Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Emberi kapcsolatokról

Alibanya jegyzetel

A statisztika

2017. május 31. - Alibanya1

Már megint kétségbeejtő számok jöttek, nem a gazdaságból vagy ilyesmi, ennél sokkal szomorúbb terület. 8, ennyi, egy nyolcas. Lehet ízlelgetni a szót, az összeget: nyolc. Nyolc palacsintát be lehet lapátolni egy helyből, nyolc ember sok egy autóba. Nyolcfejű sárkány. Nyolc, ennyit szexel egy átlagos felnőtt ember egy évben -  nyolcat. Dráma van. Persze a napi átlaghírek mellett, ahogy Trump szétdobálja a NATO elnököket, vagy Németh Szilárd baglyokról ábrándozik, elsikkad ez végtelenül szomorú és lehangoló jelentés. Nyolcszor, van olyan hónap amikor nem is. Tud valaki ennél szomorúbbat? Jó, amikor a világ legkisebb hegedűjén elhúzzák az Ave Máriát, az talán, de több nincsen. 25000 élő embert kérdeztek meg a kutatók a témával kapcsolatban, és teszik ezt nem először, így összehasonlítani is tudnak ami további árnyakat sző a képbe. 1990-es évekhez képest ez kilenccel kevesebb, mármint kilenc dugással, éves szinten. Megfeleződött a szexkedv, embertársaim! Bezzeg az én időmben - mondhatnám, akkor még volt világ, legalább 17-szer kettyintettek évente. Egynél is többet havonta, most meg,  hova tart a világ? Mi ez már, leszokás? Absztinencia? Én a magam az évi 2-3 akciójával, mit kemény munkával szerzek meg, nagyon trendi vagyok, már a 2030-as évek mainstreamjét követem. Egy időutazó vagyok, nem mintha ez tetszene. Mikorra nullázódik? Ez lenne a következő kérdésem. Rajtam kívül még a kotongyártók lehetnek igen kétségbeesve, ott rohad rájuk az árú, érdektelenség miatt. El sem hiszem, hogy ilyen mondat keletkezhet. Nem tudom Nostradamus miként vélekedett erről, adott e ezzel kapcsolatban támpontot. Az ész megáll.

extrapolating.jpg

Mi az ok? Kérdik a tudósok,  meg én is. Gondolom sokan mások is roppant kíváncsiak, hogy mivégre ez a nagy lemondás.  Vannak irányzatok, melyek automatikus választ adnak erre a kérdésre, ott van mindjárt a Családok Nagy Szent konferenciája nevű rendezvény, melynek hazánk adott otthont nemrég. Belehallgatva az előadásokba, leegyszerűsödött a világ: a dolgozó nő az oka mindennek, így gondolom a szextelenségnek is. A világ azonban színes, vannak másként gondolkodó rétegek, földrajzi szélességek és hosszúságok. Ők azt mondják:

1 Okos telefon és társai

Ezzel fekszenek már az emberek, aztán rá se néznek mellettük a hús vér másikra, inkább ott tologatnak valamit. Sosem értettem ezt, én megunom. Nézem ez az, aztán unom. Ellentétben a szexszel, azt már hogy lehet unni? Szex? Ugyan, inkább eszem egy mákos rétest, vagy hogy? Persze sokfélék vagyunk. Én akkor is nehezen tudok ezzel azonosulni, lehet a ritka élmény miatt. 

2. Egyéb szórakozás

Itt meg az internet a ludas, bármikor lehet filmet nézni, minden sorozatot letölteni, online gólyafészket nézni. Állítólag sokkal jobb mint a szex, egyesek szerint. Én sajnos nem ebbe a táborba tartozom, de próbálok empatikus lenni. Múltkor néztem, ahogy érik egy sajt - online - hát nem tudom. Én a szexre szavazok.

3. Társkereső app-ok.

Hoppá, pedig azt hinné az ember hogy az maga a szex tárháza, és nagyban felfele húzza a statisztikát, de nem sőt inkább. A kutatások alapján ugyan megkönnyíti egyeseknek, hogy rapid szexhez jussanak, de a ketteseknek, hármasoknak és így tovább inkább elveszi a kedvét. Csüggedést okoz a tekintetben, hogy valaha is normális kapcsolatot lehet találni, pedig a többség azért, nagy meglepődésre mégis inkább olyasmit keresne... Az a pár egyes, meg nem dolgozik eleget ahhoz, hogy felhúzza a statisztikát. 

4. Elvárások

Sokkal nagyobbak az elvárásaink a kapcsolatunkkal szemben. A sok félrenevelés, amerikai film, brazil sorozat, meg idealizmus ide is beköszöntött, a tökéles testű és szellemiségű ember, aki minden erőfeszítés nélkül vagy éppen annak ellenére, azonnali és tömény valamint végtelen boldogságban részesít minket. Ez kell nekünk. Lelki társ és szexvilágbajnok, szellemes és alkotó elme, csak akkor van jelen, ha én akarom és így tovább, ha nem ilyen - már repülheti is a kukába. Állítólag régebben nem gondolták azt, hogy egy emberen kell, hogy múljon a boldogság, hogy a házasság, vagy párkapcsolat lesz a mindenek megoldása. Ki tudja.Olyan is van, aki azt mondja régen minden más volt. 

5. Általános elégedetlenség 

Az emberek morognak, nincs elég pénz, sok a munkanélküli fiatal, nehezen lehet autót meg lakást venni, meg amúgy is világbéke, akkor már inkább nem is szexel se. Otthon ül, morog és játszik a számítógépen, vagy levendula csokrot szárít. A fasz fog itt aktívkodni, amikor úgyse, úgyse.

Most hogy mindenki ezt elolvasta és végig gondolta, szánjon kérem néhány órát a statisztikák javítására. Nyomás szexelni, nincs kifogás. 

A gyerek meg akarja nézni a Wonder Woman címú filmet, én mindig meglepődök ezeken, de ő, a lányom szereti, ha a nők kardoznak meg verekszenek. Érthetetlen. A mozi műsort böngészve az a kérdés merült fel bennünk miért nincs pont ez a filmcím magyarra lefordítva? Némi brainstormingolás után arra jutottunk, hogy a Csoda Fehérnép fantasztikus, és ugyanakkor sokatmondó magyar címe lehetne az alkotásnak. 

A bejegyzés trackback címe:

https://alibanyajegyzetel.blog.hu/api/trackback/id/tr7212551509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2017.06.02. 12:04:20

@Alibanya1:
Szexelni csak a bio-robotok szokta, üzekedni a vadak ha eljön az ideje.

Ember szabásúak esetében a férfiak a nőkkel szerelmeskedni szoktak, aztán az aktus vége felé egy jót (b...ni). ez ilyen egyszerű.

Fontold meg, kitől kérdeztél és mint.

11110000 2017.06.02. 13:17:46

@Alibanya1:
Elmondanám neked, hogy én is mérnök vagyok.
Aki az írásában ennyire igénytelen, az a szakmájában is az.

Amíg nem tanulsz meg írni, addig inkább hagyd a picsába.
Vagy mérnökként is úgy állsz hozzá, hogy le van szarva, valami majd csak lesz?

2017.06.24 2017.06.02. 13:39:01

@Figyel Castro:
Ja , hát az igényekbeli különbségeket lehet kiegyenlíteni.
És így nagyon toleráns a férjed.
Márminthogy ő érzi hol jár éppen:D Ebben biztos lehetsz.
Amúgy sok ismerősnél és nálunk is többször elcélzódik és kézbe, szájba , mellközé kerül, aminek máshol lenne a helye.
És nincs az a "hagyom, így hamarabb szabadulok " érzés
A 18 év óta fülig szerelmes állapot azért hihetetlen, de ha igaz, akkor irigylésre méltó.

Irbisz 2017.06.02. 13:40:19

@11110000: Lehet hogy mernök vagy, de hu de nagy igenyesseged ellenere/mellett eleg felületes is :)
Ott irta vilagosan (bar neked igy se eleg vilagosan), hogy "... Ezt a csekély szabadidőmben írogatom, és nem magyar nyelven végeztem az iskoláimat. "
Ezek utan ezt a hozzaszolast leirni a szüklatokörü szakbarbarsag, vagy mernökhöz nem illö felületesseg (elsiklott felette a figyelmed) iskolapeldaja.
Barmelyik is, sokkal kisebb mellennyel kellene az eszt osztanod.

