Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

Férfiregény

2017. május 24. - Alibanya1

A villamosban pattogatott kukorica illat volt, meg reggel, nagyon reggel. A kombináció elég furcsa, inkább mozis, mint hajnali. Álmosan kuporogtam az egyes villamos egyik kietlen sarkában, utaztam a munkahelyemre. Két órát töltök ezzel, van idő gondolkodni... Az Árpád hídnál a neonnadrágos ember ma is furulyázott, egyszer az ő történetét is meg kellene írni. Semmi váratlan dolog nem volt a levegőben, amit nagyon sajnáltam, elég bágyadt és semmilyen voltam. A tavasz nem akart megérkezni és az idén valahogy szükségem lett volna rá. Leírhatatlan vágyat éreztem, hogy valami izgalmas fordulat következzen be. Nem tudnám megmondani mi lehetne az, csak valami, ami kimozdítana a megszokásból, a mindennapos dolgokból. Zenét hallgattam, vannak ilyen tematikus listáim, when I fell guite ugly, when, I thinking over and over és így tovább, na valami ilyesmivel szórakoztattam magam. Utána aztán kicsit szégyelltem magam, mert végül is elégedett lehetek az életemmel, számos más élet sokkal lehangolóbb és unalmasabb, Az enyémet akár jónak is mondhatnám. Ezen felül, ha hiszek a reinkarnációban, akár lajhárként, vagy kavicsként is lehetnék most a Kalahári sivatagban és nem vagyok. Szőke nő vagyok itt Pesten, ez határozottan jobb.

Per Peterson regényét, a Lótolvajokat olvastam. Arra gondoltam, valahogy meg kell hogy örökítsem az élményt, mert azt hiszem nagyon különös és meghatározó volt, nyomot hagyott. Nem azért mert hihetetlen regény, fordulatokban gazdag, vagy titokzatos. Nem. Hirtelen sikerült férfiként gondolkodnom és látnom a világot. Ettől vált érdekes olvasnivalóvá. A világirodalom tele van hangzatos és heroikus nőalakokkal. Anna Karenina, Bovaryné mittudomén. A női lét: életadás, önfeláldozás, szerelem és az ezekből fakadó hagyományos szerepek sokkal kézzelfoghatóbb, megragadhatóbb dilemmákat és életutakat tudnak elénk varázsolni. Jobban, egyszerűbben megírhatók, az olvasó számára jobban elképzelhetők... A férfi lét az valahogy más. Más síkokon játszódik, más gondokkal. Ebben a történetben rá tudtam erre érezni. Itt meg kéne ragadni a lehetőséget, hogy ezt szavakba is öntsem, nem lesz egyszerű, merthogy olyan egyszerű volt minden. Hideg, sok fa, a lélegzet látványa, befagyott tó, egyszerű faház, motorfűrész, tűzifa. Kimosott nadrág, bögre tej, kutya. Egy apa, akit imádni lehet, aki tökéletes. Egy apa aki eltűnik. Eleinte hiányérzetem volt, nem találtam a helyem a történetben, mint egy fapados repülőgép, színtelen mozi. Sehol semmi érzelmi bonyodalom, nincsen le -fel hullámzás, semmi elemző gondolkodás, töprengés, önmarcangolás aggódás... És akkor megértettem, hogy ez egy színtiszta férfiregény és elkezdtem imádni. Sikerült férfiként látni, láttatni az életet, a kapcsolatokat, az érzelmeket. Nagyszerű élmény volt. Fehér vásznon fekete vonalak - de nem a színtelenség, hanem a tökéletesség, egyszerűség szimbólumaként.

A férfi lét eszenciáját mutatja meg a regény. Az erdő, a leendő tűzifa, melyet kemény munkával lehet majd begyűjteni. A ház, a gyakorlati teendők tárháza, melyek férfikéz iránt fohászkodnak, ott kell fúrni, amott csavarozni, a fűrészt olajozni kell. A főhősünk egy idős férfi, aki férfi és magától az. Lehet ez most egy furcsa mondat volt, nem tudom szebben megfogalmazni. Egy pillanatnyi kétely nincs, hogy mennyire valódi, igazi férfivel állunk szemben. Nem kell mellé női szereplő, anya, feleség vagy szerető, hogy érezzük mennyire férfi. Így, magában is az.

Azt hiszem valahol itt alakul a válasz a sok kétkedésre, hogy az emancipált nő mellett hová lett a férfi. Sehová, megvan, meglelte önmagát. A feminizmus esetleg kivégezte a férfit, de nem, nincs itten semmi gond, csak kellett egy lélegzetnyi szünet, hogy meglegyen az új ritmus. Nincs verseny, nem lehet verseny, az értékek, az adottságok egyenrangúak, csak mások. Már nem egymástól vagyunk azok akik. Nem nőtől férfi a férfi, és nem férfitől nő a nő, ez már nem egy meghatározó feltétel. Elsősorban önmaguknak kell megfelelni az embereknek, önön elvárásaiknak eleget tenni, megvalósítani valamit abból, amit elvárnak maguktól. Mindegy, hogy nők vagy férfiak. Így tudnak már más szemmel egymásra nézni. A világ átalakulóban van, a nemi szerepek és feladatok is, a kapcsolatok is. De probléma nincs, legfeljebb megtorpanás. Megtaláljuk egymást.

