Az arisztokrata nők és a zene - ennek jegyében telt a hétvége. Jól van túlzok, csak részben, főztem is, meg takarítottam, azaz kevésbé arisztokratikus tevékenységek is színezték a hétvégét. Felmerült itt, már többször, hogy a nők az évszázadok során miért nem alkottak, miért nincsenek zeneszerzők, festők, írók, akik nők. A választ szerintem tudjuk, egyszerűen nem lehetett nekik alkotni, nem volt ildomos, nem kaptak rá lehetőséget és így tovább, mindegy. Ennek ellenére alkottak. Erre kaptam egyfajta választ vasárnap, egy kísérletező kórus koncertjén. Az előadott mű Boleyn Anna életére épült, és az utolsó dal mely elhangzott, az Boleyn Anna szerzeménye volt, melyet pár nappal a halála előtt írt, már a tömlőcben. ( I die, I die, nagyon megrázó alkotás) Mint kiderül, több dalt is szerzett, férje, illetve előbb szeretője szórakoztatására - ezek persze feledésbe merültek, hiszen egy nő magánéletéhez, intim szférájához tartoztak. Senki nem gondolta, hogy ezek bármi másra is készülhetnének, esetleg a XXI. században igazolhatnák, hogy a nők is ugyanúgy képesek kreatív alkotásra, mint a férfiak.

Magával ragadott Anna története, régebben is olvastam róla, szerintem nagyszerű és különleges személyiség lehetett, átlagon felüli intelligenciával. Az a tény, hogy Henriket több, mint hat éven át tűzben tudta tartani, valamint szeretőből feleség státuszt produkált, már-már emberfeletti tevékenység, tudván, hogy Henrik azért jó partinak számított (10/10, pasi koronával, több tucat fehér lóval, több kastéllyal, szolgasereggel és gyakorlatilag korlátlan kincstárral, 180 cm magas, kék szem, hoppá). Akkor még a radikális párkapcsolat-lezárási technikája sem volt ismeretes, tehát tartani sem kellett tőle. Elképzelhetjük, hogy a kor 10/10-es női, micsoda kavalkádot rendeztek körülötte, nos ő mégis hat éven át, vagy még tovább szerelmes volt Annába és feleségül akarta venni. Anna egyik fegyvere állítólag az volt, hogy nem adta meg a királynak hosszú időn keresztül "azt", másik titka a verbális szex bot, új technikákat mesélt neki, vagy mutatott, ezt ugye ki tudná már pontosan megmondani, melyeket franciaországi tartózkodása során - "tanult"?. Mindezek mellett gondolom, nagyon szórakoztató nő lehetett, és ügyesen fenntartotta Henrik érdeklődését. (Megkockáztatom, azt a feltevést, ha a történelmet nők írták volna, akkor Anna furfangos hatalomszerző stratégiáját boncolgatnánk, a phalanx hadviselés sikerei helyett). A baki amit elkövetett, hogy végül mégis lefeküdt vele? Nem, inkább az, hogy ami szeretőként még jól állt, feleségként már aligha, különösen abban a korban. Hirtelen unalmas lett, hogy mindenhol ott van Anna, hogy mindent tud és így tovább. Ráadásul lányt szült, ami igazolta Henrik mániáját, hogy az isten ezzel bünteti, hogy csak lányai születnek és ezzel mutatja, hogy nem jó úton halad. Mivel az előző válása, kicsit hosszadalmasra sikerült, és rengeteg papírmunkával és utánajárással járt (lásd egyházalapítás), valami hatékonyabb eszközre gondolt, így került képbe a szimpla kivégzés, mely néhány hetes procedúrával - csak pár száz oldal bírósági jegyzőkönyv szükségeltetett - meg is oldódott. Amúgy elég bizarr megoldásként a saját bátyjával is megvádolták... Vigyázzunk tehát, a franciázásnak végzetes következményei is lehetnek. De térjünk át a hétköznapibb szexbakikra:

1. Témánál maradva, súlyos hiba olyan pasival, vagy nővel franciázni, ahol csak a hatos van meg, a kilences hiányzik.... Szóval, ha az egyik elvárja, akkor meg is kell, hogy adja, nincsen kifogás, itt a mese vége. Ezt nem én mondom, így olvastam a Cosmopolitanban.

2. Azt állítani, hogy megvoltam... Tipikus női hiba, persze szuper volt, elmentem csodálatos vagy, miközben semmi nem történt. Nem szabad! Mi lesz annak a vége? Majd önszorgalomból javít? Ja, hátha majd máskor jobban sikerül, vagy valami hasonló. Persze ez egy férfinek sem áll jól. Állítólag volt akinek bejött: a krónikák szerint Madame Pompadoure utálta a szexet, de olyan hihetően élte bele magát, hogy több évtizedre XV. Lajos szeretője maradt, pedig az sem volt kispályás pasi...

3. Nem szólni ha valami fáj, vagy zavar... esetleg ezt később fejhez vágni, kicsit vadabb szex, a másik észre sem veszi, hogy esetleg fájdalmat okoz. Aztán ott a meglepi, hogy máskor nem akarjuk, vagy nincs kedvünk hozzá.

4. Olyan hangokat kibocsájtani, mintha állati jól haladnának a dolgok, közben meg az égvilágon semmi nem történik, akár a tévét is nézhetnéd közben, ez megint csak egy elterelő hadművelet, de minek? Vagy néha mégis kell? Esetleg egy hosszabb kapcsolatnál így próbálja az ember erősíteni a másik önbizalmát? Nem tudom csak eltöprengtem. És utána még bejelentetni, hogy ez volt a legjobb szex az életedbe... hát igen.

5. Hallgatni arról, hogy mit szeretnél... találja ki, hát nem? Nem! Illetve, kitalál valamit, csak az egyáltalán nem biztos, hogy az lesz amit szeretnél, persze nem kell több oldalas használati útmutatót adni, de azért pár dolgot lehet finoman említeni.

6. Tisztaságmánia - persze szereti az ember biztonságos kényelemben érezni magát, minden pillanatban, de azért talán felesleges rohanni fogat mosni minden csók előtt, meg aztán hova vész a spontaneitás, a szenvedély? Mindjárt leteperhetsz, csak előbb fertőtlenítek....

7. Hallgatni a szex elutasítás valódi okáról... mondjuk éppen most jött meg, de elfelejtetted, vagy nem így számoltad, de kínos erről beszélni -  ez is a Cosmóban volt, ilyen van?

8. Hú ez most kemény - tetetni, hogy ez csak alkalmi szex, miközben szerelmes vagy belé. Persze nem mered megmondani, mert hátha eliszkol, inkább szex így?! Érdemes? Minden esetre félrevezetés, az tuti.

9. Azon aggódni szexközben, hogy hogy nézel ki, ez is gondolom inkább női fikció, jaj, biztos lóg a hasam, buggyan a hájam és így tovább, cellulitos a combom. Ez aztán még hangosan szóvá tenni, már totál gáz, de szerintem ezen gondolkodni is nagyon vacak, mert tönkre teszi az egész élményt.

10. Kipróbálni olyan pózt, amihez semmi kedvünk -  nem vezet sehová, legfeljebb 4. vagy a 2. ponthoz.

11. Háziállat - Romantikus randi, felkorbácsolt szenvedélyek, megérkezés a félhomályos lakásba, vad csókolózás, vetkőztetés, amikor észreveszed, hogy egy szempárral több figyel, mint az kellene. Masni a tengerimalac, vagy Lucifer a macska, kinek mi a kellemesebb.

12. Váratlan pillanatban felröhögni valamin, vagy viccet mesélni hú, nagyon gáz.

A sok ámításból eszembe jutott, hogy szegény VIII. Henrik is, hogy a végén visszakanyarodjak a bevezető sztorihoz (micsoda keretbefoglalás), megszenvedte a netes társkeresés alaphibáinak egyikét. Heves párkeresés közben valahol a negyedik feleség tájékán Hans Holbein neves németalföldi festőt bízta meg azzal, hogy a kiszemelt nőket fesse már meg, hogy ne vegyen zsákba macskát. Hans tehát elportyázott, Cleve-i Annához, és olyan remek portrét festett róla, hogy a király első látásra belezúgott a képbe. Le is fixálták a házasság időpontját, minden le volt egyeztetve, amikor is sor került a személyes találkozóra, amely tulajdonképpen az esküvőt megelőző napon volt. Ekkor szembesült Henrik a festő buzgalmával, a valóságban a hölgy egyszerűen ronda volt és még kövér is. Sajnos kénytelen volt feleségül venni, háborút mégsem akart kockáztatni, elsősorban a későbbi hatodikos általános iskolai történelem tankönyv túlbonyolítás végett, de lehet más okai is voltak.  Szegény Annának halálfélelmei voltak, tudva az előző Anna sorsát, úgyhogy amikor Henrik megkérte, hogy váljanak el, habozás nélkül beleegyezett, cserébe kapott két kastélyt meg évjáradékot, ezzel a legszerencsésebb Henrik feleséggé küzdötte fel magát.

A végére egy tanulságos nóta, a másik hétvégi zenei élményből, még ilyen koncerten is voltam. Kellemes hetet mindenkinek.

