Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

Alibanya jegyzetel

A boldogságról okosan

2016. január 24. - Alibanya1

Odakinn fene hideg van, talán mert, hogy január van? Bizonyára azért, idebenn nálam, meg nagy a melegség, boldog az én kis szívem, és csak egy ok van erre, így akarom. Vidám dolgokat olvasgatok: Ellopták a korrupció elleni harcra kapott pénzt - bizony az erőszak erőszakot szül, aztán New Yorkra fél méter hó esett, el is nevezték Jónásnak, és a középiskolás gyerekek 67 százaléka nyilatkozott úgy, hogy tanulmányai után ő szeretne nyugatra menni, költözni, vándorolni, migrálni, hát már ami adódik majd nekik. Ilyeneken is gondolkodtam, hogy úristen szex, láttam egy filmet, melyben egy bácsi sírva fakadt mert, hogy 15 éve nem kefélt. Én talán nem kerülök ebbe a helyzetbe, még van 13,8 évem addig a pillanatig, bár a helyzet kétségbeejtően kilátástalan. Boldogságom tehát töretlen. A gyerekek Londonban legelnek, ezt is megértem, világot látnak a cukorborsók. Mondjuk nagy részt kedves embereknek köszönhetően, és nem nekem, de hát egye fene.

12140587_386560714874198_6482617176104677871_n.jpg

Mint mondom, boldogságban mászkálok itt, kicsiny lakásomban (az emberiség apró töredéke rendelkezik saját lakással, szóval már ez is ok lehet egy rövid boldogságra) és ennek megfelelően olvasgatom a tudósok és egyéb jámbor lelkek tanácsait, mert ezt a boldogságosságot szeretném hosszasan megőrizni. Különös módon így valahogy jobban érzem magam. Magam sem értem. Furcsa egy lény az ember. Én szeretek boldog lenni, ebből most nem csinálok problémát. 

1. A problémát kezeld akkorának amekkora, ne nagyítsd fel!

Elsőnek már itt is egy nagyon aranyos és helyes meglátás, persze ki a franc tudja, hogy ténylegesen mekkora egy probléma, amikor még csak kezd kibontakozni... éppen ezért a boldogság megóvás végett, nem szabad belemélyedni és elmerülni benne, hanem sőt azt kell feltételezni, hogy a probléma picinyke, alig látható, és a rohadék akkora is fog maradni és nem kezd el undok módon terebélyesedni és dagadni. Például meglátogatod a végrehajtót és nem gondolsz ilyenekre, hogy akár több ügyed is lehet nála, nem nem, hanem sőt arra gondolsz, hogy ez valami tévedés lesz, fütyörészve megyel tehát a hivatalba és ... aztán kiderül hogy három ügyed is van nála. Semmi para, lényeg, hogy helyén kezeld az ügyet.

2. Verd ki a problémát a fejedből

Igen ez nagyon hasznos tanács, brazil tudósok kimutatták, hogy egy egységnyi probléma ugyanakkora egység marad, akár egyszer, akár százszor gondolunk rá. Aranyfalat, hát nem? Ha valaki abban reménykedett, hogy sok sok gondolkodással egyszerűen megsemmisíti a problémát, hát vesztett. A probléma egységét kizárólag a cselekedet szokta némileg kisebbíteni. Ezt már, a nagyon hatékony finn tudósok fűzték hozzá. Szóval a rohadt fürdőszoba fal hiányzó darabjára hiába gondolok többszörösen egy nap, egyáltalán nem változik, nem lesz kisebb, sem szebb formájú, viszont ha hívnék egy mestert... akkor az lehet megoldaná, hát erről ennyit. Boldogság, gyere haza. 

12143151_386876061509330_1734886124209872244_n.jpg

3. Ne felejtsd, az élet múlandó!

Azta, és tényleg, és akkor sem áll meg ha egy problémán tökölök napokig, hetekig. Úgyanúgy telik, mintha csokit zabálva, boldogan futkároznék, tulipánokat szedegetve. Tanulság, tulipán szedés közben gondolj a problémákra, vicc volt, ne gondoljá a problémákra, az élet halad tovább, és megoldódnak a dolgok, te meg eltoltad idegbajjal, szorongással, marhaságok elemzésével és így tovább. Szóval fékezd magad, boldogan, vagy boldogtalanul élsz, meg fogsz halni, akkor már? 

4. Változtass a hozzáállásodon

Coelhós magaságokba török: nem a probléma a probléma, hanem a te hozzáállásod hozzá! Megértve? Egyszerű példa vegyél egy problémát, úgy értem nem kell ezért nagyon kutakodni, jó lesz egy egyszerű probléma: a gyerek megint lehülyézett, változik a helyzet, ha én ezen rágom magam? Nem! Változik a helyzet, ha rá se gondolok? Nem! Az output tehát marhára ugyanaz, de micsoda különbség van a beviteli energiában... 