Chris Cornell meghalt, még inkább öngyilkos lett, ami tovább rontotta a kedvem. Szép, tehetséges ember, ráadásul úgy volt tehetséges, hogy fel is tudta használni azt - mégis elpusztította magát. Ilyen alattomos a depresszió, a lelki betegség. 

Valami hasznos legyen a mai írásomban is. Találtam egy igen kellemes idézetet a zsák állatról: "Az ifjú zsákállat a tengerben kóborolva keres egy megfelelő sziklát vagy koralldarabot, amire rátapadhat, és azt az élete otthonává teheti. Ehhez a feladathoz van egy kezdetleges idegrendszere is. Amikor megtalálja a helyet és gyökeret ereszt, már nem lesz többé szüksége az agyára, úgyhogy megeszi. (Ez olyasmi, mint egy állandó kinevezés a tudományban.)" Én még tudnék felsorolni néhány helyzetet, amikor ez bekövetkezik az élet során. El lehet gondolkodni. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr1712525697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Comment.Elek 2017.05.24. 13:22:38

Min kellene elgondolkodnom, hogy megegyem-e az agyam ma vacsorára? :)
Nem igazán tudok olyan helyzetet vizualizálni, ahol ehhez kedvet kapnék. (Biztosan megint a metál zene iránti rajongás hiánya miatt. :P)

Alibanya1 2017.05.24. 13:31:17

@Comment.Elek: jaj, ez ilyen metafórikus volt, hogy az illető zsákállat a továbbiakban már nem használja az agyát, mert annyira elkényelmesedik, és ehhez hasonló szitu az életben.

Comment.Elek 2017.05.24. 13:51:04

Egy korábbi munkahelyemen megmondóember voltam, na ott mintha éreztem volna valami hasonlót. :)

De komolyan, a lottó ötös birtokában sem tudom elképzelni azt az elkényelmesedést, amikor önként nem használom az agyamat; legfeljebb reggeltől estig legót építenék. A Top Gear-es James May épített egy életnagyságú LEGO házat, na azt szívesen leutánoznám.

A "Ma is tanultam valamit" jó táptalaj az ilyen gondolatoknak. :)

Mia and me 2017.05.24. 20:30:43

Sajnos a legtöbb férfi nem a tüzifában és a házban barkácsolásban találta meg önmagát, ahnem az önsorsrontásban, ivásban, mértéktelenségben (akár játékszenvedély, csajozás, gépezés - nemrég olvastam már ez is tud simán válóok lenni, akkora mértéket tud ölteni a férfiak egy részénél).

A Soundgarden énekese igen megdöbbentő...

A zsákállat meg a mai magyar munkahelyeken a követendő példa... Ha beülsz a székbe, és jól megkapaszkodtál (van ismerős, mecénás), onnantól megeheted az agyadat, majd a sok "hülye", akiket dolgozni vettek fel alád, dolgozik meg gondolkodik helyetted is... :)...

Alibanya1 2017.05.24. 20:35:59

@Mia and me: helló, az még a régi modell férfi, talán nem fejtettem ki elég jól, ez már az új irányzat :) amit elemezni próbáltam, nagyon kellemes és beszélgettem már pár ilyen férfival nagy élmény :)

Mia and me 2017.05.24. 22:02:36

:), jó, de ez a legújabb modell az hány éves átlagban? ;-)

csak hogy tudjam mire számítsak, kik közt keresgéljek, ha a palacsintasütőm lelép :)

Diorella Queen 2017.05.25. 06:53:46

A zsákállat a férfi aki megtaláta önmagát egy hordó pálinkában és megette a saját agyát.
Valamit rosszul értelmeztem?

Diorella Queen 2017.05.25. 08:09:46

@Diorella Queen: Tovább görgetve ezt a gondolatmenetet tehát a férfiak nem mások, mint agyevő amőbák. :)

Alibanya1 2017.05.25. 13:02:32

@Diorella Queen: ne görgesd tovább, mert ez a te meglátásod :) én nem erről írtam

Comment.Elek 2017.05.25. 13:51:11

@Mia and me: Tehát a legtöbb férfi önsorsrontó, részeges, hedonista, már-már állat; ezt akarod mondani?

Mia and me 2017.05.25. 15:54:02

Nem ezt akarom mondani, ezt ők mondják magukról :)

"nem tehetek róla, nem válhatok el a feleségemtől, és téged sem TUDLAK elhagyni, drágám"
"nem tehetek róla, meg KELLETT innom a 8. sört/bort/rövidet is a béláékkal, tudod milyenek"
" nem tehetek róla, hát ha ilyen csábítóan néz rám a gizike, és még szoknyába is jött mindennap, nem hagyhattam ki, genetikailag mi ERRE vagyunk KÓDOLVA"

és a sor végtelen, ahol mind azt bizonygatják, hogy másfél évesen jobban a kezükben volt a sorsuk irányítása és akaratuk szabadsága mint 30 évesen... ;-)

Comment.Elek 2017.05.25. 16:23:47

Ha Téged csak ilyen gyenge férfiakkal hozott össze a sors, akkor nagyon sajnállak; én ilyen csökevényes példányt még csak nem is láttam.