Nem tudom mennyire leszek sikeres ennek a történetnek az átadásában, próbáltam már többször elmesélni valakinek, hogy ne üljön a lelkemben, de eddig nem sikerült. Szeretném már letenni. Sokféle élettörténetet meghallgattam, mindegyik fontos és megrázó volt, de talán ez volt az, ami legjobban felkavart: id. Kovács János igaz története.

Talán ott kezdeném, hogy bemutatom a színhelyet: kicsiny városka a mezőgazdaság közepén: por, napsütés nyáron, sár, szürkeség télen. A történet a régmúltba nyúlik vissza, amikor még tanyavilág volt, meg csend. János egy tanyán élt a családjával. Hagyományos életet éltek, asszony főzött, és ellátta a házkörüli csibéket, na meg a gyerek, az is az ő dolga volt. János meg szántott, vetett, aratott. Jól gazdálkodtak, volt föld, mező minden. Szerszámok, ló, tehenek. Jánosnak teljes élete volt, hogy boldog volt-e azt nem tudom, akkoriban ilyesmiről nem gondolkodtak, legalábbis azt mondta ő, János, hogy ez nem volt szempont - Mi az? Valami modern dolog? - nézett rám kék szemével.

Én egy késő őszi napon találkoztam vele, afféle önkéntes munkát végeztem, időseket látogattam, hogy van-e mindenük. János volt az egyik. Volt mindene, azt mondta, de ha vittem ebédet, azt mindig elfogadta, így hát vittem. Egyedül lakott a város szélén, szinte az utolsó házban, látásból persze ismertem őt, mert egy ekkora városkában mindenki ismer mindenkit, főleg, ha elég időt töltött el benne. Másik lehetőség ha ugyanitt trafikos, vagy a kocsmáros, akkor megismer mindenkit. De ez itt mindegy.

János olyan szikár öregember volt ősz bajusszal kalappal, nyakig begombolt kockás inggel, meg zakóval. A lakás viszonylag rendben volt, sivár, egyszerű, de tiszta. Az asztalon mindig ott állt tálcán egy kancsó meg egy pohár. Egy tányér a komódon, abból ebédelt, az mindig rögtön el is mosta. A polcon szólt halkan a rádió, Kossuth rádió szigorúan. Még egy kávés csészét lehetett felfedezni. Az ágy is a konyhában volt, kockás pokróccal leterítve. Néhány hónapja jártam már hozzá, amikor egy nap megkérdezte, hogy volna-e időm, beszélni akar. Ezen meglepődtem, mert akárhányszor próbáltam vele valami kellemes csevegést kialakítani, nem sokra mentem csak bólogatott, vagy annyit dörmögött igen, meg nem attól függően, éppen mit kérdeztem. Esetleg felnézett az égre, hogy jóváhagyja az időjárással kapcsolatos gyatra megjegyzéseimet...

Van időm persze, mondtam és lekuporodtam a legközelebbi hokedlire. - Nem, nem most valamelyik nap, hosszabb lesz. Hát ezen még jobban meghökkentem, nem tudtam elképzelni, hogy mit szeretne az öreg. - Hát, melyik nap jó magának János bácsi?

Felnézett az égre, mintha, az időjárás befolyásolná ezt a kérdést is - szerda jó lenne - mondta lassan.

Rendben, akkor szerdán előbb hozom az ebédet - kiáltottam és furcsa érzésekkel hagytam el a házat.

Eljött a szerda, én meg is feledkeztem az egészről. Ugyanúgy felpattantam a biciklire és eltekertem Jani bácsihoz, ő viszont ünnepélyesen felöltözve várt. A konyhában csend volt és félhomály, hirtelen hűvös is lett, valami szél keveredett, ami felkavarta a port az udvaron. Valahogy rossz közérzetem támadt, csendben kihúztam tehát egy széket és leültem.

- Kér egy pohár bort? - kérdezte.

János bácsinak saját bora volt, ezt nem lehetett visszautasítani.

- Persze - mondtam és várakozó álláspontra helyezkedtem. János bácsi elővett egy régi módi szögletes boros poharat, elém tette és megtöltötte borral.

- Nekem volt egy fiam - kezdte halkan - ifj. Kovács János.

- Igen, halottam róla - fecsegtem - meghalt a háborúban - igyekeztem képbe lenni, de János, csak nézte a padlót és a kezével intet. Elhallgattam tehát.

- Elég nagy tanya volt, még apám vette, úgy nézte, hogy elég messze legyen a folyótól és a szél ne tudjon keresztül futni rajta, meg, hogy a víz se álljon meg. A föld is jó, nem a legjobb, de majdnem. Tudta az öreg. A házat is ő építette, gangos, ahogy kell, voltak istállók is, de azokat újra kellett rakni, meg kibővíteni. Végül is annyi föld volt, hogy napszámosokat is kellett fogadni időnként, nem lehetett győzni. 30 éves voltam amikor megnősültem, a szomszédos tanyáról. Jól ismertük a családot, az a föld is hozzánk került. Született egy fiúnk, egy gyerek, ahogy az kell, hogy ne darabolódjon a föld, egybe maradjon, amit a család összeszedett.

Megmondom őszintén nagyon nehéz visszaadni a beszélgetés hangulatát, annyira különös, és fojtogató volt egyben. Várakozva néztem az embert, hogy vajon mit akarhat mondani.

- A gyerek megfelelt az elvárásnak, szőke volt, meg szorgalmas és szófogadó is. Járt az iskolába is valamit, meg aztán segített nekem, apránként mondtam mit hogy, mikor. Marcsival azt néztük már, hogy kit vehetne feleségül, - folytatta az öreg - végül is minket is a szüleink ismertettek össze. Nem volt azzal semmi, voltunk bálban is. Néztük, hogy a közeli tanyák egyikén van egy takaros lányka, aki korban is meg hozományban is megfelelt a mi Jánosunknak. Marcsi volt is odaát ismerkedni.

De a fiam hallani sem akart erről. Először csak legyintettem, sosem mondott ellent annak, amit én megállapítottam. Így hát elsőre azt gondoltam ez valami furcsa dacolás lehet, vagy hallott valamit a rádióban, nem foglalkoztam vele. Had pihenjen a dolog. Mondta, hogy párszor bemegy a faluba, van tánc, hát ráhagytam élje egy kicsit ki magát. Fél év múlva újból felvetettem a témát. Hogy a Borit meg kéne nézni, mert hogy mi jó lánynak tartjuk. Na de erre egy szót sem szólt, csak bement a házba. Kezdtem már dühös lenni, hogy mégis mit képzel. Aztán egy vasárnap előállt valami bolondos ötlettel, hogy bemutatna nekünk valakit. Mind az urak, bemutatna! Új tanítónő jött az iskolába, és megismerte a faluban, nagyon helyes lány és jót beszélgettek... Az anyjával nem is kaptunk levegőt, csak egymásra néztünk. Méghogy beszélgettek!

Pár hónap múlva aztán megint szóba hoztam a Borit. Átmehetnénk a kukorica ürügyén és megismerhetnéd. - mondtam neki. De csak hallgatott. Dühös lettem akkor már, és csak annyit mondtam, akkor majd én megbeszélem, te meg jössz.

- Nem - mondta  és tovább forgatta a szénát. Hirtelen valami elkezdte nyomni a fejem, meg szorítani a nyakam. Nekem te gyerek nem mondasz nemet! - kiáltottam rá immáron féktelen mérgemben.

De apám, ebben nemet mondok, - ismételte meg csendesen. Nem nézett rám csak dolgozott tovább. Nem tudom mi történt velem, ott abban a pillanatban elsötétült a világ előttem felkaptam az ásónyelet és teljes erőmből, dühből oldalba vágtam vagy mit, nem tudom, hangtalanul eldőlt, csak a feje koppant. Az én fiam mint egy rongybaba, összebukott. Én csak morogtam, hogy keményfejű vagy, mint anyád, de az is mire ment vele, én döntöm el mi lesz. Otthagytam. Átmentem a tehénistállóba. Vártam, hogy majd jön utánam, hogy majd lehorgasztott fejjel közli, igen édesapám igaza van. De, csak nem jött. Én meg nem mentem, megvan a dolgok rendje!

Amikor a vacsorához sem jött az asztalhoz, kimentem megkeresni, halkan szólítottam. Semmi válasz, azt hittem a szokott gondolkodós helyén van a szénapadláson, de nem válaszolt. Visszanéztem hát az istállóba. Ott feküdt, ahova eldőlt, ott feküdt, ahol hagytam. Akkor már nagyon rosszul éreztem magam. Térdre rogytam. Szólítottam a nevén, semmi. Mondtam, hogy jó van na megbeszéljük. Megráztam a vállát... Istenem segíts, az a pillanat, amikor élettelenül átfordult és rám meredt a tekintete.

Hirtelen csend szakadt a konyhára, meg sem mertem mozdulni a széken. Én erre nem voltam felkészülve, levegőt is alig vettem. Néztük a padlót és vártunk. Hosszú percek után, rekedtes hangon folytatta. - Jött az orvos, Jani bácsi a ló volt az ugye, elszabadult a Vezér... én nem tudtam beszélni, csak némán tátogtam, hogy agyonütöttem a fiam, én voltam, én voltam. De az orvos csak tette a dolgát, megírta a jegyzőkönyvet - a ló volt.

A feleségem egy év múlva meghalt, nem igen tudtunk már aztán miről beszélni. Engem a Jóisten hosszú élettel büntetett, hogy sok sok reggelem legyen mindezt átgondolni, átélni újra és újra, de nem szólok semmit, megérdemeltem. Lassan negyven év. id Kovács János, két betű, ennyi utal a fiamra, ez maradt nekem, de ezt mindenhova leírom, mindig magammal hordom.

Két hét múlva János bácsi meghalt. Lerótta a büntetését? Én ott maradtam ezzel a titokkal, amit rám ruházott. Ennek több, mint 20 éve, és most elmeséltem ezt a történetet. Talán már nem ártok vele senkinek.

Liliom utca, kilencedik kerület, 87 négyzetméter.

Itt van akkor, hát jól van, akkor maga az ingatlanos? Na jöjjön, megmutatom a lakást, de előbb nézze meg a kertet. Ilyet úgysem lát itt a városban. Na mit szól, ekkora kert, a mászókát mi szereltük bele, itt rollereztek a gyerekeim is. Minden bokrot mi ültettünk, hát kicsit túlnőtték már magukat az elmúlt húsz évben, de van kertész, most már ő gondozza. Csak pár száz forint havonta.

Állok a kertben, süvít a szél és süt az áprilisi nap, bár eléggé visszafogottan, kicsit fázom is. Tényleg szép a kert és hatalmas. Nézem az embert: kis zömök figura, 50 körül lehet, taxis. Mici van a fején, meg bőrdzseki, a haja fehér. Olyan szikárul beszél, az arca rezzenéstelen, egy mérettel nagyobb farmer van rajta, hogy jó kényelmes legyen. Megyünk akkor a lakásba.

Itt lift is van - folytatja, - hiába csak három emelet, de ezt még a tanács csinálta meg és akkor még nem számított. Mindenkit kilakoltattak, és csak úgy lehetett visszaköltözni, ha nincs elmaradás, tartozás, hát így jutottam a lakáshoz. A fazon mindenféle közüzemi díjjal tartozott, azt kifizettem, meg kapott még egy milliót és az enyém lett a lakás. Na megérkeztünk. Ez az előszoba, innen lépünk a konyhába, hát nem nagy, de amennyit az asszony főzött, arra pont elég volt. Inkább főzőcskézett. Van kamra is, az jól jött, mert tele volt konzervvel, mert amikor nem főzött valamit enni kellett. És inkább nem főzött. Itt a mosogató, idehúzattam a melegvizet, de hát nem volt elég, úgyhogy inkább feltettem egy 50 literes bojlert hátha az elég lesz a mosogatáshoz. De végül kitalálta, hogy neki mosogatógép kell, a taxis feleségnek...Ez a hall, itt volt a varrógép, amíg az asszony dolgozott, addig itt csinálta. Most már nem hajlandó, azt mondta elege van már, nem dolgozik tovább, neki jobb élet kell. De amúgy ablakos, világos, lehet itt étkező is. Én szerettem ezt a lakást, nem változtatnék semmit, persze aki megveszi az más. Ha kell, itt hagyom az ülőszettet, az ide van kitalálva.

A fürdő innen nyílik. Fel akartam újítani, de már nem akarom, mert őnagyságának nem tetszett már itt, inkább ment a barátjához, mert hogy megtalálta az igazit, a nagy Ő-t. Azt mondja, inkább vár, hogy kijöjjön a fazon  a sittről. Most fog ülni, bizony, okirathamisításért, meg csalásért. Mert az csak lopni, csalni tud, egyet felejtett el az életben, hogy dolgozni is lehet. Én persze egész éjszaka taxizom, aztán nappal meg futkosok, hogy intézzek ezt azt, ez nem felelt meg. Most majd várja a szerelmet.

A nappali szép nagy, hát ide meg megkapta a plazma tévét, hogy el tudja tölteni az időt valahogyan. Ki kellett a biztosítékokat is cserélni, mert hogy ugye nem főzött, csak rendeltük a pizzát, ahhoz meg sütő kell, ahhoz egy új tűzhely, azt meg nem bírta a régi vezeték, de ezt csak úgy mondom, hogy a vezetékek is ki lettek cserélve. De ha valaki át akarja rézre húzatni, az csak negyven rongy. Szóval csak pizzáztak a gyerekek állandóan.

A másik szobába beköltözött a gyerek az rendezte már így át, de hát elment az anyjával. Neki ott jobb lesz, pedig szereltem neki bordásfalat is a falra, hogy tudja magát húzogatni. A szobának két bejárata van, tetszik látni, itt van a burkolat amit vettem a WC-hez szép zsemle szín, hogy vidám legyen, de ezt már nem burkoljuk, asszony inkább ment a sitteshez, majd az jobbat, szebbet tud. Hát itt hagyom, ha az új tulajdonos akarja, burkolhat vele.

Van még egy lakás is, ahhoz  már nincs köze az asszonynak az örökség, most mindent eladok és új életet kezdek. Ahhoz meg pénz kell, igaz? És rám nézett.

Jóváhagytam. A kanapén szomorúan árválkodott egy egykori ajándékos szatyor, gondosan megtömve egyéb ajándéktasakokkal.

Tanácsot kértek tőlem, hát azonnal tollat ragadtam: 

Szerelmesnek lenni nagyon jó, ezt már több évezrednyi kutatás és tapasztalás is bebizonyította, azonban van egy kellemetlen mellékhatása, lehet, hogy véget ér. Esetleg - ami még rosszabb - úgy ér véget, hogy egyszerűen lepattintanak. Neked nem ért végett, de közlik, hogy ennek ellenére vége van. Van ilyen. Az élet azonban folytatódik, a nap felkel, reggel lesz, a macska éhes, gyűlik a szennyes, a kenyér megszárad a szekrényben. Sőt, ennél nagyobb dolgok is történhetnek. Mi a teendő?

Érdemes ezt összeszedni, magam is átzuhantam valami hasonlón mostanság. Benne voltam valami "kapcsolat" félében, talán jószándékú ismerkedés kategóriába sorolhatnánk? Esetleg biológiai érdeklődéssel összekötött verbális barátkozás lenne a megfelelőbb elnevezés, de mindezek sem takarják igazán a mibenlétét ennek az interperszonális reakciónak. Éreztem én, hogy a katarzis felé haladunk, hogy vége lesz, de egyszerűen nem volt meg bennem az a bizonyos lelkierő, hogy ki rakjam a pontot. Kaptam rá időt is és lehetőséget is, de tényleg. Én mégis úgy voltam vele, hogy ezt a vackot ő dominálta, akkor fejezze is be a maga módján. Na az Ő forgatókönyve úgy nézett ki, hogy eltűnik, mint az Excaliburben a hadsereg: belemegy a ködbe, oszt nincs tovább. Kénytelen voltam tehát irodalmilag beleavatkozni (levélírás), mire is kaptam egy nagyon klassz levelet elzárólagosan. Egy mondatot. Tiszta és radikális megoldás, 

Tehát hogyan tovább?

Erre nagyon jó stratégiák vannak:

1. Temetkezz munkába

Én megpróbáltam, erőteljesen, állatira beletemetkeztem, ráadásul olyan a munkám, hogy akármekkorára dagaszthatom, vagy lejjebb ereszthetem, mint egy lufit, úgyhogy most felfújtam. Ott álltam betemetkezve a munkában és egyszer csak kifakadt az egész, megjöttek az ünnepek ugyanis. Hazaértem, elindítottam a kedvenc zenémet és rájöttem, hogy az is mind rá emlékeztet, és csak sírtam sírtam, mint állat. Két héttel a levél után, karnevál. Tanulság: a betemetkezés csak elodázta, de nem temette el ténylegesen a dolgot.

2. Emlék süllyesztő

Ajánlatos az összes tárgyiasított dolgot, ami a múltra emlékeztet belevágni egy remek dobozba és berúgni az ágy alá. Én, mivel romantikus lélek vagyok, egy rózsamintás, halvány rózsaszín dobozt választottam erre a célra, bele gyömöszköltem az összes CD-t és DVD-t, valamint a könyvet, koncertjegyeket, colás dobozt, rajzot, neki gyűjtött lakásokat, szóval mindent, amit tőle kaptam és rá emlékeztetett. Ezek egy részével szentimentálisan ki volt dekorálva az íróasztalom és az éjjeliszekrényem, most üresek lettek, ez is jó ok egy hatalmas bőgésre. Tanulság: a tárgyakat pillanatok alatt pótolja a képzelet és mivel nincsenek a helyükön még plusz bőgést generálnak - de reméljük csak egy ideig.

3. Emlék satírozás

A helyzet visszamenőleges átértékelése, nagyon fontos folyamat. Most így innen, kisírt szemekkel, az egy mondatos levél reflektorfényében, helyére kell rakni az egész történetet. Lebontani a cukormázat meg egyéb rózsaszín vackot, amelyeket a szerelmes női szív tud korlátlan mennyiségben gyártani és azzal átszínezni a dolgokat. Egy szép, ugyanakkor drámai napon végig kell siklani a történeten és csak szembenézni, szembenézni. Példát venni a férfiaktól, hogy ők ezt milyen szikáran tudják. Amikor sikerült szembenézni és észbe tódulnak régi dolgok, akkor nyugodtan lehet megint zokogni, és zokogni. Tanulság, az emlékezés egészen váratlanul, elfeledett kellemes perceket idézhet fel.

4. Új pasi felkutatása

Igen, száz százalékos segítség, azonnali, rapid férfi és farok utánpótlás. Én is megpróbáltam erre az ösvényre tekeredni, mert hogy nagyon elszánt vagyok "megoldani, nem bánkódni" ez a mottóm. Gondoltam ilyen pólót is gyártatok magamnak. Elkezdtem, tehát összeírni, hogy milyen férfit is akarok...nem hiszitek el, gyakorlatilag leírtam az éppen véget ért kapcsolat férfiszereplőjét. Hát eszemnél vagyok? És patak vizesre bőgtem az egész listát miközben WASP-ot meg Overkill-t, Whitesnake-t meg hasonlókat hallgattam. Végül is belementem valami áldatlan randevúba, ami szerencsére dugába dőlt, úgyhogy ráfoghatom, hogy azért bőgök. A teljes letargiához segítség, ha elképzeljük, hogy ő viszont tiszta lappal, egy tőlünk sokkal szebb és izgalmasabb, új nővel feszít...Tanulság? Mittom én. 

5. Barátnős buli

Az ember kihez is folyamodik, ha nem a barátnőihez, felhívtam az egyiket, a legrégebbit és előadtam a tervemet, hogy eszméletlen bulit rendezünk és sörözni fogunk, meg elmegyünk valami eszelős retródiscóba, vagy hasonló eklektikus helyre. Természetesen lelkesen egyetértett. Ezek részleteibe bonyolódva és egyeztetve a dolgokat, mi történt? Előbukkant az ő volt pasija, egyszerűen megbékéltek és egymás karjaiba hullottak. Ennek én szívből örültem, mert legalább nekik legyen jó, ha már nekem szar. de azért ettől függetlenül remekül tudtam magamból - a szememre gondolok, vízfolyamatokat elővarázsolni. Ilyen velem miért nem és máris láttam magam előtt, hogy visszatér, hogy ír nekem, meg hasonló eszement mulatságok....Tanulság: hasonló a hasonlót vonzza, és sírni bármikor, bármiért lehet.

6. Iszom és felejtek

Gondoltam egyet, akkor itt az ideje, hogy végre teljesen leigyam magam, az indok adott, ez semmiképpen nem számít alkoholizmusnak vagy ilyesminek. Teljesen igazolt, tudományosan és irodalmilag körbejárt tény, hogy ilyenkor az emberek egyszerűen isznak. Rárévednek egy pontra és csak öntik, öntik a piát a szép kristálypohárba, onnan meg ugye magukba. Egyszerű, nagyméretű pamutpólóban vannak, meg macska nadrágban, és nincsenek megfésülködve, ez az outfitt. Kicsit problémás, ha az embernek van gyereke. Az odajön és kerek szemekkel, aggódóan megkérdi: Anya, te most mit csinálsz? Tényleg, mi a jó fenét is csinálok éppen? Erre mit válaszolhatnék? Pedagógiai alapon leiszom magam gyermekem, hogy lásd, ezt nem kell. Tanulság: italozni, csak akkor, ha megvan oldva a gyerekszittelés, tehát körültekintően, de az meg nem spontán...á jobb lesz sírni egy sort a párnába. 

7. Férfigyepálás

Amikor a fenti dolgok egyike sem segített immáron, akkor egyik utolsó lehetőségként az egész férfinemet lehet kompletten, úgy ahogy van, temetni. Mert végül is mire jók? Ugye, és milyenek már? Erre egyébként azonnal van közönség, mégpedig úgynevezett együttműködő közönség és pillanatok alatt interaktívvá válik a virtuális közösség. Minden nőnek vannak kétes emlékei ezzel kapcsolatban, melyeket ilyen körülmények között gátlástalanul elő lehet adni és mélységes egyetértésben ki lehet tárgyalni. Amúgy van hátulütője a dolognak, egyrészt a nagy kődobálásban, hirtelen rádöbben az ember lánya, hogy de marhára szeretne mégis egyet. Akkor ismét eljő a pillanat, amikor fel lehet bontani a százas csomag papírzsepit, lehetőleg mézes - liliomvirágos illatosításban, fel lehet használni és lehet bőgni, bőgni.

8. Imídzsalakítás

Ez menetközben jutott még az eszembe, hiába szertelen az agyam, megvan viselődve, a bú és a bánat járja át, meg annak keresése, miért is zokoghatnék még. A pszichológusok által is javasolt terápia még a fodrász, és a gyökeres átalakulás. Radikálisan új frizura, ha eddig hosszú volt, akkor most rövid, ha eddig fekete volt, akkor most piros stb. Persze az új megjelenéshez nem árt az új egyéniség sem. Ezért azonnali látókör szélesítésképpen vágjunk bele valamibe, ami már régóta feszíti a képzeletünket, csak hát persze az a pasi elvitte minden időnket és energiánkat. Javaslat ókori görög edények erotikus jeleneteinek tanulmányozása...Tanulság: mindig lehet valami újat tanulni, a legváratlanabb helyzetben is

Címszavakban további támpontok: shopingolás, ez nálam technikai okok miatt elmaradt, heves cukrászdalátogatás, mi lett volna ha forgatókönyvek készítése elméletben...aztán eszméletlen romantikus filmek nagy dózisban történő megtekintése, nagyon ellenjavallott. Állítólag az eszméletvesztésig űzött sport is sokat segít.

Visszaolvasva az egész eszmefuttatást, egyetlen közös tényezőre bukkantam, ez pedig a bőgés. Tehát lányok egy-egy szakítást úgy lehet feldolgozni, ha az előírt köbméter könnycseppet előállítjuk, nincs mese, ez alól úgy tűnik nincs felmentés, és semmiféle segédeszközzel el nem kerülhető. A másik dolog az idő, az majd lehet segít még. Nem tudom, de azt a kurva dobozt nem tudom elég messzire lökdösni az ágy alatt, mindig elérem. 

Remélem segítettem.

Mette Jakobsen - Minou szigete

Akkor most könyvismertetek, megfogadom a tanácsot és nem akarok a kapcsolati pocsolyában elveszni, ismételgetni önmagam, úgyhogy szárnyalok szerteszét, most bevallom, hogy olvasok is. A könyv kicsi és türkiz, meg fehér színű, aligha venné le az ember a polcról, ha egyébként nem valami skandinávosat keresne. Ez az.

Szóval kicsi és rövid, és még nagyobb betűk is, hogy valamit mutasson az áráért. Pedig, hát a könyvet talán nem a szerint vesszük, inkább amit találunk benne, és ebben a könyvben találunk sok mindent. Az alaphelyzet egyszerű, és nincs agyon bonyolítva: Egy kisfiú holttestét partra veti az óceán egy kicsinyke szigeten. A sziget olyan kicsinyke, hogy az már nevetséges, de mégis van rajta egy templom, pár ház, egy erdő meg egy szikla, na és persze világítótorony. Lakják is: Minou a kislány, Papa a lány apja, a Tiszteletes, aki ugye a templomot irányítja, Ládás aki varázskellékeket gyárt és Nevenincs a kutya, és régebben még a Mama is lakta.

A kisfiú holttestét Minou találja meg egy napon, ahogy bóklászik a szigeten. Mivel más megoldás nincs, apjával felcipelik a gyereket a házukba és felravatalozzák az egyik szobában, várva a postahajó érkezését. A történet erről a pár napról szól, amíg megérkezik a postahajó, amely az egyetlen kommunikáció a világgal. Közben megtudjuk, hogy a kislány anyukája egy évvel ezelőtt tűnt el, különleges körülmények között, amikor a legszebb cipőjében sétálni indult. Megtudjuk azt is, hogy az apa egy filozófus, aki könyvekkel teli rakott szobájában délután és esténként a végső igazságot keresi. Délelőtt meg halászik, mert ahogy a Papa mondta: egy filozófus ideje legnagyobb részét azzal tölti, hogy elméje sötét termeiben a végső igazságot keresi - azt, amiben semmiféle oka nem lehet kételkedni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az apa fanatikusan hisz abban, hogy a család Descartes leszármazottja és, hogy a logika segít minden probléma megoldásában, ez alól sajnos Mama kivétel volt, mint megtudjuk, az ő megoldásában a logika nem segített, de már a nők ilyenek, ezt más forrásokból is tudjuk.

A történetet, már ha van, a kislány meséli és ezért elviselhető, mert ártatlanul és nyitottan van előadva, nincs kétely minden úgy van, ahogy van, miért mondana bárki mást. A világ csak így lehet jó, hogy egy szigetből áll, és amit a Papa mond az maga a megtestesült valóság és igazság, nincs mit gondolkodni rajta, annál inkább van a kisfiún és a Mamán. A gyerek sálakat kötöget, bóklászik a szigeten és ártatlanul elmeséli a dolgokat, az embereket. Mi felnőttek, akik olvassuk már kezdjük sejteni a feszültséget, a problémákat, de a gyerek szemén keresztül az egész kap valami tisztasági festést. Úgy tűnik, Papa egy reménytelen lúzer, aki addig menekült a világ elől, míg erre az idétlen szigetre került. Itt gondolkodik eszelősen, de ez a pár nap a fiú holtestével rádöbbenti, hogy kurvára nem jutott semmire, még itt elbújva sem. Nincs végső igazság, gyanítja, de nem meri kimondani - én meg kimondtam, illetve ideírom: nincs végső igazság, sőt semmilyen sincs, akkor én megleltem? Nem. A Nőt, a Mamát, úgy tűnik elszedte tőle a másik lúzer, de mégis életképesebb férfi, aki szintén a szigetre vetődött.

Amikor ismerkedni kezdtem a könyvvel olyan képtelen ötletnek találtam, hogy egy zsebkendőnyi szigeten zajlik az egész. Alig pár ember, alig pár négyzetméteren, összezárva. Hogy lehet így élni egyáltalán? Várni keddenként a postahajó? Várni a vasárnap, hogy lesz valami miseféle és a pap süt perecet? Nézni az óceánt és körbe-körbe járni a szigetet századszor is? Lesni, hogy hátha valami furcsa dolgot partra vet a víz, mint például pár éve egy görbe kerekű biciklit és akkor lesz valami érdekes, lesz valamin gondolkodni. Ezek a kilátások egyszerűen elképzelhetetlenek a számomra, úgy éreztem, egy napot sem tudnék így élni.

Aztán elgondolkodtam, mit is látok rémisztőnek? Mi itt a probléma? Nem mindegy? Óceán vagy épületek, akármi is lehet körülöttünk, amikor ugyanúgy viselkedünk. Mindannyian egy ócska sziget vagyunk, akár még drótkerítést is vonnánk magunk köré, csak nehogy valaki behatoljon, valaki megközelítsen, vagy akár, hogy mi kilépjünk belőle. Szigetet építünk, alkotunk magunk köré és csak a minimális dolgokat engedjük be, meg ki is persze. Nem akarunk semmi kockázatot, semmi bizonytalanságot, keddenként a postahajó meghozza ami kell, liszt cukor keksz, festék, esetleg egykét levelet a nagyvilágból és ennyi. Inkább nem beszélgetünk, nem ismerkedünk, nem szexelünk nehogy valami váratlan dolog fészkelje be magát az életünkbe, lépjen rá a szigetünkre, mert akkor ugye mi lesz? Tényleg mi lesz? Mi a szartól is rettegünk annyira? Inkább várjuk, hogy valami érdekeset oda mosson a víz...szóval valami csodát, ami készen, minden erőfeszítés nélkül bepottyan az életünkbe és megold mindent.

A kislány éppen ebben a pár napban, amiről a könyv is szól, kezdi meg a sajnálatos felnőtté válást, és fogalmazódnak meg benne az első kételyek a világgal szemben. Ezekre nincs válasz, hogy is lenne? Végül is elmondhatjuk, hogy hiába a sziget, a védettség, a teljes bezárkózás, a kockázatok minimálisra csökkentése, a baj akkor is bekövetkezhet - tehát nincs értelme. Mármint ennek az őrült védekezésnek. Nincs értelme a bezárkózottságnak, az elbújásnak a tüskemutogatásnak, mert érzelmek, bonyodalmak még akkor is vannak, ezt egyszerűen nem lehet kitaktikázni...ha, az életet élni akarjuk, akkor élni kell és felvállalni.

Szeretem ezt a várost.

Sok mindenért, de többek között, azért is, mert kilométereket lehet gyalogolni úgy, hogy zokogsz az utcán és senki rád sem néz. Ügyet sem vetnek rád az emberek és ez annyira jó, érzed, hogy nyugisan lehetsz egyedül. Nagyon jó ez, mert az irodában mégsem picsoghat az ember, otthon a gyerekek előtt meg aztán végképp nem, marad az éjszaka mélye, meg a város utcái. Megnyugtató.

Én szerelmes voltam. Több hónapokon keresztül, mondhatni éveken át.

Először akkor sírtam ez miatt, amikor megértettem, hogy te jóságos ég, én szerelmes vagyok. Nem is tudom, inkább szerettem volna egy bárányhimlőt, vagy nem tudom egy NAV ellenőrzést? Na jó azt nem, de szerelmes sem akartam lenni, nem én. Csak néztem ki az ablakon és hajtogattam, hogy basszus ez szerelem, ez szerelem, nincs kétség, ezek azok a tünetek. Gyógyszert, csillapítót, borogatást, lohasztót, de azonnal. Késő volt. Azt akartam, hogy boldog legyen, jókedvű és elégedett. Ezért bármit.

Aztán akkor sírtam, amikor megértettem, hogy milyen a lelke belül annak, akibe bele voltam szerelmesedve. Furcsa, összetett és zárt.

Aztán akkor is sírtam, amikor megint beleláttam a lelkébe és nagyon szép dolgokat találtam.

Aztán még sokszor sírtam, mert nem jó szerelmesnek lenni úgy, hogy azt nem viszonozzák. Lehet, hogy ez egyáltalán nem meglepő tény, és bizonyára irodalmilag nagyon kiaknázott állapot, de én valahogy nem vágytam kipróbálni, sem tovább aknázni a témát. Lehet nem volt túl hízelgően ábrázolva ez a helyzet? Rossz reklám? Vagy semmi jót nem olvastam erről az elmúlt 17 esztendőben? Hogy Karinthyt idézzem sokkal jobb szerelmesnek lenni, mint fejjel lefelé lógni egy sötét veremben...de viszont, boldogtalanul szerelmesnek lenni meg lehet még annál is rosszabb, mint fejjel lefelé lógni. Nem tudom, majd azt is kipróbálom egyszer. (ahogy magamat ismerem posztban is megírom könyörtelenül már)

Aztán a múltkor azt mondta a barátnőm, hogy valószínű most voltál utoljára szerelmes, és én erre iszonyúan elkezdtem sírni, hogy igen lehet és akkor az miért ilyen volt, egy ilyen reménytelen, egyoldalú, hűvös szelek járnak, nagy bánata van a cinege madárnak fajta? Mert ugye az ember a szerelmet azt nem válogatja, az úgy rátör, vagy mi fene, rászakad, kibontakzik, de megállíthatatlan akkor már. Biztos vannak zsonglőrök, akik ezt tudják irányítani, elfojtani, megölni, szárba szökkenteni, meg mit tudom én azt. Én meg még az ösztön lénynél tartok, ahogy jön, úgy kap el. Meg óvatosan vagyok az, mint aki jégen jár, én el nem mondom, meg nem zavarnám vele a másikat. Különösen így viszonzatlanul.

Aztán megrémülök, hogy biztos észrevette és akkor megszánt, vagy még rosszabb összeborzadt, unt, menekült. Vagy a franc tudja melyik a rosszabb sorrend, gondolkodjon rajta, valami pszichológus, vagy brit tudós. De nekem annyira jól eset volna, én annyira szerettem volna, mint a sötét éjszaka egy csillagot. Nem tudom, hogy érezhetik magukat azok, akik börtönből szabadulnak és először szállnak fel a villamosra, vagy kómából felébredve először esznek csokoládét? Hát valahogy annyi rideg és esztelen év után, így vágytam én erre az érzésre és a viszonzásra.

Szerelmes, persze nevetséges ezt beismerni, elmondani, megvallani, ma már. Kit érdekel? Főleg kinek van erre szüksége? Én magam is elképedve szemlélem az egészet, hogy volt? Mi volt? Tényleg azt éreztem, vagy valami mást, valami illúziót? Talán az utóbbi lesz, nem is hiszem már. Annyira vágyhattam valami emberi érzésre, valami meghittségre, hogy rárajzoltam egy férfit egy másik férfi tetejére. Nem volt nagy eltérés, igazán nem, hiszen a kiinduló pont is elég jó volt. Sóvárogtam és vágyakoztam és nem néztem szemközt, meg pár dolgot úgy kihagytam a számításból, ahogy azt kell.

Nem tudom mit meséljek erről, mennyire vájkáljak itten a lelkem bugyraiban. Mennyire éreztem magam aztán nevetségesnek és gyermetegnek, amikor megértettem, hogy játék voltam csak csupán, egy eszköz, egy unaloműző, egy semmi. Alapvetően nagyrészt magamnak köszönhetem.

Mennyire jogos, a düh, a harag ezek után, mit tehet meg az ember bosszúképpen és mit nem, mennyire szánalmas az egész? Okozhat fájdalmat? Mennyire gyászolja magát a férfit, és mennyire inkább az érzést, mely olyan kellemes volt míg megvolt és olyan üres és meredt, tovaszállva, mint a tegnapi kifli. Egyáltalán tovaszállt-e, vagy csak próbálom meggyőzni magam? Megpróbálok ésszerűen gondolkodni? Racionálisan, ugye...érzelmek, pih, az teher mindenkinek.

Az életet lehet sokféleképpen élni, különböző irányelveket lehet követni, már ha valaki szereti az ilyesmit, vagy lehet olyasmit is tenni, hogy az ember követ egy irányelvet és néha kiruccan belőle, hogy aztán megnyugodva, feltöltődve visszatérjen ama irányelvbe, amit úgy egyébként követget. (Én a takaros magányos nő, két gyerekkel imidzset építem - ez a legmenőbb mostanság kishazánkban) Meg lehet aztán nem követni semmiféle irányelvet, ez is egy megoldás. 

Az én kiruccanásom a rock koncert és istenemre mondom, hogy ez a legjobb amit el tudok képzelni - publikusan hehe! Az esti meg a legjobbak legjobbja volt, ami az emberrel rockkoncert kapcsán történhet. Mondjuk sörrel is leöntöttek, de eszi fene, túl éltem. Airbourne volt ez az esemény, a fucking boat-on, ezt ők mondták :) Egy élmény volt.

Volt ebbe minden ami egy ilyen eseményhez kell, a zenét megállás nélkül nyomták, eszméletlen hangerővel, és hát a zenéjük is olyan ütős, hogy azt nem is lehet másként hallgatni, mint ugrálva. Nem csináltak nagy körítést, egyszerűen a két előzenekar és némi előkészület után berobbantak, hogy aztán 80 perc múlva meg eltűnjenek. No de milyen 80 perc emberek! Tömény rock, a maga hagyományos módján, amit adni tud, azt mind. Semmi líra, semmi pöszmötölés, világmegváltás, lets rock, ennyi. Gitár, hajdobálás dob, hangerő. Lehet, hogy bele lehet kötni a hangzásba, hogy néha már annyira hangos volt, hogy attól torzult, de nem nagyon érdekelt. Lehet még ilyen komolykodós igazi kritikusos húrokat pengetni, hogy teszem azt, a fiúk már kicsit megfáradtak az utóbbi időben - nem fáradtak meg!

Ready to rock ezzel kezdtek és csak azt mondhatom: iiiigen!!!!!!!!!!!

A közönség sokat megélt rockerekből tevődött össze, volt tehát minden: lökdösődés, sörlocsolás, artikulátlan üvöltés, szóval itt sem volt lírai a hangulat, de alapvetően egyöntetűen tomboltunk, amit amúgy nehéz is lett volna elkerülni, mert ezek az emberek, valami eszméletlen dinamizmust nyomnak szerteszét magukból. Nehéz meló rokcsztárnak lenni, főleg ha valaki ilyen magasra helyezi a lécet!

Azt mondják, hogy fiatal AC/DC. lehet, vagy csak azért mert ausztrálok ők is, de persze egyáltalán nem ciki valakit az említett együtteshez hasonlítani, és a legjobbakat vették át tőlük, jól alapoztak az biztos. Én nem tudok ehhez, nagyon mit hozzátenni, ezt meg kellett élni, ott kellett lenni, és élvezni azt a bizonyos 80 percet...

Na és a koncert vadító elemek? A pasi eszméletlen stílusosan verte a fejét a sörös dobozzal, míg az ki nem lyukadt és nem permetezte a sört szerte a világba, de volt még sziréna a bárpulton kikötve, szórakoztatott kicsit bennünket. Elgondolkodtam, hogy ha tökéletes koncertre való rockot kezdene valaki összerakni, akkor előbb utóbb éppen ezt kapná. Pont ugyanezt!

Szóval rock koncertre járni nagyon, nagyon javalott, már ha az ember képes felülkerekedni néhány kellemetlen mellékhatáson, hogy összetapossák, fülébe ordítanak, esetleg hánynak mellette, időszakos süketség, szóval ha ezektől képes elvonatkoztatni, akkor a legjobb buli a világon, ez meg azok közül is a csúcs volt. Ahogy a barátom mondta: " na, ezt nevezik rock koncertnek..." igen egyetértek!

Update: a hétvégén újból megtekintettem őket és ha lehet tovább áradozni, akkor  ezt megteszem, semmit nem változtak, tolják ezerrel. Ahogy valaki mondta ez az az érzés,amit a lemez nem tud adni, ezt nem lehet odacsomagolni, ezt csak élőben lehet megélni.  

Már megint. Zsákutca.

Sokszor nem értem magamat. Már kezd unalmas lenni a dolog, mi bajom is van nekem? Lehet szakemberhez kellene fordulnom. Azt hiszem egész jól vagyok, aztán jön egy barom apróság és kibillenek mindenből. Tegnap még egész jól voltam, sőt nagyon jól, vidáman gondoltam a mindenfélékre. Aztán hirtelen beborult az ég. Elkezdtem a maga valóságában látni a dolgokat és kész, ez már nekem sok is volt. Mi a maga valóság? Hát, hogy nem nagyon jön itt össze nekem semmi. "Az jó, hogy okos vagy" - ezt hogy szeretem hallani, ez mindig helyre tesz. Ha ilyent mondanak sosem tudom, hogy ezt most miért teszik, ez magyarázat bármire? Vagy ez inkább kifogás? Illetve, mivel okos vagy, akkor lehetek veled kicsit szemét, majd megoldod. Okos vagy? Akkor ne akarjál mást, örülj neki! Egy ismerősöm egyenesen azt állította, hogy ne legyek ezzel nagyon elszállva, mert ez nem az én eredményem, hanem ugyebár a körülmények szerencsés összjátéka, hogy bennem ez a kombináció valósult meg. Még ennek se örüljek... Nőként okos? Hm? Ez most nekem jó, vagy inkább marha szar? Nőként ne az okosságomat dícsérjék, nem? Kezdek beleveszni.

Nézzük a tudományt mit mond, én legjobban erre szeretek hallgatni, no meg a barátnőimre, illetve amelyik inkább azt mondja, amit hallani szeretnék, de ezt csak titokban mondom.

Következik 10 tudományos érv hogyan legyél szexisebb, szebb, csinosabb!

Ezt találtam, azt hiszem ez most pont megfelel nekem, persze nem tudom, hogy akarok-e szexisebb lenni, ezen most pár pillanatig gondolkozom, mindenkit ugyanerre kérek............. meditáljon arról, akar-e ő szexisebb lenni....

Végül is nekem kell, ez az okos jelző kiborított. Egyébként is azt mondják, hogy a szép és kívánatos emberek sikeresebbek, könnyebben jutnak előre a céljaik felé, meg mindenfélét elnéznek nekik. Te milyen szemét ez a pasi, de hát olyan szép kék szeme van, ugye, ez ismerős. Ugyanilyet az okosra nemigen hallani, hogy de klasszul okos, akkor most szeressük. Lássuk, mit mondanak:

1. Az alvás szépít!

Belevágtak nagyon okosan tényleg, ezt már ezerszer hallottam, hogy szépre kell aludni magunkat, meg ilyesmi, de ehhez nyugisan kellene tudni aludni. Ha azonban az ember nem elég szép, ergo nem elég sikeres, hogyan tudjon nyugisan aludni, főleg olyan szépre alvós fajtából. Ez is csak olyan trükk, mint a görbülő kiskanál, vagy más baromságok.

2. Hordj pirosat!

Mit? Azt mondja bármilyen piros szerelés attraktívabbá, vonzóbbá tesz, tehát viselj bátran pirosat. Végül is, ezt igazán kipróbálhatom, nem sok piros cuccom van, de ha ez bejön akkor csak ilyennel lesz tele a szekrényem.

3. A szemüveg okosabbá, de nem szebbé teszi a megjelenésedet.

Tessék még ez is, van szemüvegem, akkor ez is a rossz irányba tol. De, nélküle meg bájosan vaksi vagyok, tapogatózok, meg hunyorgok, nem tudom, hogy ez segít-e a szépségemen? Ez esetleg szexi? 

4. A jobb oldalad a jobbik oldalad, vagyis így készítes magadról szebb profilképeket

Most erre mit mondja, nekem elég bugyutának hangzik, mint amikor megveszed a legújabb fogyasztótabletta marhaságot és olvasgatod, aztán a harmadik oldal legalján apró betűkkel ott áll: "a siker érdekében, próbáljon meg kevesebbet enni"...

5. A boldogság a nőket szebbé teszi, míg a férfiakat a büszkeség szépíti.

Ha én boldog vagyok, akkor már teljesen mindegy, hogy mennyire vagyok szép, akkor elég nekem a boldogság. Nekem olyan érzésem van, hogy ez fordítva nem működik,  nem tudok azért boldog lenni, hogy szép legyek végre...vagy hogy van ez. Néha nehéz követni ezeket a tudományos dolgokat.

6. Az erős célok szebbé teszik az embert.

Vagy nem, ez azért a céloktól is függ, hogy csak ennyit mondjak. Persze értem én, ha tudod mit akarsz, akkor mások szemében erős vagy és sikeres, és akkor már mindjárt szebbnek is látnak talán, de hát ez megint olyasmi, ami nehezen jön parancsszóra, valami tartalom kell hozzá, például legyél tényleg sikeres. Ne látszólag sikeres. A francba nem sokra megyek én ezekkel attól tartok.

7. Egyél egészséges dolgokat.

Igen, tudom a csokoládétól például ronda lesz a bőröd, viszont a sok zöldség segít valamiben. Igen ez biztos igaz és sokat segít a szépségen, de egy-egy elszart nap után az ember leginkább belezuhan a nutellás üvegbe egy kis kézzel fogható boldogságot magába lapátolni.

8. Tetoválás

Ezt nehezen tudom elhinni még a tudománynak is, de azt állítják attól vonzóbb vagy és hogy a tetovált emberek érdekesebbnek tűnnek, hogy több a mindenféle szex az életükben, meg ilyesmi. No ha ezt előbb tudom, tehát most akkor megyek és rakok magamra valamit, sőt varratok, azt hiszem ez a helyes kifejezés. Eddig mire vártam? Gondolom hogy ezt a cikket elolvassam, tudjuk jól, hogy nincsenek véletlenek-

9. Szemkontaktus

Állítólag a szemkontaktustól esnek az emberek szerelembe. Meg egy párról meg lehet állapítani mennyire szerelmesek, abból, hogy mennyit néznek egymás szemébe. Ezt most a gyakorlatban fogom kipróbálni, de tényleg. Jaj annak a férfinek, aki most a közelembe lesz, úgy belenézek a szemébe, hogy neki annyi, oszt kész.

10. Egyik sem működik?

Ez nagyon ravasz, akkor vedd magad körül magadhoz hasonló emberekkel, akik azért valamivel csúnyábbak, mint te, és máris sikerülni fog, te leszel a legszebb.

Hűha.

Nézzétek el nekem, ma ennyire volt maradásom, de örülök, hogy sikerült valami leírkálnom, Már azt hittem semmi több nem jön össze, attól meg még szomorúbb lennék, sokkal szomorúbb, mint az okosságomtól. Mert ugyan az utóbbi nem sok jót adott az életben, legalábbis látszólag, de azért inkább maradnék valamelyest okos, ha lehet.

Adva van két ember, egyszerű, hagyományos szereplők, semmi droid, vagy alternatív dolog. Adott egy nő és egy férfi. Teljesen átlagosak, és fel is vannak öltözve, a fejükben gondolatok vannak Betoppan egy szép őszi nap és ők megismerkednek, fontosnak tartom kiemelni, hogy tényleg szép őszi nap volt, olyan giccsesen szép, mint a képeslapokon. Sütött a nap, sárgultak a levelek, pont a feladatuknak megfelelően. Az emberek jöttek mentek, ezek meg ott álltak a villamos megállóban és nézték egymást. Megismerkedtek hát, ahogy azt kell. De valahogy itt nem álltak meg az események, a történet folytatódott. Mindenképpen cselekménynek kellett bekövetkeznie. Pedig néha megállhatna minden egy pillanatra, vagy akár örökre? Sőt bizonyos dolgok nem is kellene, hogy megtörténjenek. Lehet, hogy fájdalmat okoznak egymásnak, lehet, hogy kiderül a nő olyan, mint a karácsonyfadísz és csak lóg a pasin, vagy esetleg a férfi érzéketlen vödör és, az első dugás után keresztül néz a nőn, persze az is lehet, hogy csupa jót okoznak egymásnak, de ez nem merült fel, óvatosságból.

Megismerkednek, beszélgetnek, sőt ez sem elég, még beszélgetnek, leveleznek telefonálnak, mindent bevetnek, amit csak lehet, videóüzenet, linkek. A dolog elfajul, csókolóznak. Arra gondolnak le is fekszenek egymással, ha már így alakult, és ellenkező neműek. Telt múlt az idő, s valahogy ezek a viszonyulások bugyogtak, fejlődtek, érlelődtek, mint a barack a fán. Nem maradtak egy állapotban - az élet mozgásban van, mint már azt oly sokan megtapasztalták. Minden elővigyázatosság és óvintézkedés ellenére feltört az igény, hogy esetleg valamilyen irányba vezessen ez az ismeretség. Köznyelven ezt kapcsolatnak hívják, azt hiszem. Bár ezek már ijesztő szavak is lehetnek akár, ki akar itt kapcsolatot?

Nézzük a lehetséges variációkat:

"A" forgatókönyv:

Miután egyre többet beszélgettek, és találkoztak, valami érdeklődésszerű kezdett kialakulni közöttük, állítólag ez teljesen természetes a humán egyedeknél, minél többet vannak együtt annál valószínűbb, hogy valamiféle, úgynevezett érzelem kezd kialakulni. Például vonzódás, hogy egy egészen egyszerűt említsek. Ez fejlődésnek indult. Ha a példányok teljesen önkéntesen vannak együtt és jól is érzik magukat, akkor szinte garantált az ilyenfajta emóciók feltámadása. Szerencsére esetünkben teljesen rendben volt mind két fél és egyre inkább egymásba bonyolódtak. Régebben ezt egyszerűen szerelemnek hívták, de hőseink nem szerették ezt a hagyományos kifejezést, ők "csak "bírták" egymást, meg "kedvelték" egymást. A történet egyre inkább kezdett valamiféle hagyományos love sztorivá fejlődni, akarva akaratlanul. Lassan minden tökéletes lett, a napra lehetett nézni, de ide nem, úgyhogy fennállt a veszélye, hogy majd el is romlik és bekövetkeznek az egyéb forgatókönyvek, de most még jó, jó, jó.

"B" forgatókönyv:

Miután egyre többet beszélgettek, és találkoztak, valami vonzódásszerű kezdett kialakulni, azonban kiderült, hogy a férfinek van egy barátnője, aki hát nagyon szomorú és magányos, és éppen ezért nem lehet vele még szakítani, mert akkor összeomlás van. Hogy ez pontosan mit takar, az nem bontakozott ki, a történet ezen szakaszában, de el lehet képzelni. A kapcsolat tehát megrekedt valami érdekes felemás állapotban, mint amikor a Tom és Jerry rajzfilmben a Tomot leöntik gyorskötő gipsszel és úgy megdermed futtában, valahogy így álltak egymás közelében a férfi meg a nő. Elég érdekes, nem? Vagy inkább más kifejezést illene ide? Mit lehet itt tenni? De lehet, hogy a nőről derült ki, hogy frigid, erre most nem emlékszem, és a férfi variálta agyon a dolgot, hogy most ő nem tud kefélni és félig sem az, mint ami. Akár ez is lehetett.

De, vagy éppen ezért:

Az idő közben futott tovább, már csak ilyen ez, mint a 4-6-os villamos, az is csak megy megy ide oda, éjjel nappal. Az "A" forgatókönyv erős, szirupos kifejlet felé mozog, a női szívek örömére de hallottam már olyant is, hogy férfi embereknek is tetszik az ilyen pozitív végkifejlet. Csattanó az lehetne, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak, vagy esetleg míg meg nem unták egymást.

No de mi van a "B" forgatókönyvvel?

Tényleg  mi van azzal? Kézenfekvő: idővel azért kilépnek ebből a dermedt állapotból, merthogy jó érzik magukat egymástól. Kellemetlen, de így van: az ember inkább érzi jól magát, mint nem. Tehát, azért csak, csak találkoznak és törődnek egymással, ebből következően megint csak beindul a már ábrázolt kémiai folyamat, miszerint egyre inkább kedvelik egymást. Tehát a kapcsolatnak fejlődni kell valamerre, és valakinek a kezébe kell venni a dolgok alakítását. Egy szép nyárvégi napon aztán, amikor a galambok a szokásukhoz híven le fel röpködnek, sőt totyognak is, elhangzik a kérdés: Akkor hogyan tovább? Vagyok én neked valaki? kérdi a nő és elmegy, mintegy időt hagyva, a dermedt férfinak.

"C" forgatókönyv:

A férfi habozás nélkül úgy dönt, hogy igen valaki neki a nő, lezárja halódó kapcsolatát, azonmód felhívja a nőt és elmondja, hogy mennyire fontos neki és, hogy mennyi örömét leli benne, majd innen átkanyarodunk az előzőleg már megtárgyalt "A" forgatókönyvhöz. Happy end, könnyek,  zsebkendő.... egyébként a mai időszámítás szerint ez a legkevésbé valószínű lehetőség.

"D" forgatókönyv:

A férfi időt kér, sőt húzza azt - majd - mondja, most nem tudok még dönteni, nem tehetem meg a másikkal sem, hogy csak úgy otthagyom, meg nem is tudom. Legfőképpen. A nő mélazgat, de időt ad, mert már ugye nyakig benne van, már voltak szép pillanatok, egymásra csodálkozások, szóval reménykedik...sír, vergődik, készül a legrosszabbra, aztán legyint, aztán megint sírdogál, aztán elküldi a picsába, a férfit persze... szóval hagyományos érzelmi felindulásról beszélhetünk, gondolom ismerős. Némi tépelődés és szükséges válsághelyzet, krízis, érzelmi hullámvölgyek átvészelése után bekövetkezett az olvasók által emelt díjas hívásokkal megszavazott "A" forgatókönyv.

"E" forgatókönyv:

A férfi némi habozás után úgy dönt, hogy marad a megszokott felállásnál, ott már nem érheti csalódás, sem váratlan fejlemény, a sáncok megmerevedtek. A kérdésfeltevő, amúgy is sarokba szorította vagyis megmutatta, hogy tud kellemetlen is lenni, úgy kell neki, tehát ejtve van. Ki tudja amúgy is, hogy hogyan is sikerülne...alig is ismeri, meg hát szerelemről szó sem volt. Tehát üzenet nélkül, vagy ez azért nagyon durva, na legyen, szóval egy szűk szavú üzenetben közli, hogy valószínű félreértették egymást, ő nem is gondolta, hogy ez bármi lenne. Ja hogy csókolózott meg ilyenek, á csak hagyta magát sodródni az eseményekkel, a részéről ez nem jelentett semmit. Persze lehet az is, hogy a nő meggondolta magát és mégsem kér a pasiból, hiszen, ha eddig húzta az időt, akkor kár vele foglalkozni, őt csak olyan férfi érdekli, aki él hal érte, vagy mi, valamely újságban is ezt írták, hogy ő ezt érdemli.

(Az olvasók kedvéért, meg hogy ne legyen olyan rövid  ez az írás, az "A" forgatókönyvet is lehet tovább variálni. Miért is ne játszadozhatnánk tovább, az este kiadja. Nagy valószínűséggel az olvasó is egyedül van, vagy egy nyomorult kapcsolatban és éppen nem tud magával mit kezdeni, szőjük csak kíméletlenül a szálakat.)

A/1 Az élet napos oldalán vagyunk, minden egyre szebb és jobb, mivel marha jó együtt lenni és kiválóan el tudják már együtt tölteni a szabadidőt, elég gyorsan kézenfekvővé válik, hogy akár együtt is élhetnének... és akkor jön a rettenet, valamelyik fél összeroppan, mert ráérezz, hogy még nem élt eleget és még meg sem valósította magát, és légy önmagad, meg más reklámokat is látott. Ebből arra következtet, hogy még nem érett meg az idő.

A/2 Minden nagyon édesen alakul szuper jó együtt, eszméletlen jó együtt aludni, együtt ébredni, szexelni. Álom szép minden, hova lehet ezt még fokozni. De akkor megismétlődik a forgatókönyv, a férfi beszerez egy harmadikat, hajlik rá tudjuk.... vagy akkor a nő arra gondol, hogy neki mégsem jó teljesen a szex ezzel a férfivel, és akkor belebonyolódik egy egyéjszakás kalandba, ami kiderül és fuccs az egésznek...de lehet, hogy a férfiről kiderül, hogy a greenpeace aktivista és minden szerdán leönti magát fáradt olajjal egy performance keretében, a nő meg bevallja, hogy brazil sorozatfüggő és hangosan zokog, meg az orrát fújja az érzelmes jeleneteknél, de lehet hogy a férfi szerint csak és kizárólag tubusos majonézt lehet vásárolni, a nő meg azt mondja marhaság, csak a flakonos a jó. Ez a kérdés aztán olyan repedést indít el kapcsolatukon, amely válsághoz és szakításhoz vezet. Nehéz ügy. Sajnos nem hallottam pontosan a mese végét. Ezeken kívül még legalább 437 okot fel tudnék sorolni, hogy miért is nem működött a dolog, viszont arra, csak egyet, hogy miért igen: ez az akarat, de ez biztonsági okokból senkiben fel sem merült. 

Vajon melyik lett a valódi befejezés? Hova csűrték csavarták a történetet ki tudja, biztos sokat foglalkoztak vele, de az is lehetséges, hogy az egész feltevés hibás volt és elmentek egymás mellett a villamos megállóban, ridegen ahogy az már lenni szokott, mert tudjuk jól "a viszonyok veszedelmesek".

Lehet elmúlok egy időre...a lelkem egy halott verébhez hasonlít, már ha láttatok ilyent. én nem, de van egy érzületem, hogy hogy is néz ki.

Röpködök ide-oda  a témákban, már ami a társkeresést és párkapcsolatokat illeti és leragadok nyilván a problémásabb eseteknél, ezért joggal ér a kritika, hogy csak "nyafogok" a férfiakkal kapcsolatban. Magamba szálltam és elismertem, hogy ez így tovább nem mehet, kell egy posztot szánni a normális, hétköznapi férfiaknak is. Mert vannak! És sokan vannak, nap mint nap itt mennek el mellettem az utcán. Egyetlen apró picinységet róhatnék fel nekik, hogy nincs zöld karszalag rajtuk a következő felirattal: "szabad, normális pasi vagyok". Így enélkül sajnos elég nehéz helyzetben vagyok...

Ettől eltekintve itt vannak közöttünk. Térképezzük fel, hol találhatunk ilyen férfiakat:

1. Szülői értekezlet

Ha egy férfi itt megjelenik, biztos, hogy nagyon helyes és aranyos, sőt a családját a szívén viselő ember, sajnos nagy valószínűséggel foglalt is. Minden esetre a jelenlévő anyukák édes izgalommal figyelik a fehér hollót, az egyetlen férfit az épületben. Miért van ez így? Azért már árnyaltabb a dolog, újabb tapasztalatokkal gazdagodtam, földrajzilag változatosabb a kép, a gazdagabb vidékeken több apa jelenik meg.... 

2. Óvoda, bölcsi: érkezés a gyerekért

Ha egy gyerekért az apja megy, akkor az nagy valószínűséggel elvált apuka, és hát ha ilyen törődős, akkor normális lehet, ha nem pechünk van, de azért érdemes rárepülni és édesen kacarászni, hogy már milyen ügyesen adja a gyerekre a cipőt, nahát! És az apuka mindig ilyen türelmes? (ajánlott erős pillarebegtetés a kérdés feltevése közben). Azért felmerülhet a lehetősége annak is hogy egy rendes házasemberrel futottunk össze és akkor nincs az szer amivel lemossunk magunkról az undok házasságromboló bitch szerepkört. Te jó ég azok a tekintetek.  

3. Virágüzlet, ajándékbolt

A normális férfi éppen virágot vesz a barátnőjének, vagy feleségének, ha szerencsénk van, akkor csak az anyukája születésnapjára, és akkor szabad a pálya, pénztárcát földre ejtve indulhat az akció... Ez annyira szép, leginkább filmekből ismert jelenet, javallott a nőnek elesni, elcsúszni, vagy magára, esetleg a férfire önteni valamit, ezek szoktak működni - állítólag  

4. Hajókirándulás

Előzékenyen kíséri nőnemű rokonait a fedélzeti napozóhoz, miután biztonságba helyezte őket, meghívhatjuk egy koktélra - talán. Ez egyébként teljességgel nagyon praktikus ötlet, láthatjuk szombatonként, amint férfiak tömegesen szállnak hajóra várva életük szerelmét. Az életből ragadtam az ötletet.

5. Koncert a Müpában

Ezt figyeld micsoda végtelen szerencse, felér egy lottó találattal: elmész egyedül egy komolyzenei estre és melléd vett jegyet a szintén magányos, nagyon normális férfi. Elképesztő fordulat az életben. Természetesen ő is éppen ki van éhezve egy új kapcsolatra, és teljességgel nyitott és kiegyensúlyozott, semmi aggodalom benne nincsen. Ja, és éppen te vagy az esete kémiailag is. Alig várjátok az amúgy szellemi eufóriát okozó koncert végét, hogy végre egymásnak szentelhessék a figyelmet... 

6. Művészettörténeti előadás a XIX. századi porcelánokról

Félő, hogy ebben az esetben megint a sok vadász kevés fóka esete foroghat fenn, de ha itt megjelenik egy férfi, az biztos, hogy nagyon normális és igényes. Próbáljunk meg megbotlani és ráesni, az talán segít, hogy ránk figyeljen. A norvég és brit tudós csapat igazán kikutathatná, hogy mekkora a valószínűsége, hogy ilyen rendezvényen felbukkanó férfinek és az lehetőség szerint milyen állagú. Jó lenne egy szorzó vagy valami állandó, a Schmidt szám ( ez az állandó a terem négyzetméteréből, az előadás várható IQ színvonalától és a levegő nedvességtartalmából megadja az egy férfira jutó nők számát) vagy ilyesmi. 

7. Internetes társkereső

Haha, most vicceltem...végül is nem, biztos akad ott is, csak nem írta ki a reglapjára, hogy éppen koncertre készül a Müpába, vagy hajókirándulásra a nagynénikéjével.

8. Javaslatokat kérek....

Mielőtt az a vád érne, hogy megest ironizálok és komolytalan vagyok, bevallom tényleg azt teszem és ezzel csak azt akarom hangsúlyozni, hogy mennyire nehéz és rögös út vezet ahhoz, hogy megtaláljuk a nekünk megfelelő férfit különösen így 40 felett, és gondolom fordítva is ugyanez igaz. Pedig milyen jó lenne, de most komolyan, ha egy nagyrészt normális pasi csak úgy kicsippentene magának és akkor:

soha többé nem kellene fellépnem a társkereső oldalra,

szabadon lehetnék végre nő a levendula gyűjteményemmel és receptes kiskönyvemmel, a jóga leckéimmel meg egyéb zagyvaságokkal, ja és csacsoghatnék összevissza

az Aida győzelmi kórusát fütyülve vasalnék

piciny tánclépésekkel vacsorát készítenék, de minden este istenbizony

és minden hónapban vadiúj szexi fehérnemű szettet vásárolnék

csak és kizárólag az én normális férfim kedvéért, én a vélhetőleg normális nő!