem akarsz közellenség lenni....

sirok0001 2015.10.15. 16:00:55

@Terézágyú: pfff...rendben, visszaszívom

Terézágyú 2015.10.15. 16:15:33

@sirok0001:
annál is inkább, mert tudjuk, hogy sose csinálnál ilyet.

Gour 2015.10.15. 16:21:48

Most olvastam és gondoltam megosztom Veletek is.

Jónás Tamás: A tiszteletről

A hajadban aludtam. Sem illat, sem álom nem zavarta meg két órás halálom. Ahogy a mezőkben ott alszik némán a biztos ősz, álmodból riadva párnádra megadón visszadőlsz, vagy: gondtalan életben nem jönnek remények, s nem mondod magadat gazdagnak, szegénynek, s nem örülsz annak, mi egyedül a tiéd, s érted, hogy nem értesz senkit és más sem ért, mióta versenynek értelmét nem nézed, nem látod, mióta barátja vagy másnak, s nem más a barátod, mióta látod, hogy nem lehetsz közönyös soha sem, s együtt élsz mással, mert nem halhatsz közösen, s nyugodtabbá lettél, hajnalabb a csended: a hajadban aludtam, mert nem akartam benned.

sirok0001 2015.10.15. 16:21:57

@Terézágyú: ajjjajjjjj, most ez azt jelenti, hogy ki lettem osztva?

Terézágyú 2015.10.15. 16:29:18

@sirok0001:
"ajjjajjjjj, most ez azt jelenti, hogy ki lettem osztva? "

Annak érezted, azt, hogy közöltem: te nem csinálnál ilyen vécézős kukkolást?

sirok0001 2015.10.15. 16:30:31

@Terézágyú: "annál is inkább" - ez vezetett ilyen következtetésre :) de nem, tudom, nem tennél ilyesmit

Terézágyú 2015.10.15. 16:37:15

@sirok0001:
annál is inkább ne mondd, hogy kukkolni szoktál, mert - azon túl, hogy "közellenség" leszel - úgyis tudjuk, hogy nem igaz, mert te ilyen nem csinálsz.

sirok0001 2015.10.15. 16:51:27

@Terézágyú: nem, tényleg nem szoktam, sőt még mostanáig meg sem fordult a fejemben, hogy kukkoljak a női wc-ben, bevallom, kérem elnézés, izé
de majd ha neked megvan kérlek számolj be róla

Terézágyú 2015.10.15. 16:54:34

@sirok0001:
Tudhatnád, hogy én sem szoktam.

sirok0001 2015.10.15. 17:03:05

@Terézágyú: eléggé lelombozó vagy ma, hallode :)

D1255 2015.10.15. 22:52:32

@Gour: van meg szived mester:)

csevely 2015.10.16. 05:33:02

@Pixynor: @FemmeFatal:

Az első nyerőszám az 55-ös.!

Bár inkább 55 plusz minusz 5.
Az egyetemi bulik ugye .....:)))))))))

Csakegyvalaki 2015.10.16. 07:27:40

@Gour: Kösz a megosztást, nekem bejön.

2015.10.16. 08:01:06

@csevely: a min5 az mitol min? Csak oral volt vagy hogy?

2015.10.16. 08:13:36

@Gour: ajjaj, most borult az itt kialakitott image-ed, nemhogy?

Gour 2015.10.16. 08:42:42

@FemmeFatal: @Csakegyvalaki: @D1255: @Kulics: @sirok0001:

Szeretettel Gour-tól....;)

Ma már el is ment a kedvem tőle, hogy valami provokálót írjak, legyen békesség a blogon.

2015.10.16. 08:50:38

@Gour: hurra!! akkor ma jatek moka kacagas!: "A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindíg, mindíg játszani"... :)

2015.10.16. 08:53:39

@FemmeFatal: Ma nem munkanap van ? Vagy játszóházban dolgozol ? :-)

2015.10.16. 08:58:21

@Kulics: jatszom "mindent, mi elet"

Gour 2015.10.16. 09:00:59

@FemmeFatal:

Mintha nem tudnád, hogy mi ketten folyamatosan játszunk egymással, ahogyan a gyerekek....;)

csevely 2015.10.16. 09:08:43

@FemmeFatal:
Csak oral volt vagy hogy?

Akkora buli volt, hogy arra sem emlékszem, hogy odamentem, de a csajszi szerint +volt:))))
De nem ......tudom .

2015.10.16. 09:22:05

@csevely: ...akkora buli volt, örülj hogy nem nyerítesz... :-)

2015.10.16. 09:24:19

@csevely: most egy uj szempontot dobtal be, egyreszt mert kiderult, h van itt a szamossagban egy massziv szurke zona (nem tudni megvolt-e, az oralt beszamoljuk-e ... etc) es az sem mindegy pl hogy 55+/-5 vagy 5+/-5. Hehhhe.
Plusz egy kis vilagnezeti tudfiloz i elmelazas: Mar megint kiderult h a szamok nem kepesek megragadni a valosagot. Ha azt kerdezik mennyi, a valasz ujra es ujra csak ez lehet: mi mennyi?

Terézágyú 2015.10.16. 09:29:09

@FemmeFatal:
"Mar megint kiderult h a szamok nem kepesek megragadni a valosagot."

Nagyon gyakran a fogalmak sem képesek erre. Hiszen a fogalmak is gyakran mást jelentenek az embereknél.
Ahogy mondtad: az orál benne van-e; mi számít párkapcsolatnak stb.

csepke 2015.10.16. 09:29:52

@Kulics: pont ez jutott eszembe;)

hello73 2015.10.16. 09:32:04

@FemmeFatal: én ėp tėát iszom, jåtszhatunk

2015.10.16. 09:37:48

@Terézágyú: mindig kiderul, se a szavak se a szamok nem jok s legkifejezobb leghatekonyabb komm s eszkoz a test :)

Terézágyú 2015.10.16. 09:39:17

@FemmeFatal:
Nem erről van szó, hanem arról, hogy ha valaki rákérdez, akkor mennyiben tudunk rá pontosan válaszolni, mennyiben értjük úgy a kérdést, ahogy ő szeretné.

2015.10.16. 09:43:55

@csepke: akkor közös a vicc-készletünk ? Te is a Állami áruházban vásároltad őket ? :-)

2015.10.16. 09:45:27

@FemmeFatal: Bill Clinton óta tudjuk, hogy az orál az nem szex :-))
Amúgy meg dehogynem! Hisz egy olyan intim viszonyt jelent a két ember között, ami messze túl van a hétköznapi interakciókon.

2015.10.16. 09:46:30

@Kulics: akkor várjál, újra számolom én is :)

Csakegyvalaki 2015.10.16. 09:46:59

@Gour: Hát provokálni sikerült... :) ...és a békesség is megmaradt... Nem tudom, hogy mért pont itt támadt ötleted megosztani velünk azt a pár sort, de nagyon ütős!

hello73 2015.10.16. 09:47:31

@FemmeFatal: @Kulics: metekoztok? A nyelvtan jobb!