Tudod, Alibanyának is kijutott a jóból, mégsem sarazza a férfinem egészét, szóval Te valami nagyon egyedi szűrőt alkalmazol a férfiak TÖBBSÉGÉRE. Aki így gondolkozik, az nem is fog megfelelő partnert találni, hiszen eleve feltételezi, hogy csak egy újabb disznóval van dolga. Ezzel a mentalitással várhatod, hogy kihozd a pasiból az igazi férfit...

Mia and me 2017.05.25. 16:56:50

Valamit félreértesz, a sztereotíp jellemzésem a többség férfira nem azt jelenti hogy 30 éves koromig 800 db jellemtelen disznóval hozott össze a sors... Hol láttál utalást, hogy saját anyagról beszélek?

"Aki így gondolkozik, az nem is fog megfelelő partnert találni"
Valóban :), mert nem is keresek :).

"Ezzel a mentalitással várhatod, hogy kihozd a pasiból az igazi férfit..."
Nem várom, mert nem az igazi férfit szoktam akarni egy másik emberben, hanem az igazi embert.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2017.05.25. 19:55:21

King Stefántól: "A férfiszívnek köves a talaja. A férfi elveti, ami megterem benne… és gondot visel rá."

Comment.Elek 2017.05.26. 12:25:21

@Mia and me: Hát, az emberek többsége vagy saját tapasztalatra alapozza a véleményét, vagy hallomásra. Ezek szerint csak hallottad/olvastad valahol, hogy a férfiak jobbára disznók.

Ha nem keresel partnert, akkor minden rendben, de ezek a hozzászólásaid más fórumokon arról árulkodnak, hogy vagy nem találsz megfelelő párt, vagy nagyon rossz kapcsolatban élsz:

"tesztoszteron gépek, akik jaj nem tehetnek róla hogy b.szniuk kell folyton meg erőszakoskodni"

"ne várják hogy tiszteljük őket az intelligenciájukért vagy okosságukért, mert az valahogy nem jön össze a másik oldalról meg egy szúnyognál is ösztönszerűbb léttel...."

"a pasik jobban eleresztik általánosságban magukat 30-40 fölött. 30-asok között is iszonyú sok a nagyon gáz (kopaszodó, zsíros hajú, köpcös, koca, szőrös, ápolatlan urambocsá büdös :), de a 40-45 fölötti felhozatal az valami rémes."

"attól hogy alacsonyan van a férfiak felé támasztott léc, még nem jelenti azt hogy 45 felett úgy kell kinézni mint egy söröshordó vagy mint egy hájpacni"

Ha valaki harmonikus kapcsolatban él, az nem így nyilatkozik.

Az igazi embert könnyű kihozni, ezt hívják barátnak. A férfit szerintem nehezebb, de ezek szerint neked ez nem is célod.

Mia and me 2017.05.26. 13:40:07

@Comment.Elek: " az emberek többsége vagy saját tapasztalatra alapozza a véleményét, vagy hallomásra. Ezek szerint csak hallottad/olvastad valahol, hogy a férfiak jobbára disznók.
Ha nem keresel partnert, akkor minden rendben, de ezek a hozzászólásaid más fórumokon arról árulkodnak, hogy vagy nem találsz megfelelő párt, vagy nagyon rossz kapcsolatban élsz: ... idézetek a fél netről....."

Ha valaki ennyire ráér és ennyi energiát fordít arra, hogy kipécézett emberek más más területen fellelt hozzászólásait excelben vezetgesse :), és elemezgesse hogy vajon miért mit írt és hol utalhatott a saját életére ... nos annak elég rossz élete lehet.... :)

Gondolom az fel se merül az ilyen önkéntes mini-magánnyomozókban, hogy esetleg a másik azt "közvetíti" amit a média mond mindenkinek (vagyis amit rejtetten éveken át "tanítanak" mindenkinek ha akarja ha nem), vagy amit egy mediátor lát a párkapcsolati krízisek feldolgozásakor, vagy amit egy emberekkel foglalkozó szakmabeli tapasztal.
Vannak bizonyos mintázatok, a sztereotip "kijelentések" ezeket a mintázatokat nevezik meg egy-egy bármiféle dolog alapján meghatározott csoportról. Nem fogom odatenni minden kijelentésemhez hogy "persze nem mind olyan" mert nem írtam hogy mind olyan. Általánosságban jelenségekről, tendenciákról írok vagy az alapján mondok bármit is.

Az meg hogy általánosságban tendencia és eléggé jellemző hogy a nőknek nem felelnek meg a manapság "elérhető' férfiak, elég jól kiolvasható mindenféle társadalomkutatási statisztikából (válások, házasságok száma, gyerekek száma, együttélések átlagos éve, gyerekek érzelmi és egyéb állapota a családokban, stb.), és azt gondolom nem a nők elvárása a magas, hanem valahogy a férfiak olyan talajtvesztett nemzedék lett amióta nem verheti az asszonyt (itt most ne sikits fel, engem nem vernek, de találkoztam sokkal, akit igen, és nem - nem az "aljanépnél" feltétlenül, hanem olyan családokban ahol kivülről meg írigyled a szép életüket), hogy mindenféle pótlékban igyekszik "önmagára" lelni...

