Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

Alibanya jegyzetel

Meddig?

2016. január 10. - Alibanya1

12507114_10153746432076011_7076667277907470545_n.jpg

Legyél olyan, mint egy postabélyeg! Addig tapadj rá valamire, míg célba nem érsz!

Josh Billings

És ez biztos?

Alibanya

Porszívóztam. Egy nő mindig csináljon valamit - ez az én mottóm - így lesz hasznos... Az agyam persze dolgozott ezerrel, mert nagy meglepetésre ez a tevékenység nem kötötte le minden erőforrásomat. Azt meg már tudjuk, hogy a legjobb gondolatok, házimunka közben születnek. Szegény Agatha Christie is kénytelen volt mosogatni, hogy néhány krimi eszébe jusson, hiába, így vagyunk programozva. Egy ideje azon gondolkodtam, hogy meddig? Meddig kell egy cél érdekében az embernek megfeszülnie? Lehet akár feladni is? Vagy, az már a gyengeség jele, és akkor máris lúzer az ember, vagy mi? Lekvár vagy, rinyabéka, nem teszel semmi erőfeszítést, várod az ölbehullás, az ablakon bedobálást és így tovább. De, másfelől mégis meddig kell erőt feszíteni? A vasemberség is lehet unalmas, már egy darab gránitnak érzem magam időnként, gyakran.

Nézzük csak, elhatározol lassan, vagy gyorsan valamit, most nem ilyesmire gondolok, hogy szeretnék egy könyvet, vagy ruhát megvenni, vagy moziba menni, ezek banális dolgok, ezeket akarja az ember, aztán vagy megvalósul, vagy nem. A nagy tervekkel kapcsolatos a tipródás, elhatározod, hogy változtatsz az életeden, hogy másként éled, de valahogy nem sikerül, meddig kell erőltetni, kitartani? Kitűzöl egy célt, amit szeretnél megvalósítani, de sehogy sem akar összeállni a dolog. Akkor hányszor kell nekifutni? Tényleg mindaddig, míg nem sikerül? És ha soha? Meddig kell akarni? Míg tényleg bele nem pusztul az ember? Lehet, hogy túlzó volt a cél, megvalósíthatatlan? Nem jól lettek felmérve a lehetőségek, a körülmények, akkor ér feladni, vagy újratervezni? De lehet éppen akkor téved az ember, és csak a könnyebb utat keresi? Na? Egyáltalán milyen célokat kell kitűzni? Könnyen megvalósítható, vagy szárnyaló? És mondjuk a szárnyalókat lehet inkább feladni, hiszen úgyis szárnyaló volt, a magamfajtának elérhetetlen? Gondolom mindenki tudott követni. 

12049268_10153555180471011_7160676832910268588_n.jpg

Megkapni valakit, ez is lehet egy cél, vagy új munkahely, vagy lefogyás, most csak úgy random gondolkodom, inkább az úgynevezett kitartás a tépelődés tárgya. Meddig, meddig kell ezért minden erőt bevetve harcolni, és mikor kell, lehet feladni. Lehet, hogy éppen akkor adom fel, amikor már a majdnem célt értem? Karnyújtásnyira vagyok, csak a fáradságtól már nem is látom a dolgokat? Vagy már tök mindegy, ha ebbe az állapotba kerültem már az elért célnak se tudnék örülni? Milyen támpont van, mire lehet támaszkodni? Miből lehet, tudni, hogy ezt most már nyugodtan feladhatom, felesleges a kitartás, ez egy halott terv, egy elérhetetlen? Illetve, ez az amiért a végtelenségig harcolnom kell, mert a végén elérem a célom. Van nehezebb döntés a feladásnál? Kiöntsem vagy se, az eddigi töméntelen energiát, amit a feladatba ömlesztettem? Illetve feleslegesen rakjak még bele, nem eleget pazaroltam már eddig is? Lehet a küszöbön állok? Lehet mégsem volt felesleges? Miért ilyen rohadt bonyolult minden? Néha már annyira fáj ez a folytonos döntési helyzet, hogy reggelente a bugyit is nehezemre esik kiválasztani. Kezdtem érteni a Zuckerberget, az összes szürke pólójával. Viszont sikerült megdöntenem az egy posztban elhelyezhető kérdések számát, ez a cél mindenképpen megvalósult.

Mentem hazafelé a buszon, két nő beszélgetett a Juliról, aki egy magányos picsa, nincs senkije, és néha ideges, mert hogy baszatlan, mi mástól is lehet ideges egy nő, Juli egyben a főnökük is úgyhogy a téma különösen élvezetes. Azt mondta erre az egyik, bizony, még gyereke sincs, mert egy parazita is a szemétje.. Hát itt tartunk, ki vert a verejték, egyetlen bizonyítéka van már a hasznosságnak - a gyermek.. Úgy tűnik, vannak kérdések, amelyeket mások szeretnének megválaszolni helyettünk Én ezt se szeretném, akkor már inkább tipródnék. De meddig? és itt akkor lehet újraolvasni az egészet...

A világon csupán két tragédia van. Az egyik az, ha valaki nem tudja megszerezni azt, amit akar, a másik az, ha megszerzi.

Oscar Wilde

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr458258264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.01.10. 19:31:04

Gondolom ez a blog és a feltett kérdések sem a házépítésre sem mocsár lecsapolásra vagy szőlőkapálásra vonatkoznak. Mert ezen esetekben van értelme a küzdésnek, emberfeletti összpontosításnak.
A párkapcsolatok esetében meg baromian nem szabad izzadni és görcsölni. Én azt érzem, hogy a vonzalom, lelki dolgok, pláne a szerelem nem megküzdhetőek.
Nők gyakran becsapdázzák magukat hogy majd ők megváltoztatják az alkoholistát meg átnevelik a pasit. Ez zsákutca. Az ilyenből nem lesz a várt boldogság.
Ha konkrétan ALibanyának válaszolhatok, akkor ezt mondanám NEM. A célért küzdés leláncol és rabbá tesz !
még egyszer mondom hogy lelki, párkapcsolati dolgokra értem ezt. Nyelvtudásért, diplomáért lehet küzdeni. Pasiért, nőért meg baromian nem kell és nem is szabad.

2016.01.10. 19:51:02

@Kulics: valoban az emberi kapcsolodasokat nem lehet eroltetni de nem osztom h nem kell kuzdeni adott esetben kitartani a masik mellett s ittvan az amit en javaslok banyanak: ott a hatara a kuzdesnek ahol az en hatara van. Szamos esetben ereztem mar meg ezt s ott "adtam fel a harcot" de inkabb igy a helyes: belattam h a kapcsolodashoz kivalasztott "alany" alkalmatlan. Egyszeruen rosszul valasztottam szebbnek jobbnak erosebbnek okosabbnak bolcsebbnek eletrevalobbnak gondoltam. Tevedtem. S ezt beismerni NEM kudarc, hanem siker.

2016.01.10. 19:55:44

@FemmeFatal: a "kitartás a másik mellett" akkor jön műsorra, ha már megvan a kapcsolódás.
Sztem Alinál még nincs meg és emiatt nehéz belátni hogy a kiszemelt ember alkalmatlan a kapcsolatra. Az énhatárok nehezen definiálhatóak, lélekállapottól, jókedvtől, holdciklustól mindentől függenek.
A poszt kérdése: mikor kell belátni hogy fel kell adni ill. mikor kell még tovább küzdeni. Persze ez így túl általánosan megválaszolhatatlan.

2016.01.10. 19:56:22

Érdekes hogy én meg pont az ellenkezője vagyok. Megőrjít ha nem tudok dönteni dolgokban ezért felszívom magam és azonnal, határozottan és többnyire visszavonhatatlanul döntök jól vagy rosszul, az most mindegy is.

2016.01.10. 19:58:23

@Diorella Queen: nem mindegy.
a döntés egy impulzus.
a következményei meg hosszantartóak.

2016.01.10. 20:00:01

@Kulics: A poszt kérdése: mikor kell belátni hogy fel kell adni ill. mikor kell még tovább küzdeni.
Válasz erre;
Ezek szerint csak én mérlegelek folyton és más senki?
Ráteszem a gondolatmérlegre a rosszat és a jót és az megmondja mit kell tennem.
Minek kínozzam magam egy kapcsolatban ha abban több a rossz, mint a jó?
Akár egy papírra is le lehet írni és megszámolni melyikből van több.

2016.01.10. 20:04:47

Én éppen most adtam fel egy fontos célt lévén be kellett látnom, hogy egy seggel 4-5 lovat sajnos képtelen vagyok megülni, továbbá nem fog egy nap a kedvemért 48 órából állni.

2016.01.10. 20:05:22

@Diorella Queen: az egész poszt arról szól hogy ALibanya mérlegel és tépelődik.
A jó és rossz mérlege nem mindig egyértelmű. Mert bízunk abban hogy megváltozik és ránkmosolyog. Nem látjuk a jövőt. Az emberek nem a jelenben élnek, hanem vagy a műlton tépelődnek, vagy a jövőben reménykednek.

2016.01.10. 20:05:42

@Diorella Queen: jol mondod de banyanak az envedo skilljei a gyengek ... te tudod vedeni a hataraidat, o nem ... itt van a kutya elasva

2016.01.10. 20:05:51

De előtte folyamatosan mérlegeltem.
Azért most kicsit fáj az elpocsékolt idő és amilyen hülye vagyok, kudarcként élem meg.

csepke 2016.01.10. 20:06:17

@Kulics: ezzel teljesen egyetértek

2016.01.10. 20:07:38

@FemmeFatal: Alinak is az a baj ami a legtöbb nőnek, neked is és nekem is volt ilyen férfi az életemben.
Akit felruházunk nemlétező tulajdonságokkal . Olyanokkal amilyennek szeretnénk az illetőt látni.
Közben pedig köszönő viszonyban sincs a valósággal a képzelet.

2016.01.10. 20:10:13

@csepke: :-)

@Diorella Queen: így van, ez egy jellemző séma férfiak és nők esetében is megvan ez.

2016.01.10. 20:10:14

@FemmeFatal: Ami a férfiakat illeti nekem határozottan jól jött ha az illető mondjuk görény volt vagy undok köcsög. Sokkal hamarabb elmúlt az érzés. Tulajdonképpen hálás voltam érte.
Az a rosszabb ha az illető mondjuk egy végtelen kedves és intelligens ember és soha meg nem bántana semmivel.
Az ilyennél már sokkal de sokkal fájdalmasabb a szakítás.

csepke 2016.01.10. 20:13:02

@Diorella Queen: gour szerint a nők mindig elmennek a falig. banya is el fog.

2016.01.10. 20:19:04

@csepke: Banyával az a baj hogy ő mindig ugyan azt a típust szereti, csak a nevük más és más. Az alap az ugyan az.
Ahogy írta, az értelmiségi norvég favágó.
Ez egy típus. És gondolom ez soha nem változik.

Nekem nincs ideálom, soha nem is volt szerencsére, ezért az én palettán sokkal szélesebb mint Alié.

2016.01.10. 20:23:22

@csepke: Hallod csepke ha a kaccsi elején van akkor ott azon megy a nyüszögés meg a harc, hogy ki hordja a kalapot. Míg ez ki nem alakul, addig megy a duzzogás és a veszekedés mindenhol.D
Megy a nő betörése és ez kínokkal járhat. Már ha valaki hagyja ezt:)
Én felszívom magam típus vagyok és hamar sarkon fordulok, mielőtt kiosztok pár képzeletbeli pofont, mokkást vagy hátbavágást a szívlapáttal:)
Szerencsére SM már tudja ezt és olyankor előveszi a behízelgő stílusát a farzsebből ami úgy hat rám, mint valami kábszer:DDD

Pixynor 2016.01.10. 20:54:22

@Kulics: a posztot olvasván pont azok a gondolatok merültek fel bennem is, mint amit az első megszólalásodban írtál. Maximálisan egyet tudok Veled érteni, minden mondatával.

Pixynor 2016.01.10. 20:56:13

@Diorella Queen: "Banyával az a baj hogy ő mindig ugyan azt a típust szereti, csak a nevük más és más. Az alap az ugyan az.
Ahogy írta, az értelmiségi norvég favágó.
Ez egy típus. És gondolom ez soha nem változik."

Ehhez kapcsolódó igazság: mi az igazán hülyeség? ugyanazt csinálni folyamatosan és más eredményben reménykedni. :)

2016.01.10. 21:00:31

@csepke: de itt az a kerdes hol a fal

2016.01.10. 21:05:44

@Diorella Queen: ez hulyeseg nem a tipusok uolyanok mi vunk az uolyanok amig nem tanulod meg a hataraidat betartani es betartatni addig mindenki bele fog setalni

csepke 2016.01.10. 21:09:08

@FemmeFatal: a fal ott van, ahol beleütközik. ez a lényeg. amíg nem ütközik, addig megy. a férfiak nem mennek addig, képesek kiszállni időben - gour szerint

2016.01.10. 21:13:31

@csepke: nem , vkinek beljebb van akinek kiljebb de nem is ez az izgi hanem h onmagahoz kepest hol van es hol kellene lennie ... szoval amikor mar az enhataron belul vagyunk es nonstop faj es fogyunk es ... akkor van az eleg. Es ez egy tanulhato vmi, de van aki osztonosen tudja h kell erre figyelni azaz magara vigyazni.

2016.01.10. 21:17:06

@csepke: ja es nem kell gour minden hulyesegere bologatni ;)

csepke 2016.01.10. 21:17:17

@FemmeFatal: a fal egy objektív valami, ennek a határértéke az, ha onnan úgy fordítják vissza, hogy a (másik;)) fal adja a másikat. onnan nincs tovább.

csepke 2016.01.10. 21:18:33

@FemmeFatal: megosztottam csak amit mondott. ez a bólogatás? ;)

Alibanya1 2016.01.10. 21:26:44

mielőtt belenyargalnátok, ezek mind elméleti kérdések voltak, nincs semmilyen favágó pláne nem a tizenkettedik, nincs férfi az életemben jelen pillanatban, elgondolkodtam, hogy egy akármilyen célérdekében meddig kell megfeszülni

Alibanya1 2016.01.10. 21:37:19

@Kulics: ez a bajom, hogy nem tudom, kurvára és az a helyzet, hogy én úgy lettem nevelve,hogy mindent nagyon kell akarni és nem szabad feladni és vasmarok és elszántság meg minden amit el tudsz képzelni, de lehet, hogy ez nem mindig egészséges? Lehet, hogy igen is lehet feladni dolgokat és nem kell hősi halált halni valaminek a mezején, el lehet nyugodtan oldalogni, a fenét nem fogja érdekelni

csepke 2016.01.10. 21:39:06

@Alibanya1: szerintem addig amikor elmondhatod magadról, hogy te megtettél mindent amit tehettél, nem rajtad múlik innentől.

2016.01.10. 21:39:52

@Alibanya1: megnyugtatlak, fel lehet adni. simán !
ráadásul ez a megizzadós küzdéses dolog nem is nőies (napufff) ez inkább férfi vonás.

csepke 2016.01.10. 21:49:09

@Kulics: jaja csak a kudarcélmény rendszeres begyjtése sem egészséges. alapvtően jól kell megválasztani a célt. ne legyen túl könnyű, meg lehetetlen se.

2016.01.10. 21:51:58

@Alibanya1: Na igen az nem is derült ki a posztból hogy kapcsolatról van e szó vagy másról?
Akár egy munkahely is lehetett volna.Ebben az esetben sokkal könnyebb a válasz.A munkát azonnal ott kell hagyni ha az ember egyszer csak azt érzi, hogy méla undorral megy be dolgozni, enyhe hányingerrel körítve.

A párkapcsolatnál is lehetnek ilyen érzések. Gyomorremegés a tali előtt pl.

2016.01.10. 21:53:58

@csepke: Nálam a pénz elég erős motiváció hogy tudjak dönteni. Most nem párkapcsolatról van szó hanem másról.

