Eljött a nap, amikor bemutatom én is az áldozatot a nap-éj egyenlőségnek, vagy éppenséggel valami más csillagászati álláspontnak. Olyan esemény ez, amelyhez hasonlót a kelta papok műveltek a Stonhenge-nél, csak az valamivel eredetibb volt, bizonyos szögből nézve éppen rájuk sütött a nap, vagy valami egyéb izgalom tört rájuk és bűvöltek. Évente kétszer hajtottak ezt végre, valami elképesztő nagy varázslatot, de legalábbis a kövek méretéből ítélve valami nagyon fontos műveletet, melyet sajnos nem írtak le, így mind a mai napig sok sok emberek próbálják kitalálni mit művelhettek. Mindezidáig sikertelenül, majd az időutazás oldja meg ezt is. Az én ilyen évszaktól függő évi kétszeri alkalommal történő táltos kelta műveletem, nem más, mint a gardrób átfordítása.

Ezen nemes művelet jelzi, hogy csillagövileg és meteorológiailag egy új periódusba lépünk, időpontja nagyon változó befolyásolja a kedvem, valamint az újhold elhelyezkedése, esetleg egyéb misztikus dolgok melyeket nem tárok fel. Alibanya ekkor előszedi hátulról a rövidnadrágokat és a pólókat és elrejti a vastag pulóvereket. Imádom ezt a folyamatot, hosszas előkészítés előzi meg a nagy pillanatot, sokáig fekszem az ágyon, nézem a szekrényt és arról álmodom, hogy lesz egyszer egy gardrób, amiben minden elfér, és nem kell átpakolászni, de nem lesz. Másik álmom, hogy elmegyek Barcelónába szintén gyakran az eszembe jut, főleg ha valami olyat kell csinálnom, amihez nincs kedvem. Miután a szertartás jellegének megfelelően  hetekig meditáltam a kérdésen, ez mellett a hőmérséklet-változás hat rám kényszerítőleg, neki látok. Lassú, kimért mozdulatokkal meggyújtom a varázsmécsest, melyet kizárólag ehhez az eseményhez használok és tétova kézrátevéssel kiborítom a szekrényt. Szépséges pillanat. Ennél a mozzanatnál meg is untam az egészet, és nagy kínszenvedéssel, mintegy mártírként visszarámolom a cuccot fordított sorrendben, miközben azon morfondírozok, hogy nincs egy  normális ruhám sem. Izgalmas órák ezek. Sajnos a rettentő fizikai és szellemi  áldozat, nem szokott semmit előidézni, sorsom nem fordul váratlanul hihetetlen izgalmakba. Semmiféle ezoterikus vagy kultikus csoda nem szokott bekövetkezni. Nem tudom a kelták ott a Stonehenge-nél elértek e bármit? Sajnos erről sem hallotta semmi népi balladát vagy ilyesmit, úgyhogy lehet teljesen egyformák vagyunk.

Tudom a szexről kellene mesélnem, de most nem megy, mert újra vissza kell programozni magam semleges állapotra, amikor már nem érzek, nem kívánok semmit, a 69 villamosnak sincs semmi üzenete számomra és így tovább. A múltkor is kemény munka volt, hát most meg? Igaz van már gyakorlatom. Majd legközelebb, a várható epizód címe: "Egy hétköznapi hős sikerei a közösségi médiában".

Arra gondoltam, hogy ideje kulturális felhangokkal  illetni a blogot, most találtam, hogy Nabukov, milyen egy több oldalú ember volt. Én szeretem az ilyen embereket, ő például írt és rajzolt. Mégpedig tudományosan rajzolt és Lolita regény írt, zseni. Csodálatos bogarakat meg lepkéket ábrázolt igen mindezt Amerikában. Úgyhogy most igen elgondolkodtatólag ide teszek egy idézetet  és egy rajzot tőle, jelezve, hogy más emberek élete mennyivel értelmesebb mint az enyém. Viszontagság mentes hétköznapokat.

" A környezetváltozás olyan hagyományos téveszme, melybe tönkrement szerelmek és tüdők vetik bizalmukat."

Vladimir Nabukov

Az elmúlt napok csudaszépek voltak, még verset is próbáltam olvasni, ami nálam a halál előtti állapot biztos jele. Nem segített, legtöbb támaszt az a nagy doboz négercsók jelentette, amit a Lidlben vettem, ilyen világot élünk. Nőként megint vékony jégre szaladtam, akkor már leszek inkább anya, erre gondoltam, előveszem tehát a kölyköket és nevelek rajtuk valamit, az legalább hasznos és megnyugtató. 

Gyertek csak kislányok, itt az ideje, hogy a női princípiumokról tanuljatok. (hegyibeszéd) Itt van például a család folyadékkal való ellátása. A vízivása, meg egyéb mindenek ivása. Okot az szolgáltatta, hogy hirtelen besokaltam attól az elvárástól, hogy folyamatosan üdítők széles skálája  álljon rendelkezésre a hűtőben. A család alatt én természetesen a saját életegységemet értem, bár tudom, hogy ez a sumér, az ókeresztény valamint a kdnp és fidesz szabálya szerint nem tekinthető családnak, én mégis ragaszkodom ehhez a tézishez, család vagyunk oszt jónapot. Kanyarodjunk csak vissza az eredeti témához, a női princípiumok egyike, (maga a princípium szó is magyarázatra szorul, az én olvasatomban ez a női lét egyedüli, hivatalosan engedélyezett, törvénnyel szabályozható, örömforrásait próbálja kifejezni, melyről leginkább öregedő férfiak szeretnek nyíltan és köntörfalazás nélkül beszélni) ezen örömforrások egyike, hogy enni és innivalóval lássuk el a családot. Most az utóbbit fogom alaposabban feldolgozni. Valamiért ezek a folyamatok, valami okult varázslathoz hasonlóan, melyet csak a kiválasztottak végezhetnek, kizárólag a felnőtt nőkre tartoznak... Igaz nálam nincs is választási lehetőség... A folyadék útja ott kezdődik, hogy fel kell vonszolni a helyi közértből több köbméter ilyen ivós cuccot, majd kisebb üvegegységekben (pohár) felszolgálni a család többi tagjának. Néha lehet unszolni is, hisz ez már egy másik princípiumot is bevon a játékba (a nő gondoskodó attitűdje), ittál már eleget, igyál még, kell az elegendő folyadék. Csodálatos. A következő lépés, hogy mindehhez elegendő mennyiségű tiszta ivóeszköz álljon a család egyéb tagjainak rendelkezésére, melynek felügyelete, karbantartása, logisztikája szintén a női princípiumok örömteli kiteljesülését hozza, (háztartás). A variációk itt még nem érnek véget, tömött sorokban lehet ideilleszteni a mondatokat, miszerint, kérsz egy pálinkát? Igyunk egy kávét? Mit szólsz egy fröccshöz? Van pár söröm a hűtőben, kérsz? Innál valamit? Főzzek egy teát? Limonádé? És így tovább, megannyi édes női mondat. Mivel teljességgel nélkülözöm a férfiakat, nem tudom más helyeken, ez hogy megy lehet, hogy ez férfi princípium is egyben, annál inkább örülök.

