Talán ideje megemlékeznem nagyanyámról, aki egy, szinte írástudatlan asszony volt. Le tudta írni a nevét, nagy nehézséggel kibogarászta a szakácskönyvet, meg ilyen apróságokat. De igazából nem nagyon használta ezt a tudományát. Egyszer említette nekem, hogy összesen négy évet járt iskolába, akkoriban mint mondta, több nem fért bele, menni kellett a földre dolgozni. Mondjuk ezen úgy nem búslakodott különösebben, elégedett volt az életével. A rivális asszonyoknál, mindnél több köténye és kendője volt, valamint több kosztümöt tudott varratni magának, mint a Julis, ezek az egyszerű dolgok szabták meg az elégedettségét. Karakán asszony volt, ahová lépett fű nem nőtt, a nagyapám igen hallgatag emberré nőtte ki magát mellette, és szívesen időzött, szöszmötölt inkább az istállóban. Egyszer el akarta hagyni nagyapát, mert az nem megfelelő malacokat vett a vásárban. Ezért egyáltó dühében átgyalogolt a szomszéd városba, a bírósághoz, azonmód. Apa hozta haza délután, miután egy ismerősünk telefonált, mi a helyzet. Még akkor is méltán dohogott a malacok nyeszlettségén, hogy ő nem megy haza és nem csinál több reggelit annak az embernek. Szóval megfogta a dolgok végét. 

Igazából mást akarok róla elmesélni, 15 évvel volt fiatalabb, mint a nagyapám, nem is tudom tán hatvan évig éltek együtt, vagy 55-öt? De elröpült, mint a semmi - ezt is ő mondta.  Nagyanyó a férje összes ingére emlékezett, melyiket vette 49-ben és melyiket 62-ben, Amikor a nagytata meghalt, nagyanyám 76 éves volt. Ekkor döntötte el, hogy most akkor olvasni fog - nincs öregapád, ráérek - mondta. Nagyapát eltemettük, ő pedig szólt nekem, hogy most akkor hozzak neki néhány könyvet. És elkezdte falni a könyveket, kiolvasta a Nagy Indiánkönyvet, az Agatha Christie összest, Szilvásit, Jókait, nem is tudom, már mit nem hordtam oda neki, útleírást, szerelmi történetet, sci fit, szépen sorba rakta és egymás után olvasta őket. Így is találtuk meg egy napon, lecsúszott szemüveggel és egy könyvvel az ölében.

Az ember végül is akármikor megtalálhatja magát, teljesen mindegy, hogy hány éves, hogy hol tart az életében. Szeretném hinni, hogy én is megtaláltam magam, most így ez idő tájt. az is megfordult már a fejemben, hogy a sikertelenség oka, az lehet, hogy túl sok minden érdekelt, illetve érdekel még mindig? Ma inkább a nagyon specializált, szűk területhez értő emberek a sikeresek. akik aztán azt a szűk sávot, hihetetlen mélységben és alapossággal ismerik. Nem tudom, az én agyam mindig csapongott, talán ez is a problémám. Mindegy, nagyanyám példája elég megnyugtató, bármikor bármit meg lehet tenni. Időnként eszembe jut, látom őt utolsó éveiben, ahogy az ablak előtti fotelben olvas, kicsit behajolva, hogy minél tovább kihasználja a kinti világosságot.  

Eddig egyik legjobb időszakom az volt, hogy blogot írtam, aztán hirtelen úgy döntöttem, hogy abba hagyom, mert nem vagyok elég jó benne, nem vagyok elég sikeres. Hiányzott, folytatnom kell - úgy tűnik.