Figyel Castro 2017.06.02. 13:44:04

@Vastagmargó: részemről mindenképp igaz. Ha pl. várom valahol és meglátom, hogy jön, még mindig repkednek a lepkék :)
Elcélzás jó :)

2017.06.24 2017.06.02. 13:58:47

@Figyel Castro: Ezekután módosítom a mondatot, azaz nem figyelmes, hanem szerelmes a férjed is.
Mámorító állapot leht.
Manapság inkább csodaszámba menő.
Az elcélzás tényleg megoldás sokmindenre :)

Alibanya1 2017.06.02. 15:59:39

@borzlány: ezek nagyon igazak amit írtál, majd fel is használom egyszer valamely íráshoz :) persze előtte majd megkérdezlek :)

Comment.Elek 2017.06.02. 17:23:32

@gigabursch: "a statisztikát alsó hangon 30-50-szer felülmúljuk"

Ha a statisztika évi 8, akkor ti ezek szerint 400-szor? Ez igen! :)

Virág Patrícia 2017.06.02. 21:17:38

Ezen a statiszikai bevezetőn konkrétan felnyerítettem! Amúgy a fő ok szerintem a stressz. Amit az általad említett tényezők okoznak, a nagyvárosi malomkerék-hajtó életmód mellett.
A túl sok elmélet, a túlagyalás miatt eröltetettnek tűnik ma az, amit régen hét fátylas titok leplezett. Nem véletlenül tiltották évezredekig szinte minden kulturában az önkielégítést sem...

incognito ergo sum 2017.06.02. 21:41:49

@Figyel Castro:

Jó, lehet szarkasztikusan reagálni, de saját magadnak ezzel nem spórolod meg a választ.

incognito ergo sum 2017.06.02. 21:45:03

@Vastagmargó:

Ez az :-) ha szeretik egymást, és figyelnek egymásra, megadják egymásnak ami a másiknak fontos. Szeretetből. Gerry Chapman jutott eszembe...

Zephyrous 2017.06.03. 10:28:56

@borzlány: Köszönjük a férfiakat hibáztató írásod. A nőknek nem kell változniuk, ők úgy tökéletesek ahogy vannak. Nekik nem kell tenniük semmit a sikeres párkapcsolat érdekében.
"a pasi leszokik a dicséretről, természetesnek veszi a nő erőfeszítéseit"
Mert fordított esetben hányszor dicsérik a nők a férfit az erőfeszítéseiért, hogy ő a család fenntartó és kenyérkereső? Ja, hogy egyszer sem, ez természetes.
"dicsérd a feleségedet, ne cseszegesd"
Általában a nők szokták csesztetni a férjeiket minden kis csip-csup szarság miatt. A házisárkány, hárpia és hisztis picsa kifejezéseket is nőkre használják a hétköznapokban, nem ok nélkül. Kedvencem, a mi a bajod kérdésre való "áh, semmi" válasz, találd ki mi a nő baja, ő nem fogja elmondani neked.

mézesmackócskácska 2017.06.03. 10:45:54

No akkor miheztartás végett. Pusztán a férfi oldalról. Gyanítom részben eggyezik a nőivel. Előre is elnézést a durva megfogalmazásért.

A férfi olyan nőt akar megdugni akire beindulnak a hormonjai. Értsd feláll a farka.

A férfi ugyan úgy csinál mintha baromira nagyon a társ és stb. elvárásoknak megfelelő személy lene.... de nem dugni akar.

Nem akar szeretkezni. Egy kiadós baszásra vágyik. Meg arra hogy leszopják, és úgy kinyalhassa a csajt hogy a mennyezetről spaklival kelljen levakarni.

Mit lát ehelyett.
Minden nő az élete párját keresi.
Elvárásai vannak amik teljesíthetetlenek.
Sok idő és pénz egy szar dugásért.

Na és most jön a durva rész:
Az egzisztenciálisan magasan hordott orral férfiak közt vállogató nők picit elk.rták. Nagyok az elvárások. Drága áruk lettetek a piacon!
Igen az alternatívák jól látod csak nem érted.

mézesmackócskácska 2017.06.03. 11:20:18

@borzlány: jajjj ez fájt... megint a szokásos... itt vannak az elvárásaim... majd ha teljesíted adok egy közepesen szar szexet... Mondjuk eszembe nem jutna pont ezért együtt élni egy hozzád hasonló hölggyel...
Gondolkozz egy kicsit. Fordítsuk vissza:
Te mikor dícsérted meg a kedvesedet hogy nem napi 8 hanem napi 12 órát gürizik hogy kifizesse az elvárásaid?
Te mikor segítettél villanyt szerelni és csempét lerakni?
Tudod van az a mondás benne egy két aprócska szóval... "kurva az ágyban" Nem tetszik tudom de ez a helyzet.
A szopás hatalom nem árt gyakorolni! Mert a férfinak is vannak elvárásai az ágyban.

Tudod nem azért dug meg a férfi gyorsan mert neki úgyis jó. Azért mert szar veled akkor meg minek basszam el vele sokáig az időt. Voltam vele én is így aztán 1 év szenvedés után megjött az eszem és pápá...

Látod lehet mégse tudsz mindent tökéletesen.

borzlány 2017.06.03. 12:14:25

@Zephyrous: imadom amikor belemagyaraznak olyat amit kurvara nem gondoltam. Ha adott egy helyzet ami egyik hazasfelet zavarja, a masikat nem, o lesz motivaltabb valtoztatni, ha ezt akarja, felvazoltam par otletet. Persze nem muszaj senkinek magaba nezni, lehet ucsorogni a langyos szarban, de ne tegyunk ugy, mint ha nem lenne valasztas.
A hazassag olyan mufaj, hogy ha gond van, neha a hajanal fogva kell kirangatni a masikat a szarbol, eron felul. Aztan fordul a kocka es a masik teszi meg ugyanezt. Ami nem ez, az nem hazassag. Amiben maradunk amig kenyelmes es konnyen boldogga tesz, az csak hobbi.
A masik gyokernek: wow azta mindenit, hogy atlatsz rajtam. Honnan tudtad, hogy 12 orat dolgozik a ferjem amig en shoppingolok, es szokoevente szopom le, amikor elvisz Balira??? Remelem lottozol ezzel az intuicioval.

Mia and me 2017.06.03. 13:50:20

@Zephyrous: "Kedvencem, a mi a bajod kérdésre való "áh, semmi" válasz, találd ki mi a nő baja, ő nem fogja elmondani neked."

Persze, amit az elmúlt években heti rendszerességgel 30szor elmondott, azt nem fogja ismét megismételni.

A "semmi" - akkor szokott válasz lenni, ha amúgy már egy tyúk is tudná hogy mi a baja, puszta megfigyelés alapján... nem úgy hogy amúgy már milliószor elmondta hogy az adott szituban mi szokott a baja lenni....

Asszem a kellő számú faszival próbálkozás után ezért szoktak a nők hazavinni egy macskát vagy egy kutyát. (de megfigyelések szerint egy sima tengerimalac is jobban ráhangolódik a vele élő emberre, mint a legtöbb férfi a "szerelmére") :)

Mia and me 2017.06.03. 13:53:40

@mézesmackócskácska: "Nem akar szeretkezni. Egy kiadós baszásra vágyik. "

Arra vannak intézmények és fasza ;-) műanyag-áruk. Esetleg összefoghatnának azok akik egy kiadós baszásra vágynak és együtt csinálnák egymnással :), merthát akkor ugye legalább olyannal csinálja, aki szintén arra vágyik.

Ehhez kár felhajtani egy nőt akinek aztán végighazudja a fél életét.

mézesmackócskácska 2017.06.03. 16:09:19

@Mia and me:
A kérdés az volt miért is nem dug meg egy nőt a férfi és különben is a férfi a hibás.

Nos gratulálok, megválaszoltad. Sok nem is házasodik vagy miután rájött hogy a nők többsége tenyészállatnak sírópárnának műszaki szakembernek, és pénzcsapnak tartja lelép. Így legalább csak pénzcsapnak használják.
Természetesen tisztelet a kivételnek. Tudod nekünk is vannak ígényeink de azt rég leszarjátok!

mézesmackócskácska 2017.06.03. 16:12:37

@Mia and me:
Khm... tudod ez a nem ismétlem el mivel van tele a faszom fordítva is áll. Csak a férfi nem állneki picsogni hepciáskodni hisztizni hogy neki miért szar és mi nem tetszik. Rájön hogy vagy nem érted vagy legtöbbször leszarod.
Aztán csodálkozol hogy lelép mert beleun, hogy kurvára semmiről nem szól az élete mint a neked való megfelelésről.

mézesmackócskácska 2017.06.03. 16:23:44

@borzlány:
Jajjj most valalinek beletapostak az önérzetébe. Ha igaz amit írtam akkor hát szar ügy, ha nem és Te úgy érzed kihajtod a beled de a másik bezzeg henyél. Érdekes dolog. Mi a francért vagy vele, ja igen ilyenkor jön a mártírkodás.

Ergó két lehetőség van. Szívsz egy pasi mellett és lököd az okosságot 0 -24 ben de ahhoz gyenge vagy hogy szembenézz a válás szarviharával.

Másik hogy igazat írtam legalább részben és nem tetszik hogy valaki azt mondja nézz már magadra kisanyám ne csak kérj adj is valamit.