2016.01.10. 21:55:54

@csepke: Ez jó ez jó. Így igaz. Ha úgy érzi hogy ő megtett mindent és a továbbiak már nem rajta múlnak. Na de egy pasiért még is mennyi mindent kellene megtenni?
Főleg ha valami iszákos vagy szélhámos kurvapecérről van szó.
Nem hiszem hogy egy fűszálat is keresztbe tennék egy ilyenért.
A sértődősök a másik halálom.

Alibanya1 2016.01.10. 21:56:42

@Kulics: jaj de jó, szóval szabad és nem is nőies, ez segít
@csepke: végül is ez is hasznos gondolat, tényleg, ha én úgy érzem, hogy már mindent megtettem, akkor lehet hagyni

2016.01.10. 21:59:13

@Alibanya1: Én előgyelegtem a fészkes fenébe éppen a napokban és otthagyom a sulit ahova már egy éve járok. Rosszul esik a felismerés hogy nem tudom megoldani az idő problémáját , de ez van.A fenét sem érdekli, annyira nem is akartam én nővér lenni szar fizetésért.:)
Hát ez van.
Spongyát rá.

2016.01.10. 22:03:21

@FemmeFatal: Az ideál egy és ugyan az mindig. Amit az apáról mintáz a lánygyermek.
Én anyás voltam világ életemben, és szerencsémre nincs férfi ideálom ebből kifolyólag.Így nem futok bele mindig ugyan abba a hülyébe, csak más néven.

2016.01.10. 22:14:37

@Alibanya1: nem h szabad feladni hanem kell is ... olykor az a siker s nem a gyozelem ;)

Alibanya1 2016.01.10. 22:18:09

@FemmeFatal: hosszú távon nagyon is lehetséges, de a feladás pillanatában elég gyötrelmesnek érzi az ember, meg kudarcosnak meg hasonlók.... vagy legalábbis én így élek meg minden feladást :)

2016.01.10. 22:21:34

@Alibanya1: persze h faj ... ahol szeretet van ott fajdalom is ... ilyen ez ... de fajdalombol is ketfele van ami elemeszt s ami megtisztit

Gour 2016.01.11. 07:19:51

Azt gondolom, hogy azokat a dolgokat kapjuk meg amiért tettünk elegendő és megfelelő irányú lépést mivel a kevés kiválasztottat leszámítva így működik az élet. Semmi nem jön magától és ha nem érek el egy célt akkor mindig azt kérdezem magamtól, hogy mit csinálok rosszul. Ha kell akkor más véleményét is kikérem mert nem vagyok tévedhetetlen és jobban örülök egy őszinte kritikának mint száz dícséretnek.

Egy kicsit ráhajtva kedvenc témámra is, a nőknek írtózatosan nagy problémája, hogy képtelenek a sémákon változtatni és sokszor beidomulnak inkább abba a helyzetbe ami igazolja őket.

Terézágyú 2016.01.11. 08:26:09

@Gour:
"Semmi nem jön magától és ha nem érek el egy célt akkor mindig azt kérdezem magamtól, hogy mit csinálok rosszul."

És utoljára mikor volt ilyen????

2016.01.11. 08:59:58

@Gour: Ez is csak egy séma ám !
Tanítómmal ültünk a Gangesz partján és mesélte az életét.. mi szerint neki az volt a jel, hogy mi az útja, ami könnyen ment neki. Szinte tálcán tolta az élet elé a lehetőségeket, és ezeket kellett kihasználnia. Amikor nyögvenyelőssé, küzdelmessé vált neki egy dolog, akkor kellett váltania. Neki pont a küzdelem volt a befejezése egy életszakaszának.
Te meg a küzdelemben találod meg az élet értelmét.
Egyik minta sem egy mindenkire igaz Nagyvalóság.
Pont ez a nehéz az életben, hogy a saját utadat, saját jeleidet, saját mintáidat kell megtalálnod. A mások mintái nem jók ránk.

csepke 2016.01.11. 09:09:22

@Gour: "a nőknek írtózatosan nagy problémája, hogy képtelenek a sémákon változtatni és sokszor beidomulnak inkább abba a helyzetbe ami igazolja őket. " ezt már sokadszorra olvasom de egyre inkáb azz az érzésem hogy bár jól hangzik de valójában nem jelent semmit. Mert mit is mond: a helyzet őket igazolja. Ha igazolja a helyzet akkor az azt jelenti hogy jól csinálja bármit is csinál. "beidomulnak.." ez meg az előző alapján nemcsak érthető de indokolt is, hát pont azt kell erősíteni amibn azz ember egyébként is jó, nem azt amiben óriási erőfeszítéssel esetleg lehet közepes is... (eszembejut laár pour laár kőolajfinomítóóóó ;) )

Terézágyú 2016.01.11. 09:24:20

@csepke:
""a nőknek írtózatosan nagy problémája, hogy képtelenek a sémákon változtatni és sokszor beidomulnak inkább abba a helyzetbe ami igazolja őket. " ezt már sokadszorra olvasom de egyre inkáb azz az érzésem hogy bár jól hangzik de valójában nem jelent semmit. "

Miért van az az érzésem, hogy ha Gour ezt nem a nőkre mondaná, hanem azokra a negyvenes pasikra, akik egyedül élnek, és nem képesek nőt szerezni, akkor te, kedves csepke, bólogatnál, egyetértenél vele.... és te is mondanád ezeknek a negyvenes pasiknak, hogy "vátozzámánmeg!"...

csepke 2016.01.11. 09:33:48

@Terézágyú: te honnan tudod mit mondanék? szalmabábérvelésnek hívják ezt amibe bele akarz kezdeni, ezt tudod? ;)

Terézágyú 2016.01.11. 09:38:38

@csepke:
"te honnan tudod mit mondanék? szalmabábérvelésnek hívják ezt amibe bele akarz kezdeni, ezt tudod? ;) "

Nem, ezt nem tudtam. És azt sem TUDOM, hogy mit mondanál, de nem véletlenül van az az érzésem, hogy ezt mondanád :))))

Ugyanakkor én nem is érveltem, én pusztán kérdeztem...

De akkor ezt vegyem válasznak, méghozzá olyan válasznak, hogy nem ezt mondanád? Szóval akkor ha Gour legközelebb a pasikra mond ilyet, akkor is ellent fogsz mondani neki?

csepke 2016.01.11. 09:45:54

@Terézágyú: figyelj, ha úgyis tudod mit mondanék vagy sem, akkor meghagyom neked azz érvényesülést hogy megvitasd a fejedben lévő önmagammal, aztán amikor hazajöttem, majd elolvasom. ;)

Hosszú Haj 2016.01.11. 09:47:55

"A goal is not always meant to be reached, it often serves simply as something to aim at."
- Bruce Lee

Terézágyú 2016.01.11. 09:52:58

@csepke:
"figyelj, ha úgyis tudod mit mondanék vagy sem"

Most írom le harmadszor: nem tudom, csak olyan érzésem van.

Nyilván az eddigi hozzászólásaid miatt érzem ezt. Ha rosszul érzem, cáfolj meg, és mondd azt, hogy "nem, nekem nem tetszik Gournak ez a vélekedése, sem akkor amikor nőkre mondja, sem akkor, amikor pasikra"...

Vagy ne válaszolj, csak sértődj meg és kész :)))))))
(És ezzel erősítsd bennem ezt az érzést :)

csepke 2016.01.11. 10:01:22

@Terézágyú: majd megcáfollak, ha úgy van kedvem ;) ehhez az üres szócsépléshez amit itt erőltetsz, egyáltalán nincs kedvem. nem sértődés mielőtt ezt is belegondolnád, sokkal rosszabb, totál hidegen hagy. majd ha értelmes dolgot kérdezel, vitatkozhatunk.

Gour 2016.01.11. 10:04:31

@Terézágyú:

Tegnap. Álltam a konditeremben a tükör előtt és jól lebsztam magam, hogy miért nem diétázom még keményebben. Ma már csak krumplit fogok enni.

Terézágyú 2016.01.11. 10:05:23

@csepke:
"ehhez az üres szócsépléshez amit itt erőltetsz, egyáltalán nincs kedvem"

Igen, hát persze, hogy üres, és persze hogy szócséplés, és persze, hogy erőltetem.

vajon az ilyennek mi a neve érveléstechnikailag...

Gour 2016.01.11. 10:07:12

@Kulics:

Igazad lehet, én akkor érzem jól magam ha folyamatosan spanos vagyok, imádom a stresszt. Ahogyan egy pszichomókús barátom mondta mindenkinek máshol van a komfortzónája és a hangszer is akkor szól szépen amikor pont a legjobban van megfeszítve.

Amiről írni akartam az inkább a visszaigazolások keresése és elfogadása volt, én itt látok komoly mínuszt a női versenyzőknél.

Terézágyú 2016.01.11. 10:07:56

@Gour:
Köszönöm a választ. Nem ilyesmire gondoltam ugyan, hiszen akkor ezek szerint diétáztál eddig is, csak most elhatároztad, hogy még jobban fogsz...

Terézágyú 2016.01.11. 10:10:25

@Gour:
"imádom a stresszt."

Jó neked :(((

Gour 2016.01.11. 10:13:59

@csepke:

Talán nem voltam elég pontos a megfogalmazásban, ha mindig azokat az ingereket érezzük a sajátunkat ami minket igazol akkor hogyan várhatjuk el az alkalmazkodást egy másik élethelyzethez amire vágyunk? A víz is levert amikor olvastam Alitól a "semmit"...ebből ugyan mi a fene származhat? :)

Gour 2016.01.11. 10:14:42

@Terézágyú:

Csak egy példa volt arra, hogy ha szarul csinálok valamit akkor ne is várjak eredményt, de még annak sem a legjobb.

2016.01.11. 10:15:41

@Hosszú Haj:
"Y perdónamos nuestras deudas, asi comó nosotros perdonamos á nuestros deudores..."
- padre Pió

Terézágyú 2016.01.11. 10:18:57

@Kulics:
Ezt tényleg "padre Pió " mondta? :)

2016.01.11. 10:20:20

@Gour: igen igen, így értelek.

Hát a krumpli pont nem diétás dolog,
bádibilderek ilyen puffasztott rizs táblákat esznek.
kenyér, krumpli nagyon kerülendő a diétánál, nem ?

Terézágyú 2016.01.11. 10:23:29

@Kulics:
"Hát a krumpli pont nem diétás dolog, "

De milyen jó tud lenni. Mondjuk megszórva vöröshagymával, egy kis olajat ráöntve... nyami :)

Vagy éppen apróra vágott vöröshagymával és füstölt szalonnával :)

2016.01.11. 10:37:37

@Gour: krumplit?? Rizst babám rizzsel! És ez a módszer, a másokat megkérdezős, tükörbenézős abszolút működik. Kb 1 éve megígérted nekem, hogy ha betartom, amiket javasolsz, jó csaj lesz belőlem, s jelentem, a napokban beszereztem egy anyagtakarékos divatos edzőrucit, mert már tényleg nincs takargatnivalóm a konditeremben, s ezúton is köszönet és hála minden nekem kiutalt építő seggberúgásért :)

Terézágyú 2016.01.11. 10:41:32

@FemmeFatal:
De hiszen te mindig is jó csaj voltál...

2016.01.11. 10:43:34

@Terézágyú: ez nem így van, emlékezz csak hoppácska

Terézágyú 2016.01.11. 10:46:04

@FemmeFatal:

???? a találkozáskor nem voltál jó csaj????

Gour 2016.01.11. 10:51:12

@Kulics:

A főtt krumpli ideális táplálék, alacsony a glikémiás indexe és azért eszem mert zsírmentes diétán vagyok. ( pocsék a koleszterinem)

Amúgy persze csirkemell és saláta, rizs.

Gour 2016.01.11. 10:53:48

@FemmeFatal:

Nagyon szívesen rugdoslak még ha kell. :) Az a helyzet, hogy voltam a Nike-ban a minap és bitangul állt rajtam egy feszülős póló, már csak hasban kell jobban idomulni hozzá. :D Tehát a cél az adott. Persze mint minden ez is a nőkről szól, ha csak pasik lennénk a bolygón akkor a sörhas kötelező volna. :P

2016.01.11. 10:58:54

@Gour: remélem, azé' megvetted és szemrevételezhetem majd valamikor én is azt a "bitangul áll"ást vmelyik konditeremben :)

Terézágyú 2016.01.11. 11:01:22

@FemmeFatal:
Na, én tudom. Hallgass rám.

Terézágyú 2016.01.11. 11:18:39

"két nő beszélgetett a Juliról, aki egy magányos picsa, nincs senkije, és néha ideges, mert hogy baszatlan, mi mástól ideges egy nő, ugye"

Szóval akkor a nők is ezt gondolják egy másik nőről...??

Alibanya1 2016.01.11. 11:24:35

@Terézágyú: nem tudom, ezek éppen így beszéltek, elég lehangoló is volt

csevely 2016.01.11. 12:55:16

@Alibanya1:
" Lehet, hogy igen is lehet feladni dolgokat és nem kell hősi halált halni valaminek a mezején, el lehet nyugodtan oldalogni, a fenét nem fogja érdekelni "

Eloldalogni az igazi pragmatikus hozzáállás .
De sokan vallják :
Pl A Páluccai :
" Gyáva vagyok én is, halott aki marad, halottak a hősök, de én sose voltam az "
www.youtube.com/watch?v=HuuAP1FuZhg
Gyönyörűen megfogalmazza, ugye ?

És tényleg, kinek a véleménye számít?
A lovagkorban mindent jelentett, mit mondtak a lovagról.
Az individualista mai világban csak az számít amit én gondolok magamról, azaz mit gondol a lovag magáról.
És mi ma élünk:)

A közgazdasági felfogás szerint a haszon/befektetés aránya dönti el a cselekvést.
Mármint hogy folytatni, illetve feladni.
Én opportunistaként mondanám: mikor hogyan :)
Ha a jövőbeni várható haszon több, mint az eddigi+ezentúli befektetés, akkor igen,
ha kevesebb, akkor abbahagyni. Bármennyire fáj is amúgy lelkileg.

Persze ezt ex katedra könnyű. Benne lévén, háááááát...

hello73 2016.01.11. 19:11:35

"Egy nő mindig csináljon valamit"- teljesen egyetértek. Valahogy úgy alakult az elmúlt hétvége, hogy semmit nem kellett csinálnom vasárnap. S igazán nem bírtam magammal. Igen nehéz volt semmit tenni.

2016.01.11. 20:54:11

@hello73: miért nem dugtál ? az tökjó program !! 10 fogorvosból 9 ezt ajánlja :-P

hello73 2016.01.11. 21:38:09

@Kulics: igen, az, köszönöm.

Alibanya1 2016.01.11. 21:47:43

@Kulics: igen azt ajánlja, de aztán, mind a kilenc elfut valamerre, igaz @hello73: ? :D :D így aztán a nő porszívózik, meg miegymás

hello73 2016.01.11. 21:56:41

@Alibanya1: ááá, dehogy, még arra sem volt lehetőségem. :(

2016.01.11. 21:59:28

Én bevallom, hogy annyira bántott ez az előgyelgéses ( valójában elrohanás ) dolog, hogy inkább pótolom azt az év végi anatómiát amitől sokkot kaptam és kirohantam a vizsgáról.

2016.01.11. 22:00:03

@Kulics: es a tied mit ajanl? Csak nem kifogtad azt az egyet?!

2016.01.11. 22:11:51

@Diorella Queen: ismerem az erzest, sokkot mar en is kaptam, legutobb a sajat dolgozatomtol, ti. evekig hozza se nyultam, s kesobb egy szot se ertettem belole, pedig en irtam ... suru bazmegelesekkel azert erdemes ujra nekiugrani es duhbol atugratni az akadalyt ... drukkolok h sikeruljon neked is !!

