Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

Elérkeztünk a legfontosabb kutatási eredményhez

2015. október 14. - Alibanya1

Laza szénhidrát napot tartottam, ez afféle boldogságfokozó, helybenülős tevékenység, karnyújtásnyira mindennel, mi örömet okoz: laptop, kávé, csoki, macaron, narancslé, túró rudi, mi kell még? Csak úgy nézegettem a világot, meg eszegettem, a hajamat össze fogtam és nem akartam semmi történést. Úgy éreztem kifejezetten unalmas és lusta napot szeretnék. Ekkor megláttam, amit megláttam!

12006121_1127804420566465_8626884406127365014_n.jpg

Végre - csak ezt tudtam kinyögni, amikor egy alig ismert mediterrán sajtótermékben olvasgatva elém tárult ez a hihetetlenül fontos kutatási eredmény. A hír különleges értékének a felismerésével egyidőben magamra öntöttem a kávémat, valamint félrenyeltem a raffaelo-golyómat. Heves izgalom lett úrrá rajtam, nem érdekelt már az elhagyott bankkártyám, sem a Slash koncert, amely olyan piszok drága. A gyereket gondolkodás nélkül elengedtem vízipipa partyra - te jó ég bár tudnám mi lehet az - csak hogy a kérdésnek szentelhessem a figyelmet. Istenem, miért titkolták ezt ennyire, miért van ez ide elrejtve?! Hol lapult eddig? Nem tudom, de mindegy is, nem válaszolhatok a világ minden kérdésére. A szabadkőművesség titkát még csak csak megfejteném, de ez már meghaladja a lehetőségeimet. Végül is igazán szerencsés vagyok, hogy mégis rábukkantam erre a hírre és eredményre, és nagy nehezen helyére tehetem a dolgokat. Nők milliónak dilemmája érhet véget a mai nappal, mert végre valahára kikutatták és számszerűen kifejezték, hogy meddig az addig, vagyis hány férfipartnerig maradhat tisztességes a nő, és mely felett veszíti el hirtelen az értékét.... mikortól számít ledér kacatnak, czifra nőnek, vörös cafkának és így tovább, nem akarok irodalmilag túlzásokba esni. Hihetetlenül fontos információ, életbevágó. 

worried-sleepless-woman.jpg

.....Vajon Jancsi hol húzta meg a határt....?!

Helyszínünk Kanada, ebben a szépséges és favágókkal megtűzdelt országban ébredtek rá arra, hogy ezt a kérdést végre rendezni kell, a nők hadd tudják végre mihez tartani magukat, legyen ez egy konkrétum, és ne valami ködbe vesző bizonytalanság. Szinte látom, ahogy az aggódó tudós szeme előtt megjelenik a sok álmatlanul vergődő nő, aki azon marja magát: mi is a helyzet velem?! Rendes asszony vagyok én még? Természetes, hogy felébredt a segíteni-vágyás ősi ösztöne! Egy tudós esetében, ez azonnal kérdés felvetést és  lázas kutatást jelent! A gondolatokat, ebben az esetben  gyors cselekvés követte, és hamarjában megkérdeztek 7656 férfit, mit gondolnak erről a kérdésről. A megkérdezettek száma nagyon fontos, ha ezt számmisztikailag elemezzük, akkor ez egy hatos, vagyis a 69-ből a férfi, értitek nem??! Aztán felváltva páros páratlan... nagyon sok minden van itten, el lehet itt mélyedni  De térjünk inkább vissza a tudományos területre, hogyan hangzott a kérdés, amit feltettek? Mi az, ami ennyire fontos, amiért most itt ülünk, és amiért én ilyen izgatott lettem? Következzék hát a feltett kérdés: Hány férfipartner után tekinti Ön könnyűvérűnek a nőt? Ugye, ugye! Lássuk be kevés ilyen fontos dolog van.

És figyelem, ime az eredmény, a nők izgatottan számolgathatnak titokban: a megkérdezett férfiak 30 százaléka szerint ez a határ a 20 vagy annál több szexpartner esetében jelentkezik, már hogy a nőt kurvának nézik, jó itt még  egy kicsit nyugodt voltam, de a következő sor, az végleg tönkre vágott: ugyanakkor a válaszadók 41 százaléka ezt a határt a 10-es számnál húzta meg. Tíz, ten, deset, zehn, értve?! A maradék 29 százalék, hogy mit mondott, már nem nagyon érdekel, gondolom hogy pár százalék szerint, legjobb, ha egy nő nem is kefél, mert hát miféle világban élünk, romlás, asszony a neved. Maradjunk inkább az eredmény rövid elemzésénél: vegyünk egy asszonyt, egy átlagosat 15 - 65 éves koráig van szex az életében, hogy milyen ezt most hagyjuk, ez nem a minőségről, hanem a mennyiségről szóló írás,  ez 50 év! Ezt marhára be kell ám osztania, mert hogy nagyon szigorú a felület, tehát öt évente lehet csere, se előbb se később értve vagyunk? Az ötven évet szépen fel kell osztani a tíz pasi  között, már ha tisztességes akar maradni, a leányzó, és hát már a tizedik necces, ott már villog a kis piros lámpa!

Magam részéről lezártnak tekintem az ügyet, nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen áttörést élhetek meg, hogy ilyen pontosan, számszerűen láthatom a helyzetet. Mit mondjak úgy tűnik én elszúrtam a beosztást, nagyon kevés helyem maradt a hátralévő éveimre. te jó ég... egyáltalán melyik számot vegyem figyelembe? Ugyanakkor nyugodt is lettem, tisztán látom a lehetőségeimet, a 10. és 11. között alaposan el kell hogy gondolkodjam, mert ugye ott egyik napról a másikra jelentős változáson fogok átesni, tisztességesből a kurva kategóriába sorolódom, és most már nem hivatkozhatom arra, hogy nem tudtam, meg ilyenek, ez már akkor az én döntésem lesz!