Ja elfelejtettem
Van még egy lehetőség. Nálatok minden szuper. Akkor meg mit okoskodsz itt? Az akinél nincs probléma ritkán olvasgat efféle csodablogokat és írja le a véleményét.

A kedvesemmel ilyenkor besírunk. Világmegváltófaszságokponthu

borzlány 2017.06.03. 16:39:25

@mézesmackócskácska: hat nagyon nem nyert. Mindossze azert kommenteltem, mert megerintett a Klesk vagy ki kommentje, rohadt szar lehet szex nelkul elni hazassagban, es ahogy mondta, neki semmi erzeke a romantikahoz. Mivel en is hazas es csalados vagyok tizeneve, raadasul no, gondoltam hatha tudok vmi megszivlelhetot mondani. Akit erdekel elgondolkodik rajta, aki nem az nem, aki meg emiatt belem kot es par tanacsba belekepzel egyszerre tobbfajta nyomort, annak meg soha jobb szorakozast kivanok.
Az en eletemrol annyit, hogy megvannak a nehezsegeim mint barki masnak, viszont sokat segit ezeken, ha azt nezem hogy hogy javithatok rajtuk en, es nem masokban keresem a hibat es olbe tett kezzel nyavalygok.

Mia and me 2017.06.03. 20:57:51

@mézesmackócskácska: "Csak a férfi nem állneki picsogni hepciáskodni hisztizni hogy neki miért szar és mi nem tetszik"

:D, hátdehogynem. Elég sok embert ismerek, a 25-35 közti népességben állíthatom hogy a faszik picsognak meg nyavalyognak többet.
Csak míg a nőknek olyan bajuk van, hogy nem tudnak egyszerre az iskolába is menni szülői értekezletre, meg főzni is meg közben túlórázni is meg ugyanekkor vásárolni is, addig a faszik legnagyobb gondja, hogy velük nem szexelnek eleget és biztos azért van, mert nem szereti őket a párjuk.... De szét nem néznének, hogy amúgy minden családi meg társadalmi teendőt, meg szervezést, meg időbeosztást, meg logisztikát, meg minden lósz.rt a feleségük csinál két ember helyett... :)

Mia and me 2017.06.03. 21:04:11

@mézesmackócskácska: "Sok nem is házasodik vagy miután rájött hogy a nők többsége tenyészállatnak sírópárnának műszaki szakembernek, és pénzcsapnak tartja lelép. Így legalább csak pénzcsapnak használják."

A nőket meg ellőgépnek (szüljük TELE az országot), háztartási robotnak, szar fizetésért is dolgozó ócsó munkaerőnek, anyátok helyett anyátoknak és profi kurváknak akarjátok használni...

A válások most már jó részét nők kezdeményezik: 3-5 év után azért mert apu mosogatás, meg a gyereknevelés helyett a titkárnőt dugta meg, 8-10 év után meg azért mert a gyerekek önállósulnak és a nő életébe belép egy normálisabbnak tűnő pasi, aki nem olyan lusta, mindent elváró de semmiért egy lépést nem tevő, mint a férje...

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2017.06.05. 08:04:28

Banyus segítek, felhozlak az átlagra, hehe.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2017.06.05. 08:11:11

@Mia and me: Ez egy világraszóló hazugság, de legalább jól hangzik a szegény megviselt ártatlan nőtől. Hehe.

cso zsi 2017.06.05. 15:29:58

@Mia and me: Nézd. Valamikor tényleg volt olyan is, hogy "a titkárnőt..."
A következők mindig rácsodálkoztak, hogy az "ember" nem hagyja mosogatni, ismeri a szennyestartót, és a mosógépet is, és a távirányítot sem nála kellett keresni.
Aztán pár év után mégis borult, és újra, és újra. Pedig az "ember" tényleg csak annyi akart, hogy a mozgalmas napi-heti meló után nyugi legyen, és az sem baj, ha az ágy is elég forró. A többnyire ülő munkát végző nőtarsakban hétvégére meglódult a futrinka, és mehetnék támadt, mert az energia felgyűlt. Hétközben viszont csak egy levakolt, fáradt nő jutott...
Nem erről volt szó a "mézeshetek" alatt.
Sokadik facérságomnál tartok, alkalmi szeretőnél több kell, elvárasokból viszont jóval kevesebb, mint a korábbiakban.

Diorella Queen 2017.06.05. 16:43:16

Az évi 8 szex nekem is stimmel.
Még az is túl sok, le kéne faragni belőle.

Diorella Queen 2017.06.05. 16:45:21

@Mia and me: Nem férjnek nem jár több szex, mint évi 8.

Fánkevő Fáncsi 2017.06.06. 01:33:21

Ez az egész cikk egy sajnálatos félrefordítás eredménye. Itt írnak a dologról :
www.psychologytoday.com/blog/our-changing-culture/201703/why-so-many-couples-are-having-less-sex?utm_source=FacebookPost&utm_medium=FBPost&utm_campaign=FBPost

Azonban nem arról van szó, hogy évente 8-szor szexelnek, hanem arról hogy 1990-es évekhez képes 9-el kevesebbszer :
"...The average adult now has sex 9 fewer times..."
, és bizonyos csoportoknál 8-al kevesebbszer:
"...that group's sexual frequency began to slide as well, declining by 8 times a year..."
Érdekes, hogy ez senkinek nem tűnt fel, pedig 8-szor még az apácák is mókáznak egy évben, nem hogy egy egészséges fiatal nő. Ugyanis a férfiak egész pontosan tudják, hogy ők egyszerűen belehalnának, ha csak 8-szor lehetne dugni egy évben. Öngyilkosok lennének egyértelműen, hiszen teljesen értelmetlen lenne az életük szex nélkül. A dolog természete pedig az, hogy minden szexhez (a homó kivételével) kell egy női pár is, tehát ebből következően a férfiak és nők átlaga kb. ugyanaz.

Alibanya1 2017.06.06. 08:53:26

@Fánkevő Fáncsi: hát igen, azonban a szexkedv csökken, a lényeg inkább ez volt.

Diorella Queen 2017.06.06. 20:54:31

Nem tudom mikor kéne szexelni, ha az emberek állandóan dolgoznak?

Fánkevő Fáncsi 2017.06.06. 21:27:41

@Alibanya1: Hát nem tudom Ali. A görögök évent átlagosan 130-szor dugnak. Ha az 8-al kevesebb az még mindig 122. Nem nagy ügy. Messze nem mindegy , hogy valami 122 vagy 8. Arról nem is beszélve hogy a 8-as érték az az 5% statisztikai hibahatár környékét jelenti, egyszóval egyáltalán nem biztos maga a csökkenés sem, hiszen a 130+-5% az eleve kb. 123...137-et jelent.

2017.06.24 2017.06.07. 14:49:00

@Fánkevő Fáncsi:
Tudod, ez egy kissé irodalmi blog, és arról szól amiről a blogoló elmélázott, de semmiképpen a valóság hű leképezése a célja.
És ezért szeretjük olvasni.
Merthogy Banyus olyan mint a kaleidoszkóp, rengeteg érdekes meglátásán már itt sok-sok ellentétes véleménnyel szembesülhettünk.
A statisztika dolgait fentebb már kitárgyalták, valaki írta is, hogy nem emlékezne vissza mi volt három héttel ezelőtt.Tehát ha mondana bármit, hazudna:)
És én is csatlakozom véleményéhez, néha azt sem tudom, hogy mit ettem két napja:)
Tényeknél maradva, te elhiszed, hogy a Görög átlag 130 ?
Mármint nem egy kiválasztott ( 18-28 évesek ) reprezentatív minta alapján, bemondásra született az eredmény? És kinek ? fiúknak? Lányoknak?
Merthogy hányszorosan kell teljesíteni egy 20 évesnek, ha az 50 éves minden másnapi ( Húsvét és Karácsony ) aktusát fel kell javítani?
A statisztikai hibahatárt pedig hagyd az azzal foglakozó blogoknak.

Ez viszont a hónap kommentje :
"Ha az 8-al kevesebb az még mindig 122. Nem nagy ügy. "
Csak indirekte: aztán Görög-e vagy ?
Itt azt mondjad, hogy te a tízen aluliak, avagy a 300 felüliek csoportjába tartozol.. . . .
@Alibanya1:
Ha lehetne kérni, inkább érzelmekről mint holmi statisztikáról, számokról írogassál a jövőben.
Azt hagyd meg a férfiaknak.