Amit Alibanya írt, ha vannak ilyen férfiak, akik normális férfi-dolgokban , férfi "principiumban" tudják megtalálni magukat, az örvendetes.
Legyenek csak egyre többen, a lányaink már nem egy mindenki sz.pat mindenkit világban keressenek párt maguknak.

Comment.Elek 2017.05.26. 15:54:12

@Mia and me: Jaj.

Nem az életem rossz, hanem a leterheltségem minimális ma. :)

Pont az általánosításoddal van bajom, de ebben úgysem fogunk egyetérteni; Te mást láttál-tapasztaltál, mint én.

Hallod, az azért nem kicsit erős, hogy "a férfiak olyan talajtvesztett nemzedék lett amióta nem verheti az asszonyt".
Valaki korábban már írta, hogy szegény nőket folyton bántalmazzák, de szerintem inkább arról van szó, hogy az egyes esetek nagyobb publicitást kapnak, mint 10-20-30 évvel ezelőtt.

Mia and me 2017.05.26. 17:54:25

@Comment.Elek: "az egyes esetek nagyobb publicitást kapnak, mint 10-20-30 évvel ezelőtt"

ez is igaz, de még mindig a jéghegy csúcsa kap publicitást, tehát ahol már durvák a dolgok. Nagyon sok család él agresszorral, a gyerekeknek külön fasza, mert általában apu agresszióját anyu úgy vezeti le, mert máshogy nem képes, hogy a gyerekeken csattan még az ő frusztráltsága is a bántalmazás miatt....
Általánosítani azért szoktam mert amikor arról beszélünk, hogy "miért nem" találnak egymásra az emberek, akkor ebben az általános problémában ezek az általánosított férfiak/nők szolgáltatják a túlnyomó többségben az okot.

Tehát sajnos, sok, több mint amennyit a társadalom elbír, az önző férfi, az önző nő, az erőszakos, a kiábrándult, a karrierista az akármilyen...
Együttélésben/házasságban meg a társadalmi normák és elvárások miatt, meg mert a média ezt nyomja a fejünkbe, általában a férfi engedhet meg többet magának, a nő meg szív. Általánosan, vannak fordított esetek is persze, de a gyerekek állapota "a nők" állapotát tükrözi mindig egy társadalomban, és a gyerekek állapota siralmas szerintem hazánkban. Az egy dolog, hogy közben a férfi is tönkreteszi a saját életét, de effektíve eközben ő azért jobban elvan mint a körülötte lévők, akik végigszenvedői ezeknek a dolgoknak.

A férfiak meg azért lettek talajvesztettek, mert már sok nő felismerte, hogy nem kell benneragadni egy ilyenben, nem kell alkalmazkodni nem kell mindent eltűrni, nem kell szolgálni, nem kevesebb ha egyedül van, stb. És lépnek.

Valószínűleg sok probléma volt régen is a családok életében, és volt probléma férfiakkal, nőkkel akkor is, csak akkor még az "erősebb" jogán egyszerűen el voltak intézve a problémák..... a "nem verheti az asszonyt"- szófordulattal erre utaltam. Hogy most már sok nő kilép az "erősebb jogán" vele élő férfi, akár érzelmi akár pénzügyi akár egzisztenciális akár testi erőfölénye alól és elkezdi a saját önálló életét. Gyerekkel is akár. régen ezek nem mertek lépni.

És akit elhagytak férfi, vagy akit nem hagytak még el, de tudja hogy mégeyg pofon/baklövés/akármi, az menekül a valóságtól, elkezdi italban, játékban, gépezésben :) levezetni a mindennapos frusztrációját az asszony helyett.... Csak ezzel ugyanazt éri el, mert asszony látja h mi van, és így is lelép egyszercsak :)

de ez nagyon off itt. :)

Éljenek az Alibanya által leírt új tipusú férfiak :)

2017.05.27. 09:40:43

@Comment.Elek: éppen eteted a trollt, csak szólok.

2017.05.27. 13:03:42

@Mia and me:

"másfél évesen jobban a kezükben volt a sorsuk irányítása és akaratuk szabadsága mint 30 évesen... ;-) "

Csak a példáidat nézve, az arany jegygyűrűs menedzser úrra a munkahelyen nyomuló Gizikének, vagy a férjes faszival tartós szeretői viszonyt folytató nőnek mennyire van a kezében a sorsa irányítása, és mennyire tekinthetők ösztönlényeknek?

A társaság hatására történő túlzott alkoholfogyasztás meg nem ösztön, sokkal inkább közösségi nyomás (ami már egyáltalán nem férfitársaság-specifikus, szórakozónegyedekben lányokat-nőket is ugyanúgy látsz már mattrészegen sugárban okádni). A gender-specifikus szenvedélybetegségeik és meneküléseik (pl. vásárlási kényszer, evészavarok, ezoterikus világképbe zárkózás) pedig a nőknek is ugyanúgy megvannak.