A folyamatban vannak egyéb fondorlatok is, melyek máris a következő princípiumra világítanak rá (gyerek a legfőbb örömforrás): csavard vissza a kóla tetejét, tedd vissza a hűtőbe, ez hányadik tiszta pohár ma, mondatokkal lehet megtörni a vasárnap délután álmatag csendjét. Ha valaki arra gondol, hogy erről a témáról már végképp nem lehet semmit mondani, akkor nagyon téved, mert még hátra van a pet palackok és egyéb csomagolási anyagok eltávolítása a bérleményből, melyet csakis a következő princípium érintésével oldható meg (a nő zöld) tehát szelektív szemétszéthordással. Nem tudom mi a tapasztalat vegyes környezetben, nálunk kifejezetten kőbe vésett paragrafusnak számít, hogy a szemetet csak én érinthetem, mint felnőtt ivarérett nő, ez valami ősi magyar táltosátok lehet, vagy avar megmondás? Nem tudom már pontosan.

Látjátok gyermekeim, zártam a gondolat sort, azzal, hogy isztok máris egy csomó női princípiumban segítetek engem a kiteljesedésben, illetve magatok is készülhettek erre a magasztos feladatra, holnaptól mosogatás beosztás szerint. A lányok erősen néztek rám, és azt mondták még nem ettem elég csokit és otthagytak. Otthagytak! Na szép. 

Hiába a női princípiumok (a nő érzelem által vezérelt) megpiszkálása nem várt zavarokhoz vezet, beszélek marhaságokat, ezért javallott erősen a következő princípium is gondolom (házasság) mert ez megbékélésre készteti a nőt, keretekbe tereli, hát legalábbis egyes felfogások szerint. Inkább mégis iszok valamit, mert ennek semmi értelme.

Give me a drink....

Néha van olyan röpke érzésem, hogy az élet elgyalogol mellettem, hogy üres vagyok és szürke, unalmas és semmilyen. Azonban ez a véleményem igazságtalan és álságos, mert leginkább nagyszerű dolgok vesznek körül, és mindenféle történik. Időnként megfárad azonban a lelkem és kis időre elhullámzik valami boldogtalanabb közegbe, gondolom viszonyítási alap végett (csak ott ne ragadjon).

Most is mi történt velem? Valami egészen különösen jó dolog! Az elmúlt néhány hónapban valami varázslat részese voltam, melyet nem is tudom ki rendezett meg nekem? A sors talán? Már, ha létezne, de mivel ilyesmi nincsen, csak matematika, meg kémia, meg egyéb száraz tudományok, azt mondanám, hogy a végtelen lehetőségek és kombinációk sokaságából végzetszerűen kirántottam valami csodálatosat, valami nagyszerűt. Ilyen nem sok adódik az életben, ami azért igen ésszerű, mert ezt nem lehetne hosszasan egészséggel bírni.

Nem írtam róla, és szinte nem is beszéltem róla senkinek, annyira váratlan volt ez az egész számomra, leginkább csak magamnak akartam megtartani. Önző voltam, mert jó volt, és a jó ritkán jön és szűkösen. Beszélgettem én már sokat, sokféle emberrel, értek mindenféle benyomások és hatások. Szerettem embereket így, úgy, mélyen, felszínesen, átlagosan. De, ez most valami más volt, valami villanásszerű, érthetetlen, és teljességgel logikátlan, ahogy azt kell. Mindig azt mondtam: ilyenek márpedig nincsenek, nincsen szerelem első látásra és nincsenek azonnali érzelmek. Most is ezt mondom, bár ez egészen közel állt az előbbi definíciókhoz. (Alibanya némi ellentmondásba keveredett)

Szerelem első látásra? Inkább első érintésre, talán, ha szabad egyáltalán szerelemről beszélni, lehet inkább vágy volt az, ami aztán valahogy helyes irányba hömpölygött. Ki tudja?! Vagy beszélhetek inkább dopamin, sterotomin, oxytocin és egyéb vegyületek agyfelületi támadásáról is, kinek mi tetszik. Mindkettőnket váratlanul ért, nem is akartuk, csak úgy megesett, mint egy közúti baleset, vagy telitalálat a lottón. Egymás mellé sodort valami véletlen minket, a következő véletlen meg odahatott, hogy megérintsük egymást. Ebből aztán következett még sok egyéb megérintés és ami a legváratlanabb, hogy nem csak testi, de lelki is. Értekeztem én már arról is, hogy egy embernek mennyi sok másik ember felel meg és, hogy csak mi képzeljük azt, hogy egy különleges személyre kell várni. Igen ezt most is tartom, de ez a találkozás elvitt a tökéletesség közelébe, valami olyant tapasztaltam, amire rá merem mondani: igen ilyen kell nekem. Az eseménynek ez is lett a végzete. Mert ami ennyire jó, az nem lehet játék, viszont csak arra voltunk berendezkedve.

Az egész megismerkedés, egy idióta amerikai vígjáték hangulatát idézte, amikor a bájos szőke hősnő, ügyetlenül rálép a bájos főszereplő férfi lábára, és ott azonmód megszólalnak a fanfárok, A férfi szabad és gondtalan, kétségektől mentes, szintúgy a nő is. Pont egymásba illenek, ruhaméretben és horoszkópilag is, és mindketten kézzel eszik a pizzát, és a liberális gondolatokat preferálják. felhő egy szál se. Nincs más hátra minthogy boldogan egymáséi legyenek, felragyogjon a nap, és megoldódjon a globális felmelegedés problémája. Ja, és a világbéke, no meg Észak-Korea. Pont így volt ez, azzal a megkötéssel, hogy az élet valamivel viszontagságosabb, mindjárt a következő percben.

Volt egy pillanat ebben a forgatókönyvben, amely örökre bevésődött a fejembe, ezt majd látni akarom mégegyszer a zárójelenetnél. Elmondhatatlanul szép volt, bár ez a szó némileg szegényes hozzá. Az első csók közben egy röpke időre eltávolodtunk kicsit egymástól, egymás szemébe néztünk, és nevettünk, egyszerűen és boldogan. Ennyi, én nem emlékszem más olyan pillanatra, amikor ennyire önfeledt voltam, semmi más nem volt a világból, csak ez a nevető tekintet és a keze érintése rajtam. Nem volt még ehhez fogható. Nem tudom mivel érte el, fogalmam sincs mi volt a recept, de nem is érdekel. Nem tudom elmondani, hogy mit éreztem, pedig ez nekem azért szokott sikerülni. A követező percben már el is kezdett olvadni a dolog, beindultak a különböző unalmas szerkezetek, a realitás, meg hasonlók, megmondta például, hogy hány éves... Jaj, Istenem add, hogy idősebb legyen, ezt suttogtam valahol hátul az agyam rejtekében, de nem adta, tényleg annyi volt amennyi. Nálam sok évvel fiatalabb. Nem akartam ezzel foglalkozni, nem akartam bölcs asszony lenni, nem érdekelt, akartam őt, ki akartam venni mindazt, ami benne van ebben a találkozásban az utolsó szemcséig. És meg is tettem. Soha nem fogom megbánni, sőt azt reméltem, hogy nyilvánvaló korlátai ellenére, valamivel több lesz ebben a dologban. 

Az élet azért fejlett dolog, sőt egyes tanítások szerint összetett,. Hirtelen egyszeriben megijedtünk  mind a ketten, én is ő is. Elkezdtünk ésszerűséget keresni, mérlegelni és dönteni. Nem volt ésszerűség, és nem is volt miről dönteni. Szétsodródtunk, ahogyan anno össze is, hirtelen és váratlanul. Magam részéről fáradt vagyok, nagyon fáradt, mire feldolgoztam, hogy ez jó nekem, addigra a másik fél kezdett kételkedni. Bennem maradtak ki nem mondott mondatok, félbeszakadt gondolatok és ölelések, és ez fojtogat.(Alibanya itt sír) Még annyi mindent szerettem volna megtapasztalni ebben a jóságban, de az idő elfogyott hirtelen, ez már csak egy ilyen. Nem való az, hogy túlzásba vigyük a boldogodást és a szerencsét. Jobb a tipródás, a kételkedés, a realitás, és a valósággal való szembenézés (ezt a szembenézés dolgot szeretem a legjobban), valamint a megszokás és a biztonság.

Most itt vagyok megint, állok az út szélén és nézek valamerre, a jóságból visszapattanni a faszságba nem egyszerű feladat. Valahogy ilyen érzés lehet a világkörüli út után egy nappal, ott ülsz a kicsomagolatlan bőröndökkel, az emlékekkel, még benned a lendület, de tudod, hogy vége és nincs tovább. A barátnőm azt mondta, hogy ideje szembenézni a korlátaimmal és feladni bizonyos dolgokat. Hm, az én korlátaim ott vannak, ahol én térdreesem és összerogyom, ez azonban még nem következett be...

Volt egy pillanat, amikor azt hittem, jó irányt vettem az életben, de ez csak egy délibáb volt. Biztos megint bevonzottam valami rosszaságokat, ahogy szoktam. Azért történnek még jó dolgok, ha nem is velem, de körülöttem mindenképpen. És én ennek örülök, mert legalább látom, hogy azért a jóság nem veszett ki a világból, csak engem kerül el, és ez azért nagy különbség. Az ultranagy horoszkóp szerint már csak október hetedikéig kell várnom, akkor valami világmegváltó csillagmozgások jönnek, melyek drámaian jó helyzetbe hoznak. Várom nagyon, addig meg már úszva is.

Jöjjön akkor egy kis boldog történet, aktívan részt vettem benne, mint egy házasság közvetítő, esetleg lifecoach vagy mi, igen büszke is vagyok áldásos tevékenységemre. Sikerült néhány váratlan akadályt elhárítanom, egy bimbózó szerelem útjából, Istenem, hát mi más lehetne, amely ennél szebben és hatékonyabban simogatná a lelkemet? Talán a világbéke? (válasz: ha engem hömpölygetne el a szerelem, illetve egy nagyobb pénzösszeg is elérné a kívánt hatást, legalábbis megközelítőleg)

A történet egyik szereplője, a lány, (a másik a fiú lesz, én a narrátor vagyok) megrendelt egy könyvet az interneten. Tudja csuda milyen okból, de valami efféle késztetése támadt, mondhatnánk az is, hogy megérezte, ha igaz lenne, de nem igaz. Azt is íratnám, hogy megjósolták neki a csillagok, de ez sem lenne egy kicsit sem igaz. Az őrület a megmondatója. Imádja Steven Kinget és meglátta, hogy a neten megveheti olcsóbban a könyvet igaz használtan, valakitől, mint kiderült a fiútól. A megrendelés megtörtént, és a sors kusza szálai elkezdtek bonyolódni, öröm volt látni. (én olyan vizuális, típus vagyok, máris látom a középkék háttér előtt, ahogy az üvegszálhoz hasonlító sors madzagok vonaglanak, csodálatos). El kezdtek, akkor már ennek okán pár üzenetet váltani.  Gyanútlan és egyszerű üzenetek voltak ezek: hova postázza a pasi a könyvet, és ajánlva vagy ne, és ilyentén valami bűvös erő, vagy angyali ihlet hatására valahogy felfigyeltek egymásra. (Miért? Ha ezt tudnám) Hogyan és miként következett be ez a mágikus fordulat? Sajnos nem megfogható. A sors nyilvánvalóan kifürkészhetetlen, de ez a gyanú már többször felmerült bennem.