Alibanya1 2017.06.07. 15:02:56

@Vastagmargó: köszönöm a kedves felvezető szavaidat, jobban összefoglaltad ezt a blogot, mint én magam gondoltam :) Időnként a statisztikák is érzelmeket váltanak ki bennem, de persze maradok a női terepen :)
köszi

Remeteee 2017.06.07. 16:59:28

@Klesk: Nem kell elhagynod, de nélkülöznöd sem kéne. Keress magadnak valakit, akivel összebújhatsz, ha az asszony nem vevő rá. Miért érzed úgy, hogy szolidaritásból aszexuálissá kell válnod?

cso zsi 2017.06.07. 17:12:17

@Diorella Queen: ... (nem) Jár? Az egy kegy?

Nekem meggyőződésem, hogy a társak egymásÉRT vannak egy kapcsolatban, nem egymás ellen.
Ha lehet, mindenki kapja meg a partnerétől, amire vágyik, és ami nem bántja a partnert.
"Nem tudom mikor kéne szexelni, ha az emberek állandóan dolgoznak? "
Volt ilyen partnerem is. Arra jutottam, hogy a szex elől temetkezik a munkába.

@Vastagmargó:
Bőven 50 fölött, de volt már a "másnap"-ból is részem, és nem olyan rég még az "évi 130"-ast is hoztam volna az elmúlt két hónap alapján. :D
Partner kérdése az egész.
Néha az sem baj, ha van, akivel az "évi 8" is megoldható. :D

Mia and me 2017.06.07. 21:43:15

@cso zsi: "a társak egymásÉRT vannak egy kapcsolatban, nem egymás ellen.
Ha lehet, mindenki kapja meg a partnerétől, amire vágyik, és ami nem bántja a partnert. " -szerintem a gond az, hogy a nőknek annyi a férfiaknak meg amannyi kellene... (az utóbbi szám az első ötszöröse, tízszerese, százszorosa...)
Én még nem láttam olyan férfit aki nem ezen nyavalygott volna hogy kevés (a 20 éves is, a 30as is, és ismerek 70 éveset is, akinek bőven virágzó korban van a felesége, mégsem elég.....).
Míg a férfi "ellazulásként", stresszoldásként, evés helyett, munka helyett, alvás helyett IS képes ezt akarni.... Addig a nőknek pont hogy a megfelelő és nem "bántó" szexeléshez már eleve laza oldott légkör kell, stresszmentes, jóllakott, kialudt, munkában nem lestrapált állapot.... És jó ha a gyerek se nyit(hat be) félpercenként.... Mivel ezt a férfiak és a család magyarországon heti átlagban egyszer vagy egyszersem tudja biztosítani, így nyilván a nők "akarnak" kevesebbet szexelni, akármennyire is a másikÉRT élnek a kapcsolatban.

""Nem tudom mikor kéne szexelni, ha az emberek állandóan dolgoznak? "
Volt ilyen partnerem is. Arra jutottam, hogy a szex elől temetkezik a munkába. "

Ja, vagy pénzt akart keresni, mert te nem kerestél neki meg magatoknak eleget ;-) ... :)

Diorella Queen 2017.06.07. 22:20:51

@cso zsi: Volt ilyen partnerem is. Arra jutottam, hogy a szex elől temetkezik a munkába.
Válasz erre;
Az meg sem fordult a fejedben, hogy esetleg tényleg megélhetési gondjai vannak és azért dolgozik annyit?

csevely 2017.06.07. 22:31:08

@Alibanya1: A statisztikáról jutott eszembe, a szabványosítás. Ipari üzemben voltam félfőnök, és rengeteg szabvánnyal dolgoztam. És egyszer előttem kikértek egy " a férfi test méretei " szabványt. Lehidaltam.
És gyorsan megrendeltem az összes emberi testre vonatkozó MSZ.( Magyar Szabvány).
És kiderült, hogy az átlag Józsit, az átlag Marit előírták mint szabványt.
De úgy, hogy válszélesség, csípőszélesség, súlya. lábszár, comb, ujjak hossza. . .stb.
Mint kiderült. ez alapján tervezték a székeket, asztalokat, ruhákat. .
És akkoriban voltak felmérések, és statisztikák, hogy korrigálni tudják a méreteket. Mármint minden ország a saját populációjára.
Akkor barátokkal sokat élcelődtünk a szabvány , azaz átlagos embereken. És ma is van ennek DIN-ISO megfelelője, amiben pl az átlag férfi 70 kg.
És erre vonatkozik pl. minden gyógyszerajánlás is. Azaz ha dupla ( fele ) akkora vagy, dupla (fele) adag kell a gyógyszerből is ...stb.
És azon vigyorgok mostan, hogy a szabvány Józsi 8 X avagy 100 X szexel évente.
Ezt sok más érdekes mérettel egyetemben nem átlagolták, nem csináltak statisztikát, nem szabványosították.Pedig milyen jó lenne már mondani: DIN-ISO....szerinti szabvány farka van:)) És azt szabvány szerint , azaz átlag szerint használja.
Na ez mostan nagyon férfiasra sikerült.
Egyetértek Margóval, ilyet soha:-D
@Vastagmargó:
"Azt hagyd meg a férfiaknak"'
Erre gondoltál: www.youtube.com/watch?v=n9nf5ShnRfk

Mármint a számmisztikára? A Mandelbrot fraktálokat kevés ember érti.
Viszont olyan lenyűgöző, hogy akár női érzelem is lehetne.
Legalábbis valamiféle kivetülése.

cso zsi 2017.06.07. 22:37:32

@Mia and me:
"Ja, vagy pénzt akart keresni, mert te nem kerestél neki meg magatoknak eleget ;-) ... :) "
@Diorella Queen:
"Az meg sem fordult a fejedben, hogy esetleg tényleg megélhetési gondjai vannak és azért dolgozik annyit? "
Nagyon egy húron pendülnek a hölgyek.
Eltartottnak szeretnének lenni, vagy bedolgozni egy családba?
(Andy Vajna még foglalt, de biztos van hozzá hasonló)
Azt is mondják úgy 40 éve, hogy munkával nem lehet pénzt keresni (ebben az országban)
Ma egy 40+-os, nem vezető állásban dolgozó férfi 150, esetleg 200 nettót visz haza a fővárosban.
Nem billentyűnyomkodással, mert anno esetleg inkább dolgozott, és gyereket nevelt, mint fősulira járt a kollégák, és a munka rovására.
De a programozórobotok is veszélybe kerülnek 40 fölött, azért mert van olcsóbb/idomíthatóbb/odaköthetőbb, ha nem lépett magasabbra, akkor már más hasonló helyre is problémás lesz elhelyezkedni.
Mostanság meg egy kétkeresős család egy-két gyerekkel 300 nettóból gyakorlatilag vegetál.
Pont olyan, mint 30 éve, amikor 1 (egy!!) forinttal kerestünk többet, mint a lakásigényléshez szükséges csóróság. Hogy hó végéig nem volt elég, az senkit nem zavart.

Mia and me 2017.06.07. 22:47:52

@cso zsi: "Azt is mondják úgy 40 éve, hogy munkával nem lehet pénzt keresni (ebben az országban) "

Na hát erre utaltam :) csak, semmi rosszindulat nem volt a célzásomban. Szóval sok nő azért "menekül" a munkába, mert nem nagyon tehet mást, merthogy k.rva sokat kell dolgozni k.rva kevés pénzért manapság. Vagyis nem menekül, hanem muszájból csinálja. A ffiak tudnak szexelni halálfáradtan is, legfeljebb AZONNAL :) elalszanak ... A nőknek meg a szex "napi fáradtság-levezetésként" nem felel meg.

2017.06.24 2017.06.08. 08:28:49

@Alibanya1:
" Időnként a statisztikák is érzelmeket váltanak ki bennem "
Na igen, sőt mi több, csak érzelmeket váltanak ki. Azért tolják a képünkbe.
És igen, mindenkiben.
És a legszebb, hogy mit is akar igazol a statisztikával.
Például zengik, hogy milyen jó is mostanság, a "zelmút nyóc év"-hez képest, mert 800.000 gyerek kap ingyen tankönyvet, ebédet.
Hallalujja éljen a fidesz. Én pedig azt látom ebben a statisztikában, hogy rohadtul nyomorog már a nép , mert azért ha annyit sem keres hogy enni adjon a gyereknek, sőt meg tudja venni az iskolakönyvet, akkor ott nagy a baj.
És akik ezt örömújjongva olvassák, azoknak gondolkodni kéne.
Esetleg.
Ha lenne mivel.

Banyám, nagyon egyetértek, és bocs a példáért.

Valami hasonlót írogat, igaz más aspektusból @cso zsi: és @Mia and me: is.

És a Diorella Queen által felvetett létért való mindennapos küzdelem, ami majdani nyomorúságot eredményez, /éhenhalós nyugdíjas éveket vizionált/ , na az határozza meg a munkán kívüli életet.
Igen, a szexuális életet is.

És mi köszönjük neked, hogy olvashatjuk szerteágazó érdeklődésed által létrehozott, remek humorral megfogalmazott életérzéseidet.

