Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

Alibanya jegyzetel

Mit kell megtenned feltétlen egyedül...

2015. december 30. - Alibanya1

 11938086_1036119259732767_3412143037206585758_n.jpg

Van pár dolog, amit át kell élni egyedül, ahhoz, hogy az ember igazán magára találjon és elmondhassa, hogy egy befejezett alkotás. Legalábbis szerintem, nekem ezek sokat segítettek, de hozzá kell tennem, amit tanultam itt a kommentelőktől, hogy ez az én szubjektív világom, fenntartással kezeljék kérem. Az egyedüllétnek számos előnye van, megismerheti magát az ember teljességgel, tisztába kerül korlátaival, vágyaival és akár talán a lehetőségeivel is. Szomorkodhat, örömködhet, a fenét nem érdekli. Tehát vegyük sorba, kezdjük mondjuk egy egyszerűbbel:

1. Menj el egyedül egy vacsorára

Válassz ki egy remek helyet, vagy különlegeset, amit ki szeretnél próbálni és menj el, ne gondolkodj azon, hogy mennyibe kerül. Végül is egy alkalmat mindenki kibír, és csak rólad szól, meghívni sem kell senkit. Próbáld ki magad, hogy érzed a feellinget egy ilyen környezetben, egyedül. Legalább megtanulod élvezni saját társaságod... szavak nélkül is megfogjátok érteni egymást. 

2. Utazz el egyedül

Teljesen szuper, oda mész ahová neked tetszik, nem kell alkalmazkodni senkihez, és ami a legjobb, egyedül vagy a gondolataiddal, az élményeiddel és az új hatásokkal, amelyek így érnek. Beszélgess el a helyiekkel, menj el a piacra, ülj ki a parkba a helyi nyugdíjasok közé, ilyesmi. Egész más ez így, és hidd el megvan a varázsa, csak benned érlelődnek, majd később persze elmeséled, izgalmas tapasztalat nagyon. Készíts különleges fotókat, vagy találj valami érdekes tárgyat, kavicsot, falevelet, csavart, esetleg kötéldarabot. És ha csodálkozva kérdik, hogy egyedül nyaraltál, csak vond meg a vállad...

3. Nézz egyedül filmet, menj moziba, sőt metál koncertre

Ez is jópofa, persze elsőre lehet szokatlan, hogy egy jegyet kérsz, meg hasonlók, de megvan a varázs és a filmélmény benned formálódik és alakul, amit később oszthatsz csak meg másokkal. Tök jó. Megnézhetsz olyan filmet is, amit más esetleg nem is akar, valami nagyon művész, vagy kult filmet, vagy mondjuk egy lengyel filmet, amire az égvilágon senki nem volt  kíváncsi, mit tudom én. A magányos metál koncert is állat, csak jó hangos legyen, meg dinamikus. Egy Overkill mondjuk, de az Annihilator és nagyon ott van - szubjektív ötletek.

4. Szexuális kalandozás egyedül

Törődj magaddal én azt mondom, legalább kitapasztalod a jót. Megismered a dolgaidat, aztán ezt is majd megtudod osztani mással... meg jó feszültség levezető, kész.

egyedul-529747eec5aa5bac05027a37_thumb_top-center_624x0-false.jpg

5. Ez csak nőknek: szereltess autót egyedül

De tényleg, ez egy merő tapasztalás az életről, vigyázz becsapnak. Ki kell dolgozni a megfelelő női stratégiát, alaphelyzet, nő vagy tehát semmit nem értesz, szóval átvernek.  Ha nincs autód, akkor valami mást, mondjuk kezeltesd a számítógéped, szerintem az is hasonló. Külön javaslom a szőke nő látogatását a gumiszervizben, legjobb. Olajcsere, gyerekek. Számtalan élményem fűződik ehhez a területhez és nem felhőtlenek, viszont nagyon tanulságosak. 

6. Idd le magad

Otthon egyedül, fotózhatod is magad, mégis mit hoz ki belőled a pia, legalább egyszer tudd meg. Érdemes. Ezt a pontot még nekem nem sikerült teljesíteni. Képtelen vagyok leinni magam, mert ugyanis elalszom közben és kijózanodok teljesen. Meg valami érdekes genetikai berendezésem van, egyszerűen egy bizonyos szint után, képtelen vagyok többet kortyolni, és megint csak elalszom. Ki érti ezt? Eddig ez nem sikerült.