2016.01.11. 22:15:53

@FemmeFatal: de de pont kifogtam.
Az enyém a karthauzi rendet ajánlotta, kolostori életmóddal és sok zsoltár énekléssel.
Nem tudom hallgassak-e rá... Szerinted ?

2016.01.11. 22:19:05

@Kulics: en ugy tudom, a fogselymezes enyhito korulmeny, bar dugas kozben meg nem probaltam :)

2016.01.11. 22:22:31

@FemmeFatal: ez már perverzió lehet.

Terézágyú 2016.01.12. 07:21:33

@hello73:
venned kéne egy vidéki házat. ott nem lehet sokat lustálkodni. pláne ha olyan "extrém" az időjárás, mint a hétvégén volt... :(

sirok0001 2016.01.12. 10:30:43

Alibanya én pl. most azon az elméleti kérdésen merengek, hogy miért? :))) Konkrétan nem értem körülöttem azokat az embereket, akik még a jóra is rosszal fizetnek, nem tudom ez egy szokás? :)))) vagy gyengeség? Mert ha magamból indulok ki, akkor amikor gyök alatt 2 vagyok érzelmileg még akkor is arra törekedek, hogy jól kijöjjek másokkal...és ilyenkor megyek falnak, érdemes-e foglalkozni az ilyen emberekkel, miért foglalkozom velük, miért van ez? Tökéletes nem lehet senki sem...még sem értem a motivációt. Persze, lehet nincs is. :)))

Az írásodhoz meg csak annyit tudok hozzáfűzni (remélem jól értettem), hogy mindenkinek magának kell megtapasztalni dolgokat. Mivel minden ember más, ezért valaki tud valaki nem tud más ember példájából/tanácsaiból tanulni, tehát csak a saját kárán tud tanulni. Hogy hol van ez a határ, mindenkinek máshol. Meddig kell harcolni? kérdem én mivel? célért? Unalmas lenne az élet, ha nem lenne benne harc, nem? Azt hiszem éltem és tapasztaltam már eleget, hogy ki tudjam mondani, hogy ebben az életben nem lesz olyan, hogy ne lenne az emberben tüske/hiányosság valamiért. Szerintem az számít, hogy ezek mellett hogyan élünk. Ja és ez cs*szett sz@r, főleg, hogy most egy nem keresztény csaj tetszik nekem. :((((((( :)))))))) depis vagyok.......

2016.01.12. 11:15:41

@sirok0001: én láttam már önbevallása szerinti ateista embert, aki keresztényebb volt egyes keresztényeknél (bármit is jelentsen ez) ... sztem emiatt a körülmény miatt ne legyél depis, ha tetszik neked, nem kizárt, hogy hasonló elvek, értékek mentén éli az életét, mint te, csak nem tud róla, hogy igazából felcsaphatna kereszténynek is :)

Terézágyú 2016.01.12. 11:19:44

@FemmeFatal:
de a kereszténység nem attól függ, hogy mennyire jószívű stb. valaki, hanem, hogy mennyire jár templomba...

2016.01.12. 11:25:10

@Terézágyú: ez egy bonyi dolog, mert keresztény lehet vki az egyház tanítása szerint, járhat rendszeresen tempolmba vagy ritkábban, lehet a maga módján vallásos, a keresztény mellett osztozhat más világvallások elveiben gyakorlatában is, etc ... a vallásszociológiai felmérésekben a vallásosság kifejezésére sokféle, objektív és szubjektív mérőszámokat, skálákat szoktak használni. Avagy: attól h vki tempolmba jár, még nem lesz keresztény. De sztem ezeket sirokkó pontosan tudja is :)

Terézágyú 2016.01.12. 11:27:39

@FemmeFatal:
"Avagy: attól h vki tempolmba jár, még nem lesz keresztény."

Dehogynem. Ha ő maga annak vallja magát, és tüntetőleg templomba jár. És ilyenkor teljesen mindegy, hogy egyébként menyire szereti embertársait, mennyire él "igaz" életet.

És a legtöbb az ilyen - attól tartok.

2016.01.12. 11:34:26

@FemmeFatal: elhanyagolod a kisközösség nagyon erős befolyását. Egy olyan zárt és szigorú közösség amibe sirok is (gondolom) tartozik, ott nem engedik meg az ilyen bolsevik elhajlást hogy gyüttment lánnyal álljon össze.
Jehovistáknál és hitgyüliseknél SEM nézik el akár a házastárs nem megfelelő elveit. El kell válniuk, ha nem lesz igazi hitgyülis.

2016.01.12. 11:34:53

@Terézágyú: minden van és mindennek az ellenkezője is, röviden: nem lehet megspórolni a gondolkodást az emberek megítélésében

2016.01.12. 11:40:08

@Kulics: igazad van, a közösség ereje nagy, de itt lép életbe a brian életéből ismert kulcsjelenet: ti mind egyéniség vagytok ... szóval a gondolkodás a saját érdekek vágyak érzelmek képviselete nem spórolható meg közösséghez tartozás mellett sem, s tudom, ez egy óriási dilemma és feladat a személyiségfejlődés rögös útján, amivel nemcsak sirokkó, hanem sokan mások is küzdöttek már

Terézágyú 2016.01.12. 11:45:49

@FemmeFatal:
Persze. Egy olyan ember, mint pl. Benedek Elek, aki aztán valóban vallásos volt, sosem járt templomba. És nem is imádkozott.

Éppen arra célzok, hogy sok ál-keresztény számára ez a lényeg, hogy templomba kell járni, és ezzel demonstrálni a dolgokat. És szidni mindazokat, akik nem ezt teszik. Mégha emezek lehet, hogy emberbarátok stb.

2016.01.12. 11:47:42

@Terézágyú: a másokra mutagató ujj minden látszat ellenére mindig önmagunk hiányosságaira, gyengeségeire mutat rá, és nem mond semmit arról, azokról az emberekről, csoportokról, amelyekre épp mutogatunk ... cseles, mi?

Terézágyú 2016.01.12. 11:48:30

@Kulics:
"Jehovistáknál és hitgyüliseknél SEM nézik el akár a házastárs nem megfelelő elveit. El kell válniuk, ha nem lesz igazi hitgyülis. "

Így van. Hiába mesélne az illető arról, hogy milyen rendes és akár istenfélő ember a párja - az a lényeg, hogy a gyülekezetbe járjon. És nem akármelyikbe, hanem EBBE.

Terézágyú 2016.01.12. 11:49:52

@FemmeFatal:
??? tehát most amit fentebb írtam, te úgy értelmezed, hogy én szimplán csak mutogatok másokra??

2016.01.12. 11:56:32

@Terézágyú: miert? Mutogatsz? Nekem nem tunt fel.

Terézágyú 2016.01.12. 11:58:16

@FemmeFatal:
???? akkor mire írtad a mutogatást???

sirok0001 2016.01.12. 12:02:13

@FemmeFatal: igen, ilyen is van. Meg olyan is, hogy azért váltak el emberek, mert a két értékrend nem működött...:( korombeliről beszélek most, meg kell ezt gondolni...rém egyszerű a szitu, a probléma az, hogy a hét 6 napján keresztül nem gyüliben vagyok, 1 nap amikor általában, nem mindig Imaházban, látszik, hogy hol találkozok gyakrabban szép nőkkel, nem? meggondolandó...

2016.01.12. 12:02:31

@Terézágyú: szidni = ujjal mutogatas

Terézágyú 2016.01.12. 12:16:03

@FemmeFatal:

nem tudom, de inkább eggyel többször kérjek, mint eggyel kevesebbszer.

sirok0001 2016.01.12. 12:31:18

@Kulics: ilyen durván nem fogalmaznék, de igaz..., ha bevállalom sarkamra kell állni :)

sirok0001 2016.01.12. 12:38:45

@Terézágyú: nem mindenkinek a külsőségek fontosak, ez alapján ne ítélje el mindenkit...mindenki maga dönti el miben hisz, ahhoz pedig általában hűségesek az emberek vagy nem?

Terézágyú 2016.01.12. 12:50:24

@sirok0001:
"nem mindenkinek a külsőségek fontosak"

Te elfogadnál egy olyan lányt, aki azt mondaná, hogy ő keresztény stb - de nem akar templomba, gyülekezetbe járni?

sirok0001 2016.01.12. 13:02:01

@Terézágyú: ha valakivel szeretnék kezdeni kapcsolatot és tegyük fel most, hogy nem keresztény az illető, akkor mindenképpen megkérdezném mit gondol arról, hogy vasárnap orgonálok gyülekezetben és lenne-e kedve eljönni és folytatnám... az nem működik, ha a család egyik fele nem jár a másik meg igen, szerinted? hidd van belőle konfliktus és ez azért fájdalmas dolog tud lenni....aki keresztény tudja mit jelent gyülekezetbe járni, nem hallottam még olyan keresztényről, aki ne járt volna valahova, arról már igen, hogy váltotta a gyülekezeteket mert "nem jött be neki", de az olyan is. :(

Terézágyú 2016.01.12. 13:04:04

@sirok0001:
jó, oké, másról beszélünk. hagyjuk.

hello73 2016.01.12. 13:17:51

@Terézágyú: én ezt tudom. Nem sokszor fordul ám elő az életemben a lustálkodás. Talán ezért is volt olyan meglepő.
@sirok0001: én csak azt nem értem, hogy a keresztények szeretetébe, amit hirdetnek, miért nem fér bele az, ha a másik nem jár gyülekezetbe? Nem jár, kész. Te jársz, és ennyi. Magán ügy. lehet ő meg selyemvirágot gyárt, ami ronda giccs.

2016.01.12. 14:08:51

@hello73: akiknek kell az rigorózus külsőségek azoknak általában nem elég erős a hitük meggyőződésük. A külsőségek a mankó számukra. De vannak kivételek is persze.

sirok0001 2016.01.12. 17:36:41

@Terézágyú: a dilemmát írtam le, az, hogy én mit fogadnék el?...., nyilván az első helyen azt aki akar és nem azt aki nem, persze az érzés ott van, de az messze nem minden

sirok0001 2016.01.12. 17:54:35

@hello73: belefér, csak nem nagyon működik...az én korosztályomból, akik így házasodtak, akiket ismerek elváltak és ilyen okból, nem működött a még a két kül. vallás sem. Van működő is, de ritka az ilyen. Aki komolyan veszi az ilyen dolgokat, az elgondolkodik...és imádkozik. És hidd el van olyan ismerősöm is, aki rettentően komolyan imádkozott ezért sok ideig és megtalálta azt, akit kellett, nem egy és nem váltak el. A két példa között érdemes elgondolkodni.
A szerelem, a vonzódás, nem minden, nagyon jó dolgok, de butítanak is...ésszel és hittel kell gondolkodni, mert lehet csapda is ami jónak tűnik. :)

Terézágyú 2016.01.13. 07:16:39

@hello73:
Mindenkinek vannak olyan dolgai, amikből NEM ENGED egy párkapcsolatban. Pixy és talán csepke is leírta már, hogy miben nem enged, az enyémet is tudod - siroknak ez. Neki speciel a vallás...

Dagr Spaka 2016.01.13. 10:01:52

@Terézágyú: @sirok0001: Valóban van amiből nem engedünk, sőt idővel egyre több. De a keresztény(-tyén?) szeretet és elfogadás kontra a társunk világképének elfogadása volt a hello által feldobott téma. Én animista vagyok, de nem zavar hogy a párom meg van keresztelve, ha templomba járna az se aggasztana, mert nekem ez nem pálya. Viszont fordítva a Jézus nevű srác úgy rémlik mindenki szeretetére, megbocsátásra, elfogadásra buzdította a híveit...

Terézágyú 2016.01.13. 10:06:43

@Dagr Spaka:
"De a keresztény(-tyén?) szeretet és elfogadás"

Még föntebb én magam is erre próbáltam célozgatni... hogy ez nem így működik az úgynevezett keresztények nagy többsége között...

"a társunk világképének elfogadása volt"

Pontosabban a leendő társunk kiválasztásának kritériumai.

Dagr Spaka 2016.01.13. 10:19:32

@Terézágyú: Igen, nem a vallásunk hanem egyéni rigolyánk befolyásolja. Ahogy írtad is.

Terézágyú 2016.01.13. 10:21:50

@Dagr Spaka:
Hát, a vallásosaknak a vallás az egyéni rigolyája :)

Dagr Spaka 2016.01.13. 10:33:05

@Terézágyú: Ezt nagyon leredukáltad :D És tényleg egyéni! Hiszen két azonos hitű ember sem feltétlen azonos módon hisz és látja azon keresztül a világot. Ez kb olyan hogy mindketten bélyegezhetünk ugyanabban a szobában, egymás mellett, még is más vízióink lesznek az alaptermészetünk, absztrakciókra való hajlamunk, pillanatnyi hangulatunk, fizikai állapotunk alapján. :)

Terézágyú 2016.01.13. 10:39:52

@Dagr Spaka:
Ez sajnos így van. Hányszor és hányszor látni olyat, hogy két ember, akiknek látszólag azonos a hobbijuk, mégsem tudnak együtt élni, mert az egyik ÍGY csinálja, a másik ÚGY.

Visszatérve a te példádra: én valószínűleg nem tudnék együtt élni egy vallásossal (bár valószínűleg nem is akarna velem egy vallásos se :), még akkor se ha nem kapacitálna, hogy menjek vele templomba - ha más nem, akkor a mai "politikához kapcsolódó vallásosság" miatt hamar összevesznénk...

Persze ez előfordulhat egy nemvallásossal is.

2016.01.13. 10:54:25

@Dagr Spaka: az emberek igyekeznek megspórolni a gondolkodást - de hát érthető is, mert baromi nehéz - és redukálják a valóságot a könnyebb eligazodás végett. Sztem abszolut viszi a pálmát ez a metódus: a barna szeműek intelligensek, a kék szeműek nem, ergo csak barnaszeműekkel randizom. Bizony bizony. Van aki e szerint keres pár! :)

2016.01.13. 10:58:51

@Terézágyú: ne nálam reklamálj ;))

2016.01.13. 11:10:47

@FemmeFatal: ezt csak most mondoooood !!?? a te kékszeműséged akkor kizáró ok ?

2016.01.13. 11:12:32

@Kulics: ezt talán döntsd el te

2016.01.13. 11:22:58

@FemmeFatal: jó ! eldöntöm.
de erről tényleg nem hallottam, hogy a kék szem butát jelent.
Inkább olyan a kontextus, hogy a barna melegséget bensőségességet sugároz, a kék meg pengeéles acélos hidegséget. De ez csak a színhőmérsékletnek megfelelő sztereotípia.
Mi meg már quadróban nyomjuk itt a XXI. században.

Terézágyú 2016.01.13. 11:23:42

@FemmeFatal:
Fifinek olyan gyönyörű szemei vannak...... <3

2016.01.13. 11:26:39

@Kulics: ne agyald túl, ez a szemszín-séma nettó hülyeség, csakúgy mint a 4 láb jó 2 láb rossz és társai ... inkább azt mondjad, mi az a quadro? az vmi gardrób-féleség?