Csak azok a zenék:)

Irbisz 2017.06.08. 09:51:42

@Vastagmargó:
"És akik ezt örömújjongva olvassák, azoknak gondolkodni kéne.
Esetleg.
Ha lenne mivel."
Sokaknak mar ez a nem tul bonyolult gondolatmenet is eleve magas, masoknal meg a hit felülirja az ertelmet es jozan eszet.
Ez sajna ugyanaz a mechanizmus mint ami ertelmetlenne teszi a meggyözeset egy vallasi fanatikusnak.
szerintem kb. egy fanatikus viktorhivö es egy szakallas isis terrorista ervekkel törtenö meggyözhetösegeben semmi különbseg.

csevely 2017.06.08. 10:35:15

@Irbisz:
Egyszer megpróbáltam egy fideszhívőt meggyőzni a rezsidémon baromságáról, hát tényleg, mint kavicsot a vízbe dobálni.
Mutattam neki egy diagramot a világpiaci gázár változásáról.
2008-ban volt a legmagasabb, 13 dollárral. Majd szépen alászállt, 2011-re 3,5 dollárra. És ugye itt a 13 dolláros ár élt tovább, mintha semmi sem történt volna.
Oszt egyszercsak előjöttek a 10% rezsicsökkentéssel.
Na a fideszhívő mint mondod szemfókusz végtelenre, arc rezzenetlen, míg mondta, " de akkoris a fidesz visszaadta"..
Ez az ország menthetetlen. Az egybitesek uralkodnak.
És még a diplomás hívőket sem lehet megingatni hitükben, akikről pedig feltételezném, hogy tudnak gondolkodni.

Irbisz 2017.06.08. 11:01:31

@csevely:
Hiaba tudnak gondolkodni, sokaknal a hit erösebb mint az esz, ertelem es racio, es jobban hisznek egy megmondoembernek, gurunak vagy epp viktatornak, mint a sajat szemüknek, eszüknek, tapasztalatuknak.

2017.06.24 2017.06.08. 11:10:22

@csevely: @Irbisz:
Van egy könyv, ami egy római császár gondolatait tartalmazza :
MARCUS AURELIUS elmélkedései
Az ötödik könyv 17 passzus:
" Őrültség lehetetlent hajszolni; márpedig lehetetlen, hogy a hitvány emberek másképp viselkedjenek "
És én ezt olvastam érettségi előtt. Belém is égett rendesen.

Irbisz 2017.06.09. 12:17:59

@Vastagmargó: Ez bizony igaz, de ehhez a jelenseghez nem kell hitvanysag, eleg "csak" bigottnak, hivönek, rugalmatlannak lenni- es bizonyos mertekben tajekozatlannak valamint ostobanak lenni.
Hogy kiben mi mennyire van meg, az valtozo- de hogy a legujabb felmeres ek eredmenye, miszerint a diplomasok között a fidesz nagyon gyengen teljesit, bazisat, tanulatlanok, nyugdijasok adjak, az nem veletlen.

Irbisz 2017.06.09. 12:20:55

@Mia and me:
Hogy a temahoz is szoljak hozza:
"A ffiak tudnak szexelni halálfáradtan is, legfeljebb AZONNAL :) elalszanak ... A nőknek meg a szex "napi fáradtság-levezetésként" nem felel meg. "

Ez megint nem igaz igy, a stressz, a hajszoltsag a ferfiak vagyat, potenciajat is nagyon rombolja, masreszt vannak nök is, akiknek a szex faradtsag/stresszlevezetesre is remek, nem rombolja annyira a libidojukat.
Legfeljebb azt lehet mondani, altalanossagban inkabb igy vagy ugy van a nemeknel ez es ez.

Diorella Queen 2017.06.12. 11:57:11

@Irbisz: stressz, a hajszoltsag a ferfiak vagyat, potenciajat is nagyon rombolja, ..
Válasz erre;
Óóóh! Éne gészen biztos vagyok benne, hogy Ali tudja jól, miért annyira kevés szex manapság férfi és nő közt.Csak a téma cink és tabu, na meg kínos.
A helyzet az, hogy amelyik pasival egy nő kívánná, az többnyire impo már az alkohol vagy drog miatt ,akikkel nem kívánná, na azok monduj nem impotensek többnyire valami érdekes oknál fogva. A kívánatos szép férfiak vagy melegek,vagy impotensek, vagy olyan perveziójuk van,ami miatt korlátozott a szexuális érdeklődésük, libidójuk. Hát ezek szoktak problémák lennei a fentiek mellett még mint túl sok munka, hülye lakáskörülmények ahol ritkán lehetnek együtt a felek, mert a kőccök még 50 éves korukban is mamahotelesek. Vagy mert tényleg nincs hol, vagy mert egyéb aggódások vannak, vagy gyógyszerek mellékhatásai miatt potenciaproblémák. De a legnagyobb probléma általában mindig az, hogy aki nekünk tetszene, annak mi em tetszünk vagy fordítva, illetve a túl sok perverzió és pornó szétcseszi a szexuális libidókat. Mindkát félnél.

csevely 2017.06.12. 14:15:51

@Diorella Queen:
Csodás elemzés, illetve végkövetkeztetés.
De mint fentebb megvitattuk páran, az ilyen kijelentésekhez nagyon nagy számú tapasztalati adat szükségeltetik, különben csak rétegprobléma , amiről írsz.
Mert hány férfi volt impotens, alkesz, drogos, meleg, perverz a te szortimentedből?
Vagy hogy tágítsam, hánnyal nem volt hol, mikor, miért. . .
Amúgy nagyjából egyetértek, csakhát kis kötözködés:-D

Nekem szintén hasonló tapasztalatom van amúgy nőkkel kapcsolatban.
Azaz nincs hol, nincs mikor és kialakul a nincs miért állapot is.
Mármint amikor összejönne a szex, tehát mindkét fél tetszik mindkét félnek, sőt akarják is, sőt vágynának rá. . .
Szokták ilyen esetekben mondani: " majd holnap bepótoljuk", de az már nem a mai lehetőség megélése lesz, hanem a holnap lehetősége:)

Irbisz 2017.06.12. 14:59:08

@Diorella Queen:
"Éne gészen biztos vagyok benne, hogy Ali tudja jól, miért annyira kevés szex manapság férfi és nő közt.Csak a téma cink és tabu, na meg kínos. "

Megis miert lenne a tema tabu es kinos? Mi is beszelgetünk rola :)

cso zsi 2017.06.12. 19:12:45

@Diorella Queen: "A helyzet az, hogy amelyik pasival egy nő kívánná, az többnyire impo már az alkohol vagy drog miatt ,akikkel nem kívánná, na azok monduj nem impotensek többnyire valami érdekes oknál fogva. A kívánatos szép férfiak vagy melegek,vagy impotensek, vagy olyan perveziójuk van,ami miatt korlátozott a szexuális érdeklődésük, libidójuk. "

Nem először kérdezem: férfit láttál már?
Nem macsót, nem kisfiúkat, akik lufivá vannak gyúrva, hanem "aputestű", és "csak barát" kategóriába dobott, normális, érző embereket.

s 2017.06.12. 21:57:28

"Nem tudom Nostradamus miként vélekedett erről"

Baszott rája. Akkor még. Hogy stílusos legyek.

s 2017.06.12. 22:04:49

@csevely: " a magyarok átlaga 131 volt évente"

Szerintem félreértették a kérdést és a bebaszást is baszásnak számolták. Másként nem jöhetett ki.

Diorella Queen 2017.06.13. 08:23:04

@csevely: Nem kelle ehhez nagy számú tapasztalat, elég ha az ember nyitott szemmel jár kel. És sokat beszélget másokkal is, főleg nőkkel.
Kb mindenütt ez a probléma. Alkohol, drog, buziság, sok munka, különböző perverziók, lakáskörülmények, gyógyszerek mellékhatásai ( vérnyomáscsöki).

Diorella Queen 2017.06.13. 08:28:27

@cso zsi: Persze hogy láttam már, mindegyik férfi volt, csak hát a pornó meg a stressz meg az alkohol és egyebek miatt csak purhabbal kitöltve a csövet állt fel többnyire, vagy mág úgy sem.
A férfiak is legalább olyan szuperérzékenyek szexuálisan mint a nők. Tévedés azt hinni hogy nekik mindig és bármilyen körülmények között feláll.Ez nem így van.
És akkor ilyen esetekben következik az, hogy a nők elkezdik önmagukat hibáztatni és ekézni, hogy biztos nem elég szexik( pedig csak a pasi néz túl sok pornót) biztos nem elég jók, ( pedig csak a pasinak éppen az ázsiai lányok az esetei) stb stb sorolhatnánk.
Azért cink róla beszélni és írni is, mert ahogy látni lehet a rekaciók azonnal a téma felvetője ellen fordulnak. Ha Ali történetesen megírná erről a valóságot, mindnki azt hihetné hogy Ali saját tapasztalatból írja amit ír, holott mint írtam nem kell hozzá nagy tapasztalat, csak nyitott szemmel és füllel kell járni.

