Gyere keféljünk, - mondta a férfi, - nincs csók, nincs érzelem, de a testem a tiéd, szőröstől, bőröstül.
Jó, - mondta a nő - hisz köztünk úgy sincs érzelem, olyanok vagyunk, mint az ág meg a veréb. Az ág sem szereti a verebet, és lám a veréb sem az ágat, csak szeretnek együtt himbálózni a szélben.
A férfi a nyáron arra panaszkodott, hogy a felesége nem csak, hogy nem fekszik le vele, de hozzá sem ér. Laposan elkúszik mellette, nehogy véletlen. Olyan bánatot én még nem láttam ember fején, mint azt, amit ott és akkor tapasztaltam. Szétszállt a levegőben és letelepedett mindenen, mint vidéki por a bútorokon. Nem akarja megcsalni, képtelen lenne rá - mondta, - csak azt szeretné, ha újból megérintené, ha hozzábújna, mint régen. Vágya ennyi csak, nem több. Most hallottam, hogy rákos, akut leukémia, 15 kilót fogyott hirtelen. De, állítólag megérintette a felesége. Végre.
A nő megsimogatta az alvó gyerek haját, arra gondolt, hogy négy éve anya, ebből össze, vissza egy év apát tudott biztosítani a gyereknek, azt is szétbontva, hónapokra. Most apa itt van, a hálószobában alszik. Pár hete ez az állapot, néha megsértődik, akkor elmegy az anyjához, van hogy csak másnap jön vissza, de legalább visszajön. Legalábbis. Elég ez egy gyereknek? Elég ez neki?