2016.01.13. 11:27:22

@Terézágyú: hogy a többiről ne is beszéljünk ... :)

2016.01.13. 11:34:38

@FemmeFatal: régen volt a két hangszóró = sztereo (sztereotipia)
a fejlettebb verzió a négyhangszórós modell, ami a quadro.
Ám!
A házimozi rendszerek viszont öt hangszórósak. A négy sarokban csak magas és középsugárzó van, mert ebben a hangtartományban irányérzékeny az emberi hallás. Viszont az ötödik, a mélysugárzó, azt elég csak egy példányban középre előre elhelyezni. A mély hang tartományban ugyanis nem hallunk irányokat, az bezengi az egész lehallgatási teret.
Köszönöm, hogy segíthettem :-)

Terézágyú 2016.01.13. 11:40:23

@FemmeFatal:

ne is.... (bár persze én szívesen beszélnék rólad :)

Terézágyú 2016.01.13. 11:41:18

@Kulics:
igen, a quadrót már csak mi, öregek értjük :)

Dagr Spaka 2016.01.13. 13:03:23

@FemmeFatal: Ezt ha jól emlékszem egy tanárnő csinálta az osztályában lévő gyerekekkel. Éljen humánum! Tuti utálta a gyerekeket. Oda-vissza szem-hajszínre. Később felnőttként is úgy emlékeztek vissza a gyerekek, hogy amikor ki lett hirdetve hogy ők butábbak akkor legszívesebben a világ elől is elbújtak volna szégyenükben.
@Kulics: @Terézágyú: Éljenek a veszteségmentes formátumok és a csöves erősítők :)

Terézágyú 2016.01.13. 13:13:37

@Dagr Spaka:
Nekem ifjúkoromban egy Orion Orister erősítőm volt :) Ez álkvadrónak számított, mert négy hangfalat lehetett rádugni :)

2016.01.13. 14:27:53

@Dagr Spaka: szerencsétlen gyerekek ... én az enyémet arra nevelem, hogy tudja és meg is mondja, mi hülyeség, mi nem, eligazítja majd az ilyen ostoba tanárokat is ügyesen ;)

Terézágyú 2016.01.13. 14:40:50

@FemmeFatal:
"én az enyémet arra nevelem, hogy tudja és meg is mondja, mi hülyeség, mi nem"
Mert lehet tudni? Mindig?

sirok0001 2016.01.13. 14:45:25

@Dagr Spaka: Az én meglátásomat befolyásolja egyrészt a vallási/gyülekezeti gyakorlat másrészt azt ami látok (amiről már írtam). Az érzések kontra működő dolgok között ingadozok, ha döntök, mellette teljes mértékben szeretnék kiállni. Figyelembe veszem a véleményeteket is. :)
Az elfogadással nincs gond. :) De azért nem nevezném magam túl liberálisnak. Ésszel is kell gondolkodni. :)))

sirok0001 2016.01.13. 14:47:24

@FemmeFatal: megnézném mikor téged is elrendez :)

2016.01.13. 14:52:54

@sirok0001: haha elfogja.. a fagyik visszanyalnak :-))))

2016.01.13. 14:54:09

@sirok0001: még alig látszik ki a földből, de már volt, hogy neki volt igaza, én meg elismertem, hogy tévedtem, ügyesen ... nemtom más hogy van vele, de én imádom, ha a gyerekem okosabb nálam (anno a tanítványaimban is nagyra értékeltem ezt ;)

2016.01.13. 14:55:10

@Kulics: de hát ez a dolguk, dolgunk, nemde?

sirok0001 2016.01.13. 14:58:14

@FemmeFatal: én még nem tudom, hogy vagyok vele, de azt tudom hallomásból, hogy a gyerekek tudnak "aranyosak" lenni

2016.01.13. 14:58:32

@Terézágyú: nem, nem lehet tudni, de olyankor pl érdemes deliberálni egy keveset

2016.01.13. 15:00:03

@sirok0001: tudnak azok mindenfélék lenni, aranyosak is, ebben pl. nem különböznek a felnőttektől :)

2016.01.13. 15:00:38

@Terézágyú: ugye? sose hagyd ki te se, ha egy jót deliberálhatsz :)

Terézágyú 2016.01.13. 15:04:33

@FemmeFatal:
igyekszem. csak néha egyedül nincs kedvem ehhez sem :(

sirok0001 2016.01.13. 16:02:42

@FemmeFatal: kisemberek :), de ahogy látom nem misztifikálod túl a gyereknevelést

2016.01.13. 16:05:20

@sirok0001: próbáltam én, de a pszichológusom leállította a túlmisztifikálást :)

sirok0001 2016.01.13. 16:09:46

@FemmeFatal: biztos azt mondta, mint Yoda Luke-nak tedd vagy ne tedd, ne próbáld! :)

2016.01.13. 16:19:23

@sirok0001: igen, ilyen yodasan nyomta :)

2016.01.13. 16:24:48

@Terézágyú: hát ... zöldülni inkább én zöldültem bele itt-ott egy-egy témába

Terézágyú 2016.01.13. 16:26:18

@FemmeFatal:
de te zölden is olyan csinos tudsz lenni...... *doromb* doromb*....

2016.01.13. 16:28:36

@Terézágyú: igen, talán még magánál yodánál is csinosabb :P

Terézágyú 2016.01.13. 16:30:00

@FemmeFatal:
naná. sokkal. még ha a magasságban nincs is különbség....
(de dög vagyok)

2016.01.13. 16:37:34

@Terézágyú: na, azért én nem a térdedig érek tán

Terézágyú 2016.01.13. 16:41:27

@FemmeFatal:
még szerencse. ha csak addig érnél nem tetszenél ennyire :)

2016.01.13. 18:06:49

@FemmeFatal: na de hát az ideális nő a férfi derekáig ér és kocka feje van.

2016.01.13. 18:17:35

@Kulics: hahha ismerem en is a viccet na de most mondjam azt h a sort en is szeretem h a masikrol mar ne is beszeljunk?

2016.01.13. 18:56:13

@FemmeFatal: AAAAAAAAAAAaa, te főnyeremény vagy akkor !

Terézágyú 2016.01.14. 07:25:04

@Kulics:
Bizony az!

Bár a fejformáját nem tudom. Belülről kocka valóban... :)

hello73 2016.01.14. 08:43:52

@sirok0001: látod, ez a bajom a vallással, főleg a fennen hirdetett szeretettel, megbocsátással!
@Terézágyú: a vallás is egyfajta rigolya.

sirok0001 2016.01.14. 08:52:26

@FemmeFatal: meddig voltál pszichológusnál?

Terézágyú 2016.01.14. 08:56:21

@sirok0001:
kettőtől négyig, miért?

:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2016.01.14. 09:04:11

@sirok0001: gyermekagyi depim volt es kb egy evig jartam/unk egyeni meg parterapiara

2016.01.14. 09:14:59

@FemmeFatal: a párterápiára kit vittél? A gyerekágyat ?

2016.01.14. 09:18:19

@Kulics: ejj, ezt gondolja át mégegyszer kulics, leülhet

2016.01.14. 09:24:16

@hello73: nem volt eredményes, a gyereket kidobtam az ablakon és én is utánaugrottam .... komolyra fordítva: összesen 3 pszichóm volt, az első most jött a falvédőről, kis fiatal bólogatós, pár hétig jártunk hozzá aztán otthagytuk, a második idős nagy szagtekintély, hozzá majdnem egy évig jártam, jártunk, ő rengeteg kárt csinált, a harmadikhoz egyedül jártam, aki mellett pár hónap alatt kimásztam a slamasztikából ... szóval küzdelmes de eredményes volt, mára már jobb vagyok, mint újkorában :) ... izgi, hogy ezek a pszichók is mennyifélék, nem?

Terézágyú 2016.01.14. 09:25:42

@FemmeFatal:
nekem rossz emlékeim vannak egy pszichológushallgató-lányról... :-/

2016.01.14. 09:39:23

@FemmeFatal: szerintem meg szellemes volt. be is küldöm a Pályázatra :-)

@Terézágyú: egyetlen pszichológus csajom volt és első szex előtt kérte tőlem az aids teszt papírját. Ennyire szorongó emberrel még nem találkoztam.

Terézágyú 2016.01.14. 09:41:45

@FemmeFatal:
naaaaagyon rosszak. :(

@Kulics:
ijjj... és éppen nálad volt a dokumentum? :)

2016.01.14. 09:42:27

@Kulics: legalább vki szerint szellemes ... na és mi lett, volt aids teszted?

2016.01.14. 09:43:05

@Terézágyú: nem volt ilyenem nyilván. De eléggé lelombozta a hangulatot ezzel. Később sem lett sokkal jobb a dolog, úgyhogy nem lett belőle nagy történet.

2016.01.14. 09:44:28

@Terézágyú: ha nem akarok dugni, én is ilyeneket szoktam kérni: aids teszt, publikációs lista ... :))

Terézágyú 2016.01.14. 09:46:02

@FemmeFatal:
tőlem nem kértél listát... ezek szerint van még esélyem :)

2016.01.14. 09:53:15

@FemmeFatal: ahaaa, akkor ezért kértél a múltkor tőlem is szakszolgálati engedélyt, kéményseprési igazolást, di-per-te oltási bizonyítványt, morzetávirász szakvizsga papírt.

2016.01.14. 09:55:58

@Kulics: igen, ilyenek macerásak ezek a nők ... különösen az FF-félék :))
@Terézágyú: igen, van még esélyed :))

Terézágyú 2016.01.14. 09:59:08

@FemmeFatal:
drága vagy.... :) *doromb*

Persze, ha belegondolok, nekem tényleg van publikációs listám - akár el is kérhetted volna... :-/

csevely 2016.01.14. 09:59:35

@FemmeFatal:
" összesen 3 pszichóm volt,"
Miből is írtál Phd-t ?

2016.01.14. 10:02:14

@csevely: miből? a pszichológusok praktizálási szokásaiból, közvetlen résztvevő megfigyelés módszerével szerzett mintán, miért? :))

2016.01.14. 10:05:25

@Terézágyú: képzeld, közben az enyém is összeállt, és ezúton is hálásan köszönöm, hogy segítettél elkezdeni, elég macera volt összeszedni, miket irkáltam itt össze az elmúlt tíz évben

2016.01.14. 10:05:41

@Terézágyú: talán a dumb és dumberben volt hogy jim carry kérdi a bombacsajtól hogy mennyi esélye van? 1:100? nem 1:1000? nem... 1:millió... csaj bólogat, mire a pasi örömködve: HURRÁÁÁ, akkor van esélyeeeeeeeem !!!!

csevely 2016.01.14. 10:06:54

@FemmeFatal:
mert én egy minden iránt érdeklődő kicsi vízöntő vagyok.
Most éppen egy felsőlégúti hörghuruttal terhelten, otthon, és imígyen zenét hallgatva :
www.youtube.com/watch?v=UDXUDehUgIQ&feature=player_profilepage

2016.01.14. 10:12:06

@csevely: kleine vízőntőnek kleine cicis Nachtmusik? Hát ez zseniális. Ettől gyorsabban megy a gyógyulás, gondolom :))))

sirok0001 2016.01.14. 10:14:47

@FemmeFatal: gondolom azóta változott, a picilány odatesz rendesen :)

sirok0001 2016.01.14. 10:15:56

@Terézágyú: Na most nem mondhatod azt, hogy az élet nem kínált meg lehetőséggel és hogy jajjjjj, meg *sóhaj*

2016.01.14. 10:16:36

@csevely: @FemmeFatal:
41 millióan látták a szilikon ciciket ??? nagydolog ez az internet.
Azért ezek nem kleine cicik azt szegezzük le.

2016.01.14. 10:18:26

@Kulics: vicces volt a felvezetés, őszintén szólva megijedtem, hogy énekeni fog ... :))

sirok0001 2016.01.14. 10:22:56

@FemmeFatal: arra, hogy sok örömöd leled a kislányodban

2016.01.14. 10:29:09

@csevely: igen, ez baj, és gondolom phd ja sincs még beadva :)

2016.01.14. 10:31:52

@sirok0001: egyre többet, igen, jegyzem meg, azért az első két évről sokan boldogan lemondanának, bármilyen "cuki" is tud lenni egy ilyen

csevely 2016.01.14. 10:37:23

@FemmeFatal:
ahogy gour mondaná, itt sem az ész a fontos:))

Terézágyú 2016.01.14. 10:37:39

@FemmeFatal:
hirtelen azt hittem, hogy a lányodról van szó, hogy neki nincs beadva a phd-je...

2016.01.14. 10:38:46

@csevely: nem hát, sőt, csak akadály :)

2016.01.14. 10:41:30

@Terézágyú: nincs, de ha lesz egy szabad hétvégéje, sztem beadja majd ő is, ti. az anyatejjel szívta magába a tudást, szó szerint :)

Terézágyú 2016.01.14. 10:45:06

@FemmeFatal:
hiába na, a természet egyik csodája ez az anyatej :)

Terézágyú 2016.01.14. 10:47:37

@FemmeFatal:
"STRATOPHANÉS (katona, észreveszi a feléje közeledő lányt)
Lámcsak, Astaphion jön erre.
ASTAPHION Üdvözöllek, Stratophanés!
Jó utad…
STRATOPHANÉS (közbevág) Tudom, tudom. De megszült már Phronésion?
ASTAPHION
Meg biz’ ám! Egy nagyszerű fiút!
STRATOPHANÉS Hasonlít rám?
ASTAPHION Naná:
hisz mihelyt világra jött már kardot és pajzsot kívánt.
STRATOPHANÉS
Tényleg az én fiam! Valóban!
ASTAPHION Rád ütött nagyon.
STRATOPHANÉS Juhé!
Nagy már? Volt a háborúban? És zsákmányt hozott-e már?
ASTAPHION
Ej, csupán öt napja, hogy világra jött…
STRATOPHANÉS Na és, ha öt?
Istenemre, ennyi idő alatt valamit tehetne már.
Mért is bújt ki ily hamar, ha a harcmezőkre nem rohan?"

....

csevely 2016.01.14. 11:01:47

@FemmeFatal:
"az anyatejjel szívta magába a tudást, szó szerint :)"

Bizisten kipróbálom....ha elkapok egy mellet, akkor csak a tudást fogom szomjazni.:)

Bár hogy elhiszik -e?
:)

2016.01.14. 11:07:42

@csevely: hát én elhinném neked, sőt ... a szülésfelkésztőn mondtak sokmindent, de egy dolog igencsak szöget ütött a fejembe: lesz olyan, mondták, hogy a városban jövet menet hirtelen ránktör a szoptathatnék, s ellenállhatatlan vágyat érzünk majd, hogy valakit, mindegykit azonnal megszoptassunk ... már láttam is magam, ahogy utazom a metrón és az inger nyomása alatt megkocogtatom a mellettem ülő vállát, hogy elnézést, megszoptathatnám? ... ja és még egy fontos és intim adalék, ha már lúd, ugye, a férfiak ugyanilyen irányú vágyait azóta sokkal de sokkal jobban megértem és nagyobb toleranciával meg empátiával kezelem :)))

2016.01.14. 11:10:58

@FemmeFatal: Ahhhh... és meg is történt hogy empátiával kezeltél a metrón egy ilyen feléd irányuló férfi szopatnék-vágyat ? :-)

2016.01.14. 11:14:30

@Kulics: volt rá példa igen: mély együttérzéssel a férfi szemébe néztem, s megnyugtattam, hogy tudom, mit érez és megkérdeztem, akar-e róla beszélni

csevely 2016.01.14. 11:29:28

@FemmeFatal:
" fontos és intim adalék, ha már lúd, ugye,"
Az én kleine vízöntőségemből fakadóan megpróbáltam felnőttként mellből tejet szopni.
A világ legbensőségesebb érzése.
Az igazi eggyéválás.
A gyerekem nem szopta ki az összeset, és én voltam a biztonsági második vonalas megoldás. Merthogy ne apadjon el a lusta gyerekem miatt.
És ahogy láttam, asszonyom is boldog volt.

2016.01.14. 11:32:42

@csevely: majd mindjárt jönnek ide az anyukák és elmagyarázzák, hogy ha nem szopja ki a gyerek akkor nem is kell annyi tej és majd a természet megoldja magának. nem kell az apai kiegészítés.
de mint perverzió izgalmas :-)

Terézágyú 2016.01.14. 11:34:29

És nem gond a kapuccsínóba való tej reggelente....

2016.01.14. 11:37:36

@csevely: így igaz, hozzáteszem, ez a kiváncsiság, gyakorlat és élvezet nem csak a vízöntők sajátja:) nem tudom, mi a tapasztalatod, de sztem érdekeslátni amúgy, hogy ez a téma is mennyire megosztó, a rajongótól az undorodóig mindenféle reakciót láttam már férfi, de női oldalról is

2016.01.14. 11:40:26

@Terézágyú: hűha, hát nekem még full tejjel se volt ekkora :)

2016.01.14. 11:41:30

@Kulics: sokfélék az anyukák is, na és mi a te hozzáállásod, ezt mondjad inkább

Terézágyú 2016.01.14. 11:44:20

@FemmeFatal:
De nem a méret számít, a lényeg, hogy játékos legyen...