5. A jelentős problémaforrásokat töröld ki az életedből

Itt kicsit elakadtam, nem tudom mit akart a költő mondani, mert például a férfiakat úgy egyben mégsem tehetem ki az életemből, tényleg hiányoznának, a gyerekeimet szintúgy. Most ezzel a ponttal itt állok tanácstalanul és úristen kezdek belőle problémát csinálni. Már azt hittem a küszöbén állok a felhőtlen és végtelen boldogságnak, erre itt ez az ötös pont... amellyel úgy a kettes pontot is elrontom...

12122555_386382608225342_2740609998491776044_n.jpg

 

6. Egyszerűsítsd az életed

Hurrá, ezen túl vagyok, az anyagi források radikális hiánya totál leegyszerűsítette ezt a problémát, csak legyen mit enni, szóval ez elég egyszerű volt. Most persze, hogy lett némi fizetésem, lehet lesz megint valami csavarodás e tekintetben az életemben, megkívánok valami földi javakat és az máris bonyolítja a helyzetet, de még ellenállok. Meg különben is megtalált az összes szolgáltató és nyálcsorgatva nézi a bankszámlámat, nem lesz ezzel még probléma egy darabig. 

7. Beszélgess valakivel a problémádról

Ez annyira aranyos, itt van most is ezt teszem és azért itt, mert már szegény élő és mozgékony és valóságos barátaimat nem akarom ezzel terhelni, mert esetleg azt a problémát gyártom le magamnak, hogy eltűnnek a barátaim. És akkor beleesek az itt már okosan megtárgyalt problémakörbe, hogy kicsiből nagyot csinál az ember és így tovább. ide írom, aztán lesz ami lesz. 

8. Segíts valakinek, akinek még nagyobb gondja van, mint neked

Ez tetszik a legjobban, úgyhogy meg is hirdetem a nagy probléma versenyt és a nyertesnek segítek, de tényleg, ez nem vicc. Jelentkezzetek bátran a problémákkal, bemérjük és fajsúlyozzuk őket, mindenkinek jobb lesz a végén, ígérem.

Remélem itt áll a boldogság az ajtóban, de legalábbis rendben hazaérnek a gyerekek. 

Szép estét. De előtte egy elcsépelt dal, az elcsépelt témához illően.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr78307962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csakegyvalaki 2016.01.24. 20:40:24

9. Olvass jó kommenteket, amelyek majd széles mosolyra fakasztanak... ez lehet, hogy csak egy boldogság-csippenet, de azonnal gyűjtsd be! :)

Csakegyvalaki 2016.01.24. 20:42:21

Ja és 10. nyerjél a lottón is! :)

Alibanya1 2016.01.24. 20:53:34

@Csakegyvalaki: köszi ezeket máris begyűjtöttem.

FemmeFatal (törölt) 2016.01.24. 22:19:32

@Alibanya1: nekem se kell sol ... mar attol boldog vagyok ha egy kiados edzes majd szauna es hajmosas utan lazulgatva illatozva falatozhatok a torzshelyemen ... ahogy korbenezek ram mosolyog a vilag ... a pultosfiu randira hiv ... ugy latszik a boldogsag sugarzo mindenkinek kell belole ... tehat csak ovatosan ;)

sirok0001 2016.01.25. 08:10:44

8. Segíts valakinek, akinek még nagyobb gondja van, mint neked

Szeretek segíteni embereknek munkában, meghallgatni őket, boldoggá tesz engem.
Egyébként van ilyen mondás vagy vmi hasnló, hogy aki kicsit nem becsüli a nagyot sem fogja. Rengeteg kis dolog van az életben, ami szép és boldogít. Nem örülünk, az ember állandóan saját maga körül mozog, és nem tud kilépni a problémái köréből, pedig ha kilépnénk rájönnénk, hogy másoknak is ugyanilyen problémái vannak, és meglátnánk sokminden mást is. Én pl. most azon munkálkodom, hogy ha aggódok, minél kevesebb ideig tegyem és elfogadjam azt, hogy a problémák, bajok amelyek jönnek az én érdekeimet is szolgálják és legközelebb megpróbáljak ne belelépni ugyanabba a pocsolyába. kb.

Alibanya1 2016.01.25. 08:43:31

@sirok0001: az írás éppen erről szól, hogy vedd észre a pozitív dolgokat és ne rágódj feleslegesen :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.01.25. 09:05:35

Én jelentkezem, nagy problémám van. Hogy mi, azt nem tudom, de majd kitaláljuk.