Az első akadály, mely megviselte a leány lelkét, az volt, hogy vajon írhat-e a fiúnak?! FB felület chat, illetve egy nap mennyit és milyen sorrendben, megközelítőleg hány szót és vajon milyen témában. Itt léptem először közbe határtalan bölcsességemmel, és annyit mondtam csak, hogy érzése szerint és egy percet se aggódjon. Valamint, hogy az ég szerelmére ne elemezzen semmit, ne mérje hány perce érkezett az üzenet és a férfi átlagosan hány szavas üzeneteket ír, és mekkora szüneteket tart az üzenetek között, hogy aztán ezeket kínosan betartva válaszolgasson. Mondtam neki, hogy írjon, ahogy akarja, teljesen szabadon. Ha ettől szétmegy az ügy, akkor hajrá, nem is volt ez megkötve a csillagokban. Reménykedve nézett rám, hátha valami varázserővel rendelkezem vagy egyéb skilljeim vannak és megmutatom neki, hogy mi pattan ki ebből a dologból. Ilyesmi azonban nem volt a birtokomban, na ezt a leplet is lerántottam magamról.

Az események sorjáztak tovább, a madarak énekeltek, a Fidesz újabb plakáttervekről szőtt édes álmokat. Egy nap döbbent szemekkel várt rám a lány. "Fenn van egy szexpartner kereső oldalon" suttogta száraz ajkakkal. Az információ döbbenetes voltától lerogytam az első székre. Nagyon súlyos gondolat, egy egyedülálló férfitől, mondhatni végzetes. Úgy éreztem, újabb hatalmas omladék zuhant az útra, amit valahogy el kell távolítani és nekem ebben segítő jobbot kell nyújtani. Finoman kezdtem, annyit mondtam, hogy nem kell mindent azonnal elhinni, hogy lehet ennyire biztos benne, és így tovább, némileg megnyugodott. Ekkor, a történet szereplői elmentek haza mindahányan, tovább élni az életüket. 

Néhány nap múlva kiderült az egyéb kedves barátnők hatására, hogy de bizony ő az de tuti biztos, ő van bizony a társkereső oldalon fenn és ennek megdöntetetlen bizonyítékai vannak. S, akkor ennek annyi. Mert ez már csak borzasztóság lehet. Ennél rosszabb csak az atomháború lehet, esetleg ha nem használunk vízkő oldót a mosógépez.

Kellett néhány perc, hogy összeszedjem magam, közben arra biztattam meséljen már az információ forrásáról. A kutyasétáltatós barátnő volt az, tőle származtak ezek a végzetes tények, és ez a személy ugyanonnan származik, mint a fiú. Itt mese nincs, a forrás hiteles és kőbe vésett. Elkezdtem arról beszélni, hogy milyen szörnyű is a magány és az bizony adott esetben, egy férfinek is az. Akár ők is magányosak... Igazán nem kellene feltétlen haragudni azért sem, hogy érdekli a szex, sőt lehet talán, hogy az jó is, meg hát nem is tudjuk, hogy miért is keveredett ezen oldalra, lehet puszta véletlen, vagy már régen nem használja, vagy nem is használta, csak buliból volt ott. Nem kéne a dolognak adni egy esély? - kérdeztem, legalább a hangját hallgasd meg, beszéljetek telefonon. Ilyesféléket meséltem rendületlenül. Magam sem hittem némely részét  gondolataimnak, de azért valami melegség volt a szívem körül, hogy ilyen kedves dolgokat vagyok képes felidézni a férfiakról. Ez kifejezett elégedettséggel töltött el, legalább ennyi hasznom van a dologból. 

Ismét eltelt pár nap, vártam a fejleményeket, na jó azért nem annyira, figyeltem a politikát is, meg néha unatkoztam, dolgoztam, afféle zaklatott fejjel jöttem, mentem, tipikusan az az állapot, amikor az ember a maga bajával foglalkozik. Közben azért vannak dolgok, amik másoknak sikerülnek és felettük kerekebb a hold is és ragyognak a csillagok. Ez történt szereplőinkkel is. Egyik napon ám ragyogó szemekkel érkezett a leány, hogy de hát ez egy nagyszerű ember és csodálatos hangja van és nagyon okos és minden nagyszerű, az élet csodálatos a kenyér friss és ropogós. 

Ellepett az öröm engem is, és vele együtt számoltam a napokat, amely még elválasztott a nagy randitól, amikor végre személyesen is találkoznak. Addig is két hét volt még hátra. Itt jön a történet legérdekesebb és egyben leghihetetlenebb része. Ezt a két hetet végig beszélgették és fecsegték a legnagyobb boldogságban, s abban a biztos tudatban, hogy ez csak jól sülhet el. Utoljára ilyenről azt hiszem Jane Austinnál olvastam, azt is hitetlenkedve. Nem láttak egymásról  mást, csak képeket, amelyek fenn voltak a fészbukon. Őrület nem? Én személy szerint nem adtam volna semmi esélyt ennek a dolognak, de ez az én szegénységi bizonyítványom. Végre eljött a nagy nap, egy péntek, a lány nem is jött dolgozni, aludni sem nagyon tudott, előtte már napokig azon méláztunk, hogy mit is vehetne fel, milyen cipőben legyen, és hogy álljon a haja. mennyire sminkeljen és legyen nála esernyő?

Igen, ahogy ígértem ez egy happy endes történet ahogy a címben is említettem. Én meg aztán betartom az ígéreteimet de nagyon, itten már boldog végkifejlet következik. A találkozás olyan volt, mint a mesékben, mivel hogy én is csak onnan tudom, a lány meséjéből. de viszont fergetegesen jól sikerült. Tökéletesek voltak egymásnak, ahogy azt eredetileg is elképzelték. Ez volt két hete, szóval ez egy vadonat új történet, a szerelem töretlen, ahogy a remény is. Bizony vannak ilyen egyszerű történetek is. Mondanivalójuk nem sok, csak annyi, hogy olyan jószerűek. Hihetetlenül.

Velem ez meg sem történhetett volna, mert elrontottam volna, már nincs türelmem az ilyenféle jóságok kivárásához. 

A hétvégén hegyet másztunk családosan, ja, hopp én nem vagyok család a két gyerekemmel a mai definíciók szerint, hanem valami képződmény, ilyen módon hát képződményi kirándulás keretében felmásztunk egy hegyre. Azért hegy, mert egy egész filmet láttam valamikor arról, hogy 500 méter felett minden felület hegynek számít, és mi 537 méterre kúsztunk fel. A lányom mondta is, hogy most már végképp nem érti azokat az embereket, akik fel akarnak mászni a Himalája tetejére, és hogy egy kicsit lejjebb is már ugyanezt a kilátást látta és ezért nagyon kár volt még fél órát felfele baktatni. Mindegy, a nap végül is szerencsésen zárult, boldogan elfáradtunk, vigyorogtunk és alig tudtunk hazamászni.