2016.01.14. 11:45:03

@FemmeFatal: nem tudom, sosem voltam még anyuka :-)

2016.01.14. 11:45:49

@Terézágyú: játékos? Úgy mint a csevely által belinkelt kleine nachtmusik?

csevely 2016.01.14. 11:46:34

@FemmeFatal:
Igazad van. Csak a teljes tagadás, illetve e teljes rajongás volt ismerőseim közt.
Átmeneti nem volt.
Mint ahogy a többi testnedv élvezete, illetve utálata is ugyanez a kategória.

@Kulics: A természet megoldja, az igaz. Csak másnap éhes lesz a pici.
Manapság persze van mesterséges táp

De a természetes az igazi, ugye ? :)
Minden perverziót amúgy érdemes kipróbálni, na ...jó .... nem ... mindent....:)

Terézágyú 2016.01.14. 11:48:00

@FemmeFatal:

Például.

Bár ugye ezt a mondatot a pasik szokták mondani a sajátjukról szólva, és a humor lényege abban volt, hogy most a női mellre alkalmaztam :)

2016.01.14. 11:51:47

@csevely: pontosan, ez az egész egy összefüggő és egységes rendszer, aminek alapja a testtudat és a szexualitás, a gátlások, az elfojtások vagy a felszabadult gátlásmentes szabad és ösztönös testiség

csevely 2016.01.14. 12:05:55

@FemmeFatal:
Hidd el, nagyon nyitott vagyok minden új ismeretre, sőt keresem is.
De bennem is vannak gátlások, elfojtások, előítéletek.
És ugye nekem az a magátólértetődő igaz, jó.
Ami nincs ezzel paritásban, ez minimum furcsa, elitélendő, taszító.
Persze mindez igaz viszont is , azaz másra is.
Valójában mindenki egy különleges gátlások, előítéletek, elfojtások, erkölcsiségek egyvelege, ami megkülönböztetei mindenki mástól.
És itt azért eléggé nagyok a felfogásbeli különbségek blogtársak között.

Hálistennek.

2016.01.14. 12:06:40

@csevely: te jo eg ez a te kleine nachtmusikod jo kis anyatejes cunamit inditott el ... mar latom is a blogos olvasok csak kapkodjak majd a fejuket a meddig varni alaptematol h elkalandoztunk s lett a szoptatni vagy nem szoptatni a legfobb bankbani kerdes

csevely 2016.01.14. 12:09:27

@FemmeFatal:
Jó ebédhez szól a vicc :

Új, szexis tanárnő érkezik a másodikosakhoz.
Nyelvtan órán megkérdezi a gyerekeket, ki tud mondani egy óhajtó mondatot.
Móricka jelenkezik, és felszólitják.
- Én úgy franciáznék a tanárnővel, meg kefélnék is vele!
A tanárnő elvörösödik és azt kiáltja:
- Kifelé!
Móricka szomorúan távozik.
Mire a tanárnő:
- Nem Te, a többiek mind!

13 után

csevely 2016.01.14. 12:12:21

@FemmeFatal:

szoptatni vagy nem szoptatni

Jó hogy van az a +t betű a p után.....:)

De igen az a kleine.....az az oka ......mindennek.

sirok0001 2016.01.14. 12:39:42

@FemmeFatal: nem kellene ennyire szerénykedni

csevely 2016.01.14. 12:53:41

@Kulics:

41 millióan látták a szilikon ciciket ??? nagydolog ez az internet.

Azért nem kell aggódni a világért.
Ezt a zenét majd' 140 millióan nézték.....
www.youtube.com/watch?v=aHjpOzsQ9YI
És a többit is tőlük 10-70 millióan.

A kedvencem :
www.youtube.com/watch?v=jvipPYFebWc

És ez remélem nem okoz kleine problémát:))))

2016.01.14. 13:22:33

@sirok0001: hol itt a szerénykedés?

2016.01.14. 13:24:49

@csevely: jó ez a kedvenced, nekem is bejön ... bár nehéz lehetett aban a porban így táncolni :(

sirok0001 2016.01.14. 13:48:15

@FemmeFatal: a második mondatrészed önigazolásnak hatott és az 'egy ilyen" érdekes szófordulatnak érződött, amiből éreztem azt, hogy próbálsz visszafogottabban válaszloni, aztán lehet nem :))

2016.01.14. 13:58:38

@FemmeFatal: A felszabadult gátlásmentes testiség az ugye abszolút értékben nem létezik.
Csak a lovon átesett másik szempontból látszik felszabadultnak. Aki nem mer a párja előtt meztelenül mutatkozni - csak sötétben - annak számára a nudista strand felszabadulás lehet.. de ott is csomó íiratlan szabály létezik.
Ösztönösen plédául a hímek megdugnák a nőstényeket. De ezt az ösztönösséget a társadalomszociológiai rétegzettség gátlásokká szigeteli le. Másképp úton útfélen kiélnénk az ösztöneinket, megölnénk egymást és megerőszakolnánk a nőket.
Ennek a túlzott elfojtása az ami miatt itt régebben panaszkodtak a nők, hogy a pasik nem akarnak dugni.
Szóval állandóan a ló oldalai között cirkulálunk.. ritka a harmonikus államiság és címertan.

2016.01.14. 14:05:26

@csevely: nagyon aranyos vicc !

na ennek meg két és fél milliárd megnézése van:
www.youtube.com/watch?v=9bZkp7q19f0

mennyire nem értékmérő ez.

Terézágyú 2016.01.14. 14:09:46

Én is feltöltöttem egy olyan videót, amelyet eddig 19 millióan néztek meg.

Nem én vagyok rajta, egy tévéműsor részlete :)

2016.01.14. 14:10:17

@Kulics: hát, édes fiam, meg kell állapítsam, hogy ez volt az elmúlt egy évben vizualitás és képi kifejezés valamint jelentéssűrítő metaforák per leütések száma tekintetében itt a legtelítettebb komment ... küldöm gratulációmat s meleg kézfogásomat cirkuláló lovad egyik vagy másik oldalára (igény szerint elhelyezve)

2016.01.14. 14:16:25

@FemmeFatal: köszönöm innen a távoli Tűzföldről.
A lónak van egy, az oldalai között elhelyezkedő izgalmas része, ahol egy jófajta szerszám is meglapul. Erre már ki sem mertem térni :-)

csevely 2016.01.14. 14:16:32

@FemmeFatal:
Agyam eldobom, hát FF anyu......minden szavad aranyat ér :)))
" cirkuláló lovad ".........qrvqjó .....a többivel egyetemben.

Bár a forrás sem semmi:)

2016.01.14. 14:20:25

@Kulics: hát ha lapul az a szerszám, észrevétlen, akkor valóban szóra sem érdemes ... :P

csevely 2016.01.14. 14:23:16

@Kulics:
"na ennek meg két és fél milliárd megnézése van:"
cirka 20 éve nem tudok a mindíg agybeteg reklámoktól hemzsegő tvműsort nézni.
Ott lett elég, mikor kihúzta a metrón a háta mögül az OMO mosóport.
De azt sajnos hallom, olvasom, hogy a nézettsége ennek+annak a csatornának mekkora.
A belinkelt "mű" ugye ott valszeg a legjobb.
Akkor itt a királyi és nemkirályi tv-ben ?
Abszolut igaz, ha sokan nézik, akkor az már jó nem lehet.
Mint ahogy Buddha írta : " ha a csorda után mész, mindíg szaros füvet eszel" :))))

2016.01.14. 14:26:21

@csevely: a tévé nézettség vizsgálatok hamisak és szándékosan eltúlzottak a reklámozók miatt.
A youtube megtekintés számláló meg kb valóságos.

Sztem NEM ennyire egyszerű tájékozódni a világban, hogy ami közkedvelt = rossz. Rengeteg átmenet és ízlés létezik.

2016.01.14. 14:29:06

@csevely: Buddha nem írt magyarul, az ősi páli nyelvet használta. Csak szólok

csevely 2016.01.14. 14:31:35

@Kulics:
jeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeh , ha páliul írom , akkor értenéd?

Terézágyú 2016.01.14. 14:31:58

@Kulics:
"A youtube megtekintés számláló meg kb valóságos."

Tudtommal vannak olyan "robotok" egyes oldalakon, amelyek direkt "kattintanak" ilyenekre, és máris megvan a nézettségpont.

Ezért vannak egyes oldalakon karakterfelismerő kódok, hogy kiszűrjék a robotokat.

(Mindezt nem azért mondtam, mert nem fogadom el az oldalnézettségi mutatókat, vagy akár a tévénézettségi mutatókat.)

2016.01.14. 14:39:06

@csevely: én megértem, de te nem tudsz ezen a nyelven, szóval ezt bebuktad :-)))

@Terézágyú: sztem meg nem.

csevely 2016.01.14. 14:41:43

@Kulics:
Csak hogy ne haljak meg hótig hülyén, írd mán ide légyszives.

2016.01.14. 14:47:53

@csevely: sajnos nincs devanagari karakterkészletem itt a munkahelyen, majd ha hazamegyek Allahabad-ba, ott lesz. :-)

Terézágyú 2016.01.14. 14:49:41

మీరు ఒక మంద తర్వాత వెళ్ళి ఉంటే, అన్ని ఒంటి మీరు గడ్డి తినడానికి

2016.01.14. 14:53:04

@Terézágyú: ez tévedés. Ez már nyelv. A páli és a szanszkrit is kihalt nyelv, ez nincs a google translator-on. csak szólok.
Na de most munka van: behoztak két végtag amputáltat, kell intubálni.

csevely 2016.01.14. 14:57:41

@Terézágyú: hát igen, van akire lehet számítani.
Bekopiztam, a háttérképemen ez lesz innentől.
Persze magyarul is.... nehogy elkapjon a vágy szaros fű után:)))

A google fordító telugu nyelvként értelmezte, de akkoris király!:)))

2016.01.14. 15:00:08

@Terézágyú: na jó, most az egyszer.
szétoffoljuk szegény alibanya blogját.

tetrahidrokannabinol 2016.01.15. 10:23:14

Csak olvasom a blogot.
Elképesztő vidámságok vannak . Élmény nekem.
De én is adnék hozzá az össznépi okossághoz.
Lassan féléve, hogy kapok egy csábítási, csajozási ismertetőt.
Kipróbálni nem tudom a barátnőm miatt, de jókat szórakozok .
És ugye eggyel több ismeret.
csabitasakademia.com/pages/page.php?p=2ad0b56b97ad89d4025464294165bbc1&cid=506972&vcid=9d0c8353a39e0b04815c6b1f6f051f3a
Legalább nevessetek, mint én szoktam.

2016.01.15. 22:24:33

@tetrahidrokannabinol: hello tetra! na es mi lett a szenvedely/szerelem vs csendes baratias kapcsolat vonalon nalad? Legutobb nagy filozofalasban voltal itt ezugyben.

tetrahidrokannabinol 2016.01.16. 10:53:37

@FemmeFatal:
Szia végzetes asszony!
Most is azon búsongok, hogy mit tudnék jobban tenni, hogy a nőm az jobban szeressen.
Ténylegesen nem baráti dolgot akarok, csak azt a pusztító szenvedélyt elkerülni.
De ti nők, na jahhhhhh. Csak igen-nem, fekete-fehér dolgokban gondolkodtok.
Pedig van sokminden átmenet is. Ő is olvassa a blogot, és kifejezte abbéli igényét, amit itt valki felvetett, hogy mindent , de mindent számszerűsíteni kell.
Azóta mint egy könyvelő....mindent beáraz, összehasonlít.
Nem jutottam el oda, hogy ki vetette fel a dolgot, hogy a porszívózás..X Ft, a vacsorafőzés Y Ft, a bevásárolás.....stb. És most nincs ugye a rózsaszín köd, így lassan, lassan kiszeretek belőle.
A kérdésemre amúgy csak helló írt , például te is elmondhatnád mit kéne tennem.
Vagy éppen mit nem kellene .

2016.01.16. 13:16:41

@tetrahidrokannabinol: hat akkor uzenem a nodnek, hogy hagyja abba, vagy te hagyd abba, vagy kozosen hagyjatok abba mert ez igy nagyon gazosnak tunik

2016.01.16. 14:13:52

@FemmeFatal: jó de a gáznak is van ára. köbméterenként kéccáz forint :-)

tetrahidrokannabinol 2016.01.16. 14:59:48

@FemmeFatal:
Meséld, hol keressem a mindent számszerűsítés blogot, vagy bloghozzászólást?

Mert azt ugye nem mondja meg.
Amúgy tényleg ciki, hogy azon diskurálunk, hogy egy 8 személyes vacsora utáni elmosogatás az mennyivel ér többet, mint egy kétszemélyes gyertyafényes vacsora.

De lassan ténylegesen vége , lassan nincs mire várni, reménykedni.
És igazad van, tényleg gáz ( igen kulics 200 Ft/m3), de utána mi marad ?
Az amiről itt blogoltok.
De mindemellett sem kell a pusztító szenvedély.
Vagy csak még?

2016.01.16. 18:24:54

@tetrahidrokannabinol: en emlekszem arra mikor a haztartasi munka ertekerol diskuraltunk itt kb egy eve lehetett de ilyen vitak tesok kozt szokasos nem ferfi no kozott s a kapcsolatotok vege vmi ujnak a kezdete minel inkabb huzzatok annal kesobb jon el ... na de ha o is olvassa a blogot miert nem szol hozza?

2016.01.16. 18:26:13

@tetrahidrokannabinol: es igen, szenvedely es mely szerelem szeretet ... ezek kellenek, tovabbra is ezt mondom :)

tetrahidrokannabinol 2016.01.17. 11:25:17

@FemmeFatal:
Ami most van, az egy kompromisszum.
Régebben írta a gour blogoló, hogy a nőknek mindíg igazuk van, mert övék az összes pina.
És a szenvedély, szerelem, rózsszín köd.....ráfaragtam.
Most van egy kielégítőnek nem nevezhető kapcsolatom.
De legalább van.

"na de ha o is olvassa a blogot miert nem szol hozza? "

Mert nem üzenőfal ez itt.
Azt szemtől szembe mondjuk meg egymásnak.
Én is tanácsot kérni jöttem.

2016.01.17. 11:30:38

@tetrahidrokannabinol:
a rossz is jobb mint a semmi? Micsoda hulyeseg ez. Bar sokan osztjak.

No es mit szol hozza, h tanacsot kersz itt tolunk? Nem erzi ugy, h kiteregeted a szennyest?

csepke 2016.01.17. 12:49:29

@FemmeFatal: főleg hogy nyilvánosan lerosszazza a kapcsolatát. hát így én is számolgatnám a házimunkát a másik helyében. de méginkább bevágnám magam mögött az ajtót. tudod ki akarna egy nyilvánvalóan szamár lenni a ló helyett. hát hol az önérzete ennek a nőnek? nem kielégítőőő pfff. :( ha olvasod kedves nőtársam, szerintem vess véget ennek. mindenkinek jár, hogy a kapcsolatában szeressék őt teljes szívvel. ha meg nincs ilyen, még egedül is jobb.

2016.01.17. 14:05:00

@csepke: nem mindenkinek jobb egyedül..
meg el lehet jutni a nagyegyedüllétben oda hogy bármi is jó lesz... rengeteg életvariáció létezik.
Túlidealizálni nem szerencsés egy hétköznapi kapcsolatot.