2015.10.16. 09:54:43

@csepke: hehe, ez is olyan mint a a női életévek száma, erősen korlátos a számossága imigyen x főlé nem tud emelkedni :P

2015.10.16. 09:55:40

@hello73: az se sossz, de sztem a szex a tuttttti (minden más hülyeség)

csepke 2015.10.16. 09:59:41

@FemmeFatal: ezen téren még fontos, hogy alá sem!;)

Gour 2015.10.16. 10:00:29

@Csakegyvalaki:

Hirtelen ötlet. Persze azért szórakoztat ahogyan bemutathatom Nektek az emberi lélek sötét oldalát az írásaimon keresztül de azért ennél sokkal árnyaltabb a kép, viszont nem lenne ilyen jó móka mint így. ;)

2015.10.16. 10:06:22

@hello73: jobb, ha működik a kémia, fizika, történelem és földrajz.. ja meg a testnevelés is. sokváltozós függvény.

csepke 2015.10.16. 10:06:32

@Gour: csak a bokánrúgnivaló gourból azért ne legyen fogatlan oroszlán...;)

hello73 2015.10.16. 10:08:12

@Kulics: komplett tanmeneg is kell?

2015.10.16. 10:09:27

@hello73: szuper! Es szetnyilos tanga van-e mar? Apropo: a filmek h tetszettek amiket kuldtem?

csevely 2015.10.16. 10:11:06

@FemmeFatal:
"Ha azt kerdezik mennyi, a valasz ujra es ujra csak ez lehet: mi mennyi? "

Na ja, de eddig csak én mondtam valamit is:)
És az én bizonytalanságom az csak a precízségre való törekvés.
Az igazi férfi azt is hozzáadja, amit csak álmodott.........

A felvetett kérdésed, amúgy tényleg elbizonytalanított, mert a szopásokat azt nem számoltam bele.
Kéne korrigálnom ?
Mint írod :
" akkor várjál, újra számolom én is :) "

hello73 2015.10.16. 10:13:38

@FemmeFatal: nincs..de ott arra a következtetésre jutottatok, hogy az már minek is.
Azokhoz még nem jutottam el...majd az esös idökre jók leszndk.

csevely 2015.10.16. 10:14:02

@Kulics:
Én ugatósnak ismertem, ...:))))

Csakegyvalaki 2015.10.16. 10:15:14

@Gour: Értem a móka lényegét... :)

D1255 2015.10.16. 12:37:21

@Gour: Aztán nem ám elpuhapöcsösödni;)

2015.10.16. 12:59:37

@hello73: Pedig szetnyilos spargatanga kell. Ketto is. Egy masnival. Egy masni nelkul. Vegyel! Higgy nekem!

2015.10.16. 13:05:54

@hello73: ja es az esos idok eljottek. Szoval? Mire varunk??

csepke 2015.10.16. 13:15:23

@FemmeFatal: link? hol nyílik szét? hülye kérdés? ;)

2015.10.16. 13:17:30

@Terézágyú: hellonak mondd, nekem van

Terézágyú 2015.10.16. 13:17:42

@csepke:
esetleg egy pirosra festett nem teszi meg?
tangakészítés házilag...

2015.10.16. 13:18:21

@csepke: hulye, igen ... gyere at, megmutatom ;P

Terézágyú 2015.10.16. 13:18:42

@Terézágyú:
"esetleg egy pirosra festett nem teszi meg? "

akarom mondani: pirosra festett madzag.

hello73 2015.10.16. 13:19:01

@FemmeFatal: Egy spárgatangán mi nyílhat szét?
@csepke:

Terézágyú 2015.10.16. 13:19:11

@FemmeFatal:
"gyere at, megmutatom ;P "

én sem tudom hol nyílik...

hello73 2015.10.16. 13:21:12

Bugyiboltba mentem, pá!
Szerintem az eladók legnagyobb mulatsága ma én leszek

2015.10.16. 13:25:20

@hello73: @Terézágyú: @csepke: sracok ne zsibbasszatok mar ... szervezzek nektek egy csoportos gyorstalpalo foglalkozast tanga temaban?!

Terézágyú 2015.10.16. 13:31:44

@FemmeFatal:

"SZÉTNYÍLÓ tanga"-témában...

Terézágyú 2015.10.16. 13:33:56

@hello73:
"Szerintem az eladók legnagyobb mulatsága ma én leszek "

Inkább lennél az én mulatságom... vagy én a tiéd :)

hello73 2015.10.16. 13:40:43

@FemmeFatal: Csak ha lesz pálinka is. Gyorsítja a felfogásom.

Terézágyú 2015.10.16. 13:41:49

@hello73:
Fúú, te ilyen iszós vagy...? :-O

2015.10.16. 13:42:12

@hello73: lesz! (csak dq meg ne tudja :)

csepke 2015.10.16. 13:42:37

@Terézágyú: attól még lehet jó segge...

2015.10.16. 13:43:36

@Terézágyú: ha eljottel volna a blogtalira, lattad volna ... iszik mint a kefekoto ... kolat (egy romkocsmaban!)

2015.10.16. 13:45:52

@hello73: a dq?! Fura izlesed van. Nekem nem kene ;)

hello73 2015.10.16. 13:46:03

@FemmeFatal: De legközelebb a verdát nem viszem.

Terézágyú 2015.10.16. 13:47:13

@csepke:
"attól még lehet jó segge... "

Tudom hogy az :P

TBal 2015.10.16. 13:47:39

@hello73:
- Nagymama, mit ittak reggel az emberek, amíg nem volt kávé?
- Pályinkát!

(ez megtörtént eset, csak hallomásból ismerem, de a válasz a legnagyobb természetességgel jött...)

hello73 2015.10.16. 13:47:51

@FemmeFatal: Nem az ő vére kell, hanem ő csak beszerezi, tudod, hagymás vér projektet

2015.10.16. 13:48:14

@hello73: a verda hulyeseg ... se pia se hazakisero/- fuvarozo pasi

2015.10.16. 13:49:24

@TBal: @hello73: vagy vert. Igaz hello? (A hagymas vert nem sapka hozza?)

TBal 2015.10.16. 13:57:46

@FemmeFatal: Bloody Mary lesz ebböl, érzem... :)

csepke 2015.10.16. 14:01:46

@TBal: de tudod miért, mert öblögettek vele. fogmosás helyett. alkohol fertőtlenít...;)

TBal 2015.10.16. 14:04:39

@csepke: hát, amikor a sarki kisboltban reggel mindenki felesért áll sorba, az egy más történetet mesél... :)

csepke 2015.10.16. 14:06:01

@TBal: tömeges higiénés történés...;))

TBal 2015.10.16. 14:12:23

@csepke: én azért maradok inkább a fogmosásnál :)

TBal 2015.10.16. 14:23:29

@csepke: hej, hej, hej, helyes beszéééd! :)

csevely 2015.10.16. 14:32:02

A hangulat jó, péntek is van, menhettek szétnyílós madzagtangát venni....mi kellene még?
Én lépek....

2015.10.16. 14:32:52

@TBal: de fogmosas utan johet egy sexy bloody mary is ... csak az izekedvejeee :)

2015.10.16. 14:34:11

@TBal: micsoda pajzan otlet

csevely 2015.10.16. 14:39:34

@TBal:
@csevely: szex? :)

Ja, basz..k tovább dolgozni:)
A lányok madzagtangát én valami bort nézek.....

2015.10.16. 14:51:49

@hello73: en megyek ... mikorhol?

csevely 2015.10.16. 14:52:04

@hello73:
Mondtam én, mondtam én...:)

TBal 2015.10.16. 16:19:48

@csevely: más se jár a fejemben, csak a szakma...
...hogy basszak ma, vagy ne basszak ma?