Csak hogy jobban borzoljam a kedélyeket, akkor ennyit erről :

Legalábbis az elv kedvérért mindenképpen!

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr377966042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pixynor 2015.10.17. 21:58:43

@FemmeFatal: Az egy dolog hogy szexi, futo kapcsolatra vagy egy ket alkalomra, de hosszu tavra nem.

@Csakegyvalaki: Ugyanerre gondoltam en is csak maskepp fogalmaztam meg. Lenyeg a no nem alakit ki olyan helyzetet melyben ezt erezteti a ferfival csak diszkreten figyel.

Pixynor 2015.10.17. 22:00:58

@Dagr Spaka: Amit irtam nem egyenlo azzal hogy butanak kell magad tettetni hisz azt feltetelezem eleve hogy okos no nem a falu bolondjaval akar osszeallni. Ne ennyire a masik vegletben gondolkodj.

Alibanya1 2015.10.17. 22:02:33

@Pixynor: @csepke: @hello73: @FemmeFatal: @csevely: az okos nő ezt úgy intézi, hogy arra a területre terelődjön a szó, ahol a férfi okosabb, vagy ahol a férfi magabiztosabb, szóval ilyesmi, ezzel megadja a biztonságot a férfinak, hogy azért tud mit mondani az okos nőnek is és utána már meg mindegy

csevely 2015.10.17. 23:42:04

@Alibanya1:

az okos nő ezt úgy intézi, hogy arra a területre terelődjön a szó, ahol a férfi okosabb,

Igen..... az okos nő.
Annál azért tényleg nincs rosszabb egy férfinak, mintha a butuskának vélt nő egyszercsak nekilódul.

Ráadásul tapasztalatom szerint a legokosabb férfiak sem olyan okosak, mint a legokosabb nők, vice versa, a legbutább nők is okosabbak a legbutább férfinál.

a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/2673/7810/original.jpg?w=600&h

Na erre varrjatok gombot, lányok:))))))

@Pixynor:
egy okos nő, ha kell neki egy férfi, bármikor tudja úgy intézni, hogy a férfinak az az érzése, ő az okosabb :)

Csak én nem látok most egyetlen férfi hozzászólást sem :)))

Lányok! csak így tovább......okosan............

csevely 2015.10.17. 23:56:47

Eléggé későn, de gugliztam, gugliztam és ezt kaptam egyszerre csak:

vadkelet.reblog.hu/keleten-a-wc-is-jobb

Esőmentes vasárnapot.

csepke 2015.10.18. 07:37:36

@Alibanya1: egyébként meg a meglátásom az, hogy agyalhatunk ilyeneken, de ha egy férfi igazán akar egy nőt, azt semmi nem állítja meg, ha meg nemigazán, akkor meg minden ilyen fondorlat is kevés. ideig-óráig működik csak.

Pixynor 2015.10.18. 08:47:20

@csepke: végül is mindennek ez az alapja, hogy a férfi akarjon egy nőt, és fordítva. :)

hello73 2015.10.18. 08:56:57

Hááát, akkor jó ebédhez szóljon a nóta:)

www.youtube.com/watch?v=YLHpvjrFpe0

@Pixynor: ennyi! :)

2015.10.18. 08:57:04

@csepke: hulye kerdes ... miert akarnam elkuloniteni a testemet??

csepke 2015.10.18. 09:14:28

@FemmeFatal: ez így tévút. ha igaznak vesszük azt hogy idő múlásával egyre több eszünk van akkor szerinted egyre szexibbnek kell lennünk. de ez nincs így. sőt. én már több mindent hallottam hogy milyen legyen egy nő alapvetően, mert ha megöregszik akkor is maradjon valami élvezhető benne, (legutóbb okos kedves ismerősöm azt mondta, mosolygós)...de az eszesség, az valahogy soha nem került még elő a felsorolásban.

2015.10.18. 09:28:46

@csepke: akkor mas korokben mozgunk, ill. van egy olyan mechanizmus is, h pl egy barna nonek senki soha nem dicseri a szokeket es viszont, a sovanynak a kovereket es uez igaz az iq ra is

sirok0001 2015.10.18. 10:16:40

@Alibanya1: és mi van akkor, ha a butának vélt férfi érzi ezt? menjen bele a dologba vagy sem?

elnézést a megint kötekedésemért, tényleg, de... (most magamból indulok ki)
- nem tartom magam okosnak, de van az a dolog, amikor beszélgetek egy nővel (mindegy milyen témában) és zsigerből érzem, hogy nem stimmel valami, a kérdések célzottak, arcvonások/testi jelek nincsenek, de érzem az irányítottságot még a nevetésben is...
- van a másik, amikor megbízok és barátként kezelem a nőt, és azt veszem észre, hogy a megvett cuccait én viszem :D igen, na ilyenkor érezzem magam hülyének/becsapottnak, mert arra kellek, hogy vigyem a cuccát? szívesen segítek szó nélkül, de ez így jó? mindezt tudatosan látom, de nem szólok semmit...

Kérdem én most nem csak Alibanyától, hogy szerintetek ez rendben van? Legyek ideges vagy sem? Ez a bizalom kaszinóztatása vagy nem? Még ha az ember nem is veszi először észre, ha ez kiderül, akkor mi legyen?

Vagy mikor arra kell az ember, hogy meg legyen hallgatva, meg ilyenek...

a cél szentesíti az eszközt vagy kérlek magyarázzátok ezt meg nekem és ez nem szerelem meg szex témakör, csak úgy barátság vagy hasonló

hello73 2015.10.18. 10:31:20

@sirok0001: Ideges ne legyél, ártalmas az egészségre.
Szerintem, szólj, hogy "hahó, babám, valami nem stimmel".

Ha segíteni kérnek meg, akkor jogos a cipekedés, ha sok a cucc, akkor is, ha látod, hogy rendszeresen van kihasználva a férfias erőd, akkor szólj, hogy valami nem tetszik.
De ha magadban fortyogsz, akkor az mit ér?

