Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

Alibanya jegyzetel

Akkor megint gyereket nevelek - elmeséltem nekik a női princípiumot legalábbis egy részét

2016. május 29. - Alibanya1

Az elmúlt napok csudaszépek voltak, még verset is próbáltam olvasni, ami nálam a halál előtti állapot biztos jele. Nem segített, legtöbb támaszt az a nagy doboz négercsók jelentette, amit a Lidlben vettem, ilyen világot élünk. Nőként megint vékony jégre szaladtam, akkor már leszek inkább anya, erre gondoltam, előveszem tehát a kölyköket és nevelek rajtuk valamit, az legalább hasznos és megnyugtató. 

drink-coke-324839.jpgGyertek csak kislányok, itt az ideje, hogy a női princípiumokról tanuljatok. (hegyibeszéd) Itt van például a család folyadékkal való ellátása. A vízivása, meg egyéb mindenek ivása. Okot az szolgáltatta, hogy hirtelen besokaltam attól az elvárástól, hogy folyamatosan üdítők széles skálája  álljon rendelkezésre a hűtőben. A család alatt én természetesen a saját életegységemet értem, bár tudom, hogy ez a sumér, az ókeresztény valamint a kdnp és fidesz szabálya szerint nem tekinthető családnak, én mégis ragaszkodom ehhez a tézishez, család vagyunk oszt jónapot. Kanyarodjunk csak vissza az eredeti témához, a női princípiumok egyike, (maga a princípium szó is magyarázatra szorul, az én olvasatomban ez a női lét egyedüli, hivatalosan engedélyezett, törvénnyel szabályozható, örömforrásait próbálja kifejezni, melyről leginkább öregedő férfiak szeretnek nyíltan és köntörfalazás nélkül beszélni) ezen örömforrások egyike, hogy enni és innivalóval lássuk el a családot. Most az utóbbit fogom alaposabban feldolgozni. Valamiért ezek a folyamatok, valami okult varázslathoz hasonlóan, melyet csak a kiválasztottak végezhetnek, kizárólag a felnőtt nőkre tartoznak... Igaz nálam nincs is választási lehetőség... A folyadék útja ott kezdődik, hogy fel kell vonszolni a helyi közértből több köbméter ilyen ivós cuccot, majd kisebb üvegegységekben (pohár) felszolgálni a család többi tagjának. Néha lehet unszolni is, hisz ez már egy másik princípiumot is bevon a játékba (a nő gondoskodó attitűdje), ittál már eleget, igyál még, kell az elegendő folyadék. Csodálatos. A következő lépés, hogy mindehhez elegendő mennyiségű tiszta ivóeszköz álljon a család egyéb tagjainak rendelkezésére, melynek felügyelete, karbantartása, logisztikája szintén a női princípiumok örömteli kiteljesülését hozza, (háztartás). A variációk itt még nem érnek véget, tömött sorokban lehet ideilleszteni a mondatokat, miszerint, kérsz egy pálinkát? Igyunk egy kávét? Mit szólsz egy fröccshöz? Van pár söröm a hűtőben, kérsz? Innál valamit? Főzzek egy teát? Limonádé? És így tovább, megannyi édes női mondat. Mivel teljességgel nélkülözöm a férfiakat, nem tudom más helyeken, ez hogy megy lehet, hogy ez férfi princípium is egyben, annál inkább örülök.

A folyamatban vannak egyéb fondorlatok is, melyek máris a következő princípiumra világítanak rá (gyerek a legfőbb örömforrás): csavard vissza a kóla tetejét, tedd vissza a hűtőbe, ez hányadik tiszta pohár ma, mondatokkal lehet megtörni a vasárnap délután álmatag csendjét. Ha valaki arra gondol, hogy erről a témáról már végképp nem lehet semmit mondani, akkor nagyon téved, mert még hátra van a pet palackok és egyéb csomagolási anyagok eltávolítása a bérleményből, melyet csakis a következő princípium érintésével oldható meg (a nő zöld) tehát szelektív szemétszéthordással. Nem tudom mi a tapasztalat vegyes környezetben, nálunk kifejezetten kőbe vésett paragrafusnak számít, hogy a szemetet csak én érinthetem, mint felnőtt ivarérett nő, ez valami ősi magyar táltosátok lehet, vagy avar megmondás? Nem tudom már pontosan.

tumblr_nd00256yg61r4ueyro1_500.jpg

Látjátok gyermekeim, zártam a gondolat sort, azzal, hogy isztok máris egy csomó női princípiumban segítetek engem a kiteljesedésben, illetve magatok is készülhettek erre a magasztos feladatra, holnaptól mosogatás beosztás szerint. A lányok erősen néztek rám, és azt mondták még nem ettem elég csokit és otthagytak. Otthagytak! Na szép. 