Diorella Queen 2017.06.13. 08:31:31

A jóképű pasikat meg kicsinálják a nők már harmincéves korukra, mert túl sok nő jut az ilyen pasikra. És akkor kezdődnek a különböző szexuális perverziók, mert minden más már unalmas. Tehát a jelenség sokszor már a harmincéves pasiknál elkezdődik, mert addigra kiégnek és a sima mezei szex kevés nekik.

Diorella Queen 2017.06.13. 08:41:10

@csevely: Hallottam olyat is, hogy a pasinak csak és kizárólag akkor állt fel, ha a pénztárcája tele volt pénzzel. A másikat kizárólag csak egyetlen ruha izgatta fel.
Aztán ezek mellett lehet a világ legjobb nője is, ha más nem izgatja fel őket, igaz?
Anyukámnak volt olyan udvarlója, aki a térde kalácsába volt beleesve b+. Tehát a jelenség nem újkeletű.:)

Irbisz 2017.06.13. 11:21:14

@Diorella Queen:
"És sokat beszélget másokkal is, főleg nőkkel.
Kb mindenütt ez a probléma. Alkohol, drog, buziság, sok munka, különböző perverziók, lakáskörülmények, gyógyszerek mellékhatásai ( vérnyomáscsöki). "

es megis hany eves nökröl, es ferfiakrol beszelsz most?

csevely 2017.06.13. 12:47:33

@Diorella Queen:
Szinte mindenben egyetértünk.
Leginkább abban, hogy csak nőkkel lehet erről beszélni, a férfiak nagyon magukba zárkózók ha erről esik szó. Még a 30 éve barátommal sem megy a konkrét kérdés-konkrét válsz. A feleségétől viszont mindent tudhatok róla(uk).
A felhozott példák amúgy inkább a fétis kategória, ami minden férfinek sajátja.
Nekem pl. csak a hosszú, göndör barna hajú lányok-asszonyok tetszettek, tettszenek. Az ismerősök között van, aki a nő bokáját lesi, van aki a csípőjét kukkolja, van akit a nagy mell, mást a hosszú comb varázsol el, van aki csak a kék szemtől indul be vagányul.... De ez csak fétis. Ha nem teljesül, akkor sincs baj. Legalábbis van eksön.
A perverzió, amit lantművészünk (Benkő Dániel ) csinált, azazhogy temetőben:)))
Mármint az én vonatkoztatási rendszeremben.

"Alkohol, drog, buziság, sok munka, különböző perverziók, lakáskörülmények, gyógyszerek mellékhatásai ( vérnyomáscsöki)." .

A várnyomás csökkentők tényleg lankasztók, tapasztaltam-:(
És ugye a vég nélküli rabszolgamunka, a stressz növeli a vérnyomást.

És még egyet hozzátennék, a hobbik. Ami szerintem csak menekülés asszony elől. Horgász haver nem eszi a halat, de nincs otthon szinte soha, csak pecázik egyfolytában. A gyűjtők dettó. A sport az már nekem is túlzás, azt nézni, csinálni, megvitatni kocsmában sörözés közben. . . .
Több ismerős, munkatárs komputeren játszik az édesen alvó asszonya mellett..
Nekem nincs alkoholista , drogos ismerős, így nem tudom hogy azok is lohasztók?
Eddig úgy tudtam, a hippi generáció a kábszertől tudott vég nélkül dugni.

A buzulás egy érdekes probléma, merthogy a társadalmi konvenciók miatt, elvárások miatt megházasodnak, de asszonnyal ritkán. Volt egy érdekes, híres trió, akiknek sok szép verses szerelmi líra lett a gyümölcse.
Igen, Ady és a Léda + férje, aki homo volt.
De ott férj együtt volt költővel, sőt vitte magával Párizsba.. Korrekt volt .
Léda legalábbis nem nélkülözött :)

csevely 2017.06.13. 12:51:43

@s:

Ha már itt tartunk, akkor a magyarok átlaga az akár végtelen is lehet, merthogy kevés kivételtől eltekintve, a magyarok minden nap, folyamatosan rábasznak.

cso zsi 2017.06.13. 13:13:16

@Diorella Queen: Nem, ezek szerint nem láttál.
Vagy igen nagy különbség van abban a társaságban, amiben forgolódunk.
Gyakorlatilag egy alkoholista, drogos, meleg ismerősöm-barátom sincs.
Nem a felső tízezer, és nem is a "kőműves Actimel"-fogyasztók közül.
Csak normális emberek.

Comment.Elek 2017.06.13. 13:52:03

@cso zsi: Szerintem is erről van szó: @Diorella Queen egész egyszerűen más társaságban keresgél, mint ahol a "normális" férfiak előfordulnak.

Van Gour, aki nem keres komoly partnert, csak alkalmi (hivatásos) kapcsolatot - ő nem fog megjelenni DQ radarján. MGTOW.

Aztán van Comment Elek, aki korán megnősült, és azóta egyszer sem kalandozott - ő szintén láthatatlan a társkeresők számára.

Mindkét kategória remekül elvan, nem meleg, nem impotens, nem alkesz.

A DQ által leírt csoport valami selejtes kisebbség lehet.

Diorella Queen 2017.06.13. 14:46:18

@Irbisz: 30-tól akár 70-ig bezárólag.
És a kimondottan vonzó pasikról van nagyban szó, nem az átlagról!
Továbbá amint láthatod lentebb a kommenteket, ennyire nem éri meg még beszélni sem róla, nem hogy írni netán, mert azonnal azonosítják azzal a problémát, aki felveti azt!

Diorella Queen 2017.06.13. 14:48:46

@csevely: Nekem nincs alkoholista , drogos ismerős, így nem tudom hogy azok is lohasztók?
Válasz erre;
Nekem sincs ,de még is tudom jól, hogy az alkohol egy idő után eléggé rombolja a libidót. A kábítószerek is ugyanez kategória.
Tehát mint írtam, ( de utálom amikor szájba kell rágni valakinek valamit) baromira nem kell ahhoz alkeszdrogossal kettyinteni senkinek, hogy tudja mi a pálya ezzekkel az emberekkel szexuálisan.

Diorella Queen 2017.06.13. 14:50:13

@Comment.Elek: más társaságban keresgél, mint ahol a "normális" férfiak előfordulnak.
Válasz erre;
Nem a normális férfiakról volt szó, hanem a szépekről és a vonzókról, azaz nem az átlagról!

Diorella Queen 2017.06.13. 14:54:03

@csevely: De ha neked történetesen az lenne a perverziód, hogy csak reggel 6 és 8 között áll fel és semmikor máskor, vagy csak és kizárólag akkor ha valaki megláthat mondjuk délben a Blahán, akkor azért szerintem neked sem lenne több,mint évi 8 szex és az is nagy jóindulattal. Mert hogy nem biztos hogy találsz ehhez partnert ,ugye.:)

Comment.Elek 2017.06.13. 14:58:19

@Diorella Queen: Puff, én meg azt hittem, a szépség és a vonzerő szubjektív. Ekkorát tévedni! ;-)

Fánkevő Fáncsi 2017.06.13. 15:13:07

@Vastagmargó: Ugyan Margó nem butáskodjál már, a bloggos konkrétan tényként említi hogy a nők 8-szor szexelnek egy évben. Ezzel kezdődik a cikk ez a gerince neki. Már az is fura, hogy kiemeli a nőket, hiszen ezek szerint a férfiak is 8-szor szexelnek. A stílusos véleményalkotásokak különféle lapokban minden nap megjelennek, jók vagy rosszak, de azért még nem képezik részét a magyar irodalomnak. És az pedig egyértelműen fontos dolog, hogy valós dolgon kell alapulnia egy ilyen levezetésnek. Anélkül mi az értelme, miről beszélünk ? Ha a statisztikát nem szereted vagy nem érted, hát ne engem szekálj ezért hanem nézz utána hogyan készülnek, milyen módszerekkel, milyen hibahatárokkal. Egyébként statisztika nélkül ez az írás meg sem született volna, az író éppen egy statisztikából kiollózott 8-as számról beszél. Neki elhiszed a dolgot, de amikor kiderül hogy nem is 8 az a 8 hanem 103, a 8 csak félrefordítás volt, akkor már szar a statisztika, addig jó volt ? Nyakas Margó.
Ha meg lecseréljük, akkor már cikk elejét rögtön kiderül, hogy valami kakás :
"103, ennyi, egy százhármas. Lehet ízlelgetni a szót, az összeget: százhárom. Százhárom palacsintát be lehet lapátolni egy helyből, százhárom ember sok egy autóba. Százhárom fejű sárkány. Százhárom, ennyit szexel egy átlagos felnőtt ember egy évben - százhármat. Dráma van."
Hogy miiiii ? Milyen dráma ? Így is érvényes vajon a cikk, ha behelyettesítjük a valós adatot ? Így is ütös, vagy hirtelen bolondá válik ? Mert akkor nyilvánvalóan csak a lufi volt az egész, gondolkozás a nagy semmin egy nemlétező kitalált dolgon, problémán. Pedig van éppen elég valós baj is a világon.

