Megint bekompromisszumoztam magam, és az elfojtott érzéseim, olyan csatornákon törtek ki belőlem, ami leginkább a hülyeség megteremtésére alkalmas. Érzelmi kuktafazék, csak a szelepet nem nyitotta ki senki. Ilyenkor aztán mi történik? Kiszámíthatatlan, az edény valahol engedni fog, csak nem tudjuk hol, keresztben, vagy hosszában reped, esetleg csak a fedő repül le? Ki tudja! Valahogy így működtem én is, a szelep nem lett felemelve és haránt estem szét, ez főleg az agyamat viselte meg jelentősen. Nem volt képes koncentrálni semmire... illetve felpörgött, mint egy fék nélküli mozdony és száguldozott hatszáz vágányon. És akkor sorjáztak a marhábbnál marhább (remélem jól fokozom a marhát) események, elhajlások és néma kalandozások a balgaság földjén. A kompromisszumok és a megfelelés olyan cselekedetekre késztetett, utólagosan, amelyet egyébként semmivel nem tudok magyarázni. Mindezt miért? Egy érintésért, amit aztán meg sem kaptam. Lehet szexelni ruhástul? 

Miért nem tudok megnyugvást találni? Mit keresek? Mit akarok. Zaklatott lelkem mitől is nyugodna már meg végre. Erre keresem a választ erősen, már az összes zsebemet is átnéztem, meg a szekrények alját, de még nincs meg. A problémák egy része megoldás alatt áll, megkönnyebbülés van gazdasági téren, ebből fakadóan sok egyéb téren is. Ennek ellenére, vagy éppen ezért olthatatlan fáradságot érzek és azt szeretném, ha hirtelen szeretne valaki. Mohóság fogott el, legyen most minden egyszerre nagyon jó és úszkáljak már egy kicsit a boldogságban... Eszelős a nő, mondom. 

A gótikus katedrális az egyik kedvenc fejezetem az építészet történetéből. Így aztán, amikor úgy érzem, hogy a szépség kezd kiveszni az életemből, akkor oda menekülök és elkezdek velük foglalkozni. Mindig újból és újból izgalommal tölt el a gondolat, hogy abban a sötét, fényben és szellemben egyaránt kihalt világban, egyszer csak a semmiből feltörtek ezek az épületek. Az akkori ember szemével nyilván az égig értek, és kimondhatatlanul gyönyörűek voltak. A karcsúságuk, a finomságuk, a fények játéka a színes üvegen keresztül, abban vizuálisan szürke világban eszméletlen hatással lehetett. Óriási ellentétet jelentettek ahhoz képest, amelyet mindennap láttak az emberek. Ez a csodálatos számomra, hogy az emberi képzelő és alkotóerő ilyenre képes, hogy egyszer csak így kivirágzik, alkot és az egekbe tör.

Egy piros szoknyát szeretnék még.

Minden érdekelt vele kapcsolatban, és szinte pattanásig feszült minden érzékem, hogy bár vele vagyok, mégsem érezhetem őt.

Benina