Az a helyzet, hogy teljesen kigyógyultam - vagy minek lehet ezt nevezi - végül is, a szex nem betegség. A szex egy élvezetes tevékenység, erről győzögetem magam. Ilyesmiket is olvasok róla. Emlékeim is vannak ezzel kapcsolatban, hogy ez tényleg valaha, valami jó volt, vágytam rá, sőt, imádtam. Most azonban elképesztő ötletnek találom, hogy egy férfi kéz legyen például a mellemen. Mégis mi a fene történt? Nézegettem pucér pasikat, semmi. Gondolkodtam egyéb pikáns dolgokon, csak néztem erre arra, és nem jutott semmi az eszembe, ja de igen, hogy el kell mosogatni.

Pandának álcázom magam

Lassan négy éve élek egyedül, mármint a gyerekeimmel. Egy darabig volt még egy macska is, de az kidőlt a sorból. Egy évig a romokat takarítottam, eszembe nem jutott volna a szex, de az valahogy más volt, lekötötte a figyelmem az élet újratervezése, a változás, hogy teljesen új alapokra helyezzem az életünket, gazdasági, érzelmi és gyakorlati szempontokból egyaránt, asszem gyökeres változásnak hívják ezt röviden. A feladat sokkal nehezebb volt, mint gondoltam. Nem számítottam arra, hogy így ebben az állapotomban, gyakoraltilag társadalmi hulladék vagyok. Ennyi évesen, két gyerekkel vagy végül is nem tudom pontosan mi az ok, de erre fogom, az ember nem kell már sehová, se párnak, se munkaerőnak, semminek. A munkaerőpiac az egyik legelőítéletesebb terület, amivel valaha is találkoztam, semmi nem érdekli őket, csak az, hogy hány éves vagy, ennyi. Lehetsz a legnagyobb gyökér, lényeg, hogy fiatal vagy. Vagy valami más van a háttérben? Én nem tudom! Megfigyeltem, hogy egy bizonyos cég például, három éve nem talál találkozószervezőt. Nagyon különleges lehet a feladat, néha eltépelődtem rajta, hogy vajon milyen találkozót kell megszervezni, hogy széles kis országunkban nincs ember aki, ezt megcsinálná, vagy megfelelne az elvárásnak Ezt a pályázatot kéthetente megkapom, néhányszor el is küldtem az életrajzom kínomban, mert hát ugye nem akartam tétlenkedni, de persze válaszra sem méltattak. Tényleg izgat a dolog, mi lehet ez vajon? Medúzagyűjtést kell megszervezni? Vagy jegesmedve fotózásra önkénteseket toborozni? Azóta sem nyugodtam meg a kérdést illetően, viszont az én efféle problémám valamilyen szinten megoldódott.

Ezen a képen én vagyok grafikusan ábrázolva, amikor még kicsit hosszabb volt a hajam:

Kanyarodjunk vissza a szex problémához, mert végül is arra gondolhatna az ember, hogy ha már az egyik probléma megoldódott, akkor ez a másik téma is felszínre kerülhetne és megoldódhatna. Mint, már ez elején vázoltam, egy évet pihentettem magam. "Megviselt a válás" azt mondták erre - na engem ugyan nem. Az viselt meg leginkább, hogy miért nem léptem jóval előbb, hogy lehettem ekkora marha, birka, juh és egyéb emlős állat? Ezt ragoztam egy éven keresztül, érdekes volt. Fel kellett dolgozni. Az ember olyan könnyen talál kifogásokat, mindenfélére, de azért amikor maga van, akkor nagyon jól tudja, hogy ki ül az álarc mögött. Féltem, béna voltam és nyuszi, meg hülye, meg... és itt hagyok helyet az egyéni kibontakozásra...

Egy év után váratlanul megérintett valami, vagyis valaki, egy kollégám és hirtelen észrevettem, hogy nem egy cserje ő, hanem egy férfi. Ebből aztán heves találkozások lettek, és ez visszarántott a kerékvágásba. Innen már csak egy lépés volt, hogy elkezdjek ismerkedni. Az egyik kolléganőmmel beszélgetve, a szó a társkeresgélésre terelődött és - én tudom ez nagyon bénán hangzik -, de meglepetten néztem körbe, ilyen létezik, szóval van olyan, hogy az ember ezt tervszerűen teszi és nem spontán rátalál az örök szerelem? Mint ebből a mondatból is látszik, totál naiv és felkészületlen voltam. Mondjuk megint kezdhetem a magyarázkodást, hogy ebben a témában teljesen szokványos fordulataim voltak, néhány ismerkedés nagyon felszínes, majd szerelem és házasság, szóval nem voltak oldalakat megtöltő tapasztalatok, meg fordulatos események. Nem akart senki a tenyerén hordozni, és nem bérelte ki a Lánchidat, hogy megkérje a kezem.