Ábrándoztam aztán az ágyban hanyatt fekve. Ez nekem marhára könnyen megy, már úszom is dolgokban, mint az aranyhal az akváriumban. Semmi pénzért nem mesélném el azonban még itt a blog magányában sem, hogy konkréten mennyi marha álomképem van, nincs az a cucc, amiért megtenném. De, erről akarok értekezni, ha sikerül, hogy mennyire lehet ábrándozni, de lehet, hogy ezt az időt is inkább ábrándozással töltöm, fene tudja. Ahogy elnézem magam rendesen beletoltam a témába pár órát. Olvastam, hogy ez akár beteges is lehet, hogy van akinél odáig fajul, hogy ki sem mozdul a lakásából, mert hogy sokkal jobban érzi magát a saját álomvilágában, mint odakint a világban, az emberek között, vagy különböző programokon. Én szeretek ábrándozni és tartok tőle, hogy felelőtlenül sok órát elolvasztottam ezzel már eddig is. Ez van. Az élet néha sivár és kegyetlen, aztán az ember magára rántja az ábrándozást. Voltam én már minden, sikeres író és szex bomba, csak pár szerény fordulatot említenék... szerencsére találtam tudományos magyarázatot a tevékenységre:

"a neurobiológusok és kognitív tudósok azt mondják, agyunk akkor működik a leghatékonyabban, ha hagyjuk szabadon kalandozni"

Azért van valami megváltós a tudósok működésében, mindenre előbb-utóbb lesz valami ésszerű és kőszikla alapokon nyugvó magyarázat. Az van, hogy nem is ábrándozom, csak az agyamat fogom hatékonyabb működésre. Úgyis van dolga elég, megoldásokat kell itt találni mindenfélére. Kezelni a szorongásaimat és egyéb agyfoltokat. Most a tudomány is újra mellém állt és azt mondja nyugodtan ábrándozzam mindenféléről, a magassarkúban gyönyörűen feszülő lábamról, vad szerelemről és észveszejtő sikerekről, titokzatos utazásokról és vadregényes irományokról. A cikk maga ugyan igen visszafogottan fogalmaz, annyit mond, hogy a gondolataink több mint fele ábránd, merthogy azon gondolkodunk, hogy mit főzzünk vacsorára - na ez aztán egy elrugaszkodott vágyálom, a lényeg azonban nem is ebben van, hanem magában a tevékenységben. (Engem mindig megdöbbent a tény, hogy aznap is kell vacsorát készíteni és el nem tudom gondolni mi is lehetne az, de akkor meg már jó részt késő - azért eszünk)

Nem véletlen, hogy a legtöbb zseni szórakozott és szétszórt – ebben az állapotban képes az agy igazán eredeti megoldásokat találni különféle problémákra. A mindennapi életben sokszor annyira leköt bennünket egy-egy személyes problémánk megoldásának vágya, hogy nem tudjuk a háttérbe szorítani azt. Ha azonban mégis megtesszük, a tudatalattiból a felszínre tör egy megoldás, méghozzá akkor, amikor a legkevésbé számítunk rá - ez azért ilyen szép mondat, mert kimásoltam a tudós írásából. Daniel Goleman az úr. Még további jókat is mondanak és én ezzel teljesen meg is nyugodtam ezen a téren, és továbbiakban is jelentős mennyiségben fogok ábrándozni. A fantáziáló emberek bátrabban nekirontanak a dolgoknak, mert könnyebben megfeledkeznek a negatív következményekről. (Ezen a ponton egyből magamra ismertem) Bátrabban és felszabadultabban hoznak meg döntéseket! (Ez necces, szóval még gyakorolnom kell) 

A mai napra egy kérdésem maradt szabad-e boldognak lennem? 

Végül ezt nézzéttek meg a mérnöki szívemnek oly kecses és mértanilag pontos tortákat hozott létre egy nő Oroszországban, és te tükörsima észmegáll. Ilyet én miért nem találtam már ki, na még egy kérdés. Ábrándozzunk!

Ma csaltam, elmentem és megettem egy habos málnást. Tudom rettenetes, úgyhogy ma egy kilométerrel többet fogok futni, ha a belemet veszejtem is. Így próbálok egyezkedni a lelkiismeretemmel - hah, ne vegyétek teljesen komolyan. Én már csak a vállamat rángatom erre, látva a nagy seggű, deformált nőket, amelyek most divatba jöttek. Olyanok már, mint az a a hajtogatós virsli lufi, hol itt puffadnak, hol ott, nem lehet ezt már komolyan venni, úgyhogy vagyok, amilyen vagyok, ezen már nem fog múlni semmi.  

Ebben a lelki frissességben, hát mit olvasok, hogy a férfiak is csalnak, mégpedig úgy, hogy megjátsszák az orgazmust. Halok meg, hát mi fog itten még kiderülni. Nagyon komoly a téma, tudományos megint, nem csak úgy kitaláltam, vagy valaki más kitalálását hozom ide. Itt olvasható angol nyelven: Sexual and Relationship Therapy ez egy újság, internetes. A hírek szerint pontosan 458 férfi kérdeztek meg, gondolom van valami számmisztikai jelentősége is, de sajnos a spirituális vonalam ma nem működik, 18-29 éves kor között. Valahogy így: Te figyelj, van olyan, hogy megjátszod? Csak viccelek. (Azért elismerem, hogy ezt most megpróbálom elképzelni, hogyan játsszák ezt meg a férfiak, zihálnak egyet? Majd anya ez jó volt - felkiáltással odébb kászálódnak?!) Az eredmény döbbenetes, nem tudom mit szólnak az itten férfiak hozzá legyenek akárhány évesek. Ebből a csapat férfiből  230 azt vallotta, hogy az elmúlt négy hónap folyamán legalább egyszer megjátszotta az orgazmust. Kész vagyok, csak pislogok. Eddig ez a nőknek fenntartott színjáték volt, mindenfelé ezt olvasgattam, hogy ezt a nők csinálják, és hogy nem szabad, mert káros a kapcsolatra, a nemi életre, az időjárásra, és még egy csomó egyéb dologra. És akkor tessék. Ami még kiderült, hogy ez nem is ilyen egyetlen eset volt, hogy így ráfutottunk az életükre és lám egyszer megjátszották az orgazmust, hanem ezt úgy teszik rendszeresen. No annyit elismertek, hogy ez inkább vaginális aktusnál lehetséges... 

