Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

Alibanya jegyzetel

A büntetés

2016. március 23. - Alibanya1

20.jpgVannak történetek, melyek megakadnak az én hálómon, meghallgatom őket, hogy aztán egyszer elmeséljem, valamilyen okból, vagy csak úgy. Tünde következik, ő fogja előadni szerény élettapasztalatát, az itt összegyűlteknek. Tünde egyedülálló anya, és mivel ma van az egyedülálló szülők remek ünnepnapja használjuk ki a lehetőséget, hogy szóhoz jusson egy ilyen szerencsétlen. Ugyan nem teljesen értem az efféle ünnepnapokat, vagy megemlékezéseket, aki egyedülálló szülő az minden rohadt nap megemlékszik erről, ha akar ha nem, a többieket, meg ugyan miért érdekelné, örülnek, hogy ők nem azok, aztán ennyi.

Tünde három gyereket nevel egyedül, a szokásos kérdésekre: fizet-e gyerektartást, valamint van- már valakije (a volt férjről van szó) igenek a válaszok. Tünde boldogul, megold, kifizet, átszervez, elvisz, elhoz, megfőz, ápol, aláír, intéz, és ha kell farsangi jelmezt is készít, fullos egy darab. Az a helyzet, hogy ebben a remek pozícióban más nem is nagyon jön számításba, mert a rendszernek nincs pótalkatrésze, ha leáll, vége az egésznek. Ettől ilyen izmos, már a rendszer.

Történt aztán, hogy megfáradt a magányba, hogy nincs semmi intimitás az életében, hogy néhány pasi hülyének nézi, és hogy minden tekintetben nyomorog. Lelkileg, testileg, anyagilag nem tom, ha valakinek még valamiféle nyomorgás az eszébe jut itt jelezheti. Tünde biztos abban is nyakig benne van. De, ezt amúgy igazán nem szeretné panaszkodni, vagy elmondani, mert nemigen szeret a terhére lenni senkinek. Örül, ha valaki szóba áll vele, akkor vidáman mesél az ezotériáról, vagy a töpörtyűs pogácsáról, ilyen egy nő ez.

Egy átmeneti, hosszabb periódust végül is arra használt, hogy felépítse magát és megszabaduljon a negatív terhektől, legalábbis egy részüktől. Elküldte a lelkiteher barátnőt, átkomponálta a pénzét, talált plusz munkát, lefogyott tíz kilót és így vidáman, megkönnyebbülve elment egy buliba, ami váratlanul adódott - bevonzotta, ahogy azt szokták mondani. Hosszú évek után ezen az estén végre felszabadult volt és vidám, nyitott a világra. Vörös haja tekergett a szélben és vidáman várta a fejleményeket. Fejlemények pedig lettek, megszólította egy férfi!

Tünde persze, alig is kapott levegőt, ilyesmi azért nem oly gyakori az életében, nagyon jó kedvű is lett, de persze nem élte bele magát a dologba. Hogy is tehette volna, ezerszer, na jó ez így marhaság, de már néhány alkalommal megismerkedett férfiakkal, aztán az nem vezetett sehová. Mindegy, az este jól sikerült és jókedvűen pislogott az éjszakára. Pedig az még fokozódott is, hiszen a férfi randizni hívta. Az igen ritka esemény lehetőségére Tünde alig is aludt aznap és még akár bort is ivott, ezt nem tudjuk biztosan.

Némi kommunikációs huzavona után eljött a nagy nap, mármint Tündének, hogy randizni mehetett. Csak lazán néni, ennyit mondott magának. Lefutatta a tanácsokat, melyeket erre az alkalomra kapott, amelyek ugyan némileg ellentmondásosak voltak, de hát valamibe kellett kapaszkodni. A randi azonban nagyszerűen sikerül, jót beszélgettek és sétáltak, nahát volt az egész. Megbeszélték, hogy még találkoznak. Tündének repesett a kis szíve, végre végre. Pedig most jöttek még a bányamély problémák, mikor feküdhet le a pasival, hányszor kell találkozni? Tudta, hogy nincs itt javítási lehetőség semmilyen szempontból, csak a magasságos ég a megmondhatója mikor lesz itt megint ilyen lehetőség... A 2,7 randi tájékán aztán átadta magát a szexnek is. 

Történetünk ezen pontján az is kiderül mindjárt, hogy egy éjszakás-e a kaland? Nem, volt folytatás is, már legalább kétéjszakás kalandról beszélhetünk. Tünde nagyon óvatos volt, nem mert rá sem gondolni a pasira, nehogy akár virtuális szinten megzavarja valami kötődés félével, netán érzelemmel. Csak ült és mosolygott, három nap múlva tele lett kis piros kiütésekkel. Ottan igen, hamarosan ülni sem tudott. Na már akkor érezte, hogy kezdi megkapni a megérdemelt büntetését, amiért jól találta hirtelen érezni magát néhány órára. Egy ideje már megfigyelte, hogy a dolgoknak bizony ára van. Sőt minden ellenérzése mellett, arra is gondolt nagyon titokban, még a paplant is magára húzva nehogy valami gondolatolvasó belásson a fejébe, hogy örül ennek a helyzetnek és reméli még pár éjszakával bővül ez a kaland. Nesze kis dög, okuljál. 

A férfi nem volt ilyen lelkes, nagyon elfoglalt volt szegény és nem irgalmazott a kérdésnek. Tündi csak ült és mosolygott, a kiütések némi krémektől elmúltak. Most azon döbbent meg, hogy de meg már késik vagy négy napja, jött a bünti folytatása. Na Tündi meddig mosolyogsz? - kérdezte a sors és türelmesen figyelte a reakciókat. Tünde  vett hat különböző tesztet a gyógyszertárban és hazament, gyorsan kellett cselekedni.

A történetnek itt vége szakadt. Tünde letette a telefont. Jóccakát.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr798521648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csakegyvalaki 2016.03.24. 10:37:08

Na ide aztán nem egyszerű kommentet összehozni... Én mondjuk arra tippeltem, hogy terhes maradt... Ez a másik változat talán ma már nem sűrűn fordul elő, vagy tévedésben vagyok?

2016.03.24. 12:44:28

@Alibanya1: igen, nagoyn jó a sztori, ügyesen megdramatizáltad, szarkasztikusizáltad, végre végre újra a régialibanya jött el.
A sztorihoz meg, hmmm, miért vesztik el a nők az értelmüket és dugnak gumi nélkül?
Még hogy a pasikat szapulják, hogy "feláll a fasz és megáll az agy".
Sajnos ez nőknél PONT ugyanígy működik. Teljes értelemvesztés, regresszió és retardáció. Esetleg repetitiív redisztribúció :-)

Alibanya1 2016.03.24. 13:14:53

@Kulics: ja megy az ész a picsbe.
Konduktív konvergencia? szelektív szegregáció? Progresszív permutáció? :D :D

2016.03.24. 13:31:59

@Alibanya1: monokinetikus maszturbáció. 100 fogorvosból 99 ezt ajánlja :-)

Csakegyvalaki 2016.03.24. 16:28:40

@Alibanya1: Persze, jól meg is írtad :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.03.27. 15:31:04

Banyus újra élsz, és erről egy szót se nem szóltál?

Locsoljanak meg téged az egri nők!

Alibanya1 2016.03.27. 18:20:09

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): gondoltam, egy ilyen villám csak észrevesz :)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.03.28. 00:17:47

@Alibanya1: Mi közöm a villádhoz? Hacsaknem te vagy özv. Balázs Klári.
süti beállítások módosítása