2016.01.17. 14:10:15

@csepke: @Kulics: de hat epp azt irja tetra h "Most is azon búsongok, hogy mit tudnék jobban tenni, hogy a nőm az jobban szeressen." Ehh. Barhonnan is nezzuk necces ez a kapcsolat.
Es nem, nem jobb egy akarmilyen, mint egy semmilyen. Aki akarmilyenben vacakol evekig, az fel es gyenge. Nem is jut messzire szegeny.

tetrahidrokannabinol 2016.01.17. 15:16:03

@FemmeFatal:
Csak hogy értsed a felfogásom.
Nem egy milliárdos családba születtem, így dolgoznom kell.
Nem az igazi a munkahelyem, de ugye élni kell, így kompromisszum.
Nem szüleimnél lakom, albérletben, ami nem az álmaim tárgya volt, ugye kompromisszum.
Mivel nem keresek annyit, hogy mindennap vendéglő, főzök, ugye kompromisszum.
Mivel csak kevés félét tudok, nem az álmaim ételeit, na meg időm sincs rá, kompromisszum.
Aztán a szomszédaim baromságai, ugye, de csak itt tudok ..kompromisszum.
És ha nem az álmaim nőjével lehetek, de attól még jólesne ..kompromisszum.
És valószínű elegem lesz az egész országból és elmegyek innen oda, ahol rendesen megélhetek a munkámból, kompromisszumok nélkül.

Na és akkor ezekután ti hogy tudtok kompromisszumok nélkül élni?
Vagy amíg nem jön a herceg, addig jobb a semmi?

Vagy mit tudnék máshogy, illetve jobban tenni, hatékonyabban?
A hasonló korú ismerőseim vagy otthon élnek vagy 3-4 együtt egy albérletben.
A lányok is.
Magánélet ? Minek az, a fiúk mind lúzerek, elég ha majd talál egy pénzes palit.
Gondolom ez sem volt a lányok vágyainak tárgya.
Illetve a baj, hogy na mindegyis.
Irány nyugat.....

2016.01.17. 16:22:25

@tetrahidrokannabinol: mondok neked elkeseritőt: az ember környezete, azok a kompromisszumok amik körülveszik nagyon nagy részt abból származnak, hogy milyen félelmeid vannak, milyen önbecsülésed van, milyne energiáid vannak. Ezek vajmi kevéssé változnak ha CSAK külföldre mész. Önmagad megismerése, változtatása is kell a sikerhez.
TE saját magadat fogod kivinni külföldre is. Viszed magaddal a problémáidat amik belőled fakadnak.

De.

Ha elkezded feltárni a saját csapdáidat, bajaidat, félelmeidet, megpróbálod ezeket megoldani, akkor minden sikerülhet.

Nem értek egyet FF-el, a kompromisszum a párkapcsolatban is kell, az a kérdés, hogy ezzel a kompromisszunmmal együtt tudsz-e boldogan élni. Ha nyávogsz hogy szar a kapcsolata akkor lépni kell. Olyat kell választani akivel jó a kapcsolat. MEg persze dolgozni is lehet a kapcsolaton, megbeszélni kinek mi a jó, mit kell változtatni satöbbbi.
Nincsenek receptek. Ki kell mindenkinek izzadnia a saját boldogságát. Ámen

csepke 2016.01.17. 16:24:11

@tetrahidrokannabinol: igazad van! szegény embert még az ág is húzza. ha minden szar, hát akkor legyen még az érzelmi élet is szar,nem kielégítő, nemigaz? ;) eggyel több, vagy kevesebb kompromisszum, már mit számít? ;) nyugaton meg a lányok is kedvesebbek, meg kolbászkerítés juhééé ;)

tetrahidrokannabinol 2016.01.17. 19:10:23

@csepke: majd leírom egyszer az általam most tapasztaltakat.De nem itt.
Úgy tűnik a 10 év az túl sok, átalakult a világ.
Ja és egyszer sem írtam, hogy szar.
Azt sem, hogy ottan kolbászból.
És azt sem, hogy az ottani lányok nem annyira kurvák mint itt.
Círka az utolsó volt amit ide írtam.
És tényleg , legyen juhéééééééééééééééé....

2016.01.17. 20:48:12

@tetrahidrokannabinol:
kurvak? Hol??
Amugy a rossznal jobb a semmi ami nem is semmi valojaban hanem egy rettento izgalmas keplekeny es kreativ letezesi forma, ajanlom kiprobalasra

2016.01.17. 20:52:45

@tetrahidrokannabinol: ja es en biztatlak h irany nyugat ... most vagy abban az allapotban h en is mennek ... a legnagyobb onismereti lecke ott lesz, mindenkinek receptre kene felirni

hello73 2016.01.17. 20:54:02

@tetrahidrokannabinol: Most akkor te azt akarod,hogy a nőd szeressen, de te el akarod kerülni a szerelmet?

csepke 2016.01.18. 09:40:22

@hello73: hát nem? úgy a jó, max. nyereség 0 kockázat ;)

2016.01.18. 09:50:36

@csepke: milyen kis szarkasztikus lett a kisasszony mostanság. Chilit tetszett reggelizni ? Vagy csalánra pisiltél ? :-))

csepke 2016.01.18. 09:53:05

@Kulics: és még birkózó szőnyegen is aludtam. ;)

csevely 2016.01.18. 10:02:38

@FemmeFatal:
"Amugy a rossznal jobb a semmi ami nem is semmi valojaban hanem egy rettento izgalmas keplekeny es kreativ letezesi forma, ajanlom kiprobalasra "

Én mindere nyitott vagyok és érdeklődő, így szeretném ezt is !!!! megtapasztalni, még ebben az életben.
Hogyan fogjak hozzá ? Vagy mi kell hozzá ?
Mindenre vonatkozik, vagy csak néhány szeletére a létünknek?
Mennyi kérdés.
Tudsz instrukciót, könyvet, leírást, segédeszközt...

A nirvánát kiséreltem valamikor, és akkor olyan szépen mondták, hogy majd lebegsz ott a semmiben.........
Nem jött össze. És ezért érdekelne.

2016.01.18. 10:48:19

@csevely: akkor segédeszközt ajánlok, gyors és hatékony: pisztoly - "boom a fejbe"
(addig is toljad a cukorkát, látom, még mindig nem gyógyultál ki :)

2016.01.18. 10:49:12

@csepke: azért elalvás előtt meg ment a kötöttfogású, gondolom :)

csevely 2016.01.18. 11:50:55

@FemmeFatal:
Na ezt a segitséget.......
A multkor a melltartókibeszéléskor, kulics javasolta egy másik célra ezt az eszközt.
És akkoris neked tetszett ez az eszköz. Valami gyerekkori elfojtás, vágy, vagy mi ? .
Amúgy a lebegésre a legjobb próbálkozásom a heroin volt.. de utána-:))

Akikor most smittelem woody allent:
"Mindenki hisz valamiben, én azt hiszem iszok még egy pohárral"

A te verziód : lövök még egyet.....

Ja és szegény tetrahidro mekkora segitséget kapott:)))))

2016.01.18. 12:05:35

@csevely: miért, te mit javasoltál volna tetrának?

Terézágyú 2016.01.18. 12:14:52

@FemmeFatal:
Mit kérdezett egyáltalán?

2016.01.18. 12:22:23

@Terézágyú: leírta a jelenlegi kapcsolatát és hogy maradjon-e benne, vagy mit csináljon, avagy szerelem contra baráti együttélés témakörében kérte ki a véleményünket.

Terézágyú 2016.01.18. 12:31:29

Láttam mit írt. Azt is amit te.
@FemmeFatal:
@tetrahidrokannabinol:

Éppen erre célzok, hogy ez a kérdés, amit feltett, az nem kérdés, ő maga se volt kiváncsi a válaszra stb stb.

2016.01.18. 12:34:13

@Terézágyú:
@FemmeFatal:
...plusz megírta hogy nem is fog idejönni többet... úgyhogy ugorjunk pósalaki bácsi

csevely 2016.01.18. 12:36:24

@FemmeFatal:
A saját kérésemre általad adott válaszra értettem, azaz a pisztolyra:)
De hogy én ?
Ha visszagondolok a kezdetekre, engem is nagyon megviselt az, mikor az első szerelmem elmondta, hogy ennyi volt, talált mást, jobbat, szebbet, értelmesebbet.
Akkor én megutáltam a nőket. Úgy mindenestől.
Utána nagyon aljas voltam minden nővel, akik persze ártatlanok voltak a bajomban.
Kellett 3 év, mire "észretértem" és máshogy néztem rájuk.
De tetrehidro úgy tűnik nem esett bele ebbe a depis dologba, ő próbál valamit kezdeni, bár azt a lilaköd effektet sem előidézni, sem elkerülni nem lehet. Mármint szerintem.
Hogy én ezekután mit javasolnék ( remélem olvassa azért még) :
Szintén smidtelek:
" Tudod, hogy nincs bocsánat,
Hiába hát a bánat,
Légy , ami lennél, férfi
S a fű kinő utánad "
Amúgy valószínűnek tartom, hogy próbálná rendezni a bájtjait, próbálna valami kalasszikus érték szerint élni, és a szülői minta szerinti polgári ( nem vallásos ) életet elkezdeni valakivel, akibe nem lesz annyira lilaködszerűen belezúgva, hogy megint sérülten jöjjön ki belőle.
Mármintha a csajszi elhagyja. Mert az ilyen fiúkat elszokták;)

Terézágyú 2016.01.18. 12:37:14

@Kulics:
tényleg.... bontsunk pezsgőt? :)

2016.01.18. 12:53:00

@csevely: megégette már magát, s most próbálja az ellenpólust (a bosszúállós depiset sztem is kihagyta) s most a nulla érzelemes baráti verzión ügyködik, de nem ez a jó irány, ő is rá fog erre jönni

csevely 2016.01.18. 13:12:27

@FemmeFatal:
Valahogy úgy rémlik, hogy valakik javasolták neki, hogy kérjen tanácsot a nőktől:))))
És ő idejött ártatlanul, itt+szétszedtétek..
Ami nem baj, mert megerősiti a hitét. Bármi is legyen az.

2016.01.18. 13:14:42

@csevely: hehhe, hát igen, senki nem biztatta szegényt, bár jobban bírhatta volna a kritikát :(

csevely 2016.01.18. 13:29:51

@FemmeFatal:
Visszagondolva, én nem voltam ennyire jámbor, mintő:)
És a lényeg, ugye azoktól kérni tanácsot, akik minimum szolidárisak a nőjével:)
Mekkora ...:)

2016.01.18. 13:37:26

@csevely: én se vagyok ilyen jámbor fajta, na de hát csepke nagyon szolidáris volt a nőjével, ja ... én meg inkább tetrával szolidarítok és biztatom a változásra

Terézágyú 2016.01.18. 13:39:12

@FemmeFatal:
Hirtelen úgy olvastam, hogy csepkének a nője...

csevely 2016.01.18. 13:40:07

@FemmeFatal:
mégannyit erről, hogy amikor engem lerángattak a lilaködmenyországból, és pofára estem, akkor előszöris feltápászkodtam, leporoltam magam és utána mint egy "férfi", rúgtam, vágtam, ordítottam, dühöngtem és jólmegbosszultam a dolgot.
azóta van ( smidtelve ) ..tudod hogy nincs bocsánat. légy ami lennél....

De lassan megint szétültetnek.......és nem kéne:)

2016.01.18. 13:42:37

@csevely: hehhe, én is ilyen "férfiasan" nyomom szar ügy kikerülni a paradicsomból, és ne aggódj, nem ültetnek szét, ide már csak mi járunk egy húron pendülni, szal relax :)

csevely 2016.01.18. 14:11:25

@FemmeFatal:

Akkor csapjunk a húrokba :)

"ide már csak mi járunk egy húron pendülni, szal relax :) "

Akkor akár szerelmet is vallhatok, vagymi ?
Rokonlelkek közt ugye ?:)

2016.01.18. 14:15:13

@csevely: vallhatsz, ha neked úgy jobb, de mintha már megbeszéltük volna, hogy ez a plátói vonal nem pálya, nemhogy?

csevely 2016.01.18. 14:24:10

@FemmeFatal:
Jaj dehogynem, megbeszéltük, megistartjuk, de annyira jó érzés így írogatni.
Emlékszem akkor szólt rám előszőr csepke, hogy : na mostmár elég, írgum meg burgum...
És voltam orvosnál, aki szerint még 3 nap forraltboros ízzadás és leküzdöm a vírusokat.
És ez annyira lazává tett..gyógyulok :)))
Volt egy kommenttárs , Napos Oldal néven, az bármiről volt csevely, beírta, hogy mindheghalunk...Én is hivatkoztam rá párszor.
De mostmár így smittelem :...mindmeghaltok....én már nem :)

2016.01.18. 14:33:21

@csevely: persze, h rád szólt, mert már tele a hócipője FF hódolóival, tele velük a blog meg a padlás már, de tényleg, szóval csak lassan, finoman, ... egy korty bor, egy kis FF-fel blogon lazulgatás és minden szép lesz újra (ha jön csepke, max neki is adunk egy kortyot :)

Terézágyú 2016.01.18. 14:34:58

@FemmeFatal:
"mert már tele a hócipője FF hódolóival"

És miért gond az neki, ha neked ennyi hódolód van? :)

csevely 2016.01.18. 14:41:18

@FemmeFatal:
Az FF cukorka fogyóban, csak szólok:)
Bor van, méz+fűszerek is benne, és erre lazulgatok:
www.youtube.com/watch?v=xcFB009XkO8&list=RDPHU-AJTn0I8&index=8
Nem egy kleine........de ez a telóm csengőhangja is.
És akkor semmi hódolás ?
Csak lassan, lassan, ízlelgetve a dolgokat..

2016.01.18. 14:46:27

@Terézágyú: tényleg kérdezed ?
mert a nők nagyon rosszul viselik a másik nőkért való férfi rajongást, főleg ilyen töménységben amit bizonyos itteni emberek produkálnak. Az itteni nyilvános csacsogás addig érdekes amíg mások számára is szórakoztató.
Ha két ember egymásra cuppan, akkor az már a kettejük magánügye és elintézhetnék privátban is.

2016.01.18. 14:49:19

@csevely: hódolni lehet, sőt kell is, én bírom :)
ha már gitáros lazulgatás, ez se rossz, sőt ebben még nő is van:
www.youtube.com/watch?v=L-5M1_DKvb0
ez meg egy zseniális feldolozása:
www.youtube.com/watch?v=J5qakFIecBU

Terézágyú 2016.01.18. 14:53:34

@Kulics:

én "rajongtam" csepkéért is :)

2016.01.18. 14:55:41

@Kulics: hozzánk ma jött állás felvételizni egy nagyon csinos szőke csaj. Már megindult a nők között a pletyka, hogy biztos NEM fogják felvenni, mert csinosabb, mint az őt felvételiztető főnöknő. Szerintem a nők egymás elleni féltékenysége olyan energia, hogy ha árammá lehetne alakítani, akkor bezárhatnák az atomerőműveket szerte a világon :-)

csevely 2016.01.18. 15:12:08

@FemmeFatal:
A Santana régi kedvenc.
Vettem régen egy bakelitot tőlük, amin a Black Magic Women is rajta van.
Egyetlenegyszer sem hallgattam meg, merthogy kvadrofón és valami shibata v.hasonló nevü tűvel felszerelt lemezjátszóval kellene lejátszani, a sima Lenco az ledarálja a két hátsó csatorna jeleit.
És folyamatosan keresem a lemezjátszót+ a hozzávaló valódi 4 erősítőt, hangszórót.
Akkormég nem ezt a pótlékot nyomták. A dolbi akárhányat.
Nemtudom megfogom-e hallgatni valaha is, vagy mint a skót viccben, ezt hagyom az örökösökre:))))
Tényleg, megint feltámad a bakelit, a kazetta, az elektroncsöves erősítő....
A kvadrofón bakelitet amúgy 1974-ben adták ki.
Zene+gyógyulás és FF cukorka, és valamikor +int írogatok...