Általában mindig valahogy eljutunk a célunkig, az már más kérdés, hogy milyen eszközzel tesszük ezt.

A filmek/könyvek negatív hősei is céltudatosak, mindent megtesznek a másik fél legyőzésére. Csal valahogy náluk ezt sosem ismerjük el, hogy hmm, milyen kis céltudatos, kreatív ez a kis gonosz figura.

Irbisz 2015.10.18. 10:37:32

@Pixynor:
Ez hülyeség. Mármint ilyen kategórikus kijelentésként, mert általánosságban szerintem is igazad van :)
Viszont egy elegendően okos/intelligens ffi, ha nem csak IQ-ja, hanem EQ-ja is elég magas, inkább örül egy nálánál is okosabb nőnek.
A megfigyelés, hogy problémák vannak ha egy ffi nálánál intelligensebb, okosabb nővel kell hosszotávu kapcsolatban élnie, önmagában teljesen es közhelyszerűen igaz.

Irbisz 2015.10.18. 10:40:19

@Csakegyvalaki: @Pixynor:
igen, nagy a különbség hogy hosszútávra terveznek-e vagy csak egy 1éjszakás kaland nez ki, mert ott nyilván ez a probléma kevésbé fenyeget a ffi oldalárol :DD

Irbisz 2015.10.18. 10:45:12

@csevely:
"
a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/2673/7810/original.jpg?w=600&h"

ez nem okosság, hanem aktiv matematikai tudás kérdése, azon belül is csak mechanikus, minden észt nélkülözö favágás :)

Pixynor 2015.10.18. 10:45:39

@Irbisz: "egy elegendően okos/intelligens ffi, ha nem csak IQ-ja, hanem EQ-ja is elég magas, inkább örül egy nálánál is okosabb nőnek."

Ja elfelejtettem hozzátenni, hogy ez a típus "hiánycikk" :)

Pixynor 2015.10.18. 10:47:17

@Irbisz: "aktiv matematikai tudás kérdése"

ezt ne is emlegesd :) itt ülök a racionális törtfüggvények integrálása fölött és azon töprengek, miért nem inkább kínait mentem el tanulni :)

Irbisz 2015.10.18. 10:48:16

@Dagr Spaka:
A gond nem is az okos nőkkel van a cikk szernt, hanem a velük kapcsolatba kerülő, kevésbé okos, képzett stb. ffi-akkal - szóval nem magadat kell hülyének tetetni, hanem bennük a frusztrációt leküzdeni segíteni.

Irbisz 2015.10.18. 10:50:52

@Pixynor:
régen ez ment csípőből, ma ismétlés nélkül azt sem tudnám hogy kell nekiállni :)
ezért irtam hogy aktiv matekhasználat és pár szabály ismerete kell csak hozzá.
Persze ha a szabályok már nem megérthetők valaki számára, akkor az vért izzad egy ilyen képlettel.

Irbisz 2015.10.18. 10:53:19

@Pixynor:
az bizony könnyen meglehet, ezzen nem vitázom.
Viszont ezeket a ffiakat is nők nevelték, szóval tessék "reklamálni" a kedves mamáknál :)
Viccet félretéve, ez nem csak anevelés, a géneknek erre komoly hatása van, szóval nem olyan egyszerű ezt a problémát leküzdeni.

Irbisz 2015.10.18. 10:58:02

@FemmeFatal:
ez függ azoktol a köröktől, amelyekben forogsz :)
Az ész sexybb mint a butaság, de önmagában kevés, szerintem a kedvesség nélküli ész & intelligencia jelent kifejezett versenyhátrányt, mert a kedvesség fontosabb attributum, mint hogy az IQ 114 vagy 141.

(A külsőt most teljesen figyelmen kívül hagyva).

Irbisz 2015.10.18. 11:00:38

@csepke: Tévedés. Ha csak meg akarja szerezni, hogy mint újabb skalp meglegyen, akkor nem probléma, de itt gondolom nem erről van szó, hanem tartós kapcsolatról.

Pixynor 2015.10.18. 11:02:48

@Irbisz: szerintem is inkább gének, mint nevelés kérdése, hisz nem egy példa van rá, hogy valaki dirrekt nem akar és nem is lesz olyan, mint a szülei, mert azok, mondjuk isznak drogoznak, alulműveltek, vagy épp az ellenkezője, művelt okos család sarja fellázad, és már csak azért sem követi a szülei példáját és linkóczi ember válik belőle.

Irbisz 2015.10.18. 11:03:46

@FemmeFatal:
"Csupán" azért, mert nagyon nem mindegy, hogy ugyanazon elme és személyiség, milyen kinézetű testben lakozik :)

Pixynor 2015.10.18. 11:04:17

@Irbisz: és igen, bazi nehéz, mert az alapok hiányoznak, felejtésből kifolyólag és itt meg rögtön a lecsó közepébe vágtak, mondván az alap mindenkinél alap, és minden ember úgy ébred mindennap, hogy legalább két deriválást elvégez az első kávé előtt.

2015.10.18. 11:18:52

@Irbisz: en ebbe most csal azer

csepke 2015.10.18. 11:20:20

@Pixynor: na de aazért mentél hogy többet tudj, nem azért hogy átismételd amit eddig tudsz

hello73 2015.10.18. 11:20:42

@Irbisz: én még sosem hódítottam meg senkit a testemmel. Valahogy mindig úgy alakult, hogy az eszemmel "hódítottam". Lehet ezért is alakult ki ez a gondolat nálam, hogy az észnek nagyobb szerepe van, mint pl. a mellméret.