Ez is én vagyok ahogy írom a blogot teljesen élethű, még a hajam is  így összecsavarom, persze néhány tincs azért szabadon ficánkol, mint a filmekben az értelmiségi nőknek szokott

Bár, nekem nem is hiányzott az efféle szélsőséges érzelmi kibontakozás. Ott álltam, egyedül, férfiatlanul ezen a szép napsütötte szeptemberi napon, és ez a nő néhány fordulattal gyorsan lefotózott, az iroda előtti füvön. Pár perc múlva, már fel is regisztrált engem ebbe az örvénybe, amelyet internetes társkeresésnek titulálnak, mert hát gondolom a felszínes megfigyelőnek arra hasonlított a legjobban, meg hát valami egyszerű és publikus nevet kellett adni a tevékenységnek.

Ártatlanul ténferegtem tehát ebben a virtuális világban és komolyan azt hittem, én nem tudom van ember, aki ezt nekem elhiszi?, hogy ami fehér az fehér, ami fekete az fekete. Állat nem? Én tényleg az voltam, aki, annyi éves, annyi kiló és még magamról is azt beszéltem, amit tényleg gondoltam, és azt akartam, amit mondtam. Nagyon beteges. Döbbenten láttam, hogy leginkább a tőlem 10-15 évvel fiatalabbak érdeklődnek utánam, hogy mindenki azonnal találkozni akar, én meg féltem.

Ez is én vagyok, de itt még élt a macskám és nem sikerült eltalálnom a hajfestéket, valamint a sok sírástól megdagadt a hasam, de aztán az elmúlt.

Lényeg, hogy néhány hét vacakolgatás és egy-két félszeg randi után, találkoztam a vesztemmel, egy férfivel, akibe sajnos némi huzavona után rendesen beleestem. Persze megint előjöhetek a naivitásommal, igen. Most már tök mindegy. Ez egy egyoldalú, nyomorult kapcsolattá vált az életemben, mellette próbáltam persze keresgélni, sok sok emberrel beszélgetni, akár még találkozni is, de valahogy senki nem tudott úgy megérinteni mint ő. Hozzá képest mindenki rondább volt, butább, unalmasabb, meg mit tudom én. Asszem ez a szerelem, nem?

Nincs mit tenni, ha a szerelem egyszer létrejött, nem válhat már újból semmivé. Mivel nem tudom elviselni elmúlásának fájdalmát, így hát nem akarom, hogy elillanjon.

Xue Yanping

Nos, ez az irodalmi beugró pontosan körülírja a helyzetet, amibe kerültem, mintha csak én magam írtam volna, ami sajnos nem igaz, mert akkor már lenne egy sikeres regényem. Közben elszaladt három év, és én meg belefásultam és belerögösödtem ebbe a feladatba, már képtelen vagyok annyi energiát összeszedni, hogy valakivel épkézláb beszélgetést folytassak a neten, mert annyira közhelyesnek és unalmasnak találom, előre tudom mindennek a végét, és csak menekülök. Nem az ő hibájuk, én ürültem ki, feladtam a reményt is, hogy egyáltalán valakire rátalálhatok, ezen a módon, vagy akárhogy. Erre meg mondhatja mindenki, hogy de végül is hogy is van ez? Van egy férfi a lelkedben, de mégis keresgélsz, akkor mire is számítottál? Mondhatja, és igaza van. Nem tudom mire számítottam, reménykedtem, hogy az a kérdés megoldódik valahogy magától. Reménykedtem, hogy közben megtetszik valaki más, és kihajlok ebből az emberből, de semmi hasonló nem történt. Én meg szállingóztam egyre lefele, mint a sárguló falevél a szakadék alja felé. Na, most már akkor itt vagyok lent a fenébe. Dugni kéne, asszem. Gyógypedagógiából.

Pandának öltöztem, hogy ne kívánjanak meg: