Az ember tervez, aztán végez, legalábbis ideális esetben, majd egységnyi időnként elszámol magával, hogy hogy és mint állnak a dolgok. Biztos ezt valakik így csinálják, a nagyon sikeres, top emberek, illetve el tudom, képzelni, hogy sikeres emberekről szóló könyvekben ez így van. Nekem nem mindig jön össze... Na, de most, a múltkor megláttam és megszerettem a répa&nyulas pólót és elhatároztam, hogy megszerzem, ha akármi lesz is. És lám, a terv megvalósult, legalábbis 50 százalékos sikert könyvelhetek el: a póló megvan, hát a répa az nincs. Szerény tervekkel kell kezdeni, ez a siker kulcsa...

Már ősz óta téblábolok egy mocsárban, nem tudom mit kezdjek a dologgal, a férfiakkal, egy viszonylattal, ezért arra jutottam, hogy ideje valamiket kiengedni a kezemből, elengedni, hátrahagyni. Vesszen. El kell fogadni a kudarcot, a sikertelenséget, az ürességet. Továbbvonulni, mint nagyasszony, aztán kész, venni egy fagyit. Elengedni valamit, vagy valakit nem könnyű, nekem különösen, mert valahogy ilyen sikerorientált vagyok, vagy mi, végig akarom csinálni a dolgokat, kitartó, makacs, rá pörgök, min a pillanatragasztó. Nem adhatom fel - állandóan ezt ismételgetem, minta valami mosópor reklám lennék. Pedig nem.

Itt az ideje átértékelni a dolgokat, mit nyerhet az ember azzal, ha elenged dolgokat, legyen az barátság, szerelem, egy terv, egy elképzelés, egy életstílus... vagy csak a villamos

1. Új perspektívák nyílnak meg előttem

Merthogy milyen bátor vagyok, felismertem, hogy valami, vagy valaki akiben eddig hittem, már nem szolgálja az én egészségemet, nem ad semmit, inkább rombol és elvesz. Erről a pontról visszanézve, ahol ugye most vagyok - ez amúgy elég vicces mintha az élet egy vonal lenne, aztán van rajta egy pont, hogy aszongya, nézz vissza - már látom mennyi hibát követtem el, szép zöld szövegkiemelővel alá is húzhatnám őket... Bátorság, akkor lépés előre, lehet menni a következő pontba, amúgy is takarva voltak a sok perspektívák, amelyek most láthatóvá váltak, csak meg kell figyelni őket és már új irányban is vagyunk. Remélem.

2. Lehet megbocsájtást gyakorolni

Ez olyan magasztos, elsősorban magunknak kell persze megbocsájtani, hogy elkövettük azt a bizonyos baromságot. Akkor a vonal elején persze nem gondoltuk baromságnak, az csak később bontakozott ki, rajzolódott elénk és akkor meg sokáig nem akartunk hinni a szemünknek. Időt és energiát pazaroltunk valamire, valakire, aki ezt nem érdemelte meg. A megbocsájtás nem is olyan egyszerű, az ember képes időtlen ideig magát emészteni, elemezni, kérdéseket feltenni, ezt miért tettem és ezzel elhúzni az időt, addig sem néz előre. Valahogy mégis meg kell próbálni elnézni saját magunknak, dolgokat.  Lehet még elnézőnek lenni másokkal is, és ha már belejöttünk, nyugodtan körbe lehet pásztázni és megbocsájtani, hát kihasznált, mert hagytad, rád lépett, mert lehetett, nem volt kötelező de megtette, forgivness písz and lav... utána jöhet egy süti

3. Az ember talál valami jobbat

Jó esetben, ha már így elengedi a dolgot, meg ilyen bátor, bölcs és megbocsájtó, akkor megérdemli, hogy felbukkanjon valami csudajó az életében. Legalábbis  a mesékben, minden jó tett helyébe jót várhatsz, hátha bejön az életben is. Lehetséges, hogy éppen ez az elengedés lök egy nagyot, megnyílnak más irányú csatornák, észrevesz az ember valami olyasmit, amit eddig nem is látott, levágatja a haját, és beiratkozik számítógépes tanfolyamra, mondjuk, én éppen erre gondoltam: milyen klassz rendszergazdi lennék.

4. Rájössz, hogy az sokkal több kárt okoz, ha ragaszkodsz valamihez, mint ha beleveted magad az újdonság mély vizébe

Micsoda mondat, és teljesen én találtam ki. Már is jönnek rám az új dolgok ahogy engedem el a régit. Szinte látom, ahogy már csak pár cérna tartja az elengedni való dolgot, még nyúlnék utána, de nem nem, nem akarom és ezt hajtogatom erősen. Nincs visszaút, előre nézzé! A köztes állapotokat persze senki nem szereti, a régi már nincs, de ki tudja mi lesz, ezért áll tétován. Nem kell. Úgy nincs, hogy sehogy sincs - mondta nagyanyám.

5. Hihetetlen új kalandok várnak rád

Ez olyan amerikás, kell ide egy kis optimista dolog és fejsimizgetés, mert ugyan lehet, hogy semmi nem történik, csak a hiány marad, meg a bánat az elengedés után és akkor száraz pogácsa. Na, ez helyett kell ez a mondat: Új kalandok! Remélem persze pozitív kalandok, egyáltalán nem tartanám viccesnek, ha most csőtörés lenne nálam, vagy elromlana a mosógép. Más kalandokra gondoltam, megnyerem a pályázatot, hogy írjak a világ parkjairól és ehhez akármennyit utazhatok, mondjuk szerény, nem?

6. Persze jobb emberré is válsz

Fejlődtél, felismertél, bátor voltál, bölcs, szembenéztél a dolgokkal, sőt nekimentél, hát mifene ez ha nem egy óriás lépés a nagy önismereti szőnyegen. Ugye?

Mondjuk lehet, hogy a sok jóemberség mellett, inkább egy kis boldogság kellene, de hát mi késik nem múlik mondják az egyes emberek. Akkor most elengedtem valamit.

Valaki meghallgatja a zenét is? 

Laza szénhidrát napot tartottam, ez afféle boldogságfokozó, helybenülős tevékenység, karnyújtásnyira mindennel, mi örömet okoz: laptop, kávé, csoki, macaron, narancslé, túró rudi, mi kell még? Csak úgy nézegettem a világot, meg eszegettem, a hajamat össze fogtam és nem akartam semmi történést. Úgy éreztem kifejezetten unalmas és lusta napot szeretnék. Ekkor megláttam, amit megláttam!

Végre - csak ezt tudtam kinyögni, amikor egy alig ismert mediterrán sajtótermékben olvasgatva elém tárult ez a hihetetlenül fontos kutatási eredmény. A hír különleges értékének a felismerésével egyidőben magamra öntöttem a kávémat, valamint félrenyeltem a raffaelo-golyómat. Heves izgalom lett úrrá rajtam, nem érdekelt már az elhagyott bankkártyám, sem a Slash koncert, amely olyan piszok drága. A gyereket gondolkodás nélkül elengedtem vízipipa partyra - te jó ég bár tudnám mi lehet az - csak hogy a kérdésnek szentelhessem a figyelmet. Istenem, miért titkolták ezt ennyire, miért van ez ide elrejtve?! Hol lapult eddig? Nem tudom, de mindegy is, nem válaszolhatok a világ minden kérdésére. A szabadkőművesség titkát még csak csak megfejteném, de ez már meghaladja a lehetőségeimet. Végül is igazán szerencsés vagyok, hogy mégis rábukkantam erre a hírre és eredményre, és nagy nehezen helyére tehetem a dolgokat. Nők milliónak dilemmája érhet véget a mai nappal, mert végre valahára kikutatták és számszerűen kifejezték, hogy meddig az addig, vagyis hány férfipartnerig maradhat tisztességes a nő, és mely felett veszíti el hirtelen az értékét.... mikortól számít ledér kacatnak, czifra nőnek, vörös cafkának és így tovább, nem akarok irodalmilag túlzásokba esni. Hihetetlenül fontos információ, életbevágó. 

.....Vajon Jancsi hol húzta meg a határt....?!

Helyszínünk Kanada, ebben a szépséges és favágókkal megtűzdelt országban ébredtek rá arra, hogy ezt a kérdést végre rendezni kell, a nők hadd tudják végre mihez tartani magukat, legyen ez egy konkrétum, és ne valami ködbe vesző bizonytalanság. Szinte látom, ahogy az aggódó tudós szeme előtt megjelenik a sok álmatlanul vergődő nő, aki azon marja magát: mi is a helyzet velem?! Rendes asszony vagyok én még? Természetes, hogy felébredt a segíteni-vágyás ősi ösztöne! Egy tudós esetében, ez azonnal kérdés felvetést és  lázas kutatást jelent! A gondolatokat, ebben az esetben  gyors cselekvés követte, és hamarjában megkérdeztek 7656 férfit, mit gondolnak erről a kérdésről. A megkérdezettek száma nagyon fontos, ha ezt számmisztikailag elemezzük, akkor ez egy hatos, vagyis a 69-ből a férfi, értitek nem??! Aztán felváltva páros páratlan... nagyon sok minden van itten, el lehet itt mélyedni  De térjünk inkább vissza a tudományos területre, hogyan hangzott a kérdés, amit feltettek? Mi az, ami ennyire fontos, amiért most itt ülünk, és amiért én ilyen izgatott lettem? Következzék hát a feltett kérdés: Hány férfipartner után tekinti Ön könnyűvérűnek a nőt? Ugye, ugye! Lássuk be kevés ilyen fontos dolog van.

És figyelem, ime az eredmény, a nők izgatottan számolgathatnak titokban: a megkérdezett férfiak 30 százaléka szerint ez a határ a 20 vagy annál több szexpartner esetében jelentkezik, már hogy a nőt kurvának nézik, jó itt még  egy kicsit nyugodt voltam, de a következő sor, az végleg tönkre vágott: ugyanakkor a válaszadók 41 százaléka ezt a határt a 10-es számnál húzta meg. Tíz, ten, deset, zehn, értve?! A maradék 29 százalék, hogy mit mondott, már nem nagyon érdekel, gondolom hogy pár százalék szerint, legjobb, ha egy nő nem is kefél, mert hát miféle világban élünk, romlás, asszony a neved. Maradjunk inkább az eredmény rövid elemzésénél: vegyünk egy asszonyt, egy átlagosat 15 - 65 éves koráig van szex az életében, hogy milyen ezt most hagyjuk, ez nem a minőségről, hanem a mennyiségről szóló írás,  ez 50 év! Ezt marhára be kell ám osztania, mert hogy nagyon szigorú a felület, tehát öt évente lehet csere, se előbb se később értve vagyunk? Az ötven évet szépen fel kell osztani a tíz pasi  között, már ha tisztességes akar maradni, a leányzó, és hát már a tizedik necces, ott már villog a kis piros lámpa!

Magam részéről lezártnak tekintem az ügyet, nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen áttörést élhetek meg, hogy ilyen pontosan, számszerűen láthatom a helyzetet. Mit mondjak úgy tűnik én elszúrtam a beosztást, nagyon kevés helyem maradt a hátralévő éveimre. te jó ég... egyáltalán melyik számot vegyem figyelembe? Ugyanakkor nyugodt is lettem, tisztán látom a lehetőségeimet, a 10. és 11. között alaposan el kell hogy gondolkodjam, mert ugye ott egyik napról a másikra jelentős változáson fogok átesni, tisztességesből a kurva kategóriába sorolódom, és most már nem hivatkozhatom arra, hogy nem tudtam, meg ilyenek, ez már akkor az én döntésem lesz!

Csak hogy jobban borzoljam a kedélyeket, akkor ennyit erről :

Legalábbis az elv kedvérért mindenképpen!

A déja vu az a jelenség, amikor az ember úgy érzi, hogy az éppen történő dolgokat valamikor már átélte. Nem tudjuk pontosan mi ez....

Egyes vélemények szerint azonban, amikor fáradtak vagyunk, az ingerületek lassabban vivődnek az idegpályákon, s így mire az információ tudatosodik, egy ideje már ott volt a tudattalanunkban. Ezért éljük meg felismerésként. A fáradság lehet a magyarázata annak, hogy a déjá vu érzése leggyakrabban a munkahét végén jelentkezik. A kutatások ennél többel nem nagyon járulnak hozzá a jelenség magyarázatához. A péntek a déjá vu-nap.  

Én valahogy mindig amolyan zárkózott típusokra futok rá, mármint férfiban. A csendes mesterre, a néma megfigyelőre, az egykedvűen álldogálóra, akik állítólag valami varázslakattal vannak lezárva. Aztán vagy van igazgyöngy, vagy nincs, de ennek kiderítéséhez rengeteg munkát kell bedobni. Tudom ez nem pont déjá vu, de ebből akadnak bőven ilyen érzéseim. Valami kibillentő tényező kellene, ami ebből a sablonból kiugraszt már.... nem akarok több titokzatos férfit, nem akarok feltárni és feltárni, azt akarom, hogy egyszerűen nevessen rám...

Nem alszom, eleinte büszkén gondoltam magamra: micsoda szervezet! Gyakorlatilag evés, alvás nélkül működik. Aztán olyasmi fordult meg még a fejemben, hogy annyira újszerű 8.0-ás típus vagyok, hogy pár óra alvással ugyanúgy működöm, mint a többiek, hét nyolc órával, meg zseni, mint Napóleon, állítólag ő is alig aludt.

De, egyre fáradtabb lettem, úgyhogy az ünneplés alábbhagyott. Mostanában már ott tartok, hogy délután négy óra körül bármit lehet velem kezdeni, csak értelmet nem szabad elvárni, sem a gondolataimban, sem a tevékenységemben. Így mozgok, az még megy, bár igen lassan és megfontoltan. Adok reakciókat, visszajelzéseket, de nem biztos, hogy összefüggésében vizsgálva értelmeseket. Veszem a levegőt, és ami a legfontosabb, mindezek ellenére és mindig minden helyzetben, a szemem azért nyitva van. Olvastam itt mindenfélét, ami okot ad az aggodalomra, így az álmatlanságra is. Itt van például az a diagram, amely szerint a férfikat nem érdeklik a 24 év feletti nők - ez tényleg roppant lehangoló, ezek szerint teljesen feleslegesen élek. Érthető, hogy nem alszik egy ilyen magam fajta ezek után. Aztán azt is olvastam, hogy a McDonalds be akarja vezetni, az asztalnál ülős, felszolgálós éttermet, és az asztalfoglalásos rendszert, ezen is nagyon felizgattam magam, most mi lesz, ha ettől tönkre mennek? Tovább, a minap kiszámoltam, hogy hány napja nem szexeltem és úgy döntöttem, hogy ezentúl inkább évszakokban fejezem ki, az kevésbé lesz feltűnő. Van itt min agyalni bőven, végül is nincs semmi különös abban, hogy nem alszom, ez az egyetlen értelmes reakció.

Nézzük egy kicsit tudományosabban: van rövid, közepes és hosszú álmatlanság. Ezt a frappáns beosztást nem én találtam ki, erre én alkalmatlan vagyok, ezt a tudósok írták. A rövid az pár napos - ez már megvolt, a közepes, az pár hetes - ez is, most a hosszúra gyúrok, mert az három hónapnál kezdődik. Ha már így belefogtam ki akarom gyűjteni mindet, legyen teljes a gyűjtemény. Van itt még valami ijesztő ebben a dologban, aki keveset alszik, az jobban hízik, ez is odahat, hogy még idegesebb legyek. A zaklatottságtól meg még inkább nem alszom, ki van ez találva. Nézzük mit mond még a tudomány. Mi lehet az oka, hogy küzdünk az alvással, teszi fel a kérdést a szakirodalom, illetve a brit tudós:

1. Lehet, hogy van tényleges oka a nem alvásnak, új kutyája van a szomszédnak, nyírják a füvet a villamospályán, a lakótárs éjjel próbálgatja az új fúrókészletet, esetleg valami éberentartó gyógyszert szedünk, vagy csak csupán megittunk hat liter kávét, esetleg problémánk van, a zéletben, jut eszembe?!

2. Kizökkentünk az alvási ritmusból, megjártuk Amerikát és még nem álltunk vissza erre az időszámításra, esetleg bevezettük a délutáni szunyókálást vagy állva alukálást, esetleg alszunk egész nap és akkor meglepetten látjuk, hogy éjszaka meg felébredünk.

3. Vagy netán már azon aggasztjuk magunkat, hogy miért is nem alszunk többet és emiatt nem is alszunk már egyáltalán.

Ezeket elolvasva kicsit meginogtam a tudomány mindenható erejében, mert valahogy olyan marhaságnak tűntek. Úgy éreztem, hogy itt inkább a tehetetlenséggel, és a kérdés körrel szembeni teljes bizonytalansággal állok szemben. Lehet, hogy ez gyógyíthatatlan? Rémületemben fel is ébredtem. 

Na, most jönnek a jó tanácsok, ezeket tudták összehozni a brit, mongol és etióp tudósok, megfeszített agymunkával és sok sok gyros elfogyasztásával:

1, Mindig ugyanakkor feküdj le

2. A kimaradt alvást próbáld meg pótolni

3. Ha felébredsz, akkor is maradj az ágyban és próbálkozz, gondolom az alvással.

4. Szunyókálj napközben

5. Igyál némi alkoholt - végre egy hasznos gondolat

Ha ezek nem segítenek, fordulj háziorvosodhoz és gyógyszerészedhez. Ez utóbbi nagy kihívás számomra, ki is legyen a gyógyszerészem? Gondolom erre több fordulós pályázatot hirdetek most már, lassan abba korba érek, amikor ez aktuális lesz. 

Látjátok a megoldást? Nem? Majd az éjszaka még lehet rajta agyalni.

Az élet értelméről meg csak annyit, hogy állítólag volt egy tudós, aki az egész életét ennek a kérdésnek szentelte, egyesek inkább talán filozófusnak neveznék. Elköltözött egy szigetre, fehér gyolcs ruhát öltött, és csak ezt a kérdést boncolgatta, elemezgette. Gondolkodott, gondolkodott gyűrte az agyát. Néha eljutott valami megállapításhoz, egy darabig örült, de aztán sorra elvetette a következtetéseket. Végül is úgy döntött, hogy közzé teszi az eredményt, melyet elért. Meghívta hát a tudós kollégákat, hogy elmondhassa élethosszig tartó kutatásainak eredményét, hogy beszámoljon végre a nagy felfedezésről, hogy mi is az élet értelme. Meg is érkeztek a meghívottak. Egybegyűltek, eszegettek iszogattak a felszolgált hidegtálakból és igen nagy várakozással tekintettek az aggastyánra, aki választ ad hamarosan az évezredes talányra, az oly sokszor feltette kérdésre: mi is az élet értelme?. A tudós lassan bevánszorgott a kör közepére és nagy levegőt véve belekezdett mondandójába: "barátaim... az élet értelme... a nyelve itt elakadt, a lélegzete nehézkessé vált, hörögni kezdett, majd holtan rogyott össze.

Már most, a kérdés továbbra is nyitott, a jelenlévő kutatók azt az axiómát alkották meg az esetből okulva, hogy aki az élet értelmét keresi, az az életével fizet. Így aztán azóta sem akadt vállalkozó, aki megválaszolná a kérdést.

Megyek lefekszem, vagy mi, de előtte iszom egy pálinkát.

Tökéletesen igazuk van a filozófusoknak, amikor azt mondják, hogy az életet visszafelé kell megérteni. Arról azonban megfeledkeznek, hogy előrefelé kell élni.

Sören Kierkegaard

Két szenzációs jó hírem van, amelyeket most habozás nélkül közzéteszek, nem lesz itt semmi izgatottságot növelő fordulat: Az egyik, hogy a kutatóknak végre sikerült megpuhítani a nőket! Több évtizednyi fáradságot nem ismerő kutatás után áttörést értek el, és a nők végre bevallották, hogy igenis gondolnak a szexre és de, legalább annyit mint a férfiak. A másik, hogy mától van munkahelyem! Most jön a kidolgozás:

Amerikában, hol máshol, ott ilyen elszántak szex kérdésben a tudományos munkatársak, újból és újból visszatértek arra az ismeretlen tényezőre, melyet női libidónak hívnak tudományos körökben. Számtalan kérdőíves és egyéb kutatással (meg ne kérdezzétek, hogy az mi volt) próbálták már igazolni, hogy márpedig egy létező dologról beszélünk. Ekkor lépet színre a legvadonatújabb felmérés, amely végre megtalálta a megfelelő kommunikációs csatornát, és azzal az egyszerű kérdéssel fordult a nőkhöz, hogy vajon kívánják-e a szexet. A siker leírhatatlan volt. Eddig mit kérdeztek nem tudom, de a válaszok igen impozáns képet körvonalaznak, a megkérdezett 500 nő közül, akár mind is szexelne! 54 százalékuk kijelentette, hogy elégedetlen a szexuális életével, mert kevésnek tartja! 60 százalékuk heti három/hat alkalommal ábrándozik a témáról, és, hogy fokozzam a hangulatot, 13 százalék, akár mindennap benne lenne a mókában. De még tovább is van, a megkérdezettek 39 százaléka el is élvez minden menetnél. Ennyit az előítéletekről, melyeket  éppen most romboltam le, hogy ne mondjam lábbal tiportam, nincs itt semmi különbség férfi és nő között. Akar itt mindenki mindent,  csak legyen kivel...

Másik téma: Az 1678.- dik életrajzom, úgy tűnik célba ért és hajlott korom, valamint két gyermekem ellenére vidáman és villámgyorsan alkalmaztak a horvát nyelvtudásomnak köszönhetően. Be leszek jelentve, kapok fizetést a bankszámlámra, amelyet gondolom komoly megrázkódtatásként fog érni, hogy hirtelen pénz érkezik rá... remélem fel lesz rá készülve. Nekem is szükségem van még némi  időre, lelkileg fel kell dolgozzam ezt a helyzetet, hogy lassan visszatérek a civilizációba. Lesz biztosításom és bankkártyám és akár vásárolhatok is valami apróságot, mondjuk egy kicsi lila tárgyat, vagy ilyesmit. Ja és akár adót is fizetek, na már. 

Már 53,4 problémám maradt.

Születnek felesleges szerelmek? Igen, ahogy felhasználatlan találmányok, meg nem evett ebédek, és ki nem próbált játékok is. Megtervezett és elmaradt születésnapok, álomutazások és papírhajók, levegőben megdermedt, félbemaradt simogatások. Csomó pozitív energia, amely kitermeli magát, hogy aztán ott porladjon valami polcon, rejtett zugban, egy véka alatt. Félretéve, megszürkülve ugyanakkor érintetlenül. Van-e szomorúbb látvány az elhagyott játékoknál, a sutba dobott érzelmeknél, a fel sem vágott szülinapi tortánál?

A felesleges szerelmek a világ legszürkébb és leglehangolóbb dolgai. Megszülettek egy ember lelkében, aki magából a legszebbet, legjobbat gyűjtötte össze becsomagolta, átkötötte és felajánlotta, de az nem kellett. A legtöbb a legértékesebb, amit adhat. A másik meg észre sem vette, vagy csak legyintett, keresztülnézett, nevetett egyet? Lehet ennél sötétebb és szomorúbb valami? Aligha, hasonló lehet, de ennél gyilkosabb dolgot nehéz elképzelni. Mi legyen akkor ezekkel a szerencsétlen gömböcskékkel, virágokkal, felhőkkel? Végül is fogalmam sincs milyen alakja lehet egy ilyen képződménynek, ahogy azt sem tudom megmondani miért születnek ezek az érzések, vagy hol? A fejben?  És miért nem állnak le időben? 

Ezért van szükség a felesleges szerelmek ládikájára, ez egy szép doboz lenne, méltó a feladathoz, feneketlen oldalakkal és sóhajbiztos zárral. Ebbe bele lehet tuszkolni ezt az érzést, bezárni a felejtés kulcsával és elvinni a felesleges szerelmek nagy központi raktárába. Igen mert ilyen is lenne, akkor már. Ebben akkor kicsit az is benne van, hogy alkalomadtán esetleg elő lehet venni.... ez a sebtapasz.

A másik fél mottója:

Az irántam érzett szerelem engem semmire nem kötelez.

Alber Camus

Bizony.

Néha jó, néha rossz, néha nem.

Néha nem foglalkoztat semmi sem.
Végül minden végső helyére kerül,
maradok - ott, ahol voltam - egyedül.

Vad fruttik

Itt az ideje, ezt a témát is alaposan feldolgozni. A tényállás az, hogy leginkább erre készülhetek. Ezt azért is élvezettem írom ide, mert tudom, hogy széles közönség várja érdeklődve bukdácsolásomat és sikertelenségemet a férfiakkal kapcsolatban. Igen igazuk van, válogatós vagyok, olyat akarok amilyet, és az úgy tűnik nincs minden bokorban, vagy ki tudja merre jár, még én nem kellek neki - a legőszintébben meg a fene tudja mi van. Amíg a bokrokat túrom, addig is egy kis tudományos felkészülés, úgymond B terv. Megjegyzem igen pontos kimutatások szerint az emberiség több, mint 40 százaléka volt már magányos élete során - ezt tudósok mondják. Felhívnám még a figyelmet a címválasztásra, a szívszorító szó használata szerintem nagyon érzékien árnyalja a témát. 

Nagyon fontos, szívszorító tények a magányról

1. A  magány egyáltalán nem függ attól, hogy kapcsolatban élsz-e, vagy hogy hány barátod van...

Már tudományosan is alá van támasztva, amit én mellékesen már többször elmondtam, hogy annyira nem vagyok magányos, azért mert nincs éppen férfi az életemben. Erről most akkor olvashattam sokkal fontosabb emberek tollából. A magányosság érzése inkább függ a kapcsolatok minőségétől - de szép gondolat istenem, mint egy ikon. Bár a tudósok valami olyasmiről is értekeztek, hogy az emberek igen magas hányada benn marad mindenféle kapcsolatban, csak nehogy egyedül legyen. Van valamiféle pánik ezzel kapcsolatban. Lehet, végül is egyedül lenni nem minden pillanatban jó, mondjuk nehéz sakkozni, barkóbázni meg efféle. Ezt a félelmet a magánytól már én is tapasztaltam a környezetemben és jómagam is halogattam a házasságból való kilépést, de annak egyéb okai voltak inkább, akkor én már a kapcsolattól féltem.

2. A magányos emberek 60 százaléka házas

Én akkor voltam ténylegesen, durván magányos, amikor a férjemmel éltem. Hány este ültem egyedül a házunk teraszán egy fröccsel a kezemben, azzal a tudattal, hogy végre elaludtak a gyerekek, és már megint nincs kihez szólnom egyetlen szót sem. A férj éppen Sztálingrádot ostromolta 427. alkalommal a nácik mellett, hogy megfordítsa a II. világháború alakulását. Nagyszerű cél, úgyhogy egyértelmű volt, nem zavarhatom és nincs szüksége a társaságomra. Világmegváltás közben? Úgyhogy ebben a heroikus küzdelemben magára hagytam, had legyen az övé minden dicsőség, én meg tőle néhány méterre, de fallal jól elválasztva, azon gondolkodtam, hogy a f@szba kerültem ebbe a helyzetbe. Válaszolni nem igen tudtam, aztán áttértem a másik témára, hogy kerülhetek ki ebből a helyzetből, melyet aztán meg is oldottam. 

3. A magány torzítja a kapcsolatokról alkotott véleményünket

A magányos ember, hajlamos arra, hogy eltorzítsa a véleményét a kapcsolatairól, afféle sünike lesz, hogy ezzel is védekezzen, ugyanakkor mit okoz ezzel? Azt a kevés embert is, aki még a közelében van elbizonytalanítja, elriasztja, így aztán még magányosabb lesz, még nagyobb tüskéket növeszthet és ez így meg tovább ki tudja meddig. Egyéb magyarázatok szerint a magányosságát igazolandó, mindenféle negatív dolgokkal ruházza fel az embereket, hogy legyen ok és magyarázat az állapotra. Bizony ez egy nagyon szomorú történet. És még hajlamosak arra is, hogy magukban beszéljenek, már a magányos emberek. 

4. A  magányosság stigma

Az emberek gyorsan beazonosítják a magányos farkast és kerülik, nem szeretik. Mi lehet ennek az oka?  Én a volt férjemet kerülöm, magányos is. Á, ezt csak úgy ide szúrtam, már alig jut eszembe. Tudósok, megfigyelték, hogy egy-egy magányos ember, kb. hat hónap alatt a közösség perifériájára kerül, oda ahol a kutya se törődik vele. Onnan már csak pisloghat, hogy hova merre, hova lettek az ismerősök, barátok, de lehet nem is voltak. Szigetépítés, várfalak, hidat fel. Az a helyzet, hogy az emberek valahogy jobban kedvelek azt, aki jó kedvű, meg beszél meg nyitott, mert akkor nekik maguknak egyszerűbb a dolguk.

5. A magánytól lehűlünk

És nem csak úgy, hogy ridegebbek vagyunk, hanem úgy is, hogy ténylegesen hűvösebbek vagyunk és hűvösebbnek érezzük a környezetünket is. Ez megint csak tudományos kísérletek által feltérképezett megállapítás. Nem tudni, hogyan születnek ezek az eredmények, bár ezt végül is leírták:  Megkértek sok-sok ember, hogy tippelje meg a szoba hőmérsékletét, ahol, van, és aztán gondolom megkérdezték, hogy magányos-e. Az eredmény, hogy a magányos emberek hűvösebbnek érzékelték a szobát ahol vannak. Nagyon érdekes, tehát a magányosabb ember fűtés számlája magasabb, ezt nem a tudósok mondták, ezt én következtettem ki most azonnal -néha egészen lehetetlen következtetéseket vonok le dolgokból, amelyek aztán nem vezetnek sehová, mint ahogy ez sem. A lényeg a magányos ember körül a levegő is megfagy, ahogy a szólást is használjuk - nem véletlen.

6. A magányosság miatt a szervezet megtámadva érzi magát.

Ezért aztán magasabb, lesz a vérnyomás, nő a koleszterinszint, egyszóval a szervezet elkezd betegedni, stressz alatt érzi magát. Persze nem tudom, hogy egy-egy jó beszélgetés, van-e azonnali gyógyító hatással az emberre, de mindezekből az következik, hogy:

7. Megnövekedik a kardiovaszkuláris betegségek kockázata

Kardiovaszkuláris betegség nagyon sok van, szerintem a szó maga is ijesztő, ez a vaszkuláris, olyan, mint egy csúnya varázsige, próbáljátok csak kimondani: vaszkuláris! Van erről lista is a neten, és ez az egyik leggyakoribb halál ok ma Magyarországon, vagyis a magányba könnyen belehalhatunk. Erre még gondolni is rossz. És ez még nem minden, a magány még további támadásokat intéz a szervezet ellen:

8. Csökken az immunrendszer hatékonysága!

A magányos embert még az ág is húzza, szóval könnyebben lesz náthás, meg beteg, kap el fertőzéseket. Nehezebben értesül mindenféle dolgokról, így ezekről a veszélyekről is és végezetül, hogy ez egy teljességgel szomorú poszt legyen:

9. A magány ugyanolyan veszélyes, mint a dohányzás

Vagyis, annak kockázata, hogy egy magányos ember előbb hal meg, mint az egyébként a sors tervezte 14 százalékkal magasabb, mint az átlag és ez megegyezik a dohányosok kockázatával is. Ennél már csak az lehet szörnyűbb, ha valaki magában dohányzik, ennek veszélyeiről már jobb, ha nem is teszek említést. 

Akkor hát, megszületett, ez az igen szomorú poszt a magányról, fontolja meg mindenki, kit mit utasít el, amikor ismerkednek vele :), kire förmed rá és mennyire törődik a még meglévő barátaival. Az élete múlhat rajta, tök komolyan. De egy jó hobbi is segít, a kettő együtt meg csupa kacagás. Illetve, hogyan éli meg az egyedüllétet, magánynak, vagy csak egy átmeneti állapotnak, melyben többet foglalkozhat egyéb dolgokkal.

Az emberek azt hiszik, hogy ha egyedül vagy, akkor magányos is. Mint minden egyéb feltételezés, ez is hibás.

Dr. Csont

Verejtékben forgolódva ébredtem, pedig a kánikulának már vége. A szobában félhomály volt, a függöny idegesítően mozgott, többfelé sejtelmes árnyékok mutatkoztak, szerintem valami furcsa hangot is hallottam, bár ki tudja. Tapogatózva kerestem a szemüvegem, hogy legalább  jobban lássam a semmit. Lassan magamhoz tértem és megállapítottam, hogy olyasmi történhetett velem, amit mások álomnak hívnak, na de, ez milyen volt. Egy férfi állt előttem, egy egész helyes, rám kacsintott és ennyit mondott: catch me if you can, megfordult és futni kezdett, első pillanatra azt hittem valami túlélő showban vagyok, de aztán láttam, hogy a pólója hátulján a következő felirat állt:. Az utolsó férfi... Villámcsapásként ért a felismerés, ez fele sem tréfa alighanem a női létem határvonalára értem, itt a kerítés! Az élet az utolsó lehetőséget kínálta fel nekem, úgyhogy fuss, Forest fuss! Hogy ne mondjam ússz és evezz, ússz és evezz. Miközben  megpróbáltam erőteljesen felvenni a sebességet, az agyamon a következő szalagcímek futottak keresztül: Nem akarom az összes nő hibáját ismételgetni, nem akarok herceget, nem akarok lovat, sem Isteni szikrát, nem akarom, hogy gazdag legyen, csak kaparintsam meg. Már éppen elértem volna, már rajta voltam, már vetődtem, mint kapus a tizenegyesért, amikor felébredtem...

Még szerencse, mert elméleti síkon azzal a megállapítással értek egyet, hogy nő ne fusson pasi után - a valóságról inkább senki ne kérdezzen. Megpróbáltam magam észhez téríteni, nem volt könnyű, ebben a nehéz hajnali órában. Igen nagy segítség ehhez a hideg víz, amit megihat, illetve magára is önthet az ember, valamint a napi hírek elolvasása. Mindeközben azért csak nem hagyott nyugodni a gondolat, lehet, hogy tényleg bajban vagyok? Megy el az utolsó vonat? Vége mindennek? Szikkadok össze? Többé már férfinép nem lesz az ágyamban? Mindenki azzal zaklat, hogy túl magasak az elvárásaim, hogy engedjem lejjebb azt a bizonyos kritériumot. Megpróbáltam elképzelni a kritériumot, amint lejjebb megy, feltűnt a szemeim előtt, egy piros fehér csíkos vízszintes rúd - ez a kritérium - oldalt egy szerkezet tartja, amit kecses kis fém színű karral lehet tekerni, mint a régi mákdarálót. Odaléptem és elkezdtem lefelé tekerni, lassan csúszott rúd lefele és fokozatosan különböző férfi fejek bukkantak fel. Töprengeni kezdtem, hogy végül is meddig engedjem ezt a dolgot lefelé vajon?!... A vállukig, mellükig, vagy inkább a farkukig...  nehéz kérdés. Nézzük mit is nyerek ezzel, mi történik?

Gyorsan benéztem a társkeresőbe, hogy immáron a kritériumtól megszabadulva portyázzak szabadon, hamarosan jelentkezett Zsolt, nem volt fenn képe, gondoltam jobb is így, ezt az akadályt már vettük is, azt mondja egy építkezésen dolgozik, szuper, és van még valami amit meg kell osztania velem. Igen, ne kímélj, mondtam bátran, nekem már minden jó lesz - az egész testem ki van varrva. Az arcod is? kérdeztem, mert jobb híján, már egyéb kérdés nem jutott eszembe. Közben Péter is rám kattant, ő küldött egy videót arról, hogy mit tud, egy körtén demonstrálva, alig kaptam levegőt, ezt mind én kaphatnám? Hihetetlen, adjatok gyorsan egy pohár vizet. Levél Sándortól, aki tört magyarsággal elmagyarázta nekem, hogy most ő egy laza kapcsolatot  keresne, melyben az ágy lenne a legfontosabb, de saját vállalkozása van, csak így laza háttérinfóként. István: ő semmi jónak nem lenne az elrontója, mondta, felnevettem, ugyan mit lehetne itt elrontani Csodálatos minden. Dávid, 24 éves és a mesterét keresi, aki bevezeti őt a nők rejtelmeibe. Kétségbeesetten elkezdtem keresni a kritériumot  tudjátok arra a piros fehér csíkos botra gondolok, mert mégis szükség mutatkozik rá, de valahogy sehol sem találtam, úgy látszik időközben elhagytam valahol. Inkább alszom és holnap körülnézek milyen tanfolyamokra lehet most beiratkozni a helyi kultúrházban. Valami köcsögkészítésre gondoltam...

Na, de a viccet és iróniát félretéve, ideje lesz tényleg komolyan foglalkozni ezzel a kérdéssel. Még a végén becsavarodom, megsavanyodom és elkezdek zsörtölődni. Igen, csak még azt nem tudom hogy fogjak hozzá, de gondolom majd adódik valami, végül is általában kitalálok valamit. Az élet már csak ilyen, és én mindennek kiteszem magam ígérem. (A klipben látható férfiember is elég alkalmas...)

Az első kellemetlen tapasztalatom az volt, hogy egy kislányt hoztak a rokonok, akivel ha kettesben maradunk, nagyon jól meglettünk volna. Játszottunk volna és mulattattuk volna egymást - ha végig így maradunk, kettesben (bocsásson meg az illetlenségért), valószínűnek tartom, hogy Darwin és Haeckel nélkül magunktól rájöttünk volna, hogy emlősállatok vagyunk, eleveneket szülünk, és azokat saját emlőnkből tápláljuk. És ebből semmi baj nem lett volna, ennek mindketten egyformán örültünk volna, egyformán örültünk volna annak, hogy egymásnak örömet tudunk okozni, emiatt se össze nem vesztünk volna, se egymás fölé kerekedni nem akartunk volna: ebből semmi utálatosság nem lett volna, ahogy én magamat meg őtet ismerem. A kislányból nem lett volna se csokoládéangyal, se zupás őrmester, hanem együtt szerettük volna az angyalokat, és utáltuk volna az ördögöt - lett volna belőle hozzám legalább annyira hasonlító, mint amennyire különböző drága, kedves, édes társam az Emberben és én soha meg nem írom Capilláriá-t, hanem szép verseket írtam volna neki, és magamtól kitaláltam volna neki a repülőgépet és rádiót is, a kategorikus imperativust, és ő magától kitalálta volna nekem a mákos rétest és a caprice-párnát és istent és a túlvilágot.

Karinthy Frigyes

Jelentem ülök a teraszon és csillaghullásra várakozom. Be van harangozva, mindenki megígérte nekem, hogy ma van erre a legígéretesebb éjszaka. Iszonyat fejlődésnek köszönhetően, melyen az utóbbi időben átestem, van laptop és Satrianit hallgatok odakint, van italom, békém, vagyis minden adott a tökéletes estéhez. Azonban, azonkívül, hogy a csillaghullás szóban kétszer van dupla ll, ami önmagában igen kellemes megjelenést ad a szónak magának, semmi érdekes nem történik. Az égen felhő van, vagy mi és egy árva csillag nem akar mutatkozni, nemhogy lehullani. Nem tudom, jelent e ez valamit a jövőre nézve, majd holnap leellenőrzöm. 

Ma megint beszélgettem egy férfivel, az életből, mostanában ez is a szokásommá vált. Nem tervezem különösebben, de így megszólítanak. Nincs rám különösebb hatással ez az ember, hiába férfi, de úgy tűnik én hatással vagyok rá. Így amikor szerét ejtette, úgy érezte, hogy meg kell nekem magyaráznia pár dolgot az életből. És ez nem az első eset, csak úgy mondom! Gondolom ez valami olyasmi stratégia, hogy a felvázolt rettenetes életkép és drámai (egyedül maradsz örökre) mondandó hatására kétségbe esek és a karjukba omlok - egy alkalomra, persze. Ennek megfelelően kb. tizenhetedszer, vagy huszonharmadszor nem volt nálam a táblázat, döbbenetes tényekkel szembesültem: ne akarjak senkit, mert már nekem nem lehet, nem jár, hát térjek már észhez hát hány éves vagyok!!!. Két gyerekem, van, hiába nézek ki jól, meg vagyok érdekes nő. Ezt a férfiak nem bírják elviselni. Hát de nehogy már, hát erős, ügyes, csinos, nem nyafog ez nem lehet igaz, itt valami nagy átejtés lesz a háttérben. Biztos keresem a nagy támasztékot, akibe végre belecsimpazkodhatom, és igényes is vagyok, ami hallatlan merészség. Néztem rá kerek szemekkel, hogy ez most mi ez, most ez? A megvilágosodás, mondja higgadtan, segíteni akar nekem. Mégis mivel? Hogy mécsest gyújt nekem az éjszakában. Édesen kacagtam, most komolyan, előtted még erről senki nem beszélt nekem, megmondom úgy ahogy van, olyan új és friss gondolatokat közölsz, mint a tavalyi lottószámok, gondolom azért az ágyamba bebújnál. Igen mondja, minden további nélkül sőt én őt a szárnyaim alá is vehetem, megmelengedhetem, adhatok a jóságból ami nálam van, csak hát ő nem vállal semmit, mert ne gondoljam, hogy apapótlék lesz, és ez egy ilyen világ és így tovább. Ha így folytatom örökre egyedül leszek, de addig is ő azért vállal akkora kockázatot, hogy párszor lerendez, tényleg, csak tiszta emberbarátságból. Majd felolvasott nekem egy verset. Ezen azért eltöprengtem, egy férfi, aki verset hord a farzsebében és nem fél használni, nem semmi, azért ezen lehet elgondolkodom.