 00ag055fmre.jpg

7. Hozz meg egy nagy döntést, de egyedül

Válj el, vagy éppen vállalj fel egy kapcsolatot, add el a házad/lakásod, vegyél másikat, iratkozz be egy iskolába, költözz új helyre, szóval tedd próbára magad milyen is vagy egyedül, élesben. Mennyire vagy felelős, mennyire vagy képes felvállalni a döntésed következményeit. Mert, hogy ez csak úgy érdekes, ha végig viszed és a következményeket is megtapasztalod. Nagyon hasznos lesz ez, az ember rengeteget tanulhat saját magáról. Kiderülhet, hogy akár meglepő dolgokra is képes vagy és még önmagadat is megleped. 

8. Élj egyedül legalább egy darabig

Az egyedüli lét megtanulása és elfogadása, nagyon fontos lépés az önállósághoz. Legjobb egy idegen városban, de persze ezt nem mindenki tudja megtenni, nekem sikerült kétszer is az életben és örülök ennek a tapasztalásnak. Az egyik Szarajevó volt a másik Budapest, mindkét várost azóta is imádom, illetve Budapestben még teljesen benne is vagyok és remélem itt is maradok már örökre, de legalábbis az utolsó szilvalekváros kiflimig.

9. Keress magadnak egy titkos helyet

Ez is örült jó, néz ki magadnak egy kevéssé ismert utcát vagy teret a városban, esetleg egy eldugott kis kávézót, vagy pékséget mit tudom én a parkban egy zugot, amit "csak te" ismersz. Ide vissza vissza térhetsz. elgondolkodni, meg mélázni és persze ezt nagyon izgalmas lesz megmutatni egyszer majd valakinek.

10. Ja, és kocsmázz egyet egyedül

Ez is jó próbatétel,ha van bátorság hozzá - ezt a nőkre értem - ha nincs, akkor gyere el ma este a blogtalálkozós kocsmázásra, és máris kipipálod ezt a fejezetet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr678211978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabuschka 2015.12.30. 13:30:04

Jó kis lista, még kettö hianyzik nekem, azt még be kell pótolnom.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2015.12.30. 14:51:06

Ha mind meglesz, akkor nyerek egy lila pottyos hangszorot? :)

Alibanya1 2015.12.30. 15:10:12

@Zsit (nyau és rémizé): aha, meg egy új barátot, magadat :)

Pixynor 2015.12.30. 15:37:35

Nálam még 4 hiányzik :) bár ebből a 6-os nem tud megtörténni velem sem, Banyához hasonlóan, nem szeretem az alkoholt és leinni sem tudom magam vele.
9. Titkos helyem nincs, ha csak az első randis helyem nem annak számít. Többnyire oda időzítettem anno őket, mikor még jártam randikra.
1 és 10-es sem volt még meg, a 10-es nem is lesz ma meg, Demjén koncert okából kifolyólag. :), de én is imádom azt a feelinget, mikor amerikai filmekben egyedülálló nő bemegy a kocsmába leüll a hosszú pulthoz és rendel. És minden esetben bazi jófej, vagy helyes csávó a csapos. :)

2015.12.30. 15:52:05

Jo a lista, nekem mind megvolt mar, tobbszorosen is. Sot. Voltam en mar egyedul salsapartyn, boxedzesen, konditeremben es uszodaban is. Igaz, autom nincs, csak biciklim. Az is er?

Alibanya1 2015.12.30. 16:18:03

@Pixynor: ugye egy jó testű csapossal azért feledni tudja az ember a dolgokat.... hihi

Alibanya1 2015.12.30. 16:18:45

@FemmeFatal: nem tom a bicikli szerelők mennyire rafkósak, de lehet az is megteszi

Csakegyvalaki 2015.12.30. 18:45:19

@Alibanya1: Az a jó bringa szervizes, aki csak azt hajtogatja: Szerelem, szerelem, a biciklit szerelem! :)

sirok0001 2015.12.30. 23:52:15

Egypár megvolt már. :) Kitaláltam, hogy zenét fogok írni majd. :)))) Csak még nem volt pénzem venni egy jó laptopot, meg erőm az író progi megtanulására. :)