A témára rácsodálkozó kutató szerencsére még azt is megkérdezte, hogy de miért, emberek, miért teszitek ezt? A következő válaszokat kapta:

1. rossz tapasztalatok a múltból (mi lehet ez?!)

2. a partner nem elég vonzó (oh my godness)

3. túl sok ital, amit megittak az aktus előtt (jaj)

4. valójában nem is volt kedvük a szexhez (a férfi is mondhat nemet - szerintem)

5. nem akarják megbántani a partnerüket (ah) 

Hova vezet ez, gyerekek? Jó volt édes? De biztos? Mutasd! MUTASD!

Most már csak két nyitott kérdés maradt ma estére, ami még izgat: az egyik, vajon káros-e a mikrohullámú sütőben melegített kaja, rákos leszek azonnal, vagy csak lassabban, képtelen vagyok eldönteni, annyi ellentmondó hír van erről, illetve, hogy a fahéj valóban fogyaszt-e, ezt is sürgősen meg kellene fejtenem.

Más, ezt tanultam a múlt héten:

Annyit hallottam már, hogy te milyen erős nő vagy, hogy már unásig. Egy darabig élveztem ezt az állapotot, de elég rövid volt ez. Asszem kedden kezdődött és csütörtök reggelre elkezdett halványulni, aztán szombatra már semmi se volt belőle, egyszer. Utána már nem akartam annyira erős nő lenni, de nem volt ilyen opció. Régebben már írtam erről kevéskét, azóta sem változott ez. Most ott tartok, hogy csak akkor ijedek meg igazán, amikor erős nőnek neveznek, akkor kezd gyanús lenni. Mit akarsz öcsém? Én varjam meg a farsangi jelmezt az egész 6. b-nek, vagy mi egyéb alattomos terved van velem.  Másfelől mi a fene lehetnék, most őszintén, egyedül vagyok két kiskorúval. A világ küzd körülöttem, és a palacsintát sem sikerül mindig megfordítanom a levegőben. Pont az kéne még, hogy gyengéden beomoljak, mindjárt még két ember kétségbeesne.

Kérdés azonban, mennyire valós ez a nagy erősség?! Azért én magamnak gyanús vagyok, ezt itt titkosan elmondom és eztet lehet mostan megtesztelni. Figyelem, ez megint egy nagyon komoly megírás lesz, tudományos alapokra helyezve. Általában zorall vagyok én, állok a kőszikla tetején, a páncélom mellett ott csillog a kardom, vállamon a tegez, és szőke hajamat szilikon mentes fényezővel kezelem, csak úgy. Most tudományosan is bizonyítani szeretném szálkás mivoltomat. Bevezetésképpen elmondom, hogy nagy a különbség a megjátszási, póker arcos zorall és a mentálisan erős, lélekből kemény zorall között. Pici zsákutcaként megjegyzem, hogy a férfiak nem szeretik az ilyen zorall nőket. Ők azt szeretik, ha ők maguk a zorallok és sóhajuk maga a passzátszél és a nő meg odaomlik, gömbölyödik, aláhull a vállukra, mellükre, lábuk elé, hogy esetegesen arrébb gurítsák, ha úgy adódik, vagy már nem kell. Viszont, amikor lazán közlik (figyelem szélsőséges példa következik az életből) a vasárnapi első és második rántott hús között, hogy anyukám figyeljél én ezt nem bírom tovább kezelni, van egy titkos gyerekem, holnap lesz ötéves, megértem ha haragszol. Akkor mi legyen a nő, ha nem zorall, na ugye. (Van másik változat is, amikor a nő mondja, hogy Miki nem a te fiad, nem, hiába olyan a keze formája, de ezt a hasonlatot meghagyom a férfi posztolóknak)

Térjünk rá azonban inkább a megmondásra:

1. A bizonytalanság leplezése

Persze, hogy leplezem, ezzel viszont bizonyságot teszek hogy nem vagyok igazán kőkemény, hanem sőt önbizalom hiányos és ijedtke vagyok inkább, és csak úgy hajtogatom, hogy erős vagyok én. Mert a valódi zorall, kőkeményen erős ember, bevallja a gyengeségeit és fellelhető szabadidejében azon dolgozik, hogy azokat magasabb szintekre emelje. Na. És hát az önbizalma, az is nagyon meg van alapozva és nem mélázik rajta. Így szabadon, lélekerősen tud bizonytalankodni. Alibanya -1 zorall pont

2. Nincs kudarc, vagy tévedés

Bizony, a látszat keménység azt mondja, hogy tévedhetetlen vagyok, erős vár az én lelkem, testem. Vagy jól, vagy sehogy. Bezzeg a mentálisan valóban erős meg azt nyilatkozza, hogy minden kudarc egy lépcsőfok a sikerhez, bár ez elég Coelhósan hangzik, de ez a valóság. Én már annyi kudarcot összegyűjtöttem, hogy ha tényleg lépcsőfokok lennének én az Empire State Building tetején járnék, és ott zorallkodnék mint denevérasszony. Kőkeményen érzem ezt. Sajnos nincs így, sehogy sincs. Inkább azt érzem nemigen van lehetőségem kudarcra. Alibanya, már megint egy mínusz pont.

3. Az önértékelésed attól függ, hogy mások hogyan látnak

Hm, mit tagadjuk volt ilyen időszakom, de most már tudom, hogy az volt a krémestészta korszak. Azonban megszálkásodtam, hú de nem érdekel ki mit gondol rólam, olyannyira így van, hogy ezt nehezen is tudom szavakba önteni. Na jó a szülői értekezletre nem megyek metál szerelésbe, és anyámat nem avattam be az online társkeresős múltamba, de ez minden. Itt begyűjtöm a pluszos pontot.