Hiába a női princípiumok (a nő érzelem által vezérelt) megpiszkálása nem várt zavarokhoz vezet, beszélek marhaságokat, ezért javallott erősen a következő princípium is gondolom (házasság) mert ez megbékélésre készteti a nőt, keretekbe tereli, hát legalábbis egyes felfogások szerint. Inkább mégis iszok valamit, mert ennek semmi értelme.

Give me a drink....

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr898756240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csakegyvalaki 2016.05.31. 21:56:37

Mi, akik már régóta rajtad nevelkedünk, teljes mértékben megértjük az álláspontodat! :)

Pixynor 2016.06.01. 05:25:01

Az utolsó bekezdésed nem értem, egyébként nagyon jól írtad meg. Házasság mivel való megbékéléssel ér fel? Meg milyen keretbe ér utána a családja után takarító nő?

Alibanya1 2016.06.01. 12:25:35

@Pixynor: igen az utolsó bekezdésem a teljes zavar állapota ami a lelkemben keletkezett

hello73 2016.06.04. 10:25:34

Nalunk víz van, többnyire. Csapvíz. Igenritkán van cipekedés, a fröccs miatt kell, nėha.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.06.06. 20:03:27

A sört én szívesen felcipekedem, ha megihatom :)

cso zsi 2016.06.07. 09:48:58

Fenti kérdéseket szívesen fogadom egy nőtől (iszol/iszunk-e ...)
A cukros löttyöket az én háztartásom elkerülte, de bubisvíz, bubissör, valamint "ütős népi hangszerek" azok megtalálhatók, ha én magam szerzem be, és cipelem. Nálam ez soha nem lehetett a nőtárs terhe.

csevely 2016.06.13. 12:25:18

Szia Banyus !
Nem szofisztikálni akarok, de a NŐ-i princípium minden vallás alapeszméje volt.
A NŐ-iség misztériuma volt az ISTÁR, IZISZ, MAGDALAI MÁRIA , stb. kultusz alapja.
Márha a princípium szó "alapeszme, ősok stb. ' értelmezését veszem.
És akkor nem a gondoskodó nőre gondolok.
Véletlenülsem.
A mindenséget teremtő NŐ-re .
Amúgymeg a fideszesek nem erre gondolnak.
Ezt amúgy a Sirok kolléga jobban + tudná magyarázni.

Alibanya1 2016.06.13. 16:57:47

@csevely: pontosan a mai értelemben ez a szó már elveszítette a magasztosságát, csak azért használják, mert egyesek azt hiszik így kevésbé tűnik fel, hogy egyébként mennyire lenézik a nőket- Ezért én is inkább ebben a szellemben némileg irónikusan használtam

csevely 2016.06.14. 13:22:37

@Alibanya1:
Többszázszor beleestem már ebbe a hibába.
Mármint hogy a saját értékrendemet képzelem bele a másikba.
És eddig mindíg kiderült, hogy én nagyon különbözök az elvárt férfi ideáltól.
Bár az ismerős férfiak is leginkább színlelik a macsót.
És amit leírsz, szintén sokszor volt baj, márminthogy nem azonosan értelmezünk szavakat, fogalmakat. Saját kortársaimmal is, nemhogy idősebb, fiatalabb emberekkel.
Persze a "műveltség" szintkülönbsége dettó cukiságok forrása tud lenni:))
Elmélázom, mint te is néha.
Ezt a szót tőled vettem át szives használatra.
Addig nem ismertem. És csak remélhetem, hogy az általad használt érzelmi állapotot értem alatta.
Mertmár ugye az sem biztos.
Lehet azt is ironikusan használod:)
Ami a verbális kommunkikációnál azonnal átjönne.
Ugyehogyugye?