2015.12.31. 07:34:30

alaphelyzet, nő vagy tehát semmit nem értesz, szóval átvernek.
Válasz erre;
Én nem ezt tapasztaltam. Sőt, ha a férfiak tudják hogy egyedül vagy nőként és nem értesz valamihez, akkor nagyon is készségesen segítenek.Feltéve ha képes vagy úgy nézni egy pasira, mint ha az a messiás lenne.A védtelen gyenge kiszolgáltatott nőkre kifejezetten buknak a férfiak. Sokkal segítőkészebbek mindenben.
Az okoskodó nagy arcú pihákat persze átverik:)

Pixynor 2015.12.31. 08:23:25

@Diorella Queen: az én tapasztalatom, hogy ezek a segítőkész férfiak, pont a segítőkészségükkel mosolyogva néznek hülyének (saját tapasztalat Opel szervizben), amit persze nem hagytam. :) Szintén mosolyogva megjátszva a gyenge segítségre szoruló nőt.

Szerintem sokkal rafináltabbnak kell lennünk, és az alap, hogy nem a pultra vágva mentem be én sem a szervizbe, hogy na márpedigakkor..., hanem teljesen normálisan segítséget kérve. És persze be is bizonyosodott a dolog, miáltal - totálisan tudva, hogy engem itten most hülyére vesznek - inkább felkerestem egy ismerős, barát szerelőt, aki megerősített benne. :)

Pixynor 2015.12.31. 08:24:09

@Diorella Queen: igaz ez a szerelő barátom megnyugtatott, hogy nem csak a nőket nézik hülyének, hanem azokat a pasikat is, akik szintén nem értenek hozzá, egyszóval mindenkit, aki hagyja magát.

Pixynor 2015.12.31. 08:26:07

@gabuschka: igen, jogos, bár a 10-sel tényleg az a baj, ami a 6-sal is, nem szeretem az alkoholt, így totál gáz lenne bemenni egy kocsmába limonádét kérni, vagy, teszem azt alkoholt, és úgy meginni, hogy abba ottan egy picit belehalok :) és nem vérprofin lehúzni, ahogy azt mások is csinálják. :)

Trisi · www.alphawing.hu 2015.12.31. 15:11:32

@sirok0001: a zeneszerzéshez egy dologra nincs szükséged és az pont a laptop! :) Ezt onnan tudom, hogy nekem van laptopom és több szintetizátorom és hát... a zenék a szintiken születnek, a laptop csak rögzítéshez kell :)

De tudod mit? Ha zenét szeretnél szerezni akkor semmi mást nem kell tenned, mint elmenni egy olyan helyre ahol van egy zongora vagy pianino, majd becsukni a szemed és amit érzel azt elkezded lejátszani. Ha ezt az érzést átéled, na onnantól van saját zenéd, ami belőled árad...és az nagyon jó érzés.

Trisi · www.alphawing.hu 2015.12.31. 15:14:35

@Pixynor: így van! Mindenkit leszednek akit lehet. Ha konkrétan meg tudod fogalmazni mit kérsz akkor konkrét árajánlatot kérhetsz és csak azt fizeted. Ekkor már nincs olyan erős lehúzási szándék, de figyelni kell! :)

Az is megoldás hogy korrekt emberhez viszed, aki nem néz hülyének és nem ver át. De ez férfiként ugyanilyen gond!

Trisi · www.alphawing.hu 2015.12.31. 15:19:06

Nekem minden pont megvolt. Na és ezért nem járok inkább egyedül étterembe, utazásra, kocsmába. Ugyanis ezekben pont az a jó, hogy nem egyedül teszem. A mozi is ilyen, de mivel az összes barátom közül egy sem volt hajlandó velem eljönni INGYEN mozira... hát elmentem egymagam.

A piálás amúgy nem jó, mert abban semmi jó nincs ha berúgok. Nem érzem magam sem szabadabbnak, sem jobbnak, sem okosabbnak. Csupán két napig szorítom a slozit és elvesztem az összes vizet amit a szervezetem ki tud adni magából. A részegségben pedig állati okos leszek és senki nem látja hogy berúgtam, mert pont ugyanolyan hülyeségekkel szórakoztatom őket mint józanul :) Nem éri meg...

DonTintoretto 2015.12.31. 16:29:29

"7. Hozz meg egy nagy döntést, de egyedül

Válj el..."

Rettentő szomorú, hogy valakinek ez jusson elsőnek eszébe egy nagy döntésről...

Pixynor 2015.12.31. 16:46:24

@Trisi: hát teljesen konkrétan mentem oda, hogy másfél éve cserélték a vezérműláncot és máris kopog újra, két év garanciám volt rá. Közölte a pasi, ááá azt meg kell nézni, felteszik padra 3000 Ft-ért már meg is mondják mi a baja. Mondom legyen, hisz nyilván ők sem látók. Visszamegyek, közli ez nem vezérműlánc (mert azt garanciálisan kéne, hogy újra megszereljék), hanem felsorol egy csomó dolgot, aminek a végén odaírja azt is, hogy vezérműlánc és szumma 80 000 Ft, deee pokoli szerencsés vagyok, mert a 3000 Ft-ot, amiért ők ezt a diagnózist megadták, levonják belőle. Nem álltam le vitatkozni a hülyének nézés ilyen fokán, mondtam, hogy köszönöm, majd meggondolom. Felhajtottam egy régi családbarát ismerőst, aki bár nem autószerelő, de gyakorolja ezt, és közölte, hogy a 3000 Ft is átverés volt, mert mutatta a motorban a csavarokat, amik csupa koszos olaj volt, hogy ha ők valóban megnézték volna mi a baja az autónak, azok a csavarok most tiszták lennének, mert le kellett volna csavarozni ahhoz, hogy meg tudják mondani mi a baja az autónak.

Pixynor 2015.12.31. 16:48:36

@DonTintoretto: hát a poszt már egyedülélő emberről szól, szóval ilyen helyzetben a válás akár ésszerű is lehet már és nem szomorú.

Trisi · www.alphawing.hu 2015.12.31. 16:51:40

@Pixynor: Aham... Honda Civic 3 évesen futott 32e km, féktárcsa csere kompletten. Uszkve 250 ezerért. Majd 50 ezer kilométernél csikorgó fék miatt elmentem a helyi gumishoz aki jelezte, hogy beszorult a fék és csere... akkor volt benne 50 ezer km. Nos, a féket nem cserélték le negyed millióért... annó... csak kiszámlázták. Majd a helyi fazon gyári azonos cuccokkal 50 ezerért elvégezte ugyanazt a munkát 2 óra alatt, alkatrész beszerzéssel. Hát azóta kérdezek meg két totál különböző szerelőt is a probléma okáról. :)

Pixynor 2015.12.31. 16:57:39

@Trisi: na igen, teljesen érthető és jogos. És csodálkoznak miért nem járnak hozzájuk szereltetni. :) Hát ahol én voltam az már be is zárt azóta. :)

csepke 2015.12.31. 17:09:48

@Trisi: hááát. azt hiszem nem mondok hülyeséget azzal, hogy egy vadiúj féktárcsát azért meg lehet ismerni még laikusként is.

Alibanya1 2015.12.31. 19:52:47

@DonTintoretto: hidd el nem, életem egyik legjobb döntése volt, nm tudod a történetet, persze úgy általában lehet szomorú , nekem az újjászületést jelentette

smartdrive 2016.01.01. 01:01:51

azta. de durva. és mindezt EGYEDÜL! ez egy... hősköltemény!

Alibanya1 2016.01.01. 07:46:04

@smartdrive: haha, no persze, nem egy hét alatt történt és nem is mondom, hogy feltétlen önkéntes volt valamennyi

2016.01.01. 09:47:56

@Pixynor: A férfiak imádják azt, ha a nő segítséget kér tőlük valamiben. Ettől érzik magukat férfinak sokan. Nem állítom hogy mindenki ilyen, de a legtöbb férfi így működik. Izgatja a kiszolgáltatott védtelen nő, aki tőle várja a segítséget az erőt a megoldást, akármit. Emiatt nem tolerálják túlzottan ha a nő okosabb, mert ez a férfiasságukra negatívan hat. Szeretik magukat fontosnak érezni és nélkülözhetetlennek. Sok nő esik abba a hibába, hogy a férfiak tolerálják és csodálják az önálló, talpraesett, okos nőket. Hát nem, ez sajnos nincs így.