2015.10.16. 16:36:42

@TBal: sszakma ... hehe ... jo sszakmad van ;)

csevely 2015.10.16. 16:49:46

@TBal: @FemmeFatal:
...hogy basszak ma, vagy ne basszak ma?

A konferenciák állandó poénja, de a vége általában kicsit torzultan:
Bebasszakma ?

csevely 2015.10.17. 19:02:55

@hello73: @FemmeFatal: @Kulics: @TBal: @csepke: @Terézágyú:

Na itten van a válasz a kérdésre.
És nem Banya túrta ki, bár elragozhatja még:
feminfo.444.hu/2015/10/17/okos-novel-randizni-inkabb-hagyjuk

A kommenteken +halok.........

Pixynor 2015.10.17. 19:07:18

@csevely: az okos nős cikkhez annyit, hogy egy okos nő, ha kell neki egy férfi, bármikor tudja úgy intézni, hogy a férfinak az az érzése, ő az okosabb :) szóval szerintem a cikkben szereplő értekezés, csak kamu :)

2015.10.17. 20:30:32

@Pixynor: butanak tettetni magamat egy ff kedveert?! ennek meg mi ertelme?

csepke 2015.10.17. 20:32:00

@FemmeFatal: nem butának! csak kevésbé okosnak ;)

2015.10.17. 20:34:14

@csepke: na de ezt sem ertem. Minek??

Pixynor 2015.10.17. 20:37:44

@FemmeFatal: hogy megkapd a férfit :) hisz mióta világ világ a férfiak nem bírják, ha a nő okosabb :)

csepke 2015.10.17. 20:38:43

@FemmeFatal: én értem. de nyilván egyszerűbb, ha tényleg okosabb.

Dagr Spaka 2015.10.17. 20:53:54

Az a baj, hogy elég sok mindent tolerálok, csak a butaságot nem. Kizárt, hogy valaha is butának, kevésbé okosnak tetessem magam, csak hogy pasit találjak.

hello73 2015.10.17. 21:04:02

@Dagr Spaka: öööööizéééééééé:) ezt most hogy?
Nagyon bátor vagy.

2015.10.17. 21:12:13

@Pixynor: megkapjam?? Nekem az a tap om, h az esz sexy :)

Csakegyvalaki 2015.10.17. 21:13:22

@Pixynor: Itt nem arról van szó, hogy bírják vagy nem bírják... Elbizonytalanodnak inkább. Mindenféle téren. Ezért az okos nő, ha tetszik neki egy férfi, akkor inkább úgy intézi, hogy ez az elbizonytalanodás ne történjen meg. (Legalábbis nekem így mondták a nők :) )

hello73 2015.10.17. 21:14:30

@FemmeFatal: valahol olvastam, hogy az agy a legnagyobb erőgénzóna. S egyetértek Spakával, én sem adom fel magam:)

csepke 2015.10.17. 21:15:18

@FemmeFatal: és hogy tudod elkülöníteni, hogy nem inkább a tested az?

csepke 2015.10.17. 21:16:15

@hello73: itt olvastad ff vesszőparipája.

hello73 2015.10.17. 21:17:17

@csepke: olvastam már korábban is:) de ebben van valami.

csepke 2015.10.17. 21:17:20

@Csakegyvalaki: hát ja, nem kell már az első kanyarban kiherélni a pasast...lehetőség szerint

Pixynor 2015.10.17. 21:58:43

@FemmeFatal: Az egy dolog hogy szexi, futo kapcsolatra vagy egy ket alkalomra, de hosszu tavra nem.

@Csakegyvalaki: Ugyanerre gondoltam en is csak maskepp fogalmaztam meg. Lenyeg a no nem alakit ki olyan helyzetet melyben ezt erezteti a ferfival csak diszkreten figyel.

Pixynor 2015.10.17. 22:00:58

@Dagr Spaka: Amit irtam nem egyenlo azzal hogy butanak kell magad tettetni hisz azt feltetelezem eleve hogy okos no nem a falu bolondjaval akar osszeallni. Ne ennyire a masik vegletben gondolkodj.

Alibanya1 2015.10.17. 22:02:33

@Pixynor: @csepke: @hello73: @FemmeFatal: @csevely: az okos nő ezt úgy intézi, hogy arra a területre terelődjön a szó, ahol a férfi okosabb, vagy ahol a férfi magabiztosabb, szóval ilyesmi, ezzel megadja a biztonságot a férfinak, hogy azért tud mit mondani az okos nőnek is és utána már meg mindegy

csevely 2015.10.17. 23:42:04

@Alibanya1:

az okos nő ezt úgy intézi, hogy arra a területre terelődjön a szó, ahol a férfi okosabb,

Igen..... az okos nő.
Annál azért tényleg nincs rosszabb egy férfinak, mintha a butuskának vélt nő egyszercsak nekilódul.

Ráadásul tapasztalatom szerint a legokosabb férfiak sem olyan okosak, mint a legokosabb nők, vice versa, a legbutább nők is okosabbak a legbutább férfinál.

a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/2673/7810/original.jpg?w=600&h

Na erre varrjatok gombot, lányok:))))))

@Pixynor:
egy okos nő, ha kell neki egy férfi, bármikor tudja úgy intézni, hogy a férfinak az az érzése, ő az okosabb :)

Csak én nem látok most egyetlen férfi hozzászólást sem :)))

Lányok! csak így tovább......okosan............

csevely 2015.10.17. 23:56:47

Eléggé későn, de gugliztam, gugliztam és ezt kaptam egyszerre csak:

vadkelet.reblog.hu/keleten-a-wc-is-jobb

Esőmentes vasárnapot.

csepke 2015.10.18. 07:37:36

@Alibanya1: egyébként meg a meglátásom az, hogy agyalhatunk ilyeneken, de ha egy férfi igazán akar egy nőt, azt semmi nem állítja meg, ha meg nemigazán, akkor meg minden ilyen fondorlat is kevés. ideig-óráig működik csak.

Pixynor 2015.10.18. 08:47:20

@csepke: végül is mindennek ez az alapja, hogy a férfi akarjon egy nőt, és fordítva. :)

hello73 2015.10.18. 08:56:57

Hááát, akkor jó ebédhez szóljon a nóta:)

www.youtube.com/watch?v=YLHpvjrFpe0

@Pixynor: ennyi! :)

2015.10.18. 08:57:04

@csepke: hulye kerdes ... miert akarnam elkuloniteni a testemet??

csepke 2015.10.18. 09:14:28

@FemmeFatal: ez így tévút. ha igaznak vesszük azt hogy idő múlásával egyre több eszünk van akkor szerinted egyre szexibbnek kell lennünk. de ez nincs így. sőt. én már több mindent hallottam hogy milyen legyen egy nő alapvetően, mert ha megöregszik akkor is maradjon valami élvezhető benne, (legutóbb okos kedves ismerősöm azt mondta, mosolygós)...de az eszesség, az valahogy soha nem került még elő a felsorolásban.