Kizárólag a férfiakat vádolni önigazolások gyártásával meg elég mókás, pláne azok után, hogy te már egész konteo-elméleteket ( = "egy nő" NEM TUD munka és család mellett tanulni, jó fizetést elérni, piacképes tudást szerezni stb.). építettél a nők kiszolgáltatottságára az egyéni kudarcok igazolása érdekében.

A mediátorok, emberekkel foglalkozó szakmabeliek pedig a társadalomnak egy teljesen kontraszelektált rétegével (=akiknek problémájuk van) találkoznak nap mint nap, szóval az ő tapasztalataikból felesleges általánosításokat levonni.

Ja, és azóta, amióta (szavaiddal élve) "a férfi nem verheti az asszonyt", a férfiak nemhogy talajvesztettek lettek, hanem társadalmi méretekben kialakult az a kényelmes, nagyvárosi MGTOW életforma, aminek következményeként egy egyedülálló ÁTLAG férfi ma már sokkal jobban és kényelmesebben él, mint egy ÁTLAG nő.
De hát ezt te is jól tudod, hisz épp ez a férfiszemmel blogon oly gyakran előadott konteód egy központi eleme és sérelme, nem igaz? :)

2017.05.27. 13:23:02

@Mia and me:

"a nőknek nem felelnek meg a manapság "elérhető' férfiak, elég jól kiolvasható mindenféle társadalomkutatási statisztikából (válások, házasságok száma, gyerekek száma, együttélések átlagos éve, gyerekek érzelmi és egyéb állapota a családokban, stb.), és azt gondolom nem a nők elvárása a magas,"

Dehogynem magas. Abban a korban, amikor még a "férfiak verték a nőket", a nők elvárása annyi lehetett a párkapcsolatokkal kapcsolatban, hogy azalatt a pár év alatt, amíg partiképesnek számítottak (ebben az időben egy pártában maradt huszonéves hajadon már vénkisasszonynak számított), a családja találjon neki egy olyan férfit, akinek nagyjából elfogadható egzisztenciája van, és hajlandó az apjától megkérni a kezét.

Ma meg már társasalmi szinten átalakultak a párkapcsolatok (szerelmi házasság), és a nők igényei is megváltoztak, mivel a fogyasztói társadalom a nőkkel is elhitette, hogy nekik mindenből a kompromisszummentes legjobb jár, amit aztán a motivációs trénerek meg életmód-tanácsadók elhitettek velük a párkapcsolatok vonatkozásában is. És lévén, hogy kompromisszum- és problémamentes férfiból kevés van (ilyen nőből is), a nők az első probléma esetén lépnek a házasságból, és/vagy otthon fonnyadozva várják a Herceget, a neten sírnak, hogy "hol vannak a zigazi férfiak", és nem veszik észre, hogy nem a valóságban, hanem kb. egy kislány álomvilágában élnek az elvárásaikat illetően.

2017.05.27. 21:53:40

@zpetal: egész értelmes dolgokat írsz ezekben a kommentjeidben. Benned nagy a vágy egy értelmes párbeszédre, csak azt nem veszed észre, hogy Mia nem partner ebben, ő nem fog a logikus érveidre válaszolni. Bármennyire is provokálod.

Alibanya1 2017.05.28. 07:03:31

@zpetal: "Ma meg már társasalmi szinten átalakultak a párkapcsolatok (szerelmi házasság), és a nők igényei is megváltoztak, mivel a fogyasztói társadalom a nőkkel is elhitette, hogy nekik mindenből a kompromisszummentes legjobb jár,"

Majdenm jó meglátás, valóban átalakulta a párkapcsolatok és a nők igényei megváltoztak, azonban a következtetéseid azért hibásak, mert állandóan csak a nőkre nyomnál minden felelősséget és mindenért őket okolnád. A férfiak igényei s megváltoztak, mindkét nem igénye megváltozott, és a házasság, vagy párkapcsolat jellege, definíciója is alaposan megváltozott. Ezt nem a férfiak, vagy a nők okozták, ez egy tendencia, melyet a társadalmi változások alakítottak ki. Jelenleg az alkalmazkodás időszakát éljük, mindkét nem keresi a helyét ebben a megváltozott feltétel rendszerben. egyik félnek sem könnyű. Az is érdekes felvetés, hogy szerinted egy ÁTLAG férfi sokkal kényelmesebben él egyedül, mint egy ÁTLAG nő? mifene? aztán mér? Nem gondolnám. Egy átlag nő is fene jól élhet egyedül is, nincs ezzel semmi probléma. A herceges hasonlat, meg már állati közhelyes, de tényleg.

Diorella Queen 2017.05.28. 08:04:34

@Alibanya1: A médi a tehet róla. Állandóan a tökéletes ember külsőt tolják az arcunkban mindenütt.

Mia and me 2017.05.28. 12:48:13

@zpetal: "hanem társadalmi méretekben kialakult az a kényelmes, nagyvárosi MGTOW életforma"

Értem, akkor azért nincs néha billentyűzeted, mert Japánból nyomod...