4. Elfojtott érzelmek

Sokakban az a tévhit kereng, hogy az érzelmek elnyomogatása az az erő maga, a power, és legfeljebb egy érzelmi kitörésnek lehet teret adni, ez pedig a düh, azt valamiért leginkább ki szabad, ki lehet mutatni. Nekem kicsit más az ízlésem, de ki tudja. Állítólag az sokkal zorallosabb, ha az ember meg meri mutatni mikor fél, mikor szorong, meg hasonlók, én ezzel sem vagyok annyira azonos, néha persze, megbízhatóbb környezetben. Egyéb érzelmek megmutogatása meg merő kalandvágy, elfutnak az emberek, már nem akarják, hogy szeressék őket. Ebben a kérdéskörben a nulla pontot szavaznám meg magamnak.

5. A fájdalom tagadása

A népi dicsőségtáblán előkelő helyen áll a fából faragott királyfi, aki rezzenéstelen arccal tűri a fájdalmat legyen az lelki vagy fizikai. Igen, ebből tanulva még most is azt gondoljuk hogy a kemény büszkeség és magas jellem szimbóluma, ha valaki nem vesz tudomást megrepedt szívéről. Negatív, a valódi mentális erővel bíró zorall nem érdekelt ebben a dologban, ő nem így próbálja lenyűgözni az embereket és a fájdalmat is tanulásnak tekinti (Coelho gyanús gondolat) Én például nem mindig mondom el, hogy fáj a fejem, pedig fáj. Szerintem nulla pontos vagyok ebben.  

6. Azt gondolni, hogy mindenre képes vagy

Úgy mégis mire gondolhatnék, amire nem vagyok képes, az nem is lesz megoldva megcsinálva, elvégezve, tehát a szemlélet adott. Tudom kell tudni segítséget kérni. Igyekszem. Az egészséges önkép nagyon fontos, bizony, az "én mindenre képes vagyok" felirat jól mutat a falvédőn a konyhában, de a valóság máshol van, odaát. A valódi lélekerő, realistán szembe néz a lehetőségekkel és fejet hajt a hiányosságok előtt. Egye fene azt a 20 ezrest kihívom a vízszerelőt. Alibanya bizonytalan ezen a területen, néha próbálok varázsolni, az hova számít, szerintem itt sincs pont. 

7. Hatalom mások felett

Gondolom érezhető már a tendencia, hatalmat mások felett, csak a látszólag kőkemény emberek akarnak, a valódi erősség abban rejlik, hogy hatással legyünk másokra, észrevétlen. No most nekem még ordítva sincs módom hatással lenni a már említett két kiskorúra, akik a másik emberek itt a közelemben. Aztán okulva az itt leírtakból mentálisan próbáltam rájuk hatni, szellemi fölényemmel, de úgy sem sikerült, megvetően végigmértek. Frusztrálva lettem, mínusz egy pont. 

Most mondta a kolléganőm, hogy ő biztos volt benne, hogy nekem van tetoválásom, mert olyan vagányos vagyok, ez ér egy fél pontot? Mert ha nem elég gyalázatosan álok a szuperhős, zorall mérőkémben... heh megint lelepleztem magam.

http://www.mirror.co.uk/tech/sex-gone-within-30-years-7642207?ICID=FB_mirror_main

Nagyon sok rossz hír kering a világban, vannak itt országok atombombával, meg van, ahol törvényt hoztak, hogy nem lehet az utcán fészbukozni, na de ez, ez tényleg feldolgozhatatlan: Rettenetes jövő előtt állunk! A legújabb kutatások szerint a szex 30 éven belül el fog tűnni a világból és legfeljebb extrém sport formájában marad fenn, egyes elvetemült körökben, sötét klubhelyiségekben, félreeső kamrák magányában. Bevallom törékeny lelkem teljesen megadta magát a hírre, bebújtam egy pléd alá, a szomorkodásra előlátott fotelemben. (viccelek nincs ilyen) Nagyon megviselt a hír, lehet ennek előjeleit érzem? Hát, de mi lesz velünk kérem szépen? Valahogy én lennék előhírnöke ennek a jelenségnek? Tudjátok mint, amikor írnak a globális felmelegedésről, és ilyen képek vannak mellette, hogy a folyó még egyik évben vígan csobog hömpölygött, telis-tele vízzel,  a következő  évben, meg a kiszáradt medert látjuk csontvázakkal és poros halakkal. (ha valaki nem értené én vagyok a poros hal, a rémes előkép) Lehet önkéntesként kellene jelentkeznem kutatási célokra, az emberiség megmentése érdekében. Ki tudja, ezen még majd ábrándozom fehér ruhában, hamvas pírral az arcomon.

A kiadós szomorkodás után kicsit feléledtem és eszembe jutott, hogy 30 év múlva engem már úgysem érdekel a szex, csak a legújabb járókeret modellek, tehát teljesen hülye vagyok, hogy ezen mélázom. Valami elemi igényem lenne, hogy minden baromságon zokogjak? Nekem a következő öt év a fontos - mondjuk oszt passz. Mit gyalulom magam? Egyéb levezetés kell...

Később bele is olvastam már az irományba, vonzott a kesergés mégis? Akartam még egy kicsit savanykodni? Kiderült, hogy a tudós ember egy teljes könyvet írt a témáról The End of Sex and the Future of Human Reproduction címmel. Szegény tudós, bizonyára megsínylődött a szexuális élete valami folytán, vagy nincs is neki, és ezért ír ilyen könnyedén erről. Lehet, hogy rokon lelkek vagyunk? Olvasgatva döbbentem meg a felismerésen, hogy szegény a szexet kiegyenlíti a gyerekcsinálással, hát izé. Ezzel azért eltávolodtam tőle azonmód, így ismeretlenül is, hogy úgy mondjam elhidegültünk.

A fentiek alapján érthetően megsínylődve, lelkileg kiszáradva, valami felüdülést kerestem. Megnéztem milyen üzenettel örvendeztetett meg a gyerek, azt írja, hogy kell neki egy feliratos póló, vagy megszakítja velem a kommunikációt... Próbáltam valami szívderítőt találni, hátha van már kalóriamentes tejcsoki, vagy hasizom tabletta, illetve más egyéb hasznos dolgok, de csak a Kiss László, meg lengyel abortusz dőlt rám a netről, kiültem hát a teraszra és néztem a naplementét. Az még tán a régi. 

