Recesszió van, már ami a szexet illeti. A barátnőm is ugyanerre panaszkodott, ő végül is úgy oldotta meg, hogy rövid időre megbékélt a régi pasijával. Eltöltöttek egy forró éjszakát, majd a barátnőm azt mondta "a szex erre az évre megvolt", kivan pókhálózva, kicsit elábrándozott hogy mi lenne ha... de aztán annyi, a pasi el lett távolítva. Ravasz, nagyon ravasz, ahelyett, hogy hálás lenne, meg miegyéb. Ha, így nézem én nem szólhatok semmit, évekre letudtam...
A társkeresőn zajlik az élet, tele vagyok jóindulattal, és nyitottsággal. Írt nekem egy kedves ember, arra kért, hogy nézzem meg a fényképeit. Ez már eleve nagyon rossz indítás, az ilyen képnézegetős dologból még soha nem kerekedett semmi. Nem szabad azonban zabolátlan teret adni a negatív tapasztalatoknak, meg a beteges általánosításnak. Mint annyian megmondták már, én csak ne válogassak, hanem békéljek meg a sorssal! Megbékélten néztem tehát a képeit. Igen, áll a farka, erre fókuszál a kamera, ez helyezkedik el a fekete fehér fotó közepén, reméljük valóban az övé. Képileg nagyszerűen szerkesztve, egyszerű mondanivaló, tömör közlés, monokróm technika. Gyönyörű a teste, a feje nem látszik egyik képen sem. Mondom neki csodálatos vagy, szemedet hol lehet megnézni. Á, azt mondja az nem érdekes, a szeme nem érdekes, viszont ha van skypom, akkor nézhetem ahogy fekszik meztelen. Aznapra már nem akartam semmit: ez a szerda ki lett maxolva. Kész, na jó egy kis tejszínhabos gofrit még.
Tényleg összeszedett akarok lenni, szívesen venném, hogy itt milyen kompromisszumot vár el a nagyérdemű tőlem. Nézzem meztelen, hát mi vagyok én? Végül is persze lehetséges, hogy ezen a földrajzi koordinátán, már ez jár egy ilyen típusú nőnek, én meg valami egzotikus vándor vagyok, aki egyre nem érti a dolgokat. Írom neki legmélyebb irodalmi összeszedettségemmel, hogy nálam a következők vannak, és bízom benne, hogy nem talál nagyigényű, extrém némbernek: beszélgetek, írogatok, megnézem a fotót az emberről (nem a farkáról) és, akit szimpatikusnak találok a kép és a beszélgetés alapján, azzal esetleg találkozom. Továbbmegyek, a találkozón megint beszélgetek és beszélgetek, esetleg csókolózom, aztán megint találkozom és megint és a végén esetleg szexelek, már ha kölcsönösen jó irányba mennek a dolgok. Ekként épül fel nálam a dolog. Mi az ő meglátása, esetleg érdekli ez a - bevallom - végtelenül hagyományos felállás? Nem túl bonyolult. Nézegetni nem akarok, nem látom értelmét, nem szokásom, mittudom én. Á, azt mondja a szex az olyan egyszerű, bármikor meg lehet kapni, ő magasabb szintekben gondolkodik... Sóhajtottam, honnan veszi ez, hogy a szexet olyan könnyű megkapni... nem egy bolygón lennénk? Milyen magasabb szintek? Ó, zöld természet. Búcsút vettem tehát ettől a lehetőségtől is, optikai szex nem érdekel, akárhogy is gondolkodom és keresem a megoldást. Kezdem picit feladni ezt a pályát, ezt a társkeresős, netes cuccot, csak idegesítjük egymást.
Nyertem egy VIP randit is, azonnal feldobta a napom - ez már a csütörtök. "Mi lehet ez?" kérdeztem többször is magamtól. A marketinget a férfi találta ki, ő reklámozta így a lehetőséget, ami váratlanul az ölembe hullott. Vasárnap találkozzunk a nyugdíjfolyósító épülete előtt - mondta felhőtlenül a telefonba. Hol? állt meg egy pillanatra a tekintetem, nyugdíjfolyósító előtt? Most nem azért, VIP randi? Várom a hozzászólásokat történelmi pillanatokról, vagy csak egyszerű szerelmekről, melyek a nyugdíjfolyósító előtt szökkentek szárba... Nem tudom, picikét szkeptikus vagyok, persze megyek, mert hajlott koromra való tekintettel nekem már mindenért csápolni kell, meg ki tudja mikor fonnyadok el hirtelen. Egyszer úgy ébredek, hogy leesett a mellem, vagy mit tudom én, egyéb szörnyűség. Van ok a pánikra, mindenképp.
Addig is, míg fordulatos érzelmi életem, valamiféle mederbe kerül, gondolkodjunk el a következetességről. A tudósok foglalkoztak a kérdéssel, és arra jutottak, hogy már nem feltétlenül olyan nagyon heroikus tulajdonság ez. Lehet, hogy nem is kell olyan fenemód következetesnek lenni. Vannak dolgok amiben igen, de vannak olyanok amelyekben meg nem. Itt is van azért bizonytalanság (következetlenség, pff), de azt mondják, a következetlenség nem biztos, hogy negatív tulajdonság, inkább annak a képessége, hogy a döntéseinket képesek vagyunk felülbírálni, képesek vagyunk elfogadni, hogy a döntéseket tulajdonképpen nem is mi magunk hozzuk, hanem a körülmények kényszerítik ki egy adott helyzetben. Azok meg változnak, és minden változik, folyamatos cirkulációban, áramlatban vagyunk. Attól vagyunk emberszerűek, hogy ezeket képesek vagyunk befogadni, feldolgozni és ennek szellemében változni, alakulni. Nem baj, ha nem ugyanaz a véleményünk, gondolatunk mindig a dolgokról és az sem baj ha bizonyos döntéseinket megmásítjuk. Ettől vagyunk emberiek - állítják. Na így, a változás az élet meghajlítója.
Most egyéb frappáns ötletem nincs, valami coelhós gondolat jó lenne ide a végére, de ez most nem jön össze kivételesen egy semmitmondó záróakorddal végzem ezt a kis irományt. Menjetek és mondjátok valakinek, hogy szeretitek, az sokkal vagányabb lesz.