"aminek következményeként egy egyedülálló ÁTLAG férfi ma már sokkal jobban és kényelmesebben él, mint egy ÁTLAG nő. ""ez a férfiszemmel blogon oly gyakran előadott konteód egy központi eleme és sérelme, nem igaz? :)"

Vagy nagyon rosszul fogalmazok vagy te nem érted.
A központi sérelmem mindenhol az hogy GYEREKKEL megspékelve a nő már századrendű állampolgár, míg gyerekkel egy férfi amig még a családjánál él, addig a kitüntetett hős, amikor meg elhagyja őket, onnantól meg valóban neki a kényelmesebb, mert ha tartásdíjat fizet is, de az általa létrehozott gyerek szinte teljes felnevelése az anyára marad, aki innentől valóban ha belefeszül se tud olyan kényelmesen élni mint a szintén egyedülállóvá lett volt férje...

"otthon fonnyadozva várják a Herceget, " - hát én ilyet még nem láttam. Én azt láttam hogy vagy élethalál harcot folytatnak a munkahely-gyereknevelés-szervezés-pénzbőlkijövés verkliben, vagy ha pénz van elég, akkor meg kurvajól elvannak, "felszabadulnak" szó szerint, és áldoznak azoknak a kedvteléseiknek, amiknek a férjük mellett nem volt idejük, mert annak is ki kellett nyalni a s..gét...
@Kulics:
"azt nem veszed észre, hogy Mia nem partner ebben," - Nem hát. Ő mondja az egyik végét, én nyomom a másikat. Tanultam tőle :) itt a pár hét alatt amióta írogatok. Majd még a hozzászólások 30 blogról történő kigyűjtését és a (valós vagy vélt) ellentmondások kiemelését is megtanulom ha több időm lesz netezgetni.

VIC20 2017.06.02. 09:55:01

,,Már nem egymástól vagyunk azok akik. Nem nőtől férfi a férfi, és nem férfitől nő a nő, ez már nem egy meghatározó feltétel. Elsősorban önmaguknak kell megfelelni az embereknek, önön elvárásaiknak eleget tenni, megvalósítani valamit abból, amit elvárnak maguktól. Mindegy, hogy nők vagy férfiak. Így tudnak már más szemmel egymásra nézni. A világ átalakulóban van, a nemi szerepek és feladatok is, a kapcsolatok is. De probléma nincs, legfeljebb megtorpanás. "

A történelem során elég szomorú vége lett, ha olyan... nevezzük most egyszerűen csak tendenciáknak, tehát olyan tendenciák jelentek meg, amelyek az emberek alapvető jellemzőit próbálták megváltoztatni. Ezért legalábbis óvatos bizalmatlansággal kezelendő az ilyesmi, a legkevésbé sem indokolt ez a hurráoptimizmus.

Alibanya1 2017.06.02. 12:45:17

@VIC20: lehet igazad van, ugyanakkor azt látom, hogy sok küzdelem van ezzel az új szereposztással, azt mondják identitás válság van, nehezen lelik a helyüket az emberek, nők férfiak egyaránt. Jó lenne látni a magára találást. Esetleg ez is egy út lehet afelé

Diorella Queen 2017.06.10. 09:59:22

@Mia and me: Tiszta India, Pakisztán, Irak meg a több,i a világnak gyogyósabb fele.
A nők nem érnek semmit, csak a férfiak. Aztán meg nem győzik a kecskéket dugni, a nők meg köszönik, de jól elvannak magukban ott is.

Diorella Queen 2017.06.10. 10:01:30

@Alibanya1: Milyen új szereposztás?
Végül is nem sok minden változott. A pasik most is szőrösen szexisek és a nők most is függenek a pasiktól és pasikon. Továbbra is a testüket használják a csábításra és arra, hogy a pasikból egy kis pénzt kipréseljenek. A pasik meg magukra dühösek hogy nem tudnak ellenállni a csábításnak, ezért a lekurvázás satöbbi.
Mi változott?
Na jó, kicsit több lett a meleg mindkét nemnél, de kb ennyi.

Mia and me 2017.06.10. 11:31:15

@Diorella Queen: Indiát én nem keverném bele. Ott csak a szín hasonló, de más alapokon van a vallás is és az egész társadalomszerkezet, kasztrendszer. (meg azok szépek is :) :)

cso zsi 2017.06.11. 18:45:31

@Diorella Queen: "Továbbra is a testüket használják a csábításra és arra, hogy a pasikból egy kis pénzt kipréseljenek. "
Tényleg csak ennyi lenne? Ha így látod, akkor melyik rész jutott neked?

erkölcsi hulla 2017.06.21. 13:40:59

Nem rossz írás. Elolvasom azt a könyvet, aztán szétcáfollak :D
Több nő kéne aki legalább megpróbál belegondolni milyen férfinak lenni (még ha fogalmam sincsen hogy ez neked mit jelent)
Egyébként több mint 4x annyi férfi lesz öngyilkos magyarországon, mint nő, és a hajléktalanok több mint 80%-a férfi. ( csak a képről jutott eszembe)
Azért ijesztő adatok, ha belegondoltok. Milyen érzés nőként hogy ennyire fogynak a 'férfijaitok'?