csevely 2017.06.13. 15:24:07

@Diorella Queen:
"( de utálom amikor szájba kell rágni valakinek valamit) baromira nem kell ahhoz alkeszdrogossal kettyinteni senkinek, hogy tudja mi a pálya ezzekkel az emberekkel szexuálisan."
Én 50+ évesen, természettudományos diplomával nem tudok erre mit mondani.
Esetlegesen ha a tudja szót kicseréljük a hallottam, sejtem, vélelmezem szóra.
Mindenesetre a környezetemben levők, rokonok, barátok, munkatársak , szomszédok közt nincsen sem alkoholista, sem drogos, sem homo, így megfigyelni, beszélgetni sem volt lehetőségem .
Úgyhogy véleményt, markáns véleményt sem tudok alkotni.
Tudod, a természettudományban bizonyíték kell, nem hallomásból dolgoznak:))

A perverziók definíciójánál leragadtál.
Mindegy is, ha egy férfi Római Katolikus papnak áll, az is perverzió valamilyen szinten. És neki még esélye sem lesz az évi 8-ra.
Hál istennek az én perverziómhoz eléggé sok megfelelő alany van, illetve kitalálták, kapható olyan paróka. . .
A többi oszt kit érdekel? Bár elgondolkozom azon, hogy régen tényleg minden ennyire jobb volt? Vagy csak egyszerűbb? Vagy csak tisztelte mindenki a másikat? Vagy csak nem tolták az emberek arcába tudatosan a "valósítsd+önmagad" & "nekem mindent itt azonnal" & tűnj ki a tömegből, azaz legyél büszke a másságodra?
De ez már messze vezet....

Comment.Elek 2017.06.13. 15:31:00

@Fánkevő Fáncsi: Ne bonyolítsd túl. :-) Ali benézett egy statisztikát, de annak kapcsán elmorfondírozott, vajon miért csökken a szex iránti kedv. Ennyi.
Ez nem tudományos-szakmai fórum, tényleg inkább az irodalomhoz áll közel. Lehet, hogy nem része a klasszikus magyar irodalomnak, de nem hiszem, hogy kisebb értéket képvisel, mint Lőrincz L. László munkássága.

s 2017.06.13. 16:30:12

@Fánkevő Fáncsi: "Már az is fura, hogy kiemeli a nőket, hiszen ezek szerint a férfiak is 8-szor szexelnek."
Nem vagy analitikus alkat. Kihagytad a buzulást, ami miatt magasabb eredménye lehet a számításnak. :-)

s 2017.06.13. 16:36:06

@Diorella Queen: "még is tudom jól, hogy az alkohol egy idő után eléggé rombolja a libidót"

Egy idő után majdnem minden rombolja a libidót. Talán leginkább maga az idő.

Alibanya1 2017.06.13. 16:42:05

@s: @Fánkevő Fáncsi: én sehol nem említem, hogy ez az adat a nőkre vonatkozna, az index adott neki valamiért egy ilyen címet. Egy nap futottam össze ezzel az adattal, de már nem találtam, hogy hol, de felindultam rajta, hogy milyen kevés a szex és ez mindenkire vonatkozik, nem a párokra, mindenki benne volt az átlagba 18-64 éves korig. Lehet nem volt pontos az értelmezés, de mire felocsúdtam már az index kirakta és 35 ezren megnézték, csak lapítani tudtam, Én nem tudományos fórumra szántam ezt a felfutást, hanem úgy magamnak morogtam és lejegyzeteltem. Ezúttal lehetséges, hogy tévedtem, azért a világ forog tovább és megköszönöm a megértést.

2017.06.24 2017.06.13. 17:17:52

@Fánkevő Fáncsi:
"Pedig van éppen elég valós baj is a világon. "
Na ez hiányzott még mára!
A kicsi fejedbe hogy elmondjam, egy irodalmi alkotást lehet bírálni, lehet élvezni, lehet mindennek elmondani, de az alkotás élmény mivoltát semmi sem tudja felülmúlni. És tényleg, még a valóság sem. Erre épít a halliwud összes terméke.Azokat is kritizálod, vagy nyeled, mint kacsa a nokedlit ?
Naugye lezörög már:)
Csak mint írod vannak valós bajok is a világon.
Ott-e voltál a valóság baján, mikor vonulni kellett? Ott-e voltál a CEU törvény ellenes tüntetésen?
Vagy elmentél-e már ebből az országból?
Miért kekeckedsz itt, egy blogon, ahol egy blogger leírja gondolatait, érzéseit?
És sokan, nagyon sokan érezzük úgy, hogy érdemes idejönni néha.
Mert az enyémnél abszolut más nézőpont, tapasztalat megismerése jó nekem is.
Meg persze másnak is.
A "nyakas Margó" jelző amúgy remek így ismeretlenül idevetve.

Diorella Queen 2017.06.13. 21:33:25

@s: Azt mondják erre a pasik, hogy a hiba nem bennük van, hanem a nők túl csoffadak már, meg öregek vagy fókák. Egy húszévesre nyilván sokkal könnyebben( ?) felállna nekik, az már más kérdés, mennyire tudnák egy 20 éves erős szexuális igényeit kielégíteni hosszabb távon..)

2017.06.13. 22:39:10

@Diorella Queen: hahaha simán ki tudják elégíteni a fiatalabb csajokat ne aggódj :-)
Amúgy meg az idő (szülés, anyaság) tényleg elég rendesen leamortizálja a női testet, és az a férfi, akinek a gyerekét megszülte és felnevelte annak ez benne van a pakliban, plusz szeretet meg házasság stb, stb, tehát a gyerekei apjának természetes változás ez és az élet velejárója.
Viszont válás után, amikor a nő kikerül a "húspiacra", olyan pasikkal jön össze, akiknek semmi köze ehhez az anyasági változáshoz... na ott már problémás a libidó az első lángolások után.
A nők fiatal korukban vannak toppon és királylányoskodhatnak és pöckölgethetik a rájuk ácsingózó pasikat... az idő előrehaladtával meg a pasik lesznek jobb pozícióban. Ennyire végtelenül egyszerű ez.

Diorella Queen 2017.06.13. 23:00:04

@Kulics: Attól lesznek jobb poziban hogy impotensek a gyógyszerktől és a többi fentebb felsorolt dologtól?
Baromi stresszes lehet egy fiatal nőnél ha nem áll fel. Mondjuk ez alapból stresszes lehet mindegyik pasinak, na de amikor egy húszévest kéne megfúrni azt csak az orál megy maximu, az kicsit cink:)))

Diorella Queen 2017.06.13. 23:02:06

@Kulics: Kíváncsi lennék mit mondanak a férfiak, amikor a húszávesre sem áll fel?
Olyankor jön a "béna a csaj az ágyban " sztori.:)

2017.06.13. 23:19:55

@Diorella Queen: túl általánosságokban beszélgetünk. Talán csak a te tapasztalatod, hogy impotensek a pasik. Vagy az itt levő 2-3 nőnek van ez a rossz véleménye.

Diorella Queen 2017.06.13. 23:21:36

@Kulics: Sehol nem írtam ilyet hogy saját tapasztalat lenne. Te , ti ragasztottátok hozzá a véleményhez.

cso zsi 2017.06.14. 07:39:03

@Diorella Queen: Mi ragasztottuk?
Ott írod, nem is egyszer. Vagy tapasztalat, vagy másé, és általánosítasz.
Biztos vannak olyan emberek, hiszen látom a szomszédságomban lakó munkásszálló messziről jött lakóit, akik sör-cigi-zenélőmobil kombóval boldogítják a szomszédokat, a másik szomszédban a hisztiző melegfiúkákat, ahol lehetett egyéb gond is, mert a házigazdát már fertőző májgyulladással kellett kezelni.
Béna lenne egy 20 éves csaj?
Ha az előtte lévő 4 évet szatyorban töltötte, akkor biztos.
Volt még az életemben 20 fölötti "béna" is, de ők egy olyan kultúrából jöttek, ahol "a nő hanyatt, a férfi meg rádől, és elélvez".
Ki lehetett őket okítani, de egy 30-40-es nő legyen már jártas egy-két dologban. Vagy mondja ki, hogy ezt meg azt nem szereti, nem hajlandó, mert...
Szóból ért az ember.
Akció közben nyavajogni, hogy "azt én nem..." na az tényleg lohasztó.
Gyógyszer? Évi 6-8 fejfájós bogyón kívül nincs szükségem gyógyszerre.
Az sem ital, hanem az időjárás miatt.