2015.10.18. 09:28:46

@csepke: akkor mas korokben mozgunk, ill. van egy olyan mechanizmus is, h pl egy barna nonek senki soha nem dicseri a szokeket es viszont, a sovanynak a kovereket es uez igaz az iq ra is

sirok0001 2015.10.18. 10:16:40

@Alibanya1: és mi van akkor, ha a butának vélt férfi érzi ezt? menjen bele a dologba vagy sem?

elnézést a megint kötekedésemért, tényleg, de... (most magamból indulok ki)
- nem tartom magam okosnak, de van az a dolog, amikor beszélgetek egy nővel (mindegy milyen témában) és zsigerből érzem, hogy nem stimmel valami, a kérdések célzottak, arcvonások/testi jelek nincsenek, de érzem az irányítottságot még a nevetésben is...
- van a másik, amikor megbízok és barátként kezelem a nőt, és azt veszem észre, hogy a megvett cuccait én viszem :D igen, na ilyenkor érezzem magam hülyének/becsapottnak, mert arra kellek, hogy vigyem a cuccát? szívesen segítek szó nélkül, de ez így jó? mindezt tudatosan látom, de nem szólok semmit...

Kérdem én most nem csak Alibanyától, hogy szerintetek ez rendben van? Legyek ideges vagy sem? Ez a bizalom kaszinóztatása vagy nem? Még ha az ember nem is veszi először észre, ha ez kiderül, akkor mi legyen?

Vagy mikor arra kell az ember, hogy meg legyen hallgatva, meg ilyenek...

a cél szentesíti az eszközt vagy kérlek magyarázzátok ezt meg nekem és ez nem szerelem meg szex témakör, csak úgy barátság vagy hasonló

hello73 2015.10.18. 10:31:20

@sirok0001: Ideges ne legyél, ártalmas az egészségre.
Szerintem, szólj, hogy "hahó, babám, valami nem stimmel".

Ha segíteni kérnek meg, akkor jogos a cipekedés, ha sok a cucc, akkor is, ha látod, hogy rendszeresen van kihasználva a férfias erőd, akkor szólj, hogy valami nem tetszik.
De ha magadban fortyogsz, akkor az mit ér?

Általában mindig valahogy eljutunk a célunkig, az már más kérdés, hogy milyen eszközzel tesszük ezt.

A filmek/könyvek negatív hősei is céltudatosak, mindent megtesznek a másik fél legyőzésére. Csal valahogy náluk ezt sosem ismerjük el, hogy hmm, milyen kis céltudatos, kreatív ez a kis gonosz figura.

Irbisz 2015.10.18. 10:37:32

@Pixynor:
Ez hülyeség. Mármint ilyen kategórikus kijelentésként, mert általánosságban szerintem is igazad van :)
Viszont egy elegendően okos/intelligens ffi, ha nem csak IQ-ja, hanem EQ-ja is elég magas, inkább örül egy nálánál is okosabb nőnek.
A megfigyelés, hogy problémák vannak ha egy ffi nálánál intelligensebb, okosabb nővel kell hosszotávu kapcsolatban élnie, önmagában teljesen es közhelyszerűen igaz.

Irbisz 2015.10.18. 10:40:19

@Csakegyvalaki: @Pixynor:
igen, nagy a különbség hogy hosszútávra terveznek-e vagy csak egy 1éjszakás kaland nez ki, mert ott nyilván ez a probléma kevésbé fenyeget a ffi oldalárol :DD

Irbisz 2015.10.18. 10:45:12

@csevely:
"
a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/2673/7810/original.jpg?w=600&h"

ez nem okosság, hanem aktiv matematikai tudás kérdése, azon belül is csak mechanikus, minden észt nélkülözö favágás :)

Pixynor 2015.10.18. 10:45:39

@Irbisz: "egy elegendően okos/intelligens ffi, ha nem csak IQ-ja, hanem EQ-ja is elég magas, inkább örül egy nálánál is okosabb nőnek."

Ja elfelejtettem hozzátenni, hogy ez a típus "hiánycikk" :)

Pixynor 2015.10.18. 10:47:17

@Irbisz: "aktiv matematikai tudás kérdése"

ezt ne is emlegesd :) itt ülök a racionális törtfüggvények integrálása fölött és azon töprengek, miért nem inkább kínait mentem el tanulni :)

Irbisz 2015.10.18. 10:48:16

@Dagr Spaka:
A gond nem is az okos nőkkel van a cikk szernt, hanem a velük kapcsolatba kerülő, kevésbé okos, képzett stb. ffi-akkal - szóval nem magadat kell hülyének tetetni, hanem bennük a frusztrációt leküzdeni segíteni.

Irbisz 2015.10.18. 10:50:52

@Pixynor:
régen ez ment csípőből, ma ismétlés nélkül azt sem tudnám hogy kell nekiállni :)
ezért irtam hogy aktiv matekhasználat és pár szabály ismerete kell csak hozzá.
Persze ha a szabályok már nem megérthetők valaki számára, akkor az vért izzad egy ilyen képlettel.

Irbisz 2015.10.18. 10:53:19

@Pixynor:
az bizony könnyen meglehet, ezzen nem vitázom.
Viszont ezeket a ffiakat is nők nevelték, szóval tessék "reklamálni" a kedves mamáknál :)
Viccet félretéve, ez nem csak anevelés, a géneknek erre komoly hatása van, szóval nem olyan egyszerű ezt a problémát leküzdeni.

Irbisz 2015.10.18. 10:58:02

@FemmeFatal:
ez függ azoktol a köröktől, amelyekben forogsz :)
Az ész sexybb mint a butaság, de önmagában kevés, szerintem a kedvesség nélküli ész & intelligencia jelent kifejezett versenyhátrányt, mert a kedvesség fontosabb attributum, mint hogy az IQ 114 vagy 141.

(A külsőt most teljesen figyelmen kívül hagyva).

Irbisz 2015.10.18. 11:00:38

@csepke: Tévedés. Ha csak meg akarja szerezni, hogy mint újabb skalp meglegyen, akkor nem probléma, de itt gondolom nem erről van szó, hanem tartós kapcsolatról.

Pixynor 2015.10.18. 11:02:48

@Irbisz: szerintem is inkább gének, mint nevelés kérdése, hisz nem egy példa van rá, hogy valaki dirrekt nem akar és nem is lesz olyan, mint a szülei, mert azok, mondjuk isznak drogoznak, alulműveltek, vagy épp az ellenkezője, művelt okos család sarja fellázad, és már csak azért sem követi a szülei példáját és linkóczi ember válik belőle.

Irbisz 2015.10.18. 11:03:46

@FemmeFatal:
"Csupán" azért, mert nagyon nem mindegy, hogy ugyanazon elme és személyiség, milyen kinézetű testben lakozik :)

Pixynor 2015.10.18. 11:04:17

@Irbisz: és igen, bazi nehéz, mert az alapok hiányoznak, felejtésből kifolyólag és itt meg rögtön a lecsó közepébe vágtak, mondván az alap mindenkinél alap, és minden ember úgy ébred mindennap, hogy legalább két deriválást elvégez az első kávé előtt.

2015.10.18. 11:18:52

@Irbisz: en ebbe most csal azer

csepke 2015.10.18. 11:20:20

@Pixynor: na de aazért mentél hogy többet tudj, nem azért hogy átismételd amit eddig tudsz

hello73 2015.10.18. 11:20:42

@Irbisz: én még sosem hódítottam meg senkit a testemmel. Valahogy mindig úgy alakult, hogy az eszemmel "hódítottam". Lehet ezért is alakult ki ez a gondolat nálam, hogy az észnek nagyobb szerepe van, mint pl. a mellméret.