Alibanya1 2017.06.22. 09:05:43

@erkölcsi hulla: Cáfolj szét :)
A férfiak öngyilkossági rátája részben lelki beállítottságból következik, és a társadalom sem igen segít nekik ebben. Amíg a nők többsége, sokkal könnyebben kérnek segítséget, osztják meg a problémáikat másokkal, addig a férfiak egy része abból a hamis érzetből, hogy az a kemény gyerek, aki mindent szó nélkül tűr, magukba fojtják, önmaguk ellen fordítják. Önpusztító hajlam, ez van ez valami férfi adottság, szerintem nem veleszületett ez is kialakított, de van. Sok férfi egyedül marad, nem tartja a kapcsolatot a gyerekeivel, rokonaival, mert valahogy ez is vidékünkön olyan hagyományosan női feladat, sok családnál. Válás után sok férfinak lenullázódik a kapcsolata a gyerekeivel, - tudom nem mindig a férfi hibájából. Aztán a hagyományos elvárás, ami csak lassan oldódik, hogy a család gazdasági sikerességért kizárólag a férfi felelős... és még sorolhatnánk. Ezen okok egyébként sokban hozzájárulnak a másik problémához is, amit említettél, a hajléktalansághoz. Sokszor a nők fejére olvassák, hogy mert a válás után mindenből kitúrják a férjet, én ezt nem tudom elképzelni, mert én is végig mentem ezen a folyamaton, szóba se jöhetett hogy ne felezzünk mindent, na mindegy el tudom képzelni, hogy egyes férfiak lemondanak inkább a lakásról, csak valahogy véget vessenek a rossz kapcsolatnak, másfelől ugye a nő mégsem mehet az utcára a gyerekekkel... bármennyire is esetleg diszkriminatívnek tűnik a nőnek ennyi védettséget adnak a gyerekek és talán joggal... Persze nem tudom én ezeket pontosan megválaszolni, csak elgondolkodtam. Nekem nagyon szomorú érzés, hogy a férfiak fogynak, foglalkozom is a kérdéssel, szeretnék is egyet megmenteni magamnak, de nehezen adják magukat...

erkölcsi hulla 2017.06.22. 09:22:18

@Alibanya1:
Egyetértesz abban miszerint egy átlag férfival szemben sokkal magasabbak az elvárások mint egy nővel szemben, már miközben felnőnek, akkor is?
Egy férfi legyen mindig 100%-os, nézzen ki faszán, legyen izmos, legyen nagyon jól fizető munkája, legyen érzékeny, de egy macsó is, legyen saját autója háza, és ezek egy átlagos nő szemében teljesen alap követelések.
Mi egy elvárás egy nővel szemben a férfiak részéről? Nézzen ki normálisan, adjon kicsit magára. Egy átlagos nő hozza ezt a szintet általában. Legyen kedves, nőies. Ennyi. Ezt már születésekor teljesítette a legtöbb.
És ahogy egyre több a teher, egyre kevesebben bírják ép ésszel, elkezdenek kompenzálni piával, és társaival.
Az sem segít hogy a legtöbb nő empátiája a béka feneke alatt van, általában olyan szinten énközpontúak, hogy az beszarás, pedig, a női lét egyik alapja az együttérzés és a segítés lenne (vagy összekeverem az anyasággal?) Van egy csomó vicces nő-macska összehasonlítás, persze nem igazak, csak annyira, hogy vicces legyen.
Lehet közre játszik az is, miszerint a férfiakat 'keménynek' nevelik, pl. ha egy kislány elesik, sírhat ha fáj, és odabújhat anyjához, ellenben ha egy fiúval történik, nem kap semmiféle segítséget mivel ő fiú, viselje el a fájdalmat, legyen férfi. Ezen a vonalon van megragadva a férfiak nevelése, és ezért lesznek ennyire érzelmi fogyatékosak a férfiak felnőttként, nem tudják levezetni máshogy a feszültséget, mint hogy túlkompenzálnak különböző módokon. Magamból indultam ki.

Alibanya1 2017.06.22. 09:45:16

@erkölcsi hulla: hm, egyetértek, hogy a férfiak felé is magas az elvárás, a nők részéről a társadalom részéről és egymást is nyírják ha úgy adódik, és jól észrevételezed, hogy ezt már neveléssel nyomjuk a gyerekekbe. Szerintem az a helyzet, hogy minkét nem felé abnormális elvárások vannak, valami idealizált világban élnek az emberek e tekintetben, mindenki legyen minden szempontból tökéletes. Ha jobban belegondolsz a nők felé sem egyszerű az elvárás, mit is említesz, "Nézzen ki normálisan, adjon kicsit magára. Egy átlagos nő hozza ezt a szintet általában. Legyen kedves, nőies." Szóval a külsőségek, éppen ez a baromira bosszantó, mert az elvárás egyáltalán nem olyan egyszerű nézzen ki bombanőként, és mindig lehetőleg. Legyen jó anya, jó társ jó nő szexpartner és mindenes, legyen kedves és nőies, egy mai nőnek ez már baromság, már nem elég, ez semmi. Nem lehetek kedves és nőies (nem mindig és nem akárhol) mert nekünk is helyt kell állni az életben, stb... Mindegy nem kell ebben a két nemnek versenyezni, mindenkinek megvannak a nehézségei, megértéssel kellene fordulni egymás felé... Igen a túl kompenzálás, bizony :)