2015.10.18. 11:21:42

@Irbisz: t mentem bele mert halalosan idegesit az okos notol felni kell kijelentes meg h ne legyen a ff nal okosabb ... vegyuk eszre h ezek nem a noket minositik hanem a ferfit aki mondja az o korlatairol felelmeirol szolnak (reszemrol aki fel az okos notol az nyugodtan menjen haza boven marad meg aki nem fel ;)

Pixynor 2015.10.18. 11:23:25

@csepke: hááát de nem tudok semmi bassza meg :) hol vagyok én az itt emlegetett okos nőtől :)

@hello73: nálam is többet az elme, mint a test, de sajnos ez nem igazán akar működni manapság :) egy szexi fenékért bármit a többi nem számít :) vagy legalább is itt is ez jön szembe velem, mármint ezen a blogon :)

hello73 2015.10.18. 11:28:24

@Pixynor: de ez nem téged minősít, hanem a ff-akat, pl. vagy azon nőket, akik ezt támogatják.

Nem fogok pl. mellfelvarrást kérni karácsonyra a családtól, csak hogy a kereslet megnőjön irántam

Pixynor 2015.10.18. 11:36:03

@hello73: ezzel én is vagyok :) és nagy a valószínűsége, hogy ezért maradok egyedül :) de ha ez számít, akkor legyen ez, nálam akkor sem ez fogja képviselni az értéket, ebben már nem fogok megváltozni, tudom, amit tudok és ez számít nálam is :)

Irbisz 2015.10.18. 11:36:51

@sirok0001:
" elnézést a megint kötekedésemért, tényleg, de... (most magamból indulok ki)
- nem tartom magam okosnak, de van az a dolog, amikor beszélgetek egy nővel (mindegy milyen témában) és zsigerből érzem, hogy nem stimmel valami, a kérdések célzottak, arcvonások/testi jelek nincsenek, de érzem az irányítottságot még a nevetésben is..."
Ilyen van, valamilyen álarcot a legtöbb ember visel, lehet hogy csak kedvezőbb színben tünjön fel. Lehet hogy ezen látsz át.

"- van a másik, amikor megbízok és barátként kezelem a nőt, és azt veszem észre, hogy a megvett cuccait én viszem :D igen, na ilyenkor érezzem magam hülyének/becsapottnak, mert arra kellek, hogy vigyem a cuccát? szívesen segítek szó nélkül, de ez így jó? mindezt tudatosan látom, de nem szólok semmit..."
hacsak nem egy egy krumpliszsákot cipelsz, ezt én nem érzem kihasználásnak.
Persze ha kizárólag csomagcipelésre kellettél, akkor igen.

"Kérdem én most nem csak Alibanyától, hogy szerintetek ez rendben van? Legyek ideges vagy sem? Ez a bizalom kaszinóztatása vagy nem? Még ha az ember nem is veszi először észre, ha ez kiderül, akkor mi legyen?"
Igy ezt nem lehet eldönteni, ahhoz tudni kéne mi a másik oldal gondolata, szándéka rólad/veled. Illetve neked vannak-e céljaid az adott hölgyeménnyel :)

"Vagy mikor arra kell az ember, hogy meg legyen hallgatva, meg ilyenek..."
Hacsak nem nagyon unalmas, buta traktát es pletykát hallassz a műkörmösről, a legújabb "celebsó" szereplőiről, akkor hallgasd meg. Ha viszont idegesít a nő, akkor ne, a te komfortod is ér annyit, mint másé, az udvariasságnak is van határa.

"a cél szentesíti az eszközt vagy kérlek magyarázzátok ezt meg nekem és ez nem szerelem meg szex témakör, csak úgy barátság vagy hasonló"
Általánosságban ezt nem lehet megmagyarázni szerintem, nincs egy üdvözítő recept.

Irbisz 2015.10.18. 11:44:04

@FemmeFatal:
Ha idegesít, ha nem, általánosságban ez bizony így van. Én nem féltem sosem, mert elég intelligens vagyok hozzá, hogy elsimerjem ha valaki épp okosabb mint én, sőt ezért csak kalapot emelek, no meg olyan nő nincs is, aki mindenben okosabb v. műveltebb nálam :)
Az átlagfft viszont tényleg elbizonytalanitja, frusztrálja ha a nő képzettebb, okosabb, többet keres, sikeresebb stb., nem véletlen hogy annyi jól képzett és okos nő van még egyedül 30 éves korán túl, és kezd el kapkodni 35 körül-után, hogy legyen egy társ és beférjen még 1 gyerek 40 előtt- még ha ez kisebb-nagyobb kompromisszumokkal is jár, és engedni "kell" az elvárásokból ...

hello73 2015.10.18. 11:45:10

@Pixynor: viszont így most eszembe jutott a karácsnyi kívánságlista:)

Irbisz 2015.10.18. 11:49:57

@hello73: Az észnek nálam is nagyobb a szerepe volt mindig, de most a mellméretet hanyagolva, a kinézet bizony igenis számít.
Biztos van akinek nem, és elég az, mennyire csodálatos a másik elméje, személyisége, de ez egész biztos nem túl nagy része az emberiségnek.

csepke 2015.10.18. 12:51:48

@Irbisz: a kinézet a beugró. egy okos jócsaj esetén nehéz így megmondani mi a fontosabb. ha a sorrend számít, márpedig számít, akkor azt kell gondolnom a kinézet. mert anélkül nincs semmi

2015.10.18. 14:01:03

@Irbisz: de hat akit el lehet bizonytalanitani az csak bizonytalanodjon el. Az elet kegyetlen, ahogyan egy femme fatal is :)

2015.10.18. 14:10:23

@hello73: mindegy milyen a melled. Az a donto h szereted-e a testedet. A kereslet azok irant nagy akik szeretik es elvezik a testuket fuggetlenul attol h az h nez ki (nyilvan eltekintve itt a szelsosegektol). Aki szereti magat annak olyan a kisugarzasa ami magneskent vonzza a tekinteteket.