2015.10.18. 11:21:42

@Irbisz: t mentem bele mert halalosan idegesit az okos notol felni kell kijelentes meg h ne legyen a ff nal okosabb ... vegyuk eszre h ezek nem a noket minositik hanem a ferfit aki mondja az o korlatairol felelmeirol szolnak (reszemrol aki fel az okos notol az nyugodtan menjen haza boven marad meg aki nem fel ;)

Pixynor 2015.10.18. 11:23:25

@csepke: hááát de nem tudok semmi bassza meg :) hol vagyok én az itt emlegetett okos nőtől :)

@hello73: nálam is többet az elme, mint a test, de sajnos ez nem igazán akar működni manapság :) egy szexi fenékért bármit a többi nem számít :) vagy legalább is itt is ez jön szembe velem, mármint ezen a blogon :)

hello73 2015.10.18. 11:28:24

@Pixynor: de ez nem téged minősít, hanem a ff-akat, pl. vagy azon nőket, akik ezt támogatják.

Nem fogok pl. mellfelvarrást kérni karácsonyra a családtól, csak hogy a kereslet megnőjön irántam

Pixynor 2015.10.18. 11:36:03

@hello73: ezzel én is vagyok :) és nagy a valószínűsége, hogy ezért maradok egyedül :) de ha ez számít, akkor legyen ez, nálam akkor sem ez fogja képviselni az értéket, ebben már nem fogok megváltozni, tudom, amit tudok és ez számít nálam is :)

Irbisz 2015.10.18. 11:36:51

@sirok0001:
" elnézést a megint kötekedésemért, tényleg, de... (most magamból indulok ki)
- nem tartom magam okosnak, de van az a dolog, amikor beszélgetek egy nővel (mindegy milyen témában) és zsigerből érzem, hogy nem stimmel valami, a kérdések célzottak, arcvonások/testi jelek nincsenek, de érzem az irányítottságot még a nevetésben is..."
Ilyen van, valamilyen álarcot a legtöbb ember visel, lehet hogy csak kedvezőbb színben tünjön fel. Lehet hogy ezen látsz át.

"- van a másik, amikor megbízok és barátként kezelem a nőt, és azt veszem észre, hogy a megvett cuccait én viszem :D igen, na ilyenkor érezzem magam hülyének/becsapottnak, mert arra kellek, hogy vigyem a cuccát? szívesen segítek szó nélkül, de ez így jó? mindezt tudatosan látom, de nem szólok semmit..."
hacsak nem egy egy krumpliszsákot cipelsz, ezt én nem érzem kihasználásnak.
Persze ha kizárólag csomagcipelésre kellettél, akkor igen.

"Kérdem én most nem csak Alibanyától, hogy szerintetek ez rendben van? Legyek ideges vagy sem? Ez a bizalom kaszinóztatása vagy nem? Még ha az ember nem is veszi először észre, ha ez kiderül, akkor mi legyen?"
Igy ezt nem lehet eldönteni, ahhoz tudni kéne mi a másik oldal gondolata, szándéka rólad/veled. Illetve neked vannak-e céljaid az adott hölgyeménnyel :)

"Vagy mikor arra kell az ember, hogy meg legyen hallgatva, meg ilyenek..."
Hacsak nem nagyon unalmas, buta traktát es pletykát hallassz a műkörmösről, a legújabb "celebsó" szereplőiről, akkor hallgasd meg. Ha viszont idegesít a nő, akkor ne, a te komfortod is ér annyit, mint másé, az udvariasságnak is van határa.

"a cél szentesíti az eszközt vagy kérlek magyarázzátok ezt meg nekem és ez nem szerelem meg szex témakör, csak úgy barátság vagy hasonló"
Általánosságban ezt nem lehet megmagyarázni szerintem, nincs egy üdvözítő recept.

Irbisz 2015.10.18. 11:44:04

@FemmeFatal:
Ha idegesít, ha nem, általánosságban ez bizony így van. Én nem féltem sosem, mert elég intelligens vagyok hozzá, hogy elsimerjem ha valaki épp okosabb mint én, sőt ezért csak kalapot emelek, no meg olyan nő nincs is, aki mindenben okosabb v. műveltebb nálam :)
Az átlagfft viszont tényleg elbizonytalanitja, frusztrálja ha a nő képzettebb, okosabb, többet keres, sikeresebb stb., nem véletlen hogy annyi jól képzett és okos nő van még egyedül 30 éves korán túl, és kezd el kapkodni 35 körül-után, hogy legyen egy társ és beférjen még 1 gyerek 40 előtt- még ha ez kisebb-nagyobb kompromisszumokkal is jár, és engedni "kell" az elvárásokból ...

hello73 2015.10.18. 11:45:10

@Pixynor: viszont így most eszembe jutott a karácsnyi kívánságlista:)

Irbisz 2015.10.18. 11:49:57

@hello73: Az észnek nálam is nagyobb a szerepe volt mindig, de most a mellméretet hanyagolva, a kinézet bizony igenis számít.
Biztos van akinek nem, és elég az, mennyire csodálatos a másik elméje, személyisége, de ez egész biztos nem túl nagy része az emberiségnek.

csepke 2015.10.18. 12:51:48

@Irbisz: a kinézet a beugró. egy okos jócsaj esetén nehéz így megmondani mi a fontosabb. ha a sorrend számít, márpedig számít, akkor azt kell gondolnom a kinézet. mert anélkül nincs semmi

2015.10.18. 14:01:03

@Irbisz: de hat akit el lehet bizonytalanitani az csak bizonytalanodjon el. Az elet kegyetlen, ahogyan egy femme fatal is :)

2015.10.18. 14:10:23

@hello73: mindegy milyen a melled. Az a donto h szereted-e a testedet. A kereslet azok irant nagy akik szeretik es elvezik a testuket fuggetlenul attol h az h nez ki (nyilvan eltekintve itt a szelsosegektol). Aki szereti magat annak olyan a kisugarzasa ami magneskent vonzza a tekinteteket.

2015.10.18. 14:25:01

@csepke: az osszkep a fontos. A kinezet vagy az esz. Ezek egyutt es meg ezer mas dolog. Ha nem tetszik a hangszine vagy idegesito ahogy elneveti magat, felejtos.

csepke 2015.10.18. 15:08:57

@FemmeFatal: hangszíne?? és ha ilyen végül ilyen aprócseprő dolgok miatt üresen marad az a halmaz? akkor jönnek itt a megmondóemberek, hogy tessék lejjebb adni az igényekből, meg az arcból, vagy végérvényesen besavanyodott picsák maradunk...

2015.10.18. 15:20:40

@csepke: nem veszek vissza, s nemcsak azert nem, mert nem vok besavanyodott ... vegyen vissza az, aki mondja (avagy: "egyen terfogatot az, aki beletette" by besenyo)

Dagr Spaka 2015.10.18. 15:45:47

@csepke: @FemmeFatal: Ha visszavesztek az arcotokból akkor ti is besavanyodott emberek lesztek. Mindenki boldog akar lenni, de piszkosul nem mindegy milyen áron. Igaz hogy sajnálkozva képesek nézni az emberre mert annyi idős amennyi és egyedül él, pedig egyedül lehet boldogabb. De nekik ez csak egy strigula amit beléjük neveltek hogy kell. Viszont ha komolyan veszed magad és megalkudsz akkor az esélyét is eldobod a boldog életnek.

hello73 2015.10.18. 15:56:43

@FemmeFatal: Egyértelmű, higy semmi baj a cicimmel.
S igen, a kisugárzás és összhang a lényeg.

@csepke: Egy apróság is lehet nagyon zavaró, hosszú távon biztos.

@sirok0001: Én is mindig tisztázom a dolgokat. Lehet pasi agyam van.:)

csevely 2015.10.18. 16:10:29

Eldöntöttem, leírom:
Gimiben volt magyartanárnő ( akibe a fiúk fele szerelmes volt), aki kért egy pár nem kötelező olvasmány könyv olvasását, utána megvitatását.
Az egyik ilyen a Mikszáth anekdótája az Okos Pannáról.
( lehet persze hogy inkább Móricz volt......) régrn volt, a memóriám már nem a régi:)
A lényeg, hogy ez a nő a falu szélén lakott, szép bögyös menyecske volt, koslattak is utána a legények.
És az okos Panna mindnek azt mondta, hogy ha hoz egy pár cipőt, csizmát, papucsot, akkor ott alhat. Meg persze csinálhat mást is:)
És ez így ment sokáig.
Gyűltek a dolgok....
És egyszercsak öregedni kezdett a Panna...
És akkor kiállt az utcakapuba, ( kikönyökölt az ablakba) és az arra járó férfiakntól kérdezte :
Nem kell véletlenül egy pár jó cipő?
Mert tudok adni.....ha megteszel pár dolgot.

Szal így indult...:) csak okosan.....

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2015.10.18. 16:11:13

Az mi az hogy ferfipartner? Mer nrm mindegy, ugye ... allitolag ha a ZP mogott lepippant valakit az nem szamit, manapsag ezzel konnyen 10 alatt marad az ember.
De amugy csesszek meg, legyunk szexistennok, de gyakorolni csak fejben szabad (mondjuk az se rossz)

csevely 2015.10.18. 16:13:29

@Irbisz:
Ez nem tudás, ez egy vicc volt valakitől.....

csevely 2015.10.18. 16:16:03

@Pixynor:
" hogy egy okos nő, ha kell neki egy férfi, bármikor tudja úgy intézni, hogy "
MEGKAPJA ............

Igen, tényleg, bármikor :)

csevely 2015.10.18. 16:24:20

@FemmeFatal:
" vegyuk eszre h ezek nem a noket minositik hanem a ferfit aki mondja az o korlatairol felelmeirol szolnak "

Végre valaki leírja.
egy okos nő:)

2015.10.18. 17:26:24

@csevely: Ez tapasztalat inkabb reszemrol nem okossag ... nem regen is volt egy ilyen esetem, h egy ff "ramguglizott" es latta "mekkora sztar vok" - ahogy o fogalmazott. Sztar nem vok, o viszont komplexusos. Ennyi. Kerem a kovetkezot ;p

csepke 2015.10.18. 17:47:40

@FemmeFatal: tényleg? de milyen értelemben?

2015.10.18. 17:50:59

@csepke: milyen ertelben? Hat tele a net a pornofilmjeimmel :P

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2015.10.18. 18:36:05

@Irbisz:
Dehogy, GODmode ON :)) (csak neha elfelejtem aktivalni ;) )

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2015.10.18. 18:38:41

Banyus két megjegyzés: 1. a 30 százalék is jelentős mennyiség, azért mert a 41 némileg több, attólmég a 30 is elég meghatározó.

2. Közkedvelt mondás szerint, a férfiak mindig felfelé, a nők lefelé kerekítenek (nyersebben férfiakét osztani kettővel,nőkét szorozni ugyanennyivel), szóval már nem kell gondolkodnod a 10. és 11.között :))

csevely 2015.10.18. 19:00:27

@FemmeFatal:
Hat tele a net a pornofilmjeimmel :P

Hooooolll?

2015.10.18. 21:46:39

@csevely: titok. Meg a vegen te is komplexusos leszel. :P

csevely 2015.10.19. 00:07:00

@FemmeFatal:
"Meg a vegen te is komplexusos leszel. :P "

Nem, nem , én már fóbiás vagyok, ezt a komplexus dolgot kenjék másra :)
Nekem elég a "homofóbiás", "xenofóbiás" .....stb fóbiás megkülönböztető jelző.......:)))))))

csevely 2015.10.19. 01:04:44

@FemmeFatal:
Most olvastam, lehet jó valamire neked is..

Mi a marketing?

Látok egy fantasztikus férfit egy partyn.
Odamegyek hozzá és azt mondom: "Fantasztikus vagyok az ágyban".
Ez a Direct Marketing.

Látok egy fantasztikus férfit egy partyn.
Odamegyek hozzá és megszerzem a telefonszámát. Másnap felhívom és
azt mondom: "Szia, fantasztikus vagyok az ágyban".
Ez a Telemarketing.

Barátaimmal vagyok egy partyn és meglátok egy fantasztikus férfit.
Egyik barátnőm odamegy hozzá és rám mutatva így szól: "Ő
fantasztikus az ágyban".
Ez a Reklám.

Beülök az autómba, lassan hajtok a városban és a nyitott ablakon át
minden járókelőnek odakiáltom: "Fantasztikus vagyok az ágyban!"
Ez a Spam (kéretlen reklám).

Látok egy fantasztikus férfit egy partyn.
Felállok, megigazítom a blúzom, odamegyek hozzá és töltök neki egy italt.
Adok neki tüzet, amikor látom, hogy nem találja az öngyújtóját.
Felajánlom, hogy hazaviszem, mert a közelében lakom, majd ezt mondom:
"Mellesleg, fantasztikus vagyok az ágyban".
Ez Public Relations (PR).

ÉS most következik a lényeg!

Látok egy fantasztikus férfit egy partyn. Odajön hozzám és így szól:
"Hallom, fantasztikus vagy az ágyban".
Ez a Brand Recognition (Márkafelismerés).
És ha az aktus után azt mondja: "Hááát tényleg fantasztikus vagy az
ágyban!"
Akkor az a vásárlói elégedettség.

És ha elvesz feleségül, akkor az a márkahűség!

Indul egy új hét........mi lesz velem az óraátállításkor? egy hét múlva?

Így a végére:

- Mit mond a szőke nő a vibrátornak?
- Ne remegj, én is először csinálom!

Irbisz 2015.10.19. 09:44:22

@Pixynor:
"nálam is többet az elme, mint a test, de sajnos ez nem igazán akar működni manapság :) egy szexi fenékért bármit a többi nem számít :) "

Ez viszont erthetö: egy csinos fenek azonnal es nyilvanvaloan lathato, az elme es intellektus szepsege nem, annak kiderülese idöt követel, es nem csak idöt, alkalom is kell hogy egyaltalan kiderülhessen.
Tovabbi nehezseg, ennek kommunikalasa, a masik szamara lathatova tetele megint nem magatol ertetödöen könnyü.

2015.10.19. 11:25:57

@csevely: értem, akkor ez nálad már a végstádium, sajnálom :(
itt találtam pár fóbiát, remélem, azért nem mind illik rád, csak minden második : hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B3bi%C3%A1k_list%C3%A1ja
pl ez sem: "oktofóbia=félelem a nyolcas számtól" ... hahaha :D

2015.10.19. 11:45:30

@FemmeFatal: Femmefatalofóbia :-)

2015.10.19. 12:03:45

@Kulics: az se rossz ;P neked olyanod van?

csevely 2015.10.19. 14:44:47

@FemmeFatal:
itt találtam pár fóbiát,
Köszönöm.
A jelenség, mint megbélyegzés komolyságát jelzi az egész felsorolás, mint itten:

Peniculus situla fóbia - félelem a felmosó vödör általi haláltól

Bár nincs a listában, nekem PC fóbiám is van:)

Ez meg a komplexusos megbélyegzés:

"Ha már nem uraljuk a komplexust, hanem a komplexus uralkodik rajtunk, akkor kezdődnek a bajok.
Tudattalan erő irányítja, nem képes a helyzetet tudatosan kézben tartani. Olyasmit mond vagy tesz, amit később megbán. Aztán szidja magát, szégelli, hogy önuralma így cserbenhagyta."

Én erre mondtam , hogy valaki mást boldogítsanak vele.
Én meg elbíbelődök a vacak fóbiáimmal:)

2015.10.19. 16:54:26

@csevely:

"Peniculus situla fóbia - félelem a felmosó vödör általi haláltól" - hát ez stippi stoppi, nekem ilyen kell, kettő is, egyet előlről, egyet hátulról, hahaha, meghalok!! :D :D :D

És akkor a komplexussal szemben egy fóbia azért jobb, mert nem uralkodik rajtunk, tudjuk kezelni? vagy hogy kell ezt elképzelni?

csevely 2015.10.19. 17:10:37

@FemmeFatal:
Mint írtam a fóbiát ráragasztják az emberre.
Pl én ki nem állhatom a buzikat, és ennek hangot is adok, akkor ráragasztják megvetéssel a homofób jelzőt.
Amúgy ez is a píszí szöveg, amire szintén rámragasztotta a baráti köröm a píszífóbiát.
De nekem ettől még semmi bajom sincs, ugye.
Legfeljebb néha fricskáznak érte........a barátaim:)

De pl egy anyakomlexusos az tényleg nem tud megszabadulni egyszerűen, és ráadásul az jellemzi is őt, a kulvilág legfeljebb regisztrálja a tényt.
Ráadásul betegségnek tartják, próbálják gyógyítani...

Nekem inkább legyen a külvilág által több ilyen megbélyegző fóbiám, mint egy tényleges komplexusos tüneteggyüttes.

A fóbiázás amúgy szerintem az USA.ból kiáramló "politikailag korrekt " píszí szöveg miatt terjed, nem lehet megsérteni senki emberi jogait...ugye.
És ezért nem gyilkos mégha többen is látták, hogy megetszi, hanem vádlott, a nevét sem lehet kiírni...stb
Nekem a melegről csak jó dolog jut eszembe , nyáron télen, és én néven nevezem őket.

Stimmt ?

2015.10.19. 19:08:30

@csevely: miért inem állhatod a buzikat ? Bennük mit ? Amikor van egy affektálós feminim viselkedésmódjuk ? Én ismerek homokos pasit és teljesen normálisna viselkedik és öltözködik, tényleg csak a hálószobájában látszana hogy mi a helyzet vele. Őt is utálnád magától a tudattól hogy ő homokos ? Nem kezdene ki veled, ne félj, ők nagoyn jó radarral rendelkeznek ki a hozzájuk hasonló.

csevely 2015.10.19. 20:55:21

@Kulics:
Túl gyorsan írtam,mert alapvetően dolgoztam.
És úgy tűnik nem eléggé volt pontos a fogalmazásom.

Amit írtam, az a végzet asszonyának szólt, arról, hogy kívülről akasztották rám a "fóbiákat", míg a komplexus, az belülről fakad.
És a buzik csak egy példa volt. Úgy tűnik rossz példa.
Soha senkit nem vetettem meg a nemi irányultsága miatt, sőt másért sem.
A baráti körben van gyerek, aki az.
Furcsa, de mikor kiderült, én próbáltam a szülőket támogatni lelkileg.
Merthogy nagyon sok pszihológiát tanultam az egyetemen és valahogy segíteni akartam.
És az a fiú, illetve barátai soha, de soha nem fognak a prájdon vonaglani, mert az a fizetett műbuzik világa szerintük.És csodásan megoldották a társadalom általi elfogadást is, összejöttek egy leszbi párral, 4-en laknak egy albérletben.......és tesznek mit szeretnek.
Azt vettem zokon , hogy ílyen "műbuzikkal" lezáratják a várost, meggátolják több tízezer ember közlekedését.
Én ténylegesen nagyhangon hirdetem, hogy egy jó punciért bármit:)
Gournak írtam már " mindegy mibe kerül ha bekerül" szlogent....
És erre kapom a fóbiás szarakodást.
Mondom kívülről rámakasztva!
Megbélyegezve vele mint rendszer ellenséget.
Majd ha az lesz a norma és kötelező lesz, na akkortól fogom útálni .....
És akkor már lehet komplexusommá is válik a dolog.

@FemmeFatal:

Az a fóbia az utolsó az általad belinkelt wiki felsorolásban.
De én is megszakadtam, azért másoltam át elrettentésül:)

2015.10.19. 21:06:51

@csevely: okés értelek. Sajnos a várost nem csaka műbuzik záratják le, hanema biviklisek, a tájfutók, az utlramaratonisták, a városfutók, a műgalamblövészek, a kártyapaklikészítők, a lószerszám árusok, a kalácssütők, a kézműves kolbászárusok, a babakocsival tüntetők, a traktoros felvonulók stb stb stb.. minden hétvégére jut valami őrület, hogy az ő réteg igényeik miatt két millió ember szívjon.

csevely 2015.10.19. 22:40:26

@Kulics:
Látom, érted a lényeget.
Ugyanis mindenhol cél, hogy bármilyen kissebség uralkodjon a többségen.
Ha jól emlékszem rothschildnak hívták aki mondta.
És már itt tart a világ:
mandiner.hu/cikk/20151005_az_allatok_nem_esznek_ilyet_penzt_akarunk_a_penzunket_akarjuk_tiltakozas_a_finn_menekultellatas_ellen
De inkább priviben kéne ezt letisztáznunk.
Mert ez nem fóbia ám:)

2015.10.19. 22:52:34

@csevely: ebben nem hiszek, ez durva agymosás és hazugság. Ilyen zsákutcába már nem megyek be semmilyen kommunikációs szinten. Az én életem és lelki nyugalmam többet ér ennél. Bocs.

2015.10.19. 22:53:21

@csevely: mármint a mandineres cikkre mondom.. A megelőző mondataiddal egyetértek.

csevely 2015.10.19. 23:00:51

@Kulics:
Tudd, hogy itt a "menekülttábor" környékén az egész járda szélességében vonultak több sorban a 18-40 év katonakorú emberek, és soha sem tértek ki.
Éngem is fellöktek a saját országomban.
És volt olyan, hogy elvileg balhé volt a táborban, kijöttek onnan a vadak és a felgyújtott kukák, ledöntött fák miatt megállt autókat, autósokat verték allah nevében.
Lesz még európának 10 éve ?
De tényleg nem itt.....

Irbisz 2015.10.20. 09:12:54

@Kulics: hinni a templomban kell.
Rengeteg "szegeny menekült" tenyleg ilyen, nem veletlen hogy mar Merkellel is szembefordult sajat partjanak egy jelentös resze, mert hozzajuk bizony eljutnak azok a jelentesek, amelyet az öncenzurat gyakorlo sajto egy resze szepen eltitkol.