Mia and me 2017.06.22. 10:57:06

@erkölcsi hulla:
@Alibanya1:

Bocs hogy belekotyogok, az jutott eszembe hogy a két nem "saját magával kapcsolatos" elvárása ugye társadalmilag meg már az óvodától kezdve belénknevelt, belénkvert valami...
És ez adja azt a kettősséget is, hogy a nők szorult helyzetben is "helytállnak", alkalmazkodnak, a férfiak meg könnyebben inkább félrecsúsznak, és vesztik saját lábuk alól is a talajt.
Már gyerekként belénkverik ugyanis a "kinézeti, és viselkedési" nemi elvárásokon túl azt is hogy ki miért felelős: a nő mindenért (azért is ha őt verik meg vagy csúfolják, mert biztos ő nem volt elég szép aranyos, cuki, alkalmazkodó , stb), a férfi semmiért (ha vernek, akkor az a másik a hülye, agresszív, te nem tehetsz semmiről) - ez nem kutatás eredménye, csak saját játszóteres és óvodás megfigyelésem ....:/. De aztán az életben később is így van, a társadalom szinte mindenki "bajáért" a nőket teszi felelőssé (érdemes megnézni a "férjem prosztatája" meg a "férfinátha" reklámokat, amikor életerős felnőtt férfiak tökéről meg orráról is a nő "feladata" és felelőssége gondoskodni), a férfiakat meg minden szinten igyekszik egy nagyranőtt gyerek szerepbe kényszeríteni, illetve ezt közvetítik feléjük, hogy nekik maximum "magukra" kell gondolni, de legtöbbször arra sem, mert majd gondolnak, gondoskodnak róluk a nők... Persze hogy az élet nagyobb pofona után ha nincs feleség (épp lelépett), meg az anyja is már öregek otthonában, gyerekei jogosan nem vele foglalkoznak hanem a saját életükkel, sok férfi gödörbe kerül mert azt közvetítette felé az egész addigi élete meg a társadalom hogy még a náthájáért is valaki más a "felelős"..... Ebből a gondolatmenetből egyenesen jön, hogy ha nagy a gebasz akkor isznak vagy a legkönnyebb, legelérhetőbb pótcselekvésbe és menekülésbe fognak csúszni , míg egy nőnek mindig ott van a legnagyobb szarban is hogy "állj fel mert felelős vagy az anyádért, a beteg apádért, a hülye férjed prosztatájáért, a gyerekeid iskolai jegyeiért, egészségéért, stb...) NIncs időd :) és jogod önsajnálni és gödörbe csúszni ha úgy áll az életed akkor sem, mert ezer rádrakott felelősség és feladat vár rád.....

Alibanya1 2017.06.22. 12:58:10

@Mia and me: van ennek igazság alapja, csak nem mondhatjuk ki, hogy ez minden nőre, vagy férfire érvényes. Ami azt illeti, nagy változások álltak be a nemi szerepekben, most ezt itt nem ecsetelném II világháború, inflációk a nők pénzkeresővé válása, illetve politikai tényezővé (szavazó) válása stb... a környezet bizonyos mértékig reagált ezekre a kihívásokra, a kislányokat bizonyos szempontból erősítik már abban, hogy mindenre képes vagy, nem csak a szépség számít, erős vagy stb... Rengeteg ilyen program van, bár nyilván vannak hiányosságok is, és nem minden nőt érint, de akkor is látható nyomai vannak ennek az erőfeszítésnek. A férfiak irányában, hogy ők hogy reagáljanak ezekre a megváltozott feltételekre, még kevés eszköz, megoldás született, ez most van ébredezőben. Nem egyszerű ez, és nem is gyorsak az ilyen területeken az eredmények ...

csevely 2017.06.22. 15:26:58

@Mia and me:
Csodálatosan összefoglaltad a lényeget.
Pszichológus vagy-e amúgy?
A reklámokon én is kinyúlva röhögök, mert tényleg "apu belehal egy náthába ".
Amúgymeg egy vérvételtől beszarnak, egy fogászat az maga a pokol, és a többi.

És erre mit lehet mondani:

" míg egy nőnek mindig ott van a legnagyobb szarban is hogy "állj fel mert felelős vagy az anyádért, a beteg apádért, a hülye férjed prosztatájáért, a gyerekeid iskolai jegyeiért, egészségéért, stb...) NIncs időd :) és jogod önsajnálni és gödörbe csúszni ha úgy áll az életed akkor sem, mert ezer rádrakott felelősség és feladat vár rád....."

Legfeljebb annyit, hogy mindezt betegen, 39 fokos lázban is.
És megcsináljátok, ti NŐK !

Azért az egy mondatért megérte idejönni.

csevely 2017.06.22. 15:38:09

@Alibanya1:
Itt egy nagyon erős vélemény:
www.youtube.com/watch?v=PuRvFavz3QM

És valahol ezért él tovább mindegyik NŐ tíz évekkel is a férfi halála után is.
Mármint a házasságban élők. És tényleg ti NŐK vagytok az életre valóbbak.

Mint ebben a hard rock klipben is. . .