2015.10.18. 14:25:01

@csepke: az osszkep a fontos. A kinezet vagy az esz. Ezek egyutt es meg ezer mas dolog. Ha nem tetszik a hangszine vagy idegesito ahogy elneveti magat, felejtos.

csepke 2015.10.18. 15:08:57

@FemmeFatal: hangszíne?? és ha ilyen végül ilyen aprócseprő dolgok miatt üresen marad az a halmaz? akkor jönnek itt a megmondóemberek, hogy tessék lejjebb adni az igényekből, meg az arcból, vagy végérvényesen besavanyodott picsák maradunk...

2015.10.18. 15:20:40

@csepke: nem veszek vissza, s nemcsak azert nem, mert nem vok besavanyodott ... vegyen vissza az, aki mondja (avagy: "egyen terfogatot az, aki beletette" by besenyo)

Dagr Spaka 2015.10.18. 15:45:47

@csepke: @FemmeFatal: Ha visszavesztek az arcotokból akkor ti is besavanyodott emberek lesztek. Mindenki boldog akar lenni, de piszkosul nem mindegy milyen áron. Igaz hogy sajnálkozva képesek nézni az emberre mert annyi idős amennyi és egyedül él, pedig egyedül lehet boldogabb. De nekik ez csak egy strigula amit beléjük neveltek hogy kell. Viszont ha komolyan veszed magad és megalkudsz akkor az esélyét is eldobod a boldog életnek.

hello73 2015.10.18. 15:56:43

@FemmeFatal: Egyértelmű, higy semmi baj a cicimmel.
S igen, a kisugárzás és összhang a lényeg.

@csepke: Egy apróság is lehet nagyon zavaró, hosszú távon biztos.

@sirok0001: Én is mindig tisztázom a dolgokat. Lehet pasi agyam van.:)

csevely 2015.10.18. 16:10:29

Eldöntöttem, leírom:
Gimiben volt magyartanárnő ( akibe a fiúk fele szerelmes volt), aki kért egy pár nem kötelező olvasmány könyv olvasását, utána megvitatását.
Az egyik ilyen a Mikszáth anekdótája az Okos Pannáról.
( lehet persze hogy inkább Móricz volt......) régrn volt, a memóriám már nem a régi:)
A lényeg, hogy ez a nő a falu szélén lakott, szép bögyös menyecske volt, koslattak is utána a legények.
És az okos Panna mindnek azt mondta, hogy ha hoz egy pár cipőt, csizmát, papucsot, akkor ott alhat. Meg persze csinálhat mást is:)
És ez így ment sokáig.
Gyűltek a dolgok....
És egyszercsak öregedni kezdett a Panna...
És akkor kiállt az utcakapuba, ( kikönyökölt az ablakba) és az arra járó férfiakntól kérdezte :
Nem kell véletlenül egy pár jó cipő?
Mert tudok adni.....ha megteszel pár dolgot.

Szal így indult...:) csak okosan.....

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2015.10.18. 16:11:13

Az mi az hogy ferfipartner? Mer nrm mindegy, ugye ... allitolag ha a ZP mogott lepippant valakit az nem szamit, manapsag ezzel konnyen 10 alatt marad az ember.
De amugy csesszek meg, legyunk szexistennok, de gyakorolni csak fejben szabad (mondjuk az se rossz)

csevely 2015.10.18. 16:13:29

@Irbisz:
Ez nem tudás, ez egy vicc volt valakitől.....

csevely 2015.10.18. 16:16:03

@Pixynor:
" hogy egy okos nő, ha kell neki egy férfi, bármikor tudja úgy intézni, hogy "
MEGKAPJA ............

Igen, tényleg, bármikor :)

csevely 2015.10.18. 16:24:20

@FemmeFatal:
" vegyuk eszre h ezek nem a noket minositik hanem a ferfit aki mondja az o korlatairol felelmeirol szolnak "

Végre valaki leírja.
egy okos nő:)

2015.10.18. 17:26:24

@csevely: Ez tapasztalat inkabb reszemrol nem okossag ... nem regen is volt egy ilyen esetem, h egy ff "ramguglizott" es latta "mekkora sztar vok" - ahogy o fogalmazott. Sztar nem vok, o viszont komplexusos. Ennyi. Kerem a kovetkezot ;p

csepke 2015.10.18. 17:47:40

@FemmeFatal: tényleg? de milyen értelemben?

2015.10.18. 17:50:59

@csepke: milyen ertelben? Hat tele a net a pornofilmjeimmel :P

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2015.10.18. 18:36:05

@Irbisz:
Dehogy, GODmode ON :)) (csak neha elfelejtem aktivalni ;) )

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2015.10.18. 18:38:41

Banyus két megjegyzés: 1. a 30 százalék is jelentős mennyiség, azért mert a 41 némileg több, attólmég a 30 is elég meghatározó.

2. Közkedvelt mondás szerint, a férfiak mindig felfelé, a nők lefelé kerekítenek (nyersebben férfiakét osztani kettővel,nőkét szorozni ugyanennyivel), szóval már nem kell gondolkodnod a 10. és 11.között :))

csevely 2015.10.18. 19:00:27

@FemmeFatal:
Hat tele a net a pornofilmjeimmel :P

Hooooolll?

2015.10.18. 21:46:39

@csevely: titok. Meg a vegen te is komplexusos leszel. :P

csevely 2015.10.19. 00:07:00

@FemmeFatal:
"Meg a vegen te is komplexusos leszel. :P "

Nem, nem , én már fóbiás vagyok, ezt a komplexus dolgot kenjék másra :)
Nekem elég a "homofóbiás", "xenofóbiás" .....stb fóbiás megkülönböztető jelző.......:)))))))

csevely 2015.10.19. 01:04:44

@FemmeFatal:
Most olvastam, lehet jó valamire neked is..

Mi a marketing?

Látok egy fantasztikus férfit egy partyn.
Odamegyek hozzá és azt mondom: "Fantasztikus vagyok az ágyban".
Ez a Direct Marketing.

Látok egy fantasztikus férfit egy partyn.
Odamegyek hozzá és megszerzem a telefonszámát. Másnap felhívom és
azt mondom: "Szia, fantasztikus vagyok az ágyban".
Ez a Telemarketing.