2015.10.20. 09:18:47

@Irbisz: Hallottál már a médiában manipulációról - hazugságról - csúsztatásról - demagógiáról? Vagy ezt csak a te általad "rossz" oldal csinálja, amiben te akarsz hinni, azok mindig korrektek és igazak ? Honnan tudod melyik hazudik ? Mire alapozod a véleményedet ? Van saját tapasztalatod a témában ?

Irbisz 2015.10.20. 12:31:04

@Kulics:
Bizony hogy van manipulacio, csak kerdes az, melyik oldalrol van több, es vajon nem te vagy-e a jobban manipulalt.

A menekültekkel szerencsere nincs tapasztalatom, de ha elolvasom a mersekelt nemet lapok nevvel vallalt olvasoi kommentjeit, egyre jobban latszik hogy Merkel nem csak sajat partjaval kerül ellentetbe, hanem a sajat szavazoival is- akiknek meg mar van tapasztalata a menekültekkel.
De a nemet belügyminiszter nalad biztos jobban kepben van, es meg ha ö is ezt mondja, kancellarjaval szembemenve, az igazsag kimondasat meggatlo pc betartasa mellett: index.hu/kulfold/2015/10/02/willkommenskultur_helyett_a_nemet_belugyminiszter_anerkennungskulturt_is_szeretne/
akkor ott meg te is elgondolkodhatnal, vajh nem igaz-e amit te demagog indulatkeltesnek titulalsz.

Ja, meg a liberalis allamfö, Gauck is valami olyasmit mondott az egyesites napokban volt 25-ik evfordulaja alkalmabol, hogy akarunk segiteni, de hiaba van nyitva a szivünk, a lehetösegeink (ertsd eröforras, penz) vegesek, es meg az azonos nyelvü, kulturaju nemet egyesites sem sikerült teljesen, akkor ott a mas nyelvü, mas kulturaju es ertekrendü, kirekesztö vallasa, a nöket megvetö muzulmanokkal (utobbi kettöt mar en mondtam) az integracio igen komoly kihivas, nem csak annyi hogy ”megcsinaljuk”.

2015.10.20. 12:39:23

@Irbisz: "vajh nem igaz-e amit te demagog indulatkeltesnek titulalsz."
Látom besoroltál engem is valamelyik táborba. Nem tituáláltam semmit semminek.. én csak kérdeztem.
Az itélkezést és a kőkemény igazságok kimondását meghagyom neked :-)
Tudom, hogy jóleső megkönnyebbülés ez.

Terézágyú 2015.10.20. 12:47:48

@Irbisz:
"A menekültekkel szerencsere nincs tapasztalatom"

Mindig ezek a legokosabbak és a leghangosabbak.

csevely 2015.10.20. 14:16:07

@Terézágyú: @Kulics: @Irbisz:

Ismerkedjetek:

www.youtube.com/watch?v=JEymSKRLqZQ

www.youtube.com/watch?v=B7hetN-_n5o

utána gondolkodni, véleményt alkotni.

Én 300 méterre lakom tőlük.
Éjjel-nappal cirkáló rendőrautók ellenére is mindent elpusztítanak mint sáskák lerabolták a környéket.
Az ott közlekedő buszokon fegyveres rendőrök, hogy ne verjék a fehéreket a csontfekete szír orvosok, mérnökök.
Van még kérdés?

Mármint a xenofóbiámról.......

Terézágyú 2015.10.20. 14:22:07

Az egyik ismerősöm egy faluban egy park mellett lakik. A parkban sátoroztak a Kitudjahonnani Magyar és Hűdenemzeti Huszáregyesület tagjai, pár napig.
300 méterre.

Az illető ismerőseimnek azóta megvan a véleménye róluk. Rengeteg szemét, lószar, emberszar és okádék maradt utánuk.
Neki sincs több kérdése.

Irbisz 2015.10.20. 14:22:18

@Terézágyú:

kiveve a gyevi birot, es a mindenben es mindenkiröl csak a legjobbat feltetelezö ultranaiv idealistakat es almodozokat.

Irbisz 2015.10.20. 14:34:09

@Kulics:
egy-egy kerdes sokszor kijelentessel is feler, uis. nem a forma szamit (pont avagy kerdöjel van a mondat vegen) hanem a szövegösszefüggeshez illö tartalom.
Ha esetedben nem erröl volt szo akkor meg csak valaszoltam alnaiv kerdesedre, helyesebben nem is en, hanem a nemet belügyminiszter ill. az allamelnök, igy egy kökemeny igazsagot sem irtam le.

csevely 2015.10.20. 14:43:01

@Terézágyú:

Egy hete kommentelte valaki:
" van elég csőcselék ebben az országban, minek jöjjenek mégtöbben? "

2015.10.20. 15:44:44

@Irbisz: és egy ország elnöke meg belügyminisztere az IGAZSÁGot mondják ? Nem véletlenül a politikai játszmák fő szereplői ők ? Hogy ők maguk lennének a manipulátorok ? Ja nem, bocs. :-))
Hiába küzdesz velem, a politikai játszmák és média genyókodásokban senkinek nem hiszem egy szavát se. Ha te beállsz ezek mögé, akkor neked se hiszek.
MErt ezek szerint markáns véleményed van és csak azokat az eseményeket látod meg, ami ezeket alátámasztja. Nem érdekelnek ezek a fárasztó dolgok.

Irbisz 2015.10.21. 08:44:17

@Kulics:
az igazsag, helyesebben a valosag valahol a velemenyek valamilyen eredöjeben van, kerdes az, kiehez közelebb.
a politikusokat hanyagolva, azert kezdtem rögtön azzal, hogy "de ha elolvasom a mersekelt nemet lapok nevvel vallalt olvasoi kommentjeit, egyre jobban latszik hogy Merkel nem csak sajat partjaval kerül ellentetbe, hanem a sajat szavazoival is- akiknek meg mar van tapasztalata a menekültekkel.",
amin valamiert rögtön atleptel es csak tet tudod miert, elkezdtel a csak raadaskent megemlitett politikusokkal es azok szavahihetösegevel foglalkozni, szepen elterelve a lenyeget a megannyi atlagember velemenyeröl - ami ezek szerint joggal velelmezhetöen nem vag egybe a tieddel.

2015.10.21. 09:00:59

@Irbisz: jól mondod én is manipulálok :-)
Egyébként nem akarok kötözködni, szerintem mi lényegilag azonos véleménnyel vagyunk a történésekről, csak én már nem akarok ezügyen megnyilatkozni.. ott van rá az örülünkvincent blog meg a többiek. Itt, ezen a fórumon nincs kedvem ebbe belebonyolódni. Meg most egész más témák vannak érdeklődésem homlokterében. Nagyon messze a politikától. Megérted ?

2015.10.21. 11:30:27

@FemmeFatal: végzetesek, de a téren és az időn túliak

2015.10.21. 15:10:18

@Kulics: végzetes? mint egy fatál?

csevely 2015.10.22. 04:59:05

@Terézágyú:

Kívánom, legyenek a szomszédaid ...
www.youtube.com/watch?v=DHl87TFke8E

Vagy fogadj be párat.
A szegény esendő gyerekkel menekülő anyákból-

Nem hittem volna, hogy volt valaki, aki felteszi a hálóra.

Ronnie_27 2015.12.22. 10:50:57

Sok nővel randiztam, és soknak feltettem a kérdést. Nem azért, mert ez alapján ítéltem meg őket, hanem csak kíváncsiságból.
Az ideális szám egy 30 körüli nő esetében 5 és 20 között van.
süti beállítások módosítása