2016.01.18. 15:14:26

@Kulics: volt egy nehéz vizsgam egyszer, szigorlat, bizottság, mifene, az egyik tanár így zárta a feleletemet, "hát nem sok jóval kecsegtetem FF", és kiküldtek míg megszavazták a jegyemet, majdnem megbuktam, hetekkel később megtudtam, mert elárulta egy másik tanár, aki a bizottságban volt szintén, hogy azért kaptam kettest, annak ellenére, hogy majd mindent tudtam, mert "a tanárnő nem szereti az ilyenfajta kedves mosolygós csinos lányokat", mint amilyen én is voltam ...
A másik, mikor esküvői ruhákat próbálgattam, több szalonban is mondták, hogy dejó, h egyedül jöttem, s mikor megkérdeztem, hogy mégis miért, rendre azt a választ kaptam, hogy azért, mert a barátnők a rondább, előnytelenebb ruhákra beszélik rá a csajokat ... irigység, asszony a neved?

csevely 2016.01.18. 15:16:23

@FemmeFatal:
Ez még neked és csak neked :
www.youtube.com/watch?v=HDLLXUaqZxg
Tudszol-e így táncolni ?
Erre a zenére ?
És ez már súrolja a kleine témát...:)

2016.01.18. 15:22:20

@FemmeFatal: talán ezért kért meg a barátnőm, hogy én menjek az esküvői ruha próbájára közönségnek ? :-)

2016.01.18. 15:28:11

@csevely: így nem, sajna a hastánc sosem tartozott a kedvenceim közé, bár ez a teremtés kétségtelenül csodásan műveli.
Viszont így tudok, ti. nálam mostanság a kizomba az új szerelem, no és az alkatom is inkább erre a csontosabb formára hajaz:
www.youtube.com/watch?v=dm_TzKprOls

Terézágyú 2016.01.18. 15:28:53

@FemmeFatal:
"a tanárnő nem szereti az ilyenfajta kedves mosolygós csinos lányokat"

és tényleg ilyen vaaaaaagy :)

csevely 2016.01.18. 15:42:36

@FemmeFatal:
És van férfi, ak ezt végigtáncolja veled ???????????????Csak úgy blazírtan ?
Húúúúúúúúúúúúúú a hastáncosnak nem ring úgy a csípője mint ennek a nőnek.
Kizomba, nem kizomba ....... egyrészt irigyellek a hajlékonyságért, másrészt a irígylem a férfit, aki kínomot jár veled, harmadrészt lehet-e fokozni a FemmeFatalt ?
Femme FatalFatalFatal,,,,,vagy valami hasonló?

És FF, "hódolatom" + "kézcsók" + minden ....Holnap, ha addig élek..
Vagy mint az hivatkozott mondta miníg :
.........mindmeghalunk:)))

2016.01.18. 15:57:20

@csevely: hát pedig de, így megy ez kérem, na, ha pesten jársz, szóljál, elviszlek egy ilyen buliba, csak úgy, nézelődni, de nehogy szívinfarktust kapjál ott nekem, mert mindmeghalsz s akkor micsinálok veled?

csevely 2016.01.18. 17:16:30

@FemmeFatal:
Na ha addig élek is , elmegyek és elviszel és nem halunkmeg, és megnézem hogyan táncolsz. Sajnos nem velem, én ehez (is) béna vagyok :)
Mondhattam volna, szavadon foglak, de egyszerűen.
Ezt már tényleg nem itt.
Csepke, kulics...terézágyú......és még sokan mások:)

"térdenállva kezedre csókot lihelve..vadromatika ...kizomba+ minden... szép éjjelt"

Jaja , szívinfarktust azt nem tudok kapni.....arra immúnis lettem.

csepke 2016.01.18. 22:09:09

@Kulics: nnna látom ebből már nem jövök ki jól. nem, egyszerűen nem jó olvasni. nyálas. vagy szerinted jó? de tudom, hogy ff olyan szerepet játszik hogy pillanatnyilag nézőkre meg rajongókra van csak szüksége.

2016.01.18. 22:17:25

@csepke: na de hat ez a fenykorom, te mondtad, aztan majd persze johet "a napernyos no a molonal" ... ;)

csepke 2016.01.18. 22:23:21

@FemmeFatal: persze, de akkor szedd össze magadhoz ezeket az árva kutyákat ;)

csepke 2016.01.18. 22:24:08

@csepke: ne csóválják nyilvánosan a farkukat ;)

2016.01.18. 22:50:12

@csepke: kutya menhely; folyosó végén jobbra a második ajtó :-)
amúgy a farok csóválás barátságot jelent... asszem :-))))

csevely 2016.01.18. 23:18:07

@FemmeFatal:

Relax mi ?
Olala....vagymi?
FF cukorka?

Nade van itten pár néznivaló:
www.youtube.com/watch?v=1gZGyOab_kY
Ez marhajó, bár nem farokcsóválás:)

Nade ezt pedig kívánom, hogy éld meg :
www.youtube.com/watch?v=QDb8cCMfrAg

Eltűntem az internet rengetegéban...ja.
És ezt is találtam, nekem ugyanis a salsa .
www.youtube.com/watch?v=F5zCGgZMaWQ
És ilyentet tudsz-e?

De így éjjel, már lehet igazi farokcsóválás is, és persze rózsaszín álomban :)))))
Küldöm szeretettel:
www.youtube.com/watch?v=52g5E4gaRyI
És persze ezt is.
www.youtube.com/watch?v=OqdRpoobGC4

És relaxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Nyugi van .

Terézágyú 2016.01.19. 07:22:32

@csepke:
"ne csóválják nyilvánosan a farkukat ;) "

Akár hozzátehetted volna: farokcsóváló és nyálcsorgató kutyák :)

Terézágyú 2016.01.19. 07:42:03

@FemmeFatal:
azt igen, de ez csak a szöveg jelzője volt. konkrétan a kutyás hasonlatot nem bővítette ki a nyálcsorgatással....

Megjegyzem én éppen nem a kutyás, hanem a macskás metódust nyomtam, lásd: "doromb"...

De olyan jóóóóóó, hogy te mindenre figyelsz, drága fifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii szörcs.... :))))))))))))))))))))))

2016.01.19. 07:53:52

@Terézágyú: akarhogyan is de mostantol kevesebb nyal tobb poen ha lehet szal kapjatok ossze magatokat sracok es ne ide csopogjetek mert nem gyozzuk torolgetni a monitort ;)

Terézágyú 2016.01.19. 07:59:06

@FemmeFatal:
drága Fifi, én eddig is poénból nyálaztam... :) szerintem te sejtetted is, csak szegény csepke, aki mostanában nem szeret engem, az veszi ennyire a szívére...

Persze, hogy más nyálazók komolyan vagy viccből nyálaznak-e azt nem tudhatom... (de sejtem, hogy az előbbi)

sirok0001 2016.01.19. 09:42:35

@FemmeFatal: ugye nem rám célzol, nem állt szándékomban semmilyen formában sem nyálazni, sőt utálok nyálazni, csak az illetékbélyeget szoktam rányálazni a kérelemre..., amiket írtam komolyan írtam minden udvarlási szándék nélkül, az hogy nem tetszett valaki(k)nek, ez van...viszont ha ez neked probléma és másnak is, akkor visszaszívom és azt mondanám, hogy ezeket a dolgokat bizony nagyon könnyen el lehet kerülni.

Terézágyú 2016.01.19. 09:44:07

@sirok0001:
nem rád célzott, de ha magadra vetted.... :))))

sirok0001 2016.01.19. 09:48:04

@Terézágyú: csak biztosra akartam menni. tudod sosem lehet biztos az ember semmiben, de az utolsó mondatom második felét továbbra is tartom. te vicceskedő :)

Terézágyú 2016.01.19. 10:36:27

@sirok0001:
Én is Biztosra akartam menni, de lekéstem a vonatot...

csevely 2016.01.19. 11:26:01

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): @Terézágyú:@FemmeFatal:
"@sirok0001: ugye nem rám célzol, "
Kedves férfi blogtársak.
Bárki bármit mond, ez az egész zavar az erőben miattam van.

És most én nyilvánosam megtépem köntösöm, hamut szórok a fejemre és megkövetlek titeket, ártatlanul meggyanúsítottakat.
Bár azért egy kis hamuhintés, köntöstépkedés ugye nektek is kijárna.
Mert ez azért a ti hozzájárulásotok a két blogtárs felháborodásához :
@csepke: ne csóválják nyilvánosan a farkukat ;)

Nekem egyedül nincs , nem lehet ekkora hatásom az erőre:)

Már megint túltoltuk az életérzést FF kolleginával....ami tény.
És visszaesőként tettük.
De a világ zajától távol, egy régebbi posztban tettük. És azt hittük, hogy : RELAX
Hát nem volt az.

Amúgy már kedves FF, úton van a monitortörlő, ne legyen zavaros a kép, ne legyen gond a sokak által elkövetett nyálcsorgatással:)

csevely 2016.01.19. 11:52:38

@FemmeFatal:
Kérted a több poént.
Én kűttem egyet még éjjel:
www.youtube.com/watch?v=QDb8cCMfrAg
és kívántam valami olyasmit, hogy ilyen legyél 80 évesen.

De hogy valami mindenkit érdeklő dolgot is nyomassak, voltam kormányablakban.
Nagy élmény.
Előbb utóbb mindenkinek lejár valamije, így odakerül:)
Én a sorszámhúzós verziót választottam, imádom a kihívásokat:)
Nekem a személyim jár le 20 nap múlva, így azt akartam egy újat.
És amit a kormány nyomat, hogy csak 2 perc!!!!!!!
A sorszámhúzás után a hölgy közölte, hogy cirka 1 óra , mert vannak előttem 2-en !!!!
És ugye ....megértés, tolerancia..stb.
Erre jött az inger, hogy addig én olvasgatnám a "mindenki, aki számít" által aláírt alaptörvényt.
Mármint az eredetit, amit mindenhol , asztalon. Erre még nem kell kavinton nekem.
Azt az arcot, amit a hölgy vágott erre ;)
Pedig szelfit akartam, ahogy olvasom....

sirok0001 2016.01.19. 12:28:35

@csevely: speciel nem gondoltam senkire csak magamat próbáltam védeni a jövőbeni vélhető dolgoktól :) de igen mostmár eszembe jutott , te vagy az, az a bocsánatkérés nem elég... vedd már fel és küldd el léccci a videót :))) kiteszem youizére

sirok0001 2016.01.19. 12:31:13

@csevely: jaja, igen az életérzés...egy nem nevezem melyik közműnél voltam ügyemet intézni 4en voltak előttem 1 h-t vártam...szóval megértem....el is határoztam, ha megyek legközelebb, akkor viszek valami újságot, mert sajnos nem élek az okostelefon adta lehetőségekkel...közben meg ki sem mer menni az ember

csevely 2016.01.19. 12:38:30

@FemmeFatal:
"tobb poen ha lehet szal kapjatok ossze magatokat sracok"

Kicsit sokat ittam egy baráti összejövetelen, ezért hazaindulva a kocsiba is alig bírtam beszállni. Valószínűleg elbóbiskolhattam, mert a következő pillanatban arra eszméltem, hogy egy mentős hajol fölém az autóm romjai közt.
- Kicsit sokat ivott, nemde? - kérdezte tőlem.
- Hát, ezt nehezen tagadhatnám! - hebegtem.
- Szerencsére nem halt meg senki a balesetben! - mondta szemrehányóan. - De ez egy örök életre szóló lecke arról, hogy legközelebb ilyen esetben inkább hívjon taxit, minthogy a feleségét engedje a volán mögé!;)))))

Kapkodok anyu, kapkodok:)))

csevely 2016.01.19. 12:46:04

@sirok0001:
Tudod, nem az a gond, hogy az ember bármit hall, nem hiszi.
Az sem, hogy 34 kormányablak mellett is két emberrel előttem 1 órát vártam.

Nem, nem .

A vérciki az, hogy nem tudták elémadni a zorbán által kitalalált, alkotmányt helyettesítő könyvet, amire pedig törvény kötelezi őket. Azóta szoktam hangosan röhögni, mikor valaki,-zömében közreműködő fideszesek- arra hivatkoznak , hogy alkotmánysértő.
Pedig az már nincsen, csak alaptörvény.......lenne, ha lenne.
Így kénytelen voltam nézelődéssel elütni azidőt;)

csevely 2016.01.19. 12:59:28

@sirok0001:
"sirok0001 2016.01.19. 12:28:35

@csevely: speciel nem gondoltam senkire csak magamat próbáltam védeni a jövőbeni vélhető dolgoktól :) "

Látod, pedig inkább beállnál a köntöstépő, hamuszóró csapatba.....jó csapat, hidd el.
Egy igazi férfi sose mentegetőzik:) ráadásul..
Te írtad : tedd, vagy ne tedd . Mondanám , tedd !!!!!!!!
Mit ér az élet tettek nélkül????????
Amit kérsz, amúgy, azt már valaki +tette:

www.youtube.com/watch?v=RmZiOJWVISk

Ez egy sima verzió:
www.youtube.com/watch?v=pFTgvMPt10Q

Amúgy , bár nem linkeltem, de ezt javasoltam a tetrahidrónak is .
Az egyik legigazabb vers amúgy.

2016.01.19. 14:27:31

@csevely: nem kell nyilvánosan köntöst tépni csak légy olyan vicces, mint csepke volt. A legviccesebb az önirónia. 100 díjbeszedőből 95 ezt ajánlja.

2016.01.19. 14:28:26

@csevely: én bírom a nyálas dolgokat, úgy mint monitor és társai, miattam ne aggódjatok, s sztem azok tépkedjenek itt köntöst, akik ennyire komolyan veszik magukat, ezt a blogot, az életet, hogy rajtunk kiakadnak ... há mé nem szállnak be ők is?! Én a humort szeretem, mindent, ami kerek, és semmit, ami szögletes.
A nyolcvanas salsás videót már régen is láttam, köszi, és igen, sztem én is ilyen nyanyóka leszek :)

2016.01.19. 14:29:22

@Kulics: de hát épp csevely a legfejlettebb öniróniában itt, tee

csevely 2016.01.19. 14:39:59

@Kulics:
A viccességről :

csepke 2016.01.18. 22:23:21
@FemmeFatal: persze, de akkor szedd össze magadhoz ezeket az árva kutyákat ;)
csepke 2016.01.18. 22:24:08
@csepke: ne csóválják nyilvánosan a farkukat ;)
csepke 2016.01.18. 22:09:09
@Kulics: nnna látom ebből már nem jövök ki jól. nem, egyszerűen nem jó olvasni. nyálas. vagy szerinted jó? de tudom, hogy ff olyan szerepet játszik hogy pillanatnyilag nézőkre meg rajongókra van csak szüksége.

Én úgy gondolom, hogy voltam annyira vicces, mint ezek a megnyilatkozások.
Ja és a bemásoltban hol van önirónia?
Vagy úgy egyáltalán hol és kinél van, volt, lesz ?

És ha nem tudtad volna, én mindíg az utolsó díjbeszedő szoktam lenni.

csevely 2016.01.19. 14:42:25

@Terézágyú:
És ezt komolyan így délután benyomod ?
Ejnye-bejnye....
Meg írgum-burgum.

Kösziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii:)

2016.01.19. 14:51:17

@Terézágyú: húú ez tökjó, festek ilyen mintákat FF-re és akkor ő is csinálhat ilyen bemutatót.. baromi jó mozgása van ám neki is !

@csevely: jól van, csak semmi komolyanvétel meg berágódás, csak lazán mint a jól olajozott axiálcsapágy.