Barátaimmal vagyok egy partyn és meglátok egy fantasztikus férfit.
Egyik barátnőm odamegy hozzá és rám mutatva így szól: "Ő
fantasztikus az ágyban".
Ez a Reklám.

Beülök az autómba, lassan hajtok a városban és a nyitott ablakon át
minden járókelőnek odakiáltom: "Fantasztikus vagyok az ágyban!"
Ez a Spam (kéretlen reklám).

Látok egy fantasztikus férfit egy partyn.
Felállok, megigazítom a blúzom, odamegyek hozzá és töltök neki egy italt.
Adok neki tüzet, amikor látom, hogy nem találja az öngyújtóját.
Felajánlom, hogy hazaviszem, mert a közelében lakom, majd ezt mondom:
"Mellesleg, fantasztikus vagyok az ágyban".
Ez Public Relations (PR).

ÉS most következik a lényeg!

Látok egy fantasztikus férfit egy partyn. Odajön hozzám és így szól:
"Hallom, fantasztikus vagy az ágyban".
Ez a Brand Recognition (Márkafelismerés).
És ha az aktus után azt mondja: "Hááát tényleg fantasztikus vagy az
ágyban!"
Akkor az a vásárlói elégedettség.

És ha elvesz feleségül, akkor az a márkahűség!

Indul egy új hét........mi lesz velem az óraátállításkor? egy hét múlva?

Így a végére:

- Mit mond a szőke nő a vibrátornak?
- Ne remegj, én is először csinálom!

Irbisz 2015.10.19. 09:44:22

@Pixynor:
"nálam is többet az elme, mint a test, de sajnos ez nem igazán akar működni manapság :) egy szexi fenékért bármit a többi nem számít :) "

Ez viszont erthetö: egy csinos fenek azonnal es nyilvanvaloan lathato, az elme es intellektus szepsege nem, annak kiderülese idöt követel, es nem csak idöt, alkalom is kell hogy egyaltalan kiderülhessen.
Tovabbi nehezseg, ennek kommunikalasa, a masik szamara lathatova tetele megint nem magatol ertetödöen könnyü.

2015.10.19. 11:25:57

@csevely: értem, akkor ez nálad már a végstádium, sajnálom :(
itt találtam pár fóbiát, remélem, azért nem mind illik rád, csak minden második : hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B3bi%C3%A1k_list%C3%A1ja
pl ez sem: "oktofóbia=félelem a nyolcas számtól" ... hahaha :D

2015.10.19. 11:45:30

@FemmeFatal: Femmefatalofóbia :-)

2015.10.19. 12:03:45

@Kulics: az se rossz ;P neked olyanod van?

csevely 2015.10.19. 14:44:47

@FemmeFatal:
itt találtam pár fóbiát,
Köszönöm.
A jelenség, mint megbélyegzés komolyságát jelzi az egész felsorolás, mint itten:

Peniculus situla fóbia - félelem a felmosó vödör általi haláltól

Bár nincs a listában, nekem PC fóbiám is van:)

Ez meg a komplexusos megbélyegzés:

"Ha már nem uraljuk a komplexust, hanem a komplexus uralkodik rajtunk, akkor kezdődnek a bajok.
Tudattalan erő irányítja, nem képes a helyzetet tudatosan kézben tartani. Olyasmit mond vagy tesz, amit később megbán. Aztán szidja magát, szégelli, hogy önuralma így cserbenhagyta."

Én erre mondtam , hogy valaki mást boldogítsanak vele.
Én meg elbíbelődök a vacak fóbiáimmal:)

2015.10.19. 16:54:26

@csevely:

"Peniculus situla fóbia - félelem a felmosó vödör általi haláltól" - hát ez stippi stoppi, nekem ilyen kell, kettő is, egyet előlről, egyet hátulról, hahaha, meghalok!! :D :D :D

És akkor a komplexussal szemben egy fóbia azért jobb, mert nem uralkodik rajtunk, tudjuk kezelni? vagy hogy kell ezt elképzelni?

csevely 2015.10.19. 17:10:37

@FemmeFatal:
Mint írtam a fóbiát ráragasztják az emberre.
Pl én ki nem állhatom a buzikat, és ennek hangot is adok, akkor ráragasztják megvetéssel a homofób jelzőt.
Amúgy ez is a píszí szöveg, amire szintén rámragasztotta a baráti köröm a píszífóbiát.
De nekem ettől még semmi bajom sincs, ugye.
Legfeljebb néha fricskáznak érte........a barátaim:)

De pl egy anyakomlexusos az tényleg nem tud megszabadulni egyszerűen, és ráadásul az jellemzi is őt, a kulvilág legfeljebb regisztrálja a tényt.
Ráadásul betegségnek tartják, próbálják gyógyítani...

Nekem inkább legyen a külvilág által több ilyen megbélyegző fóbiám, mint egy tényleges komplexusos tüneteggyüttes.

A fóbiázás amúgy szerintem az USA.ból kiáramló "politikailag korrekt " píszí szöveg miatt terjed, nem lehet megsérteni senki emberi jogait...ugye.
És ezért nem gyilkos mégha többen is látták, hogy megetszi, hanem vádlott, a nevét sem lehet kiírni...stb
Nekem a melegről csak jó dolog jut eszembe , nyáron télen, és én néven nevezem őket.

Stimmt ?

2015.10.19. 19:08:30

@csevely: miért inem állhatod a buzikat ? Bennük mit ? Amikor van egy affektálós feminim viselkedésmódjuk ? Én ismerek homokos pasit és teljesen normálisna viselkedik és öltözködik, tényleg csak a hálószobájában látszana hogy mi a helyzet vele. Őt is utálnád magától a tudattól hogy ő homokos ? Nem kezdene ki veled, ne félj, ők nagoyn jó radarral rendelkeznek ki a hozzájuk hasonló.

csevely 2015.10.19. 20:55:21

@Kulics:
Túl gyorsan írtam,mert alapvetően dolgoztam.
És úgy tűnik nem eléggé volt pontos a fogalmazásom.