@Comment.Elek: Valahol ezek között vagyok elveszve.
A szüleim szerint túl sokat adtam a nőimnek.
Igyekeztem a gyerekeimnek is.
De attól még vágyom egy újabb kapcsolatra, ha a régi kukába ment, isten tudja miért.

@Kulics:
"Viszont válás után, amikor a nő kikerül a "húspiacra", olyan pasikkal jön össze, akiknek semmi köze ehhez az anyasági változáshoz... na ott már problémás a libidó az első lángolások után. "
Itt jön a képbe az elfogadás.
Mert ugyan az "'új hús" nem az én gyerekeimtől lett olyan, amilyen, de a saját gyermekeim anyjain megtapasztaltam ugyanezeket a változásokat, és nem dőlt össze a világ, nem azon múlt a későbbi szétmenés.
Én is "használt pasi" vagyok. (nem igaz, mert nem pasi vagyok, hanem férfi)
A "használt nő"-t, el tudom fogadni olyannak, amilyennek megismer(t)em, ha kedves számomra, valami megmozdul közöttünk...
Persze, vannak "tól-ig" határok, de azzal eleve nem kezdek, hiszen a férfiember a külsőségekre indul be elsődlegesen.
Nem kell 20 éves plázacica fél kiló vakolattal, de lehet, hogy ki kéne próbálni.
De nem kell "Tank Aranka" sem, mert egy nőnek ne legyen vastagabb karja, mint a combom, és ha lehet, 10-15 kilóval könnyebb legyen, mint én.
(a szakítás elég jó fogyókúra, 15 kiló lement rólam, de már kúszik vissza 1-2)

Diorella Queen 2017.06.14. 07:50:50

@cso zsi: Biztos vannak olyan emberek, hiszen látom a szomszédságomban lakó munkásszálló messziről jött lakóit, akik sör-cigi-zenélőmobil kombóval boldogítják a szomszédokat, a másik szomszédban a hisztiző melegfiúkákat, ahol lehetett egyéb gond is, mert a házigazdát már fertőző májgyulladással kellett kezelni.

Válasz erre:
Nem tudom, én nem lakom ilyen züllött lepukkant környéken,így én ilyeneket nem látok.:)

cso zsi 2017.06.14. 07:55:35

@Diorella Queen: Nem tudom, kegyed hol lakik, a mi környékünk sem mondható ilyennek.
Az öltönyös, jólszituált úr, aki megvette a korábban, két szomszédos lakás összenyitásából eredően a társasház legnagyobb kecóját, "elfelejtette" közölni, hogy nem ügyvédi iroda, vagy orvosi rendelő, hanem átmeneti szálló lesz, amit ő kb 10 éve nem látott.
Mi sem őt.
A szomszédait senki nem tudja megválogatni, csak ha minden szomszédos lakást megvesz az ember.

2017.06.14. 10:16:26

@cso zsi: rossz látni, hogy elkezdődött köztetek egy hatalmi játszma és te meg ebbe belefekszel. DQ megvádolt (aljas módon) hogy züllött szar környéken laksz (ergó te is oda való vagy), te meg farkadat behúzva védekezel és belemész a játszmájába, ahonnan csak DQ tud győztesen kijönni. Rossz forgatókönyv, egy férfi ne csináljon ilyet. DQ-val úgy kell játszani, hogy túltolod a dolgot az iróniába, mert azt nem érti és nem tud mit kezdeni vele. Köszönöm, hogy segíthettem :-)

Diorella Queen 2017.06.14. 11:06:56

@Kulics: DQ megvádolt (aljas módon) hogy züllött szar környéken laksz (ergó te is oda való vagy),
Válasz erre;
Ő pedig megvádolt azzal, hogy züllött társaságban mozgok
( id:Vagy igen nagy különbség van abban a társaságban, amiben forgolódunk.
Gyakorlatilag egy alkoholista, drogos, meleg ismerősöm-barátom sincs. ).

A szemétkedés társasjáték, csak szólok.

Diorella Queen 2017.06.14. 11:10:19

@Kulics: Errefelé senki nem viccel, se nem ironizál. Vér komoly arccal tolják a kommentek amit tolnak. Az iróniát pedig keverig az agóniával.:)

cso zsi 2017.06.14. 15:31:29

@Diorella Queen: Mutasson rá kegyed, hol írtam ilyet? Az, hogy kegyednek ez jut az eszébe az írásomról, nem az én bajom, hanem kegyedé.

Nézzük, mit olvashatunk a facén a témában:
"A férfi egy erőszakos vadállat...
ha nem ilyen, már nem is kell."

Valamint:
"A nő finomít, céloz, utal.
A férfi konkrétumokat mond, és hall.
Nem értik egymást."

Utóbbit többszörösen is tudom igazolni.
Sajnos.
Még azzal is probléma, akit szeret az ember, és együtt él vele,
hát még olyan ismeretlennel, aki csak a magáét hajtja, mint kiderült nem saját tapasztalatból, hanem "hallotta", vagy mert a szomszéd anyjának az unakahúgának volt ilyen esete.
Miközben látatlanban ítélkezik.

csevely 2017.06.19. 12:31:30

@Irbisz:

www.youtube.com/watch?v=8ALKq4tVuUQ&feature=youtu.be

Ezekután nincs több kérdésem:-D

"javasolnék további neveket az agyhalottaknak, ha már orsósviktorról nevezte el a kölykét:
- Kolompár Jobbanteljesítő Rozália, Lakatos NERbert, Kétharmad Aladár, Kovács Fülkeforradalom Géza, Szabó Erzsicsökkenés"

Szégyellem,hogy törvény előtt egyenlő vagyok ezekkel.

www.youtube.com/watch?v=tORLb1IuF7s

És itt a vég.

2017.06.19. 18:21:08

@csevely: miért tolsz be egy 3 !!! évvel ezelőtti videot ??? Napszúrást kaptál ??

csevely 2017.06.20. 09:11:11

@Kulics:
Ja , szépen süt a nap, sőt az irbisszel való konzultációm után megvilágosodtam.
Na ezért volt ez a videó. Márminthogy tényleg úgy van, ahogy írta.
Amúgymeg a baromság úgy tűnik állandó és megváltoztathatatlan. . .

csevely 2017.06.20. 09:15:46

@Kulics:
Ez viszont egy 6 napja feltett film, amit akár magyar szinkron felirattal is láthatsz:
www.youtube.com/watch?v=VjQ2t_yNHQs&feature=youtu.be
Márminthogy a legfontosabb nyelvekre szinkron van, a többire pedig szinkronfordítás. Nem ragzani jól magyartot a M.I., de azért érthető.
És persze ma hőgutát fogok kapni a 30 fokban:))

Fánkevő Fáncsi 2017.07.04. 14:31:14

@s: "Nem vagy analitikus alkat. Kihagytad a buzulást..."
Én azt mondtam: "a férfiak és nők átlaga kb. ugyanaz." . Kábé ott van. .És különben a nők is meg a férfiak is buzulnak. Na, mindegy mert egyébként is az index cimkézte úgy hogy "...a nők..." , pedig a cikk nem bontja külön a nemeket.

Fánkevő Fáncsi 2017.07.04. 14:47:01

@Alibanya1:
Ok ez így korrekt, hogy hamut szórsz a fejedre, nagyon szimpatikus. Én pedig nem igazán cikizni akartalak, hanem csak azt láttam, hogy nagyon sokan úgy kommenteltek, hogy ezt így elfogadták tényként és szomorkodtak. Pedig lehet hogy az ellenkezője igaz és akkor örülni kellene. A kettő nem ugyanaz a hangulat.

Diorella Queen 2017.07.08. 18:57:01

@Fánkevő Fáncsi: .És különben a nők is meg a férfiak is buzulnak.
Válasz erre;
Ebben lehet valami apró igazság, mert szerintem valójában csak biszex ember létezik, csak a társadalmi elvárások miatt lesz vagy hetero, vagy meleg.De valójában a lelke mélyén mindenki biszexuális, lehet úgy hogy nem is tud róla.

s 2017.07.10. 13:56:10

@Fánkevő Fáncsi: "És különben a nők is meg a férfiak is buzulnak." Nem mindegy, hogy ugyanannyit buzulnak -e. Nem vagy a számok barátja, Fáncsi. Ha ez a két mennyiség eltér, akkor a férfiak és nők csoportjában is eltér a szexuális együttlétek száma. Mindegy.

s 2017.07.10. 13:58:06

@Diorella Queen: "szerintem valójában csak biszex ember létezik, csak a társadalmi elvárások miatt lesz vagy hetero, vagy meleg"

Menjél orvoshoz Dio. Rendkívüli módon el vagy kalibrálva, ami a gondolataidat illeti.