Pixynor 2016.01.01. 10:32:01

@Diorella Queen: értem, amit mondasz, és így is van, de ha én férfi lennék, lennék pont kihívás lenne egy ilyen nő, és létezik az a férfitípus, aki minden esetben férfi tud maradni, még az okos talpraesett nő mellett is.

Csakegyvalaki 2016.01.01. 12:54:42

Némi kiegészítést azért hozzáfűznék férfi oldalról az előző két megmondáshoz.
A genetika úgy akarta, hogy az legyen egy nőies jellemző, ami védelmezést, biztonság igényt, gyengédséget takar. Emiatt a férfiak, ha a nő másként viselkedne, akkor azt férfias viselkedésnek tekintik, és nem túl sok férfi van, aki egy másik férfival szeretne keverni... Ha ez nem érthető, akkor gondoljatok arra, hogy ti nők mennyire szerettek nőies férfiakat életetek közelében! Ez a kihívás dolog meg nagyon jól hangzik, de én eddig csak olyan nővel találkoztam, aki le akarja győzni a férfit, és ha sikerült, akkor már le is nézi, és nem tartja férfinak onnantól.

Pixynor 2016.01.01. 17:33:26

@Csakegyvalaki: félreértetted a kihívást, a férfinak kihívás, hogy ha a nő "férfiasí" akkor ő annál még férfiasabb legyen, annyira gáz a mai világban, mikor egy nő hamarabb tud kereket cserélni, vagy, polcot felszerelni a falra, mint egy férfi :( Nekem tök alap így egyedül, ha kereket kell cserélnem nekiállok. Ennél csak az lehet férfiasabb, ha egy férfi áll neki úgy, hogy a nőnek nem kell kérnie erre. Remélem érted mire gondolok?

csepke 2016.01.01. 17:43:54

@Pixynor: szerintem jól értette, erre mondta, hogy a férfiak nem akarnak farokméregetni egy nővel. tök jó hogy tudsz kereket cserélni, mert egyedül vagy, de ne kelljen már egy férfinak versenyt futnia érte, hogy előtted kicserélhesse. én sem tenném, ha férfi lennék. egyébként abban is igaza van, gondold át visszafele. egyébként épp a minap mesélte világszép 24 éves kolléganőm, hogy épp az idegesítette halálra az elmúlt pasijában, hogy többet állt a tükör előtt, mint ő. nyilván ha igaz lenne a kihívásos gondolatod, akkor ez esetben kihívást kellett volna inkább éreznie, hiszen a tükör előtt illegés elég feminin vonás.

Pixynor 2016.01.01. 17:46:35

@csepke: na pont ez a gond a mai férfiakkal, amit írsz, hogy totálisan elvesztik a töküket. Szóval ha nem akar velem versenyt futni, ne is tegye, mert ha neki erőlködnie kell abban, hogy tökösebb legyen mint én, akkor sem fogok tudni már sosem férfiként nézni rá, de őszintén, a férjemnek nem esett ez nehezére, pedig halál egyszerű emberke volt, mégis tudott tökösebb lenni, mint én . Szóval nem értem, hogy ez a többi férfinak miért jelent problémát??

csepke 2016.01.01. 17:55:36

@Pixynor: akkor úgy mondom, hogy én nem csinálnék belőle hiúsági kérdést, hogy ki tudom cserélni a kereket(különben ki tudom). meg még egy csomó mindent, ami az egyedülélésből fakad. de ha lenne pasi, nem akarnám csakazértis megmutatni, csak hogy erősködjön nekem. ó én remekül ki tudnám engedni ezeket a kezemből, és boldogan élvezném, ha nem nekem kéne megcsinálni, és még csak bele se okoskodnék ;). hagynám, hogy hadd érvényesüljön a teremtés koronája. legfeljebb később titokban ráellenőriznék hogy jjól van-e megcsinálva ;))

Pixynor 2016.01.01. 17:58:29

@csepke: na erről beszélek, ugyanis hiába tudom én is kicserélni, én akkor is egy "gyenge nő " maradok, ha föld kifordul magából, ez akkor is így marad, és a férfiság ott kezdődik, hogy pontosan tudja ezt, független attól, hogy tudja, én is ki tudom cserélni a kereket, és ebből adódóan nem kell rá megkérnem senkit, hogy tegye meg helyettem. Ellenben ha ezt így megteszi, kérés nélkül, máris eléri azt hogy én gyenge nőnek érezhetem magam, ami nekem = az abszolút férfiassággal.