2016.01.19. 14:55:12

@csevely: elsőre fura valóban de ha jobban megnézed, zseniálisan csinálja.
@Kulics: bárcsak a festésen múlna ... mindenesetre egy próbát azért megér :)

Terézágyú 2016.01.19. 15:02:13

@FemmeFatal:
ööö... mármint, hogy neked is csak a festés legyen a felsőtesteden? :)

csevely 2016.01.19. 15:02:27

@FemmeFatal:
" @csevely: elsőre fura valóban de ha jobban megnézed, zseniálisan csinálja."
Annyira, ha élőben, kettesben, csakis ő lehetne felül:))))

csevely 2016.01.19. 15:04:21

@FemmeFatal:
@csevely: elsőre fura valóban de ha jobban megnézed, zseniálisan csinálja.

Élőben, kettesben, csakis ő lehetne felül.

Imádnám:)

2016.01.19. 15:05:05

@Terézágyú: igen, sztem szép lenne (majd kulics belinkeli a képet :)

Terézágyú 2016.01.19. 15:06:35

@FemmeFatal:
az nem kétséges, hogy szép lenne. de kicsit feltűnő lenne ha úgy táncolnál.

sirok0001 2016.01.19. 15:12:13

@csevely: nem értem, most egy kicsit lemaradtam...

csevely 2016.01.19. 15:19:08

@sirok0001:
Miről maradtál le?
Erről ? :::::
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=yvckNlqqNUU
Felsőlégúti valamivel fekszem itthon, próbálok izzadni, mint kérte orvosom.

És közben fésülöm a netet :)

sirok0001 2016.01.19. 15:39:39

@csevely: én meg dolgozgatok...és néha felugrok, hogy mi a helyzet...vodka nekem túl erős, fél liter sörtől is beállok...legutóbb mikor beteg voltam neocitran+félliter sör kombóval toltam, megütött egy picit...ajánlom
a verses dolgot nem értettem...inkább Ady párti vagyok, meg úgy nem értettem hogy jött az oda, lehet befáradtam

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.01.19. 18:20:34

@csevely: nem tudom miről van szó, de nem is érdekel.

csevely 2016.01.19. 18:35:59

@savanyú a narancs ( Villanyfényes):
Annyira zavarba jöttem :)))))
Ez egy Paulo Coelho idézet ?

csevely 2016.01.19. 18:43:25

@sirok0001:
Na akkor :
én eszegetek 4X1 szem Cinacisals nevű drogot.
hozzá persze C vitaminből cirka 3X 1.000 mg
És forraltbor , ami áll 2 dl bor, 1dl víz, 3ek. méz, mindenféle fűszerek, de leginkább bors, csili, fahéj, szegfűszeg, szegfűbors,.
A gyógyszerek, mint neocitrán nálam nem nyerők.

2016.01.19. 19:00:32

@csevely: @sirok0001: sztem tegye fel a kezet, akinek epp nincs torokgyulladasa ;) Es en s fokhagymara eskuszom, ami vampirok ellen is jo.

2016.01.19. 19:03:18

@FemmeFatal: papírkutyák vagytok.
Én aki túléltem két világháborút egy kitelepítést, két taxissztrájkot, engem még jó anyagból faragtak, soha semmi bajom :-)
Ezt ajánlom nektek is.

sirok0001 2016.01.20. 07:36:11

@FemmeFatal: akkor felteszem, szilveszterkor fáztam meg foci után, aztán két hétig jártam betegen újév alkalmából dolgozni betegen, mostmár semmi bajom, csak köhögök :) háromnegyed év után voltam olyan buta, hogy minuszban felöltözve fociztam...soha többet

sirok0001 2016.01.20. 07:42:54

@csevely: használ? én is csak a végstádiumban csináltam már a neocitranos dolgot, amikor már nagyon gáz volt a helyzet...

csevely 2016.01.20. 08:03:51

@sirok0001: @FemmeFatal:
Na akkor a tudás :)
Egyetemen, vizsga előtti torokgyulladás, ( bár lehet bármiféle felső légúti fertőzés, influencia...stb ) kezelésére orvostanhallgatók a forraltboros izzadást javasolták napi 5X 2 Kalmopirinnel. Mivel nem a reklám helye, így lehet Isztopirin, Aszpirin, Cinacisal is.
A lényeg szerintük a bőrön keresztüli méregtelenítés volt, mint a skandivánoknál a szauna.
Aaaaa fokhagyma az jóóóóóó, te drága, de társaságban ?
Munkahelyen?
És hol vannak már vámpírok ?

sirok0001 2016.01.20. 08:08:46

@csevely: az alkohol meg az aszpirin nem gáz együtt?

csevely 2016.01.20. 08:18:06

@sirok0001:
Hú cimbi!
Többször kipróbáltan, mi több állandó kuruzslássá téve , mondhatom, nem gáz.
Ami igazán az, ha elkezdesz mindenféle antibiotikumot ( magyarul, hogy világos legyen =élet ellenes szer) szedni.
A gondviselés megadta neked is a megoldást, amit csak támogatni kell, némi növényből nyert alkohol+fűzfakéreg kivanattal.
Oszt jónapot:)))))

2016.01.20. 08:19:26

@csevely: mivel annyira jol hat napi egy gerezd, hogy munkahelyen tarsasagban us igen, kibirjak, nem veszes, raadasul nem kell nekik, csak 2-3 napig (ja, nem ragom szet, aprora vagom es mint gyogyszert este lenyelem mezzel-teaval) szoval nem gyoztel meg, mi tobb a gyogyszer alkohol kombo sem javasolt ugy altalaban, ahogy sirokko is felvetette. Hozzateszem, agyban fekudgelni izzadni utoljara gyerekkoromban volt lehetosegem azota labon kihordas van ha elkap az az evi egy db torokgyuszi :)

csevely 2016.01.20. 08:41:33

@FemmeFatal:
Akkor még tovább fokozva a tudásátadást:
Valamikor régen, amikor még a lágy is kő volt, na akkor a zembereknek javasoltak napi 4.000 nemzetközi egységnyi D3 vitamint naponta. Leginkább csukamájolaj formájában.
Azután lett a WHO által legitimált 400 nemzetközi egység naponta.
És lőn mindenféle betegség, mit amúgy már vártak a gyógyszercégek, felkészültek mindenféle neocitránokkal, hogy majd orvosolják azt, amit előídéztek.
És ahogy mondod, egy egyszerű fokhagymában levő, nem tudni mi is +gyógyítja azt, ami elromlott pl.
Én 3.000 Ne D3 vitamint eszegetek naponta, és így a felsőléguti lett csak, a várható tüdőgyulladás helyett.
Mert a tömegközlekedés.....városi élet...na ja :)
A felvetésed, hogy a sör+bor, az káros-e?
Hát ha valami bio, öko+minden varázsszó, akkor azok:))))))))))
És nem kell túllihegni.
Az amfetamin, kokain, heroin, partidrogok sokkal, de sokkal veszélyesebbek.....
Persze az antibiotikumok, amik szó szerint életellenesek, azok szedése javasolt....
...................mindmeghalunk:)))
Amúgymeg, ha a társaddal is megtudod etetni a fokhagymát, akkor gond egy szál se :)

2016.01.20. 08:59:31

@csevely: viccelsz? Megetetek en barkivel barmit. Gond egy szal se ;)

csevely 2016.01.20. 09:08:27

@FemmeFatal:
Akkor erre varrjál gombot:
www.youtube.com/watch?v=4zLfCnGVeL4
A szövegis ott van. A "tovább után "
Csak mert nekem olvasni könnyebb:), jobban értem ...

És akkor a kérdések kérdése :
Velem mit akarnál megetetni ?

........ már megint rosszalkodok..........

Szétültetnek
.
.
.
.mindmeghalunk:)

2016.01.20. 09:20:47

@csevely: hat eloszor is fokhagymaval etetnelek h gyogyulj, aztan ...
(a videot mingya nezem, pill)

sirok0001 2016.01.20. 09:24:53

@csevely: nem rossz találmány ez az antibiotikum, csak túltoltuk, mostmár többet ront, mint használ..., de szerintem még mindig a legkárosabb az E betűs adalékanyagokkal dúsított élelmiszerek... aztán beszéljünk a fenntartható fejlődés definíciójáról, véletlenül sem látszik az egymást követő generációkban felütő betegségek, allergiák, érzékenységek stb. gyakorisága

csevely 2016.01.20. 09:42:18

@sirok0001:
Pár napja írtam a Voody Allen idézetet, miszerint mindenki hisz valamiben.
"..., de szerintem még mindig a legkárosabb az E betűs adalékanyagokkal dúsított élelmiszerek" írod.
Erről talán annyit, hogy minden vegyszert, azaz azt is amit dédnagyapa tett bele a kolbászba, elnevezték. Mert egszerűbb azt mondani, hogy E...
Pl. : E101 riboflavin (B2-vitamin), régi neve laktoflavin (G-vitamin) (színanyag)
És pontígy az összes anyag, mit az emberiség használt.
De !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nincs E kód az összes méregre, mit önként vásárolunk meg.
Pl antibiotikum, antikoleszterin, antidepresszáns, anti.....szal...mindenellenes
És ha aztat tudjuk pl. hogy az összes antibiotikum 80%-át az állattartásban használják , mert hogy tömegnövekedést okoz, azaz hamarabb lesz vágásérett ?
És a húsokon sose lesz E..... , merthogy annak nincsen kódja.
Csak pl. a C vitaminnak van.( E 300 )

sirok0001 2016.01.20. 10:04:21

@csevely: dédnagyapa nem táppal etette a jószágokat és tett bele pl. gumiarábikumot, hogy jobban csússzon, még a nagyfater sem...az igazi házikolbászok, nyami, az már más kérdés, hogy mi van abban, amit a boltban lehet fellelni....ja és ne már minden sz@rnak van E száma:
hu.wikipedia.org/wiki/E-sz%C3%A1mok - szánom magam, hogy ezt linkeltem, de nincs kedvem keresni...nem a C vitaminra gondoltam...

mi van az antiloppal?

nem tudtam, hogy tömegnövekedést okoz, viszont azt tudtam, hogy az állattenyésztésben felhasználják nagy mennyiségben, azt gondoltam buta fejjel, hogy betegségmegelőzés, kezelés, meg hasonló dolgok miatt, de most már ezt is tudom, na látod, milyen sokrétű :)))

Remélem azért, ha jó bacillusos betegséged lesz medvehagymával kúrálod majd magad. :)

A permetszerekről, meg a biodolgokról meg ne is beszéljünk.

csevely 2016.01.20. 10:21:00

@sirok0001:
"Remélem azért, ha jó bacillusos betegséged lesz medvehagymával kúrálod majd magad.)"
És honnan vegyek jó medvehagymát télvíz idején ?
Amúgy kúrálnám persze magam. Akár medvehagymával is.
De FF rávett, hogy fokhagyma !!!! Úgyhogy azt rágicsálom.
AZ E számokról annyit, hogy csakis az ismerten beletett dolgokról szól.
Pl a füstöléskor belekerült policiklusos aromás vegyületeknek nincs kódja.
Legalábbis nem mindnek.

sirok0001 2016.01.20. 10:24:26

@csevely: még jó, hogy steril ez a világ

2016.01.20. 10:59:49

@csevely: köszönöm a szép zenét, imádom, de a hagymát ne rágicsáld az isten szerelmére, mert akkor tényleg bűzös leszel! Rágás nélkül apróra vágva lenyelni mézzel teával egy gerezdet este. (Persze vmi jobbfajta hagyma kell, nem vmi műanyag kínai vacak :)

2016.01.20. 11:00:56

@sirok0001: steril, ja: " Holland tudósok kutatása szerint a párok egy tíz másodperc hosszú csók során mintegy 80 millió baktériumot osztanak meg egymással" :))

sirok0001 2016.01.20. 11:10:03

@FemmeFatal: azok a holland tudósok is csak hasonló dolgokon tudnak gondolkodni, biztos szívtak egy jót, haluztak egyet és megjött az ihlet :))))) elképzelem mikor a bacik az egyik szájban mielőtt elkezdődik az esemény felkiáltanak: hé skacok mindjárt megindulhatunk, egy-kettő-há, vigyázat kész és lepacsiznak a szembe jövő társaikkal, ezzazzzz!!!! most indul bacifelülfertőződés, hahaha :)))))

2016.01.20. 11:16:08

@sirok0001: szerintem is ez a "szívtak egy jót, haluztak" rész az igazán izgi :) a többi meg szóra sem érdemes (a bacik amúgyis sokfélék, mindenkiben él vagy 1-2 kg, mi több, a legtöbb az aranyos fajtából :)

sirok0001 2016.01.20. 11:18:52

@FemmeFatal: ja és felvetődik az a kérdés, hogy mi a jó, ha sok van belőlük a szervezetben vagy kevés, és a holland tudósok

csevely 2016.01.20. 11:19:57

@sirok0001:
" hé skacok mindjárt megindulhatunk, egy-kettő-há, vigyázat kész és lepacsiznak a szembe jövő társaikkal, ezzazzzz!!!! most indul bacifelülfertőződés, hahaha :))))) "

Mostvolt a beszarok projekt:)))

2016.01.20. 11:20:28

@sirok0001: a bacikat nemtom, de holland tudósból jöhet több is, tudnék velük mit csinálni :P

2016.01.20. 11:21:51

@csevely: már pelenkázni is kell?! csevely, te hátrafele fejlődöl, mi próbáljuk benned tartani a lelket már napok óta, de minek ???

csevely 2016.01.20. 11:23:26

@FemmeFatal:
Figyimán!
Ali az angol tudósokra szokott hivatkozni:)))
Hol holland?

2016.01.20. 11:26:01

@csevely: én hivatkoztam az előbb rájuk, de most nem mindegy, h angol v holland? Ne zsibbasszál már, tee.

sirok0001 2016.01.20. 11:26:39

@csevely: kép - kép - kép, tudod próbálkozok :))

sirok0001 2016.01.20. 11:29:43

@FemmeFatal: ja sejtem, aztán nehogy elkapj valami betegséget

csevely 2016.01.20. 12:32:30

@FemmeFatal:
" a párok egy tíz másodperc hosszú csók során mintegy 80 millió baktériumot osztanak meg egymással" :)) "
Én kérnék tőled valami100 milliárdot, ha lehetne....

2016.01.20. 13:20:22

@csevely: az hány másodperc?

2016.01.20. 13:29:19

@FemmeFatal: életen át tartó csókot is lehet kérni tőled ?
na ez nyálas lett - szó szerint :-))

Terézágyú 2016.01.20. 13:44:55

Csepke benéz egy pillanatra - és undorral vonul vissza, ha meglátja ezt a nyalizást...

Inkább szidnunk kéne Fifit, és akkor Csepke csak azért is itt maradna, hogy megvédje a barátnéját...

csevely 2016.01.20. 13:49:13

@FemmeFatal:

Valami 12.500 másodperc, ami cirka 208 perc, ami amúgy 3,472 óra.
De itten nem az idő számít, teeeee!

Ha csak 1 millió baktériumot kérek, akkor azt jobb szívvel adod ?

Én ugyanis adnék szívesen 100 milliárdot, bármeddig tart is . Több részletben persze...

csevely 2016.01.20. 14:10:14

@Kulics: @Terézágyú: @sirok0001:
Ha ez nem egy női blog volna............
Egy elvált, gyereket együl nevelő női blog.
Akkor , talán, viszont amúgy lehetőleg.......jók vagyunk, vagymi.

2016.01.20. 14:15:49

@Kulics: lehet, de az már tutti halálos :))

2016.01.20. 14:17:37

@csevely: látom, már kezded elveszteni a fonalat te is ... :))

FemmeFatal (törölt) 2016.01.20. 14:18:16

@sirok0001: munkaterápián van, szal ha gyűn, legyetek vele kedvesek :)

csevely 2016.01.20. 14:20:29

@FemmeFatal:
De mánmeg kulicsot is nyakonveri....

FemmeFatal (törölt) 2016.01.20. 14:23:32

@Terézágyú: látom, jól lenyomoztad a nőt ... tud róla?

FemmeFatal (törölt) 2016.01.20. 14:24:08

@csevely: mindenkit, kivéve gourt :P
süti beállítások módosítása