Vasárnap van, ez a hétvége az unalomé, ez már végleg így van, fel is adtam a harcot. Legyen, akkor most unatkozom, nézek ki magamból, ha véletlen eszembe jut valami, akkor elfintorodom és rávágom magamnak, hogy ne már, azt most nem.
Volt egy történetem a tavaszon, egy majdnem happyend, vagy mi, már gázoltam bele a szerelembe, amikor dobtak. Merthogy volt másik. Praktikusabb, megfelelőbb, és így tovább, csak egy darabig párhuzamosan futottunk, aztán én lemaradtam. Mindenki megmondta, amit meg kellett mondania, ahogy az már lenni szokott, az emberek mások történeteiben olyan szeretettel merülnek el, és azonnal látják az összefüggéseket, vagy a közhelyeket. Vagy csak úgy érzik meg vannak szólítva és valamit hozzá kell fűzniük, lehetőleg valami olyat, amit aztán virágokkal és lepkékkel, vagy gömbölyded Buddha szoborral posztolni lehet a fészbukon. Tudom, mindenki maga kovácsolja a sorsát és maga hívta a bajt, meg lehetne okosabb, az éveire való tekintettel, meg még mondhatnék ezer baromságot. Lényegében hagytam magam sodorni az élettel, ez történt, az élet meg elém szállított egy férfit, hogy úgy mondjam tálcán felkínálta, mint tárlatmegnyitón az ingyen pogit, és én levettem, elvettem. Bizonyos perspektívából tekintve persze nem kellett volna, ha elmegyek mellette szegényebb lettem volna? Igen, mérhetetlenül.
Azonban sajnos, valahogy túl jóra sikeredett ez a sztori, túl kompatibilis volt. Szokták tőlem kérdezni különböző virtuális oldalakon, hogy osztán milyen férfit keresel. Ennél hülyébb kérdést nehezen lehetne kitalálni, persze kényszeredett helyzetében az ember azzal él, amit elsőre eléje sodor az agya. Hirtelen azonban megkaptam azt a férfit, melyet próbálgattam körbeírogatni, felvázolgatni. Mégpedig úgy kaptam meg, hogy semmit nem tettem, egyszerűen mögém állt az élet során egy esemény alkalmával és, ahogy így álltunk valahogy feltűntem neki és késztetést érzett, hogy valamit beszéljen nekem. Ebből aztán nagyon sok minden lett. Nagyon sajnálatos, bizony az, mert az ember egy darabig nem is hisz az érzékszerveinek, arra gondol, valami kibaszott álomban van, vagymi. Főleg az ilyen megviselt emberek mint én, ezer védőruházat, gázálarc és mi egyéb, amit az élet rám erőltetett, hogy valahogy kivédjem a sok sótlan odacsapást, és mindezeken keresztül kell akkor a napsugárnak áttörnie. Nem egyszerű, kurvára nem. Másfelől oda vetődik melléd egy intelligens, szépséges ember, érdeklődik irántad, megölel, erre elő kéne adni a Vesta szűz harcát az örök érintetlenségért?! Nyilván. Egyre próbálsz vergődni, keresni a csavart, hol van elrejtve, engem több fasz nem ver át, nem elmélyedni, nem akarni, de húz magával, mint valami mágneses pólus. És látod, hogy a kurvaéletbe létezik, létezik olyan ember, akit keresel, kerestél, akartál, vágytál. Az élet aztán nagy móka mester, cukimanó, persze hátbabasz egy lapáttal, ne szédülj el te nő. Ebből a megfontolásból ezt a tökéletes palit úgy küldte el, hogy kb. 20 évvel legyen fiatalabb. Csak gratulálni tudok az égi rendezőnek, ilyen finom kibaszások hol vannak? Még a brazil sorozatokban sem.
A képbe beívelt egy úgymond, korban hozzáillő, akivel már kerülgették egymást egy bizonyos ideje, csak valami nem állt össze, valami hiányzott, mit tudom én a forgatókönyvet, ebbe a szünetbe estem én bele, vagy mi a feneség. Pár hónap elteltével aztán meglett a hiányzó láncszem, hogy aztán úgy döntsenek, hogy izé. Megviselt a dolog, mert tükröt tartott elém, mert megalázottnak éreztem magam, mert pont azzal szembesített, amin nem tudok változtatni. Nyolc napon túl gyógyuló sebeket okozott. Aztán úgy utólag persze köpködtem magam, hogy de miért vagy ilyen gyámoltalan, miért másztál bele, mégis mire számítottál. Ez az. A környezettől is megkaptam, hije huja, biológiailag értelmetlen, a fiad lehetne, törpülj el a föld színén, te szexmániás állat. Mit akartál, tede? He? No tényleg...
Most aztán törölt a fészbuk barátai közül is. Elnézést kért, asszonta, hogy tiszta fejjel tudjon nekivágni valaminek, ezért kellett engem törölni az ismerősök közül. Mivan? Zavartam a tiszta fejét? Ezzel megest felidézte a nyomorult repedéseimet, a kétségeimet önön épeszűségem felett. Meg a szépséges, gyönyörű pillanatokat. Persze tudom itt is megaszondták, hogy nekem kellett volna azonnal, és rögön, és habozás nélkül, mert a méltóságom, meg az erős nő imidzsem és így tovább. Leszarom, egyszerűen jó volt látni néha.
Jó volt ez a kis játszma, végig pásztázva érdektelen szerelmi életemet, búval bélelt házasságaimat, akár feltehetném a kérdést, hogy ki a fasznak érdekes még velem szórakozni? Rongybabát rugdalni? Ha, abból a felvetésből indulunk ki, hogy az élet egy hullámvölgyekkel és emelkedőkkel tarkított random görbe, akkor hogy lehet, hogy én mindig padlón futok, nekem mikor jön el az a kurva emelkedő? Múmia koromba? Ejha. Én nyerem meg a Krisztával és Andival lefolytatott járókeretes küzdelmet Geri bácsiért és én készíthetem majd neki az utolsó pépes vacsorát? Minden bizonnyal! Kellemes rántott húst mindenkinek?