Alibanya1 2016.01.25. 09:38:31

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): köszi nari, hát erőltesd meg magad és pályázzál, hátha megnyered, :)

sirok0001 2016.01.25. 11:58:01

@Alibanya1: versenyt hirdetsz? milyen sportszámok vannak? (lehet nevezni)

Slepy 2016.01.25. 16:44:47

Egy a lényeg, hogy általában minden rosszban van valami jó. :)

2016.01.25. 20:51:33

@Slepy: viszont minden jó is tele van rosszal - hogy idézzem a dialektikus materialista trockisták Buharinról és Kamenyevről elnevezett baráti körének időtálló megállapítását.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.01.26. 06:09:22

@Alibanya1: Na de hát pályáztam már. Várom a nyereményt.

Gour 2016.01.26. 10:52:06

Szépeket írtok de szerintem az élet úgy működik, hogy csak azt adja amit van erőnk elvenni magunktól is. A többi az csak szerencse dolga amire felesleges várni. A másik fele pedig, és ez rendkívül elcsépelt, de dolgozni kell érte, minden nap, apró lépésekkel egyre közelebb.

Slepy 2016.01.26. 14:24:53

@Kulics: az ilyen idézetektől nem lesz Ali boldogabb.
De még néhány ilyen szösszenet, azt mindjárt magam alatt leszek.

Pixynor 2016.01.26. 22:09:57

És azt meg sem állapították a tudósok, hogy egy probléma sokkal hatalmasabb éjjel, a sötétben, mikor nem tudsz aludni, és a fránya problémára gondolsz? Akkor van, hogy úgy érzi az ember, hogy belepusztul. Aztán eljön a reggel elkezd világosodni és ezzel a probléma egyenes arányban zsugorodni, és mire felkelsz, telefonálsz egyet, vagy megírsz egy levelet, és már tettél is annak érdekében, hogy eme problémát felszámold. ) Legutóbbi ilyen levelem, hajnal fél egykor írtam meg. Milyen jó, hogy már létezik elektronikus levelezés és nem kellett megvárnom, hogy kinyisson a posta. Hajnal egykor gyönyörűen postáztam és mosolyogva álomra hajtottam a fejem, hogy most akkor az se fog aludni, akinek elküldtem.

2016.01.27. 07:26:37

@Pixynor: minden szavaddal egyetértek. ma pont ez történt velem is.

Pixynor 2016.01.27. 09:02:26

@Kulics: és ez tényleg milyen szörnyű tud lenni, én már annyiszor éreztem, hogy a sötétben gondolkodva egyszerűen elnyom, levisz a földre ez a probléma, annyira képes a sötétségben elhatalmasodni és testet ölteni és mikor megoldódott egy egész nagy problémám, azóta ha jobb kedvre akarok derülni, csak rágondolok és egyből felvidulok, hogy ezzel már nem kell küzdenem többet :)

Pixynor 2016.01.27. 09:03:57

@Kulics: nyilván ez az egyedül élők egyik nagy hátránya, hogy nincs senki, aki ilyen helyzetben segíteni tud, ha mással nem is, csakhogy ez a probléma kettőtöket terheli, és nem egyedül kell vele szembenézni, de hát nem lehet minden fenékig tejfel, sem egyedül élni, sem párral élni nem az. :)

2016.01.27. 09:24:00

@Pixynor: ne hogy azt hidd, hogy a párkapcsolatban élők nem tudnak elmagányosodni a saját bajaikkal. Ajjaj debizony.
Ritka nagy kincs az olyan társ, akivel megoszthatóak a lélek mély rezdülései.. főleg akkor ha azok a rezdülések nem a szines rózsaszin cukormázas képet erősítik.

Pixynor 2016.01.27. 10:30:00

@Kulics: hát házasságomban a nagy problémák megoldásai valóban rám maradtak, ahogy most is, de legalább ott volt a lehetőség, hogy ha feltettem a kérdést a páromnak mi legyen, akkor akár kaphattam is volna rá választ, illetve kaptam is, de így a kérdést sincs kinek feltenni. Na mindegy, ettől függetlenül akár egyedül, akár párral az ember megy és sorra oldja meg a problémáit, kellő türelemmel és kitartással kell csupán rendelkezni. :)

2016.01.27. 20:45:25

8- lófaszt!
Még mit nem!
Nem vagyok én szentfazék, meg arkangyal sem!
Mindenki segítsen magán ahogy tud!

2016.01.27. 20:47:02

9.Aludj amennyit csak tudsz!
Ha már nem tudsz többet aludni, akkor csak feküdj az ágyban és nézd a plafont!

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.01.27. 21:33:38

@Diorella Queen: és közben tervezd meg hogyan nyírod ki a sziesztázó szúnyogokat, zenére, mondjuk erre:

www.youtube.com/watch?v=NdXrwJOGM2I
süti beállítások módosítása