és én még rá sem ellenőriznék, hisz bíznék benne :)

csepke 2016.01.01. 18:02:11

@Pixynor: ehh! férfiban bízni? ;) nem túl kockázatos ez?

Pixynor 2016.01.01. 18:04:15

@csepke: ha gyenge nő lehetek mellette, akkor ez azzal jár együtt, hogy bízom is benne :) tudod, csak az erős nő nem bízik a férfiban, mert nem akar megsérülni lelkileg. Egyébként BÚÉK neked, jó lett volna találkozni. :)

csepke 2016.01.01. 18:10:32

@Pixynor: neked is! jöhettél volna emlegettünk

Pixynor 2016.01.01. 18:17:46

@csepke: remélem, csak mint hiányzó személyt :) pedig mostanában nem igen van időm itt sem időzni :( de lesz ez még ígyse :)

csepke 2016.01.01. 18:27:34

@Pixynor: azért mert annyit okosodol, hogy nem jut ránk időd? aztán majd túlintelligenciázod magad, és cserélgetheted a kerekeidet sk az idők végezetéig ;)

Pixynor 2016.01.01. 18:31:42

@csepke: hát FF-fel még így sem állhatok egy fasorba se, de igyekszem :) egyet mondhatok, jobb, mint a pasizás :) csak több leszek vele, és nem vesz el belőlem :) ennek köszönhetően, hamarosan meg lesz az első évfordulóm szex nélkül :) /látom lelki szemeim előtt Gour, hogy csóválja a fejét, hogy na ez is a herceget várja/ :) és milyen igaza van.

Csakegyvalaki 2016.01.02. 07:44:18

@Pixynor: Hát ha csak a kerékcsere szinten gondoltad a férfi-hozzáállás hiányát, akkor már értem, hogy mire célzol...

gabuschka 2016.01.03. 13:05:53

@Pixynor: Kicsit későn válaszolok, ne haragudj! Érdemes akkor a pia helyett valami más tudatmódosítóhoz nyúlni, amennyiben mindenképpen ki szeretnéd pipálni a 10 pontot. :-)

Pixynor 2016.01.03. 14:04:06

@gabuschka: hát nem mondom, hogy nem jutott eszembe, sőt próbálkoztam is hathatós segítséggel, de az sem hatott. :) Szóval bakancslistán szerepel Hollandia, egy ki sütizésre.: )

gabuschka 2016.01.04. 12:46:06

@Pixynor: ez jó ötlet lesz! Csak azért óvatosan. :-)

Pixynor 2016.01.04. 20:43:49

@gabuschka: annyira szeretném egyszer érezni, hogy elkábul az agyam és ilyen más állapotba kerülök, mint a többi ember, nekem ez eddig még sosem sikerült, berúgni nem tudok, hiába iszok, csak megfájdul a gyomrom tőle, de az agyam penge éles marad, semmi kábulat :( a barátnőm meg már egy pohár sőr után úgy elkezd vigyorogni, mint egy vadalma. Vágynék rá kipróbálni ezt, egy dolog hatott eddig mindig jól, mikor műtétem volt, az ottani altató szer, mondtam is a dokinak, hogy vinnék haza egy kicsit belőle, de nem engedte, azt mondta Jacko is így fázott rá. :)

2016.01.04. 21:20:45

@Pixynor: nekem se kell sok par korty es mar repulok is es imadom (pl regen mikor kellett szednem a meristint, nospat, na az is jo cucc volt ;)

Pixynor 2016.01.04. 21:22:08

@FemmeFatal: az tök jó, hogy így megy :) ismerek én is ilyeneket és úgy irigylem őket .)