Érthetetlen okból a halál jutott az eszembe, nincs rá magyarázat, az életem szépen ketyeg, süt rám a nap, legyek még nincsenek és éppen mojitot iszom (akciós volt a tescóban). Az élet véges volta kúszott be valahogy a képbe. Beszéltem Boris nénivel, aki egy kecses 86 éves öregasszony volt, és azóta én pontosan tudom, hogy mi a helyzet ezzel. Ő mesélte nekem, hogy végül is nincsen ám semmivel baj, aranyos, az embernek fáj a dereka, meg nem lát, de nem érdekli ez igazán, csak amikor dagasztom a szilvalekváros kiflit, az jut eszembe, hogy lehet ez az utolsó, amit sütök és hogy soha többé nem lesz már lisztes a kezem. Régen ez meg sem fordult a fejembe, tudtam, hogy még rengetegszer fogom ismételni ezt a mozdulatot, de most valahogy már félek.  

Élet és halál... nézzétek meg...

http://www.artfido.com/blog/powerful-photo-series-showing-people-shortly-before-and-after-death/

Nekem úgy tűnik, hogy ez évre megkaptam a szexadagom, különösen, ha figyelembe veszem az elmúlt tíz év átlagát. Ez az esztendő nagyon jól indult, sikerült időben letudnom ezt a feladatot, úgyhogy az év maradék részét fel tudom használni más, nagyon hasznos dolgokra, teszem azt bogár megfigyelésre, vagy az etruszk nép tanulmányozására, esetleg bővíthetem a bélyeggyűjteményem. De, tudok még ennél is hasznosabbakat említeni, csak valahogy nincs kedvem. Tavaly nem jött össze semmi, így végig küzdhettem az elemekkel. Azt megelőző évben, meg csak novemberre, a többiről sem beszélnék, ha nem kötelező, mert nehéz ezt irodalmilag megfelelő finomsággal tálalni. Kemény idők járnak, nem divat már a szex, nagyon kell kutatni, hogy az ember találjon egy érdeklődőt, és akkor még nem érnek véget a tortúrák. Jön a kémia, meg az egyéb folklór mutatványok, ki mennyire szabálytisztelő, mennyire nemkaphatós és így tovább. A férfiak alapvetően érintetlen és sovány nőket keresnek, akik keveset beszélnek, és de akkor mosolyognak, ja és minden további nélkül haza mennek, esetleg nem is akarnak semmit, a biztonság kedvéért. (meg kell jegyeznem, hogy itt egy csúnya általánosítással állunk szembe, mely csak az én pillanatnyi savanyú hangulatom és szubjektív világom következménye)

Az idei kuka érzés is megvolt már, mondom sikeres egy év ez. Mert én sajnos belevetem magam az érzésbe, ha van akkor már akarnám. De mer régi modell vagyok, nem frissítem magam az új programokkal. Holott tudhatnám már, hogy rengeteg veszély fenyegeti az embert, ha többször is találkozik ugyanazzal a személlyel. Egy igen rémisztő lehetőséget vázolok most csak - azt is suttogva mondom - kötődés. Úristen, magam is izzadni kezdek. Van egy biztonsági aranyszabály: egy nőt max. háromszor lehet megkettyinteni, az első után még meg van lepve, hogy ez vele megtörtént, a második után kezdi élvezni, a harmadik már megnyugtató és itt kell véget vetni, mert akkor kezdődnek a bonyodalmak. Ezt nagyon kemény munkával kivizsgálták már, más, nagyon okos és tapasztalt férfiak. Belevésték a kőbe, hogy innentől aztán mindenki nagyon tudja ezt. Be is tartják. Mert hát isten a megmondhatója mi mindenek történhetnek, A világ elhagyatottabb korszakban azt mondaná itt a költő, hogy a papír nem viselné el a leírtakat. A mai világban az alkotó megreked ennél a hasonlatnál, csak arra tud gondolni, te de szétégne a monitor. Micsoda kellemetlenségek adódhatnak. Én ilyen évszázados bölcsességek hallatán csak lesütöm a szemem, és tisztelettel meghajlok. Vitának helye nincs, meghúzom magam és eleget teszek az idők szavának.

Volt egy asszony, Maria Merian, szerintem hasonlóan járhatott, mint én, csak neki sokkal több esze volt, aztán a keletkezett szabadidőben elkezdte a bogarakat tanulmányozni. Mivel ez 1657-ben volt, azonnal meg is alapozta kétes hírnevét, de fütyült rá. Pontosan tudta, hogy gyakorlatilag ő lesz az egyetlen nő, aki majd felkerül a német márkára (500 márkás) így aztán töretlenül dolgozott. Nagyon tanulságos élete volt, szerintem, és csak hozzám hasonlóak tudhatják, hogy mi is állt a kimeríthetetlen motiváció mögött. (Akkoriban azért biztosra mentek, 18 éves korában férjhez adták az első arra kóborló, méltóságos ismerőshöz - vitathatatlanul nagy szerelem lehetett) A feladat, amit maga elé tűzött igen meredek, de egyben nemes is volt. Ebben a korban még azt hitték a népek, hogy a bogarak egyszerűen spontán módon úgy lesznek a földben, mint valami átok, vagy efféle. Ez az asszony meg ezt nem hitte el, és keményen tanulmányozni kezdte a bogarakat, meg a hernyók átalakulását pillangóvá... azért itt látszik, hogy kicsit nőből volt. A másik újítás, amit bevezetett, hogy a megfigyeléseit aprólékosan lerajzolta. A házassága érthetetlen okból, amint némi örökséghez jutott, spontán módon véget ért. Elhagyta a férjét és fejfájásra hivatkozva egyenesen Surinamba költözött, feltételezem a kilométerek száma fordított arányban áll a házasság sikerességével. Több évtizednyi megfeszített munkáját és rajzolgatását lassan a tudomány is elismerte, több könyvet is megjelentetett a metszeteivel. Így én nagyon felnézek rá, mert nálamnál sokkal hasznosabb dologra fordította az energiáit és ugyanúgy két lánya is volt.

Végezetül, mivel attól tartok, hogy ez az írás nem volt annyira hasznos, mint szerettem volna ismeretterjesztésként bemutatok egy süteményt, mely a világban hódító körútjára indult. Én arra kérek mindenkit, hogy ne dőljön be ennek a maszlagnak, ez nem süti, hát nézzék már meg, ez zselatinnal elkészített ásványvíz, karamell öntettel, az istenit már. Legyenek azért határok. Raindrop cake a neve - lefagytam.