Amit írtam, az a végzet asszonyának szólt, arról, hogy kívülről akasztották rám a "fóbiákat", míg a komplexus, az belülről fakad.
És a buzik csak egy példa volt. Úgy tűnik rossz példa.
Soha senkit nem vetettem meg a nemi irányultsága miatt, sőt másért sem.
A baráti körben van gyerek, aki az.
Furcsa, de mikor kiderült, én próbáltam a szülőket támogatni lelkileg.
Merthogy nagyon sok pszihológiát tanultam az egyetemen és valahogy segíteni akartam.
És az a fiú, illetve barátai soha, de soha nem fognak a prájdon vonaglani, mert az a fizetett műbuzik világa szerintük.És csodásan megoldották a társadalom általi elfogadást is, összejöttek egy leszbi párral, 4-en laknak egy albérletben.......és tesznek mit szeretnek.
Azt vettem zokon , hogy ílyen "műbuzikkal" lezáratják a várost, meggátolják több tízezer ember közlekedését.
Én ténylegesen nagyhangon hirdetem, hogy egy jó punciért bármit:)
Gournak írtam már " mindegy mibe kerül ha bekerül" szlogent....
És erre kapom a fóbiás szarakodást.
Mondom kívülről rámakasztva!
Megbélyegezve vele mint rendszer ellenséget.
Majd ha az lesz a norma és kötelező lesz, na akkortól fogom útálni .....
És akkor már lehet komplexusommá is válik a dolog.

@FemmeFatal:

Az a fóbia az utolsó az általad belinkelt wiki felsorolásban.
De én is megszakadtam, azért másoltam át elrettentésül:)

2015.10.19. 21:06:51

@csevely: okés értelek. Sajnos a várost nem csaka műbuzik záratják le, hanema biviklisek, a tájfutók, az utlramaratonisták, a városfutók, a műgalamblövészek, a kártyapaklikészítők, a lószerszám árusok, a kalácssütők, a kézműves kolbászárusok, a babakocsival tüntetők, a traktoros felvonulók stb stb stb.. minden hétvégére jut valami őrület, hogy az ő réteg igényeik miatt két millió ember szívjon.

csevely 2015.10.19. 22:40:26

@Kulics:
Látom, érted a lényeget.
Ugyanis mindenhol cél, hogy bármilyen kissebség uralkodjon a többségen.
Ha jól emlékszem rothschildnak hívták aki mondta.
És már itt tart a világ:
mandiner.hu/cikk/20151005_az_allatok_nem_esznek_ilyet_penzt_akarunk_a_penzunket_akarjuk_tiltakozas_a_finn_menekultellatas_ellen
De inkább priviben kéne ezt letisztáznunk.
Mert ez nem fóbia ám:)

2015.10.19. 22:52:34

@csevely: ebben nem hiszek, ez durva agymosás és hazugság. Ilyen zsákutcába már nem megyek be semmilyen kommunikációs szinten. Az én életem és lelki nyugalmam többet ér ennél. Bocs.

2015.10.19. 22:53:21

@csevely: mármint a mandineres cikkre mondom.. A megelőző mondataiddal egyetértek.

csevely 2015.10.19. 23:00:51

@Kulics:
Tudd, hogy itt a "menekülttábor" környékén az egész járda szélességében vonultak több sorban a 18-40 év katonakorú emberek, és soha sem tértek ki.
Éngem is fellöktek a saját országomban.
És volt olyan, hogy elvileg balhé volt a táborban, kijöttek onnan a vadak és a felgyújtott kukák, ledöntött fák miatt megállt autókat, autósokat verték allah nevében.
Lesz még európának 10 éve ?
De tényleg nem itt.....

Irbisz 2015.10.20. 09:12:54

@Kulics: hinni a templomban kell.
Rengeteg "szegeny menekült" tenyleg ilyen, nem veletlen hogy mar Merkellel is szembefordult sajat partjanak egy jelentös resze, mert hozzajuk bizony eljutnak azok a jelentesek, amelyet az öncenzurat gyakorlo sajto egy resze szepen eltitkol.

2015.10.20. 09:18:47

@Irbisz: Hallottál már a médiában manipulációról - hazugságról - csúsztatásról - demagógiáról? Vagy ezt csak a te általad "rossz" oldal csinálja, amiben te akarsz hinni, azok mindig korrektek és igazak ? Honnan tudod melyik hazudik ? Mire alapozod a véleményedet ? Van saját tapasztalatod a témában ?

Irbisz 2015.10.20. 12:31:04

@Kulics:
Bizony hogy van manipulacio, csak kerdes az, melyik oldalrol van több, es vajon nem te vagy-e a jobban manipulalt.

A menekültekkel szerencsere nincs tapasztalatom, de ha elolvasom a mersekelt nemet lapok nevvel vallalt olvasoi kommentjeit, egyre jobban latszik hogy Merkel nem csak sajat partjaval kerül ellentetbe, hanem a sajat szavazoival is- akiknek meg mar van tapasztalata a menekültekkel.
De a nemet belügyminiszter nalad biztos jobban kepben van, es meg ha ö is ezt mondja, kancellarjaval szembemenve, az igazsag kimondasat meggatlo pc betartasa mellett: index.hu/kulfold/2015/10/02/willkommenskultur_helyett_a_nemet_belugyminiszter_anerkennungskulturt_is_szeretne/
akkor ott meg te is elgondolkodhatnal, vajh nem igaz-e amit te demagog indulatkeltesnek titulalsz.