2016.01.04. 21:25:53

@Pixynor: a mutethez valo altatomix az extrem durva en nonstop bogtem tole es allitolag ez normalis is erdekes h nalad meg csak ez hat neked tenyleg az erosebb cuccok sutik kellenenek de biztatlak probald te is elhagyni az agyadat szuper dolog tenyleg ;)

Terézágyú 2016.01.05. 07:36:23

"de biztatlak probald te is elhagyni az agyadat szuper dolog tenyleg ;) "

De utána azért találd meg...

Terézágyú 2016.01.05. 07:38:20

@Pixynor:
"Szóval bakancslistán szerepel Hollandia, egy ki sütizésre.: ) "

Nálunk sem elérhetetlen az ilyesmi.

Azt mondják.
Én nem tudom, sosem voltam buliban.

És még én sem voltam részeg soha.

Pixynor 2016.01.05. 07:42:17

@Terézágyú: Boldog Új Évet :) hát az a baj olyan körökben sem mozgom, hogy tudnám nálunk hol lehet ilyet elérni. Meg jelenleg épp szükségem van minden agysejtemre, szóval most nem bánom, hogy nem kábulnak el. :)

Terézágyú 2016.01.05. 07:51:53

@Pixynor:
neked is BÚÉK.

"Meg jelenleg épp szükségem van minden agysejtemre, szóval most nem bánom, hogy nem kábulnak el. :) "

Ejnye, máris visszakozol :))) Nem is fogsz te elmenni sose egy kis "sütizésre".

Ez persze nem baj, mert én pl. az agysejtjeiddel együtt tartalak vonzó nőnek :)

Pixynor 2016.01.05. 08:00:39

@Terézágyú: soha ne mond, hogy sose :) de most nem :) két hétig még tutira :)

Pixynor 2016.01.05. 08:04:30

@Terézágyú: igen végül is :) bár utána ha az angolt is meg kell csinálnom, talán több :)

Terézágyú 2016.01.05. 08:07:12

@Pixynor:
szóval húsz évre tervezel...

de ha tudjuk is, hogy az álom, álom marad, nem rossz dolog álmodozni... :)

gabuschka 2016.01.05. 12:32:29

@Pixynor: Nahát ez érdekes, nem ismertem még olyan embert, aki ivott, de nem volt hatása. Legfeljebb akkor, ha nem eleget.
Amúgy jelentem a sütinek nincs hatása. Vagy lehet nekem többet kellett volna belőle ennem, de semmi különöset nem éreztem.
Mindegy, azért próbálkozz, egyszer biztos találsz valamit ami használ az altatón kívül. :-)

Terézágyú 2016.01.05. 12:38:32

@gabuschka:
"Nahát ez érdekes, nem ismertem még olyan embert, aki ivott, de nem volt hatása. Legfeljebb akkor, ha nem eleget. "

Na jó, hát valószínűleg egy hektoliter szesztől tényleg mindenki kifekszik... :) De addig kevesen jutnak el... Pixy is úgy írta, hogy "berúgni nem tudok, hiába iszok, csak megfájdul a gyomrom tőle, de az agyam penge éles marad"... Nyilván ha a gyomorfájása ellenére tovább erőltetné az ivást, akkor előbb-utóbb...

Persze ki tudja... lehet hogy Pixy azt csak úgy érzi, hogy pengeéles az agya olyankor... :)))))

gabuschka 2016.01.05. 12:48:54

@Terézágyú: igaz, de az is lehet, hogy nem a megfelelő alkoholt választotta. Lehet kellene egyszer egy koktél estet szervezni "Itassuk le végre Pixyt" néven, és akkor mindenki versenyezhetne, hogy kinek sikerül. :-)

Terézágyú 2016.01.05. 13:28:19

@gabuschka:

"nem a megfelelő alkoholt választotta"

99%-os faszesz? :))))

Terézágyú 2016.01.05. 13:56:34

@gabuschka:
segíteni kéne megtalálni Pixynek a kedvenc és ütős italát :)

gabuschka 2016.01.07. 16:37:20

@Terézágyú: jó ötlet! Bár ő akarja?! :-)

cso zsi 2016.02.11. 00:06:31

Újraolvastam.
Azóta kiderült, hogy akiket hazavártam, és a családomnak gondoltam, máshol akarnak élni.

Számítógépet (is) szerelek.
süti beállítások módosítása