Telik az augusztus, én siváran ülök a nappalimban. Ezt az életképet tudom prezentálni a kedves érdeklődőknek, és sajnos magamnak is. Néha nézek valamit, mint a koreai főnök Kim, vagy iszom, ez az aktivitás. Még eligyekszem úszni, hogy azért már. Értelmezni nem nagyon tudom a helyzetet, megviseltek a dolgok, megfáradtam, rám telepedett az idő, az elmúlt események? Ki tudja? Jelzem is előre, hogy nem lesz ez egy nagy volumenű megszólalás, inkább olyan próbaféle, hogy vajon formába tudom-e hozni magam, ismerem-e a betűket. Ha valakinek van jobb dolga, hát nyugodtan végezze azt, nem lesz itt világmegváltás.
A sok szürke semmibe aztán tegnap utat tört egy hír, azt is mondhatnám áttörtek a napsugarak a felhőn: A tudósok megállapították, hány perc pihenő szükséges két merevedés között. Végre, végre végre, ezt amúgy senki nem tudta, ez a szám, ez az információ a ködbe veszett, főleg mi nők támolyogtunk ez ügyben teljes bizonytalanságban. Én is sokat töprengtem ezen nyugodt perceimben, meg amikor nem voltam ilyen ványadt állapotomban. Fel, fel merült bennem a kérdés, vajon hány perc kell tényleg, és miért nincs ez már tudományosan körbejárva. Szerencsére a tudósok érzékelték ezt a hiány, ha lassan is. Nem az én tapasztalataimra hagyatkoztak, ez egy pozitív fordulat a történetben, mert azok megfejthetetlenül szélsőségesek. Volt, hogy úgy láttam hetek és hónapok is kellenek bizonyos férfiaknak két felállás között, mások viszont percek alatt regenerálódnak. Ebből bármire következtetni még egy brit tudósnak is igazi cselendzs lenne. A tudomány azonban ennél sokkal merészebb, egyedi útvonalakat jár be és inkább sok más adatot vesz figyelembe épülésünkre és fejlődésünkre.
Most, hogy elolvastam a hírt már látom és érzem, a jövő tipródásait, az álmatlan éjszakák forgolódásait, azon fogok töprengeni, hogyan mérték ezt meg, le vagy fel a tudósok? Hogyan jutottak el az eredményhez, nyilván fáradságos munkával, de mégis milyen módszerekkel. Egyelőre semmi ötletem nincs ezzel kapcsolatban, és ez igencsak zavar, az nem lehet, hogy álltak ott kalendáriummal a megfigyelt egyedeknél....
Nézzük az eredményt, amely így hangzik, minimum átlagosan 30 perc szükséges az újjáébredéshez, de van hogy 24 óra is kell.... egy kicsit szélesnek tűnik a réndzs. Őszintén, ha végig gondolom nem is értem, hogy ez miért fontos, egyáltalán miért volt erre szükség? Sokszor az egyig eljutni is igen göröngyös az út, sőt így aztán, hogy az egyről a kettőre mennyi idő alatt jutunk el, az meg már tényleg átkozottul fontos információ.
Érdekesebb volt megfigyelni a férfiak reakcióját, amikor ezt felvetettem csevegésképpen.... Azonnal felhorkantak és megvetően véleményezték a kutatási eredményeket, még hogy fél óra, ekkora viccet... mert szerintük pár perc elég, na jó mondjuk hat, de megint mások végtelen erekcióról számoltak be. Én csak hallgattam, cukik voltak, na és én tényleg nem akarok frusztrációt okozni. A kutatás eredménye valahogy számomra is csalódás, olyan komolytalan - 30 perc és egy nap között, most mégis mennyi? Olyan ez mint az egyszeri időjárás-jelentés, napsütés várható, helyenként felhőkkel, itt ott csapadék is előfordulhat, szélsőséges esetben jégeső...
Számomra fontosabb az a kérdés, hogy hány nap, esetleg hónap kell, hogy egyáltalán férfi közelbe kerüljek.... Most jut eszembe egy nőnek nem is szabad ilyesmin gondolkodnia. Te jó ég, hát ezzel próbálkozom visszaírni magam. Megyek inkább megnézem a Modigliáni kiállítást. Szegénynek rettenetes élete volt, egyrészt csak a hosszú nyakú nőket szerette, de ami ennél is borzasztóbb egész életében beteg volt és ez nehezen kombinálható az ivászattal, mondhatni ez egy vesztes kombináció. Egy hajnalon aztán italos állapotban kinn maradt a hidegben, ezt a beteges szervezete nem bírta és pár nap múlva el is halálozott, 36 évesen. A tragédia azonban még csak ezután kapott lendületet: élettársa nyolc hónapos terhesen öngyilkos lett, levetette magát az ötödik emeletről. A lehetőség, hogy egyedülálló anyaként villanthat nem tűnt neki vonzónak, fene érti...