Persze ironizáljál nagyon sokáig jó egészségben mindenki örömére.

sirok0001 2016.06.15. 08:10:16

@csevely: nyertünk 2-0-ra :) többihez nem kívánok hozzászólni, nem tudok.

csevely 2016.06.15. 11:33:11

@sirok0001:

Jaj Istenek alkonya !!!!
A foci. . . . . .jajajajajaj
Az 5*7 méteres kivetítők. . . .a forgalom megbénítása. . .jajaj.
Én maradok inkább az olvasásnál.

sirok0001 2016.06.15. 11:58:14

@csevely: nyugi, nehogy szívinfarktust kapj, nem láttam, nincs se tv-m, se internetem otthon, ma reggel láttam a 7 perces összefoglalót :)

de egyébként én is jobban szeretek olvasni, mint tv-t nézni, tele van reklámmal, akkor inkább letöltök valami jó filmet és maratonozok :))))

csevely 2016.06.15. 12:34:01

@sirok0001:

A feleségem kereskedő egy magáncégnél, és a tulajdonos utasította őket, hogy minden magyar focit +kell nézniük, merthogy a megrendelőkkel tudjanak érdemben vitázni!!!!!!!! arról a semmiről. . . .így ő nézte , míg a vihar elnem mosta a földi sugárzást.
Én sajnálkozva bár, de másik szobában olvastam.
Vallatni lehetne a sportközvetítésekkel. . . .monnyuk őt is:))
Amikor vége lett, azért elmondta, hogy a riporter az végtelenül marha volt szóügyileg.
Egyet idézett, azt megtanulom : pofára esett mint a zsíroskenyér :))))
Ó Istenek alkonya !!! ( ez amúgy a kedvenc svéd íróm művéből való smittelés :)))

sirok0001 2016.06.15. 12:43:13

@csevely: ez tök jó, ezt én is megjegyzem :))

csevely 2016.06.15. 14:21:43

@sirok0001:
Na és melyiket ?
A zsíroskenyerest, vagy a Fredrick Backman-tól lenyúlt kifejezést?

csevely 2016.06.15. 14:35:00

@sirok0001:
A multkoriban Mónika barátom felvilágosított, nagyon egysíkú a hozzászólásaim befejezése.
Merthogy van a " szakadok" , " mindmeghalunk" , " mia madre " , újabban ugye ez az " Istenek alkonya " , sőt legújabban smitteltem a trónokból is a " régi és új Istenek " kifejezést.
És hogy kéne nekem valami egyéni, valami rámjellemző, tőlem származó . . . .
Rajta vagyok az ügyön amúgy :)))

sirok0001 2016.06.16. 07:42:54

@csevely: úgy, mint a narutóban... a "- dattebayo" ?

csevely 2016.06.16. 09:12:40

@sirok0001:

Igen.

A Mónika barátom szerint a bennem levő fénylénynek tudnia kell valami csak rá jellemző kifejezést, és nem másolni bárki mást.
A " dattebayo" csodálatos megfogalmazása annak, mit kérne tőlem barátom .
Tehát kell egy egyéni stílus nekem.
Valahogy úgy, mint az elektronikus aláírásom.
Amit mindenhol elpotyogtatok, ahová írok mailt.
És ami csak rám jellemző lenne !
Belőlem-tőlem-valami egyéni. . .
Az összes eddigi leírt is egy igényből származó lenyúlás.
Akkor most is "ÓÓÓÓÓÓ mia madre" .

sirok0001 2016.06.16. 11:44:49

@csevely: :)))
nem tudom, otthon az ajtómra az van kiírva, hogy "ha nem vagy jeti, akkor kopogni" - senki sem kopog...szóval mindenki jeti... - ennyi a véleményem a mások által meghatározni kívánt egyéniségről... én raccsolok, elég egyedivé teszi a beszédem, pedig beszédhiba

én meg: rrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr, erről meg fogsz ismerni :))

csevely 2016.06.16. 17:34:09

@sirok0001:
Nem eszek még kavintont, de emlékszem, FF blogtárs szerint nekem el kellett volna vinnem téged hozzá !
És persze benne is lettem volna, de Debrecenből Pécsvárad nemkis kitérő:)))
Szal a téridővektor kéne , azaz hol , mikor ?
Mikor és hol fogsz rám rrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr-ezni?