Ültem, akkor ottan ebben a helyiségben, egy légtérben ezzel az emberrel, és azon gondolkoztam, hogy mit is kellene tennem. Nem igazán találtam testhezillő megoldást. Minduntalan azzal a dologgal szembesülök, hogy a környezetem meg van győződve, hogy boldogtalanul sodor a szél, erre arra, hogy megüresedve zizeg az életem, mint egy elhajított celofánzacskó csak azért, mert nincs mellettem egy férfi. Hovatovább engem egyenesen, azonnali locsolással észhez kell téríteni, hogy ne mondjam meg kell menteni. Mert hát csakis rossz lehet nekem, hát mi más, és az első arra járó hajlandóságot mutató férfibe azonmód erősen bele kell ám kapaszkodni, és élni az akármilyen lehetőséggel, mert atyaúristen mi lesz velem, de megnézhetem magam.

Nézem az úgynevezett párkapcsolatban élő egyes barátaimat, akik szabadidejük nagy részét a párkapcsolatukban töltik, de nem csinálnak semmit, fekszenek, főznek, unatkoznak, csalják egymást, szidják egymást. Nekem semmi bajom, vidám vagyok, folyton valami eszembe jut, élem az életem és ezeket az embereket sem akarom meggyőzni, hogy csinálják másként. Van egy barátnőm, nagyon helyes, kedves nő, három éve nem kefélt a férjével, de mivel ott van mellette az ember, senkinek nem jut eszébe, hogy ilyen módon felvilágosítsa, netán megmentse, ahogy engem. Elegendő, hogy látszólagosan fel tud mutatni egy férfit, és akkor már minden csakis rendben lehet. Állítom, hogy sokkal boldogtalanabb, mint én.

Ha néha letört vagyok az elsősorban annak szól, hogy nehéz az anyagi helyzetem, hogy sok dolgot kell egyedül megoldani és az fárasztó, de végül is megoldom őket. Néha gondolok a szerelemre, hát na és, persze, hogy szívesen szeretnék egy férfit és adnám neki azt amit adni tudok, de mgsúgom erre gondolnak azok a nők is, akik éppen a férjüknek főzik a vacsorát. Ja és ők is néha letörtek. De, tudok boldogságot érezni és elégedett lenni így, ahogy vagyok.

Férfi lét és női lét? Az elején idézett szöveg után Karinthy elmagyarázza, hogy ilyen idilli lett volna a helyzet, ha nincsenek előítéletek, ha nincs  környezet, a "rokonok" amely befolyásolni akar, és rád erőltetni dolgokat, de van. Ezért nagyon nehéz elvonatkoztatni és a férfit vagy a nőt úgy látni, ahogy van, az embert, a lehetőséget, és nem aszerint, ahogy a környezet, mások vagy akár saját szegényes tapasztalatunk láttatni akarja. Életünk során hány komolyabb kapcsolatunk van? Max 3-4 de legyen tíz, milyen kevés esetszám ez, az emberek számához képest? Mégis mindenáron következtetéseket akarunk levonni és szabályokat alkotni a következőkre nézve. Az az érzésem hogy önmagában az a dolog, hogy férfiasság meg nőiség már nem elég, illetve nem minden esetben elég, kell egy kis személyiség is hozzá. De mi csak mantrázzuk, hogy a nők csak a pénzes kigyúrt pasi akarják, a férfiak meg csak a helyes cickóst és ezt annyiszor elmondjuk, hogy el is hisszük és csak legyintünk már mindenre.

A tudósok megdöbbenve állapították meg, hogy igen kevés a női filozófus, hogy igaz, hogy a bölcsész karokon már túlteng a női hallgatók száma, egy kivétellel ez pedig a filozófia szak, azonban nem találtak értelmes magyarázatot erre. Egy újság kutatást végzett, hogy kik a világ kedvenc filozófusai, hát az első húszban nem is volt női név. (Megjegyezném, hogy Marx igen előkelő helyen állt ezen a listán). Igazat megvallva kapásból nem is tudok női filozófust, na mindegy a végére akkor egy férfi bölcsesség egy viccbéli férfi filozófustól Ivan Ivanovics Ivanovtól, egész kedvet kaptam, hogy tanulmányozzam munkásságát, de aztán elaludtam kint  teraszon a nagy csillagvárásban.

„Vegyük például Platónt. Homokos volt, mégis milyen fantasztikus dialógusokat írt! Vagy itt van ez a Kant: tudvalevő, hogy impotens volt, mégis, hogy meg bírta forradalmasítani a filozófiát! És én, Ivan Ivanovics Ivanov szovjet filozófus, itt ülök a ménkű nagy szerszámommal – és semmi sem jut az eszembe!”.

Ivan Ivanovics Ivanov

A kaktusz tövises húsos szárú növény, mely sok vizet képes eltárolni. Szokatlan alakja és szép virága miatt sok faja közkedvelt szobanövény.

Rájöttem mi a közös bennem és a kaktuszban: a tárolás. Ő vizet tárol, hogy majdan megéljen a nagy szárazságokban és kegyetlen napsütésben, én meg érzelmeket tárolok, ugyanezen célból.

A kaktusz a törzsében és a szárában raktároz igen nagy mennyiségű vizet, na ugyanez, a törzsemben és a száramban én meg rengeteg érzelmet tároltam el, férfi öleléseket, érintéseket, csókokat, és most jól tűröm a szárazságot. Másfelől egyetlen érintés is elég, hogy kivirágozzam, szintúgy mint a kaktusz, mert az egy csepp felidézi a tengert.

Érzelemkaktusz vagyok.