Ja, meg a liberalis allamfö, Gauck is valami olyasmit mondott az egyesites napokban volt 25-ik evfordulaja alkalmabol, hogy akarunk segiteni, de hiaba van nyitva a szivünk, a lehetösegeink (ertsd eröforras, penz) vegesek, es meg az azonos nyelvü, kulturaju nemet egyesites sem sikerült teljesen, akkor ott a mas nyelvü, mas kulturaju es ertekrendü, kirekesztö vallasa, a nöket megvetö muzulmanokkal (utobbi kettöt mar en mondtam) az integracio igen komoly kihivas, nem csak annyi hogy ”megcsinaljuk”.

2015.10.20. 12:39:23

@Irbisz: "vajh nem igaz-e amit te demagog indulatkeltesnek titulalsz."
Látom besoroltál engem is valamelyik táborba. Nem tituáláltam semmit semminek.. én csak kérdeztem.
Az itélkezést és a kőkemény igazságok kimondását meghagyom neked :-)
Tudom, hogy jóleső megkönnyebbülés ez.

Terézágyú 2015.10.20. 12:47:48

@Irbisz:
"A menekültekkel szerencsere nincs tapasztalatom"

Mindig ezek a legokosabbak és a leghangosabbak.

csevely 2015.10.20. 14:16:07

@Terézágyú: @Kulics: @Irbisz:

Ismerkedjetek:

www.youtube.com/watch?v=JEymSKRLqZQ

www.youtube.com/watch?v=B7hetN-_n5o

utána gondolkodni, véleményt alkotni.

Én 300 méterre lakom tőlük.
Éjjel-nappal cirkáló rendőrautók ellenére is mindent elpusztítanak mint sáskák lerabolták a környéket.
Az ott közlekedő buszokon fegyveres rendőrök, hogy ne verjék a fehéreket a csontfekete szír orvosok, mérnökök.
Van még kérdés?

Mármint a xenofóbiámról.......

Terézágyú 2015.10.20. 14:22:07

Az egyik ismerősöm egy faluban egy park mellett lakik. A parkban sátoroztak a Kitudjahonnani Magyar és Hűdenemzeti Huszáregyesület tagjai, pár napig.
300 méterre.

Az illető ismerőseimnek azóta megvan a véleménye róluk. Rengeteg szemét, lószar, emberszar és okádék maradt utánuk.
Neki sincs több kérdése.

Irbisz 2015.10.20. 14:22:18

@Terézágyú:

kiveve a gyevi birot, es a mindenben es mindenkiröl csak a legjobbat feltetelezö ultranaiv idealistakat es almodozokat.

Irbisz 2015.10.20. 14:34:09

@Kulics:
egy-egy kerdes sokszor kijelentessel is feler, uis. nem a forma szamit (pont avagy kerdöjel van a mondat vegen) hanem a szövegösszefüggeshez illö tartalom.
Ha esetedben nem erröl volt szo akkor meg csak valaszoltam alnaiv kerdesedre, helyesebben nem is en, hanem a nemet belügyminiszter ill. az allamelnök, igy egy kökemeny igazsagot sem irtam le.

csevely 2015.10.20. 14:43:01

@Terézágyú:

Egy hete kommentelte valaki:
" van elég csőcselék ebben az országban, minek jöjjenek mégtöbben? "

2015.10.20. 15:44:44

@Irbisz: és egy ország elnöke meg belügyminisztere az IGAZSÁGot mondják ? Nem véletlenül a politikai játszmák fő szereplői ők ? Hogy ők maguk lennének a manipulátorok ? Ja nem, bocs. :-))
Hiába küzdesz velem, a politikai játszmák és média genyókodásokban senkinek nem hiszem egy szavát se. Ha te beállsz ezek mögé, akkor neked se hiszek.
MErt ezek szerint markáns véleményed van és csak azokat az eseményeket látod meg, ami ezeket alátámasztja. Nem érdekelnek ezek a fárasztó dolgok.

Irbisz 2015.10.21. 08:44:17

@Kulics:
az igazsag, helyesebben a valosag valahol a velemenyek valamilyen eredöjeben van, kerdes az, kiehez közelebb.
a politikusokat hanyagolva, azert kezdtem rögtön azzal, hogy "de ha elolvasom a mersekelt nemet lapok nevvel vallalt olvasoi kommentjeit, egyre jobban latszik hogy Merkel nem csak sajat partjaval kerül ellentetbe, hanem a sajat szavazoival is- akiknek meg mar van tapasztalata a menekültekkel.",
amin valamiert rögtön atleptel es csak tet tudod miert, elkezdtel a csak raadaskent megemlitett politikusokkal es azok szavahihetösegevel foglalkozni, szepen elterelve a lenyeget a megannyi atlagember velemenyeröl - ami ezek szerint joggal velelmezhetöen nem vag egybe a tieddel.

2015.10.21. 09:00:59

@Irbisz: jól mondod én is manipulálok :-)
Egyébként nem akarok kötözködni, szerintem mi lényegilag azonos véleménnyel vagyunk a történésekről, csak én már nem akarok ezügyen megnyilatkozni.. ott van rá az örülünkvincent blog meg a többiek. Itt, ezen a fórumon nincs kedvem ebbe belebonyolódni. Meg most egész más témák vannak érdeklődésem homlokterében. Nagyon messze a politikától. Megérted ?

2015.10.21. 11:30:27

@FemmeFatal: végzetesek, de a téren és az időn túliak

2015.10.21. 15:10:18

@Kulics: végzetes? mint egy fatál?

csevely 2015.10.22. 04:59:05

@Terézágyú:

Kívánom, legyenek a szomszédaid ...
www.youtube.com/watch?v=DHl87TFke8E

Vagy fogadj be párat.
A szegény esendő gyerekkel menekülő anyákból-

Nem hittem volna, hogy volt valaki, aki felteszi a hálóra.

Ronnie_27 2015.12.22. 10:50:57

Sok nővel randiztam, és soknak feltettem a kérdést. Nem azért, mert ez alapján ítéltem meg őket, hanem csak kíváncsiságból.
Az ideális szám egy 30 körüli nő esetében 5 és 20 között van.