És hol vannak a régi blogtársak?
Hol van FF ? pl ?
Hatalmasakat kormalkodtam vele
Jó én is elmentem unokázni. . . csodás lány.
Annyira , de annyira élmény egy pici életet kézben tartani!.

Ezt viszont hallgasd +
www.youtube.com/watch?v=nTcrznVSdu0
Valahol a legszebb hangú NŐ !
Mármint a Bródy dalok viszonylatában.
Neki van hangja, nem úgy mint a Zsuzsinak, János-nak.

Amúgymeg, ha a haver nem nyit ajtót, bemegyek paraszt mődra !!!
Kopogás-ide-oda . . . .lehet Jeti vagyok ??????

Mónika barátom dolgozik a sajátos kommentelés végén levő egyéni befejezős csak rám jellemző szövegen:)))))))

Addigis : " Mindmeghalunk "

sirok0001 2016.06.17. 07:33:26

@csevely: nem tudom...egyébként biztos jól emlékszel?
igen szép hangja van
Hallgasd meg Bródytól a birkaország című dalát, szerintem nagyon jó

"lehet Jeti vagyok ??????" hát nagy vagy és hörögsz nem? :)

csevely 2016.06.17. 09:42:59

@sirok0001:

Régóta ismerem a Bródy zenéjét, a véleményét mindenről.
Sőt mikor "ha felépül végül a házunk" volt, akkor elmentem és beszélgettem vele.
És egészen hozzám hasonló egzaltált nézeteket vallott. Akkor!
Ezeket a dalokat nem akarták kiadni az előző lemezen, ahol a " A királylány balladája" szól. Pedig az is egy szép zene.
Lassan eléggé idős, már annyira sem fél mint eddig:)
Der ha ezt akarod , igen bírka nép vagyunk, velem együtt.

Szinte mindenevő vagyok zenében.
Feleségem szerint ez csak az igénytelenségem dokumentálása.
De a Nightwish koncertre azért eljött velem.:
Pl a Tarja éneke ebben : www.youtube.com/watch?v=8VgLKXD-BoY
De eljött a japán dobolósok ( Yamato ) koncertjére is, valami hasonló volt: www.youtube.com/watch?v=42Pgxu4M6io
www.youtube.com/watch?v=pZO47QxV-iY
Akkor a Nokia korszakomban a teló lemérte a hangerőt is.
Valami 110 decibelnek saccolta minden alkalommal..
Amikor a 3méteres dobot püfölték ! Mia madre :))
Amikor a basszusgitár mozgatja a hasadat, az semmi ahoz képest, mit ezek a japán dobosok csináltak !
De egyedül voltam a Kispál búcsúkoncerten, az összes Alvin, Kaukázus, Quimby.stb koncerten.

Nekem van mit mesélni a világszép unokámnak!!!!
Na....:))
Megyekis hozzá. . . .

Ja és nem vagyok hörgő Jet:)))))
A barátom szerint csak néha vadparaszt:)))

hello73 2016.06.18. 11:24:17

@csevely: én vagyok, csak focit nėzek

csevely 2016.06.18. 23:46:01

@hello73:

Hát na , hát na....
Vannak még blogtársak, de olyannal foglakoznak, mint foci?
És NŐ-ből vannak !
Jaj mia madre, istenek alkonya:)
Örülök hogy hallak amúgy !

hello73 2016.06.19. 12:31:42

@csevely: Tudod, izmos férfitesteket szeret nézegetni az ember lánya:)

Másrészt kifejezetten élvezem, hogy a '86-os VB után most libabőrös lesz az ember lánya, hogy ez most jó:) és most pont nem érdekel a fociba (mint sportágba) öntött milliárdok..mert most szerintem nem ez a lényeg. :)

csevely 2016.06.19. 13:20:42

@hello73:

Az ismos , sportos férfitestek rendben. /hiszen egészséges vagy, naaaa:)/
Bármelyik csapatban olyanok vannak.

Nekem csak annyi a bajom az egésszel, hogy csak!!! ilyenkor akciós a TV , megengedhető a villamos-troli-busz megállítása, piknik az utca közepén ,
mindenhol van 5*7m-es kivetítő . .stb.
444.hu/2016/06/18/spontan-piknik-van-a-korut-sinjein-a-dohany-wesselenyi-kozott
A kajak négyes olimpiai aranya még csak cikket sem váltott ki, nemhogy cikkáradatot.
A Hosszú Katinka aranyérmeinek sújya több tíz kiló, de senki sem
"örül" / ria-ria-hungária/ nekije. . .stb.

Az Argentín focibajnokság emléke nekem, hogy én hülye rádión hallgatva a vb-t mentem autóval a kihalt városban este 9 körül amikor a nyitómeccs volt az Argentínokkal.
És egy szál f. rendőr megállított , hogy közúti ellenőrzés.
És volt minden, guminyomásmérés, profilmélységmérés, e.ü. doboz tartalmának ellenőrzése darabra. . . szal szívtam mint torkosborz, merthogy hallgatta a rádióban a meccset.
Amikor vége lett, megköszönte és utamra engedett.
Addig nem mehettem , mert a nyitó ugye " jogosítványt-forgalmit kérek "a zsebembe.
Azóta naaaaaaaaaaagyon szeretem a focit.........:)

hello73 2016.06.20. 11:45:10

@csevely: Szerintem ez így nem igaz. Amikor olimpia van, akkor is vannak kivetítők, s az emberek nagy többsége örül, még ha csak szolidan teszi is. A hokisokat buzdító szurkolótábor pl világhíres lett.
Az averziód a focival kapcsolatban sajnos összekötődik egy rendőrségi igazoltatással.

csevely 2016.06.20. 15:18:32

@hello73:
Tudod több közúti ellenőrzésen estem már át, volt hogy csak a csomagtartó érdekelte őket a gázpalack miatt, volt hogy az elsőkerékjátatot vizslatták, volt sok-sok szondáztatás, állandóan forgalmi jogosítvány, személyi érvényes-e, de !
Azóta soha senki nem mért kerékprofil mélységet, gominyomást, nem akarta a leplombált egészségügyi doboz tartalmát egyenként átnézni.
Az is igaz, hogy feltétel nélküli reflexként kapcsolom ki a rádiót, ha leintenek:)

Amúgymeg az F1-ben, crossban ténylegesen lenne értelme összeszólalkozni némely hülye versenyző miatt, mégsem teszik.
Eddigmég egyelen úszócsarnokot, jéghokicsarnokot sem vertek szét, nemúgy mint a focistadionokat. A focidrukkerek borongatnak villamosokat. . .stb.
És mindezekután van pár debreceni fociultra, focista ismerősöm....is!

És vannak ezek a cikkek:
www.origo.hu/foci-eb-2016/magyarok/20160619-a-szelsoseges-magyar-ultraktol-tartanak.html

Ja nincs semmi averzióm a focival szemben, illetve nem több mint az összes többi sporttal szemben:)))

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.06.20. 19:11:22

Nincs olyan,hogy focidrukkerek és hoki drukkerek. Átfedés van,nem is kicsi.

2017.03.19. 22:11:16

Az ital felhozatalát megcsinálja a teszkós-egyebes fiú. Én míg egyedül voltam is, meg aztán amikor leszaporodtam :) akkor meg főleg, ilyen nehezebb cuccokat mindig rendeltem. Ha apu hazahozza, akkor olcsóbb, ha épp hetekig nem fér bele a férfi principiumába, akkor biza felhozza másik férfi egy ezresért a liftnélküli emeletre is mert ez a dóóóga.
A poharakkal meg az a helyzet, hogy mosogatógépbe pakolni tökre semmilyen principium. Persze így is beletelik jópár évbe míg a gyerekek a hímneművel egyetemben rájönnek, hogy ezek nem maguktól mennek be a gépbe meg jönnek ki - de pár többnapig -hétig a mosogatóban hagyott cucc megvilágosodást tud hozni a család fejébe.
Szeméttel tökre ugyanez. A nők ott b.sszák el, hogy nem bírják elég sokáig :) cérnával a szemetet, bűzt, egyebeket.
Pedig csak ennek tud nevelő és sarkalló hatása lenni, a hegyibeszédet már a suliban is meditálásra használta mindenki, ha az anyja adja elő, akkor sincs vele másképp.
Mondjuk lehet hogy tőlem meg ezért fog elválni a párom mert időszakonként leszarom a női-principium-elvárást hogy nekem KELLene mosogatnom, rendet tartanom, összeszednem mindenki szennyes cuccát stb... :)
De akkor majd beszerzek egy macskát a gyerekek mellé :).
süti beállítások módosítása